11/2024. (XII. 23.) MvM rendelet
11/2024. (XII. 23.) MvM rendelet
az államtudományi képzési terület alap-, osztatlan és mesterképzéseire felvehető hallgatói létszám megállapításáról, valamint a Nemzeti Közszolgálati Egyetemre történő felvétel különös feltételeiről
A Nemzeti Közszolgálati Egyetemről, valamint a közigazgatási, rendészeti és katonai felsőoktatásról szóló 2011. évi CXXXII. törvény 44. § (2) bekezdés a)–c) pontjában kapott felhatalmazás alapján, a Kormány tagjainak feladat- és hatásköréről szóló 182/2022. (V. 24.) Korm. rendelet 30. § (5) bekezdésében meghatározott feladatkörömben eljárva – a Kormány tagjainak feladat- és hatásköréről szóló 182/2022. (V. 24.) Korm. rendelet 66. § (1) bekezdés 16. pontjában meghatározott feladatkörében eljáró belügyminiszterrel, a Kormány tagjainak feladat- és hatásköréről szóló 182/2022. (V. 24.) Korm. rendelet 112. § 1. pontjában meghatározott feladatkörében eljáró honvédelemi miniszterrel, valamint a Kormány tagjainak feladat- és hatásköréről szóló 182/2022. (V. 24.) Korm. rendelet 119. § 1. pontjában meghatározott feladatkörében eljáró igazságügyi miniszterrel egyetértésben – a következőket rendelem el:
1. Az államtudományi képzési területre felvehető hallgatói létszám megállapítása
1. § A közigazgatás-fejlesztésért felelős miniszter (a továbbiakban: miniszter) minden év június 30-ig felhívást tesz közzé a honlapján a kormánytisztviselőket vagy köztisztviselőket foglalkoztató szervek részére, hogy jelöljék meg a következő tanévre vonatkozó beiskolázási igényeiket az államtudományi és közigazgatási, valamint a nemzetközi és európai közszolgálati felsőoktatás szakjai tekintetében. A beiskolázási igényeket a felhívásban meghatározott határidőn belül elektronikus úton kell benyújtani a miniszter részére a beiskolázandó személyek számának, továbbá a szak, a képzés szintje, munkarendje és a finanszírozási forma megjelölésével. A miniszter az igények alapján szakok, szakirányok, a képzés szintje, munkarendje és a finanszírozási forma szerint összesítve beiskolázási tervet készít, amelyet eljuttat a Nemzeti Közszolgálati Egyetem (a továbbiakban: Egyetem) részére.
2. § Az ágazat személyi utánpótlási igényei alapján
a) a rendészetért felelős miniszter a rendészeti felsőoktatás és külön a nemzetbiztonsági felsőoktatás polgári területe,
b) a honvédelemért felelős miniszter a katonai felsőoktatás és külön a nemzetbiztonsági felsőoktatás katonai területe,
c) a polgári nemzetbiztonsági szolgálatok irányításáért felelős miniszter a nemzetbiztonsági felsőoktatás polgári területe
tekintetében beiskolázási tervet készít szak, szakirány, képzés szintje, munkarendje és finanszírozási forma szerinti bontásban, amelyet eljuttat az Egyetem részére.
3. § Az államtudományi képzési területen képzés folytatására jogosult felsőoktatási intézmények – az Egyetem kivételével – minden év július 31-ig juttatják el a Nemzeti Közszolgálati Egyetemről, valamint a közigazgatási, rendészeti és katonai felsőoktatásról szóló 2011. évi CXXXII. törvény (a továbbiakban: NKEtv.) 40. § (1) bekezdésében meghatározott felügyeletet gyakorló miniszter (a továbbiakban: felügyeletet gyakorló miniszter) számára a képzés indítására vonatkozó szándékot és a tervezett létszámot tartalmazó kérelmüket szak, szakirány, képzés szintje, munkarendje és finanszírozási forma szerinti bontásban. A felügyeletet gyakorló miniszter az 1. § és a 2. § szerinti beiskolázási terv elkészítésének keretében mérlegeli az intézmények kérelmében foglaltakat, és a beiskolázási tervbe foglalja az általa jóváhagyott igényeket. A felügyeletet gyakorló miniszter döntését az államnak az érintett szakterületen előre látható szakemberigénye figyelembevételével alkotja meg.
