BK ÍH 2024/132.

I. Az indokolási kötelezettség megsértése nem feltétlen hatályon kívül helyezési ok. Ezen okból történő kasszáció alapvető feltétele, hogy az indokolás nem teljesítése vagy hiányossága (részleges nem teljesítése) olyan, vagy olyan mérvű legyen, ami egyrészt a vizsgálandó fő kérdés eldöntése körében mutatkozzék meg, másrészt pedig a hiányosság a másodfokú eljárásban ne legyen pótolható [Be. 451. § (5) bekezdés, 579. § (3) bekezdés, 609. § (1) bekezdés és (2) bekezdés d) pont].

II. Élő személy helyszíni szakértői vizsgálatának minősül, ha az igazságügyi szakértő a vizsgálatot a vádlott és saját tartózkodási helye között létesített telekommunikációs kapcsolat felhasználásával végzi el [Be. 199. § (1) bekezdés; 3/1986. (II. 21.) IM rendelet 1. § (1)–(3) bekezdés, 2. § (6)–(8) bekezdés, I. melléklet 2. pont].

A törvényszék végzésével az ügyben eljáró elmeorvos-szakértő és orvosszakértő részére elmeállapot megvizsgálása címén szakértői díjat és kamarai költségáltalányt állapított meg.

Az elsőfokú bíróság végzése ellen a vádlott jelentett be fellebbezést, amelyet érdemben nem indokolt.

A fellebbviteli főügyészség átiratában kifejtette, hogy az elsőfokú bíróság végzése a Be. 609. § (2) bekezdés d) pontjára visszavezethető eljárási szabálysértés folytán érdemi felülbírálatra nem alkalmas. A főügyészség érvelése szerint ugyanis a törvényszék elmulasztott hivatkozni az igazságügyi szakértők díjazásáról szóló 3/1986. (II. 21.) IM rendelet (továbbiakban: Rendelet), valamint a 13/2016. (VI. 29.) IM rendelet vonatkozó rendelkezéseire. E mellett a törvényszék végzésének indokolása alapján nem állapítható meg egyrészt az, hogy a szakértők által telekommunikációs eszköz útján elvégzett vizsgálat mennyiben tekinthető helyszíni vizsgálatnak, továbbá az sem, hogy a díjjegyzéken feltüntetett 4, illetve 5 órai időtartamú szakértői tevékenység valójában milyen bírósági tárgyaláson kívül végzett tevékenységnek felel meg. Ezen hiányosságok folytán eljárási szabályt sértett a törvényszék azáltal, hogy nem indokolta meg azt, hogy a díjjegyzéken feltüntetett díjtételeket miért fogadta el. A fellebbviteli főügyészség álláspontja szerint ez az eljárási szabálysértés lényeges hatással volt a szakértői díjak megállapítására, ezért az elsőfokú bíróság végzése érdemi felülbírálatra nem alkalmas. A főügyészi indítvány arra irányult, hogy az ítélőtábla helyezze hatályon kívül az elsőfokú bíróság végzését és a törvényszéket utasítsa új eljárás lefolytatására azzal az iránymutatással, hogy a megismételt eljárásban a törvényszék részletesen indokolt határozattal döntsön a szakértői díj megállapításáról.

A fellebbezés alaptalan, a főügyészi átiratban kifejtettek csak részben helytállóak.

Az eljárási szabályok megtartásának vizsgálata körében a másodfokú bíróság nem osztotta a fellebbviteli főügyészség azon álláspontját, amely szerint a törvényszék végzése a Be. 609. § (2) bekezdés d) pontjában foglalt, az indokolási kötelezettség megsértésével összefüggő eljárási szabálysértésre visszavezethető okból érdemi felülbírálatra nem alkalmas.

A Be. 609. § (1) bekezdése szerint a másodfokú bíróság nem ügydöntő végzésével hatályon kívül helyezi az elsőfokú bíróság ítéletét és az elsőfokú bíróságot új eljárásra utasítja, ha a Be. 607. § (1) bekezdésében, valamint a 608. § (1) bekezdésében fel nem sorolt és a másodfokú eljárásban nem orvosolható olyan eljárási szabálysértés történt, amely lényeges hatással volt az eljárás lefolytatására, a bűnösség megállapítására, a bűncselekmény minősítésére, a büntetés kiszabására, illetve az intézkedés alkalmazására.

