BK ÍH 2024/11.

I. A bíróság elé állítás keretében tarott tárgyaláson is van helye a terhelt beismerő vallomása elfogadásának, ha annak a törvényben meghatározott feltételei fennállnak [Be. 722. §, 524. § (1) bekezdés, 504. § (1)–(3) bekezdés].

II. A terhelt kóros elmeállapota a beismerő vallomás elfogadásakor értékelendő, önmagában nem zárja ki a beismerő vallomás elfogadását, de a kóros elmeállapot tényét és annak mértékét a vád tárgyává tett cselekmény vonatkozásában elvégzett szakvélemény alapozhatja meg [Be. 188. § (1) bekezdés, 504. § (2) bekezdés b) pont].

A járásbíróság bíróság elé állítás keretében tartott tárgyaláson meghozott ítéletével a vádlottat bűnösnek mondta ki lopás vétségének kísérletében [Btk. 370. § (1) bekezdés, (2) bekezdés b) pont bb) és bc) alpontjai], ezért 5 hónap szabadságvesztés-büntetésre, mellékbüntetésként 1 év közügyektől eltiltásra ítélte. A járásbíróság rögzítette a szabadságvesztés-büntetés végrehajtási fokozatát, megállapította a szabadságvesztés-büntetés vonatkozásában a feltételes szabadságra bocsátás legkorábbi időpontját, a kiszabott szabadságvesztés-büntetésbe beszámította a vádlott által előzetes fogva tartásban töltött időt, s egyúttal döntött a bűnügyi költség viselése tárgyában is.

Az ítélettel szemben a vádlott és védője fellebbezést jelentett be.

A törvényszék mint másodfokú bíróság a végzésével az elsőfokú bíróság ítéletét a Be. 608. § (1) bekezdés h) pontja alkalmazásával hatályon kívül helyezte, és az elsőfokú bíróságot új eljárásra utasította.

A másodfokú határozat indokolása szerint a vádlott beismerő nyilatkozatának elfogadására az elsőfokú eljárásban a Be. 504. § (2) bekezdés b) pontjában foglalt törvényi feltétel hiányában került sor, az elsőfokú ítélet egy korábbi büntetőeljárásban beszerzett igazságügyi elmeorvos szakértői véleményre alapítottan utalt a terhelt beszámítási képességének korlátozottságára. Annak ellenére, hogy a beszámítási képesség mindig az adott ügyben elbírált cselekmény tekintetében vizsgálandó, a járásbíróság megelégedett a korábbi büntetőeljárásban beszerzett elmeorvos szakértői vélemény jelen ügyben történő felhasználásával, holott a terhelt jelen üggyel érintett cselekményei tekintetében a beszámítási képessége iránt észszerű kétely, illetőleg azzal összefüggésben jelentős bizonytalanság állapítható meg.

A törvényszék elsőfokú ítéletet hatályon kívül helyező és az elsőfokú bíróságot új eljárásra utasító végzése ellen a terhelt kézbesítési íven, külön indokolás nélkül jelentett be fellebbezést.

A fellebbviteli főügyészség a terhelt által előterjesztett jogorvoslati kérelmet alaptalannak ítélve arra mutatott rá, hogy a bejelentett fellebbezés a Be. 627. § (1) és (3) bekezdései alapján joghatályosnak tekintendő.

Az ügyészi álláspont egyetértett a másodfokú határozat érdemi megállapításaival a tekintetben, hogy a vádlott beismerő vallomásának elfogadására a Be. 504. § (2) bekezdés b) pontjában foglaltak sérelmével került sor, ugyanis a kóros elmeállapotra vonatkozóan a jelen ügyben érintett elkövetés napjára vonatkozó tudatállapot alapján lehet megállapításokat tenni, amely értelemszerűen azonban csak a jelen eljárás tárgyát képező konkrét bűncselekményre vonatkozó szakértői vélemény alapján történhet. Ezen túlmenően az ügyészi érvelés szerint a terhelt egyéb nyilatkozatai amúgy is kétségeket ébresztenek azzal kapcsolatban, hogy a terhelt felfogta-e a szavai jelentőségét. Utóbbi okból sem kerülhetett volna sor a beismerő nyilatkozat elfogadására.