4. § (1) Az Egyetem az 1. § és a 2. § szerinti beiskolázási terveket közös javaslatba foglalja. A közös javaslatban a tervezett létszámot szak, szakirány, képzés szintje, munkarendje és a finanszírozás módja szerinti bontásban kell megjeleníteni. A közös javaslatot az Egyetem – az NKEtv. 4. §-ában meghatározott Fenntartónak (a továbbiakban: Fenntartó) az NKEtv. 5. § b) pontjában meghatározott döntését követően – megküldi a felügyeletet gyakorló miniszterek számára.
(2) A felügyeletet gyakorló miniszterek az (1) bekezdés szerinti közös javaslattal kapcsolatos álláspontjukról tájékoztatják az Egyetemet, amely – a Fenntartó hivatala útján – megküldi a javaslatot a miniszternek. A miniszter a javaslatot a Kormány elé terjeszti az NKEtv. 41. § (2) bekezdése szerinti döntés meghozatala érdekében.
5. § A felügyeletet gyakorló miniszter az NKEtv. 41. § (2) bekezdése szerinti kormányhatározatban meghatározott létszám, valamint a 3. §-ban meghatározottak szerint beérkezett kérelmek alapján az általa felügyelt felsőoktatás vonatkozásában meghatározza a hallgatói létszámok intézményenkénti és – az Egyetem kivételével – szakonkénti elosztását, megjelölve a képzés szintjét, munkarendjét és a finanszírozási formát. Az érintett intézményeket a felügyeletet gyakorló miniszter a jogszabályban előírt adatszolgáltatási kötelezettség teljesítéséhez szükséges időben értesíti a felvehető hallgatói létszám megosztásáról.
2. Az Egyetem államtudományi és közigazgatási felsőoktatás körébe tartozó képzéseire történő felvétel különös feltételei
6. § Az államtudományi osztatlan szak esetén pályaalkalmassági orientációs beszélgetés keretében az Egyetem által létrehozott bizottság vizsgálja a jelentkező pálya iránti elkötelezettségét, közéleti tájékozottságát.
3. Az Egyetem katonai felsőoktatás körébe tartozó képzéseire történő felvétel különös feltételei
7. § A katonai felsőoktatás alapképzési szakjainak nappali munkarendben folyó képzésére az jelentkezhet, aki rendelkezik angol nyelvből államilag elismert, B2 szintű (korábban középfokú), komplex (korábban C típusú) nyelvvizsga-bizonyítvánnyal vagy azzal egyenértékű okirattal.
8. § A katonai felsőoktatás mesterképzési szakjainak nappali munkarendű képzésére az jelentkezhet, aki
a) az állomány századosi vagy magasabb rendfokozatú tagja,
b) rendelkezik angol nyelvből államilag elismert, STANAG 6001. szerinti, 2.2.2.2. szintű nyelvvizsga-bizonyítvánnyal,
c) rendelkezik a Honvéd Vezérkar főnökének előzetes engedélyével, valamint
d) rendelkezik közigazgatási alapvizsgával.
4. Az Egyetem nemzetbiztonsági felsőoktatás körébe tartozó képzéseire történő felvétel különös feltételei
9. § (1) A katonai nemzetbiztonsági alapképzési szakra az jelentkezhet, aki
a) a Katonai Nemzetbiztonsági Szolgálat állományába tartozik vagy a Magyar Honvédség felderítő szakmai számú altisztje, tisztje, illetve felderítő szakmai számú beosztásra tervezett altisztje, tisztje,
b) rendelkezik a beiskolázási jogkörrel rendelkező elöljáró vagy vezető támogató nyilatkozatával, valamint
c) rendelkezik érvényes és kockázatmentes biztonsági szakvéleménnyel.
