• Tartalom

1/2024. (IV. 8.) OAH rendelet

1/2024. (IV. 8.) OAH rendelet

a jogszabály alapján feljogosított független ellenőrző szervezet nyilvántartásáról, valamint az akkreditálás során érvényesítendő követelményekről

2024.05.09.

Az atomenergiáról szóló 1996. évi CXVI. törvény 68. § (12) bekezdés 20. pontjában kapott felhatalmazás alapján, az atomenergiáról szóló 1996. évi CXVI. törvény 6/J. § (1) bekezdés j) pontjában meghatározott feladatkörömben eljárva a következőket rendelem el:

1. A rendelet hatálya

1. § E rendelet hatálya az atomenergiáról szóló 1996. évi CXVI. törvény (a továbbiakban: Atv.) 16/D. §-ában meghatározott jogszabály alapján feljogosított független ellenőrző szervezet nyilvántartásba vételére, nyilvántartásának felfüggesztésére és nyilvántartásból való törlésére, valamint az akkreditálás során érvényesítendő követelményekre terjed ki.

2. Értelmező rendelkezések

2. § E rendelet alkalmazásában

1. akkreditálás: a nemzeti akkreditálásról szóló törvény 1. § 1. pontja szerinti fogalom;

2. akkreditált szervezet: a nemzeti akkreditálásról szóló törvény szerint akkreditált vagy – külföldi akkreditált szervezet esetén – elismert, nukleáris területen az MSZ EN ISO/IEC 17020 szabvány „A” típusú függetlenségre vonatkozó akkreditált státusszal rendelkező szervezet.

3. Az akkreditálás során érvényesítendő követelmények

3. § (1) A Nemzeti Akkreditáló Hatóság (a továbbiakban: akkreditáló szerv) az 1. melléklet szerinti követelményeknek való megfelelést az akkreditálási kérelemmel érintett nukleáris terület vonatkozásában, az ellenőrző szervezetekre vonatkozó MSZ EN ISO/IEC 17020 szabvány „A” típusú függetlenségre való akkreditálási eljárás értékelési szakaszában vizsgálja.

(2) Az 1. melléklet az irányítási rendszer dokumentumok meghatározását, a nukleáris létesítmények nukleáris biztonsági követelményeiről és az ezzel összefüggő hatósági tevékenységről szóló 1/2022. (IV. 29.) OAH rendelet (a továbbiakban: NBSZ. R.) szerinti követelményeknek megfelelő MSZ EN ISO/IEC 17020 szabvány pontokat, a követelmény típusát és a dokumentálás helyét határozza meg.

4. Nyilvántartásba vétel, változásbejelentés, a nyilvántartás meghosszabbítása

4. § (1) A nyilvántartásba vételi eljárás az akkreditált szervezet kérelemére indul.

(2) A kérelem tartalmazza az akkreditált szervezet

a) Atv. 16/D. § (4) bekezdés a)–f) és h) pontja szerinti adatait,

b) elektronikus levelezési címét és telefonos elérhetőségét és

c) által végezni kívánt ellenőrzési tevékenység típusok leírását és – amennyiben ismert – az ellenőrzési tevékenység végzésére vonatkozó szabvány, jogszabály vagy egyedi eljárásrend megjelölését.

(3) A nyilvántartásba vétel alapján végezni kívánt ellenőrzési tevékenységhez kapcsolódóan a kérelemhez mellékelni kell

a) – amennyiben rendelkezésre áll – a (2) bekezdés c) pontja szerinti ellenőrzési tevékenység eljárásrendjét,

b) az akkreditált szervezet nyilatkozatát arról, hogy

ba) ismeri az Atv., az NBSZ. R. és e rendelet előírásait, és tevékenységét e jogszabályok maradéktalan betartása mellett végzi,

bb) vállalja és biztosítja, hogy az ellenőrzési tevékenységbe általa bevont alvállalkozó további alvállalkozót nem von be, feladatát nem szervezi ki,

c) az akkreditált szervezet igazolását arról, hogy a (2) bekezdés c) pontja szerinti tevékenység végzésére alkalmas, és

d) az igazgatási szolgáltatási díj megfizetését igazoló bizonylatot.

(4) Az akkreditált szervezet (3) bekezdés c) pontja szerinti alkalmasságát igazoltnak kell tekinteni, ha

a) az akkreditált szervezet a végezni kívánt ellenőrzési tevékenység típusok mindegyikében a nyilvántartásba vétel iránti kérelem benyújtását megelőző egy évig igazolható módon a tevékenységére vonatkozó jogszabályok, az Európai Unió általános hatályú, közvetlenül alkalmazandó jogi aktusai, nemzeti szabványként közzétett európai és nemzetközi szabványok és a rá vonatkozó szakmai szabályok szerint működött, és

b) az akkreditált szervezet vagy az akkreditált szervezettel munkaviszonyban álló személy a végezni kívánt ellenőrzési tevékenység típus tekintetében referenciával rendelkezik, és a referenciát hitelt érdemlő módon igazolja.

5. § (1) Az atomenergia-felügyeleti szerv az akkreditált szervezetet nyilvántartásba veszi, ha az akkreditált szervezet

a) kérelme és a kérelem mellékletei a 4. § (2) és (3) bekezdésében foglaltakat teljeskörűen tartalmazzák, és

b) alkalmasságával szemben támasztott, a 4. § (4) bekezdésében foglalt követelményeknek megfelel.

(2) A nyilvántartásba vétel hatálya a nyilvántartásba vételtől számított legfeljebb öt évig tart.

6. § (1) A jogszabály alapján feljogosított független ellenőrző szervezet a nyilvántartásba vétellel szemben támasztott feltételek teljesülését folyamatosan biztosítja.

(2) A jogszabály alapján feljogosított független ellenőrző szervezet a nyilvántartásba vett adataiban, valamint a nyilvántartásba vétel iránti kérelem mellékleteként megküldött dokumentumaiban bekövetkezett változást az Atv. 16/D. § (8) bekezdésében foglaltak szerint bejelenti az atomenergia-felügyeleti szervnek.

