• Tartalom

1335/2024. (XI. 6.) Korm. határozat

1335/2024. (XI. 6.) Korm. határozat

a 2014–2020 programozási időszakban IKOP és KEHOP támogatást kapott fejlesztések műszaki tartalomváltozása, a pályázati felhívásokban rögzített százalékos arány csökkentése, valamint a támogatástól való elállás miatt felmerülő forrásszükséglet rendezéséről

2024.11.06.

A Kormány

1. egyetért azzal, hogy az egyes budapesti és vidéki közösségi fejlesztésekről szóló Korm. határozatok módosításáról és visszavonásáról szóló 1389/2023. (IX. 5.) Korm. határozattal visszavont IKOP-2.1.0-15-2020-00055 azonosító számú, „Vasúti infrastruktúra fejlesztési projektek előkészítése: Kőbánya felső–Rákos–Rákosliget rekonstrukciójának, kapacitásbővítésének, Rákos–Gyömrő szakaszon megállóhelyek, állomások létesítésének, felújításának, átépítésének; Budapest-Nyugati pu. vágányhálózat és bevezető szakaszok rekonstrukciójának előkészítése” című projekt keretében a visszavonásig felmerült és az Integrált Közlekedésfejlesztési Operatív Program keretében az 1. mellékletben foglalt táblázat J oszlopában meghatározott, el nem számolható 1 038 859 341 forint összegű kiadás visszakövetelése az Uniós fejlesztések fejezetbe tartozó fejezeti és központi kezelésű előirányzatok felhasználásának rendjéről szóló 590/2022. (XII. 28.) Korm. rendelet [a továbbiakban: 590/2022. (XII. 28.) Korm. rendelet] 9. § (1) bekezdés m) pontja alapján a Magyarország 2024. évi központi költségvetéséről szóló 2023. évi LV. törvény (a továbbiakban: Kvtv.) 1. melléklet XIX. Uniós fejlesztések fejezet, 3. Központi kezelésű előirányzatok cím, 1. Kohéziós politikai operatív programok 2014–2020 alcím, 4. Integrált Közlekedésfejlesztési Operatív Program (IKOP) jogcímcsoport hazai társfinanszírozáson felüli felhasználásával kerüljön rendezésre;

2. egyetért azzal, hogy a Középületek kiemelt épületenergetikai fejlesztései (KEHOP-5.2.2) című, valamint a Zöld gazdasági helyreállás ösztönzése középületek épületenergetikai fejlesztései révén (KEHOP-6.2.1) című pályázati felhívás keretében a támogatott projektek műszaki tartalomváltozásából eredő, a 2. mellékletben foglalt táblázat D és E oszlopában meghatározott, összesen 142 018 472 forint összegű visszafizetési kötelezettség az 590/2022. (XII. 28.) Korm. rendelet 9. § (1) bekezdés f) pontja alapján a Kvtv. 1. melléklet XIX. Uniós fejlesztések fejezet, 3. Központi kezelésű előirányzatok cím, 1. Kohéziós politikai operatív programok 2014–2020 alcím, 5. Környezeti és Energiahatékonysági Operatív Program (KEHOP) jogcímcsoport hazai társfinanszírozáson felüli felhasználásával kerüljön finanszírozásra;

3. egyetért azzal, hogy a Környezeti és Energiahatékonysági Operatív Program keretében támogatott fejlesztésekhez kapcsolódó, a 3. mellékletben foglalt táblázat C, D és E oszlopában meghatározott, összesen el nem számolható kiadások maximum 552 538 968 forint erejéig az 590/2022. (XII. 28.) Korm. rendelet 9. § (1) bekezdés a), b) és f) pontja alapján a Kvtv. 1. melléklet XIX. Uniós fejlesztések fejezet, 3. Központi kezelésű előirányzatok cím, 1. Kohéziós politikai operatív programok 2014–2020 alcím, 5. Környezeti és Energiahatékonysági Operatív Program (KEHOP) jogcímcsoport hazai társfinanszírozáson felüli felhasználásával kerüljenek finanszírozásra.

