• Tartalom

1/2024. (IV. 4.) OKFŐ utasítás

1/2024. (IV. 4.) OKFŐ utasítás

az állami fenntartású egészségügyi szolgáltatónál egészségügyi szolgálati jogviszonyban álló személy illetményén felüli díjairól és vezetői juttatásairól

2024.04.06.

A jogalkotásról szóló 2010. évi CXXX. törvény 23. § (4) bekezdés c) pontja alapján, az egészségügyi szolgálati jogviszonyról szóló 2020. évi C. törvény végrehajtásáról szóló 528/2020. (XI. 28.) Korm. rendelet 24. § (1) bekezdésében, 26. § (1) és (3) bekezdésében, valamint 27. §-ában foglalt jogkörömben eljárva a következő utasítást adom ki:

1. § Az egészségügyi szolgálati jogviszonyról szóló 2020. évi C. törvény végrehajtásáról szóló 528/2020. (XI. 28.) Korm. rendelet (a továbbiakban: R.) 24. § (1) bekezdés e) pontjában meghatározott vezetői juttatások felső határára, az R. 26. § (1) és (3) bekezdésében meghatározott illetményen felül járó további díjakra, azok feltételeire és mértékére, valamint az R. 27. § (1) bekezdésében meghatározott visszatérítendő és vissza nem térítendő támogatások feltételeire és mértékére vonatkozó szabályokat az 1. mellékletben foglaltak szerint határozom meg.

2. § (1) Ez az utasítás a közzétételét követő napon lép hatályba.

(2) Az 1. melléklet 17.2. pontja szerinti juttatásra a vezető 2024. március 1. napjától jogosult.

(3)1

1. melléklet az 1/2024. (IV. 4.) OKFŐ utasításhoz

Az állami fenntartású egészségügyi szolgáltatónál egészségügyi szolgálati jogviszonyban álló személy illetményén felüli díjazásáról és vezetői juttatásairól szóló szabályzat

1. A Szabályzat hatálya

1. A Szabályzat hatálya az egészségügyi szolgálati jogviszonyról szóló 2020. évi C. törvény (a továbbiakban: Eszjtv.) alapján az állami fenntartású egészségügyi szolgáltatóra, valamint az állami fenntartású egészségügyi szolgáltatónál egészségügyi szolgálati jogviszonyban álló személyre terjed ki.

2. A 17.1. és 17.2. pontban foglaltak személyi hatálya az állami fenntartású egészségügyi szolgáltatónak az R. 5. § (2) és (2a) bekezdése szerinti vezetőjére terjed ki. A Szabályzat 6–16. pontja, valamint 18.1. pontja kizárólag az Eszjtv. 8. § (3) bekezdése szerinti személyi körre vonatkoznak.

2. Értelmező rendelkezések

3. A Szabályzat értelmezése során különösen az Eszjtv., az egészségügyről szóló 1997. évi CLIV. törvény és az egészségügyi tevékenység végzésének egyes kérdéseiről szóló 2003. évi LXXXIV. törvény, valamint az R. fogalmai irányadók.

4. E Szabályzat alkalmazásában illetmény:

4.1. az Eszjtv. 8. § (3) bekezdése szerinti személy esetén az Eszjtv. 1. melléklete alapján meghatározott fizetési fokozat szerinti illetmény,

4.2. az egészségügyi szakdolgozók esetén az Eszjtv. 1/A. melléklete szerinti illetmény,

4.3. az egészségügyben dolgozók esetén az egészségügyi szolgálati munkaszerződés szerinti illetmény.

5. Ahol a Szabályzat irányító intézményt említ, azon irányító feladatokat el nem látó, vármegyei intézménynek és országos gyógyintézetnek minősülő, állami fenntartású egészségügyi szolgáltatókat is érteni kell, azzal, hogy kizárólag saját intézményük tekintetében tehetnek javaslatot.