(3) Ha a jogszabály alapján feljogosított független ellenőrző szervezet a változás alapján a nyilvántartásba vétel feltételeinek már nem felel meg, az atomenergia-felügyeleti szerv – határidő tűzésével – felhívja a jogszabály alapján feljogosított független ellenőrző szervezet, hogy a feltételeknek való megfeleléshez szükséges intézkedéseket tegye meg.

(4) Az atomenergia-felügyeleti szerv a változást a nyilvántartásban és az Atv. 16/D. § (7) bekezdése szerinti jegyzékben haladéktalanul átvezeti.

7. § (1) A jogszabály alapján feljogosított független ellenőrző szervezet – a nyilvántartása érvényességének lejárata előtt legalább 90 nappal – kérelmezheti az atomenergia-felügyeleti szervtől a nyilvántartása meghosszabbítását.

(2) A nyilvántartás meghosszabbítására irányuló kérelemre a 4. § (2)–(4) bekezdésében foglaltakat megfelelően alkalmazni kell, azzal, hogy ha a nyilvántartásba vett adatokban és feltételekben változás nem történt, a nyilvántartás meghosszabbítására irányuló kérelemben elegendő erre a tényre utalni.

5. Nyilvántartás felfüggesztése, nyilvántartásból törlés

8. § (1) Az atomenergia-felügyeleti szerv a jogszabály alapján feljogosított független ellenőrző szervezet nyilvántartását felfüggeszti, ha a jogszabály alapján feljogosított független ellenőrző szervezet

a) a nyilvántartás felfüggesztést az Atv. 16/E. § (6) bekezdése szerint kérelmezi,

b) az adataiban, valamint a nyilvántartásba vétel iránti kérelem mellékleteként megküldött dokumentumaiban bekövetkezett változást nem jelenti be,

c) akkreditált státuszát az akkreditáló szerv részlegesen vagy teljeskörűen felfüggesztette,

d) ellenőrző tevékenysége eredményével, illetve az ellenőrző tevékenység végzésére való alkalmasságával szemben megalapozott kifogás merül fel, de annak súlyossága nem indokolja a nyilvántartásból való törlését, vagy

e) a nyilvántartásba vétel feltételeinek már nem felel meg.

(2) Az atomenergia-felügyeleti szerv a jogszabály alapján feljogosított független ellenőrző szervezet nyilvántartását

a) az (1) bekezdés a) pontja szerinti esetben az Atv. 16/E. § (6) bekezdésében meghatározottak szerint,

b) az (1) bekezdés b) pontja szerinti esetben a bejelentés teljesítéséig,

c) az (1) bekezdés c) pontja szerinti esetben az akkreditált státusz felfüggesztésének megszüntetéséig,

d) az (1) bekezdés d) pontja szerinti esetben a felfüggesztő határozatban meghatározott időpontig vagy feltétel bekövetkeztéig,

e) az (1) bekezdés e) pontja szerinti esetben a nyilvántartásba vétel feltételeinek teljesítéséig

felfüggeszti, azzal, hogy a b)–e) pont szerinti esetben a nyilvántartás felfüggesztése legfeljebb az Atv. 16/E. § (1) bekezdésében meghatározott ideig tarthat.

(3) Az atomenergia-felügyeleti szerv az (1) bekezdés b), d) és e) pontja szerinti esetben, a nyilvántartás felfüggesztését elrendelő határozatban a nyilvántartás felfüggesztése megszüntetésének feltételeiről és a feltételek teljesítésének határidejéről is dönt. Ha a jogszabály alapján feljogosított független ellenőrző szervezet az előírt feltételeknek határidőben eleget tesz, az atomenergia-felügyeleti szerv a nyilvántartás felfüggesztését megszünteti.

(4) A jogszabály alapján feljogosított független ellenőrző szervezet az (1) bekezdés e) pontja szerinti esetben a nyilvántartás felfüggesztése iránti kérelmét az atomenergia-felügyeleti szervhez a nyilvántartás felfüggesztésére okot adó körülmény bekövetkeztétől számított nyolc napon belül nyújtja be.

9. § Az atomenergia-felügyeleti szerv a jogszabály alapján feljogosított független ellenőrző szervezetet a nyilvántartásból törli, ha a jogszabály alapján feljogosított független ellenőrző szervezet

a) a nyilvántartásból való törlését az Atv. 16/E. § (7) bekezdés a) pontja alapján kérelmezi,

b) az Atv. 16/E. § (7) bekezdés b) pontja szerint jogutód nélkül megszűnt,

c) tekintetében az Atv. 16/E. § (3) bekezdés a) vagy b) pontja szerinti eset áll fenn,

d) a nyilvántartás meghosszabbítását a 7. § (1) bekezdése szerinti határidőben nem kéri,

e) nyilvántartását az atomenergia-felügyeleti szerv felfüggesztette, és a jogszabály alapján feljogosított független ellenőrző szervezet a felfüggesztés megszüntetése feltételeinek határidőben nem tett eleget, vagy

f) akkreditált státuszát az akkreditáló szerv részlegesen vagy teljeskörűen visszavonta.

10. § Az atomenergia-felügyeleti szerv a jogszabály alapján feljogosított független ellenőrző szervezet ellenőrző tevékenységre való alkalmasságát és ellenőrző tevékenységének eredményét a nyilvántartás felfüggesztése és a nyilvántartásból való törlés céljából vizsgálja.

6. Záró rendelkezések

11. § Ez a rendelet a kihirdetését követő 31. napon lép hatályba.

12. § Az akkreditáló szerv az 1. melléklet szerinti követelményeknek való megfelelést az e rendelet hatálybalépését követően indult akkreditálási eljárásban vizsgálja.

13. § Ez a rendelet a belső piaci szolgáltatásokról szóló, 2006. december 27-i 2006/123/EK európai parlamenti és tanácsi irányelv 9–11. cikkének, 13. cikkének, 16. cikk (2) bekezdés b) pontjának, valamint 22. cikk (1) bekezdés b) pontjának való megfelelést szolgálja.

14. § E rendelet tervezetének az Európai Atomenergia-közösség létrehozásáról szóló szerződés 33. cikke szerinti előzetes bejelentése megtörtént.

1. melléklet az 1/2024. (IV. 8.) OAH rendelethez

Az akkreditálás során érvényesítendő követelmények

A

B

C

D

E

1.

NBSZ. R.