1. melléklet az 1335/2024. (XI. 6.) Korm. határozathoz

A

B

C

D

E

F

G

H

I

J

K

L

M

N

O

P

1.

Projekt azonosító száma

Projekt megnevezése

Kedvezményezett neve

Megítélt
OP támogatás
(forint)

Hatályos forrásszerkezet

Változás (hatályoshoz viszonyítva)

Módosított forrásszerkezet

Projekt rövid bemutatása

2.

Az OP keretében finanszírozandó összeg
(forint)

Az 590/2022. (XII. 28.) Korm. rendelet 9. § (1) bekezdés m) pontja alapján az OP hazai társfinanszírozáson felüli felhasználásával finanszírozandó összeg
(forint)

Önerő

Módosítás előtti összköltség
(forint)

Az OP keretében finanszírozandó összeg
(forint)

Az 590/2022. (XII. 28.) Korm. rendelet 9. § (1) bekezdés m) pontja alapján az OP hazai társfinanszírozáson felüli felhasználásával finanszírozandó összeg
(forint)

Önerő

Az OP keretében finanszírozandó összeg
(forint)

Az 590/2022. (XII. 28.) Korm. rendelet 9. § (1) bekezdés m) pontja alapján az OP hazai társfinanszírozáson felüli felhasználásával finanszírozandó összeg
(forint)

Önerő

Módosítást követő összköltség legfeljebb
(forint)

3.

IKOP-2.1.0-15-2020-00055

Vasúti infrastruktúra fejlesztési projektek előkészítése: Kőbánya felső–Rákos–Rákosliget rekonstrukciójának, kapacitásbővítésének, Rákos–Gyömrő szakaszon megállóhelyek, állomások létesítésének, felújításának, átépítésének; Budapest-Nyugati pu. vágányhálózat és bevezető szakaszok rekonstrukciójának előkészítése

ÉKM

0

0

0

0

0

0

+1 038 859 341

0

0

1 038 859 341

0

1 038 859 341

Kőbánya felső – Rákosliget rekonstrukció és szűkkeresztmetszet-kiváltás, Kőbánya felső és Rákos állomás felújítása, Madárdomb és Strázsahegy megállóhelyek létesítése, Gyömrő állomás kapacitásbővítése, valamint Budapest-Nyugati pályaudvar vágányhálózata és bevezető szakaszainak rekonstrukciója projekt előkészítése.

2. melléklet az 1335/2024. (XI. 6.) Korm. határozathoz

A

B

C

D

E

1.

Projekt azonosító száma

Projekt megnevezése

Visszafizetendő nettó
(Ft)

Visszafizetendő ÁFA
(Ft)

Visszafizetendő bruttó
(Ft)

2.

KEHOP-5.2.2-16-2016-00036

Baranya vármegyei oktatási intézmények épületenergetikai fejlesztése

18 992 015

5 127 844

24 119 859

3.

KEHOP-5.2.2-16-2016-00039

Borsod-Abaúj-Zemplén vármegyei oktatási intézmények épületenergetikai fejlesztése

35 183 996

9 499 679

44 683 675

4.

KEHOP-5.2.2-16-2016-00107

Budapesti egészségügyi intézmények energetikai korszerűsítése

972 228

262 502

1 234 730

5.

KEHOP-6.2.1-23-2023-00006

Győr-Moson-Sopron Vármegyei oktatási intézmények épületenergetikai fejlesztése

9 019 248

2 435 197

11 454 445

6.

KEHOP-6.2.1-23-2023-00007

Budapest oktatási intézményeinek épületenergetikai fejlesztése

47 658 081

12 867 682

60 525 763

7.

Összesen

142 018 472

3. melléklet az 1335/2024. (XI. 6.) Korm. határozathoz

A

B

C

D

E

1.