(2) Az Egyetem a jelentkezővel az alkalmassági vizsgálat részeként pályaalkalmassági orientációs beszélgetést folytat le, melynek keretében bizottság vizsgálja a felvételiző pálya iránti elkötelezettségét.
10. § (1) A polgári nemzetbiztonsági alapképzési szakra az jelentkezhet, aki
a) a polgári nemzetbiztonsági szolgálatok vagy a Katonai Nemzetbiztonsági Szolgálat vagy a titkos információgyűjtés folytatására, illetve leplezett eszközök alkalmazására törvényben feljogosított szervek állományába tartozik,
b) rendelkezik a beiskolázási jogkörrel rendelkező elöljáró vagy vezető előmeneteli tervek alapján kiadott támogató nyilatkozatával, valamint
c) rendelkezik érvényes és kockázatmentes biztonsági szakvéleménnyel.
(2) Az Egyetem a jelentkezővel pályaalkalmassági orientációs beszélgetést folytat le, melynek keretében bizottság vizsgálja a felvételiző pálya iránti elkötelezettségét.
11. § A katonai nemzetbiztonsági mesterképzési szakra az jelentkezhet, aki
a) a Katonai Nemzetbiztonsági Szolgálat állományába tartozik, vagy a Magyar Honvédség felderítő szakmai számú altisztje, tisztje, illetve felderítő szakmai számú beosztásra tervezett altisztje, tisztje,
b) rendelkezik a beiskolázási jogkörrel rendelkező elöljáró vagy vezető támogató nyilatkozatával, valamint
c) rendelkezik érvényes és kockázatmentes biztonsági szakvéleménnyel.
12. § A polgári nemzetbiztonsági mesterképzési szakra az jelentkezhet, aki
a) a polgári nemzetbiztonsági szolgálatok vagy a Katonai Nemzetbiztonsági Szolgálat, továbbá a titkos információgyűjtés folytatására, illetve leplezett eszközök alkalmazására törvényben feljogosított szervek állományába tartozik,
b) rendelkezik a beiskolázási jogkörrel rendelkező elöljáró vagy vezető által az előmeneteli tervek alapján kiadott támogató nyilatkozattal, valamint
c) rendelkezik érvényes és kockázatmentes biztonsági szakvéleménnyel.
5. Az Egyetem nemzetközi és európai közszolgálati felsőoktatás körébe tartozó képzéseire történő felvétel különös feltételei
13. § A nemzetközi igazgatási alapképzési szakra a jelentkezés feltétele egy élő idegen nyelvből államilag elismert, B2 (korábban középfokú), komplex (korábban C típusú) típusú nyelvvizsga-bizonyítvány vagy azzal egyenértékű okirat.
14. § A nemzetközi biztonság- és védelempolitikai alapképzési szakra a jelentkezés feltétele egy élő idegen nyelvből államilag elismert B2 (korábban középfokú), komplex (korábban C típusú) nyelvvizsga-bizonyítvány vagy azzal egyenértékű okirat.
15. § A nemzetközi biztonság- és védelempolitikai mesterképzési szakra a jelentkezés feltétele
a) angol nyelvből államilag elismert, C1 (korábban felsőfokú), komplex (korábban C típusú) nyelvvizsga-bizonyítvány vagy azzal egyenértékű okirat vagy
b) két idegen nyelvből, amelyek egyike az angol nyelv, államilag elismert, B2 (korábban középfokú), komplex (korábban C típusú) nyelvvizsga-bizonyítvány vagy azzal egyenértékű okirat.
16. § A nemzetközi közszolgálati kapcsolatok mesterképzési szakra a jelentkezés feltétele
a) angol nyelvből államilag elismert, C1 (korábban felsőfokú), komplex (korábban C típusú) nyelvvizsga-bizonyítvány vagy azzal egyenértékű okirat vagy
b) két idegen nyelvből, amelyek egyike az angol nyelv, államilag elismert, B2 (korábban középfokú), komplex (korábban C típusú) nyelvvizsga-bizonyítvány vagy azzal egyenértékű okirat.