MSZ EN ISO/IEC 17020:2012 szabvány pontok

Követelmény típusa

Dokumentálás helye

Követelmény leírása

2.

1.3.2.0500. pont b)–d), j), p) alpont

7.1 – Ellenőrzési módszerek és eljárások

Információ / Vizsgálati kritérium

Ellenőrzési jelentés

A szervezet az irányítási rendszerében mutassa be, hogy miként biztosítja (ellenőrzi és dokumentálja), hogy az adott ellenőrzés megkezdése előtt minden szükséges és releváns információ teljeskörűen a rendelkezésére áll.
Az ellenőrzéshez felhasznált információkat, kritériumokat szerepeltetni kell az „ellenőrzési jelentésben”.

3.

1.3.3.0500. pont

4.

1.3.4.0500. pont a)–i) alpont

5.

1.3.5.0400. pont a)–e), g)–i) alpont

7.1 – Ellenőrzési módszerek és eljárások

Megfelelőség igazolása

Követelmény teljesítéséről szóló nyilatkozat

A szervezet a dokumentációs rendszerén keresztül mutassa be, hogy az adott létesítési szakaszban milyen nyilatkozatsablont fog alkalmazni a követelmények teljesítésére vonatkozóan.

6.

1.3.5.0400. pont
f) alpont

7.

1.7.4.0100. pont

7.1 – Ellenőrzési módszerek és eljárások

Irányítási követelmény

Irányítási rendszer

A szervezet az irányítási rendszerben, illetve rendszerdokumentumokban (azok szükség szerinti kiegészítésével) mutassa be a követelmény kezelésének módját.

8.

1.9.1.0800. pont

4.1 – Pártatlanság és függetlenség;
5.2 – Szervezet és irányítás;
6.1 – Személyzet

Irányítási követelmény

Irányítási rendszer

Az akkreditálás során a hivatkozott szabványpont(ok) által támasztott követelmények teljesítésének bemutatásával teljesül.

9.

1.9.1.0900. pont

6.1 – Személyzet

Irányítási követelmény

Irányítási rendszer

Az akkreditálás során a hivatkozott szabványpont(ok) által támasztott követelmények teljesítésének bemutatásával teljesül.

10.

2.2.1.0200. pont

8.2 – Az irányítási rendszer dokumentálása

Irányítási követelmény

Irányítási rendszer

A szervezet az irányítási rendszerben, illetve rendszerdokumentumokban (azok szükség szerinti kiegészítésével) mutassa be a követelmény kezelésének módját.

11.

2.2.2.0100. pont

12.

2.2.2.0110. pont

6.1 – Személyzet;
6.3 – Alvállalkozás

13.

2.2.2.0120. pont

14.

2.2.2.0200. pont

15.

2.2.2.0210. pont

16.

2.2.4.0100. pont

8.2 – Az irányítási rendszer dokumentálása

Irányítási követelmény

Irányítási rendszer

A szervezet az irányítási rendszerben, illetve rendszerdokumentumokban (azok szükség szerinti kiegészítésével) mutassa be a követelmény kezelésének módját.

17.

2.2.4.0300. pont

7.1 – Ellenőrzési módszerek és eljárások;
8.2 – Az irányítási rendszer dokumentálása

Irányítási követelmény

Irányítási rendszer

A szervezet az irányítási rendszerben, illetve rendszerdokumentumokban (azok szükség szerinti kiegészítésével) mutassa be a követelmény kezelésének módját.

18.

2.3.1.0100. pont

4.1 – Pártatlanság és függetlenség;
8.2 – Az irányítási rendszer dokumentálása;
8.5 – Vezetőségi átvizsgálások

Irányítási követelmény

Irányítási rendszer

A szervezet az irányítási rendszerben, illetve rendszerdokumentumokban (azok szükség szerinti kiegészítésével) mutassa be a követelmény kezelésének módját.

19.

2.3.1.0500. pont

5.2 – Szervezet és irányítás

Irányítási követelmény

Irányítási rendszer

A szervezet az irányítási rendszerben, illetve rendszerdokumentumokban (azok szükség szerinti kiegészítésével) mutassa be a követelmény kezelésének módját.

20.

2.3.2.0100. pont

8.2 – Az irányítási rendszer dokumentálása

Irányítási követelmény

Irányítási rendszer

A szervezet az irányítási rendszerben, illetve rendszerdokumentumokban (azok szükség szerinti kiegészítésével) mutassa be a követelmény kezelésének módját.

21.

2.3.2.0200. pont

6.2 – Berendezések és eszközök;
8.2 – Az irányítási rendszer dokumentálása

Irányítási követelmény

Irányítási rendszer

A szervezet az irányítási rendszerben, illetve rendszerdokumentumokban (azok szükség szerinti kiegészítésével) mutassa be a követelmény kezelésének módját.

22.

2.3.5.0100. pont

23.

2.3.5.0200. pont

24.

2.4.1.0100. pont

5.2 – Szervezet és irányítás;
6.1 – Személyzet;
8.2 – Az irányítási rendszer dokumentálása

Irányítási követelmény

Irányítási rendszer

A szervezet az irányítási rendszerben, illetve rendszerdokumentumokban (azok szükség szerinti kiegészítésével) mutassa be a követelmény kezelésének módját.

25.

2.4.2.0100. pont

26.

2.4.2.0200. pont

27.

2.4.2.0400. pont

28.

2.4.3.0100. pont

6.2 – Berendezések és eszközök

Irányítási követelmény

Irányítási rendszer

A szervezet az irányítási rendszerben, illetve rendszerdokumentumokban (azok szükség szerinti kiegészítésével) mutassa be a követelmény kezelésének módját.

29.

2.5.1.0100. pont

7.1 – Ellenőrzési módszerek és eljárások

Irányítási követelmény

Irányítási rendszer

A szervezet az ellenőrzési folyamat tervezéséhez, végrehajtásához
és fejlesztéséhez készítsen szabályozást, melyben mutassa be
a követelmény kezelésének módját.

30.

2.5.1.0200. pont

31.

2.5.1.0300. pont

32.

2.5.1.0400. pont

33.

2.5.2.0100. pont

34.

2.5.2.0200. pont

35.

2.5.2.0300. pont

36.

2.5.2.0400. pont

37.