Mindemellett processzuális értelemben a fellebbviteli főügyészségi álláspont a másodfokú határozat indokolásának részleges módosítását is célozta annyiban, hogy az elsőfokú bíróság nem az előkészítő ülés szabályait alkalmazta, hanem az irányadó eljárási szabályok betartásával tárgyaláson döntött. Utóbbiak szerint értelemszerű, hogy a tárgyaláshoz való jogról nem kell lemondani, a tényállás körében a bíróság további vizsgálódást nem folytat, további bizonyítás nem folyik a büntetőügyben.

A fentiek alapján indítványozta, hogy az ítélőtábla a Be. 629. § (1) bekezdése szerinti tanácsülésen eljárva a (2) bekezdés a) pontja és a Be. 630. §-a alapján az indokolás helyesbítése mellett a másodfokú bíróság határozatát hagyja helyben.

A rendelkezésre álló adatok alapján megállapítható, hogy a törvényszék hatályon kívül helyező végzésével szemben a terhelt által bejelentett fellebbezés a Be. 627. § (1) bekezdés a) pontja és a (3) bekezdés a) pontja alapján joghatályosnak minősül, a másodfokú végzés felülbírálata eredményeképpen az ítélőtábla a másodfokú döntést érdemében helytállónak találta, annak jogi indokolása azonban a fellebbviteli főügyészségi indítványban foglaltak szerint pontosításra, helyesbítésre szorult.

Határozatának indokolásában a másodfokú bíróság részletesen elemezte az előkészítő ülés szabályozásának módját és annak jogi természetét, rögzítve, hogy az előkészítő ülés a formáját tekintve nyilvános ülés, ahol a terhelt kihallgatása – beismerése esetén – a bűnösséget beismerő nyilatkozat megtételét, annak elfogadhatóságának, így többek között a nyilatkozata önkéntességének, egyértelműségének és iratszerűségének ellenőrzését szolgálja. Fentiekkel összefüggésben a másodfokú bíróság részletezte az eljáró bíróság előkészítő üléssel összefüggő feladatainak lényegét, döntésének mikéntjét, kiemelten hangsúlyozva a bűnösséget beismerő terhelti nyilatkozat elfogadása törvényi előfeltételei beható vizsgálatának szükségességét.

A fentiekkel összefüggésben kiemelendő, hogy a Be. 722. §-a értelmében bíróság elé állítás esetén a törvény rendelkezéseit az e fejezetben (XCVIII.) foglalt eltérésekkel kell alkalmazni.

A Be. 727. § (1) bekezdésében foglaltak értelmében bíróság elé állítás esetén a tárgyalás előkészítésével összefüggő általános szabályok, azaz a Be. LXXV–LXXVII. fejezetének rendelkezései a bíróság elé állításos eljárásban nem alkalmazhatóak.

A Be. LXXVIII. fejezetének részét képező 524. § (1) bekezdése értelmében, amennyiben a vádlott a vád tárgyává tett bűncselekményben a tárgyaláson ismerte be a bűnösségét, a bűnösséget beismerő nyilatkozat elfogadására az 504. § (1)–(3) bekezdésének rendelkezéseit értelemszerűen alkalmazni kell.

A rendelkezésre álló adatok alapján tehát megállapítható, hogy az elsőfokú bíróság az eljárása során helyesen nem az előkészítő ülés szabályait alkalmazta, ugyanis a Be. XCVIII. fejezete szerinti eljárásban a bíróság a fentiek szerint tárgyaláson dönt.