Projekt azonosító száma

Projekt megnevezése

Visszafizetendő nettó
(Ft)

Visszafizetendő ÁFA
(Ft)

Visszafizetendő bruttó
(Ft)

2.

KEHOP-2.1.1-15-2015-00007

Északkelet-Magyarországi ivóvízminőség-javító program 1. (ÉKMO 1)

2 314 301

112 745

2 427 046

3.

KEHOP-2.1.2-15-2016-00005

Tiszta víz egy egészségesebb Pátkáért Ivóvízminőség javítási Program

740 614

0

740 614

4.

KEHOP-2.1.2-15-2017-00012

Bócsa település ivóvízellátást javító program

83 856

0

83 856

5.

KEHOP-2.1.2-15-2017-00013

Körösnagyharsány település ivóvízminőség-javító programja

905 839

0

905 839

6.

KEHOP-2.1.3-15-2016-00024

Porpác, Bögöt települések ivóvízminőség-javítása

959 567

0

959 567

7.

KEHOP-2.1.3-15-2016-00028

A Baranya megyei Hidas település ivóvízminőség-javító programja

1 080 759

0

1 080 759

8.

KEHOP-2.1.3-15-2017-00046

Tiszalök település ivóvízminőség-javító programja

793 644

0

793 644

9.

KEHOP-2.1.3-15-2017-00055

Kaszó–Darvaspuszta településrész ivóvízminőségének javítása

1 256 647

55 528

1 312 175

10.

KEHOP-2.1.3-15-2017-00061

Rábahídvég és Püspökmolnári település ivóvízminőség-javító program

1 465 256

0

1 465 256

11.

KEHOP-2.1.3-15-2017-00063

Tengelic–Jánosmajor ivóvízminőség-javító program

313 869

16 897

330 766

12.

KEHOP-2.1.3-15-2017-00066

Kakasd Ivóvízminőség-javító Program

2 019 849

482 288

2 502 137

13.

KEHOP-2.1.3-15-2017-00078

Mezőszilas község ivóvízminőség-javítása

232 985

0

232 985

14.

KEHOP-2.1.3-15-2017-00080

Pápoc ivóvízminőség-javító program

947 357

29 494

976 851

15.

KEHOP-2.1.3-15-2017-00082

Vönöck és térsége ivóvízminőség-javító program (Vönöck, Kemenesmagasi, Kemenesmihályfa, Kemenessömjén, Kemenesszentmárton, Tokorcs)

1 871 448

0

1 871 448

16.

KEHOP-2.2.1-15-2015-00013

Komló város ellátatlan területeinek szennyvízelvezetése és a szennyvíztisztító telep korszerűsítése

5 026 353

0

5 026 353

17.

KEHOP-2.2.1-15-2015-00021

Észak- és Közép-Dunántúli szennyvíz-elvezetési és -kezelési fejlesztés 1. (ÉKDU 1)

246

0

246

18.

KEHOP-2.2.1-15-2015-00024

Közép- és Kelet-Magyarországi szennyvízelvezetési és -kezelési fejlesztés 7. (KKMO 7)

8 826 227

11 068

8 837 295

19.

KEHOP-2.2.2-15-2015-00010

Közép és Kelet-Magyarországi szennyvízelvezetési és -kezelési fejlesztés 4. (KKMO 4)

6 362 036

0

6 362 036

20.

KEHOP-2.2.2-15-2015-00013

Közép- és Kelet-Magyarországi szennyvízelvezetési és -kezelési fejlesztés 1. (KKMO 1)

15 945 599

0

15 945 599

21.

KEHOP-2.2.2-15-2015-00028

Kunmadaras Nagyközség szennyvízcsatornázása és tisztító telep korszerűsítése

811 551

0

811 551

22.

KEHOP-2.2.2-15-2015-00030

Túrricse község szennyvíztisztító telep bővítése és korszerűsítése

1 016 536

0

1 016 536

23.