3. Az Eszjtv. 8. § (3) bekezdése szerinti személyek illetményen felüli díjazása

3.1. Az ügyelet díjazása

6. Az Eszjtv. 8. § (3) bekezdése szerinti személy a fekvőbeteg szakellátást végző egészségügyi szolgáltatónál egészségügyi ügyelet feladatellátás esetén ügyeleti alapdíjra és kiegészítő ügyeleti díjra (a továbbiakban együtt: ügyeleti díj) jogosult.

7.1. Az ügyeleti alapdíj mértéke óránként bruttó 6000 Ft.

7.2. Az Eszjtv. 8. § (4) bekezdése szerinti személy esetében az ügyeleti alapdíj mértéke a 7.1. pont szerinti alapdíj 70%-ának megfelelő összeg.

8.1. Az ügyeleti alapdíjon felül az ügyeleti feladatok progresszivitási szintjeire és szakmai különbözőségére tekintettel legfeljebb az 1. függelék szerinti 15%, 30% vagy 45%-kal magasabb kiegészítő ügyeleti díjat állapíthat meg az egészségügyi szolgáltató vezetője, azzal, hogy amennyiben nem a felső mérték kerül megállapításra, az országos kórház-főigazgató előzetes egyetértését kell kérnie.

8.2. A heti pihenőnapon, illetve az ünnepnapon végzett ügyelet esetén a 7.1–8.1. pont szerinti ügyeleti díj 20%-kal emelkedik.

3.2. A készenlét díjazása

9. A készenlét ellátásáért az egészségügyi szolgálati jogviszonyban álló személyt készenléti díj illeti meg. A készenléti díj mértéke a készenlét minden órájára a 7.1–8.2. pont szerinti ügyeleti díj egy órára eső összegének 30%-a.

10. A készenlét során elrendelt munkavégzés időtartamának kezdetét az Eszjtv. 8. § (3) bekezdése szerinti személy értesítésétől kell számítani.

3.3. Az önként vállalt többletmunkavégzés díjazása

11. Amennyiben 6. pont szerinti ügyeleti feladat ellátásra önként vállalt többletmunkavégzés keretében kerül sor, akkor a 7.1–8.2. pont szerinti ügyeleti díj 20%-kal emelkedik.

12. Ha az önként vállalt többletmunkavégzésre nem ügyeleti feladatellátás keretében, hanem rendes munkarend szerinti (műszak szerinti) feladatok ellátása érdekében vagy készenlét alatti munkavégzésként kerül sor, az önként vállalt többletmunkavégzés pótlékának mértéke a rendkívüli munkavégzés pótlékának 50%-kal megemelt összege.

3.4. A képesítési pótlék

13. Ha az egészségügyi szolgálati jogviszonyban álló személynek a munkaköre ellátásához a besorolás alapjául szolgáló iskolai végzettség, illetve szakképesítés, szakképzettség mellett az egészségügyi szolgálati munkaszerződésében feltüntetett további szakképesítésre, szakképzettségre vagy azzal jogszabályban egyenértékűnek elismert képesítésre is szükség van, és azzal az egészségügyi szolgálati jogviszonyban álló személy rendelkezik, az egészségügyi szolgálati jogviszonyban álló személyt az illetményén felül

a) egy további szakképesítés esetén bruttó negyvenezer forint összegű képesítési pótlék,

b) két vagy több további szakképesítés esetén bruttó hatvanezer forint összegű képesítési pótlék

illeti meg.

14. Ha az egészségügyi szolgálati jogviszonyban álló személy a munkaköre ellátásához kapcsolódó doktori fokozattal vagy azzal egyenértékű tudományos fokozattal rendelkezik, bruttó egyszázezer forint összegű képesítési pótlék illeti meg.

15. A 13–14. pont szerinti képesítési pótlék megállapítása akkor lehetséges, ha a további szakképesítést, illetve a doktori vagy tudományos fokozat szerinti ismereteket az egészségügyi szolgálati jogviszonyban álló személy a munkaköre ellátásához a munkaideje legalább 25%-ában hasznosítja.

