• Tartalom

9/2023. (III. 29.) BM utasítás

9/2023. (III. 29.) BM utasítás

a Nemzeti Egészségbiztosítási Alapkezelő szervezeti és működési szabályzatáról

2023.03.31.

A kormányzati igazgatásról szóló 2018. évi CXXV. törvény 36. § (3) bekezdésében meghatározott hatáskörömben eljárva, a jogalkotásról szóló 2010. évi CXXX. törvény 23. § (4) bekezdés c) pontjára figyelemmel a következő utasítást adom ki:

1. § A Nemzeti Egészségbiztosítási Alapkezelő szervezeti és működési szabályzatát az 1. mellékletben foglaltak szerint határozom meg.

2. § (1) Ez az utasítás a közzétételét követő napon lép hatályba.

(2)1

1. melléklet a 9/2023. (III. 29.) BM utasításhoz

A NEMZETI EGÉSZSÉGBIZTOSÍTÁSI ALAPKEZELŐ SZERVEZETI ÉS MŰKÖDÉSI SZABÁLYZATA
I. FEJEZET
ÁLTALÁNOS RENDELKEZÉSEK
A NEMZETI EGÉSZSÉGBIZTOSÍTÁSI ALAPKEZELŐ JOGÁLLÁSA, ALAPADATAI, ALAPTEVÉKENYSÉGE
1. A Nemzeti Egészségbiztosítási Alapkezelő jogállása
1.1. A Nemzeti Egészségbiztosítási Alapkezelő (a továbbiakban: NEAK) az egészségbiztosításért felelős miniszter (a továbbiakban: miniszter) irányítása alá tartozó központi hivatalként működő központi költségvetési szerv, amelynek költségvetését az Egészségbiztosítási Alap (a továbbiakban: E. Alap) költségvetésében kell meghatározni. A NEAK jogállását és működését az egészségbiztosítási szervekről szóló 386/2016. (XII. 2.) Korm. rendelet (a továbbiakban: Korm. rendelet) határozza meg.
1.2. A NEAK az államháztartásról szóló 2011. évi CXCV. törvény (a továbbiakban: Áht.) 6/B. § (3) bekezdése alapján, a Korm. rendelet 2. § (2) bekezdése szerint az E. Alap kezelésére kijelölt szerv.
1.3. A NEAK alapításáról rendelkező jogszabály az Országos Nyugdíjbiztosítási Főigazgatóság és az Országos Egészségbiztosítási Pénztár, valamint igazgatási szerveik létrehozásáról, és ezzel összefüggésben egyéb intézkedésekről szóló 91/1993. (VI. 9.) Korm. rendelet. Az egyes központi hivatalok és költségvetési szervi formában működő minisztériumi háttérintézmények felülvizsgálatával összefüggő jogutódlásáról, valamint egyes közfeladatok átvételéről szóló 378/2016. (XII. 2.) Korm. rendelet 14. § (1) bekezdése, valamint a Korm. rendelet 12. §-a alapján az Országos Egészségbiztosítási Pénztár elnevezése 2017. január 1-jével Nemzeti Egészségbiztosítási Alapkezelőre változott.
1.3.1. Az alapítás dátuma: 1993. július 1.
1.3.2. Az alapító okirat száma: A-231-1/2022.
1.3.3. Az alapító okirat kelte: 2022. augusztus 2.
1.4. A NEAK szervezeti felépítésének ábráját az 1. függelék tartalmazza.
1.5. A NEAK szervezeti és működési szabályzatát szükség szerint, de legalább évente egyszer felül kell vizsgálni és annak eredményéről az egészségbiztosításért felelős minisztert, a felülvizsgálat eredményének egyidejű megküldésével tájékoztatni szükséges.
2. A NEAK alapadatai:
2.1. Elnevezése: Nemzeti Egészségbiztosítási Alapkezelő.
2.2. Rövidített elnevezése: NEAK.
2.3. Idegen nyelvű elnevezése:
a) angol nyelven: National Institute of Health Insurance Fund Management,
b) német nyelven: Nationale Behörde für Verwaltung des Gesundheits-versicherungsfonds,
c) francia nyelven: Institute Nationale d’Administration des Fondes d’Assurance Maladie.
2.4. Székhelye: 1139 Budapest, Váci út 73/A.
2.5. Telephelyei:
a) 6726 Szeged, Bal fasor 17–21.
b) 6000 Kecskemét, Izsáki út 8.
c) 5600 Békéscsaba, Luther utca 3.
d) 7623 Pécs, Nagy Lajos király útja 3.
e) 7400 Kaposvár, Bajcsy-Zsilinszky utca 28.
f) 7100 Szekszárd, Szent István tér 19–21.
g) 4026 Debrecen, Darabos utca 9–11.
h) 5000 Szolnok, Mikszáth Kálmán utca 3–5.
i) 4400 Nyíregyháza, Vörösmarty tér 7.
j) 3100 Salgótarján, Zemlinszky Rezső utca 9.
k) 3530 Miskolc, Mindszent tér 3.
l) 3300 Eger, Klapka György utca 1.
m) 8000 Székesfehérvár, József Attila utca 42.
n) 8200 Veszprém, Óvári Ferenc út 7.
o) 2800 Tatabánya I., Népház utca 12.
p) 1139 Budapest, Teve utca 1/A–C
q) 9700 Szombathely, Szily János utca 30.
r) 9023 Győr, Szabolcska Mihály utca 1/A
s) 8900 Zalaegerszeg, Kossuth Lajos utca 9–11.
2.6. Törzskönyvi azonosító adatok:
a) törzskönyvi azonosító szám: 328104,
b) adószám: 15328106-2-41,
c) ellátási adószám: 15328326-2-41,
d) KSH statisztikai számjel: 15328326-8411-394-01,
e) törzskönyvi bejegyzés dátuma: 1993. július 1.
2.7. Fizetési számlák:
a) előirányzat felhasználási keretszámla: 10032000-01301005-00000000,
b) elszámolási számla: 10032000-00280161-00000000,
c) ellátási számla: 10032000-01743991-00000000,
d) központosított természetbeni ellátási számla: 10032000-00283865-00000000,
e) terhesség-megszakítási célelszámolási számla: 10032000-02020042-00000000,
f) külföldi gyógykezelés célelszámolási számla: 10032000-02020145-00000000,
g) Egészségbiztosítási Alap vagyon célelszámolási számla: 10032000-02020286-00000000,
h) Egészségbiztosítási Alap év végi rendezése számla: 10032000-90099009-00000000.
Az előirányzat felhasználási keretszámla esetében a számla kezelését a Költségvetési és Működési Gazdálkodási Főosztály látja el.
2.8. A költségvetési szerv és alaptevékenységének államháztartási szakágazati és kormányzati funkciók szerinti besorolása
2.8.1. A költségvetési szerv államháztartási szakágazat rend szerinti besorolása: 843020 Egészségbiztosítás igazgatása.
2.8.2. A költségvetési szerv alaptevékenységének kormányzati funkció szerinti megjelölése:

Kormányzati funkciószám

Kormányzati funkció megnevezése

1

013210

Átfogó tervezési és statisztikai szolgáltatások

2

013340

Az állami vagyonnal való gazdálkodással kapcsolatos feladatok

3

013370

Informatikai fejlesztések, szolgáltatások

4

075010

Egészségüggyel kapcsolatos alkalmazott kutatás és fejlesztés

5

076010

Egészségügy igazgatása

6

076020

Egészségbiztosítási szolgáltatások igazgatása

7

076040

Egészségügyi szakértői tevékenységek

3. A Nemzeti Egészségbiztosítási Alapkezelő alaptevékenysége
3.1. A NEAK alaptevékenységét a Korm. rendeletben foglaltak szerint látja el. Ezen túlmenően ellátja mindazon feladatokat, amelyeket jogszabály vagy az alapító okirat feladat- és hatáskörébe utal.
3.2. A NEAK közreműködik a miniszternek a fővárosi és vármegyei kormányhivatal (a továbbiakban: kormányhivatal), valamint a kormányablak Korm. rendelet 6. § (2) bekezdése szerinti szakmai irányításával kapcsolatos feladatai ellátásában.
II. FEJEZET
A NEAK VEZETÉSE
1. Főigazgató
1.1. A NEAK-ot főigazgató vezeti, akit a miniszter nevez ki és gyakorolja felette a munkáltatói jogokat.
1.2. A főigazgató feladata és hatásköre
1.2.1. A főigazgató szervezetirányítási és működtetési feladatok keretében:
a) vezeti és képviseli a NEAK-ot, meghatározza annak szervezeti, működési és eljárási rendjét, gondoskodik a szervezeti és működési szabályzat elkészítéséről és azt az egészségbiztosításért felelős miniszternek jóváhagyásra benyújtja,
b) biztosítja az egészségbiztosítással összefüggő feladatok végrehajtásához szükséges feltételrendszert,
c) jóváhagyja az önálló szervezeti egységek ügyrendjét,
d) kiadja a kizárólag a NEAK szervezetét, működését és tevékenységét érintő normatív utasításokat, szabályzatokat, körleveleket, szakmai állásfoglalásokat, valamint kézikönyveket (a továbbiakban együtt: belső szabályozó eszközök) a NEAK normatív utasításai, valamint egyéb szabályozó eszközei előkészítésének és kiadásának eljárási rendjéről szóló normatív utasításban foglaltak szerint,
e) gondoskodik a NEAK munkatervének elkészítéséről és azt a miniszterhez elfogadásra benyújtja,
f) jóváhagyja a belső ellenőrzés stratégiai ellenőrzési tervét, éves ellenőrzési tervét és éves ellenőrzési jelentését, megküldi a fejezetet irányító szerv belső ellenőrzési vezetője részére,
g) felügyeli és irányítja a NEAK humánpolitikai tevékenységét,
h) felügyeli és irányítja a NEAK feladat- és hatáskörébe tartozó beszerzési és közbeszerzési tevékenységét,
i) gondoskodik az előírt közzétételi feladatok ellátásáról,
j) felügyeli és irányítja a NEAK informatikai biztonsági feladatait.
1.2.2. A főigazgató felügyeleti, ellenőrzési és kontrolling feladatok keretében:
a) meghatározza a vagyonnyilatkozat-tételre kötelezettek körét az egyes vagyonnyilatkozat-tételi kötelezettségekről szóló 2007. évi CLII. törvény alapján,
b) gondoskodik a belső kontrollrendszer és az ennek keretén belül működő belső ellenőrzés kialakításáról, működtetéséről és fejlesztéséről, szabályozásáról,
c) a jogszabályban előírt nyilatkozatban értékeli a NEAK belső kontrollrendszerének minőségét,
d) felügyeli a NEAK hatáskörébe tartozó hatósági, továbbá a felügyeleti, költségvetési és szakmai ellenőrzési rendszert, elvégzi az ehhez szükséges szabályozási feladatokat,
e) ellenőrzi a NEAK részére a jogszabályok, az alapító okirat által előírt feladatok végrehajtását,
f) gondoskodik a NEAK vezetői információs és minőségbiztosítási rendszerének működtetéséről,
g) közreműködik a Belügyminisztérium Egészségügyi Államtitkárságának feladatai ellátásában.
1.2.3. A főigazgató költségvetéssel, gazdálkodással kapcsolatos feladatok körében:
a) felelős az egészségbiztosítási ágazat költségvetési tervjavaslatának elkészítéséért, a jóváhagyott költségvetés végrehajtásáért, továbbá az éves zárszámadási javaslat elkészítéséért,
b) a Korm. rendelet alapján beszámol a miniszternek az E. Alapból teljesített időarányos kiadásokról, a tervezett bevételek időarányos teljesüléséről, továbbá az ágazati feladatok végrehajtásáról,
c) az E. Alap éves költségvetésében az e célra megjelölt előirányzat terhére elbírálja a finanszírozott egészségügyi szolgáltatók egyszeri, kamatmentes finanszírozási előleg igényét,
d) biztosítja és felügyeli az E. Alaphoz tartozó vagyon működtetését, irányítja és felügyeli az E. Alap ellátási vagyonával kapcsolatos vagyongazdálkodási, vagyonkezelési feladatokat, ellátja az E. Alap vagyonával – ideértve az E. Alapba tartozó ingó és ingatlan vagyont is – kapcsolatos vagyongazdálkodási, vagyonkezelési, üzemeltetési és operatív feladatokat,
e) felelős az E. Alaphoz tartozó vagyon kezeléséért. Ennek körében előterjeszti a tulajdonosi jogokat gyakorló miniszternek a vagyonnal kapcsolatos – NEAK feladatkörébe tartozó – döntés-előkészítő anyagokat, szerződéseket.
1.2.4. A főigazgató egészségbiztosítási szakmai feladatok irányítása, felügyelete keretében:
a) gondoskodik az egészségbiztosítási tárgyú jogszabályok előkészítésében történő részvételről, továbbá a közigazgatási egyeztetésre érkező egyéb jogszabálytervezetek véleményezéséről,
b) felügyeli a NEAK jogi tevékenységével kapcsolatos feladatokat, működteti a jogszabályban biztosított jogorvoslati rendszert,
c) gyakorolja a méltányossági jogkört, amelyet meghatározott esetekben írásban főigazgató-helyettesre, főosztályvezetőre átruházhat,
d) felügyeli és irányítja a NEAK Adatvédelmi Szabályzatában foglalt adatvédelmi feladatok ellátását,
e) felügyeli és irányítja a NEAK elektronikus információs rendszereinek védelmével összefüggő feladatokat,
f) felelős az állampolgárok tájékoztatásával, panaszaik, közérdekű bejelentéseik kivizsgálásával összefüggő feladatok ellátásáért,
g) közreműködik az egészségbiztosítási stratégia elkészítésében, ellátja az ezzel összefüggő feladatokat,
h) gondoskodik a területi egészségügyi ellátás megszervezésére vonatkozó módszertan meghatározásáról,
i) irányítja a területi egészségügyi ellátás megszervezésével kapcsolatos feladatokat,
j) felügyeli az egészségügyi szakellátási kapacitásokkal és ellátási területekkel kapcsolatos eljárásokban való részvételt,
k) felügyeli az egészségüggyel, az egészségügy finanszírozásával kapcsolatos fejlesztési, elemzési, értékelési, kutatási, szakértői és szakmai támogatási feladatokat,
l) felügyeli a transzparencia irányelvek érvényesülését,
m) felelős a gyógyszerek és orvostechnikai eszközök közbeszerzésének sajátos szabályairól szóló kormányrendelet szerinti beszerzési eljárások lefolytatásáért,
n) a forgalombahozatali engedéllyel rendelkező gyógyszerek E. Alapból társadalombiztosítási támogatásba történő befogadási eljárásaival kapcsolatos feladatok ellátására létrehozza és működteti az Egészségügyi Technológiai-értékelő Bizottságot,
o) meghatározza a gyógyászati ellátások közfinanszírozás alapjául elfogadott ár kialakítására vonatkozó ártárgyalások rendjét,
p) felelős a nemzetközi kötelezettségekből eredő feladatok ellátásáért és a nemzetközi kapcsolatok gondozásáért,
q) felügyeli a nemzetközi szociális biztonsági egyezmények előkészítésében való részvételt,
r) közreműködik a szociális biztonsági egyezményekben foglaltak végrehajtásában,
s) felügyeli a nemzetközi elszámolási és finanszírozási, továbbá a magyar állampolgárok külföldi gyógykezelésével kapcsolatos feladatokat,
t) felügyeli a NEAK nyilvántartási tevékenységével kapcsolatos feladatokat,
u) közreműködik a társadalombiztosítási azonosító jellel (a továbbiakban: TAJ) rendelkező személyek azonosító adatainak nyilvántartásával, a TAJ igazolásával és a hatósági igazolványok kiadásával összefüggő feladatok ellátásának szakmai irányításában,
v) közreműködik a bejelentett személyek jogviszonyadatainak nyilvántartásával, valamint az egészségügyi szolgáltatásra való jogosultsággal és annak igazolásával összefüggő feladatok szakmai irányításában; felügyeli az egészségbiztosítás jogosulti nyilvántartásának vezetésével, a nyilvántartás folyamatos monitorozásával összefüggő – a NEAK hatáskörébe tartozó – feladatokat a közhiteles jogviszony-nyilvántartás biztosítása érdekében,
w) irányítja, felügyeli, ellenőrzi és rendszeresen beszámoltatja a közvetlen felügyelete alá vont szervezeti egységeket,
x) ellátja továbbá mindazon feladatokat, amelyeket a tevékenységére vonatkozó jogszabályok számára előírnak.
1.2.5. A főigazgató az E. Alap ellátási szektorának vonatkozásában:
a) az államháztartásról szóló törvény végrehajtásáról szóló 368/2011. (XII. 31.) Korm. rendelet (a továbbiakban: Ávr.) 11. § (5) bekezdése alapján kijelöli az E. Alap ellátási szektor gazdasági feladatait ellátó szervezeti egységet,
b) felügyeli az E. Alap éves költségvetési törvényjavaslatának és zárszámadásának a NEAK hatáskörébe tartozó feladatát,
c) a kormányhivatal vonatkozásában – a Korm. rendeletben foglaltak szerint – közreműködik az E. Alapra vonatkozó gazdálkodási, beszámolási, valamint az adatszolgáltatási feladatok ellátásának felügyeletében, irányításában, szervezésében és ellenőrzésében,
d) felügyeli a pénzforgalom tervezését és lebonyolítását,
e) irányítja az E. Alap ellátási szektorának gazdálkodását,
f) felügyeli a számviteli feladatok ellátását,
g) folyamatosan figyelemmel kíséri az E. Alap bevételei és kiadásai alakulását,
h) koordinálja az egészségbiztosításra ható közgazdasági összefüggések folyamatos vizsgálatát, elemzéseket végez,
i) ellátja továbbá mindazon feladatokat, amelyeket a tevékenységére vonatkozó jogszabályok számára előírnak.
1.3. A főigazgató közvetlen felügyelete alá tartozó önálló szervezeti egységek:
a) Általános Igazgatási Főosztály,
b) Jogi és Adatvédelmi Főosztály,
c) Közbeszerzési és Beszerzési Főosztály,
d) Humánpolitikai Főosztály,
e) Ellátási Gazdálkodási Főosztály,
f) Nemzetközi Kapcsolatok és Jogviszony Nyilvántartási Főosztály,
g) Költségvetési és Működési Gazdálkodási Főosztály,
h) Szakmai Ellenőrzési Főosztály.
1.4. Közvetlen felügyelete alá tartozó munkakörök:
a) Belső ellenőr,
b) Sajtóreferens,
c) Adatvédelmi Tisztviselő,
d) Integritás tanácsadó.
1.5. A főigazgató helyettesítése
A főigazgató feladatait, hatáskörét távollétében, akadályoztatása vagy a főigazgatói munkakör ideiglenes betöltetlensége esetén teljes jogkörrel az ellátási főigazgató-helyettes látja el.
A főigazgató esetenként írásban másik főigazgató-helyettest is megbízhat a helyettesítésével.
2. Főigazgató-helyettesek
2.1. A NEAK szakmai tevékenységterületeit az alábbi három főigazgató-helyettes irányítja, felügyeli, koordinálja:
a) ellátási főigazgató-helyettes,
b) ártámogatási főigazgató-helyettes,
c) informatikai főigazgató-helyettes.
A főigazgató-helyetteseket a miniszter nevezi ki és menti fel. Felettük az egyéb munkáltatói jogokat a főigazgató gyakorolja.
2.2. A főigazgató-helyettes általános feladat- és hatásköre keretében:
a) gondoskodik a szervezeti és működési szabályzatban meghatározott, a felügyelete alá rendelt szervezeti egységek ügyrendjének elkészítéséről és azok főigazgatói jóváhagyásra történő benyújtásáról,
b) a felügyelete alá tartozó szakmai tevékenységterületén – a Korm. rendeletben foglaltak szerint – közreműködik a kormányhivatalok által ellátott feladatok szakmai irányításában, illetve a kormányhivatalok feletti törvényességi, szakszerűségi és hatékonysági ellenőrzésben,
c) biztosítja a jogszabályoknak megfelelő egységes jogalkalmazási gyakorlatot,
d) közreműködik a közigazgatási egyeztetésre érkező, egészségbiztosítási ágazatot érintő, továbbá az egyéb jogszabálytervezetek szakterületi véleményeztetésében,
e) gondoskodik a szakmai tevékenységterületét érintő előterjesztések vezetői döntésre határidőben történő benyújtásáról, javaslatok, tájékoztatók elkészítéséről, együttműködik a szakterületekkel,
f) az értekezletek rendje szerint részt vesz a NEAK értekezleteinek munkájában, tájékoztatást ad és beszámol a végzett feladatokról,
g) irányítja, felügyeli, ellenőrzi és rendszeresen beszámoltatja a felügyelete alá rendelt szervezeti egységeket,
h) közreműködik az éves költségvetési javaslat és a zárszámadás elkészítésében, a költségvetés végrehajtásában, a munka- és ellenőrzési tervek elkészítésében,
i) ellátja továbbá mindazon feladatokat, amelyekkel a főigazgató megbízza.
2.3. A főigazgató-helyettesek helyettesítése
Távolléte, akadályoztatása vagy a főigazgató-helyettesi munkakör betöltetlensége esetén – ha a főigazgató ettől eltérően nem rendelkezik – a helyettesítést a felügyelete alá rendelt szakterületek vonatkozásában az általa írásban kijelölt főosztályvezető látja el, a helyettesítésre szóló eseti meghatalmazásban meghatározott jogkörrel.
2.4. Az ellátási főigazgató-helyettes
a) közreműködik az egészségbiztosítási stratégia elkészítésében, ellátja az ezzel összefüggő feladatokat,
b) irányítja a felügyelete alá tartozó szervezeti egységek tevékenységét,
c) irányítja és felügyeli a természetbeni egészségügyi ellátások támogatásának szakmai feladatait,
d) irányítja és felügyeli az egészségbiztosításban használt szakmai kódrendszerek és finanszírozási paraméterek karbantartását,
e) szakmailag irányítja az egészségügyi szolgáltatások integrált teljesítményelszámolási rendszerének tervezését, kidolgozását, működését,
f) felügyeli az egyedileg engedélyezett fekvőbeteg-intézeti ellátásokkal kapcsolatos ügyek feladatellátását,
g) közreműködik a területi egészségügyi ellátás megszervezésére vonatkozó módszertan meghatározásában,
h) közreműködik a területi egészségügyi ellátás megszervezésével kapcsolatos feladatok irányításában,
i) irányítja az egészségügyi szakellátási kapacitásokkal és ellátási területekkel kapcsolatos eljárásokban való részvételt,
j) részt vesz az egészségüggyel, az egészségügy finanszírozásával kapcsolatos fejlesztési, elemzési és értékelési, kutatási, szakértői és szakmai támogatási feladatok ellátásában,
k) közreműködik az egészségbiztosítási természetbeni ellátórendszer szakmai és pénzügyi ellenőrzési rendszer működtetésének koordinálásában,
l) irányítja és felügyeli a NEAK egészségügyi szakértői feladatainak elvégzését,
m) irányítja és felügyeli a méltányossági jogkörben engedélyezhető gyógyító ellátásokkal kapcsolatos ügyek előkészítésének és elbírálásának rendjét,
n) irányítja és felügyeli az egészségügyi szolgáltatók által igényelhető bértámogatással és jövedelemkiegészítéssel kapcsolatos feladatok ellátását,
o) irányítja és felügyeli a speciális finanszírozású ellátásokhoz (tételes elszámolás alá eső eszköz, implantátum és nagy értékű műtéti eljárás) kapcsolódó feladatok ellátását.
2.5. Az ellátási főigazgató-helyettes közvetlen felügyelete alá tartozó szervezeti egységek:
a) Általános Finanszírozási Főosztály,
b) Speciális Finanszírozási Főosztály,
c) Ellátási és Koordinációs Főosztály I.,
d) Ellátási és Koordinációs Főosztály II.,
e) Ellátási és Koordinációs Főosztály III.,
f) Ellátási és Koordinációs Főosztály IV.,
g) Ellátási és Koordinációs Főosztály V.,
h) Ellátási és Koordinációs Főosztály VI.,
i) Ellátási és Koordinációs Főosztály VII.
Az Ellátási és Koordinációs Főosztály I–VII. a NEAK 2. függelék szerinti vármegyei illetékességgel eljáró területi szervezeti egységeinek minősülnek.
2.6. Az ártámogatási főigazgató-helyettes
a) közreműködik az egészségbiztosítási stratégia elkészítésében, ellátja az ezzel összefüggő feladatokat,
b) irányítja a felügyelete alá tartozó szervezeti egységek tevékenységét,
c) irányítja és felügyeli a gyógyszerek és gyógyászati segédeszközök és a gyógyászati ellátások befogadásának felülvizsgálatát,
d) közreműködik a gyógyszerügyi stratégia elkészítésében, ellátja az ezzel összefüggő feladatokat,
e) irányítja és felügyeli a gyógyszerek, a gyógyászati segédeszközök és a gyógyászati ellátások támogatásának szakmai feladatait,
f) felügyeli a transzparencia irányelvek érvényesítésével, az Egészségügyi Technológia-értékelő Bizottság működtetésével összefüggő adminisztratív tevékenységet,
g) irányítja és felügyeli a méltányossági jogkörben engedélyezhető gyógyszerekkel, gyógyászati segédeszközökkel kapcsolatos ügyek előkészítésének és elbírálásának rendjét,
h) felügyeli a közgyógyellátás rendszerének működtetésével kapcsolatos, a NEAK hatáskörbe tartozó feladatokat,
i) felügyeli az Országos Molekuláris Onkoteam titkárságának működését.
2.7. Az ártámogatási főigazgató-helyettes közvetlen felügyelete alá tartozó szervezeti egységek:
a) Ártámogatási Főigazgató-helyettesi Kabinet: osztály jogállású hivatali egység, amelynek élén az osztályvezető áll,
b) Ártámogatási Főosztály,
c) Egyedi Méltányossági Főosztály.
2.8. Az informatikai főigazgató-helyettes
a) felügyeli és irányítja a NEAK informatikai feladatainak ellátását,
b) felügyeli az információs adatszolgáltatási feladatok ellátását, valamint a felhasználók informatikai ügyfélszolgálati támogatását,
c) felügyeli a NEAK informatikai rendszereinek nyilvántartási és fejlesztési programját,
d) felügyeli a NEAK közreműködésével megvalósuló fejlesztési és kiemelt projektek vezetőit, a projektek tevékenységét, előrehaladását,
e) ellátja az egészségügyi ágazati központi informatikai tevékenységet,
f) felügyeli a NEAK informatikai és távközlési eszközeinek, valamint informatikai alkalmazásainak közbeszerzését, beszerzését, továbbá az eszköz- és szoftverpark üzemeltetését, karbantartását,
g) közreműködik az egészségbiztosítási ágazat vezetői információs rendszerének kialakításában,
h) képviseli a NEAK informatikai szakterületét a közigazgatási informatikai testületekben,
i) a vezetői értekezletekre, határidőre összefoglalja a szakterületet érintő egységes informatikai előterjesztéseket, javaslatokat, tájékoztatókat,
j) ellátja az informatikai szervezet pénzügyi tevékenységével összefüggő tervezési, koordinálási és ellenőrzési feladatokat,
k) az informatikai szakterület álláspontját tükrözően véleményezi a közigazgatási egyeztetésre érkező jogszabálytervezeteket,
l) összefogja az informatikai szakterület beszerzésekkel és beszállító kezeléssel kapcsolatos feladatait,
m) felügyeli az adatvagyonnal kapcsolatos gazdálkodásra vonatkozó feladatokat,
n) felügyeli az egyes, kiemelt projektek koordinálásával kapcsolatos feladatokat,
o) ellátja továbbá mindazon feladatokat, amelyeket a tevékenységére vonatkozó jogszabályok számára előírnak.
2.9. Az informatikai főigazgató-helyettes közvetlen felügyelete alá tartozó szervezeti egységek:
a) Informatikai Szolgáltatási Főosztály,
b) Informatikai Fejlesztési Főosztály,
c) Informatikai Üzemeltetési Főosztály,
d) Projektigazgatási és Adatszolgáltatási Főosztály.
2.10. Gazdasági vezető
Az Ávr. 11. §-ában foglaltakkal egyezően a NEAK gazdasági vezetője a Költségvetési és Működési Gazdálkodási Főosztály főosztályvezetője, aki jelen feladatkörében eljárva
a) ellátja az Ávr. 11. §-ában meghatározott gazdasági vezetői feladatokat,
b) közreműködik az egészségbiztosítás stratégiájának kialakításában,
c) az egészségbiztosítási feladatkörében eljáró fővárosi és vármegyei kormányhivatal, és az egészségbiztosítási pénztári feladatkörében eljáró Magyar Államkincstár központi szerve vonatkozásában irányítja, felügyeli, szervezi és ellenőrzi az E. Alapra vonatkozó gazdálkodási, beszámolási, valamint az adatszolgáltatási feladatok ellátását,
d) irányítja az E. Alap éves költségvetési törvényjavaslatának és zárszámadásának munkálatait,
e) felügyeli a pénzforgalom tervezését és lebonyolítását,
f) irányítja az NEAK gazdálkodását,
g) felügyeli a számviteli feladatok ellátását,
h) felügyeli a NEAK központosított illetmény- és bérszámfejtési feladataival kapcsolatban a rendszeres személyi juttatások számfejtését végző hivatal tevékenységében történő közreműködést, a nem rendszeres személyi juttatások számfejtését,
i) folyamatosan figyelemmel kíséri az E. Alap bevételei és kiadásai alakulását,
j) koordinálja az egészségbiztosításra ható közgazdasági összefüggések folyamatos vizsgálatát,
k) elemzéseket végez, részt vesz az egészségügyi finanszírozási és a pénzbeli ellátási szakterületeken a kontrolling rendszer kialakításában,
l) felelős a statisztikáról szóló törvényből a NEAK-ra háruló feladatok ellátásáért,
m) közvetlenül felügyeli és működteti az egészségbiztosítási természetbeni ellátórendszer pénzügyi szakellenőrzési rendszerét.
3. Főosztályvezető
3.1. A főosztályvezetőt a főigazgató nevezi ki, menti fel, és gyakorolja felette a munkáltatói jogokat.
3.2. A főosztályvezető feladat- és hatáskörében, a főosztály szakterületét illetően
a) javaslatot tesz a főosztály osztályvezetőinek kinevezésére, felmentésére, továbbá a főosztály feladatai végrehajtását támogató külső szakértők és tanácsadók szerződtetésére,
b) a felügyeletét ellátó vezető útján főigazgatói jóváhagyásra benyújtja a szervezeti egység ügyrendjét,
c) gondoskodik az irányítása alá tartozó szervezeti egységnek a szervezeti és működési szabályzat, illetve a főigazgató által jóváhagyott ügyrend szerinti működéséről, a jogszabályok által meghatározott feladatok végrehajtásáról, ellenőrzi a végrehajtás szabályszerűségét,
d) rendszeres beszámolási kötelezettséggel tartozik a felügyeletet ellátó vezetőnek a feladatok végrehajtásáról, továbbá a felügyeletet ellátó vezető rendelkezése szerint beszámolási kötelezettséggel tartozik jogszabályban vagy egyéb szervezetszabályozó eszközben meghatározott személynek vagy szervezetnek minden olyan esetben és tartalommal, amely szükséges a NEAK számára előírt beszámolási kötelezettség teljesítéséhez,
e) a szakterületét illetően felelős az egységes jogalkalmazási gyakorlat és feladatellátás kialakításáért és biztosításáért,
f) a Korm. rendeletben foglaltak szerint közreműködik a kormányhivatalok szakmai irányításában, felettük a törvényességi, szakszerűségi és hatékonysági ellenőrzésben,
g) javaslatot tesz a felügyeletét ellátó vezetőnek
ga) új szervezeti egység létrehozására vagy megszüntetésére,
gb) a szakmai tevékenységét érintő kérdésekben a megoldásra,
gc) a főosztályvezetői, összevont vezetői értekezlet napirendjére,
gd) a NEAK humánstratégiai, szakmai képzési és továbbképzési tervének kialakítására,
ge) az egészségbiztosítási ágazatot érintő jogszabályok alkotására, módosítására, hatályon kívül helyezésére,
h) részt vesz a NEAK főosztályvezetői értekezletein és beszámol a szervezeti egység tevékenységéről,
i) véleményezi a jogszabály- és belső szabályzattervezeteket, előterjeszti a működési és ügyviteli kérdések szabályozására készült tervezeteket,
j) az irányítása alatt álló szervezeti egységen foglalkoztatottakkal megismerteti és betartatja a NEAK hatályos belső szabályozó eszközeit,
k) együttműködési és egyeztetési kötelezettsége van a szervezeti egységek vezetőivel,
l) a feladat- és hatáskörébe tartozó feladatok ellátása során folyamatos kapcsolatot tart az érintett szervekkel, szervezetekkel, írásbeli kapcsolattartás esetén a kiadmányozás rendje szerint,
m) helyettesítésének rendjét a szervezeti egység ügyrendje szabályozza,
n) ellátja továbbá mindazon feladatokat, amelyekkel vezetői megbízzák.
4. Osztályvezető
Az osztályvezető a szervezeti egység ügyrendje és a főosztályvezető utasítása szerint irányítja és ellenőrzi a vezetése alatt álló osztály munkáját. Az osztályvezető felelős az osztály feladatainak ellátásáért. Akadályoztatása, távolléte vagy az álláshely betöltetlensége esetén az önálló szervezeti egység vezetője utasítása szerint az önálló szervezeti egység másik osztályának vezetője vagy az osztály munkatársai közül az írásban kijelölt kormánytisztviselő helyettesíti. Az osztályvezető ellenőrzi az osztályon készített tervezeteket, koordinálja az irányítása alá tartozók munkáját, és ellenőrzi a folyamatban lévő ügyek intézését. Eljár mindazon ügyben, amellyel a főosztályvezető megbízza. Javaslatot tesz a főosztályvezetőnek az osztály munkatársainak illetményemelésére, jutalmazására, kitüntetésére.
5. Belső ellenőr
A belső ellenőrt a főigazgató a miniszter egyetértésével nevezi ki, menti fel; az egyéb munkáltatói jogokat a főigazgató önállóan gyakorolja.
III. FEJEZET
A NEAK SZERVEZETI EGYSÉGEI
1. A NEAK szervezete
1.1. A NEAK egyes tevékenységterületeit a főigazgató, illetve főigazgató-helyettesek felügyelik.
1.2. A tevékenységterületek több szakterületet foglalnak magukban, amelyekkel kapcsolatos feladatokat az önálló szervezeti egységek látják el.
2. A NEAK szervezeti egységei:
2.1. Állandó feladatok ellátására létrehozott szervezeti egység
a) a főosztály, amely meghatározott alaptevékenység, illetve ahhoz kapcsolódó funkcionális tevékenység vagy központosított szolgáltatás ellátására kialakított önálló szervezeti egység, a feladat megosztásának megfelelően osztályokra tagozódhat;
b) az osztály, a főosztály szervezetén belül, a feladatmegosztás érdekében kialakított, nem önálló szervezeti egység.
2.2. Eseti feladatok elvégzésére létrehozható munkacsoportok
2.2.1. Az eseti feladatok elvégzésére létrehozott munkacsoportok működését, feladat- és hatáskörét, eljárását saját – főigazgató által jóváhagyott – eljárási rendjük szabályozza.
2.2.2. Munkacsoportok
a) a projekt – a projektszervezetre vonatkozó, annak általános működéséről szóló főigazgatói szabályzat szerint – kiemelt, egyedi feladat elvégzésére,
b) a csoport – több szakma együttműködését igénylő előkészítő és véleményező feladatokra,
c) a bizottság – vezetői döntések előkészítésére, javaslatok, állásfoglalások kialakítására, véleményezési feladatokra
hozhatók létre.
IV. FEJEZET
A NEAK MŰKÖDÉSE
1. A NEAK működésének általános szabályai
1.1. A NEAK szervezeti egységeinek folyamatos működését a jogszabályok, az alapító okirat, a szervezeti és működési szabályzat, a közjogi szervezetszabályozó eszközök, a belső szabályozó eszközök, az ügyrendek, valamint a főigazgató, a felügyeletet ellátó vezető utasításai határozzák meg.
1.2. A főigazgató, főigazgató-helyettesek, főosztályvezetők ellátandó feladatait a hatályos jogszabályok, továbbá a szervezeti és működési szabályzat tartalmazzák. A főosztályvezetők, osztályvezetők, a nem vezető álláshelyet betöltő kormánytisztviselők részletes feladatait a szervezeti egységek ügyrendjei, valamint a beosztási okiratuk tartalmazza. A munka törvénykönyve hatálya alá tartozó munkavállalók részletes feladatait a szervezeti egységek ügyrendjei, továbbá munkaköri leírásuk tartalmazza.
1.3. A NEAK szervezeti egységei feladatellátásuk, működésük során kötelesek együttműködni.
1.4. A feladatellátás során valamennyi kormánytisztviselő köteles a NEAK egységes szakmai álláspontjának kialakítására és annak képviseletére. A felsővezetés álláspontjától eltérő álláspontot, szakmai véleményt a NEAK alkalmazottai külső szerv előtt nem képviselhetnek, eltérő szakmai álláspontjukat azonban a döntést hozó vezető tudomására hozhatják. A szervezeti egységek közötti szakmai véleményeltérés esetén a főigazgató dönt, aki döntéséről tájékoztatja az illetékes főigazgató-helyettest, illetve főosztályvezetőt.
1.5. A NEAK munkatervét a kormányzati stratégiai irányításról szóló 38/2012. (III. 12.) Korm. rendeletben foglaltak szerint kell előkészíteni, elfogadásra benyújtani, és a munkatársak részére elérhetővé tenni.
1.6. A szervezeti egységek a feladat- és hatáskörükbe tartozó tevékenységek ellátása során felmerülő beszerzési, közbeszerzési igény vezetői engedélyezését követően kötelesek az eljárás szakmai előkészítését elvégezni, amelynek során kötelesek együttműködni a beszerzési, közbeszerzési eljárás lefolytatásáért felelős szervezeti egységgel.
1.7. A beszerzési, közbeszerzési eljárás lefolytatásáért felelős szervezeti egység koordinálja az egyes főosztályok részvételét, az egyes beszerzési és közbeszerzési eljárási cselekmények előkészítése, végrehajtása, a megkívánt dokumentáltság teljesítése során.
1.8. A minősített adatok kezelésének tekintetében a NEAK biztonsági vezetője az Általános Igazgatási Főosztály vezetője. A biztonsági vezető helyettese az Általános Igazgatási Főosztály vezetőjének helyettese. A NEAK Nyilvántartó és Kezelőpontjával kapcsolatos feladatokat az Általános Igazgatási Főosztály e feladattal megbízott kormánytisztviselője végzi.
2. A munkáltatói jogkör gyakorlása
A munkáltatói jogkörök gyakorlásának rendjét a 4. függelék tartalmazza.
A munkáltatói jogkör gyakorlására vonatkozó további szabályokat a kormányzati igazgatásról szóló 2018. évi CXXV. törvény, a munka törvénykönyvéről szóló 2012. évi I. törvény, egyéb jogszabályok, valamint a NEAK Közszolgálati Szabályzata tartalmazza.
3. Az iratkezelés rendje
Az iratkezelés szervezeti rendjét, az iratkezelésre, valamint az azzal összefüggő tevékenységekre vonatkozó feladat- és hatásköröket, továbbá az iratkezelés felügyeletét ellátó vezető kijelölését a NEAK egyedi iratkezeléséről szóló szabályzat határozza meg.
4. A kiadmányozás általános szabályai
4.1. A kiadmányozási jog az ügyben történő érdemi döntésre ad felhatalmazást, ami magában foglalja a döntést, az intézkedések kiadását, az irat irattárba helyezésének jogát.
4.2. A főigazgató – a IV. fejezet 4.3–4.5. pontjában foglaltak kivételével – kiadmányozza
a) a közjogi méltóságokhoz,
b) az országgyűlési képviselőkhöz, az országgyűlési bizottságokhoz,
c) az alapvető jogok biztosához és helyetteseihez,
d) az Állami Számvevőszék elnökéhez,
e) az igazságszolgáltatási szervek vezetőihez,
f) a Kormány tagjaihoz, az államtitkárokhoz, a közigazgatási és helyettes államtitkárokhoz,
g) a központi államigazgatási szervek vezetőihez,
h) a főispánokhoz,
i) az érdekképviseleti szervekhez
intézett kiadmányokat, valamint mindazokat az iratokat, amelyek feladat- és hatáskörébe tartozó kérdést tartalmaznak, vagy amelyek egyedi döntéssel magához vont ügyekkel kapcsolatosak.
4.3. A főigazgató-helyettesek kiadmányozzák
a) a főigazgató által adott felhatalmazás alapján a IV. fejezet 4.2. pontjában felsorolt szervek azonos jogállású vezetőihez intézett iratokat,
b) a főigazgató által adott felhatalmazás alapján a feladat- és hatáskörükbe tartozó, a IV. fejezet 4.2. pontjában és az a) alpontban nem említett szervekhez, személyekhez intézett iratokat.
4.4. A főosztályvezetők kiadmányozzák
a) feladat- és hatáskörük szerint a NEAK önálló szervezeti egységeihez intézett iratokat,
b) a feladat- és hatáskörükbe rendelt ügyekben a közigazgatási és egyéb szervek azonos jogállású vezetőihez intézett iratokat,
c) a NEAK feladat- és hatáskörébe tartozó, a főosztály szakterületét érintő hatósági jogkörben hozott döntéseket.
4.5. A főosztályvezető, az osztályvezető – indokolt esetben, egyes, meghatározott ügyekben – a főigazgató külön felhatalmazása alapján is jogosult kiadmányozásra.
4.6. A kiadmányozási jog részletes szabályait a NEAK egyedi iratkezeléséről szóló szabályzatban, illetve a szervezeti egységek ügyrendjében kell meghatározni.
4.7. A NEAK hivatalos tevékenysége során jogosult elnevezésének megfelelő, Magyarország címerével ellátott, sorszámozott és nyilvántartásba vett körbélyegzőt használni.
5. Kötelezettségvállalás, utalványozás és ellenjegyzés
a) Az Egészségbiztosítási Alap vonatkozásában a kötelezettségvállalás, utalványozás és ellenjegyzés rendjét a NEAK kötelezettségvállalási, pénzügyi ellenjegyzési, utalványozási jogköréről és az érvényesítéséről, valamint a teljesítésigazolásról szóló szabályzat tartalmazza.
b) A NEAK működésére vonatkozó kötelezettségvállalás, utalványozás és ellenjegyzés, érvényesítés, valamint a teljesítésigazolás rendje külön szabályzatban kerül meghatározásra.
6. Feladat átadás-átvétel
A feladat átadás-átvétel szabályait a NEAK Közszolgálati Szabályzata tartalmazza.
7. A szervezetszabályozás eszközei, ezek kiadási és nyilvántartási rendje
A NEAK közjogi szervezetszabályozó eszközeiről, valamint a szabályozás egyéb eszközeiről, ezek kiadási és nyilvántartási rendjéről külön normatív utasítás rendelkezik.
8. Az értekezletek rendje
A NEAK értekezleteinek rendjét az értekezletek rendjéről és lebonyolításáról szóló szabályzat tartalmazza.
9. Vagyonnyilatkozat-tételre kötelezettek köre
A vagyonnyilatkozat-tételre kötelezettek felsorolását a 3. függelék tartalmazza.
10. A NEAK képviselete és a külső kapcsolattartás
a) A NEAK-ot mint jogi személyt a főigazgató távollétében, akadályoztatása vagy a főigazgatói álláshely ideiglenes betöltetlensége esetén teljes jogkörrel az ellátási főigazgató-helyettes képviseli.
b) A NEAK-ot mint jogi személyt meghatározott jog- és feladatkörben a főigazgató írásbeli felhatalmazása alapján, a főigazgató távollétében, akadályoztatása vagy a főigazgatói álláshely ideiglenes betöltetlensége esetén az ellátási főigazgató-helyettes felhatalmazása alapján főosztályvezető és osztályvezető is képviselheti.
c) A szervezeti egységek képviselete a szervezeti egységek feladata, a felügyeletet ellátó vezető tájékoztatása mellett.
d) A NEAK jogi képviseletét a Jogi Főosztály a szakmai szervezeti egységek bevonásával látja el.
e) Az E. Alaphoz tartozó, állami tulajdonban lévő vagyonnal kapcsolatos tulajdonosi jogokat az egészségbiztosítási ágazat tekintetében a miniszter gyakorolja.
f) A NEAK hivatalos honlapjának szerkesztésére, a tartalmak közzétételére vonatkozó szabályokat a közzététel rendjéről szóló főigazgatói szabályzat tartalmazza.
g) A NEAK-ot mint jogi személyt az alábbi szerződések megkötése során az ártámogatási főigazgató-helyettes képviseli:
ga) közvetlen felügyelete alá tartozó szervezeti egységek feladatkörébe tartozóan a NEAK alaptevékenysége ellátásához szükséges szakértői tevékenységre irányuló megbízási szerződések,
gb) az Ártámogatási Főosztály feladatkörébe tartozó, háromoldalú PCR megállapodások (gyógyszergyártó, egészségügyi intézmény, NEAK),
gc) OGYÉI–NEAK közötti Együttműködési Megállapodás.
V. FEJEZET
ZÁRÓ RENDELKEZÉSEK
1. Az ügyrend készítésének alapvető szabályai
1.1. Az önálló szervezeti egységek szervezeti tagozódását, a szervezeti egységen belüli egységek munkamegosztását, feladatkörük részletes meghatározását ügyrendjük tartalmazza, amelyet a szervezeti és működési szabályzat szerint készítenek el.
1.2. Az önálló szervezeti egység ügyrendjét az önálló szervezeti egység vezetője írja alá, a felügyeletet ellátó vezető egyetértését követően a főigazgató hagyja jóvá.
1.3. Az önálló szervezeti egységek vezetői az ügyrendek elkészítéséről és jóváhagyásra történő benyújtásáról a szervezeti és működési szabályzat hatálybalépését követő 30 napon belül gondoskodnak.
1.4. Az ügyrend készítésének részletes szabályait az ügyrendek készítéséről, kiadásáról és nyilvántartásáról szóló főigazgatói szabályzat tartalmazza.