17. § Az International Public Service Relations mesterképzési szakra a jelentkezés feltétele angol nyelvből államilag elismert, C1 (korábban felsőfokú), komplex (korábban C típusú) nyelvvizsga-bizonyítvány vagy azzal egyenértékű okirat.
18. § A nemzetközi vízpolitika és vízdiplomácia mesterképzési szakra a jelentkezés feltétele angol nyelvből államilag elismert, B2 (korábban középfokú), komplex (korábban C típusú) nyelvvizsga-bizonyítvány vagy azzal egyenértékű okirat.
6. Az Egyetem rendészeti felsőoktatás körébe tartozó képzéseire történő felvétel különös feltételei
19. § E rendelet eltérő rendelkezése hiányában, az Egyetem rendészeti felsőoktatás körébe tartozó képzéseire történő jelentkezés feltétele a magyarországi állandó lakóhely.
20. § Az ezen alcímben meghatározott nappali munkarendben folyó alapképzés esetén a jelentkezés feltétele – e rendelet eltérő rendelkezése hiányában – egy olyan nyilatkozat, melyben a hivatásos jogviszonyban nem álló jelentkező hozzájárul a tanulmányok megkezdéséhez szükséges kifogástalan életvitelre vonatkozó ellenőrzés – illetékes szerv által történő – lefolytatásához.
21. § (1) A bűnügyi alapképzési szakra történő jelentkezés különös feltétele, hogy a nappali munkarendben folyó képzésre jelentkező a képzés idejére vállalja a rendvédelmi feladatokat ellátó szervek hivatásos állományának szolgálati jogviszonyáról szóló törvényben meghatározott rendvédelmi tisztjelölti jogviszony létesítését és fenntartását.
(2) A bűnügyi alapképzési szak bűnügyi felderítő szakirányára az jelentkezhet, aki
a) a rendvédelmi feladatokat ellátó szervek hivatásos állományának szolgálati jogviszonyáról szóló törvény hatálya alá tartozó rendvédelmi szerv (a továbbiakban: rendvédelmi szerv) hivatásos állományában bűnügyi területen legalább három éve szolgálatot teljesít,
b) rendelkezik érvényes és kockázatmentes biztonsági szakvéleménnyel, valamint
c) rendelkezik az állományilletékes parancsnok által kiadott támogató nyilatkozattal.
(3) A nappali munkarendben folyó képzésre jelentkezővel – a hivatásos állományú jelentkező kivételével – az Egyetem az alkalmassági vizsgálat részeként pályaalkalmassági orientációs beszélgetést folytat le, melynek keretében bizottság vizsgálja a felvételiző pálya iránti elkötelezettségét és alkalmasságát arra vonatkozóan, hogy a jelentkező a rendészeti hivatásra kellően motivált-e, illetve esetében nincs-e olyan kizáró ok, amely a hivatás gyakorlására alkalmatlanná teszi.
(4) Az Egyetem – a (3) bekezdés szerinti alkalmassági vizsgálat részeként – a bűnügyi alapképzési szak kiber nyomozó szakirányára jelentkezővel informatikai jártassági és készségvizsgálatot folytat le, melynek keretében bizottság vizsgálja a jelentkező infokommunikációs eszközök felhasználói szintű ismeretét és kreatív problémamegoldó képességét.
22. § (1) A bűnügyi igazgatási alapképzési szak bűnügyi nyomozó szakiránya, informatikai nyomozó szakiránya, valamint gazdaságvédelmi nyomozó szakiránya nappali munkarendben folyó képzéseire az jelentkezhet, aki
a) a rendőrséggel vagy az Országgyűlési Őrséggel hivatásos szolgálati viszonyban áll, valamint
b) rendelkezik az országos vezető által kiadott támogató nyilatkozattal.