16. A 15. pontban foglaltakról a munkáltatói jogkör gyakorlója határoz.

4. Egyéb juttatások és támogatások

4.1. A vezetői juttatás

17.1. Az egészségügyi szolgáltatónak az R. 5. § (2) bekezdése szerinti vezetője vezetői juttatásának felső határa

a) az országos fekvőbeteg-ellátó egészségügyi szolgáltató esetén bruttó százötvenezer forint,

b) a vármegyei fekvőbeteg-ellátó egészségügyi szolgáltató esetén bruttó százezer forint,

c) a városi fekvőbeteg-ellátó egészségügyi szolgáltató és az országos társgyógyintézet esetén bruttó ötvenezer forint.

17.2. Az egészségügyi szolgáltatónak az R. 5. § (2a) bekezdése szerinti vezetője vezetői juttatásának felső határa

a) az országos fekvőbeteg-ellátó egészségügyi szolgáltató esetén bruttó hetvenötezer forint,

b) a vármegyei fekvőbeteg-ellátó egészségügyi szolgáltató esetén bruttó ötvenezer forint,

c) a városi fekvőbeteg-ellátó egészségügyi szolgáltató és az országos társgyógyintézet esetén bruttó huszonötezer forint.

4.2. A műszakpótlék

18.1. A műszakpótlék az Eszjtv. 8. § (3) bekezdése szerinti személyi kört az alábbiak szerint illeti meg, attól eltérni nem lehet. A szakdolgozók tekintetében az Eütev. 14/B. §-ában foglaltak alkalmazandók, azzal, hogy e szabályoktól a dolgozó javára a munkáltató eltérhet.

a) Az Eszjtv. 8. § (3) bekezdése szerinti személy a fekvőbeteg szakellátást végző egészségügyi szolgáltatónál 22–06 óra közötti munkavégzésre tekintettel műszakpótlékra jogosult, melynek mértéke illetményének 15%-a.

b) Az a) ponttól eltérően a több műszakos munkaidő-beosztásban foglalkoztatott, az Eszjtv. 8. § (3) bekezdése szerinti személy 14–22 óra közötti munkavégzés idejére illetményének 15%-a szerinti műszakpótlékra, 22–06 óra közötti munkavégzés idejére illetményének 30%-a szerinti műszakpótlékra jogosult.

c) Az a) ponttól eltérően a megszakítás nélkül működő egészségügyi szolgáltatónál foglalkoztatott, az Eszjtv. 8. § (3) bekezdése szerinti személy 14–22 óra közötti munkavégzés idejére illetményének 20%-a szerinti műszakpótlékra, 22–06 óra közötti munkavégzés idejére illetményének 40%-a szerinti műszakpótlékra jogosult.

18.2. A Sürgősségi Betegellátó Osztályon dolgozó egészségügyi dolgozót a 18.1. pont c) alpontjában és az Eütev. 14/B. §-ában foglaltaktól eltérően, azok helyett sürgősségi betegellátási műszakpótlék illeti meg. A sürgősségi betegellátási műszakpótlék mértéke

a) az Eszjtv. 8. § (3) bekezdése szerinti személy esetében:

aa) 14–22 óra közötti munkavégzés idejére óránként bruttó 3500 Ft,

ab) 22–06 óra közötti munkavégzés idejére óránként bruttó 6000 Ft,

b) az egészségügyi szakdolgozók esetében:

ba) 14–22 óra közötti munkavégzés idejére óránként bruttó 2600 Ft,

bb) 22–06 óra közötti munkavégzés idejére óránként bruttó 4000 Ft.

19. A 18.1. pont b) alpontja alkalmazásában több műszakos a munkaidő-beosztás, ha a munkáltató napi üzemelési ideje meghaladja a munkavállaló napi teljes munkaidejét és a munkavállalók időszakonként rendszeresen, egy napon belül egymást váltva végzik azonos tevékenységüket.

