BK ÍH 2023/91.

A törvényszék mint másodfokú bíróság a 2022. december 8. napján kelt végzésével a törvényszék büntetés-végrehajtási bírája által hozott, 2022. október 14. napján kelt végzése ellen előterjesztett védői fellebbezést mint törvényben kizártat elutasította.

A végzés ellen az elítélt jelentett be fellebbezést, amelyben kifejtette, hogy védője kifejezetten az ő kérésére és vele előzetesen egyeztetve terjesztette elő fellebbezési jogorvoslatát a büntetés-végrehajtási bíró határozata ellen. A fellebbezés azt célozta, hogy a – védelem álláspontja szerint – többszörösen és súlyosan törvénysértő elsőfokú határozat ne emelkedjen jogerőre. Az elítélt kifejtette azt az álláspontját is, hogy az ügydöntő határozat jogerőre emelkedésétől számított egy év elteltével nem lehet alappal hivatkozni arra, hogy a terhelt érdeke a feltételes szabadság mielőbbi megkezdése. Hivatkozott arra, hogy sokkal nyugodtabb lenne, ha az ügyét az arra illetékes bíróság az eljárási szabályok maradéktalan betartása mellett bírálná el. Erre figyelemmel az elítélt arra tett indítványt, hogy az ítélőtábla a másodfokú bíróság végzését helyezze hatályon kívül, és a másodfokú bíróságot új eljárás lefolytatására és a védői fellebbezés érdemi elbírálására utasítsa.

A fellebbviteli főügyészség átiratában kifejtette, hogy a büntetés-végrehajtási bíró két érdemi döntést hozhat: vagy feltételes szabadságra bocsátja az elítéltet, vagy pedig mellőzi a feltételes szabadságra bocsátást. Mivel jelen ügyben a bíróság feltételes szabadságra bocsátotta az elítéltet, a határozat hatályon kívül helyezése késleltetné a feltételes szabadság megkezdését, ami által az elítélt hátrányosabb helyzetbe kerülne. Ez alapján az ügyészség a másodfokú határozat helybenhagyására tett indítványt.

Az ítélőtábla álláspontja szerint az elítélt fellebbezése alapos.

A törvényszék mint másodfokú bíróság által hozott nem ügydöntő végzés elleni fellebbezés elbírálása során az ítélőtábla a másodfokú bíróság eljárását és a fellebbezéssel támadott végzésben foglalt rendelkezést teszi felülbírálat tárgyává. Ezért az ítélőtábla nem volt abban a helyzetben, hogy az elsőfokú végzés ellen bejelentett fellebbezést érdemben vizsgálja, kizárólag arról hozhatott döntést, hogy a másodfokú bíróság törvényesen, az eljárásjogi szabályokkal mindenben egyezően hozott-e döntést a védő által bejelentett fellebbezés elutasításáról.

Az ítélőtábla megállapította, hogy a másodfokú bíróság az eljárására irányadó szabályok szinte maradéktalan betartásával hozta meg a fellebbezéssel támadott végzést. Arra csupán az indokolás teljessége érdekében tér ki az ítélőtábla, hogy a másodfokú bíróság helyesen és az irányadó jogszabályhelyek pontos felhívásával biztosított fellebbezési jogot végzése ellen. Ennek ellenére a 2022. december 9. napján kelt bírói utasítás tanúsága szerint a fellebbezési jogot korlátozó tájékoztatással került kiadásra a végzés az elítéltnek. Az utasítás szerint ugyanis a másodfokú bíróság azzal küldte meg a végzést az elítéltnek, hogy az ellen kizárólag az ügyészség és a védő jelenthet be fellebbezést. Ilyen korlátozás a végzés jogorvoslati részéből nem derül ki, és annak törvényi alapja sincs. Mivel ennek folytán a végzést tértivevény nélkül adta ki a törvényszék, nem állapítható meg az átvétel időpontja, és így az sem, hogy mikor telt volna le az elítéltre irányadó nyolcnapos fellebbezési határidő. Ezért az ítélőtábla a fellebbezést időben beérkezettnek és joghatályosnak tekintette, amiből az is következik, hogy a téves tájékoztatásból fakadóan az elítéltet joghátrány nem érte.

A másodfokú bíróság azzal az indokolással utasította el a büntetés-végrehajtási bíró határozata ellen bejelentett fellebbezést, mert azt a védő az elítélt terhére terjesztette elő és így az a törvényben kizárt [Be. 583. § (4) bekezdés]. Ezt a következtetést az alapozza meg a törvényszék érvelése szerint, hogy a feltételes szabadság későbbi időpontban történő megkezdése az elítélt hátrányára esik.