(2) A bűnügyi igazgatási alapképzési szak bűnügyi hírszerző szakirányára az jelentkezhet, aki
a) a rendvédelmi szervek hivatásos állományában bűnügyi területen legalább három éve szolgálatot teljesít,
b) rendelkezik érvényes és kockázatmentes biztonsági szakvéleménnyel, valamint
c) rendelkezik az állományilletékes parancsnok által kiadott támogató nyilatkozattal.
(3) A bűnügyi igazgatási alapképzési szak levelező munkarendű bűnügyi nyomozó szakiránya, gazdaságvédelmi nyomozó szakiránya, valamint informatikai nyomozó szakiránya levelező munkarendben folyó, támogatott képzésére az jelentkezhet, aki
a) a rendőrséggel vagy az Országgyűlési Őrséggel hivatásos szolgálati viszony áll, valamint
b) rendelkezik az állományilletékes parancsnok által kiadott támogató nyilatkozattal.
(4) A bűnügyi igazgatási alapképzési szak informatikai szakirányára jelentkező esetében az Egyetem informatikai jártassági és készségvizsgálatot végez a pályaalkalmassági orientációs beszélgetés keretében.
23. § (1) A büntetés-végrehajtási alapképzési szak nappali munkarendben folyó képzésére az jelentkezhet, aki
a) a büntetés-végrehajtás hivatásos állományában már legalább egy éve szolgálatot teljesít,
b) rendelkezik a büntetés-végrehajtás országos parancsnoka által kiadott támogató nyilatkozattal, valamint
c) rendelkezik büntetés-végrehajtási felügyelő, büntetés-végrehajtási őr, segédfelügyelői képzettséggel vagy a belügyminiszter irányítása alatt álló rendvédelmi feladatokat ellátó szerveknél a hivatásos szolgálati beosztásokról és a betöltésükhöz szükséges követelményekről szóló 30/2015. (VI. 16.) BM rendelet (a továbbiakban: BM rendelet) 10. melléklet 3. pontjában meghatározott megfelelő végzettséggel.
(2) A büntetés-végrehajtási alapképzési szak levelező munkarendben folyó képzésére az jelentkezhet, aki
a) a büntetés-végrehajtás állományában már legalább egy éve szolgálatot teljesít, valamint
b) rendelkezik büntetés-végrehajtási felügyelő, büntetés-végrehajtási őr, segédfelügyelői képzettséggel vagy a BM rendelet 10. melléklet 3. pontjában meghatározott megfelelő végzettséggel.
24. § (1) A magánbiztonsági alapképzési szakra történő jelentkezésnek nem feltétele a 20. §-ban foglalt nyilatkozat.
(2) A magánbiztonsági alapképzési szak nappali munkarendben folyó képzésére jelentkezővel az Egyetem pályaalkalmassági orientációs beszélgetést folytat le, amelynek keretében bizottság vizsgálja a felvételiző pálya iránti elkötelezettségét és alkalmasságát, hogy a jelentkező a rendészeti hivatásra kellően motivált, illetve esetében nincs-e olyan kizáró ok, amely a hivatás gyakorlására alkalmatlanná teszi.
25. § (1) A katasztrófavédelem alapképzési szak tisztjelölti jogviszony feltételével meghirdetett iparbiztonsági szakiránya, továbbá katasztrófavédelmi műveleti szakiránya vonatkozásában a jelentkezés feltétele, hogy a nappali munkarendben folyó, támogatott képzésre jelentkező vállalja a rendvédelmi feladatokat ellátó szervek hivatásos állományának szolgálati jogviszonyáról szóló törvényben meghatározott tisztjelölti jogviszony létesítését és fenntartását a képzés idejére.
(2) A katasztrófavédelem alapképzési szak nappali munkarendben folyó, nem tisztjelölti jogviszony feltételével meghirdetett képzései esetén a jelentkezésnek nem feltétele a 20. §-ban foglalt nyilatkozat, valamint az alkalmassági vizsgálat.