4.3. A helyettesítési díj

20. Az egészségügyi szolgálati jogviszonyban álló személyt az Eszjtv. 8. § (14) bekezdése alapján helyettesítési díj illeti meg. Az Eszjtv. 8. § (14) bekezdése szerinti helyettesítési díj mértéke időarányosan a helyettesítő egészségügyi szolgálati jogviszonyban álló személy illetménynek

a) 30%-a az Eszjtv. 8. § (3) bekezdése szerinti személy esetén,

b) 50%-a az egészségügyi szakdolgozó esetén.

20.1. Amennyiben a betöltetlen munkakört több személy látja el, abban az esetben a munkáltató alacsonyabb mértékű helyettesítési díjat is megállapíthat.

20.2. A helyettesítési díj a helyettesítés első napjától illeti meg a helyettesítő személyt.

21. Nem jár helyettesítési díj, ha

a) a helyettesítés az egészségügyi szolgálati jogviszonyban álló személy munkaköri kötelezettsége,

b) a helyettesítés rendes szabadság miatt szükséges.

4.4. A kirendelés díjazása

22. Az egészségügyi szolgálati jogviszonyban álló egészségügyi dolgozót az Eszjtv. 11. §-a szerinti kirendelés esetén – illetményén felül – a kirendelés időtartamára kirendelési díj illeti meg, melynek mértéke az egészségügyi szolgálati jogviszonyban álló egészségügyi dolgozó kirendelés időtartamára eső illetményének 10%-a (azaz összesen a kirendelés időtartamára eső illetményének 110%-ára jogosult).

4.5. Az illetménykiegészítés

23. Illetménykiegészítés jogcímén a munkáltatói jogkör gyakorlója

a) eseti illetménykiegészítést,

b) az egészségügyi szakellátás társadalombiztosítási finanszírozásának egyes kérdéseiről szóló 9/1993. (IV. 2.) NM rendelet 16. számú melléklete szerinti fix díjból származó juttatást (a továbbiakban: fix díj),

c) szakterületi támogatást

nyújthat.

4.6. Eseti illetménykiegészítés

24. A munkáltatói jogkör gyakorlója az egészségügyi szolgálati jogviszonyban álló személyt meghatározott munkateljesítmény eléréséért, illetve átmeneti többletfeladatok – ide nem értve a helyettesítést – teljesítéséért az országos kórház-főigazgató engedélye alapján egyszeri vagy legfeljebb a tárgyév végéig szóló határozott időre, havi rendszerességgel fizetett illetménykiegészítésben részesítheti. Eseti illetménykiegészítés kizárólag abban az esetben nyújtható, ha az egészségügyi szolgáltató a költségvetésében annak nyújtására fedezettel rendelkezik.

25. Az irányító intézmény az eseti illetménykiegészítés engedélyezése iránti kérelemben megjelöli – saját maga, valamint az irányított intézmények tekintetében – a megállapítás indokát, az eseti illetménykiegészítés javasolt mértékét, az érintett egészségügyi dolgozók, illetve egészségügyben dolgozók számát, valamint a várható összes éves kifizetés összegét.

4.7. Fix díj

26. A munkáltatói jogkör gyakorlója az egészségügyi szolgálati jogviszonyban álló egészségügyi dolgozó részére az országos kórház-főigazgató engedélye alapján fix díjból származó juttatást állapíthat meg határozott időre, legfeljebb a tárgyév végéig. A fix díjból származó juttatás kizárólag abban az esetben nyújtható, ha az egészségügyi szolgáltató a költségvetésében annak nyújtására célhoz kötött felhasználású fedezettel rendelkezik.

27. A juttatás feltételeit és annak mértékét az irányító intézmény saját maga, és a hozzá tartozó intézmények tekintetében – az intézmények betegforgalmának és progresszivitási szintjének figyelembevételével – készített javaslatára az országos kórház-főigazgató határozza meg legfeljebb tárgyév végéig. A fix díjból származó juttatás feltételeit, és mértékét az országos kórház-főigazgató legalább évente felülvizsgálja.

4.8. Szakterületi támogatás

28. A munkáltatói jogkör gyakorlója az egészségügyi szolgálati jogviszonyban álló egészségügyi dolgozó részére az országos kórház-főigazgató engedélye alapján szakterületi támogatást állapíthat meg határozott időre, legfeljebb a tárgyév végéig.