KEHOP-2.2.2-15-2016-00050

Északkelet-Magyarországi szennyvízelvezetési és -kezelési fejlesztés 4. (ÉKMO 4)

31 213 287

0

31 213 287

24.

KEHOP-2.2.2-15-2016-00055

Hosszúhetény központú agglomeráció szennyvíztisztításának fejlesztése

1 394 413

0

1 394 413

25.

KEHOP-2.2.2-15-2016-00063

Nemesszalók község szennyvíztisztításának korszerűsítése

1 760 315

0

1 760 315

26.

KEHOP-2.2.2-15-2016-00065

Királyszentistván központú agglomeráció szennyvíztisztításának fejlesztése

1 362 596

0

1 362 596

27.

KEHOP-2.2.2-15-2016-00093

Bélapátfalva Város szennyvízelvezető-hálózatának és szennyvíztisztításának korszerűsítése

705 364

0

705 364

28.

KEHOP-2.2.2-15-2016-00108

Nyugat- és Dél-Dunántúli szennyvízelvezetési és -kezelési fejlesztés 4. (NYDDU 4)

4 606 502

0

4 606 502

29.

KEHOP-2.2.2-15-2016-00115

Mocsa község szennyvíztisztító telepének fejlesztése

1 296 269

0

1 296 269

30.

KEHOP-2.2.2-15-2017-00127

Délkelet-Magyarországi szennyvízelvezetési és -kezelési fejlesztés 5. (DKMO 5)

13 644 327

0

13 644 327

31.

KEHOP-3.2.1-15-2016-00003

Vértesalja Hulladékgazdálkodási Projekt

101 028 584

0

101 028 584

32.

KEHOP-3.2.1-15-2016-00005

Komplex hulladékgazdálkodási rendszer fejlesztése Hajdú-Bihar megyében, különös tekintettel az elkülönített hulladékgyűjtési, szállítási és előkezelő rendszerre

9 781 578

30 758

9 812 336

33.

KEHOP-3.2.1-15-2016-00008

Komplex hulladékgazdálkodási rendszer fejlesztése Érd város térségében, különös tekintettel az elkülönített hulladékgyűjtési, szállítási és előkezelő rendszerre

2 747 790

0

2 747 790

34.

KEHOP-3.2.1-15-2017-00011

Komplex hulladékgazdálkodási rendszer fejlesztése Hódmezővásárhely város területén, különös tekintettel az elkülönített hulladékgyűjtési, szállítási és előkezelő rendszerre

3 572 791

0

3 572 791

35.

KEHOP-3.2.1-15-2017-00019

Hulladékgazdálkodási rendszer fejlesztése Miskolc Város és térsége területén, különös tekintettel az elkülönített hulladékgyűjtési, szállítási és előkezelő rendszerre

1 449 127

0

1 449 127

36.

KEHOP-3.2.1-15-2017-00020

Komplex hulladékgazdálkodási rendszer fejlesztése Észak-Kelet Pest és Nógrád Megyei Regionális Hulladékgazdálkodási és Környezetvédelmi Önkormányzati Társulás területén

1 318 011

0

1 318 011

37.

KEHOP-3.2.1-15-2017-00021

Komplex hulladékgazdálkodási rendszer fejlesztése Pécs város területén, különös tekintettel az elkülönített hulladékgyűjtési, szállítási és előkezelő rendszerre

2 992 580

0

2 992 580

38.

KEHOP-2.2.2-15-2015-00012

Madaras és Katymár települések szennyvízhálózatának és szennyvíztisztító telepének építése

24 807 825

1 222 648

26 030 473

39.

KEHOP-2.2.2-15-2015-00003

Közép- és Kelet-Magyarországi szennyvízelvezetési és -kezelési fejlesztés 5. (KKMO 5)

31 770 411

0

31 770 411

40.

KEHOP-2.1.1-15-2015-00010

Tarany ivóvízminőség-javító program

951 273

0

951 273

41.

