BK ÍH 2024/122.

A Btk. 82. § (5) bekezdésében meghatározott korlátlan enyhítés csak a törvényi feltételek fennállása esetén állapítható meg, amikor annak tényállásban is rögzített alapja van. Költségvetési csalás esetében ilyen törvényi feltétel, hogy a költségvetési csalással okozott vagyoni hátrányt a vádemelés előtt megtérítette a terhelt. A korlátlan enyhítés feltétele így az is, hogy a terheltnek kell megtéríteni a vagyoni hátrányt, és nem a bűncselekmény elkövetésében részt vevő más személynek, vagy a vádlott vagyonától és személyétől elkülönülő jogi személyiséggel bíró gazdasági társaságnak [Btk. 82. § (5) bekezdés, Btk. 396. § (8) bekezdés].

Az első fokon eljárt törvényszék ítéletével (nagyszámú további vádlott mellett) a CXV. rendű vádlottat társtettesként elkövetett költségvetési csalás bűntette [Btk. 396. § (1) bekezdés a) pont, (4) bekezdés b) pont], 3 rendbeli társtettesként, folytatólagosan elkövetett hamis magánokirat felhasználásának vétsége (Btk. 345. §), társtettesként elkövetett hamis magánokirat felhasználásának vétsége (Btk. 345. §) és 2 rendbeli felbujtóként, folytatólagosan elkövetett hamis magánokirat felhasználásának vétsége (Btk. 345. §) miatt halmazati büntetésül 1 év 6 hónap szabadságvesztésre, 300 napi tétel, egynapi tétel összegét 15 000 forintban megállapítva, összesen 4 500 000 forint pénzbüntetésre és 4 év gazdálkodó szervezet általános vezetését ellátó szerv tagja vagy egyszemélyi vezetője foglalkozástól eltiltásra ítélte. A szabadságvesztés végrehajtását 3 évi próbaidőre felfüggesztette. Megállapította, hogy a szabadságvesztést annak végrehajtásának elrendelése esetén börtönben kell végrehajtani, mely büntetésből a vádlott a büntetés kétharmad részének kitöltését követő napon bocsátható feltételes szabadságra. A vádlottat előzetes mentesítésben részesítette, mely tekintetében figyelmeztette, hogy a mentesítés hatályát veszti, ha a felfüggesztett büntetés végrehajtását elrendelik.

Az ítélet ellen két irányból jelentettek be fellebbezést. A CXV. rendű vádlott javára az ügyész jelentett be fellebbezést, a szabadságvesztés tartamának enyhítése, a pénzbüntetés napi tételeinek csökkentése érdekében; míg a vádlott és védője ugyancsak fellebbezéssel éltek elsősorban felmentésért, másodlagosan a büntetés enyhítéséért. Az ügyészség fellebbezését a fellebbviteli főügyészség fenntartotta.

A CXV. rendű vádlott védője fellebbezésében elsődlegesen a vádlott felmentését kérte, míg másodlagosan a kiszabott büntetés enyhítését. A védői jogorvoslat indokolása szerint a vádlott még a vádemelést megelőzően megfizette a vagyoni hátrány összegét, ami nemcsak enyhítő körülményként vehető figyelembe, hanem a kiszabott büntetés korlátlan enyhítését is lehetővé teszi.

Az ítélőtábla az ügyben tanácsülésen járt el figyelemmel arra, hogy azt az ügyészségi perorvoslat nem zárta ki, illetve sem az ügyészség, sem a terhelt és védője nem indítványozta az ügy nyilvános ülésen történő befejezését [Be. 598. § (2) bekezdés].

Az ítélőtábla – a védelmi perorvoslat okára és irányára tekintettel – a Be. 590. § (1), (2) és (7) bekezdései alapján az elsőfokú bíróság ítéletét az azt megelőző eljárással együtt teljeskörűen bírálta felül.

Az ítélőtábla megállapította, hogy az elsőfokú bíróság az eljárási szabályokat megtartotta, ügyfelderítési kötelezettségének eleget tett és megalapozott tényállást [Be. 561. § (3) bekezdés c) pont] állapított meg.

A felülbírálat során az ítélőtábla rögzítette, hogy a tényállás megállapítása során a felmerült ellentmondásokat a törvényszék a szükséges körben feloldotta, határozottan megjelölte, hogy mely bizonyítékokat fogadott el tartalmilag hitelesnek és melyeket nem. A bizonyítékok felülmérlegelésének tilalma annyit jelent, miszerint a fellebbviteli bíróság a tényállás megalapozottsága esetén nem dönthet másként egy bizonyíték hitelességéről, mint ahogyan azt az elsőfokú bíróság tette (BH 2019.B.9.II.). Nem osztotta az ítélőtábla a védelem eltérő tényállás megállapítására irányuló fellebbezését. Az elsőfokú bíróság a kétséget maximálisan a vádlott javára értékelve megalapozott tényállást állapított meg.