Az elsőfokú eljárás során a terhelt a tárgyaláson bűnösséget beismerő nyilatkozatot tett, amelyet a bíróság elfogadott. Arra figyelemmel, hogy a beismerő nyilatkozat elfogadására a Be. 524. § (1) bekezdésében foglaltak alapján kerülhetett csak sor, a Be. 504. § (1)–(3) bekezdéseinek rendelkezéseit értelemszerűen volt szükséges alkalmazni, amely valójában azt jelenti, hogy ilyen esetben a bűnösséget beismerő nyilatkozat megtétele alkalmával a terhelt nem tud a tárgyalásról lemondani, mivel a bíróság ezen nyilatkozat elfogadása esetén az ítéletét tárgyalás keretei között hozza meg. Ez esetben tehát a terhelt a beismerő nyilatkozat megtételével nem a tárgyalásról, hanem – miután azt annak jogkövetkezményei ismeretében tette meg – tartalmilag a további tényállást és a büntetőjogi felelősségét érintő bizonyítás lefolytatásáról mond le. Ilyen esetben ugyanis a Be. 524. § (2) bekezdése alapján, ha a bíróság nem látja akadályát az ügy befejezésének, a bíróság a vádlottat a büntetéskiszabási körülményekre is kihallgatja, majd a bizonyítási eljárást befejezettnek nyilvánítja.

A rendelkezésre álló tárgyalási jegyzőkönyvből megállapítható, hogy a bíróság a terheltet a kihallgatása megkezdésekor a terhelti figyelmeztetéseken kívül a Be. 500. § (2) bekezdésében foglaltakra is figyelmeztette, így a beismerő nyilatkozat megtételekor a terhelt tisztában volt azzal, hogy ha a bíróság a bűnösség beismerésére vonatkozó nyilatkozatát elfogadja, akkor a vádirati tényállás megalapozottságát és a bűnösség kérdését nem vizsgálja. Ez pedig értelemszerűen annak az elfogadását is jelenti, hogy amennyiben a bűnösséget beismerő nyilatkozat elfogadásának a Be. 504. § (2) bekezdésében írt valamennyi feltétele fennáll, és azt a bíróság elfogadja, akkor a vádirati tényállással egyező ítéleti tényállást és a terhelt bűnösségét nem a további bizonyítás lefolytatására, hanem a terhelt beismerő nyilatkozatára alapítja a bíróság.

A fentiek szerint tehát a törvényes következmények ismeretében tett beismerő nyilatkozat kiterjed annak elfogadására is, hogy a vádirati tényállással egyező ítéleti tényállás kerül megállapítása, sem a tényállás megalapozására, sem a bűnösség kérdésében a bíróság további bizonyítást nem fog lefolytatni, ez pedig értelemszerűen a további bizonyításról való lemondást jelenti a terhelt részéről.

Osztotta az ítélőtábla az elsőfokú határozat hatályon kívül helyezésének szükségességével összefüggő másodbírói jogi álláspontot és érvelést, az elsőfokú bíróság ugyanis a vádlott beismerő vallomását a Be. 504. § (2) bekezdés b) pontjának sérelmével fogadta el.

Helytálló az a megállapítás, miszerint a terhelt beszámítási képességének korlátozottsága önmagában és feltétlenül nem zárja ki a beismerő nyilatkozat elfogadásának a Be. 504. § (2) bekezdés b) pont 1. fordulatában előírt feltétele megvalósulását és ekként a beismerő nyilatkozat bíróság általi elfogadását.

Ugyanakkor a beszámítási képesség vizsgálatakor minden ügyben a konkrét esettel összefüggésben kell feltárni az elkövetéskori tudatállapotot, a beszámítási képesség kizártságának vagy korlátozottságának pedig a megvalósított elkövetési magatartás tekintetében kell fennállnia; az sem zárható ki, hogy egy adott elmekórtani elváltozás az egyik esetben kizárja, míg egy másik cselekmény vonatkozásában csak korlátozza vagy nem is érinti a beszámítási képességet. A Btk. nem általánosságban, hanem mindig kifejezetten a konkrét ügyben felrótt bűncselekmény viszonylatában rendelkezik a kóros elmeállapot beszámítási képességet érintő hatásáról.