2.5.2.0500. pont

6.3 – Alvállalkozás

Irányítási követelmény

Irányítási rendszer

A szervezet az irányítási rendszerben, illetve rendszerdokumentumokban (azok szükség szerinti kiegészítésével) mutassa be a követelmény kezelésének módját.

38.

2.5.3.0100. pont

8.1 – Lehetőségek

Irányítási követelmény

Irányítási rendszer

A szervezet az irányítási rendszerben, illetve rendszerdokumentumokban (azok szükség szerinti kiegészítésével) mutassa be a követelmény kezelésének módját.

39.

2.5.3.0200. pont

8.3 – Dokumentumok kezelése

40.

2.5.3.0300. pont

41.

2.5.3.1100. pont

7.3 – Ellenőrzési feljegyzések;
8.4 – Feljegyzések kezelése

42.

2.5.3.1200. pont

43.

2.5.3.1300. pont

44.

2.6.3.0100. pont a)–c) és e) alpont

8.5 – Vezetőségi átvizsgálások;
8.6 – Belső auditok

Irányítási követelmény

Irányítási rendszer

A szervezet az irányítási rendszerben, illetve rendszerdokumentumokban (azok szükség szerinti kiegészítésével) mutassa be a követelmény kezelésének módját.

45.

2.6.4.0100. pont

46.

2.6.4.0200. pont a), c), e) alpont

8.5 – Vezetőségi átvizsgálások;
8.6 – Belső auditok

Irányítási követelmény

Irányítási rendszer

A szervezet az irányítási rendszerben, illetve rendszerdokumentumokban (azok szükség szerinti kiegészítésével) mutassa be a követelmény kezelésének módját.

47.

2.6.5.0100. pont

8.7 – Helyesbítő tevékenységek;
8.8 – Megelőző tevékenységek

48.

2.6.5.0200. pont

49.

2.6.5.0210. pont

50.

2.6.5.0500. pont

51.

4.3.1.0300. pont

7.1 – Ellenőrzési módszerek és eljárások

Megfelelőség igazolása

Követelmény teljesítéséről szóló nyilatkozat

A szervezet a dokumentációs rendszerén keresztül mutassa be, hogy az adott létesítési szakaszban milyen nyilatkozatsablont fog alkalmazni a követelmények teljesítésére vonatkozóan.

52.

4.3.2.0100. pont

7.1 – Ellenőrzési módszerek és eljárások

Információ / Vizsgálati kritérium

Ellenőrzési jelentés

A szervezet az irányítási rendszerében mutassa be, hogy miként biztosítja (ellenőrzi és dokumentálja), hogy az adott ellenőrzés megkezdése előtt minden szükséges és releváns információ teljeskörűen a rendelkezésére áll.
Az ellenőrzéshez felhasznált információkat, kritériumokat szerepeltetni kell az „ellenőrzési jelentésben”.

53.

4.3.2.0200. pont

54.

4.3.2.0300. pont

7.1 – Ellenőrzési módszerek és eljárások

Ellenőrzés végrehajtása

Ellenőrzési jelentés

A szervezet az ellenőrzésre vonatkozó szabályozódokumentumokon keresztül (pl. vonatkozó szabályozások és az ellenőrzési jelentés mintán) mutassa be, hogy az adott létesítési szakaszban miként ellenőrzi és dokumentálja a követelmény teljesülését.

55.

4.3.2.0400. pont

56.

4.3.2.0500. pont a)–f) alpont

7.1 – Ellenőrzési módszerek és eljárások

Információ / Vizsgálati kritérium

Ellenőrzési jelentés

A szervezet az irányítási rendszerében mutassa be, hogy miként biztosítja (ellenőrzi és dokumentálja), hogy az adott ellenőrzés megkezdése előtt minden szükséges és releváns információ teljeskörűen a rendelkezésére áll.
Az ellenőrzéshez felhasznált információkat, kritériumokat szerepeltetni kell az „ellenőrzési jelentésben”.

57.

4.3.2.0600. pont

58.

4.3.2.0700. pont

59.

4.3.2.0800. pont

7.1 – Ellenőrzési módszerek és eljárások

Megfelelőség igazolása

Követelmény teljesítéséről szóló nyilatkozat

A szervezet a dokumentációs rendszerén keresztül mutassa be, hogy az adott létesítési szakaszban milyen nyilatkozatsablont fog alkalmazni a követelmények teljesítésére vonatkozóan.

60.

4.3.2.0900. pont

7.1 – Ellenőrzési módszerek és eljárások

Megfelelőség igazolása

Követelmény teljesítéséről szóló nyilatkozat

A szervezet a dokumentációs rendszerén keresztül mutassa be,
hogy az adott létesítési milyen nyilatkozatsablont fog alkalmazni
a követelmények teljesítésére vonatkozóan.

61.

4.3.2.1100. pont

7.1 – Ellenőrzési módszerek és eljárások

Információ / Vizsgálati kritérium

Ellenőrzési jelentés

A szervezet az ellenőrzésre vonatkozó szabályozódokumentumokon keresztül (pl. vonatkozó szabályozások és az ellenőrzési jelentés mintán) mutassa be, hogy az adott létesítési szakaszban miként ellenőrzi és dokumentálja a követelmény teljesülését.

62.

4.6.4.0200. pont

7.1 – Ellenőrzési módszerek és eljárások

Információ / Vizsgálati kritérium

Ellenőrzési jelentés

A szervezet az irányítási rendszerében mutassa be, hogy miként biztosítja (ellenőrzi és dokumentálja), hogy az adott ellenőrzés megkezdése előtt minden szükséges és releváns információ teljeskörűen a rendelkezésére áll.
Az ellenőrzéshez felhasznált információkat, kritériumokat szerepeltetni kell az „ellenőrzési jelentésben”.

63.

4.6.4.0500. pont

64.

4.6.4.0700. pont

7.1 – Ellenőrzési módszerek és eljárások

Ellenőrzés végrehajtása

Ellenőrzési jelentés

A szervezet az ellenőrzésre vonatkozó szabályozódokumentumokon keresztül (pl. vonatkozó szabályozások és az ellenőrzési jelentés mintán) mutassa be, hogy az adott létesítési szakaszban miként ellenőrzi és dokumentálja a követelmény teljesülését.