A büntetések, az intézkedések, egyes kényszerintézkedések és a szabálysértési elzárás végrehajtásáról szóló 2013. évi CCXL. törvény (továbbiakban: Bv.tv.) 50. § (1) bekezdés f) pont fa) alpontja szerint a büntetés-végrehajtási bíró a Bv.tv. III. Fejezetében szabályozott eljárása során az ügy érdemében ügydöntő végzést hoz, amely ellen a törvény eltérő rendelkezése hiányában fellebbezésnek van helye. A Bv.tv. 57–60. §-ai alapján a feltételes szabadságra bocsátásra irányuló eljárásban a fellebbezési jog az általános szabályok szerint alakul.

A Bv.tv. 50. § (6) bekezdése szerint, ha a törvény vagy más törvény eltérően nem rendelkezik, a büntetés-végrehajtási bíró eljárására a büntetőeljárás szabályait kell alkalmazni. Mivel a feltételes szabadságra bocsátásra irányuló eljárás nem tartalmaz eltérő szabályozást, irányadó a Be. 583. § (4) bekezdése, amely szerint a vádlott és a védő nem fellebbezhet a terhelt terhére. Ebből következően a terhelt terhére a terhelt vagy a védő által bejelentett fellebbezés törvényben kizárt.

Az ítélőtáblának a hivatkozott jogszabályhelyek alapján azt a kérdést kellett eldöntenie, hogy a védő által a büntetés-végrehajtási bíró határozata ellen bejelentett fellebbezés a terhelt terhére irányult-e.

A fellebbezés a következő törvénysértéseket kifogásolta: 1. nem a Bv.tv. 58. § (1a) bekezdése szerint illetékes büntetés-végrehajtási bíró folytatta le az eljárást; 2. a bíróság a védőt nem értesítette az elítélt meghallgatásának időpontjáról, amivel megszegte a Bv.tv. 58. § (2) bekezdés a) pontjában rögzített eljárási szabályt; 3. az eljárásban nem érvényesült a Bv.tv. 58. § (1) bekezdésében foglalt soronkívüliséget előíró szabály. Minderre figyelemmel a védő az elsőfokú végzés hatályon kívül helyezésére és a törvényszék mint hatáskörrel és illetékességgel rendelkező elsőfokú bíróság új eljárásra utasítására tett indítványt.

A védő kifogásolta, hogy az elsőfokú bíróság illetékesség hiányában járt el, valamint azt is, hogy nem kapott értesítést a terhelt meghallgatásáról. A védő tehát voltaképpen a Be. 609. § (1) és (2) bekezdésében rögzített eljárási szabálysértésekre hivatkozott, azaz olyanokra, amelyek a rendes jogorvoslati eljárásban – azok elfogadása esetén – az elsőfokú döntés hatályon kívül helyezéséhez is vezethetnek.

A védő a terheltet megillető alapvető jogokkal közvetlen összefüggésben álló jogsérelmeket tett fellebbezése tárgyává. Az Alaptörvény XXVIII. cikk (1) bekezdése biztosítja a törvényes bíróhoz való jogot és a rögzíti a tisztességes eljárás elvét, ugyanezen cikk (3) bekezdése pedig a védelemhez való jogot rögzíti. A törvényes bíróhoz való jog súlyát mutatja az, hogy a Be. 608. § (1) bekezdés a)–c) pontjaiban felsorolt feltétlen hatályon kívül helyezést eredményező eljárási szabálysértések ebből az alapjogból vezethetők le. A védelemhez való jogot a büntetőeljárási törvény az alapvető rendelkezések között szabályozza részletesen: a Be 3. § (1) bekezdése kimondja, hogy a terheltnek a büntetőeljárás minden szakaszában joga van a hatékony védelemhez, ugyanezen törvényhely (2) bekezdése pedig úgy rendelkezik, hogy a terheltnek joga van ahhoz, hogy személyesen védekezzen, és ahhoz is, hogy a védelem ellátására védő közreműködését vegye igénybe. A védelemhez való jog és a törvényes bíróhoz való jog a tisztességes eljárás elemeként is értelmezhető, így a védő által kifogásolt törvénysértések több ponton is alkotmányos alapelvek sérelmére mutatnak rá.

Az ilyen tartalmú fellebbezés irányának értelmezése során az ítélőtábla követendőnek tartja a Kúriának a terhelt terhére bejelentett felülvizsgálati indítvány fogalmát értelmező, az 1/2021. BJE határozatban megjelenő gyakorlatát.

Eszerint az eljárási szabálysértés [Be. 649. § (2) bekezdés] miatt előterjesztett felülvizsgálati indítványnak nincs iránya.