1. függelék

2. függelék

A Nemzeti Egészségbiztosítási Alapkezelő szervezeti egységeinek feladatai, valamint a főigazgató közvetlen felügyelete alá tartozó önálló munkakörök feladatai
I. RÉSZ
A FŐIGAZGATÓ ÁLTAL KÖZVETLENÜL FELÜGYELT SZERVEZETI EGYSÉGEK
1. ÁLTALÁNOS IGAZGATÁSI FŐOSZTÁLY
A) Az Általános Igazgatási Főosztály feladatai:
1.1. Koordinációs tevékenysége keretében:
a) a főigazgató feladatainak hatékony végrehajtása érdekében folyamatos és közvetlen kapcsolattartás a szervezeti egységek vezető munkatársaival;
b) a NEAK, valamint a minisztérium illetékes szervezeti egységei közötti koordináció az információáramlás és a hatékony együttműködés megvalósulása érdekében;
c) az egészségpolitikai szempontból stratégiailag fontos programok előkészítése, koordinálása, azok megvalósításában való közreműködés;
d) a főigazgató közvetlen irányítása alá tartozó szervezeti egységekkel kapcsolatos feladatellátáshoz történő támogatás biztosítása;
e) a főigazgató programjainak szervezésében történő közreműködés, munkájának ellátásához szükséges támogatás nyújtása.
1.2. Igazgatási tevékenységgel kapcsolatosan:
a) a NEAK vezetősége munkájának támogatása;
b) a NEAK szervezeti egységei közötti kapcsolati rendszer működtetése;
c) a szervezeti és működési szabályzattal összefüggő kodifikációs munkák elvégzése, a szervezeti egységek ügyrendjei elkészítésének koordinálása;
d) a vezetői döntések végrehajtásának folyamatos figyelemmel kísérése, erről a vezetés rendszeres tájékoztatása;
e) a NEAK igazgatási feladatainak koordinálása keretében
ea) a NEAK munkatervének jóváhagyásra történő előkészítése,
eb) a NEAK éves munkájáról szóló beszámoló elkészítése, a feladat elvégzésének koordinálása,
ec) a munkatervekben, emlékeztetőkben foglalt feladatok végrehajtásának folyamatos figyelemmel kísérése,
ed) a vezetők részére tájékoztatók készítése,
ee) a vezetői posta és levelezés kezelése, közreműködés a szignálásban,
ef) az értekezletek szervezése, emlékeztetők elkészítése,
eg) a NEAK bélyegzőinek központi nyilvántartása, kiadása, selejtezése, ellenőrzése, a NEAK-nál nyilvántartott bélyegzők használatáról és nyilvántartásának szabályairól szóló főigazgatói szabályzatban foglaltak szerint;
f) a főosztály feladatköréhez kapcsolódó főigazgatói szabályzatok, egyéb szervezetszabályozó eszközök tervezetének elkészítése, karbantartása;
g) a NEAK alapító okiratának, főigazgatói szabályzatainak, egyéb szervezetszabályozó eszközeinek központi nyilvántartása, tárolása, közzétételének koordinálása;
h) közreműködés a miniszter által vezetett minisztérium hivatalos lapja egészségbiztosítási ágazati rovatának összeállításában, a közlemények előkészítésében;
i) a közérdekű kérelmekkel, panaszokkal és bejelentésekkel kapcsolatos feladatok koordinálása;
j) a külső ellenőrzési jelentésekben tett megállapítások, javaslatok hasznosulásának és végrehajtásának nyomon követése, nyilvántartása, ehhez kapcsolódó beszámolási kötelezettség teljesítése;
k) az egyedi iratkezelési szabályzat és az irattári terv elkészítése, folyamatos karbantartása;
l) a NEAK éves tevékenységéről és az E. Alap működéséről, költségvetési helyzetéről az önálló szervezeti egységek adatszolgáltatása alapján minden év február 28-ig beszámolót készít, amelyet jóváhagyásra felterjeszt a főigazgatónak.
1.3. Ügyviteli tevékenységgel kapcsolatosan:
a) az ügyvitelszervezési tevékenység keretében az egészségbiztosítás általános ügyviteli folyamatainak áttekintése, a különböző területek terv szerinti átvilágítása és javaslattétel az ügyvitel korszerűsítésére, észszerűsítésére;
b) ügykezelési feladatok keretében
ba) a NEAK iratkezelésével kapcsolatos feladatok ellátása az egyedi iratkezelési szabályzatban foglaltak szerint,
bb) a szervezeti egységek iratkezelési tevékenységének támogatása, szakmai felügyelete, ellenőrzése,
bc) a NEAK központi irattárának működtetése,
bd) a NEAK központi ügykezelésével összefüggő feladatok ellátása a szervezeti egységek részére szakmai támogatás nyújtása,
be) a minősített adatok kezelésével kapcsolatos feladatok ellátása, a jogszabályban és a minősített adatok védelmét szolgáló főigazgatói szabályzatban foglaltak szerint;
c) a NEAK és a postai szolgáltató postai küldeményforgalmi és egyéb postai szolgáltatásra vonatkozó szerződésének és módosításainak gondozása.
B) A főosztály szervezeti keretében ellátott, a főigazgató közvetlen felügyelete alá tartozó önálló feladatok köre:
1.4. Integritás tanácsadó által ellátott feladatok:
a) az integritásirányítási rendszer és a belső kontrollrendszer egyes elemei működtetésének koordinálása az államigazgatási szervek integritásirányítási rendszeréről és az érdekérvényesítők fogadásának rendjéről szóló 50/2013. (II. 25.) Korm. rendeletben foglaltak szerint,
b) az integritási és korrupciós kockázatok éves felmérése, a kockázatokra vonatkozó bejelentések fogadása, nyilvántartása, éves intézkedési terv és integritásjelentés készítése a szervezeti integritást sértő események kezeléséről, az integritási és korrupciós kockázatokra vonatkozó bejelentések fogadásának és kivizsgálásának rendjéről, valamint az érdekérvényesítők fogadásának szabályairól szóló főigazgatói szabályzatban foglaltak alapján.
2. JOGI ÉS ADATVÉDELMI FŐOSZTÁLY
A) A Jogi és Adatvédelmi Főosztály feladatai:
2.1. Általános jogi tevékenységgel kapcsolatban:
a) jogszabálytervezetek, így különösen az egészségbiztosítási ágazatot érintő tervezetek szervezeten belüli véleményezésének koordinálása, valamint az előkészítésben való részvétel, az esetleges módosításokra vonatkozó javaslatok kezdeményezése,
b) az egészségbiztosítási szakmai, továbbá a NEAK funkcionális feladatainak ellátásával kapcsolatos jogi iránymutatások és állásfoglalások készítése,
c) a főosztály tevékenységi körébe tartozó belső szabályozó eszközök kidolgozása, aktualizálása,
d) más szervezeti egységek által előkészített egyéb belső szabályozó eszközök jogi megfelelőségének vizsgálata, véleményezése, ellenjegyzése,
e) a főosztály tevékenységi körébe tartozó vezetői előterjesztések kidolgozása és ellenjegyzése,
f) más szervezeti egységek által előkészített vezetői előterjesztések jogi megfelelőségének vizsgálata, véleményezése, ellenjegyzése,
g) a NEAK alapító okirata módosításának előkészítése, beterjesztése a miniszter részére,
h) a NEAK hatósági eljárásaiban alkalmazott döntésminták véleményezése és elkészítése,
i) a Jogi Főosztály tevékenységének támogatására szerződött ügyvédek munkájának koordinálása,
j) együttműködés a NEAK önálló szervezeti egységeivel, valamint feladatkörében a központi államigazgatási szervekkel.
2.2. Szerződéskötési tevékenységgel kapcsolatosan:
a) a NEAK szerződéskötési tevékenységének szakmai irányítása, szerződésminták véleményezése, szerkesztése, eseti megkeresések alapján jogi vélemény adása szerződésekre vonatkozóan, ide nem értve a Közbeszerzési és Beszerzési Főosztály ügyköreibe tartozó szerződésekkel kapcsolatos feladatokat, amelyet nevezett főosztály saját hatáskörben lát el,
b) a NEAK által kötendő, a szakfőosztályok által előkészített szerződések véleményezése, jogi ellenjegyzése,
c) a központi államigazgatási szervekkel kötendő megállapodások véleményezése, jogi ellenjegyzése,
d) megtérítési kötelezettség teljesítésére vonatkozó szerződéses eljárásban való részvétel,
e) a NEAK működési szektorára vonatkozó szerződések nyilvántartása (szerződéstár), a szakfőosztályok közreműködésével a nyilvántartás naprakész vezetése, valamint a szerződésekkel kapcsolatos adatszolgáltatás.
2.3. Perképviseleti tevékenységgel kapcsolatosan:
a) a szakfőosztályok közreműködésével a NEAK jogi peres és nemperes képviseletének ellátása,
b) a csőd-, felszámolási, végelszámolási, kényszertörlési eljárásokkal kapcsolatos ügyvitel,
c) az önálló szervezeti egységek által előkészített összefoglaló anyagok alapján a feljelentések végleges szövegének megszerkesztése és aláírás után az eljáró hatóság felé történő továbbítása, valamint a NEAK képviselete az eljárás során.
2.4. A NEAK vagyonkezelői feladataival összefüggésben:
Ellátja az egészségbiztosításért felelős miniszter tulajdonosi joggyakorlása alá tartozó és a NEAK vagyonkezelésében lévő minden ingó és ingatlan vagyon vagyongazdálkodásával, kezelésével és üzemeltetésével kapcsolatos operatív és koordinációs feladatot, és ezek során kapcsolatot tart, továbbá együttműködik a Belügyminisztérium (a továbbiakban: BM) illetékes főosztályával.
B) A főosztály szervezeti keretében ellátott, a főigazgató közvetlen felügyelete alá tartozó önálló feladatok köre:
2.5. Adatvédelmi tisztviselő által ellátott feladatok:
a) a Korm. rendelet szerint a NEAK által vezetett nyilvántartások adattartalmára korlátozottan
aa) adatvédelmi vélemények, állásfoglalások készítése,
ab) az egészségbiztosítási ágazat adatvédelmi munkájának tervezése, szervezése, koordinálása,
ac) kapcsolattartás a Nemzeti Adatvédelmi és Információszabadság Hatósággal;
b) a NEAK által vezetett nyilvántartások adattartalmára vonatkozóan az információs önrendelkezési jogról és az információszabadságról szóló 2011. évi CXII. törvény és az adatkezelésre vonatkozó más jogszabályok, valamint a NEAK Adatvédelmi Szabályzata megtartásának ellenőrzése, ennek keretében
ba) adatkérések adatvédelmi véleményezése,
bb) statisztikai célra hasznosítható adatkérések adatvédelmi véleményezése,
bc) állásfoglalás készítése a szervezeti egységek megkereséseire,
bd) adatkezeléssel kapcsolatos megállapodások véleményezése,
be) a szervezeti egységek adatvédelmi tevékenységének ellenőrzése;
c) a NEAK által vezetett nyilvántartások adattartalmára vonatkozóan bejelentések kivizsgálása, és jogosulatlan adatkezelés észlelése esetén annak megszüntetésére történő felhívás az adatkezelő vagy az adatfeldolgozó felé;
d) a NEAK Adatvédelmi Szabályzatának elkészítése és hatályosítása, továbbá a NEAK szabályzatainak adatvédelmi szempontú véleményezése;
e) a NEAK által vezetett nyilvántartások adattartalmára vonatkozóan adatvédelmi ismeretek oktatása az egészségbiztosítási szervek vonatkozásában;
f) részt vesz a személyes adatok kezelését, az adatvédelmet, valamint a közérdekű adatok nyilvánosságát érintő jogi szabályozási koncepciók, jogszabálytervezetek előkészítésében, véleményezésében;
g) az adatvédelmi feladatai elvégzéséhez szükséges mértékben a minősített adatra vonatkozó szabályok megtartásával korlátozás nélkül jogosult valamennyi szervezeti egységnél a feladatával kapcsolatos iratokba betekinteni;
h) részt vesz a főigazgató személyes adatok védelmével és közérdekű adatok nyilvánosságával kapcsolatos feladatainak ellátásában;
i) igény esetén szakmai tanácsot nyújt az adatvédelmi hatásvizsgálatra vonatkozóan, javaslatot tesz a nyilvántartások és az egyéb adatkezelések kialakítására, valamint a működtetésük részletes szabályaira;
j) támogatást nyújt a szervezeti egységek részére az adatvédelemmel és a közérdekű adatok nyilvánosságával kapcsolatos kérdésekben az egységes álláspont kialakításához;
k) véleményezi a NEAK személyes adatokat kezelő rendszerek működésével, szervezeti rendjével, informatikai és jogi szabályozásával kapcsolatos terveket, szabályzatokat.
2.6. A belső kontroll tevékenységgel kapcsolatos feladatai:
a) részvétel a vonatkozó jogszabály előírásai alapján a NEAK belső kontrollrendszerének keretében
aa) kontrollkörnyezet,
ab) kockázatkezelési rendszer,
ac) kontrolltevékenységek,
ad) információs és kommunikációs rendszer,
ae) az államháztartásért felelős miniszter által közzétett módszertani útmutatók figyelembevételével a monitoring rendszer
kialakításában, működtetésében és fejlesztésében;
b) az integrált kockázatkezelési rendszer koordinálásával kapcsolatos feladatok ellátásáról az integritás tanácsadó a főosztály vezetőjével együttműködve gondoskodik;
c) a NEAK képviselete az Államháztartási Belső Kontroll Munkacsoport Belső Kontroll Témacsoportjának munkájában;
d) a NEAK működési monitoring stratégiájának, illetve rendszerének kidolgozása és működtetése;
e) az egyes szakmai tevékenységek működésének összehasonlításához szükséges adatok gyűjtése, indikátorok és naturális mutatók körének és előállításának meghatározása, illetve ezek folyamatos felülvizsgálata.
2.7. Elektronikus információbiztonsági felelős által ellátott feladatok:
a) az állami és önkormányzati szervek elektronikus információbiztonságáról szóló 2013. évi L. törvény alapján az informatikai biztonsági szakfeladatok végzésének irányítása a NEAK teljes egészére kiterjedő feladat-, felelősség- és hatáskörrel;
b) a szabályozók, a kockázatok és a szervezet kockázatkezelési követelményei alapján a zárt, teljes körű, folytonos és a kockázatokkal arányos informatikai biztonsági rendszer kialakításának, fenntartásának irányítása;
c) a NEAK informatikai rendszerei és az azokban elektronikusan kezelt adatok teljes életciklusára vonatkozó bizalmasság, sértetlenség, rendelkezésre állási követelmények megvalósításának felügyelete;
d) az informatikai biztonsági követelmények meghatározása, a szervezeti szintű informatikai biztonsági szabályozók kidolgozása, továbbá a végrehajtás szintű specifikus szabályozók véleményezése, jóváhagyása;
e) az informatikai védelemben részt vevők szakmai munkájának irányítása;
f) az informatikai biztonsági oktatások tervezése, lebonyolítása, az informatikai biztonsági tudatosság fejlesztése;
g) az informatikai biztonsági ellenőrzések tervezése, szervezése, végrehajtása;
h) az informatikai biztonság technikai tervezésének és a NEAK informatikai biztonsági rendszerei üzemeltetésének irányítása;
i) az informatikai biztonsági eseménykezelés irányítása, valamint az informatikai biztonsági események kivizsgálásának vezetése.
3. KÖZBESZERZÉSI ÉS BESZERZÉSI FŐOSZTÁLY
A) A Közbeszerzési és Beszerzési Főosztály feladatai:
3.1. a NEAK önálló szervezeti egységei adatszolgáltatására és beszerzés minősítéseire alapozva a NEAK éves közbeszerzési tervének elkészítése, karbantartása, a törvényben előírt időtartamú megőrzése, tájékoztatás a terv tartalmáról, a tervben foglalt eljárásokról; a NEAK önálló szervezeti egységeivel együttműködve előzetes összesített tájékoztatások, továbbá éves statisztikai összegezések, jelentések készítése, ezek közzétételének kezdeményezése;
3.2. a NEAK önálló szervezeti egységei részére a minősített igények szerinti és a NEAK beszerzési, közbeszerzési hatáskörében lévő, illetve a BM által lebonyolítani rendelt közbeszerzési eljárások előkészítése, végrehajtása, a beszerzési folyamatok, tevékenységek koordinálása, a szerződéstervezetek és az esetleges szerződésmódosítások tervezeteinek előkészítése, ellenjegyzése;
3.3. az egyes önálló szervezeti egységek által meghatározott és kezdeményezett beszerzések, közbeszerzések igény szerinti tervezése, az adatszolgáltatási, szakmai-szakértői tevékenységüknek a koordinálása;
3.4. hivatalos közbeszerzési tanácsadó bevonásának szükség szerinti biztosítása az uniós értékhatárt meghaladó becsült értékű eljárásokba;
3.5. feladatkörében a NEAK megfelelő jogi képviseletének biztosítása a Közbeszerzési Döntőbizottság és a bíróság elé kerülő jogvitás ügyekben;
3.6. a beszerzéseket és közbeszerzéseket érintő szerződések ellenjegyzése a beszerzési és közbeszerzési szabályzat előírásaival összhangban, ehhez kapcsolódóan a beszerzési igények közbeszerzési minősítése;
3.7. az egyes önálló szervezeti egységek kérésére konkrét beszerzési és közbeszerzési ügyekben állásfoglalások kialakítása a közbeszerzésre vonatkozó jogszabályok egységes értelmezése és végrehajtása érdekében;
3.8. a beszerzési és közbeszerzési szabályzat aktualizálása;
3.9. a beszerzések körében egyéb feladatok ellátása.
4. HUMÁNPOLITIKAI FŐOSZTÁLY
A) A Humánpolitikai Főosztály feladatai:
4.1. A humánpolitikai tevékenységgel kapcsolatban:
a) a foglalkoztatással, az emberi erőforrás kezelésével összefüggő rendszerelemek – így a követelményrendszer, a pályáztatási feltételek, a képzési, továbbképzési rendszer – szabályozására javaslattétel, a végrehajtás biztosítása;
b) a NEAK teljes foglalkoztatotti állományával kapcsolatos személyzeti, munkaügyi, szociális és oktatási feladatok ellátása;
c) záradék előkészítése a fokozott biztonságú elektronikus aláírással kiadmányozott munkajogi tárgyú jognyilatkozatokhoz;
d) a közszolgálati adatkezelés szervezeti szintű felügyelete, ellenőrzése körében felelős a közszolgálati alapnyilvántartásban szereplő személyes adatok védelméért, az adatkezelés jogszerűségéért, az adatszolgáltatások határidőben történő teljesítéséért;
e) a NEAK kormánytisztviselőinek – vonatkozó jogszabályi előírások alapján történő – vagyonnyilatkozat-tételével kapcsolatos feladatok ellátása, az összeférhetetlenségi szabályoknak való megfelelés vizsgálata, valamint a nemzetbiztonsági ellenőrzés kezdeményezése, illetve a védett állományba tartozó személyi körben megbízhatósági vizsgálat kezdeményezése;
f) a Közszolgálati Szabályzat és egyéb, a humánpolitikai szakterületet érintő, valamint a kormánytisztviselőknek adható juttatásokkal kapcsolatos szabályzatok, utasítások tervezetének elkészítése;
g) a személyi állomány és az alkalmazott foglalkoztatási formák elemzése, ezek fejlesztésére vonatkozó javaslatok megtétele;
h) szakmai támogatás nyújtása a teljesítményértékelés rendszerének működtetéséhez, e feladatok koordinálása;
i) a NEAK kormánytisztviselői közigazgatási alap- és szakvizsga teljesítésével összefüggő feladatok ellátása;
j) a kormánytisztviselő és a munkavállaló foglalkoztatásával kapcsolatos panaszok kivizsgálása, szakmai támogatás nyújtása, valamint részvétel a fegyelmi eljárások lebonyolításában;
k) a magánszemélyekkel munkavégzésre irányuló egyéb jogviszony létesítésére kötendő megbízási szerződéseknek a NEAK főigazgatója általi jóváhagyásra történő előkészítése;