65.

4.6.4.0900. pont

66.

4.6.4.1000. pont

7.1 – Ellenőrzési módszerek és eljárások

Ellenőrzés végrehajtása

Ellenőrzési jelentés

A szervezet az ellenőrzésre vonatkozó szabályozódokumentumokon keresztül (pl. vonatkozó szabályozások és az ellenőrzési jelentés mintán) mutassa be, hogy az adott létesítési szakaszban miként ellenőrzi és dokumentálja a követelmény teljesülését.

67.

4.6.4.1400. pont

68.

4.6.4.1500. pont

69.

4.6.4.1600. pont

70.

4.6.4.1700. pont

7.1 – Ellenőrzési módszerek és eljárások

Információ / Vizsgálati kritérium

Ellenőrzési jelentés

A szervezet az irányítási rendszerében mutassa be, hogy miként biztosítja (ellenőrzi és dokumentálja), hogy az adott ellenőrzés megkezdése előtt minden szükséges és releváns információ teljeskörűen a rendelkezésére áll.
Az ellenőrzéshez felhasznált információkat, kritériumokat szerepeltetni kell az „ellenőrzési jelentésben”.

71.

4.6.4.1900. pont

7.1 – Ellenőrzési módszerek és eljárások

Ellenőrzés végrehajtása

Ellenőrzési jelentés

A szervezet az ellenőrzésre vonatkozó szabályozódokumentumokon keresztül (pl. vonatkozó szabályozások és az ellenőrzési jelentés mintán) mutassa be, hogy az adott létesítési szakaszban miként ellenőrzi és dokumentálja a követelmény teljesülését.

72.

4.6.4.2500. pont

73.

4.6.5.0120. pont

74.

4.6.5.0200. pont

75.

4.6.5.0300. pont

7.1 – Ellenőrzési módszerek és eljárások

Információ / Vizsgálati kritérium

Ellenőrzési jelentés

A szervezet az irányítási rendszerében mutassa be, hogy miként biztosítja (ellenőrzi és dokumentálja), hogy az adott ellenőrzés megkezdése előtt minden szükséges és releváns információ teljeskörűen a rendelkezésére áll.
Az ellenőrzéshez felhasznált információkat, kritériumokat szerepeltetni kell az „ellenőrzési jelentésben”.

76.

4.6.5.0400. pont

7.1 – Ellenőrzési módszerek és eljárások

Ellenőrzés végrehajtása

Ellenőrzési jelentés

A szervezet az ellenőrzésre vonatkozó szabályozódokumentumokon keresztül (pl. vonatkozó szabályozások és az ellenőrzési jelentés mintán) mutassa be, hogy az adott létesítési szakaszban miként ellenőrzi és dokumentálja a követelmény teljesülését.

77.

4.6.5.0900. pont

78.

9.2.1.0300. pont

5.1 – Adminisztratív követelmények

Irányítási követelmény

Irányítási rendszer

A szervezet az irányítási rendszerben, illetve rendszerdokumentumokban (azok szükség szerinti kiegészítésével) mutassa be a követelmény kezelésének módját.

79.

9.2.1.0710. pont

8.2 – Az irányítási rendszer dokumentálása

Irányítási követelmény

Irányítási rendszer

A szervezet az irányítási rendszerben, illetve rendszerdokumentumokban (azok szükség szerinti kiegészítésével) mutassa be a követelmény kezelésének módját.

80.

9.2.1.0800. pont

81.

9.2.1.0910. pont

7.1 – Ellenőrzési módszerek és eljárások

Irányítási követelmény

Irányítási rendszer

A szervezet az ellenőrzési folyamat tervezéséhez, végrehajtásához
és fejlesztéséhez készítsen szabályozást, melyben mutassa be
a követelmény kezelésének módját.

82.

9.2.1.1000. pont a)–g) alpont

7.1 – Ellenőrzési módszerek és eljárások

Irányítási követelmény

Irányítási rendszer

A szervezet az ellenőrzés folyamat tervezéséhez, végrehajtásához
és fejlesztéséhez készítsen szabályozást, melyben mutassa be
a követelmény kezelésének módját.

83.

9.2.2.0100. pont

6.3 – Alvállalkozás

Irányítási követelmény

Irányítási rendszer

A szervezet az irányítási rendszerben, illetve rendszerdokumentumokban (azok szükség szerinti kiegészítésével) mutassa be a követelmény kezelésének módját.

84.

9.2.2.0200. pont

85.

9.2.2.0400. pont

5.2 – Szervezet és irányítás;
6.1 – Személyzet;
8.2 – Az irányítási rendszer dokumentálása

Irányítási követelmény

Irányítási rendszer

A szervezet az irányítási rendszerben, illetve rendszerdokumentumokban (azok szükség szerinti kiegészítésével) mutassa be a követelmény kezelésének módját.

86.

9.2.2.0700. pont

87.

9.2.2.0800. pont

88.

9.3.1.1500. pont

7.1 – Ellenőrzési módszerek és eljárások

Információ / Vizsgálati kritérium

Ellenőrzési jelentés

A szervezet az irányítási rendszerében mutassa be, hogy miként biztosítja (ellenőrzi és dokumentálja), hogy az adott ellenőrzés megkezdése előtt minden szükséges és releváns információ teljeskörűen a rendelkezésére áll.
Az ellenőrzéshez felhasznált információkat, kritériumokat szerepeltetni kell az „ellenőrzési jelentésben”.

89.

9.3.1.1600. pont

7.1 – Ellenőrzési módszerek és eljárások

Ellenőrzés végrehajtása

Ellenőrzési jelentés

A szervezet az ellenőrzésre vonatkozó szabályozódokumentumokon keresztül (pl. vonatkozó szabályozások és az ellenőrzési jelentés mintán) mutassa be, hogy az adott létesítési szakaszban miként ellenőrzi és dokumentálja a követelmény teljesülését.

90.

9.3.3.0600. pont a), f), g) alpont,
i) alpont ia), ic),
id) pont

7.1 – Ellenőrzési módszerek és eljárások

Információ / Vizsgálati kritérium

Ellenőrzési jelentés

A szervezet az irányítási rendszerében mutassa be, hogy miként biztosítja (ellenőrzi és dokumentálja), hogy az adott ellenőrzés megkezdése előtt minden szükséges és releváns információ teljeskörűen a rendelkezésére áll.
Az ellenőrzéshez felhasznált információkat, kritériumokat szerepeltetni kell az „ellenőrzési jelentésben”.