Indokolásában a Kúria kiemeli, hogy „az eljárási szabályok megtartásának felülbírálata abszolút érvényű jogerő előtt és jogerő után is. Mindez a Be. egységes jogorvoslati rendszerében a következőket jelenti.

A Be. jogorvoslati rendszerében a felülbírálat terjedelme a jogerő előtt a másod- és azt követő harmadfokú eljárásban, majd jogerő után a rendkívüli jogorvoslattal bezárólag nyilvánvalóan egyre szűkül. Ehhez képest a feltétlen hatályon kívül helyezést eredményező eljárási szabálysértésekre vonatkozó rendelkezések lényegüket tekintve változatlanok. Az eljárási okból történő felülbírálat hivatalbóli. Megelőzi az érdemi felülbírálatot, az eljárási szabálysértés ténye pedig a további, érdemi (anyagi jogi) felülbírálat akadályát képezi. A hivatalbóli, kötelező felülbírálat nélkülözi az irányultságot, független az egyébként bejelentett jogorvoslatok korlátaitól, korlátozottságától, az erre vonatkozó rendelkezések ugyancsak egységesek a másod- és harmadfokú eljárásban, miként a felülvizsgálati eljárásban is. […] A Be. a felülvizsgálati eljárásra vonatkozó rendelkezések között ugyan kifejezetten valóban nem rögzíti, hogy mi tekinthető a terhelt terhére irányuló felülvizsgálati indítványnak, mindez azonban nem jelent hiányt, a választ pedig a Be. egységes jogorvoslati rendszere, a számba vett rendelkezések megadják. Aminek pedig nincs iránya jogerő előtt, annak nincs iránya jogerő után sem. Kivételt a törvény eltérő rendelkezése jelenthetne, ilyen rendelkezés azonban nincs.”

Ez az ítélőtábla álláspontja szerint a „jogerő előtti” felülbírálatra, emiatt pedig a relatív eljárási szabályszegésekre hivatkozás megítélésére is kellő eligazítást nyújt, hiszen az eljárási szabályok megtartásának a fellebbezési eljárásban történő vizsgálatára is kitér (függetlenül attól, hogy az alapvetően a felülvizsgálati eljárásra, és az ott érvényesíthető abszolút eljárási szabálysértésekre koncentrál), egyértelműen kijelölve annak az érdemi felülbírálatot megelőző jellegét, azt, hogy az eljárás szabályok megtartásának felülbírálata abszolút érvényű, és ennélfogva jogerő előtt sincs iránya.

Az ügyészségi indítvány kétségkívül helyesen mutatott rá arra, hogy a büntetés-végrehajtási bíró csupán két döntést hozhat, és ezek közül az elítéltre kedvező döntést tartalmazza az elsőfokú határozat. Azonban a védő nem azt indítványozta jogorvoslati kérelmében, hogy védencét a bíróság ne bocsássa feltételes szabadságra, hanem alapvető büntetőeljárási szabályok megsértését sérelmezte.

A másodfokú végzés indokolásának az a része, amely szerint a feltételes szabadság későbbi megkezdése hátrányos lenne a terheltre nézve, olyan spekuláció, amelynek az ügyiratokban nem látszanak a ténybeli alapjai. Az elítélt a vele szemben kiszabott szabadságvesztés túlnyomó részét kitöltötte az előzetes fogvatartás beszámításával, a büntetésből hátralevő rész 13 nap. Az elítélt a büntetés letöltését nem kezdte meg, a feltételes szabadságra bocsátásra irányuló eljárás lefolytatására is a szabadon levő terhelttel szemben került sor [Bv.tv. 58. § (1a) bekezdés, (2) bekezdés b) pont]. Mivel az elítélt szabadon van, nem éri őt közvetlen és egyértelmű joghátrány azzal, hogy az egyéves feltételes szabadság későbbi időpontban kezdődik meg. Az pedig, hogy az elítéltre amúgy kedvező döntés elleni fellebbezés mögött milyen egyéb motívumok húzódnak meg, a védő és a terhelt nyilatkozataiból nem derül ki, de ezt a bíróságnak nem is kell kutatnia.

Mindezek alapján az ítélőtábla azt állapította meg, hogy a védő által bejelentett fellebbezés nem a terhelt terhére irányult, vagyis az nem volt törvényben kizárt. Erre figyelemmel a másodfokú bíróság végzése a fellebbezés elutasításáról törvénysértő, ezért azt az ítélőtábla hatályon kívül helyezte, és a másodfokú bíróságot az eljárás lefolytatására utasította.