l) a kormánytisztviselők éves egyéni továbbképzési tervének, az intézmény éves továbbképzési tervének, valamint az éves tervek végrehajtásának eredményeiről szóló értékelő jelentés elkészítése; valamint
la) a továbbképzési kötelezettség teljesítéséhez szükséges normatív hozzájárulás összegének befizetését megalapozó adatok összeállítása és
lb) a kormánytisztviselők feladataihoz illeszkedő szakmai és kompetenciafejlesztő belső továbbképzések megszervezése;
m) a kormánytisztviselők és a munkavállalók részére jogszabály alapján adható szociális ellátások folyósításával összefüggő feladatok ellátása;
n) a Támogatási Bizottság működtetése;
o) az állami kitüntetésekkel, valamint az egészségbiztosítás területén adható kitüntetésekkel kapcsolatos feladatok ellátása;
p) közreműködés az informatikai rendszereknek a szakterületet érintő megoldásainak a kialakításában, a humán-program szakmai felügyeletében;
q) az érdekegyeztetéssel kapcsolatos feladatok végzése;
r) a vonatkozó jogszabályokban meghatározott foglalkozás-egészségügyi szolgáltatás biztosításáról való gondoskodás;
s) a cafetéria-rendszer működtetése a Közszolgálati Szabályzat rendelkezéseinek megfelelően.
4.2. Létszámgazdálkodási feladatok keretében:
a) a NEAK létszámgazdálkodással összefüggő feladatainak irányítása;
b) a főigazgató által engedélyezett létszámkeretekkel való gazdálkodás, az ezzel összefüggő feladatok koordinálása, ellátása;
c) a jogszabályokban és a közjogi szervezetszabályozó eszközökben meghatározott létszámarányok – így különösen a vezetői, funkcionális és szakmai létszám – figyelemmel kísérése az előírásoknak való megfelelés érdekében;
d) a szervezet és a szervezeti egységek létszámadatainak humánerőforrás-gazdálkodás szempontjából fontos jellemzőinek nyomon követése, elemzése, valamint ezekkel kapcsolatos javaslattétel a felsővezetés részére.
4.3. Koordinációs feladatok keretében:
a) kapcsolattartás a NEAK üzemeltetését ellátó intézményekkel az üzemeltetés során felmerülő koordinációs feladatok tekintetében.
5. ELLÁTÁSI GAZDÁLKODÁSI FŐOSZTÁLY
A) Az Ellátási Gazdálkodási Főosztály feladatai:
5.1. Az E. Alap ellátási szektor éves költségvetésének végrehajtásával kapcsolatos feladatok:
5.1.1. Gazdálkodási feladatok keretében:
a) ellátja az Ávr. 11. § (5) bekezdésében meghatározott gazdálkodási, finanszírozási, adatszolgáltatási és beszámolási feladatokat,
b) összeállítja az ellátási költségvetés végrehajtásának alakulását nyomon követő adatszolgáltatásokat, jelentéseket,
c) ellátja az ellátási költségvetési előirányzatok nyilvántartása, előirányzat-módosítással kapcsolatos teendőket,
d) közreműködik az E. Alap 1–3. cím bevételi és kiadási előirányzatai vonatkozásában havi előirányzat-felhasználási finanszírozási terv végrehajtásában,
e) közreműködik az E. Alap költségvetési törvényjavaslatának és az éves zárszámadási törvényjavaslatának előkészítésében.
5.1.2. Pénzügyi feladatok keretében:
a) az E. Alap és a Nyugdíjbiztosítási Alap közötti elszámolások rendjére vonatkozó megállapodás megkötésének koordinálása, a kapcsolódó pénzforgalom biztosítása,
b) az E. Alap és a Magyar Államkincstár közötti központosított pénzbeli ellátások elszámolási, követelés-kezelési feladatok rendjére vonatkozó megállapodás megkötésének összefogása, egységes gyakorlat kialakítása, a költségvetési beszámoló megbízhatósága érdekében,
c) a főosztály feladat- és hatáskörébe tartozóan az E. Alap ellátási költségvetéséhez kapcsolódó pénzforgalom, kincstári utalások lebonyolítása, a bevételek fogadása és beszedése, kapcsolódó könyvelési feladások elkészítése.
5.1.3. Számviteli feladatok keretében:
a) az E. Alap ellátási gazdálkodásával kapcsolatos számviteli rend kialakítása, működtetése, a bizonylati fegyelem betartása, betartatása, belső szabályozások kialakítása,
b) az E. Alap országos főkönyvi és pénzforgalmi adatainak összesítése, ellenőrzése,
c) a vonatkozó jogszabályokban előírt adatszolgáltatási és beszámolási kötelezettségek határidőben történő teljesítése.
5.2. A kormányhivatalok E. Alapra vonatkozó gazdálkodási, beszámolási, adatszolgáltatási feladatainak – a Korm. rendeletben foglaltak szerinti – irányításával, felügyeletével összefüggő feladatok keretében:
a) az ellátási pénzügyi és számviteli szakterületet érintő gazdálkodási feladatokkal kapcsolatos főigazgatói szabályzatok, egyéb szervezetszabályozó eszközök előkészítése,
b) a NEAK által kiadott, pénzügyi és számviteli szakterületet érintő szabályzatok végrehajtásának folyamatos ellenőrzése, az egységes gyakorlat kialakítása, a költségvetési beszámolók megbízhatósága érdekében,
c) folyamatos kapcsolattartás a pénzügyi, számviteli, valamint a gazdálkodással kapcsolatos jogszabályok, továbbá az előírt adatszolgáltatások határidőre történő végrehajtásához.
6. NEMZETKÖZI KAPCSOLATOK ÉS JOGVISZONY NYILVÁNTARTÁSI FŐOSZTÁLY
A) A Nemzetközi Kapcsolatok és Jogviszony Nyilvántartási Főosztály feladatai:
6.1. Nemzetközi egyezményes és európai uniós feladatok keretében:
a) az európai közösségi rendeletek tekintetében összekötő szervként és illetékes intézményként az európai uniós tagságból adódó feladatok ellátása és ezen feladatok végrehajtásának megszervezése, továbbá részvétel biztosítása az Európai Unió szakbizottságaiban, valamint a nemzetközi szervezetek szakmai munkájában,
b) közreműködés az európai közösségi rendeletek szerinti, az intézmények közötti elektronikus adatcsere-rendszer kialakításában, fejlesztésében és üzemeltetésében, kapcsolattartás külföldi szakértőkkel és az Európai Bizottsággal, a rendszer működéséből a magyar egészségbiztosítási intézményekre háruló feladatok végrehajtásának koordinálása,
c) közreműködés a társadalombiztosítással kapcsolatos nemzetközi szerződések előkészítésében, gondoskodás azok biztosítási kötelezettséggel és egészségbiztosítással kapcsolatos rendelkezéseinek végrehajtásáról, a szakértői tárgyalásokon a kétoldalú, összekötő-szervi megállapodások tárgyalásával, megkötésével és a végrehajtással összefüggő feladatok ellátása,
d) a diplomáciai képviseletek, diplomáciai mentességet élvező nemzetközi szervezetek személyzete, illetve a menekültek részére nyújtott egészségügyi szolgáltatásokkal kapcsolatos feladatok ellátása,
e) az alkalmazandó társadalombiztosítási jog megállapítása nemzetközi egyezmények, illetve az európai közösségi rendeletek alapján, eseti alkalmazandó jog alóli kivételek megállapítására szolgáló megállapodások megkötése külföldi szervekkel, biztosítási jogviszony visszamenőleges megállapítása nyugdíjigénylés esetén,
f) a határon átnyúló egészségügyi ellátásokra vonatkozó, jogszabályokban előírt tájékoztatás nyújtása a nemzeti kapcsolattartó pont részére.
6.2. Külföldi gyógykezeléssel és nemzetközi költségelszámolásokkal összefüggő feladatok keretében:
a) a magyar biztosítottak tervezett külföldi gyógykezelésével kapcsolatos hatósági eljárások lefolytatása,
b) a harmadik államban igénybe vett egészségügyi szolgáltatások számla kiegyenlítése nélküli megtérítésével kapcsolatos hatósági eljárások lefolytatása,
c) a külföldről történő betegszállítással kapcsolatos hatósági eljárások lefolytatása,
d) a tartósan külföldön foglalkoztatott, külszolgálatra kirendelt biztosítottak indokoltan igénybe vett és igazolt egészségügyi ellátásának elszámolásában való közreműködés,
e) a nemzetközi egyezmények, illetve az európai közösségi rendeletek keretében nyújtott ellátások térítési díjának elszámolása a külföldi biztosítók, illetve a belföldi szolgáltatók felé, a szociális biztonsági koordinációs uniós rendeletek szerinti átalány-elszámolások kidolgozása és végrehajtása,
f) a nemzetközi egyezmények és az európai közösségi rendeletek végrehajtását segítő informatikai rendszer fejlesztése,
g) az „EUROTRANSPLANT” együttműködési megállapodás végrehajtásában való közreműködés, a regisztrációs díjak, a szervszállítás díjainak, valamint a szervkivételi díjkülönbözet elszámolásának nyilvántartása és szakmai koordinálása, a nem szolid szervek transzplantációs célú szállítási költségeinek megtérítése,
h) a határon túli magyarok engedélyezett magyarországi gyógykezelésének finanszírozásában való közreműködés, a kiadások elszámolása az illetékes minisztériummal kötött támogatási szerződés alapján.
6.3. Nemzetközi kapcsolattartás keretében:
a) a nemzetközi kapcsolatok létesítésével, fenntartásával kapcsolatos operatív feladatok végzése, ezen belül
aa) a NEAK nemzetközi kapcsolatainak szervezése, a ki- és beutazásokkal kapcsolatos feladatok koordinálása,
ab) közreműködés a Magyarországon tartandó nemzetközi rendezvények szervezésében,
ac) a NEAK szervezeti egységei részére a szinkron- és követőtolmácsolás, valamint a szakmai anyagok fordíttatásának biztosítása – ide nem értve az idegen nyelvű elektronikus beadványok (e-mail) fordíttatását –, a tolmácsolás, illetve a fordítások elkészítésének megrendelése;
b) az egyes nemzetközi szervezeti tagságból eredő feladatok ellátása és egyéb nemzetközi szervezetekben való tagsággal összefüggő feladatok végzése, kapcsolattartás.
6.4. Az egészségbiztosítási pénztári feladatkörében eljáró fővárosi és vármegyei kormányhivatalok nemzetközi egészségbiztosítási tevékenységével összefüggő feladatok keretében, a Korm. rendeletben foglaltak szerint:
a) a nemzetközi szakterületet érintő egészségbiztosítási feladatokkal kapcsolatos eljárások előkészítésében és végrehajtásának ellenőrzésében való közreműködés,
b) folyamatos kapcsolattartás a kormányhivatalokkal és járási hivatalokkal és segítségnyújtás részükre a nemzetközi egyezmények, valamint az európai uniós jogszabályok végrehajtásában,
c) együttműködés a kormányhivatalokkal a magyar biztosítottak külföldi, továbbá a külföldi biztosítottak magyarországi egészségügyi ellátásának elősegítése érdekében,
d) a nemzetközi egyezmények, illetve a szociális biztonsági rendszerek koordinálásáról és annak végrehajtásáról szóló uniós rendeletek szerinti formanyomtatvány, továbbá az Európai Egészségbiztosítási Kártya kibocsátásával kapcsolatos eljárás felügyelete.
6.5. A fővárosi és vármegyei kormányhivatalok egészségbiztosítási nyilvántartási tevékenységével kapcsolatos feladatai keretében, a Korm. rendeletben foglaltak szerint:
a) a TAJ-jal rendelkező személyek azonosító adatainak nyilvántartása, ideértve a TAJ igazolásával és a hatósági igazolványok kiadásával kapcsolatos adatokat is,
b) a bejelentett személyek jogviszonyadatainak nyilvántartása, valamint az egészségügyi szolgáltatásra való jogosultsággal és annak igazolásával összefüggő feladatok,
c) az egészségbiztosítás jogosulti nyilvántartásának vezetésével és a feladatot támogató számítógépes rendszerrel, illetve a nyilvántartás folyamatos monitorozásával összefüggő feladatok szakmai irányításában és törvényességi, szakszerűségi és hatékonysági ellenőrzésében való közreműködés a közhiteles jogviszony-nyilvántartás biztosítása érdekében,
d) TAJ-képzés,
e) külső szervek részére jogszabályon alapuló adatszolgáltatásokkal összefüggő feladatok szakmai irányításában, fejlesztésében való közreműködés,
f) a társadalombiztosítás ellátásaira jogosultakról, valamint ezen ellátások fedezetéről szóló 2019. évi CXXII. törvény alapján egészségügyi szolgáltatásra jogosító megállapodások megkötésével, valamint a megállapodást kötő személyek adatainak nyilvántartásával és a feladatot támogató számítógépes rendszerrel összefüggő feladatok szakmai irányításában, fejlesztésében való közreműködés,
g) az ügyviteli eljárásokat támogató számítógépes rendszerek működésének és fejlesztésének irányítása, koordinálása,
h) a biztosítotti bejelentésekkel és a járulékbevallásokkal összefüggő jogszabályokban meghatározott, a társszervekkel közös feladatok koordinálása,
i) az okirati bizonyítási eljárással, valamint a külföldön biztosítási jogviszonnyal rendelkező, belföldinek minősülő személyek nyilvántartásával kapcsolatos feladatok szakmai irányításában, fejlesztésében való közreműködés,
j) a nyilvántartási szakterületet érintő feladatokra vonatkozó eljárások előkészítésében és végrehajtásának ellenőrzésében való közreműködés,
k) a nyilvántartási szakterületet érintő feladatok ellátása kapcsán folyamatos kapcsolattartás a kormányhivatalokkal, járási hivatalokkal,
l) a közgyógyellátást támogató informatikai rendszer felügyelete, ide nem értve a VirEP-pel és a kártyanyilvántartással kapcsolatos feladatokat.
6.6. Nyilvántartási operatív feladatok keretében:
a) külső adatszolgáltatás teljesítése a főosztály által vezetett nyilvántartásokból, szükség szerint TAJ képzése,
b) a nyilvántartási rendszerek kódtárainak karbantartása,
c) a nyilvántartási szakterületet érintő informatikai rendszerekhez történő hozzáféréshez a felhasználói igények elbírálása, a jogosultságok kiosztása, karbantartása,
d) tanúvédelmi programmal és titkos ügyiratkezeléssel összefüggő feladatok ellátása a NEAK egésze tekintetében,
e) a nyilvántartások folyamatos monitorozása, elemzése, vezetési információs jelentések készítése,
f) a NEAK hatáskörébe és illetékességébe tartozó biztosítotti bejelentések kezelése, az ezzel összefüggő okirati bizonyítási és jogviszony-rendezési eljárás, valamint adattisztítási tevékenység lefolytatása,
g) a NEAK hatáskörébe és illetékességébe tartozó jogosulti jelentések fogadása és feldolgozása, az ezzel összefüggő okirati bizonyítási és jogviszony-rendezési eljárás, valamint adattisztítási tevékenység lefolytatása.
6.7. A fővárosi és vármegyei kormányhivatalok szakmai irányításával és felügyeletével összefüggő feladatok keretében:
a) a szakmai levelezőlisták monitorozása.
6.8. Egyéb feladatok keretében:
a) a közgyógyellátási igazolvány és EU-kártyatest gazdálkodással kapcsolatos feladatok végrehajtása,
b) a miniszter megkeresésére a főosztály feladataihoz kapcsolódó, a kormányablak tudástárban szereplő ügyleírások készítése, felülvizsgálata, aktualizálása,
c) az egészségbiztosítással kapcsolatos jogszabálytervezetek véleményezésében, valamint jogszabály módosítására és új jogszabály megalkotására való javaslat elkészítésében való közreműködés.
7. KÖLTSÉGVETÉSI ÉS MŰKÖDÉSI GAZDÁLKODÁSI FŐOSZTÁLY
A) A Költségvetési és Működési Gazdálkodási Főosztály feladatai:
7.1. Javaslatot tesz az E. Alap felhasználásával kapcsolatos szabályozásra.
7.2. Funkcionális feladatai körében:
a) információkat gyűjt és szolgáltat az E. Alap gazdálkodásáról, ennek keretében kontrolling-információkra, kontrolling-adatokra alapozva vezetői információs rendszert működtet a döntés-előkészítés támogatása érdekében,
b) a jogszabályok és a Pénzügyminisztérium előírásainak figyelembevételével meghatározza az E. Alap ellátási és működési éves tervezési és beszámolási rendjét, a lebonyolítás részletes szabályait,
c) összeállítja az E. Alap ellátási és működési elemi költségvetését és benyújtja a Magyar Államkincstár részére,
d) gondoskodik az E. Alap ellátást és működést érintő előirányzatok év közben szükséges módosításáról, nyilvántartásáról,
e) elkészíti az E. Alap bevételi és kiadási előirányzatai vonatkozásában a havi előirányzat-felhasználási és finanszírozási tervet,
f) elkészíti havonta az E. Alap ellátási és működési költségvetésének bevételi és kiadási előirányzatai vonatkozásában a felhasználási tervét, melyet benyújt a Magyar Államkincstár által működtetett elektronikus rendszerbe,
g) beszámolókat és jelentéseket állít össze az E. Alap éves költségvetésének várható és tényleges végrehajtásáról, a gazdálkodásról a NEAK vezetősége, a Pénzügyminisztérium, illetve a miniszter részére,
h) elkészíti az eseti és rendszeres adatszolgáltatásokat,
i) végzi az E. Alap működését érintően a NEAK költségvetésének gazdálkodási rendjéről szóló utasításban meghatározott feladatokat,
j) ellátja a NEAK költségvetési, pénzügyi, számviteli, továbbá a gazdálkodási és az ahhoz kapcsolódó döntés-előkészítő feladatait,
k) figyelemmel kíséri a költségvetési keretek felhasználásának alakulását, szükség esetén intézkedést kezdeményez,
l) teljeskörűen végzi a NEAK gazdálkodási folyamatainak pénzkezelési, könyvvezetési feladatait,
m) elkészíti a NEAK éves költségvetési beszámolóját, az időközi költségvetési és mérlegjelentéseket, valamint az eseti és rendszeres adatszolgáltatásokat,
n) végzi a külföldi szakmai kiküldetésekkel kapcsolatos nyilvántartási feladatokat,
o) az üzemeltetési és karbantartási feladatok vonatkozásában folyamatos kapcsolatot tart és egyeztet a NEAK, a Közbeszerzési és Ellátási Főigazgatóság, a fővárosi és vármegyei kormányhivatalok, illetve a BM illetékes szervezeti egységeivel,
p) a Magyar Államkincstárral együttműködve gondoskodik a bérszámfejtéshez kapcsolódó feladatok ellátásáról,
q) ellátja a dolgozók lakáscélú munkáltatói kölcsönével kapcsolatos döntés-előkészítési, gazdálkodási és könyvvezetési feladatokat,
r) üzemelteti a házipénztárakat (forint és valuta),
s) ellátja az értékesítéssel, szolgáltatással kapcsolatos számlázási feladatokat, illetve kezdeményezi a követelések behajtását,
t) nyilvántartja a NEAK kezelésében lévő vagyontárgyakat, dokumentálja azok állományában bekövetkezett változásokat, valamint megszervezi a selejtezésüket és leltározásukat,
u) a NEAK gépjárműállományával kapcsolatosan üzemanyagok elszámolása, útnyilvántartás és futásteljesítmények kimutatása.
7.3. Egyéb feladataival összefüggésben:
a) elkészíti és folyamatosan karbantartja a kötelezettségvállalási és teljesítésigazolási, ellenjegyzési, utalványozási, valamint érvényesítési jogköröket szabályozó jogosultsági- és névjegyzéket,
b) koordinálja az E. Alap költségvetését érintő külső ellenőrzéseket (pl. Állami Számvevőszék, KEHI), közreműködik az ellenőrök munkájában, a számvevői részjelentések, illetve a számvevői jelentéstervezetek véleményezésében, a szakfőosztályi észrevételek összefogásában,