A Kúria 20. BK véleménye alapján a bíróság ténymegállapítási tevékenysége önálló, a NAV vizsgálati anyagában és határozataiban megállapítottak csupán egy bizonyítékot képeznek, amellett a bíróság az egyéb bizonyítékokkal együtt állapítja meg a tényállást. Az elsőfokú bíróság igen részletesen rögzítette, hogy mely bizonyítékokat fogadott el valósnak és ennek része az ítéleti tényállás számszaki indokolása is. A vagyoni hátrány (részbeni) megtérítése valóban a büntetés kiszabása során értékelhető körülmény. A Btk. 82. § (5) bekezdésében meghatározott korlátlan enyhítés csak a törvényi feltételek fennállása esetén állapítható meg, ugyanis akkor kell a tényállásnak tartalmaznia, hogy a költségvetési csalással okozott vagyoni hátrányt a vádemelés előtt megtérítette-e a terhelt (Kúria Bfv.I.1.379/2020/6.). Az anyagi jogi korlátlan enyhítést meghatározó törvényi feltétel hiányában minden más kárenyhítés kizárólag a büntetéskiszabás során értékelhető. Más kérdés, hogy jogi személlyel szembeni vagyonelkobzás meghatározásánál is jelentőséggel bírhat a vagyoni hátrány részbeni megtérítése.

Osztotta az ítélőtábla a fellebbviteli főügyészség álláspontját abban, miszerint helyesen fejtette ki az elsőfokú bíróság azt, hogy az adóhatósági határozatok, az abban megállapítottak a bíróságot miért nem kötik. Nem értett egyet az ítélőtábla a CXV. rendű vádlott tekintetében az eltérő tényállás megállapításának lehetőségével. Az eltérő tényállás megállapítására irányuló védői fellebbezéssel kapcsolatban megállapítható, hogy ezen jogorvoslat kizárólag az elsőfokon eljárt bíróság bizonyítékértékelő tevékenységét kifogásolja. Az elsőfokú bíróság által kellő indokolással megállapított tények újramérlegelésének a másodfokú eljárásban nincs helye.

Az elsőfokú bíróság által megállapított megalapozott tényállás a Be. 591. § (1) bekezdése értelmében irányadó volt a másodfokú eljárásban.

A megállapított tényállás alapján a törvényszék helyesen következtetett a CXV. rendű vádlott bűnösségére, és helyes a cselekményeinek Btk. szerinti minősítése is.

Az elsőfokú bíróság a büntetés kiszabása során irányadó alanyi és tárgyi bűnösségi körülményeket túlnyomórészt feltárta és részletesen elemezte.

Nem osztotta az ítélőtábla azon védői érvelést, hogy a hasonló jellegű bűncselekmények elszaporodottságát statisztikai adatok nem támasztják alá. Költségvetési csalás bűntette esetén épp a jogi indokolásban is hivatkozott törvényi egység a korábban adónemenként, adóévenként vagy akár gazdasági társaságonként külön rendbeliként megvalósuló adócsalás bűncselekményét foglalta egységbe. Az egység természetéből következik, hogy önmagában a statisztikai adatok az elítélések számát illetően félrevezetőek lehetnek. Jelen büntetőügy is igazolja, hogy a költségvetés sérelmére megvalósuló bűncselekmények mennyisége az elkövetés időszakában az érintett (vár)megye illetékességi területén rendkívül kiemelkedő volt.

Külön ki kell térni arra is, hogy a bűnösségi körülményeket egymással egybevetve, összefüggésükben kell értékelni. Nem a számuk, hanem az adott esetben meglévő hatásuk a döntő a büntetés meghatározásánál (56. BK véleménye I. rész).

A büntetés kiszabása körében a törvényszék helyesen értékelte nyomatékos enyhítő körülményként a jelentős időmúlást (56. BK vélemény III. rész 10. pont). A büntetőeljárás elhúzódása azonban nem pusztán időmúlást vagy hosszú eljárás jelent, hanem felelősségi kérdés is. A 2/2017. (II. 10.) AB határozat nyomán kialakult gyakorlatnak megfelelően ezen nyomatékos enyhítő körülményt is valamennyi terhelt esetében helyesen értékelte a törvényszék a Be. 564. § (4) bekezdés b) pontja szerint.

