PK ÍH 2024/137.

Az elévülés nyugvását követő egyéves határidő nem elévülési jellegű, hanem jogvesztő, ezért a megszakítása, a nyugvása nem merülhet fel [1959. évi IV. törvény (Ptk.) 326. § (2) bekezdés].

A felperes a keresetében annak tűrésére kérte kötelezni az alperest, hogy 105 489 710 forint és ebből meghatározott tőkeösszegek utáni késedelmi kamatok erejéig fennálló követelését a perbeli ingatlan alperes tulajdonában álló ¾ tulajdoni hányadából végrehajtás útján kielégíthesse. Keresetét az 1959. évi IV. törvény (a továbbiakban: Ptk.) 251. § (1) bekezdésében, 255. § (1) bekezdésében jelölte meg.

Az alperes ellenkérelmében a kereset elutasítását kérte, elsődlegesen a követelés elévülésére hivatkozott a Ptk. 327. § (1) és (3) bekezdése, 264. § (1) bekezdése alapján, így megszűnt a jelzálogjog. Másodlagosan a hitelszerződés érvénytelenségére hivatkozott.

Az elsőfokú bíróság az ítéletével a keresetet elutasította.

Az ítélet indokolása szerint a felperes jogelődje és V. Zs., valamint V. N. adósok között 2008. október 10. napján devizaalapú kölcsönszerződés jött létre, majd ugyanezen a napon a jelzálogszerződés a kölcsön és járulékai visszafizetésének biztosítására az adósok tulajdonát képező ingatlanra. A jelzálogjogot 197 164,78 svájci frank és járulékai erejéig jegyezték be az ingatlan-nyilvántartásba. A hitelező a kölcsönszerződést, valamint a jelzálogszerződést a 2010. február 10. napján kelt közjegyzői okiratba foglalt nyilatkozatával azonnali hatállyal felmondta, amelyet az adósoknak 2010. február 12. napján kézbesítettek. Az elsőfokú bíróság a bizonyítékok alapján megállapította, hogy a követelés és az azt biztosító jelzálogjog jogosultja jogutódlások folytán a felperes. A Ptk. 251. § (1) bekezdés, valamint 264. § (1) bekezdés felhívásával rámutatott arra, hogy a zálogjog dologi jogi biztosíték, járulékos kötelezettség. A jelzálogjog a főköveteléstől függő mellékkövetelés, a főkövetelés elévülése a jelzálogjog tekintetében a megszűnés jogkövetkezményét vonja maga után. Miután a felperesi jogelőd hitelező a kölcsönszerződést 2010. február 10. napján azonnali hatállyal felmondta, ezzel a követelés lejárt, esedékessé vált, a hitelező kölcsön-visszakövetelés iránti joga megnyílt a Ptk. 526. § (2) bekezdése szerint. Az azonnali hatályú felmondás az adósokkal szemben 2010. február 12. napján hatályosult, így a követelés 2010. február 12. napján vált esedékessé. Az elsőfokú bíróság tényként állapította meg, hogy V. Zs. 2011. február 1. napján elhunyt, a 2022. február 19. napján jogerőre emelkedett hagyatékátadó végzéssel került átadásra a hagyaték az alperes részére. Az alperes elévülési kifogására figyelemmel így megállapította, hogy a teljes hatályú hagyatékátadó végzés jogerőre emelkedéséig az elévülés nyugodott, ezért a felperes eddig az igényét menthető okból nem tudta érvényesíteni. Rámutatott, hogy a Ptk. 326. § (2) bekezdése értelmében a felperes az igényét az elévülés nyugvásának megszűnésétől számított egy éven belül, 2023. február 19. napjáig érvényesíthette. Az EBH 2003.853. határozat, valamint az 1/2007. PJE határozat 4. pontja alapján kiemelte, hogy a nyugvás következtében beálló egyéves határidő alatt az elévülés megszakítása kizárt. A felperes végrehajtási záradék kiállítása iránti kérelméhez így nem fűződött az a joghatás, hogy a nyugvást követő egyéves határidő újból megkezdődjön. A felperes a követelését az elévülés nyugvásának megszűnését követő egy éven belül, 2023. február 19. napjáig nem érvényesítette, hiszen a keresetlevelet 2023. szeptember 12. napán terjesztette elő, míg a követelés végrehajtási záradék útján történő érvényesítése érdekében a végrehajtási záradék kiállítása iránti kérelmétől elállt. Ezért az elsőfokú bíróság azt állapította meg, hogy a felperes fő követelése 2023. február 19. napján elévült, amelynek következtében a jelzálogjog a Ptk. 264. § (1) bekezdése szerint megszűnt, azaz a felperes a zálogtárgyból történő kielégítés iránti igényét alappal nem érvényesíthette, ezért a keresetet elutasította.