c) a kötelezettségvállalási, pénzügyi ellenjegyzési, utalványozási jogköréről és az érvényesítésről, valamint a teljesítésigazolásról szóló szabályzat figyelembevételével végzi a NEAK költségvetését terhelő kifizetések szerződései pénzügyi ellenjegyzését,
d) ellátja az európai uniós forrásokból finanszírozott projektek végrehajtásával kapcsolatos pénzügyi és számviteli feladatokat,
e) közreműködik az E. Alap működési és ellátási vagyongazdálkodási feladatokkal kapcsolatos döntések előkészítésében.
8. SZAKMAI ELLENŐRZÉSI FŐOSZTÁLY
A) A Szakmai Ellenőrzési Főosztály feladatai:
8.1. Elemzési feladatok keretében:
a) az E. Alap terhére finanszírozott szolgáltatások szempontjából releváns adatok elemzése, ezek alapján finanszírozási és ellenőrzési algoritmusok, illetve protokollok kidolgozása, fejlesztése;
b) a szükséges és megtörtént ellenőrzések aránya tekintetében az ellátási és koordinációs főosztályok adatainak elemzése, vezetői tájékoztató készítése.
8.2. Orvosszakértői feladatok keretében:
a) közreműködés más szakterületek által igényelt egészségügyi szakértői feladatok ellátásában;
b) nagy értékű gyógyászati segédeszköz, valamint a 4 hónapon túli kötszer ellenjegyzés elutasítása miatt benyújtott kifogások elbírálása;
c) biztosítottak és ellátásra jogosultak egészségbiztosítási ellátásával kapcsolatos panaszügyek, bejelentések vizsgálata, véleményezése.
8.3. Szakmai ellenőrzési feladatok keretében:
a) az ellátási és koordinációs főosztályok részére egységes eljárási rend kidolgozása az ellenőrzés gyakorlatának módszertanára;
b) éves ellenőrzési tervek készítése a szakterületi szervek, valamint az ellátási és koordinációs főosztályok javaslatainak figyelembevételével;
c) orvosszakmai ellenőrzések kezdeményezése és elrendelése;
d) a valós, szabálytalan, szükséges és szükségtelen ellátások biztosítottak részére történő nyújtásának ellenőrzése, informatikai eszközökkel történő elemzése;
e) az elrendelt ellenőrzések koordinációja, szükség szerint részvétel az ellenőrzésekben;
f) az irányító szerv kezdeményezése alapján, a főigazgató rendelkezése szerint szakmai ellenőrzések elrendelése.
8.4. Részvétel a Kódkarbantartási és a Többletkapacitási-befogadási Bizottság munkájában.
8.5. Egyes kórképek finanszírozási protokolljának, valamint azok háttéranyagának kidolgozása, a hatályos finanszírozási protokollok fejlesztése, felülvizsgálata.
8.6. Folyamatos kapcsolattartás az egészségügyi szakmai kollégiummal és egészségügyi szolgáltatókkal.
8.7. Részvétel az egészségügyi szolgáltatók jelentéseinek fogadásához alkalmazott informatikai rendszerek fejlesztésében.
8.8. Együttműködés az érintett önálló szervezeti egységekkel a finanszírozás végrehajtása és ellenőrzése alapján felmerülő jogszabályi módosítások kezdeményezésében.
8.9. Finanszírozás-stratégiai feladatok keretében:
a) közreműködés a szakmapolitikai célkitűzések megvalósítására, a finanszírozási eljárások korszerűsítésére vonatkozó javaslatok kidolgozásában;
b) egységes szakmapolitikai szempontok alapján közreműködés a természetbeni ellátások költségvetési irányelveire és éves költségvetési tervére vonatkozó javaslatok kidolgozásában;
c) közreműködés az egészségügyi finanszírozás információrendszerének fejlesztésében, az elszámolási szabályok, módszerek kidolgozásában;
d) közreműködés a fejlesztési koncepciók, pályázatok kidolgozásában;
e) közreműködés a teljesítmények elszámolásának folyamatába épített ellenőrzési rendszerek fejlesztésében, a jogszabályoknak és a szabályzatoknak való megfeleltetés vizsgálatában.
9. A Főigazgató közvetlen felügyelete alá tartozó önálló munkakörök
9.1. Belső ellenőr
A) A Belső ellenőr feladatai:
9.1.1. Bizonyosságot adó belső ellenőrzési tevékenység keretében:
a) szabályszerűségi, pénzügyi, rendszer- és teljesítmény-ellenőrzések, illetve informatikai ellenőrzések tervezése, szervezése, lebonyolítása,
b) a belső kontrollrendszerek kiépítése, működése jogszabályoknak és a szabályzatoknak való megfelelésének az elemzése, vizsgálata és értékelése,
c) a belső kontrollrendszerek működése gazdaságosságának, hatékonyságának, eredményességének elemzése, vizsgálata és értékelése,
d) a rendelkezésre álló erőforrásokkal való gazdálkodásnak, a vagyon megóvásának és gyarapításának, valamint az elszámolások megfelelőségének, a beszámolók valódiságának elemzése, vizsgálata,
e) ajánlások és javaslatok megfogalmazása, értékelések, elemzések készítése a vezetés számára a kockázati tényezők, a hiányosságok megszüntetése, kiküszöbölése vagy csökkentése, valamint a szabálytalanságok megelőzése, illetve feltárása, továbbá a működés eredményességének növelése, valamint a belső kontrollrendszerek javítása, továbbfejlesztése érdekében,
f) az ellenőrzési jelentéseket követő intézkedési tervek véleményezése, a végrehajtott intézkedések nyilvántartása és nyomon követése.
9.1.2. Tanácsadói belső ellenőrzési tevékenység keretében:
a) az egyes megoldási lehetőségek elemzésével, értékelésével, vizsgálatával, kockázatának becslésével a vezetők támogatása,
b) a pénzügyi, tárgyi, informatikai és humánerőforrás-kapacitásokkal való észszerűbb és hatékonyabb gazdálkodásra irányuló tanácsadás,
c) az integrált kockázatkezelési rendszer és a teljesítménymenedzsment rendszer kialakításában, folyamatos továbbfejlesztésében a vezetőség szakértői támogatása,
d) a szervezeti struktúrák észszerűsítése, a változásmenedzsment területén tanácsadás,
e) a szervezeti stratégia elkészítésében konzultáció és tanácsadás a vezetés részére,
f) a NEAK működése eredményességének növelése és a belső kontrollrendszerek javítása, továbbfejlesztése érdekében a NEAK belső szabályzatainak tartalmát, szerkezetét illetően javaslatok megfogalmazása.
9.1.3. Egyéb belső ellenőrzési tevékenység keretében:
a) a jogszabályi előírások és a magyarországi államháztartási belső ellenőrzési standardok szerint a stratégiai ellenőrzési terv és az éves ellenőrzési terv elkészítése, főigazgatói jóváhagyásra előterjesztése, a terv végrehajtása,
b) a jogszabályban előírt beszámolási, jelentési kötelezettség teljesítése, az éves ellenőrzési jelentés főigazgatói jóváhagyásra előterjesztése,
c) a belső ellenőrzések nyilvántartása, továbbá gondoskodás az ellenőrzési dokumentációk biztonságos tárolásáról, megőrzéséről,
d) a belső ellenőrzéssel összefüggő, kötelező szabályzatok, útmutatók elkészítése, az abban foglaltak végrehajtása.
10. Sajtóreferens
A) A Sajtóreferens feladatai:
10.1. A sajtókommunikációval kapcsolatos feladatai keretében:
a) kapcsolattartás a BM sajtó és tájékoztatási szakterületével, a NEAK-on belül az ezzel kapcsolatos feladatok végrehajtásának koordinálása;
b) kapcsolatot tart a sajtóorgánumokkal, a média képviselőivel, az irányító szerv és a főigazgató rendelkezése szerint;
c) kapcsolatot tart a társszervekkel, -intézményekkel a kölcsönös tájékoztatási kapcsolatok kialakítása és fenntartása céljából, az irányító szerv és a főigazgató rendelkezése szerint;
d) a sajtó általános tájékoztatása az érintett szakmai szervezeti egységek bevonásával, a sajtókoordinációs feladatokkal megbízott munkatársak közreműködésével;
e) összeállítja a sajtómegkeresésekre adandó válaszokat;
f) gondoskodik a sajtómegkeresésekre összeállított válasz jóváhagyási folyamatának követéséről, illetve a választ, az irányító szerv erre jogosult szervezeti egységeivel történő egyeztetést követően, megküldi a kérdéseket megfogalmazó médiumnak;
g) kezdeményezi a NEAK munkáját, tevékenységét és eredményeit bemutató sajtómegjelenéseket;
h) szervezi, koordinálja és lebonyolítja a NEAK feladatellátásával kapcsolatos sajtótájékoztatókat, tájékoztatási kampányokat, háttérbeszélgetéseket és interjúkat, a főigazgató irányításával és egyetértésével;
i) a főigazgató rendelkezése esetén kommunikációs szempontból véleményezi a tervezett döntéseket;
j) sajtófigyelést végez, elemzi a NEAK médiában történő megjelenését, ezzel összefüggésben a szükséges változtatásokra javaslatot tesz;
k) belső tájékoztatást végez az egészségbiztosítással kapcsolatban a sajtóban megjelentekről;
l) részt vesz – az érintett szervezeti egységekkel együttműködve – a belső kommunikációs rendszer működtetésében, különösen az intranetes felület aktualizálásban és szerkesztésében;
m) szervezi és koordinálja a NEAK folyóirat-megrendelésével kapcsolatos feladatokat;
n) a főigazgató rendelkezése szerint ellátja a NEAK szóvivői feladatait;
o) részt vesz a NEAK egységes arculatának kialakításában, az Arculati Kézikönyv kidolgozásában;
p) véleményezi és részt vesz a NEAK honlapjának lakossági tájékoztatásra szánt felületeinek megtervezésében, kialakításban, szerkesztésében;
q) kezeli és aktualizálja a NEAK közösségi médiafelületeit és az ezen a platformon bejövő lakossági megkeresésekre – az adott témában érintett szervezeti egységek bevonásával és segítségével – válaszol;
r) gondoskodik a váratlan helyzetekben történő kríziskommunikáció megszervezéséről és működtetéséről;
s) az irányító szerv, illetve a főigazgató rendelkezése szerint, szükséges esetén hétvégi és ünnepnapi sajtóügyeletet tart;
t) vezeti a sajtómegkeresésekkel kapcsolatos nyilvántartásokat;
u) elkészíti és rendszeresen felülvizsgálja, aktualizálja a NEAK sajtókommunikációról szóló szabályzatát.
II. RÉSZ
AZ ELLÁTÁSI FŐIGAZGATÓ-HELYETTES ÁLTAL KÖZVETLENÜL FELÜGYELT ÖNÁLLÓ SZERVEZETI EGYSÉGEK
1. ÁLTALÁNOS FINANSZÍROZÁSI FŐOSZTÁLY
A) Az Általános Finanszírozási Főosztály feladatai:
1.1. Finanszírozási feladatok keretében:
a) a gyógyító-megelőző ellátások költségvetésének tervezése, közreműködés az E. Alap költségvetésének tervezésében,
b) közreműködés az E. Alap havi előirányzat-felhasználási tervének elkészítésében a gyógyító-megelőző ellátások jogcímcsoport előirányzatai tekintetében,
c) a költségvetési előirányzatok évközi felhasználásának tükrében a szükséges kasszaátcsoportosítások kezdeményezése,
d) a gyógyító-megelőző ellátások költségvetési irányelveire és éves költségvetési tervére vonatkozó javaslatok kidolgozása egységes szakmapolitikai szempontok alapján,
e) a gyógyító-megelőző ellátásokról havi teljesítményjelentések fogadása, feldolgozása, ellenőrzése, országos adatbázis kezelése,
f) gyógyító-megelőző ellátások finanszírozási elszámolásának pénzforgalmi feladása, kifizetési rendelvények elkészítése,
g) a finanszírozott időszakra érvényes szolgáltatási díjak és a havi finanszírozási összegek megállapítása,
h) a szolgáltatói teljesítmény éves keretek értékeinek megállapítása, nyilvántartása, azok módosításának végrehajtása,
i) az ellenőrzések alapján megállapított, jogosulatlanul igénybe vett finanszírozási összeg visszavonásának érvényesítése,
j) az Országos Vérellátó Szolgálat egészségügyi szolgáltatókkal szembeni követeléseinek érvényesítése a havi finanszírozási összegből történő levonás által,
k) az egészségügyi szolgáltatók által különböző jogcímeken igénybe vehető előlegek biztosításával kapcsolatos feladatok ellátása, a döntések előkészítése és felterjesztése főigazgatói jóváhagyásra,
l) államközi szerződés, nemzetközi szerződés vagy európai uniós szabály alapján jogosult személyek ellátásának elszámolásával és finanszírozásával kapcsolatos feladatok ellátása,
m) a finanszírozási tevékenységhez kapcsolódó feladatok országos szintű koordinálása, szakmai irányítása,
n) országos várólista vezetéséhez kapcsolódó finanszírozási, elszámolási feladatok végrehajtása,
o) részvétel a Többletkapacitás-befogadási Bizottság munkájában,
p) az előre nem tervezhető, a rendkívüli, illetve az egyedi esetekre vonatkozó kiegészítő, extrafinanszírozási igények orvosszakértői vizsgálatának elvégzése, valamint főigazgatói döntésre finanszírozási javaslat készítése, illetve az ehhez szükséges helyszíni ellenőrzések koordinálása,
q) az egészségügyi szolgáltatók bértámogatása és nyugdíjpótló jövedelemkiegészítése igénylésének koordinációjával és azok kifizetésével kapcsolatos feladatok végrehajtása.
1.2. Ellátásszervezési feladatok keretében:
a) részt vesz a területi egészségügyi ellátás megszervezésében, az egészségügyi ellátási kapacitásokkal és ellátási területekkel kapcsolatos eljárásokban,
b) részt vesz az egészségügyi ellátási kapacitásokkal és ellátási területekkel kapcsolatos eljárásokban,
c) összeveti és elemzi az egészségügyi ellátási szükségletet és a NEAK által finanszírozott egészségügyi szolgáltatók kapacitását, tekintettel a kapacitások és hozzáférési esélyek területi kiegyenlítettségére,
d) közreműködik az ellátásszervezéshez kapcsolódó bizottságok munkájában.
1.3. Finanszírozás-módszertani feladatok keretében:
a) a szakmapolitikai célkitűzések megvalósítására, a finanszírozási eljárások korszerűsítésére vonatkozó javaslatok kidolgozása,
b) fejlesztési koncepciók, pályázatok kidolgozása, részvétel a koncepciók hatásvizsgálatában,
c) az egészségpolitikai fejlesztési koncepciókhoz kapcsolódó, egészségügyi szolgáltatók részére kiírt pályázatok hatásvizsgálata, részvétel az elszámolás feladataiban,
d) a teljesítmények elszámolásának folyamatába épített ellenőrzési rendszerek kiépítése, működtetése, a jogszabályoknak és a hatályos szabályzatoknak való megfeleltetés vizsgálata,
e) a költségfelmérésen alapuló átfogó kódkarbantartás feladatainak ellátása,
f) közreműködés a teljesítményelvű finanszírozásban használt kódrendszerek, finanszírozási díjparaméterek karbantartásával kapcsolatos rendszeres és ad hoc feladatok ellátásában, a jóváhagyott változások eljuttatása az egészségügyi szolgáltatók részére,
g) gyógyító-megelőző ellátások finanszírozását érintő jogszabálytervezetek előkészítésében való részvétel, jogszabály-módosításokra vonatkozó javaslatok elkészítése,
h) részvétel a Finanszírozási Kódkarbantartási Bizottság munkájában.
1.4. Egészségügyi technológiák befogadásával kapcsolatos feladatok keretében:
a) közreműködés az Ártámogatási Főosztály egészségügyi technológiák befogadásával kapcsolatos feladatainak ellátásában.
1.5. Szerződések karbantartásával, koordinálásával kapcsolatos feladatai keretében:
a) egészségügyi szolgáltatókkal és egyéb személyekkel megkötendő szerződések – ide nem értve az ártámogatási szerződéseket – tervezeteinek elkészítése, szerződéskötési folyamatainak koordinálása, a szerződések jóváhagyása,
b) a finanszírozási szerződéssel nem rendelkező, de beutalásra jogosult egészségügyi szolgáltatókkal történő szerződéskötés koordinálása.
1.6. Finanszírozástámogatási feladatai keretében:
a) közreműködik a főosztály feladatait támogató integrált informatikai rendszerek fejlesztésében, a szakmai követelmények meghatározásával,
b) részt vesz az egészségügyi finanszírozás információrendszerének tervezésében, szervezésében, fejlesztésében, alkalmazási szoftverkészítésben, elszámolási szabályok, módszerek kidolgozásában, adatgyűjtéseket elősegítő felhasználói programok készítésében, közzétételében,
c) közreműködik a gyógyító-megelőző ellátások finanszírozását érintő jogszabályváltozások esetén az informatikai rendszerben a módosítások haladéktalan végrehajtásában,
d) közreműködik az egészségügyi szolgáltatóknál bekövetkező struktúraváltozások informatikai követésében,
e) részt vesz a gyógyító-megelőző ellátások finanszírozását és az ahhoz kapcsolódó nyilvántartásokat szolgáló integrált informatikai rendszerek működtetésében,
f) közreműködik az informatikai programok fejlesztésében és karbantartásában a fekvőbeteg-, kúraszerű és menedékesellátás területén,
g) segítséget nyújt finanszírozástechnikai kérdésekben.
1.7. Finanszírozáshoz kapcsolódó koordinációs feladatok keretében:
a) közreműködés a szakterületet érintő hírek, információk honlapon történő közzétételében,
b) részvétel a szakterületre vonatkozó külső és belső adatszolgáltatásban,
c) általános finanszírozási és pénzügyi ellenőrzési tárgykörben állásfoglalások, eljárásrendek, útmutatók véleményezése, javaslattétel az ellenőrzésekre,
d) az Irányított Betegellátási Rendszer lezárásával, elszámolásával kapcsolatos szakmai feladatok ellátása,
e) az Általános Finanszírozási Főosztály feladatköréhez kapcsolódó tevékenységek országos szakmai irányítása,
f) az egészségügyi szakmai tagozatokkal történő kapcsolattartás,
g) az egészségügyi szolgáltatók jogszabályban foglalt havi, negyedéves pénzügyi, illetve kötelezettségállományt érintő adatszolgáltatásának fogadása, feldolgozása, a minisztérium részére történő továbbítása,
h) az emberen végzett orvostudományi kutatások, az emberi felhasználásra kerülő vizsgálati készítmények klinikai vizsgálata, valamint az emberen történő alkalmazásra szolgáló, klinikai vizsgálatra szánt orvostechnikai eszközök klinikai vizsgálata engedélyezési eljárásának szabályairól szóló 235/2009. (X. 20.) Korm. rendelet 9. § (2) bekezdés c) pontja szerinti határozatok fogadása és nyilvántartása.
2. SPECIÁLIS FINANSZÍROZÁSI FŐOSZTÁLY
A) A Speciális főosztály feladatai:
2.1. Speciális ellátásokhoz (tételes elszámolás alá eső eszköz, implantátum és nagy értékű műtéti eljárás) kapcsolódó feladatok keretében:
a) a tételes elszámolás alá eső eszközök, implantátumok és a nagy értékű műtéti eljárások, beavatkozások havi és az aktuális finanszírozásához kapcsolódó feladatok végrehajtása,
b) teljes körű szakmai döntés-előkészítés, valamint szakmai részvétel az egyszer használatos eszközök, implantátumok központi beszerzésével kapcsolatos közbeszerzési eljárásokban, a közbeszerzés eredményeképpen létrejövő szerződések megkötésében, módosításában való közreműködés a Jogi Főosztállyal,
c) a tételes elszámolás alá eső eszközök, implantátumok és a nagy értékű műtéti eljárások, beavatkozások országos keretszámainak meghatározásával, a szolgáltatói keretek megállapításával összefüggő feladatok ellátása,