91.

9.3.3.0900. pont

92.

9.3.3.1300. pont b), c), d) alpont

7.1 – Ellenőrzési módszerek és eljárások

Ellenőrzés végrehajtása

Ellenőrzési jelentés

A szervezet az ellenőrzésre vonatkozó szabályozó dokumentumokon keresztül (pl. vonatkozó szabályozások és az ellenőrzési jelentés mintán) mutassa be, hogy az adott létesítési szakaszban miként ellenőrzi és dokumentálja a követelmény teljesülését.

93.

9.3.4.0400. pont

7.1 – Ellenőrzési módszerek és eljárások

Információ / Vizsgálati kritérium

Ellenőrzési jelentés

A szervezet az irányítási rendszerében mutassa be, hogy miként biztosítja (ellenőrzi és dokumentálja), hogy az adott ellenőrzés megkezdése előtt minden szükséges és releváns információ teljeskörűen a rendelkezésére áll.
Az ellenőrzéshez felhasznált információkat, kritériumokat szerepeltetni kell az „ellenőrzési jelentésben”.

94.

9.3.5.0210. pont

95.

9.3.5.0300. pont

96.

9.3.5.0400. pont

97.

9.3.7.0100. pont

98.

9.3.7.0200. pont

7.1 – Ellenőrzési módszerek és eljárások

Ellenőrzés végrehajtása

Ellenőrzési jelentés

A szervezet az ellenőrzésre vonatkozó szabályozódokumentumokon keresztül (pl. vonatkozó szabályozások és az ellenőrzési jelentés mintán) mutassa be, hogy az adott létesítési szakaszban miként ellenőrzi és dokumentálja a követelmény teljesülését.

99.

9.3.8.0100. pont

100.

9.4.1.0100. pont

7.1 – Ellenőrzési módszerek és eljárások

Ellenőrzés végrehajtása

Ellenőrzési jelentés

A szervezet az ellenőrzésre vonatkozó szabályozódokumentumokon keresztül (pl. vonatkozó szabályozások és az ellenőrzési jelentés mintán) mutassa be, hogy az adott létesítési szakaszban miként ellenőrzi és dokumentálja a követelmény teljesülését.

101.

9.4.1.0300. pont

102.

9.4.1.0400. pont

103.

9.4.2.0200. pont

7.1 – Ellenőrzési módszerek és eljárások

Információ / Vizsgálati kritérium

Ellenőrzési jelentés

A szervezet az irányítási rendszerében mutassa be, hogy miként biztosítja (ellenőrzi és dokumentálja), hogy az adott ellenőrzés megkezdése előtt minden szükséges és releváns információ teljeskörűen a rendelkezésére áll.
Az ellenőrzéshez felhasznált információkat, kritériumokat szerepeltetni kell az „ellenőrzési jelentésben”.

104.

9.4.2.0300. pont

105.

9.4.2.0400. pont

7.1 – Ellenőrzési módszerek és eljárások

Ellenőrzés végrehajtása

Ellenőrzési jelentés

A szervezet az ellenőrzésre vonatkozó szabályozó dokumentumokon keresztül (pl. vonatkozó szabályozások és az ellenőrzési jelentés mintán) mutassa be, hogy az adott létesítési szakaszban miként ellenőrzi és dokumentálja a követelmény teljesülését.

106.

9.4.3.0100. pont

7.1 – Ellenőrzési módszerek és eljárások

Információ / Vizsgálati kritérium

Ellenőrzési jelentés

A szervezet az irányítási rendszerében mutassa be, hogy miként biztosítja (ellenőrzi és dokumentálja), hogy az adott ellenőrzés megkezdése előtt minden szükséges és releváns információ teljeskörűen a rendelkezésére áll.
Az ellenőrzéshez felhasznált információkat, kritériumokat szerepeltetni kell az „ellenőrzési jelentésben”.

107.

9.4.3.0200. pont

7.1 – Ellenőrzési módszerek és eljárások

Ellenőrzés végrehajtása

Ellenőrzési jelentés

A szervezet az ellenőrzésre vonatkozó szabályozódokumentumokon keresztül (pl. vonatkozó szabályozások és az ellenőrzési jelentés mintán) mutassa be, hogy az adott létesítési szakaszban miként ellenőrzi és dokumentálja a követelmény teljesülését.

108.

9.4.4.0100. pont

109.

9.4.4.0200. pont

7.1 – Ellenőrzési módszerek és eljárások

Ellenőrzés végrehajtása

Ellenőrzési jelentés

A szervezet az ellenőrzésre vonatkozó szabályozódokumentumokon keresztül (pl. vonatkozó szabályozások és az ellenőrzési jelentés mintán) mutassa be, hogy az adott létesítési szakaszban miként ellenőrzi és dokumentálja a követelmény teljesülését.

110.

9.4.4.0300. pont

111.

9.4.4.0400. pont

112.

9.4.4.0450. pont

113.

9.4.4.0500. pont

114.

9.4.4.0700. pont

115.

9.4.4.0800. pont

116.

9.4.4.0900. pont

117.

9.4.5.0100. pont

118.

9.4.5.0200. pont

119.

9.4.5.0300. pont

120.

9.4.5.0400. pont

121.

9.4.5.0700. pont

122.

9.4.6.0100. pont

7.1 – Ellenőrzési módszerek és eljárások

Információ / Vizsgálati kritérium

Ellenőrzési jelentés

A szervezet az irányítási rendszerében mutassa be, hogy miként biztosítja (ellenőrzi és dokumentálja), hogy az adott ellenőrzés megkezdése előtt minden szükséges és releváns információ teljeskörűen a rendelkezésére áll.
Az ellenőrzéshez felhasznált információkat, kritériumokat szerepeltetni kell az „ellenőrzési jelentésben”.

123.

9.4.6.0200. pont

7.1 – Ellenőrzési módszerek és eljárások

Megfelelőség igazolása

Követelmény teljesítéséről szóló nyilatkozat

A szervezet a dokumentációs rendszerén keresztül mutassa be, hogy az adott létesítési szakaszban milyen nyilatkozatsablont fog alkalmazni a követelmények teljesítésére vonatkozóan.