A felperes a pontosított fellebbezésében az elsőfokú ítélet megváltoztatását, és a keresetben foglaltak szerint kérte az alperes kötelezését. Álláspontja szerint az elsőfokú bíróság ítélete sérti a Ptk. 324. § (1) bekezdését, 326. § (1) és (2) bekezdését, mivel a követelése nem évült el. Rámutatott, hogy a felhívott EBH 2003.853. számú határozat nem képezheti a jelen ítélet alapját. Álláspontja szerint a jelen eljárásban felperes az elévülés nyugvásának megszűnését követő egyéves igényérvényesítési határidőn belül terjesztette elő a végrehajtási záradék kiállítása iránti kérelmét. Hivatkozott a Kúria Gfv.30.145/2020/2. számú precedensképes határozatára, az abban foglaltakra, valamint a BH 2017.183. határozatra, továbbá a Kúria Pfv.21.083/2018/2. számú precedensképes határozatára és a BH 2020.379. számú határozatában írtakra. Ezekre tekintettel álláspontja az volt, hogy az elévülés nyugvásának megszűnésétől számított egyéves határidőn belül eleget tett az igényérvényesítési kötelezettségének azzal, hogy kérte a végrehajtási záradék kibocsátását. Erre tekintettel a követelése nem évült el. Költségigényt előterjesztett.

Az alperes fellebbezési ellenkérelme az elsőfokú ítélet helybenhagyására irányult. Rámutatott, hogy a fellebbezésben felhívott határozat éppen az ítélet megalapozottságát támasztja alá. Hivatkozott a Kúria precedensképes határozatára az elévülés körében. Kiemelte azt is, hogy érdemi végrehajtás nem volt. Megítélése szerint a benyújtott, majd visszavont záradékolási kérelem joghatás kiváltására nem volt alkalmas, igényérvényesítésnek nem tekinthető. Utalt a BH-, valamint kúriai határozatra.

A fellebbezés nem alapos.

Az elsőfokú bíróság a jogvita elbírálásában releváns tényeket és jogszabályokat helytállóan hívta fel és azok alkalmazásával az elévülés kérdésében és így a kereset tekintetében megalapozott döntést hozott. A fellebbezésre tekintettel a másodfokú bíróság az alábbiakra mutat rá:

A felperes kölcsönszerződést biztosító jelzálogjogra alapítottan terjesztett elő keresetet az alperessel szemben. Az elsőfokú bíróság helytállóan mutatott rá, hogy a jelzálogjog szerződést biztosító dologi jogi biztosíték. A Ptk. 264. § (1) bekezdése alapján a főkövetelés elévülése a jelzálogjog megszűnését eredményezi. A jelzálogjog kötelezettje dologi jogi adós. A jelzálogjog járulékos jellegéből adódóan is a zálogkötelezett felelőssége nem mögöttes felelősség, így a mögöttes felelősségről szóló 1/2007. PJE határozat nem volt alkalmazható. A BH 2011.141. döntés is kifejti, hogy az 1/2007. PJE határozatban a mögöttes felelősség kérdésében kifejtett jogelvek a dologi jelzálogkötelezett felelősségére nem alkalmazhatók. Ezért a másodfokú bíróság mellőzi az 1/2007. PJE határozat felhívását az elsőfokú ítélet indokolásából.

A fellebbezés azt nem vitatta, hogy az elévülés 2010. március 12. napján a követelés esedékessé válásával megkezdődött és az elévülés 2022. február 19. napjáig nyugodott. Az elévülés nyugvásáig az elévülési idő már eltelt, ezért a Ptk. 326. § (2) bekezdése értelmében az elévülés nyugvásának megszűnésétől, azaz 2022. február 19. napjától egy éven belül, azaz 2023. február 19. napjáig érvényesíthette a felperes a követelését az alperessel szemben.

A Ptk. 326. § (2) bekezdésében írt, az elévülés nyugvását követő egyéves határidő nem elévülési jellegű, hanem jogvesztő. Ezért ezen egyéves határidő megszakítása nem merülhet fel. A felperes által indított végrehajtási záradék kiállítása iránti eljárás az egyéves elévülési határidő megszakítására nem volt alkalmas. A felperes saját nyilatkozata szerint a végrehajtási záradék kiállítása iránti kérelmétől utóbb elállt, így folyamatban lévő végrehajtási eljárás nem volt, a keresetlevél benyújtásakor és jelenleg sem. Miután a végrehajtási záradék kiállítására irányuló eljárás az egyéves határidőt nem szakította, nem szakíthatta meg, az egyéves határidő nem kezdődött újból, és a felperes csak 2023. szeptember 12. napján terjesztette elő a keresetlevelét, az egyéves határidőn túl. A főkövetelés elévülése miatt a Ptk. 264. § (1) bekezdése értelmében a jelzálogjog megszűnt, arra alapítva igényt nem érvényesíthetett a felperes az alperessel szemben.

A másodfokú bíróság rámutat arra, hogy a felperes fellebbezésében felhívott EBH 2003.853. számú, továbbá a Kúria Gfv.30.145/2020/2. számú döntés is épp cáfolja a felperesi álláspontot, mikor kifejtik, hogy az elévülés nyugvását követő egyéves határidő nem elévülési jellegű, az nem szakítható meg.

A felperes által felhívott további döntések sem voltak alkalmasak az álláspontja alátámasztására. A fentiekben és az alperes ellenkérelmében hivatkozott döntések ugyanakkor alátámasztják a Ptk. 326. § (2) bekezdésén alapuló töretlen ítélkezési gyakorlatot, miszerint az elévülés nyugvását követő egyéves határidő nem szakítható meg és nyugvásának sincs helye, mivel az nem elévülési, hanem jogvesztő jellegű.

Mindezek kiemelésével a Fővárosi Ítélőtábla az elsőfokú bíróság ítéletét az 1/2007. PJE felhívásának mellőzése mellett lényegében indokai alapján hagyta helyben a Pp. 383. § (2) bekezdése értelmében, tekintettel a Pp. 386. § (4) bekezdésre.