d) az egészségügyi finanszírozás információrendszerének tervezése, szervezése, a teljesítmények jelentésére és elszámolására szolgáló informatikai környezet, illetve alkalmazások fejlesztési irányelveinek meghatározása, fejlesztendő alkalmazások kijelölése, továbbá az adatgyűjtéseket elősegítő felhasználói programok követelményrendszerének meghatározása,
e) a tételes elszámolás alá eső eszközök, implantátumok érintett gyártóival és szállítóival történő kapcsolattartás.
2.2. Speciális ellátásokhoz kapcsolódó elemzési, pénzügyi tervezési, elszámolási és ellenőrzési feladatok keretében:
a) a tételes elszámolás alá eső eszközök, implantátumok, a nagy értékű műtéti eljárások, beavatkozások költségvetési irányelveire és éves költségvetési tervére vonatkozó javaslatok kidolgozása egységes szakmapolitikai szempontok alapján,
b) a tételes elszámolás alá eső eszközök, implantátumok és a nagy értékű műtéti eljárások, beavatkozások finanszírozási és teljesítményadatainak értékelése, a szolgáltatóikapacitás-felhasználások nyilvántartása és kihasználtságelemzése,
c) a speciális finanszírozású ellátások teljesítményjelentéseinek feldolgozása, a rendszeres elszámolások elkészítése, az egészségügyi szolgáltatók részére történő utalványozás, valamint a szerződéses partnerek által kiállított számlák alapján történő finanszírozás kezdeményezése,
d) a teljesítmények elszámolásának folyamatába épített ellenőrzési rendszerek kiépítése, működtetése, a jogszabályoknak és a hatályos szabályzatoknak való megfeleltetés vizsgálata.
2.3. Koordinációs feladatok keretében:
a) az egészségügyi szakmai kollégium speciális ellátásban érintett tagozataival és a speciális ellátásban érintett egészségügyi szolgáltatókkal történő folyamatos kapcsolattartás,
b) a speciális ellátásban érintett gyártókkal, szállítókkal és nagykereskedőkkel történő folyamatos kapcsolattartás.
2.4. Stratégiai feladatok keretében:
a) közreműködés a szakmapolitikai célkitűzések megvalósítására, a finanszírozási eljárások korszerűsítésére vonatkozó javaslatok kidolgozásában;
b) közreműködés az egészségügyi finanszírozás információrendszerének fejlesztésében, az elszámolási szabályok, módszerek kidolgozásában;
c) közreműködés a fejlesztési koncepciók, pályázatok kidolgozásában;
d) közreműködés a teljesítmények elszámolásának folyamatába épített ellenőrzési rendszerek fejlesztésében, a jogszabályoknak és a szabályzatoknak való megfeleltetés vizsgálatában.
2.5. Egyedi méltányossági eljárások keretében:
a) a Magyarországon elfogadott, de a finanszírozásba még be nem fogadott eljárások, a befogadott egészségügyi szolgáltatások befogadástól eltérő alkalmazása, a részleges térítési díj ellenében igénybe vehető egészségügyi szolgáltatások térítési díjának átvállalására irányuló méltányossági kérelmek elbírálása.
3. ELLÁTÁSI ÉS KOORDINÁCIÓS FŐOSZTÁLY I–VII.
A) Az Ellátási és Koordinációs Főosztály feladatai:
3.1. Ellátási területek:
a) az Ellátási és Koordinációs Főosztály I. feladatait Bács-Kiskun vármegye, Békés vármegye és Csongrád-Csanád vármegye;
b) az Ellátási és Koordinációs Főosztály II. feladatait Baranya vármegye, Somogy vármegye és Tolna vármegye;
c) az Ellátási és Koordinációs Főosztály III. feladatait Hajdú-Bihar vármegye, Jász-Nagykun-Szolnok vármegye és Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegye;
d) az Ellátási és Koordinációs Főosztály IV. feladatait Nógrád vármegye, Borsod-Abaúj-Zemplén vármegye, és Heves vármegye;
e) az Ellátási és Koordinációs Főosztály V. feladatait Fejér vármegye, Komárom-Esztergom vármegye és Veszprém vármegye;
f) az Ellátási és Koordinációs Főosztály VI. feladatait Budapest és Pest vármegye;
g) az Ellátási és Koordinációs Főosztály VII. feladatait Vas vármegye, Győr-Moson-Sopron vármegye és Zala vármegye
illetékességi területén látja el.
3.2. Finanszírozási szakterületen:
a) a természetbeni ellátásokra vonatkozó finanszírozási szerződések megkötése, módosítása, megszüntetése, nyilvántartása; azzal összefüggő adatszolgáltatás, ellenőrzés, tájékoztatás,
b) nem finanszírozott egészségügyi szolgáltatókkal beutalási szerződés megkötése, módosítása, megszüntetése,
c) a finanszírozási jogviszonyból származó egyéb szerződések megkötése, módosítása, megszüntetése, nyomon követése,
d) részvétel az egészségügyi szakellátási kapacitásokkal és az ellátási területekkel kapcsolatos területi eljárásokban,
e) a finanszírozott egészségügyi szolgáltatók teljesítményjelentéseivel összefüggő feladatok ellátása,
f) közreműködés egyéb szakterületek ellenőrzési feladataiban,
g) finanszírozással kapcsolatos tájékoztatók küldése a szerződött szolgáltatók részére,
h) szakmai ellenőrzés által megállapított visszatérítéssel kapcsolatos intézkedések megtétele.
3.3. Ártámogatási szakterületen:
a) az árhoz nyújtott támogatási szerződések megkötése, módosítása, megszüntetése és azok nyilvántartása,
b) a vényírási szerződések megkötése, módosítása, megszüntetése; a személyspecifikus orvosi bélyegzők kiadása, nyilvántartása, orvosi vényrendelés,
c) egészségügyi szolgáltatók ártámogatási elszámolásával kapcsolatos jelentésekkel összefüggő feladatok ellátása,
d) közreműködés egyéb szakterületek ellenőrzési és az azokhoz kapcsolódó visszatérítési feladataiban.
3.4. Ellenőrzési területen:
a) a NEAK-kal finanszírozási szerződéses jogviszonyban álló – az E. Alap terhére finanszírozott vagy ennek terhére rendelésre vagy beutalásra jogosult – egészségügyi szolgáltatók jogszabályok, illetve szerződés szerinti működésének ellenőrzése,
b) a NEAK-kal ártámogatási szerződéses jogviszonyban álló szolgáltatók jogszabályok, illetve szerződés szerinti működésének és társadalombiztosítási támogatások elszámolásának ellenőrzése,
c) a biztosítottak egészségbiztosítási ellátásával kapcsolatos ügyek orvosszakértői vizsgálata, véleményezése, engedélyezése és ellenjegyzési feladatok ellátása,
d) fizetési könnyítési kérelmek döntésre történő előkészítése,
e) a gyógyászati segédeszközök árához a külön jogszabályban foglaltaktól eltérő gyakorisággal történő támogatás megállapításával kapcsolatos hatósági eljárások lefolytatása.
3.5. Koordinációs feladatkörben:
a) részvétel a területi egészségügyi ellátás szervezésével, illetve fejlesztésével kapcsolatos feladatok ellátásában, működteti a vármegyei egészségügyi irányító bizottságokat,
b) külső szervektől, biztosítottaktól, belső szakterületektől érkező megkeresésekhez kapcsolódó adatszolgáltatási, adategyeztetési feladatok ellátása,
c) jogalap nélküli finanszírozással, ártámogatással és a követelések kezelésével és érvényesítésével kapcsolatos jogi feladatok ellátása,
d) részvétel a közérdekű bejelentések és panaszügyek kivizsgálásában,
e) informatikai üzemeltetési és informatikai biztonsággal kapcsolatos feladatok ellátása,
f) kapcsolattartás a NEAK informatikai szakterületével, valamint meghatározott informatikai feladatok körében az egészségügyi szolgáltatókkal,
g) részvétel szakigazgatási és ügyviteli feladatok ellátásában.
III. RÉSZ
AZ ÁRTÁMOGATÁSI FŐIGAZGATÓ-HELYETTES ÁLTAL KÖZVETLENÜL FELÜGYELT ÖNÁLLÓ SZERVEZETI EGYSÉGEK
1. ÁRTÁMOGATÁSI FŐIGAZGATÓ-HELYETTESI KABINET
A) Az Ártámogatási Főigazgató-helyettesi Kabinet feladatai:
a) Napi munkakapcsolatot tart a szervezeti egységek vezetőivel.
b) Segíti a főigazgató-helyettes irányítása alá tartozó szervezeti egységek igazgatási, jogi és koordinációs feladatainak ellátását.
c) A főigazgató-helyettes irányítása alá tartozó szervezeti egységek tevékenységi területét érintően közreműködik a szakmai előkészítő és jogszabály-véleményező munkákban és a jogszabályoknak megfelelő eljárási rend kialakításában.
d) Közreműködik a támogatásvolumen-szerződések megkötésében.
e) Koordinálja és közreműködik a nagy értékű gyógyszerhatóanyagok közbeszerzésével kapcsolatos feladatokban.
f) Ellátja a NEAK által működtetett Technológia Értékelő Bizottság titkársági feladatait, támogatja annak működését.
g) Orvos- és gyógyszerészszakmai kérdésekben közreműködik a főigazgató-helyettes alá tartozó főosztályok munkájában.
2. ÁRTÁMOGATÁSI FŐOSZTÁLY
A) Az Ártámogatási Főosztály feladatai:
2.1. Operatív tevékenység
2.1.1. Gyógyszer, gyógyászati segédeszköz ártámogatás, gyógyászati ellátások, valamint anyatej ellátások elszámolási, utalványozási feladatai keretében:
a) a társadalombiztosítási támogatás utalásához kapcsolódó feladatok végrehajtása,
b) az ártámogatási elszámolásokkal kapcsolatos feladatok ellátása,
c) az ártámogatási szerződésekkel kapcsolatos feladatok ellátásának koordinálása,
d) szakmai irányítást gyakorol a társ szervezeti egységek ártámogatási feladatainak ellátásában,
e) a pénzügyi felhasználás folyamatos figyelemmel kísérése, indokolt esetben javaslattétel az előirányzatok módosítására, valamint az egyes jogcímek közötti átcsoportosításra,
f) közreműködés a kezelt költségvetési előirányzatok éves összegének megtervezésében, költségvetési beszámoló készítésében,
g) a Korm. rendeletben foglaltak szerint szervezi a kormányhivatal anyatej-elszámolások fogadásával, ellenőrzésével, feldolgozásával kapcsolatos feladatokat,
h) közreműködik a kormányhivatalok g) pont szerinti feladatai tekintetében a miniszter szakmai irányítással kapcsolatos feladatai ellátásában.
2.1.2. Elszámolás, utalványozás informatikai támogatási feladatai keretében:
a) részvétel a vény adatainak feldolgozását szolgáló integrált informatikai rendszerek működtetésében,
b) az ártámogatási elszámolás szervezése, adatgyűjtés, adatfeldolgozás, elszámolási szabályok ellenőrzése, finanszírozást előkészítő adatállományok készítése, jelentések előállítása,
c) az ártámogatási adatok elemzése,
d) szakmai közreműködés a közhiteles gyógyszer- és gyógyászatisegédeszköz-adatbázisok fejlesztésében, fenntartásában, illetve az adatbázisok rendszeres időközönként történő publikálásában,
e) a nagy értékű gyógyszertámogatások teljesítményjelentéseinek, beküldött elszámolásainak feldolgozása, a rendszeres elszámolások elkészítése, az egészségügyi szolgáltatók részére történő utalványozás, valamint a szerződéses partnerek által kiállított számlák alapján történő finanszírozás kezdeményezése.
2.1.3. Elszámolásokkal kapcsolatos koordinációs feladatok keretében:
a) finanszírozási előleg utalásával, visszavonásával, elszámolásával kapcsolatos feladatok ellátása,
b) gyógyszer, gyógyászati segédeszköz ártámogatásának, gyógyászati ellátások, valamint anyatej ellátások elszámolásának országos – a Korm. rendeletben foglaltak szerinti – koordinálása,
c) üzemi balesetből vagy foglalkozási megbetegedésből eredő egészségkárosodás miatt igénybe vett gyógyszer, gyógyászati segédeszköz és gyógyászati ellátás térítési díjával kapcsolatos elszámolások, valamint az anyatej ellátásokkal kapcsolatos elszámolások utalásra való előkészítése és továbbítása,
d) a jogszabályokban előírt és döntés-előkészítési feladatainak ellátásához szükséges adatszolgáltatási kötelezettségek teljesítése, különösen a gyógyszer-forgalombahozatali engedélyek jogosultjai, gyógyszertárak, gyógyászatisegédeszköz-forgalmazók, gyógyászati ellátást nyújtók, a társszervek, a Belügyminisztérium, a Pénzügyminisztérium, a Központi Statisztikai Hivatal, az Állami Számvevőszék és a Nemzeti Adó- és Vámhivatal felé,
e) részvétel a jogszabályokban rögzített statisztikai célú adatgyűjtések folyamatos fejlesztésében és működtetésében, forgalmi és támogatási statisztikák, ezek alapján elemzések készítése,
f) az egységes elszámolórendszer kialakításában való részvétel,
g) a nem finanszírozott egészségügyi szolgáltató orvosával és pro familia jogcímen rendelésre jogosult orvossal kötött szerződéses feltételek központi kidolgozása, karbantartása, egységes eljárásrend kidolgozása,
h) gyógyszertárak részére juttatandó, vényköteles gyógyszerek kiváltásához és magisztrális gyógyszerkészítéshez kapcsolódó gyógyszerbiztonsági ellenőrzésen alapuló szolgáltatási díj jogszabályban foglaltak szerinti számítása és gyógyszertárak részére történő utalás előkészítése és továbbítása, a szolgáltatási díjak felülvizsgálatában történő közreműködés,
i) gyógyszertárak részére a biztonságos és gazdaságos gyógyszer- és gyógyászatisegédeszköz-ellátás, valamint a gyógyszerforgalmazás általános szabályairól szóló 2006. évi XCVIII. törvény 44/A. §-a szerinti juttatás számítása és gyógyszertárak részére történő utalás előkészítése és továbbítása,
j) a biztonságos és gazdaságos gyógyszer- és gyógyászatisegédeszköz-ellátás, valamint a gyógyszerforgalmazás általános szabályairól szóló 2006. évi XCVIII. törvény 37. § (1) bekezdése alapján a 36. § (1)–(3) bekezdésében meghatározott fizetési kötelezettségek teljesítéséhez szükséges támogatási, illetve forgalmi adatok kiszámítása, közzététele,
k) a speciális finanszírozású ellátások havi és az aktuális finanszírozásához kapcsolódó feladatok végrehajtása,
l) gyógyszerek közbeszerzésével kapcsolatos eljárások szakmai előkészítése, közreműködés a közbeszerzés eredményeként létrejövő szerződések megkötésében és módosításában, együttműködés a Közbeszerzési és Beszerzési Főosztállyal, valamint a Jogi Főosztállyal,
m) a szakmapolitikai célkitűzések megvalósítására, finanszírozási eljárások korszerűsítésére javaslatok kidolgozása,
n) az egészségügyi finanszírozás információrendszerének tervezése, szervezése, a teljesítmények jelentésére és elszámolására szolgáló informatikai környezet (szoftver) fejlesztési irányelveinek meghatározása, fejlesztendő alkalmazások kijelölése, továbbá az adatgyűjtéseket elősegítő felhasználói programok követelményrendszerének meghatározása,
o) fejlesztési koncepciók, pályázatok kidolgozása,
p) részvétel a vonatkozó terápiás szakmai standardok, finanszírozási eljárásrendek, finanszírozási algoritmusok és az ide vonatkozó ellenőrzési eljárásrendek kialakításában,
q) a nagy értékű gyógyszertámogatás költségvetési irányelveire és éves költségvetési tervére vonatkozó javaslatok kidolgozása egységes szakmapolitikai szempontok alapján,
r) a tételes elszámolás alá eső hatóanyagokat tartalmazó gyógyszerek finanszírozási és teljesítményadatainak értékelése, a szolgáltatóikapacitás-felhasználások nyilvántartása és kihasználtságelemzése,
s) a teljesítmények elszámolásának folyamatába épített ellenőrzési rendszerek kiépítése, működtetése, a jogszabályoknak és a hatályos szabályzatoknak való megfeleltetés vizsgálata,
t) támogatásvolumen-szerződésekből eredő befizetési kötelezettségek, nyilvántartása, a teljesülés ellenőrzése.
2.2. Stratégiai és módszertani tevékenység:
2.2.1. Befogadáspolitikával, transzparenciával és az ártámogatás módszertanával kapcsolatos stratégiai feladatok keretében:
a) az európai uniós transzparencia irányelvben és az arra épülő nemzeti szabályozásban meghatározott gyógyszertámogatással kapcsolatos és a nemzeti szabályozásban meghatározottak szerint forgalmazható gyógyászati segédeszközök támogatásával kapcsolatos transzparens eljárások során felmerülő szakmai feladatok elvégzése,
b) közreműködés a gyógyszerek, a gyógyászati segédeszközök, a gyógyászati ellátások támogatási rendszerének kialakításában, folyamatos fejlesztésében, hatékony költségmegtakarító intézkedések kidolgozásában,
c) új gyógytényezők támogatási rendszerbe való felvételének véleményezése, előkészítése, a gyógyászati ellátások körébe tartozó új termékek, szolgáltatások költséghozam-vizsgálata,
d) a gyógyászati segédeszközök javítására vonatkozó támogatási rendszer működtetése,
e) szakmailag indokolt esetben összeállítja a gyógyászati segédeszközök egyes funkcionális csoportjaira vonatkozó követelményjegyzéket,
f) a gyógyászati ellátások ártárgyalásainak előkészítése, lebonyolítása,
g) részvétel a finanszírozási technikák és eljárások korszerűsítésében,
h) részvétel a vonatkozó terápiás szakmai standardok, finanszírozási eljárásrendek, finanszírozási algoritmusok és az ide vonatkozó ellenőrzési eljárásrendek kialakításában,
i) a gyógyászatisegédeszköz-kölcsönzési rendszer működtetése és folyamatos fejlesztése,
j) gyógyszerek és gyógyászati segédeszközök támogatásvolumen-rendszerének működtetése, koncepciójának kialakítása, a szerződések megkötése,
k) a jogszabályban foglaltak alapján közreműködik a Társadalombiztosítási Ár- és Támogatási Bizottság munkájában,
l) a megalapozott döntéshozatal előkészítés érdekében, a támogatott termékekre – gyógyszerek, tápszerek, gyógyászati segédeszközök, gyógyászati ellátások – teljesített kifizetések elemzése, gyógyszerkifizetések matematikai modellezése, előrejelzések készítése,
m) egyes kórképek finanszírozási protokolljának, valamint azok háttéranyagainak kidolgozása, a hatályos finanszírozási protokollok fejlesztése, felülvizsgálata.
2.2.2. Speciális szakellátási és hatósági feladatok keretében:
a) az ártámogatási feladatellátáshoz kötődő, befogadásra alkalmas technológiákra vonatkozóan javaslat kidolgozása a finanszírozás módjára, mértékére, volumenére, az általa kiváltott technológiák finanszírozásból való törlésére, valamint a már befogadott technológiák körének felülvizsgálatával és módosításával kapcsolatos feladatok ellátása,
b) finanszírozási feladatellátáshoz kötődő egészségügyi technológiák egészségbiztosítási finanszírozásba történő előzetes befogadási eljárásainak lefolytatása,
c) a nagy értékű gyógyszerkörbe tartozó gyógyszerek és a gyógyászati segédeszközök beszerzésével, közbeszerzésével kapcsolatos eljárások szakmai előkészítése, közreműködés a közbeszerzés eredményeként létrejövő szerződések megkötésében és módosításában, együttműködés a Közbeszerzési és Beszerzési Főosztállyal, valamint a Jogi Főosztállyal,
d) a közbeszerzett gyógyszerek és gyógyászati segédeszközök felhasználásának megszervezése, szakmai irányítása, valamint közreműködés a pénzügyi ellentételezéssel kapcsolatos feladatok ellátásában,