(3) A katasztrófavédelem alapképzési szak tűzvédelmi és mentésirányítási szakirány nappali munkarendben folyó támogatott képzésére az jelentkezhet, aki
a) a hivatásos katasztrófavédelmi szervek hivatásos állományának tagja,
b) rendelkezik alapfokú tűzoltó szakmai végzettséggel,
c) rendelkezik legalább kétéves tűzvédelmi szakmai gyakorlattal, valamint
d) rendelkezik a Belügyminisztérium Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság (a továbbiakban: BM OKF) humán szolgálatvezető támogató nyilatkozatával.
(4) A katasztrófavédelem alapképzési szak tűzvédelmi és mentésirányítási szakirány levelező munkarendben folyó támogatott képzésére az jelentkezhet, aki
a) a hivatásos katasztrófavédelmi szervek hivatásos állományának tagja vagy önkormányzati és létesítményi tűzoltóság vagy az önkéntes tűzoltó egyesület szaktevékenységet ellátó tagja,
b) rendelkezik alapfokú tűzoltó szakmai végzettséggel,
c) rendelkezik legalább hároméves tűzvédelmi szakmai gyakorlattal, valamint
d) a hivatásos katasztrófavédelmi szervek hivatásos állományú tagjaként rendelkezik a BM OKF humán szolgálatvezető támogató nyilatkozatával.
(5) A katasztrófavédelem alapképzési szak tűzvédelmi és mentésirányítási szakirány levelező munkarendben folyó, önköltséges képzésére az jelentkezhet, aki
a) az önkormányzati tűzoltóság, a létesítményi tűzoltóság vagy az önkéntes tűzoltó egyesület szaktevékenységet ellátó tagja, valamint
b) rendelkezik alapfokú tűzoltó szakmai végzettséggel.
(6) A katasztrófavédelem alapképzési szak katasztrófavédelmi műveleti és iparbiztonsági szakirány levelező munkarendben folyó, támogatott képzésére csak a hivatásos katasztrófavédelmi szervek állományának tagja, valamint a kormányhivatalban foglalkoztatásra irányuló jogviszonnyal, továbbá a munkáltató támogató nyilatkozatával rendelkező személy jelentkezhet.
(7) A katasztrófavédelem alapképzési szak nappali munkarendben, tisztjelölti jogviszony feltételével meghirdetett képzésre jelentkezővel az Egyetem pályaalkalmassági orientációs beszélgetést folytat le, melynek keretében bizottság vizsgálja a felvételiző pálya iránti elkötelezettségét és alkalmasságát, hogy a jelentkező a rendészeti hivatásra kellően motivált, illetve esetében nincs-e olyan kizáró ok, amely a hivatás gyakorlására alkalmatlanná teszi.
26. § (1) A pénzügyi rendészeti alapképzési szak nappali munkarendben folyó képzésre jelentkezés feltétele, hogy a jelentkező vállalja a Nemzeti Adó- és Vámhivatal személyi állományának jogállásáról szóló törvényben meghatározott tisztjelölti jogviszony létesítését és fenntartását a képzés idejére.
(2) A pénzügyi rendészeti alapképzési szak vámigazgatási és rendészeti szakirány levelező munkarendben folyó képzésére az a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (a továbbiakban: NAV) adó- és vámhatósági szolgálati jogviszonyában álló pénzügyőri státuszú foglalkoztatott jelentkezhet, aki
a) rendelkezik legalább három év szolgálati jogviszonnyal és alapfokú szaktanfolyami végzettséggel vagy 1999–2007. között szerzett vám- és pénzügyőri szaktanfolyami végzettséggel vagy a Nemzeti Adó- és Vámhivatal személyi állományának jogállásáról szóló törvényben meghatározott, a munkakörének megfelelő, munkáltatói jogkör gyakorlója által előírt alapképzésben szerzett végzettséggel, vagy
b) rendelkezik pénzügyőr tisztjelöltként tett sikeres tisztjelölti vizsgával,
és tanulmányai folytatása érdekében vállalja, hogy tanulmányi szerződést köt a NAV-val, valamint rendelkezik vezetői támogató javaslattal.