124.

9.4.6.0300. pont

7.1 – Ellenőrzési módszerek és eljárások

Ellenőrzés végrehajtása

Ellenőrzési jelentés

A szervezet az ellenőrzésre vonatkozó szabályozódokumentumokon keresztül (pl. vonatkozó szabályozások és az ellenőrzési jelentés mintán) mutassa be, hogy az adott létesítési szakaszban miként ellenőrzi és dokumentálja a követelmény teljesülését.

125.

9.4.7.0100. pont

126.

9.4.7.0200. pont
a) és b) alpont

7.1 – Ellenőrzési módszerek és eljárások

Információ / Vizsgálati kritérium

Ellenőrzési jelentés

A szervezet az irányítási rendszerében mutassa be, hogy miként biztosítja (ellenőrzi és dokumentálja), hogy az adott ellenőrzés megkezdése előtt minden szükséges és releváns információ teljeskörűen a rendelkezésére áll.
Az ellenőrzéshez felhasznált információkat, kritériumokat szerepeltetni kell az „ellenőrzési jelentésben”.

127.

9.4.8.0100. pont

7.1 – Ellenőrzési módszerek és eljárások

Ellenőrzés végrehajtása

Ellenőrzési jelentés

A szervezet az ellenőrzésre vonatkozó szabályozódokumentumokon keresztül (pl. vonatkozó szabályozások és az ellenőrzési jelentés mintán) mutassa be, hogy az adott létesítési szakaszban miként ellenőrzi és dokumentálja a követelmény teljesülését.

128.

9.4.8.0200. pont

129.

9.4.8.0300. pont

7.1 – Ellenőrzési módszerek és eljárások

Ellenőrzés végrehajtása

Ellenőrzési jelentés

A szervezet az ellenőrzésre vonatkozó szabályozódokumentumokon keresztül (pl. vonatkozó szabályozások és az ellenőrzési jelentés mintán) mutassa be, hogy az adott létesítési szakaszban miként ellenőrzi és dokumentálja a követelmény teljesülését.

130.

9.4.8.0400. pont

131.

9.4.8.0500. pont

132.

9.5.1.0300. pont

133.

9.5.1.0600. pont

134.

9.5.2.0200. pont

135.

9.5.2.0300. pont a), c), d), e) alpont

7.1 – Ellenőrzési módszerek és eljárások

Információ / Vizsgálati kritérium

Ellenőrzési jelentés

A szervezet az irányítási rendszerében mutassa be, hogy miként biztosítja (ellenőrzi és dokumentálja), hogy az adott ellenőrzés megkezdése előtt minden szükséges és releváns információ teljeskörűen a rendelkezésére áll.
Az ellenőrzéshez felhasznált információkat, kritériumokat szerepeltetni kell az „ellenőrzési jelentésben”.

136.

9.5.3.0800. pont

137.

9.5.3.1000. pont

138.

9.5.4.0100. pont

7.1 – Ellenőrzési módszerek és eljárások

Ellenőrzés végrehajtása

Ellenőrzési jelentés

A szervezet az ellenőrzésre vonatkozó szabályozódokumentumokon keresztül (pl. vonatkozó szabályozások és az ellenőrzési jelentés mintán) mutassa be, hogy az adott létesítési szakaszban miként ellenőrzi és dokumentálja a követelmény teljesülését.

139.

9.5.4.0200. pont

140.

9.5.4.0300. pont

141.

9.5.4.0400. pont

142.

9.5.4.0500. pont

143.

9.5.5.0100. pont b) és c) alpont

7.1 – Ellenőrzési módszerek és eljárások

Ellenőrzés végrehajtása

Ellenőrzési jelentés

A szervezet az ellenőrzésre vonatkozó szabályozódokumentumokon keresztül (pl. vonatkozó szabályozások és az ellenőrzési jelentés mintán) mutassa be, hogy az adott létesítési szakaszban miként ellenőrzi és dokumentálja a követelmény teljesülését.

144.

9.5.5.0200. pont

145.

9.5.5.0300. pont

146.

9.5.5.0400. pont

147.

9.5.5.0700. pont

148.

9.5.6.0100. pont

7.1 – Ellenőrzési módszerek és eljárások

Információ / Vizsgálati kritérium

Ellenőrzési jelentés

A szervezet az irányítási rendszerében mutassa be, hogy miként biztosítja (ellenőrzi és dokumentálja), hogy az adott ellenőrzés megkezdése előtt minden szükséges és releváns információ teljeskörűen a rendelkezésére áll.
Az ellenőrzéshez felhasznált információkat, kritériumokat szerepeltetni kell az „ellenőrzési jelentésben”.

149.

9.5.6.0200. pont
a) alpont

7.1 – Ellenőrzési módszerek és eljárások

Megfelelőség igazolása

Követelmény teljesítéséről szóló nyilatkozat

A szervezet a dokumentációs rendszerén keresztül mutassa be, hogy az adott létesítési szakaszban milyen nyilatkozatsablont fog alkalmazni a követelmények teljesítésére vonatkozóan.

150.

9.5.6.0300. pont

7.1 – Ellenőrzési módszerek és eljárások

Megfelelőség igazolása

Követelmény teljesítéséről szóló nyilatkozat

A szervezet a dokumentációs rendszerén keresztül mutassa be, hogy az adott létesítési szakaszban milyen nyilatkozatsablont fog alkalmazni követelmények teljesítésére vonatkozóan.

151.

9.5.6.0400. pont

7.1 – Ellenőrzési módszerek és eljárások

Megfelelőség igazolása

Követelmény teljesítéséről szóló nyilatkozat

A szervezet a dokumentációs rendszerén keresztül mutassa be, hogy az adott létesítési szakaszban milyen nyilatkozatsablont fog alkalmazni a követelmények teljesítésére vonatkozóan.

152.

