1153/2024. (V. 31.) Korm. határozat
1153/2024. (V. 31.) Korm. határozat
egyes állami magasépítési beruházások megvalósításáról
A Kormány
1. továbbra is egyetért
a) a csornai tanuszoda építéséről szóló 1236/2021. (V. 5.) Korm. határozat szerint,
b) a mosonmagyaróvári tanuszoda építéséről szóló 1769/2020. (XI. 11.) Korm. határozat szerint,
c) a Modern Városok Program keretében megvalósuló szekszárdi új fedett városi uszoda előkészítése és megvalósítása érdekében szükséges intézkedésekről szóló 1621/2022. (XII. 13.) Korm. határozat szerint
megkezdett magasépítési beruházások (a továbbiakban együtt: Beruházások) megvalósításával;
2. egyetért azzal, hogy a Beruházások előkészítője és megvalósítója az Építési és Közlekedési Minisztérium (a továbbiakban: minisztérium) legyen;
3. egyetért azzal, hogy a Beruházásokhoz közvetlenül kapcsolódó út- és közműszakasz bontása, kiváltása vagy fejlesztése esetén a minisztérium által létrehozott út és közmű – az út vagy a közmű műszaki átadás-átvételi eljárás eredményes lezárását követően – ingyenesen, nyilvántartási értéken való átvezetéssel a beruházással érintett közmű tulajdonosának tulajdonába és a beruházással érintett út vagy közmű üzemeltetőjének az üzemeltetésébe kerüljön;
4. egyetért azzal, hogy a Beruházásokhoz közvetlenül kapcsolódó útépítési, közműcsatlakozási, -fejlesztési, -bontási és -kiváltási munkák elvégzésével érintett vagyonelemek értékének változásával a minisztérium – a Beruházások teljes megvalósítását követően, a Beruházások teljes időszakát figyelembe véve – elszámol a Beruházásokkal érintett út vagy közmű tulajdonosával;
5. egyetért a minisztérium – Beruházásokkal érintett – ingatlanok feletti építtetői tulajdonosi joggyakorlásra vonatkozó joga gyakorlása érdekében az állami építési beruházások rendjéről szóló 2023. évi LXIX. törvény 12. §-a alkalmazásával, és felhívja az építési és közlekedési minisztert, hogy gondoskodjon a meglévő megállapodások szükség szerinti módosításáról;
Felelős: |
építési és közlekedési miniszter |
Határidő: |
folyamatos |
6. az államháztartásról szóló 2011. évi CXCV. törvény 36. § (2) bekezdésében biztosított jogkörében eljárva engedélyezi, hogy az építési és közlekedési miniszter az 1. pont szerinti feladat megvalósításához a 2024. évben a szabad előirányzatot meghaladó mértékű, legfeljebb 895 110 000 forint összegben kötelezettséget vállaljon a Magyarország 2024. évi központi költségvetéséről szóló 2023. évi LV. törvény (a továbbiakban: Kvtv.) 1. melléklet XLV. Állami beruházások fejezet, 1. Magasépítési beruházások cím, 1. Egyedi magasépítési beruházások alcím, 40. Tanuszoda fejlesztések megvalósítása jogcímcsoport terhére;
7. felhívja a pénzügyminisztert, hogy az építési és közlekedési miniszter kezdeményezésére gondoskodjon az 1. pont szerinti cél megvalósítása érdekében 895 110 000 forint forrás biztosításáról a 2024. évben a Kvtv. 1. melléklet XLV. Állami beruházások fejezet, 1. Magasépítési beruházások cím, 1. Egyedi magasépítési beruházások alcím, 40. Tanuszoda fejlesztések megvalósítása jogcímcsoport javára;
Felelős: |
pénzügyminiszter |
Határidő: |
a felmerülés ütemében |
8. az egyes beruházási szabályok veszélyhelyzet ideje alatt történő eltérő alkalmazásáról szóló 541/2022. (XII. 22.) Korm. rendelet 4. § (7) bekezdés b) pontjában biztosított jogkörében eljárva a 2025. és a 2026. évben az 1. pont szerinti feladat megvalósításához a központi költségvetés XLV. Állami beruházások fejezet, 1. Magasépítési beruházások cím, 1. Egyedi magasépítési beruházások alcím, 40. Tanuszoda fejlesztések megvalósítása jogcímcsoport terhére vállalható éven túli kötelezettség felső korlátját 5 664 392 630 forintban határozza meg;
9. felhívja az építési és közlekedési minisztert, hogy a pénzügyminiszter bevonásával gondoskodjon az 1. pont szerinti cél megvalósítása érdekében összesen 5 664 392 630 forint forrás rendelkezésre állásáról, az alábbi ütemezés szerint:
a) a 2025. évben a központi költségvetés XLV. Állami beruházások fejezetében 5 169 835 379 forint,
b) a 2026. évben a központi költségvetés XLV. Állami beruházások fejezetében 494 557 251 forint.
Felelős: |
építési és közlekedési miniszter |
Határidő: |
az adott évi központi költségvetés tervezése során |
- Hatályos
- Már nem hatályos
- Még nem hatályos
- Módosulni fog
- Időállapotok
- Adott napon hatályos
- Közlönyállapot
- Indokolás