(3) A pénzügyi rendészeti alapképzési pénzügyi nyomozó szakirány levelező munkarendben folyó képzésére az a NAV adó- és vámhatósági szolgálati jogviszonyában álló pénzügyőri státuszú foglalkoztatott jelentkezhet, aki
a) rendelkezik legalább három év szolgálati jogviszonnyal és alapfokú szaktanfolyami végzettséggel vagy 1999–2007. között szerzett vám- és pénzügyőri szaktanfolyami végzettséggel vagy a Nemzeti Adó- és Vámhivatal személyi állományának jogállásáról szóló törvényben meghatározott, a munkakörének megfelelő, munkáltatói jogkör gyakorlója által előírt alapképzésben szerzett végzettséggel, vagy
b) rendelkezik pénzügyőr tisztjelöltként tett sikeres tisztjelölti vizsgával,
és tanulmányai folytatása érdekében vállalja, hogy tanulmányi szerződést köt a NAV-val, valamint rendelkezik vezetői támogató javaslattal.
(4) A pénzügyi rendészeti alapképzési szak nappali munkarendben folyó képzésre jelentkezővel az Egyetem pályaalkalmassági orientációs beszélgetést folytat le, melynek keretében bizottság vizsgálja a felvételiző pálya iránti elkötelezettségét és alkalmasságát, hogy a jelentkező a rendészeti hivatásra kellően motivált, illetve esetében nincs-e olyan kizáró ok, amely a hivatás gyakorlására alkalmatlanná teszi.
27. § (1) A rendészeti alapképzési szak nappali munkarendben folyó képzésre jelentkezés feltétele, hogy a jelentkező vállalja a rendvédelmi feladatokat ellátó szervek hivatásos állományának szolgálati jogviszonyáról szóló törvényben meghatározott rendvédelmi tisztjelölti jogviszony létesítését és fenntartását a képzés idejére.
(2) A nappali munkarendben folyó képzésre jelentkezővel az Egyetem pályaalkalmassági orientációs beszélgetést folytat le, melynek keretében bizottság vizsgálja a felvételiző pálya iránti elkötelezettségét és alkalmasságát, hogy a jelentkező a rendészeti hivatásra kellően motivált, illetve esetében nincs-e olyan kizáró ok, amely a hivatás gyakorlására alkalmatlanná teszi.
28. § (1) A rendészeti igazgatási alapképzési szak nappali munkarendben folyó képzésére az jelentkezhet, aki,
a) a rendőrséggel vagy az Országgyűlési Őrséggel hivatásos szolgálati viszonyban áll, valamint
b) rendelkezik az országos vezető által kiadott támogató nyilatkozattal.
(2) A rendészeti igazgatási alapképzési szak levelező munkarendben folyó, támogatott képzéseire az jelentkezhet, aki
a) a rendőrséggel vagy az Országgyűlési Őrséggel fennálló hivatásos szolgálati viszonyban áll, valamint
b) rendelkezik az állományilletékes parancsnok támogató nyilatkozatával.
29. § A biztonsági szervező mesterképzési szakra az jelentkezhet, aki rendelkezik legalább kétéves, a személy- és vagyonvédelmi, valamint a magánnyomozói tevékenység szabályairól szóló 2005. évi CXXXIII. törvény hatálya alá tartozó szervezetnél, rendvédelmi szervnél vagy önkormányzati rendészeti szervnél szerzett szakmai gyakorlattal.
30. § A katasztrófavédelem mesterképzési szak levelező munkarendben folyó, támogatott képzésére az jelentkezhet, aki
a) a hivatásos katasztrófavédelmi szervek állományának tagja,
b) rendelkezik a BM OKF humán szolgálatvezető támogató nyilatkozatával, valamint
c) rendelkezik a BM OKF főigazgatója beiskolázási jóváhagyásával.
31. § (1) A kriminalisztika mesterképzési szak rendészeti szakirányára az jelentkezhet, aki,
a) rendvédelmi szervvel hivatásos szolgálati jogviszonyban áll, vagy a NAV-nál pénzügyőri státuszon fennálló adó- és vámhatósági szolgálati jogviszonyban áll, valamint
b) rendelkezik a jelentkezéshez szükséges felsőfokú végzettség megszerzését követő legalább hároméves, rendvédelmi szervnél vagy a NAV-nál szerzett szakmai gyakorlattal.