A másodfokú bíróság enyhítő körülményként vette figyelembe azt, hogy a vádlottnak sérült a tisztességes eljáráshoz való joga. Mindezt az alkalmazott büntetésben is megjelenítette, hiszen a kiszabott büntetéseknél lényegesen súlyosabb büntetéseket kellett volna alkalmaznia abban az esetben, ha ez nem állapítható meg. Az észszerű időn belül történő befejezés elmulasztása akkor is megállapítható, ha az eljáró hatóságot, bíróságot objektív mulasztás nem terheli az érintett terheltek kimagasló nagy száma, a gazdasági társaságok jelentős száma, járványhelyzet vagy egyéb körülmény miatt. A tisztességes eljárás sérelme nem pusztán az elkövetett cselekmények észszerű időn belül történő befejezésének elmulasztásában nyilvánulhat meg. Ugyancsak sérti a védekezéshez való jog és a tájékoztatáshoz való jog sérelmén keresztül a tisztességes eljárást a nagyszámú vádmódosítás [Be. 39. § (1) bekezdés a) pont], ami még a bíróság számára is nehézkessé tette egyes vádlottak esetében a vádhatóság álláspontjának megismerését. Vádmódosítással volt érintett a CXV. rendű vádlott is. Mindez korántsem jelent kritikát a vádhatóság irányába, hiszen az ügy felderítésére és a vád elkészítésére fordított kimagasló szakmai munka ténye elvitathatatlan. Ugyanez a jellemzően együttműködésben megnyilvánuló szakmaiság egyébiránt a védelem munkájában is megfigyelhető volt, elősegítve ezzel a hatékony védelemhez való jog érvényesülését [Be. 3. § (1) bekezdés].

A Btk. 82. § (5) bekezdése szerint, ha a törvény korlátlan enyhítést enged, bármely büntetési nem legkisebb mértéke is kiszabható. A Btk. 396. § (8) bekezdés szerint korlátlanul enyhíthető annak a büntetése, aki az (1)–(6) bekezdésben meghatározott költségvetési csalással okozott vagyoni hátrányt a vádemelés előtt megtéríti. Ez a rendelkezés nem alkalmazható, ha a bűncselekményt bűnszövetségben, bűnszervezetben vagy különös visszaesőként követik el. A CXV. rendű vádlottra megállapított tényállási pont tartalmaz kármegtérítést, de a korlátlan enyhítés azon feltétele, hogy a teljes vagyoni hátrány megtérítése a vádemelés előtt megtörténjen, nem valósult meg. (Kúria Bfv. I.1.379/2020/6.). Megjegyzendő, hogy a korlátlan enyhítés további feltétele, hogy a terheltnek kell megtéríteni a vagyoni hátrányt, és nem a bűncselekmény elkövetésében részt vevő más személynek, vagy a vádlottak vagyonától és személyétől elkülönülő jogi személyiséggel bíró gazdasági társaságnak, függetlenül attól, hogy abban a terhelt tulajdonos vagy sem. A CXV. rendű vádlott esetében a korlátlan enyhítés lehetősége a megállapított tényállás alapján nem valósult meg.

Mindezekre tekintettel az ítélőtábla a CXV. rendű vádlott szabadságvesztésének tartamát egy év kettő hónapra, végrehajtása felfüggesztésének próbaidejét kettő évre, a foglalkozástól eltiltás büntetés tartamát kettő évre, a pénzbüntetés egynapi tételének összegét tízezer forintra, végösszegét hárommillió forintra enyhítette.

A CXV. rendű vádlott esetében a büntetés kiszabása során értékelhető körülményekre – különösen a bűncselekmény elkövetése óta eltelt időre, az eljárás elhúzódására és a büntetések ítéleten belüli belső arányosságára - figyelemmel enyhítette az ítélőtábla a kiszabott szabadságvesztés büntetést, a szabadságvesztés felfüggesztésének próbaidejét, és a foglalkozástól eltiltás tartamát. A középmérték alatti büntetéskiszabást az enyhítő körülmények nagyobb nyomatéka indokolta. Az egyéniesítés és a belső arányosság elvét is messzemenően szem előtt tartva határozta meg az ítélőtábla e vádlott büntetését.

A CXV. rendű vádlott vagyoni, jövedelmi és kereseti viszonyaira tekintettel enyhítette a vele szemben kiszabott pénzbüntetés egynapi tételének összegét az ítélőtábla. A CXV. rendű vádlott esetében pótolta azt a rendelkezést, mely szerint pénzbüntetés esetén, ha a felfüggesztett szabadságvesztés végrehajtását elrendelik, akkor irányadó a pénzbüntetés helyébe lépő szabadságvesztés végrehajtási fokozatára a szabadságvesztés fokozata. Egyéb esetben a pénzbüntetés helyébe lépő szabadságvesztést fogház fokozatban kell végrehajtani [Btk. 51. § (2) bekezdés].

A kifejtettekre tekintettel az ítélőtábla az elsőfokú bíróság ítéletét – a jelen eljárásban érintett CXV. rendű vádlott vonatkozásában – a rendelkező részben foglaltaknak megfelelően megváltoztatta a Be. 606. § (1) bekezdése alapján, egyebekben helybenhagyta azt a Be. 605. § (1) bekezdésének felhívásával. A másodfellebbezés lehetőségét a Be. 615. § (1) és (2) bekezdése zárja ki.