• Tartalom

1198/2024. (VII. 7.) Korm. határozat

1198/2024. (VII. 7.) Korm. határozat

a Magyar Honvédségnek a „B” kategóriás közúti járművezetői engedély megszerzésének gyakorlati oktatásában történő részvétele feltételeinek megteremtéséhez szükséges forrás biztosításáról

2024.07.07.

A Kormány

1. egyetért azzal, hogy a közúti közlekedésről szóló 1988. évi I. törvény 2024. szeptember 1. napjától hatályos 18. § (18) bekezdéséhez igazodó pilot program megvalósításában a Honvédelmi Minisztérium kijelölt állománya, valamint meghatározott eszközei felhasználásra kerüljenek;

2. felhívja a pénzügyminisztert, hogy az 1. pont szerinti program megvalósítása érdekében felmerülő költségek fedezeteként a Magyarország 2024. évi központi költségvetéséről szóló 2023. évi LV. törvény 1. melléklet XIII. Honvédelmi Minisztérium fejezet, 2. Magyar Honvédség cím javára elszámolási, valamint a fel nem használt összeg tekintetében visszafizetési kötelezettség mellett, egyszeri jelleggel 526 769 445 forint előirányzat kerüljön biztosításra;

Felelős:

pénzügyminiszter

Határidő:

a felmerülés ütemében

3. felhívja a pénzügyminisztert, hogy az 1. pont szerinti programmal összefüggésben a 2025. évben felmerülő, 831 751 580 Ft összegű kiadások fedezete – a honvédelmi miniszterrel együttműködve – a 2025. évi költségvetés tervezése során a XIII. Honvédelmi Minisztérium fejezet részére a honvédelmi kiadások és a hosszú távú tervezés feltételeinek megteremtését szolgáló költségvetési források biztosításáról szóló 1273/2016. (VI. 7.) Korm. határozat alapján biztosításra kerülő GDP-arányos keretszámon felül kerüljön biztosításra.

Felelős:

pénzügyminiszter
honvédelmi miniszter

Határidő:

a 2025. évi központi költségvetés tervezés során

  • Másolás a vágólapra
  • Nyomtatás
  • Hatályos
  • Már nem hatályos
  • Még nem hatályos
  • Módosulni fog
  • Időállapotok
  • Adott napon hatályos
  • Közlönyállapot
  • Indokolás
Jelmagyarázat Lap tetejére