Ezzel összefüggően a Be. 609. § (2) bekezdés d) pontja akként rendelkezik, hogy az (1) bekezdésben meghatározott eljárási szabálysértésnek minősül különösen, ha a bűnösség megállapítása, a felmentés, az eljárás megszüntetése, a cselekmény Btk. szerinti minősítése vagy a büntetés kiszabása, illetve az intézkedés alkalmazása tekintetében az elsőfokú bíróság az indokolási kötelezettségének nem, vagy csak részben tett eleget.

A Be. 579. § (3) bekezdéséből következően a végzés elleni fellebbezés elintézésére az ítélet elleni fellebbezés szabályai megfelelően irányadók. Mindezek alapján a fellebbviteli főügyészség által megjelölt Be. 609. § (2) bekezdés d) pontja szerinti eljárási szabálysértés – adott esetben, a törvényi feltételek fennállása esetén – az olyan nem ügydöntő végzések vonatkozásában is vizsgálandók, mint a jelen ügyben másodfokú felülbírálat tárgyát képező szakértőidíj-megállapító végzés.

A nem ügydöntő végzés indokolása a bíróság által megállapított, a döntés alapjául szolgáló jelentős tényeket és körülményeket, valamint a határozat alapjául szolgáló jogszabályokat tartalmazza [Be. 451. § (5) bekezdés].

Az indokolási szabályok megsértése azonban nem jelenti azt, hogy ezen okból az adott határozatot automatikusan hatályon kívül kellene helyezni. Ezen okból történő kasszáció alapvető és megkerülhetetlen feltétele, hogy az indokolás nem teljesítése vagy hiányossága (részleges nem teljesítése) olyan mérvű legyen, ami egyrészt a vizsgálandó fő kérdés eldöntése körében mutatkozzék meg, másrészt pedig a hiányosság a másodfokú eljárásban ne legyen pótolható.

A fenti szempontrendszer szerinti vizsgálatot elvégezve az ítélőtábla arra az álláspontra helyezkedett, hogy bár az elsőfokú bíróság végzésének indokolása valóban – egyfelől ténybeli, másrészt jogi természetű – hiányosságokban szenved, mindez azonban nem olyan mértékű, amely a másodfokú eljárásban ne lenne pótolható.

Eljárási szabályt sértett ugyanis az elsőfokú bíróság azáltal, hogy végzésének indokolása nem felel meg a fentiekben hivatkozott Be. 451. § (5) bekezdésének, az indokolás ugyanis nem tartalmazza teljeskörűen a döntés alapjául szolgáló jelentős tényeket és körülményeket, valamint a határozat alapjául szolgáló jogszabályokat. Erre figyelemmel a másodfokú bíróság a Be. 593. § (1) bekezdés a) pontja szerint eljárva, az ügyiratok tartalma alapján több ponton is kiegészítette az elsőfokú bíróság döntése alapjául szolgáló jelentős tényeket és körülményeket, valamint a vonatkozó jogszabályokat.

A fellebbviteli főügyészség egyéb aggályai kapcsán az ítélőtábla rögzíti, hogy a szakértők az előterjesztett díjjegyzékben a vádlott elmeállapotának (helyszíni) megvizsgálása címén egyezően 25 000 forint, míg egyéb szakértői tevékenység címén 4, illetve 5 óra vonatkozásában kérték díjazásuk megállapítását.

A Be. 199. § (1) bekezdése folytán a szakértő a szakértői tevékenységéért, valamint a bíróság, az ügyészség, illetve a nyomozóhatóság előtt idézésre történt megjelenéséért munkadíjra, továbbá az eljárásával felmerült költségeinek megtérítésére (a továbbiakban együtt: szakértői díj) jogosult

Erre figyelemmel a másodfokú bíróság a szakértők által külön-külön előterjesztett díjjegyzékeket megvizsgálta és ezek alapján arra a megállapításra jutott, hogy a szakértőidíj-igények a Be. 199. § (1) bekezdésére, valamint a Rendelet 1. § (1)–(3) bekezdéseire és 2. § (6)–(8) bekezdéseire figyelemmel megalapozottak.