e) a közbeszerzett gyógyszerek elszámolásával kapcsolatos, a Felhasználó Centrumokkal történő szerződések megkötésének előkészítése,
f) a tételes elszámolás alá eső hatóanyagok országos keretszámainak meghatározásával, a szolgáltatói keretek megállapításával összefüggő feladatok ellátása,
g) személyspecifikus orvosi bélyegzőkkel kapcsolatos feladatok koordinálása, az orvosi bélyegzők nyilvántartására bevezetett program működtetése, javaslattétel annak továbbfejlesztésére és aktualizálására, az éves bélyegzőellátás biztosításához szükséges beszerzési eljárás lebonyolításában való közreműködés,
h) az országos vénynyilvántartással összefüggésben a vényírási szerződések nyilvántartására bevezetett program vényekkel összefüggő részének működtetése, javaslattétel annak továbbfejlesztésére és aktualizálására, az éves vényellátás biztosításához szükséges közbeszerzési eljárás lebonyolításában való közreműködés,
i) közreműködés az orvosi gyógyszer-, gyógyászati segédeszköz- és gyógyászatiellátás-felírás biztosítói szempontú követelményeinek meghatározásában, költséghatékony felírást ösztönző rendszer kidolgozásában és működtetésében, országos vényelemzési rendszer kialakításában,
j) közreműködés a „gyógyszerészi gondozás” rendszerének szakmai és gyakorlati kialakításában, illetve a megfelelő finanszírozási technikák előkészítésében, a rendszer működtetésével összefüggő feladatok végrehajtása,
k) a támogatott termékek – így a gyógyszerek, tápszerek, gyógyászati segédeszközök, gyógyászati ellátások – körére vonatkozóan jogszabályokból fakadó számítási feladatok elvégzése, a támogatáskiáramlás matematikai-statisztikai modellezése,
l) a főosztály tevékenységi területét érintő kérdésekben szakmai előkészítő és jogszabály-véleményező munkákban való részvétel, a jogszabályoknak megfelelő eljárási rend kialakítása,
m) a gyógyszerek, tápszerek, gyógyászati segédeszközök társadalombiztosítási támogatásba történő befogadásával és ezen támogatott termékek felülvizsgálatával kapcsolatos hatósági eljárások lefolytatása,
n) szakmai ellenjegyzéshez kötött gyógyászati segédeszköz, valamint a 4 hónapon túli kötszer ellenjegyzés elutasítása miatt benyújtott kifogások elbírálása,
o) támogatással nem rendelhető gyógyászati segédeszköz árára, méltányosságból már támogatott gyógyászati segédeszköz javítási díjára, már támogatott, egyedi méretvétel alapján gyártott gyógyászati segédeszköz alkatrészének cseréjére, illetve a támogatással rendelhető gyógyászati segédeszköz árához a miniszter rendeletében meghatározott indikációtól és ahhoz tartozó kiegészítő feltételektől eltérő támogatásra, valamint az egészségügyért felelős miniszter rendeletében meghatározott eszközök esetében a gyógyászati segédeszköz kölcsönzési díjához nyújtott támogatásra vonatkozó egyedi támogatási kérelmek elbírálása, az ügyvitelt támogató informatikai rendszerben történő nyilvántartása,
p) a gyógyászatisegédeszköz-többletmennyiség engedélyezésével kapcsolatos hatósági, valamint a szakmai ellenjegyzéssel kapcsolatos eljárások szakmai irányítása, felügyelete,
q) a gyógyszerrendelést támogató számítógépes program minősítése,
r) az egészségügyi szakmai kollégium tagozataival és az érintett egészségügyi szolgáltatókkal történő folyamatos kapcsolattartás,
s) az érintett gyártókkal, szállítókkal és nagykereskedőkkel történő folyamatos kapcsolattartás.
2.3. Működési és szervezetirányítási feladatok keretében:
a) közreműködés a gyógyszertári informatikai rendszerek, valamint egyéb elszámoló programok minősítési eljárásaiban, a követelményrendszer kidolgozásában,
b) a főosztály feladatkörébe tartozó hírek és információk érintettekhez történő eljuttatását biztosító szakmai és lakossági internetes honlap működtetése és tartalmi karbantartása,
c) közreműködés a főosztály feladatkörébe tartozó informatikai feladatok megoldásában a szakmai követelmények meghatározásával, részvétel az informatikai rendszerek kialakításában,
d) működteti a tételes elszámolás alá eső hatóanyagok jogszabály szerinti szakmai jelentő felületét.
3. EGYEDI MÉLTÁNYOSSÁGI FŐOSZTÁLY
A) Az Egyedi Méltányossági Főosztály feladatai:
3.1. Operatív tevékenység:
a) támogatással nem rendelhető allopátiás gyógyszer, különleges táplálkozási igényt kielégítő tápszer árára, támogatására vonatkozó egyedi támogatási kérelmek érkeztetése, az ügyvitelt támogató informatikai rendszerben történő nyilvántartása,
b) a kötelező egészségbiztosítás ellátásairól szóló 1997. évi LXXXIII. törvény által előírt esetekben egyedi méltányossági regiszter működtetése, a regiszterben rögzített adatok alapján a gyógyszeres terápiák eredményességi adatainak értékelése,
c) a kötelező egészségbiztosítás ellátásairól szóló 1997. évi LXXXIII. törvény végrehajtásáról szóló 217/1997. (XII. 1.) Korm. rendelet 11/E. §-ában meghatározott Szakmai Javaslattevő Bizottság és Társadalometikai Döntési Bizottság működtetése,
d) közreműködés a területét érintő támogatásvolumen-szerződések előkészítésében.
3.2. Speciális szakellátási és hatósági feladatok keretében:
a) a Magyarországon szakmailag elfogadott, de a támogatásba be nem fogadott, járóbeteg-ellátás keretében rendelt vagy fekvőbeteg-ellátásban alkalmazott gyógyszerek támogatására irányuló méltányossági kérelmek elbírálása,
b) egyes ritka betegségek közfinanszírozásba be nem fogadott kezelésének egyedi méltányossági alapon történő elbírálása,
c) részvétel a Technológia Értékelő Bizottság munkájában,
d) a főosztály tevékenységi területét érintő kérdésekben szakmai előkészítő és jogszabály-véleményező munkákban való részvétel, a jogszabályoknak megfelelő eljárási rend kialakítása.
3.3. Működési és szervezetirányítási feladatok keretében:
a) közreműködés a főosztály feladatkörébe tartozó informatikai feladatok megoldásában a szakmai követelmények meghatározásával, részvétel az informatikai rendszerek kialakításában.
IV. RÉSZ
AZ INFORMATIKAI FŐIGAZGATÓ-HELYETTES ÁLTAL KÖZVETLENÜL FELÜGYELT ÖNÁLLÓ
SZERVEZETI EGYSÉGEK
1. INFORMATIKAI SZOLGÁLTATÁSI FŐOSZTÁLY
A) Az Informatikai Szolgáltatási Főosztály feladatai:
1.1. Közreműködik a NEAK-ot érintő, hazai, európai uniós és más nemzetközi forrásokból finanszírozott informatikai projektek menedzselésében.
1.2. Közreműködik az egészségügyi ágazat európai uniós forrásokból finanszírozott informatikai projektjeiben.
1.3. Felelős a NEAK infokommunikációs szolgáltatások 1. szintű támogatásáért, ennek keretében a NEAK informatikai ügyfélszolgálatának működtetése, az informatikai rendszerekkel kapcsolatos bejelentések fogadása.
1.4. Felelős az informatikai és kommunikációs hardver- és szoftvereszközökkel való gazdálkodásért.
1.5. Felelős a NEAK informatikai szolgáltatási katalógus és szolgáltatási szint kezelési folyamatok kialakításáért.
1.6. Felelős a NEAK infokommunikációs szolgáltatások rendelkezésre állási feladatainak ellátásáért.
1.7. Felelős az eszköz- és licencgazdálkodási, valamint a konfigurációkezelési feladatok ellátásáért.
1.8. Felelős az elektronikus jogosultságigénylés megvalósításáért, működtetéséért.
1.9. Közreműködik a NEAK infokommunikációs szolgáltatásokat érintő szállítókezelési feladatok ellátásában.
1.10. Közreműködik az informatikai szakterületet érintő beszerzési, közbeszerzési eljárások előkészítésében, lebonyolításában.
1.11. Felelős az informatikai tudásbázis kialakításáért.
1.12. Koordinálja és támogatja az informatikai főigazgató-helyettes titkárságának munkáját.
2. INFORMATIKAI FEJLESZTÉSI FŐOSZTÁLY
A) Az Informatikai Fejlesztési Főosztály feladatai:
Felelős a NEAK infokommunikációs szolgáltatások fejlesztéséért és bevezetéséért, ennek keretében:
2.1. Közreműködik a NEAK informatikai alapinfrastruktúrájának fejlesztésében.
2.2. Fejleszti a NEAK egyedi fejlesztésű alkalmazásait, ide értve a kormányhivatalok részére biztosított alkalmazásokat is.
2.3. Közreműködik a NEAK kommunikációs, informatikai adatátviteli rendszereinek fejlesztésében.
2.4. Fejleszti a NEAK Adattárházát.
2.5. Felelős a NEAK infokommunikációs szolgáltatások 3. szintű támogatásáért (belső fejlesztők).
2.6. Felelős a NEAK infokommunikációs szolgáltatások kapacitáskezelési és változáskezelési feladatainak ellátásáért.
2.7. Felelős a NEAK egyedi fejlesztésű alkalmazások tesztmenedzsment feladatainak ellátásáért, az érintett szakfőosztályok bevonásával.
2.8. Közreműködik a NEAK infokommunikációs szolgáltatások kiadáskezelési és szoftverterítési feladatainak ellátásában.
2.9. Közreműködik az informatikai szolgáltatási katalógus, szolgáltatási szint megállapodások kialakításában.
2.10. Közreműködik a NEAK infokommunikációs szolgáltatások rendelkezésre állási feladatainak ellátásában.
2.11. Közreműködik a NEAK infokommunikációs szolgáltatásokat érintő szállítókezelési feladatok ellátásában.
2.12. Közreműködik az informatikai szakterületet érintő beszerzési, közbeszerzési eljárások előkészítésében, lebonyolításában.
2.13. Közreműködik az informatikai tudásbázis kialakításában.
2.14. Közreműködik az informatikai infrastruktúra és alkalmazások fejlesztése érdekében a szükséges beszerzési, közbeszerzési eljárások előkészítésében.
3. INFORMATIKAI ÜZEMELTETÉSI FŐOSZTÁLY
A) Az Informatikai Üzemeltetési Főosztály feladatai:
Felelős a NEAK infokommunikációs szolgáltatások működtetéséért, üzemeltetéséért, ennek keretében:
3.1. Üzemelteti és felügyeli a NEAK informatikai alapinfrastruktúráját.
3.2. Üzemelteti és felügyeli a NEAK kezelésében lévő szoftvereket a szolgáltatási szint megállapodásokban meghatározottaknak megfelelően.
3.3. Üzemelteti és felügyeli a NEAK kommunikációs, informatikai adatátviteli rendszereit.
3.4. Felelős a központi rendszerekben tárolt adatok szakterületek által előírt rendszeres és eseti adatmentéseiért, archiválásáért, szükség szerinti visszaállításáért és a mentések tárolásáért.
3.5. Felelős a NEAK infokommunikációs szolgáltatások 2. szintű támogatásáért.
3.6. Felelős a NEAK infokommunikációs szolgáltatások esemény-, incidens-, probléma- és hozzáférés-kezelési feladatainak ellátásáért.
3.7. Közreműködik az informatikai szolgáltatási katalógus, szolgáltatási szint megállapodások kialakításában.
3.8. Közreműködik a NEAK infokommunikációs szolgáltatások rendelkezésre állási feladatainak ellátásában.
3.9. Közreműködik a NEAK infokommunikációs szolgáltatások kapacitáskezelési és változáskezelési feladatainak ellátásában.
3.10. Közreműködik a NEAK infokommunikációs szolgáltatásokat érintő szállítókezelési feladatok ellátásában.
3.11. Közreműködik az informatikai tudásbázis kialakításában.
3.12. Közreműködik az informatikai alapinfrastruktúra és alkalmazások szakszerű és jogszerű üzemeltetése érdekében a szükséges beszerzési, közbeszerzési eljárások előkészítésében, lebonyolításában.
3.13. Felelős a NEAK infokommunikációs szolgáltatások kiadáskezelési és szoftverterítési feladatainak ellátásáért.
4. PROJEKTIGAZGATÁSI ÉS ADATSZOLGÁLTATÁSI FŐOSZTÁLY
A) A Projektigazgatási és Adatszolgáltatási Főosztály feladatai:
4.1. Ágazati szakmapolitikai és intézményi stratégiai feladatok keretében:
a) közreműködés a NEAK stratégiájának összeállításában és rendszeres, de legalább évente történő felülvizsgálatában; a szükséges módosítások átvezetése,
b) a stratégiai tervek megvalósulásának figyelemmel kísérése,
c) részvétel az egészségbiztosítási-közgazdasági stratégia kidolgozásában és folyamatos karbantartásában:
ca) az ellátási szükségletek és erőforrások közötti dinamikus egyensúly megteremtéséhez szükséges közgazdasági összefüggések, valamint az erőforrások bővítési lehetőségeinek feltárása,
cb) az ellátások szerkezetét, hatékonyságát meghatározó makrogazdasági tényezők, illetve az érdekeltség és hatékonyság érvényesítése feltételeinek feltárása,
d) javaslattétel a szakmapolitikai célkitűzések meghatározására, eljárások korszerűsítésére,
e) javaslatok kidolgozása az egészségügyi szolgáltatások minőségi indikátorai alapján az értékelési, ösztönzési paramétereinek meghatározására, közreműködés a hatékonyság és minőség elemzésében,
f) javaslattétel a minőségbiztosítással összhangban lévő egészségügyi tevékenységek tartalmára, finanszírozási formáira,
g) közreműködés az intézményi és ágazati stratégiai jelentőségű informatikai fejlesztések szakmai előkészítésében,
h) intézményi szintű minőségbiztosítási, minőségmenedzsment rendszer bevezetésének előkészítése, a koncepció megvalósítása, a rendszer működtetése,
i) minőségbiztosítási tanúsítási eljárás lefolytatása.
4.2. Projektigazgatási stratégiai feladatok keretében:
a) a NEAK részvételével megvalósításra kerülő támogatási források szabályszerű és hatékony felhasználásának koordinálása,
b) az egészségügyi ágazatot érintő szakma-, fejlesztés- és támogatás-politikai stratégiai tervezés módszertani és szakmai támogatása. Az EU és más donor szervezetek soron következő tervezési időszakával kapcsolatos program-előkészítő feladatok ellátása,
c) a szervezeti infrastruktúra feltérképezésével pályázati stratégia kialakítása a források lehető leghatékonyabb felhasználása érdekében,
d) egységes pályázati konstrukciók kialakításának felügyelete,
e) közreműködés az intézményi stratégia kialakításában, valamint a stratégiai jelentőségű fejlesztések előkészítésében.
4.3. Projektigazgatási operatív feladatok keretében:
a) hazai és nemzetközi forrásokból finanszírozott, önállóan, illetve hazai vagy nemzetközi együttműködésben megvalósuló projektek koordinálása,
b) a NEAK által benyújtásra kerülő pályázati dokumentációk, az előzetes hatástanulmányok, megvalósíthatósági tanulmányok elkészítésének koordinálása,
c) projekt támogatási szerződések megkötésének előkészítése, koordinálása,
d) a projektek megvalósítása során a szállító és a befogadó szervezetek közötti folyamatos szakmai egyeztetésről való gondoskodás,
e) a projektek megvalósításához kapcsolódó beszerzési eljárások dokumentációjának előkészítésében, véleményezésében, illetve a szállítók kiválasztásához szükséges műszaki szakértői tevékenységben való részvétel,
f) az elnyert pályázatok megvalósításának teljes körű koordinálása a határidők betartásával, a bevezetés ütemtervének meghatározása,
g) a projekt pénzügyi elszámolásának koordinálása,
h) javaslattétel a teljesítésigazolás elfogadására a projekt irányításáért és pénzügyi elszámolásáért felelős felsővezető részére.
4.4. Ágazati-adatvagyon gazdálkodási és szakmai elemzési feladatok keretében:
a) a NEAK által kezelt adatvagyonnal kapcsolatos gazdálkodás feltételeinek kialakítása, működtetése,
b) a NEAK által kezelt adatvagyonnal kapcsolatos adatszolgáltatásokhoz kapcsolódó intézményi szintű koordinációs, tervezési, adat-előállítási és szakmai elemzési feladatok ellátása:
ba) a jogszabályon alapuló,
bb) az ágazati szakmapolitikai célok megvalósítására irányuló,
bc) a közadatok újrahasznosítására irányuló külső adatkérésekhez kapcsolódó,
bd) a belső, szakterületi
adatszolgáltatások tekintetében,
c) a NEAK külső és a belső adatkérések rendjéről szóló belső szabályozó eszközök kidolgozása, aktualizálása,
d) közreműködés az egyes, egészségbiztosítást érintő kormányzati projektekre, koncepciókra adott NEAK reakciók összehangolásában és követésében, az ehhez esetlegesen szükséges elemzések elvégzése,
e) közreműködés általános, megalapozó – műhelymunka jellegű – módszertani, tervezési feladatok ellátásában,
f) közreműködés a szolgáltatói minőségi indikátor rendszer kialakításában, az indikátorok elemzése, értékelése, fejlesztése,
g) a természetbeni és a pénzbeli ellátásokra vonatkozó analitikus és költségvetési szemléletű elemzések, hatásvizsgálatok készítése,
h) az E. Alap költségvetésének tervezésében és végrehajtásának elemzésében való közreműködés, módszertani segítség nyújtása.
4.5. Az országos várólista-nyilvántartás vezetésével kapcsolatos feladatok keretében:
a) az intézményi várólisták helyzetének ellenőrzése és folyamatos értékelése az ellátás biztonsága, elérhetősége, a szakmai követelmények érvényesítése céljából, az értékelés eredményéről a jogszabály szerinti tájékoztatási kötelezettség teljesítése,
b) az országos várólista-nyilvántartás nyilvános honlapján keresztül gondoskodás a lakosság és a várólistán várakozók tájékoztatásáról, a tervezett várakozási időről, a várakozók számáról szolgáltatónkénti és térségenkénti bontásban, országos szinten,
c) közreműködés az intézményi várólisták és az intézményi finanszírozási ellátási adatok jogszabály szerinti havi összefuttatásának ellenőrzésében,
d) közreműködés a tervezett várakozási idők optimalizálása érdekében szakmai, szabályozási, finanszírozási, ellenőrzési intézkedések előkészítésében.
4.6. Statisztikai feladatai körében:
a) kialakítja és működteti a jogszabály által meghatározott statisztikai rendszert,
b) koordinálja és összefogja az évente kiadásra kerülő Országos Statisztikai Adatfelvételi Programhoz kapcsolódó, valamint az egyes személyazonosításra alkalmatlan ágazati (egészségügyi, szakmai) adatok körét, összeállítja az egészségbiztosítást érintő adatgyűjtések feldolgozására vonatkozó dokumentációt, összefoglalót készít az adatgyűjtés fő vonásairól, legfontosabb változásairól,
c) közreműködik az egészségbiztosítást érintő adatgyűjtési és adatszolgáltatási kötelezettségre vonatkozó szabályzatok előkészítésében,
d) ellátja az adatszolgáltatásokhoz kapcsolódó koordinációs, tervezési, adat-előállítási és szakmai elemzési feladatokat,
e) analitikus és költségvetési szemléletű elemzéseket, hatásvizsgálatokat készít a természetbeni és a pénzbeli ellátásokra vonatkozóan,
f) közreműködik az ágazati adatvagyonnal összefüggő, E. Alapot érintő statisztikai adatgyűjtési, valamint közadatokkal kapcsolatos tevékenység koordinálásában.