29. A szakterületi támogatás mértéke

a) az Eszjtv. 8. § (3) bekezdése szerinti személy illetményének legfeljebb 15%-a,

b) az egészségügyi szolgálati jogviszonyban álló egészségügyi szakdolgozó illetményének legfeljebb 20%-a.

30. Szakterületi támogatás kizárólag abban az esetben nyújtható, ha az egészségügyi szolgáltató a költségvetésében annak nyújtására fedezettel rendelkezik.

31. Az irányító intézmény a szakterületi támogatás engedélyezése iránti kérelemben megjelöli – saját maga, valamint a hozzá tartozó intézmények tekintetében – annak megállapítása indokát (intézmény betegforgalma, progresszivitási szintje, intézményi besorolás, szakterület, munkakör megjelölésével), a szakterületi támogatás javasolt mértékét, valamint a várható összes éves kifizetés összegét.

4.9. Ellenőrzés és jelentés

32. Az illetménykiegészítés nyújtásának feltételeit szükség szerint – különösen a költségvetési helyzet függvényében – az országos kórház-főigazgató soron kívül felülvizsgálhatja és módosíthatja, továbbá ellenőrzi azok megállapítását.

33. Az egészségügyi szolgáltató a tárgyhónapban kifizetett jelen utasítás szerinti juttatások összegéről és az abban részesült dolgozók létszámáról a kifizetés hónapját követő hónap második felében jelentést küld az OKFŐ részére.

4.10. A jutalom

34. A kiemelkedő, illetve tartósan jó munkát végző egészségügyi szolgálati jogviszonyban álló személyt a munkáltatói jogkör gyakorlója jutalomban részesítheti.

35. Naptári évenként a jutalom összege nem haladhatja meg a kifizetés esedékessége időpontjában az egészségügyi szolgálati jogviszonyban álló személy egészségügyi szolgálati munkaszerződése szerinti havi illetménye kétszeresét.

36. Jutalom kizárólag abban az esetben nyújtható, ha az egészségügyi szolgáltató a költségvetésében annak nyújtására fedezettel rendelkezik.

4.11. Egyéb támogatások

37. A munkáltatói jogkör gyakorlója az egészségügyi szolgálati jogviszonyban álló személy részére további visszatérítendő és vissza nem térítendő támogatásokat állapíthat meg. Ilyen támogatás lehet:

a) cafeteria-juttatás,

b) családalapítással, gyermekneveléssel összefüggő támogatások,

c) lakhatási jellegű támogatások,

d) szociális segély,

e) illetményelőleg.

38. Nem nyújtható támogatás annak a foglalkoztatottnak, aki kérelmében, nyilatkozatában szándékosan valótlan adatot, tényt közöl, vagy valamely jelentős tényt, körülményt elhallgat.

39. A támogatások kizárólag abban az esetben nyújthatók, ha az egészségügyi szolgáltató a költségvetésében a támogatások nyújtására fedezettel rendelkezik.

40. A támogatások feltételeit, mértékét, az igénylés és visszatérítés menetét a munkáltatói jogkör gyakorlója határozza meg.

1. függelék

A Szabályzat 8.1. pontja szerinti kiegészítő ügyeleti díj megállapításának szempontjai