A szakértő részére a Rendelet I. számú mellékletében meghatározott munkadíjat kell megállapítani azzal, hogy a szakértőt a szakértői tevékenységéért az I. számú mellékletben megjelölt díjon felül az irattanulmányozással eltöltött időre a bírósági tárgyaláson kívüli szakértői tevékenységre megállapított óradíj illeti meg. Az élő személy helyszíni vizsgálatát végző szakértőket, valamint a helyszíni vizsgálatnál közreműködő jegyzőkönyvvezetőt személyenként az I. mellékletben meghatározott alapdíjak két és félszeresének megfelelő összegű díjazás illeti meg. Helyszíni vizsgálatnak minősül különösen a lakóhelyen, tartózkodási helyen, a fekvőbeteg-gyógyintézményben, büntetés-végrehajtási intézményben, valamint a rendőrségi vagy katonai fogdában végzett vizsgálat [Rendelet 2. § (1) bekezdés és (6)–(8) bekezdések].

A Rendelet I. számú mellékletének 2. pontja alapján az elmeállapot megvizsgálása és szakvélemény előterjesztése esetén az orvosszakértői munkadíj 10 000 forint. Figyelemmel a már hivatkozott jogszabályhelyekre, ez az összeg helyszíni vizsgálat elvégzése esetén 25 000 forint, amely megegyezik az eljáró szakértők által megállapítani kért díjtétellel.

Az ítélőtábla álláspontja szerint a Rendelet 2. § (8) bekezdése a helyszíni vizsgálat alapjául szolgáló esetköröket csupán példálózó jelleggel sorolja fel, így egyéb – a jogszabályban tételesen meg nem jelölt – vizsgálati forma is megalapozhatja az emelt összegű szakértői díj megállapítását. A rendelkezésre álló iratok tanúsága szerint a szakértői vizsgálat elvégzésére zárt rendszerű telekommunikációs eszköz alkalmazásával került sor akként, hogy a vizsgált személy büntetés-végrehajtási intézetben volt, míg a szakértők a rendőrkapitányság hivatali helyiségében tartózkodtak. A szakértői vizsgálat ilyen módon történő elvégzése a szakértők döntése alapján történt meg, akik nyilvánvalóan úgy választották meg ezt az eljárási formát, hogy az a vizsgálat elvégzésének eredményességét ne veszélyeztesse. Ezzel a megoldással egyben elkerülhetővé vált az, hogy a szakértők tartózkodási helyükről a vádlott tényleges tartózkodási helye szerinti büntetés-végrehajtási intézetbe utazzanak, ami nyilvánvalóan további jelentős idő- és költségráfordítást eredményezett volna.

A másodfokú bíróság véleménye szerint a Rendelet 2. § (8) bekezdéséből egyértelműen az a jogalkotói akarat tűnik ki, hogy emelt összegű szakértői díj megállapítására minden olyan esetben sor kerülhet, amikor a szakértő az élő személy vizsgálatát annak aktuális tartózkodási helyén végzi el. Ebbe az ítélőtábla álláspontja szerint beletartozik az az esetkör is, amikor a szakértő a rendőrség hivatali helyiségéből telekommunikációs eszköz útján vizsgálja meg a büntetés-végrehajtási intézetben fogva tartásban lévő terheltet. Erre figyelemmel tehát az elsőfokú bíróság – a fentiek szerint kiegészített indokolás és jogszabályi hivatkozások mellett – helyesen döntött a megemelt összegű szakértői munkadíj megállapításáról.

A szakértők ezen túlmenően – a Rendelet I. számú mellékletének 91. pontjára alapítottan – a bírósági tárgyaláson kívül egyéb szakértői tevékenység címén 4, illetve 5 óra alapulvételével kérték megállapítani további díjazásukat. A Rendelet előzőekben már hivatkozott 2. § (6) bekezdése nem hagy kétséget afelől, hogy ez a díjigény az irattanulmányozással eltöltött idő ellentételezésének felel meg. A másodfokú bíróság egyetértett a törvényszék azon álláspontjával, amely szerint az elszámolni kért 4, illetve 5 óra időtartam maradéktalanul arányban áll a szakértők ezen tevékenységének időigényességével.

A fentiekben kifejtett indokokra figyelemmel az ítélőtábla az elsőfokú bíróság végzését a Be. 605. § (1) bekezdése szerint eljárva helybenhagyta.