KEHOP-2.1.2-15-2016-00006

Hantos ivóvízének arzénmentesítése

598 303

0

598 303

42.

KEHOP-2.1.3-15-2016-00001

Ivóvízminőség-javító fejlesztést célzó beruházás Ináncs községben

602 598

0

602 598

43.

KEHOP-2.2.2-15-2017-00134

Tarján község szennyvíztisztító telepének fejlesztése és korszerűsítése

1 650 529

0

1 650 529

44.

KEHOP-2.2.2-15-2015-00036

Észak-Magyarországi szennyvízelvezetési és -kezelési fejlesztés 5. (ÉMO 5)

46 609 456

0

46 609 456

45.

KEHOP-2.2.2-15-2015-00042

Észak-Magyarországi szennyvízelvezetési és -kezelési fejlesztés 6. (ÉMO 6)

27 949 709

0

27 949 709

46.

KEHOP-2.1.2-15-2016-00007

Bálványos Ivóvízminőség-javító Program

1 160 107

55 658

1 215 765

47.

KEHOP-2.1.3-15-2016-00008

A Somogy megyei Mezőcsokonya település ivóvízminőség-javító programja

1 067 495

0

1 067 495

48.

KEHOP-2.1.3-15-2016-00009

Vértesacsa ivóvízminőség-javító program

819 099

0

819 099

49.

KEHOP-2.2.1-15-2015-00001

Korszerű szennyvíztisztító telep Ceglédbercelen

3 041 953

0

3 041 953

50.

KEHOP-2.2.1-15-2015-00004

Kállósemjén szennyvíztisztító telep bővítés és korszerűsítés

1 549 049

0

1 549 049

51.

KEHOP-2.2.1-15-2015-00014

Böhönye Község szennyvízhálózat bővítése és szennyvíztisztító telep korszerűsítése, fejlesztése

2 492 816

0

2 492 816

52.

KEHOP-2.2.1-15-2015-00016

Budakalász szennyvízhálózatának fejlesztése

2 242 249

0

2 242 249

53.

KEHOP-2.2.1-15-2015-00017

Szennyvízelvezetés és -tisztítás megoldása az izsákfai városrészen

2 504 843

0

2 504 843

54.

KEHOP-2.2.1-15-2015-00023

Őcsény-Decs Szennyvíztelep felújítása

2 359 238

0

2 359 238

55.

KEHOP-2.2.1-15-2015-00026

A szennyvíztisztító telep korszerűsítése Csepregen

2 603 835

0

2 603 835

56.

KEHOP-2.2.1-15-2015-00030

Szamosszeg–Nagydobos–Nyírparasznya települések szennyvíztisztító telepének bővítése

1 897 417

0

1 897 417

57.

KEHOP-2.2.2-15-2015-00019

Bokod község szennyvízkezelésének fejlesztése

1 880 024

0

1 880 024

58.

KEHOP-2.2.2-15-2015-00027

Tarpa Nagyközség szennyvíztisztításának és bővítésének korszerűsítése

2 213 268

0

2 213 268

59.

KEHOP-2.2.2-15-2015-00029

Kölcse Nagyközség szennyvíztisztító telep bővítése és korszerűsítése

1 658 847

0

1 658 847

60.

KEHOP-2.2.2-15-2016-00049

Adony szennyvíztisztító telep bővítése és fejlesztése

2 388 701

0

2 388 701

61.

KEHOP-2.2.2-15-2016-00078

Dad és Kömlőd községek szennyvízelvezetésének fejlesztése

1 541 220

0

1 541 220

62.

KEHOP-2.1.1-15-2015-00006

Kisharsány-Sáripuszta településrész ivóvízhálózatának fejlesztése

575 932

0

575 932

63.

KEHOP-2.1.1-15-2016-00016

Csáfordjánosfa Térségi Vízellátó Rendszer Ivóvízminőség-javítási Program

474 759

0

474 759

64.