I. Intézményi bontásban az alábbi intézmények tartoznak a magasan leterhelt kategóriába:

Intézmény megnevezése

Terheltség

Borsod-Abaúj-Zemplén Vármegyei Központi Kórház és Egyetemi Oktatókórház

magas

Szabolcs-Szatmár-Bereg Vármegyei Oktatókórház

magas

Fejér Vármegyei Szent György Egyetemi Oktató Kórház

magas

Bács-Kiskun Vármegyei Oktatókórház

magas

Budapesti Jahn Ferenc Dél-pesti Kórház és Rendelőintézet

magas

Budapesti Péterfy Sándor utcai Kórház-Rendelőintézet

magas

Győr-Moson-Sopron Vármegyei Petz Aladár Egyetemi Oktató Kórház

magas

Vas Vármegyei Markusovszky Egyetemi Oktatókórház

magas

Somogy Vármegyei Kaposi Mór Oktató Kórház

magas

Észak-budai Szent János Centrumkórház

magas

Békés Vármegyei Központi Kórház

magas

Heim Pál Országos Gyermekgyógyászati Intézet

magas

Jász-Nagykun-Szolnok Vármegyei Hetényi Géza Kórház-Rendelőintézet

magas

Kistarcsai Flór Ferenc Kórház

magas

Budapesti Bajcsy-Zsilinszky Kórház és Rendelőintézet

magas

Heves Vármegyei Markhot Ferenc Oktatókórház és Rendelőintézet

magas

Dél-budai Centrumkórház Szent Imre Egyetemi Oktatókórház

magas

Dél-pesti Centrumkórház – Országos Hematológiai és Infektológiai Intézet

magas

Komárom-Esztergom Vármegyei Szent Borbála Kórház

magas

Veszprém Vármegyei Csolnoky Ferenc Kórház

magas

Ceglédi Toldy Ferenc Kórház és Rendelőintézet

magas

Zala Vármegyei Szent Rafael Kórház

magas

Budapesti Uzsoki Utcai Kórház

magas

Tolna Vármegyei Balassa János Kórház

magas

Váci Jávorszky Ödön Kórház

magas

Nógrád Vármegyei Szent Lázár Kórház

magas

Gottsegen György Országos Kardiovaszkuláris Intézet

magas

Budapesti Dr. Manninger Jenő Baleseti Központ

magas

Észak-Pesti Centrumkórház – Honvédkórház

magas

II. Az orvos-szakmák leterheltségi szempontú besorolása:

Magas

Közepes

Alacsony

Aneszteziológia és intenzív terápia

Kardiológia**

Bőrgyógyászat

Oxyológia és sürgősségi orvostan*

Csecsemő- és gyermekgyógyászat***

Plasztikai és égés-sebészet

Szívsebészet

Tüdőgyógyászat

Nukleáris medicina

Radiológia

Hematológia

Sugárterápia

Sebészet

Gyermek- és ifjúságpszichiátria

Arc-, állcsont- és szájsebészet

Pszichiátria

Orvosi laboratóriumi diagnosztika

Klinikai onkológia

Szülészet-nőgyógyászat

Fül-orr-gégegyógyászat

Patológia

Gasztroenterológia

Nefrológia

Transzfuziológia

Belgyógyászat

Infektológia

Reumatológia

Ortopédia és traumatológia

Urológia

Geriátria

Idegsebészet

Orvosi mikrobiológia

Rehabilitációs ellátás

Mellkassebészet

Szemészet

Krónikus ellátás

Érsebészet

Rehabilitációs medicina

Neurológia, Stroke ellátás

Ápolási osztály

Invazív Kardiológia

Hospice

Csecsemő- és gyermekgyógyászati intenzív terápia

PIC

Gyermeksebészet

III. Az ügyeleti díj mértéke intézményi/szakmai besorolás alapján:

Adott Intézmény – Osztály (ügyeleti) forgalma

SZAKMA terheltsége

ALACSONY

KÖZEPES

MAGAS

ALACSONY

0%

15%

30%

MAGAS

15%

30%

45%

1

A 2. § (3) bekezdése a 2010. évi CXXX. törvény 12. § (2) bekezdése alapján hatályát vesztette.

**

Kivéve invazív kardiológia.

*

A sürgősségi betegellátó osztályon, sürgősségi centrumban műszak szervezése kötelező.

***

Kivéve csecsemő- és gyermekgyógyászati intenzív terápia, PIC.

  • Másolás a vágólapra
  • Nyomtatás
  • Hatályos
  • Már nem hatályos
  • Még nem hatályos
  • Módosulni fog
  • Időállapotok
  • Adott napon hatályos
  • Közlönyállapot
  • Indokolás
Jelmagyarázat Lap tetejére