A büntetőeljárásban a kóros elmeállapot megállapításának eljárásjogi következményei akkor alkalmazhatók, ha a terhelt beszámítási képességének korlátozottsága vagy kizártsága a konkrét ügyben vád tárgyává tett cselekmény tekintetében áll fenn, a beszámítási képesség ebből is következően mindig az adott ügyben elbírált cselekmény tekintetében vizsgálandó konkrétan, sem a cselekmények időbeli közelsége, sem az esetleges hasonló jellege nem ad alapot arra, hogy a bíróság más ügyben, más cselekmény tekintetében készült szakvélemény alapján állapítsa meg a terheltnek az adott ügyben a vizsgált új cselekmény tekintetében fennálló beszámítási képességét vagy annak hiányát. Jelen ügyben sem került sor a nyomozati, illetőleg ügyészi szakban igazságügyi pszichiáter szakértő kirendelésére, ellenben az eljárás során beszerzésre került a terhelt korábbi ügyében elkészített pszichiáter szakértői vélemény, amelynek lényege szerint a vádlott esetében kimutatható bipoláris affektív zavar közepes fokban korlátozta őt a cselekménye következményeinek felismerésében és az ennek megfelelő magatartás tanúsításában.

A felhasznált szakvélemény tehát a terhelt egy másik büntetőügyében készült, és az abban elbírált, 2022 augusztusában, szeptemberében és novemberében elkövetett lopási cselekmények tekintetében állapította meg a terhelt beszámítási képességének korlátozottságát. A fentiek szerint az ügyben eljárt elsőfokú bíróság a korábbi ügyben beszerzett szakértői vélemény megállapításának érvényét olyan, a terhelt által utóbb elkövetett bűncselekményre terjesztette ki, amelyre az eredetileg nem vonatkozott, nem is vonatkozhatott, így a korábbi cselekményekre vonatkozó és utóbb felhasznált szakértői megállapítások a felhasznált pszichiáter szakértői véleményben megállapítottaktól eltérő értelmet nyertek.

Osztotta tehát az ítélőtábla a másodbírói álláspontot azzal összefüggésben, hogy az elsőfokú bíróságnak észlelnie kellett volna, hogy a felhasznált szakvélemény nem a vádbeli bűncselekményre vonatkozik, miután pedig a terhelt beszámítási képessége korábban, hasonló jellegű cselekmények tekintetében korlátozott volt, a beszámítási képessége jelen ügyben is vitathatatlanul kétséges.

A terhelt beszámítási képessége tekintetében megmutatkozó kétely az, ami a konkrét ügyben a beismerő nyilatkozat elfogadását kizárta.

Helytállóan mutatott rá a fellebbviteli főügyészségi jogi érvelés is arra, hogy nem önmagában a más ügyben beszerzett szakértői véleménynek az elfogadásával valósult meg az eljárási szabálysértés, hiszen erre általánosságban a Be. 197. § (5) bekezdésében foglalt rendelkezés lehetőséget ad, hanem azáltal, hogy az okiratként értékelhető korábbi szakértői vélemény szerint a terhelt beszámítási képessége a korábbi, hasonló jellegű bűncselekményei vonatkozásában korlátozott volt, azaz a beszámítási képessége jelen ügyben is kétséges és tisztázatlan, a jelen eljárás tárgyát képező konkrét bűncselekményre vonatkozóan pedig ilyen típusú szakértői megállapítás nem áll rendelkezésre, teljességgel hiányzik.

A fentiekre figyelemmel helytállóan került sor az elsőfokú bíróság ítéletének Be. 608. § (1) bekezdés h) pont I. fordulata alapján történő hatályon kívül helyezésére és az új eljárásra utasításra, amelynek keretében az elsőfokú bíróságnak a vád tárgyává tett konkrét elkövetési magatartás vonatkozásában kell aggálytalanul tisztáznia a terhelti beszámítási képesség teljességének, kizártságának vagy korlátozottságának kérdéskörét.

Utóbbiakra figyelemmel az ítélőtábla a Be. 628. § (1) bekezdés a) pontja szerinti tanácsülésen eljárva, a törvényszék mint másodfokú bíróság jogorvoslati kérelemmel támadott végzését a Be. 629. § (2) bekezdés a) pontja és a 630. § (1) bekezdése alapján az indokolás pontosítása mellett helybenhagyta.