9.5.8.0100. pont 2., 3.2., 5–7., 9., 11–14., 15.1., 15.8.,15.10. alpont

7.1 – Ellenőrzési módszerek és eljárások

Információ / Vizsgálati kritérium

Ellenőrzési jelentés

A szervezet az irányítási rendszerében mutassa be, hogy miként biztosítja (ellenőrzi és dokumentálja), hogy az adott ellenőrzés megkezdése előtt minden szükséges és releváns információ teljeskörűen a rendelkezésére áll.
Az ellenőrzéshez felhasznált információkat, kritériumokat szerepeltetni kell az „ellenőrzési jelentésben”.

153.

9.6.1.0500. pont

154.

9.6.1.0600. pont

7.1 – Ellenőrzési módszerek és eljárások

Megfelelőség igazolása

Követelmény teljesítéséről szóló nyilatkozat

A szervezet a dokumentációs rendszerén keresztül mutassa be, hogy az adott létesítési szakaszban milyen nyilatkozatsablont fog alkalmazni a követelmények teljesítésére vonatkozóan.

155.

9.6.1.0800. pont

7.1 – Ellenőrzési módszerek és eljárások

Információ / Vizsgálati kritérium

Ellenőrzési jelentés

A szervezet az irányítási rendszerében mutassa be, hogy miként biztosítja (ellenőrzi és dokumentálja), hogy az adott ellenőrzés megkezdése előtt minden szükséges és releváns információ teljeskörűen a rendelkezésére áll.
Az ellenőrzéshez felhasznált információkat, kritériumokat szerepeltetni kell az „ellenőrzési jelentésben”.

156.

9.6.1.0900. pont

7.1 – Ellenőrzési módszerek és eljárások

Ellenőrzés végrehajtása

Ellenőrzési jelentés

A szervezet az ellenőrzésre vonatkozó szabályozódokumentumokon keresztül (pl. vonatkozó szabályozások és az ellenőrzési jelentés mintán) mutassa be, hogy az adott létesítési szakaszban miként ellenőrzi és dokumentálja a követelmény teljesülését.

157.

9.6.1.1000. pont a), c), d) alpont

7.1 – Ellenőrzési módszerek és eljárások

Ellenőrzés végrehajtása

Ellenőrzési jelentés

A szervezet az ellenőrzésre vonatkozó szabályozódokumentumokon keresztül (pl. vonatkozó szabályozások és az ellenőrzési jelentés mintán) mutassa be, hogy az adott létesítési szakaszban miként ellenőrzi és dokumentálja a követelmény teljesülését.

158.

9.6.2.0500. pont

7.1 – Ellenőrzési módszerek és eljárások

Információ / Vizsgálati kritérium

Ellenőrzési jelentés

A szervezet az irányítási rendszerében mutassa be, hogy miként biztosítja (ellenőrzi és dokumentálja), hogy az adott ellenőrzés megkezdése előtt minden szükséges és releváns információ teljeskörűen a rendelkezésére áll.
Az ellenőrzéshez felhasznált információkat, kritériumokat szerepeltetni kell az „ellenőrzési jelentésben”.

159.

9.6.2.0600. pont

7.1 – Ellenőrzési módszerek és eljárások

Ellenőrzés végrehajtása

Ellenőrzési jelentés

A szervezet az ellenőrzésre vonatkozó szabályozódokumentumokon keresztül (pl. vonatkozó szabályozások és az ellenőrzési jelentés mintán) mutassa be, hogy az adott létesítési szakaszban miként ellenőrzi és dokumentálja a követelmény teljesülését.

160.

9.6.2.0700. pont

161.

9.6.2.0800. pont a)–d) alpont

7.1 – Ellenőrzési módszerek és eljárások

Ellenőrzés végrehajtása

Ellenőrzési jelentés

A szervezet az ellenőrzésre vonatkozó szabályozódokumentumokon keresztül (pl. vonatkozó szabályozások és az ellenőrzési jelentés mintán) mutassa be, hogy az adott létesítési szakaszban miként ellenőrzi és dokumentálja a követelmény teljesülését.

162.

9.6.2.0900. pont

7.1 – Ellenőrzési módszerek és eljárások

Információ / Vizsgálati kritérium

Ellenőrzési jelentés

A szervezet az irányítási rendszerében mutassa be, hogy miként biztosítja (ellenőrzi és dokumentálja), hogy az adott ellenőrzés megkezdése előtt minden szükséges és releváns információ teljeskörűen a rendelkezésére áll.
Az ellenőrzéshez felhasznált információkat, kritériumokat szerepeltetni kell az „ellenőrzési jelentésben”.

163.

9.6.2.1100. pont

7.1 – Ellenőrzési módszerek és eljárások

Ellenőrzés végrehajtása

Ellenőrzési jelentés

A szervezet az ellenőrzésre vonatkozó szabályozódokumentumokon keresztül (pl. vonatkozó szabályozások és az ellenőrzési jelentés mintán) mutassa be, hogy az adott létesítési szakaszban miként ellenőrzi és dokumentálja a követelmény teljesülését.

164.

9.6.2.1200. pont

165.

9.6.2.1300. pont

7.1 – Ellenőrzési módszerek és eljárások

Információ / Vizsgálati kritérium

Ellenőrzési jelentés

A szervezet az irányítási rendszerében mutassa be, hogy miként biztosítja (ellenőrzi és dokumentálja), hogy az adott ellenőrzés megkezdése előtt minden szükséges és releváns információ teljeskörűen a rendelkezésére áll.
Az ellenőrzéshez felhasznált információkat, kritériumokat szerepeltetni kell az „ellenőrzési jelentésben”.

166.

9.6.2.1400. pont

7.1 – Ellenőrzési módszerek és eljárások

Ellenőrzés végrehajtása

Ellenőrzési jelentés

A szervezet az ellenőrzésre vonatkozó szabályozódokumentumokon keresztül (pl. vonatkozó szabályozások és az ellenőrzési jelentés mintán) mutassa be, hogy az adott létesítési szakaszban miként ellenőrzi és dokumentálja a követelmény teljesülését.

167.

9.6.2.1500. pont

168.

9.6.2.1600. pont

169.

9.8.1.0100. pont

170.

9.8.1.0200. pont

  • Másolás a vágólapra
  • Nyomtatás
  • Hatályos
  • Már nem hatályos
  • Még nem hatályos
  • Módosulni fog
  • Időállapotok
  • Adott napon hatályos
  • Közlönyállapot
  • Indokolás
Jelmagyarázat Lap tetejére