3. függelék

Vagyonnyilatkozat-tételi kötelezettséggel járó munkakörök
1.1. A Nemzeti Egészségbiztosítási Alapkezelőnél vagyonnyilatkozat-tételre köteles az a kormánytisztviselő, aki munkakörében eljárva – önállóan vagy testület tagjaként – javaslattételre, döntésre vagy ellenőrzésre jogosult
a) közigazgatási ügyben,
b) közbeszerzési eljárás során,
c) költségvetési vagy egyéb pénzeszközök felett,
d) állami támogatások felhasználásának vizsgálata vagy a felhasználással való elszámoltatás során.
1.2. Az 1.1. pont a) alpontjában meghatározott személy 5 évente, az 1.1. pont b) alpontja szerinti személy 1 évente, az 1.1. pont c) és d) alpontjában megjelölt személy 2 évente tesz vagyonnyilatkozatot. A vezetői munkakört betöltő kormánytisztviselő, valamint a nemzetbiztonsági ellenőrzés alá eső kormánytisztviselő 5 évente köteles vagyonnyilatkozat-tételre, az 1.1. pont a)–d) alpontjában foglaltaktól függetlenül.
1.3. Ha a kormánytisztviselő több jogcímen is vagyonnyilatkozat-tételre kötelezett, úgy vagyonnyilatkozatot ismételten a rövidebb időtartam elteltével köteles tenni.
1.4. A Nemzeti Egészségbiztosítási Alapkezelőnél évente vagyonnyilatkozat-tételre köteles az a közszolgálatban nem álló személy, aki – önállóan vagy testület tagjaként – javaslattételre, döntésre, illetve ellenőrzésre jogosult a NEAK által lefolytatott közbeszerzési eljárásban.
1.5. A vagyonnyilatkozat-tétel részletes szabályait és kezelésének rendjét a Közszolgálati Szabályzat rögzíti.

4. függelék

Munkáltatói jogkörök gyakorlásának rendje
A NEAK valamennyi foglalkoztatottja tekintetében – a szervezeti és működési szabályzat II. fejezet 2. pontja, valamint az itt meghatározott kivételekkel – a munkáltatói jogköröket a főigazgató gyakorolja.
Kivételek

Munkáltatói jogkörök

Főigazgató-helyettes

Főosztályvezető

Osztályvezető

Humánpolitikai
főosztályvezető

1.

Teljesítményértékelés

– közvetlen felügyelete alá tartozó szervezeti egységek főosztályvezetői
– vezetése alá tartozó foglalkoztatottak

főosztály valamennyi foglalkoztatottja

– EKF I–VII.
– Általános Finanszírozási Főosztály
– Ártámogatási Főosztály:
osztály valamennyi foglalkoztatottja

Kivéve:
– EKF I–VII.*
– Általános Finanszírozási Főosztály
– Ártámogatási Főosztály:
osztályvezetők, valamint a vezetése alá tartozó foglalkoztatottak

2.

Szabadság kiadása

– közvetlen felügyelete alá tartozó szervezeti egységek főosztályvezetői
– vezetése alá tartozó foglalkoztatottak

főosztály valamennyi foglalkoztatottja

– EKF I–VII.:
osztály valamennyi foglalkoztatottja

Kivéve:
– EKF I–VII.:
osztályvezetők, valamint a vezetése alá tartozó foglalkoztatottak

3.

Távolléti adatok igazolása

– közvetlen felügyelete alá tartozó szervezeti egységek főosztályvezetői
– vezetése alá tartozó foglalkoztatottak

főosztály valamennyi foglalkoztatottja

4.

Munkáltatói igazolás, valamint a jogviszony megszűnésekor és megszüntetésekor kötelezően előírt igazolások kiadása

a főigazgató kivételével a NEAK valamennyi foglalkoztatottja

5.

Elektronikusan kiadmányozott jognyilatkozatok záradékolása

a főigazgató kivételével a NEAK valamennyi foglalkoztatottja

* EKF I–VII.: Ellátási és Koordinációs Főosztály I–VII.
A főigazgató – a kormányzati igazgatásról szóló 2018. évi CXXV. törvény 81. § (3) bekezdésében meghatározott kivételekkel – a munkáltatói jogkörének gyakorlását írásban átruházhatja szakmai felsővezetői vagy szakmai vezetői álláshelyet betöltő kormánytisztviselőre.
1

A 2. § (2) bekezdése a 2010. évi CXXX. törvény 12. § (2) bekezdése alapján hatályát vesztette.

  • Másolás a vágólapra
  • Nyomtatás
  • Hatályos
  • Már nem hatályos
  • Még nem hatályos
  • Módosulni fog
  • Időállapotok
  • Adott napon hatályos
  • Közlönyállapot
  • Indokolás
Jelmagyarázat Lap tetejére