KEHOP-2.1.1-15-2016-00017

Vízminőség-javítás Egyházasrádóc, Nemesrempehollós, Rádóckölked, Nagykölked és Harasztifalu Községekben

562 925

0

562 925

65.

KEHOP-2.1.2-15-2016-00003

Ivóvíz minőség javítási beruházás megvalósítása Hajdúhadház településen

490 355

0

490 355

66.

KEHOP-2.1.2-15-2016-00009

Tormásliget–Iklanberény–Lócs és Halogy és Daraboshegy települések vízminőség javítása program

1 058 891

17 267

1 076 158

67.

KEHOP-2.1.2-15-2017-00011

Kisláng település ivóvízminőség-javítása

380 364

0

380 364

68.

KEHOP-2.1.3-15-2016-00004

Belecska ivóvízminőség-javító program

572 515

0

572 515

69.

KEHOP-2.1.3-15-2016-00011

Kislippó település ivóvízminőség-javító programja

1 017 620

15 780

1 033 400

70.

KEHOP-2.1.3-15-2016-00014

A Somogy megyei Somogysárd és Újvárfalva települések ivóvízminőség-javító programja

980 222

0

980 222

71.

KEHOP-2.1.3-15-2016-00022

A Baranya megyei Nagynyárád település ivóvízminőség-javító programja

770 467

0

770 467

72.

KEHOP-2.1.3-15-2016-00034

Ivóvízjavító Program Györköny Községben

418 968

0

418 968

73.

KEHOP-2.1.3-15-2016-00035

A Tolna megyei Koppányszántó település ivóvízminőség-javító programja

855 417

0

855 417

74.

KEHOP-2.1.3-15-2017-00065

Pacsa vízműről ellátott települések ivóvízminőség-javítása és vízellátásának fejlesztése

1 573 299

22 542

1 595 841

75.

KEHOP-2.1.3-15-2017-00067

Harc Község ivóvízminőség-javítása

1 394 696

0

1 394 696

76.

KEHOP-2.2.1-15-2015-00006

Szentgotthárd–Máriaújfalu szennyvíz elvezetésének kiépítése

2 554 876

426 728

2 981 604

77.

KEHOP-2.2.2-15-2015-00008

Battonya Város szennyvízelvezetésének- és tisztításának bővítése, korszerűsítése

23 622 424

0

23 622 424

78.

KEHOP-2.2.2-15-2015-00023

Szennyvízcsatorna-hálózat bővítése Mikepércsen

2 008 562

0

2 008 562

79.

KEHOP-2.2.2-15-2016-00087

Bóly központú agglomeráció szennyvíztisztító telepének és csatornahálózatának fejlesztése

26 798 661

1 660 677

28 459 338

80.

KEHOP-2.2.2-15-2016-00099

Kaposvár megyei jogú város szennyvíztisztító telepének fejlesztése

36 952 442

0

36 952 442

81.

KEHOP-3.2.1-15-2017-00022

Komplex hulladékgazdálkodási rendszer fejlesztése a mosonmagyaróvári régióban, különös tekintettel az elkülönített hulladékgyűjtési, szállítási és előkezelő rendszerre

556 296

0

556 296

82.

KEHOP-2.2.2-15-2015-00035

Hegyfalu és környéke szennyvíztisztító telep építése és csatornahálózat kiépítése (NYDDU 7)

13 096 975

0

13 096 975

83.

KEHOP-2.2.2-15-2016-00113

Délkelet-Magyarországi szennyvízelvezetési és -kezelési fejlesztés 4. (DKMO 4)

27 947 648

5 506 238

33 453 886

Összesen

542 872 652

9 666 316

552 538 968

  • Másolás a vágólapra
  • Nyomtatás
  • Hatályos
  • Már nem hatályos
  • Még nem hatályos
  • Módosulni fog
  • Időállapotok
  • Adott napon hatályos
  • Közlönyállapot
  • Indokolás
Jelmagyarázat Lap tetejére