(2) A kriminalisztika mesterképzési szak polgári szakirányára a jelentkezés feltétele állami vagy közigazgatási szervnél eltöltött kétéves gyakorlat.
32. § A rendészeti vezető mesterképzési szakra az jelentkezhet, aki
a) rendvédelmi szervvel hivatásos szolgálati jogviszonyban áll, vagy a NAV-nál pénzügyőri státuszon fennálló adó- és vámhatósági szolgálati jogviszonyban áll,
b) rendelkezik tiszti rendfokozattal,
c) rendelkezik a jelentkezéshez szükséges felsőfokú végzettség megszerzését követő legalább kétéves, rendvédelmi szervnél vagy a NAV állományában szerzett szakmai gyakorlattal, valamint
d) a szak nappali munkarendben folyó képzésére történő jelentkezés esetén rendelkezik a rendvédelmi szerv országos vezetőjének támogató nyilatkozatával, és szerepel a rendvédelmi szerv utánpótlási vezetői adatbankjában.
7. Az Egyetem pedagógusképzés képzési területhez tartozó képzéseire történő felvétel különös feltételei
33. § (1) A tanító alapképzési szakra és az óvodapedagógus alapképzési szakra jelentkezőknek alkalmassági vizsgát kell tenniük a felsőoktatási felvételi eljárásról szóló 423/2012. (XII. 29.) Korm. rendelet szerinti felsőoktatási felvételi tájékoztatóban – valamennyi, ezen képzéseket meghirdető felsőoktatási intézményre egységesen – meghatározott feltételekkel.
(2) A tanító alapképzési szak és az óvodapedagógus alapképzési szak esetén pályaalkalmassági orientációs beszélgetés keretében bizottság vizsgálja a jelentkező pálya iránti elkötelezettségét.
34. § Az osztatlan tanárképzési szak esetén pályaalkalmassági orientációs beszélgetés keretében bizottság vizsgálja a jelentkező pálya iránti elkötelezettségét.
8. A külföldi hallgatók Egyetemre történő felvételének, jogállásának és tanulmányainak szabályai
35. § (1) A külföldi állampolgárok számára idegen nyelven meghirdetett mesterképzésre történő jelentkezés és a felvétel feltétele a jogszabályban meghatározott felsőfokú végzettség, valamint a nyelvismeret. A felvétel további feltételeit, a jelentkezés módját és határidejét, a felvételi jelentkezések elbírálásának szempontrendszerét, valamint az alkalmazott pontozási rendszert az Egyetem képzésenként határozza meg, azzal, hogy a felvételi pontszámítás az oklevél minősítése és a jelentkezővel bizottság által folytatott motivációs beszélgetés alapján történik.
(2) A külföldi állampolgárok számára idegen nyelven meghirdetett – az (1) bekezdés hatálya alá nem tartozó – képzésre vagy államközi megállapodás alapján történő felvétel tekintetében az (1) bekezdésben foglaltakat kell megfelelően alkalmazni, azzal, hogy alapképzésben a jelentkezés és a felvétel feltétele legalább a jogszabályban előírt középfokú végzettség, továbbá motivációs beszélgetés lefolytatása nem kötelező, a felvételi jelentkezési kérelem a jelentkező által benyújtott dokumentumok alapján is történhet.
9. Záró rendelkezések
36. § Ez a rendelet a kihirdetését követő napon lép hatályba.
37. § E rendelet rendelkezéseit első alkalommal a 2025/2026. tanévre vonatkozó felsőoktatási felvételi eljárásban kell alkalmazni.
38. §1
A 38. § a 2010. évi CXXX. törvény 12. § (2) bekezdése alapján hatályát vesztette.
- Hatályos
- Már nem hatályos
- Még nem hatályos
- Módosulni fog
- Időállapotok
- Adott napon hatályos
- Közlönyállapot
- Indokolás