GK ÍH 2024/151.

A cégvezető az ügyvezetés körébe eső feladatokat lát el, ugyanakkor nem tekinthető vezető tisztségviselőnek, mert a tevékenységét nem önállóan, hanem a vezető tisztségviselő irányítása alatt látja el. A cégvezető és a vezető tisztségviselő státusza nem azonos, ezért a cégvezető az eltiltás mint hátrányos jogkövetkezmény tekintetében nem osztja a vezető tisztségviselő sorsát [2013. évi V. törvény (Ptk.) 3:113. §; 2006. évi V. törvény (Ctv.) 9/C. §, 62. § (2a) bekezdés].

A kérelmezett társaságot az elsőfokú bíróság tartja nyilván a cégjegyzékben. A cégnyilvántartás adatai szerint a kérelmezett társaság vezető tisztségviselője és egyedüli tagja 2010. szeptember 17. és 2023. június 21. között Sz. G., míg cégvezetője 2010. június 18. és 2022. május 5. között B. S. volt. A cég 2020. szeptember 3-án kényszertörlés hatálya alá, majd 2021. március 22. napjától felszámolás alá került.

Az elsőfokú bíróság a fellebbezett B. S. cégvezetőt és Sz. G. vezető tisztségviselőt és egyedüli tagot eltiltotta attól, hogy a végzés jogerőre emelkedésétől számított 5 évig gazdasági társaságban többségi befolyást szerezzenek, nem válhatnak gazdasági társaság korlátlanul felelős tagjává, egyéni cég tagjává, továbbá nem lehetnek cég vezető tisztségviselői, cégvezetői, felügyelőbizottság tagjai.

A határozata indokolásában rögzítette, hogy a kérelmezett társaság ellen az adószáma törlése miatt indult törvényességi felügyeleti eljárás, amelynek eredményeként az elsőfokú bíróság megszűntek nyilvánította a céget és a cégnyilvánosságról, a bírósági cégeljárásról és a végelszámolásról szóló 2006. évi V. törvény (Ctv.) 116. § (1) bekezdés a) pontja alapján kezdeményezte a kényszertörlési eljárás megindítását. Ezt követően az elsőfokú bíróság a kényszertörlési eljárást megszüntette és a kérelmezett társaság ellen kezdeményezte a felszámolási eljárás megindítását a Ctv. 118. § (3) bekezdés a) pontja alapján. A Fővárosi Törvényszék előtt folyamatban volt felszámolási eljárásban a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) 13 050 910 forint összegű követelést jelentett be, amely nem térült meg. A felszámolási eljárás befejezését követően az elsőfokú bíróság elrendelte a kérelmezett társaság cégjegyzékből történő törlését. Tekintettel arra, hogy a felszámolási eljárást az adószám törlése miatt indult kényszertörlési eljárás előzte meg, az elsőfokú bíróság a Ctv. 62. § (2a) bekezdése alapján hivatalból rendelkezett a Ctv. 9/C. §-a szerinti eltiltásról. E körben megállapította, hogy a Ctv. 117/A. § (3a) bekezdése szerinti felhívásra B. S. cégvezető tett nyilatkozatot, a 3. sorszámú beadványában előadta, hogy a kérelmezett társaság az elmúlt 5 évben nem végzett gazdasági tevékenységet, ezért nem keletkezett bevétele, amelyet az adótartozások megfizetésére fordíthatott volna. A kérelmezett társasággal szemben bejelentett követelés fennállását elismerte, egyidejűleg kérte a vezető tisztségviselő eltiltásának mellőzését, utalt továbbá arra, hogy a hátrányos jogkövetkezmény vele, mint cégvezetővel szemben nem alkalmazható.

Az elsőfokú bíróság úgy ítélte meg, hogy a kérelmezett társaság vezető tisztségviselője és cégvezetője nem tett meg minden elvárható intézkedést a céget terhelő jogszabályi rendelkezések betartása érdekében. Ezzel kapcsolatban rámutatott arra, hogy önmagában az a körülmény, hogy a kérelmezett társaság nem végzett valós gazdasági tevékenységet, nem szolgálhat alapul az eltiltás mellőzésére. Utalt továbbá arra, hogy a cégvezető maga is vezető tisztségviselőnek minősül, ezért a szankció alkalmazása alól nem mentesülhet. Mindezekre tekintettel a Ctv. 118. § (2) bekezdése és a 9/C. § (3) bekezdés c) pontja alapján a rendelkezett a cégvezető, valamint a vezető tisztségviselő és egyedüli tag eltiltásáról.

Az elsőfokú végzés ellen a cégvezető nyújtott be fellebbezést, amelyben – tartalma szerint – kérte annak részbeni megváltoztatását és az eltiltása mellőzését. A jogorvoslati kérelmében arra hivatkozott, hogy az elsőfokú bíróság jogszabályba ütközően alkalmazott vele szemben szankciót, mert a Ctv. 9/C. § (1) bekezdése az eltiltással érintett személyek körében nem rendelkezik a cégvezető eltiltásáról. A cégvezető jogállását a Polgári Törvénykönyvről szóló 2013. évi V. törvény (Ptk.) 3:113. §-a szabályozza, amelyből arra következtetett, hogy a cégvezető nem minősül egyúttal vezető tisztségviselőnek, a két tisztség nem tekinthető azonosnak, a cégvezető a vezető tisztségviselőnek alárendelt munkavállaló, aki munkájával segíti a társaság ügyvezetését.

A fellebbezés megalapozott.

A Fővárosi Ítélőtábla az elsőfokú bíróság végzését a Ctv. 116. § (6) bekezdése folytán alkalmazandó polgári perrendtartásról szóló 2016. évi CXXX. törvény (Pp.) 370. § (1) bekezdése alapján a cégvezető részéről előterjesztett fellebbezés korlátai között bírálta felül és kizárólag azt vizsgálta, hogy fennállnak-e az eltiltása jogszabályi feltételei; jogorvoslati kérelem hiányában Sz. G. vezető tisztségviselő és egyedüli tag eltiltása a Pp. 358. § (5) bekezdése alapján jogerőre emelkedett.

A Fővárosi Ítélőtábla a cégvezető jogállásával kapcsolatban a következőket emeli ki. A Ptk. 3:113. § (1) bekezdése szerint a társaság legfőbb szerve a vezető tisztségviselők munkájának segítése érdekében egy vagy több cégvezetőt nevezhet ki. A cégvezető feladatait munkaviszonyban látja el. A cégvezető olyan munkavállaló, aki a vezető tisztségviselő rendelkezései alapján irányítja a társaság folyamatos működését. A (2) bekezdés értelmében a cégvezetőre a vezető tisztségviselőkkel kapcsolatos kizáró és összeférhetetlenségi okokat megfelelően alkalmazni kell.

A fenti jogszabályi rendelkezésekből kitűnően a cégvezető olyan munkavállalója a társaságnak, akit a legfőbb szerv az ügyvezetési feladatokban való közreműködésre jogosít fel. A cégvezető lényegében a vezető tisztségviselő feladatainak ellátásában segédkezik, de nem vezető tisztségviselő, rá csak a vezető tisztségviselőkkel szembeni összeférhetetlenségi és kizárási okok irányadóak.

A hivatkozott jogszabályhelyhez fűzött Nagykommentár [Gárdos Péter –Vékás Lajos (szerk.)] szerint bár a cégvezető az ügyvezetés körébe eső feladatokat lát el, mégsem tekinthető vezető tisztségviselőnek, mert a tevékenységét nem önállóan, hanem a vezető tisztségviselő irányítása alatt látja el. Ennek megfelelően indokolatlan lenne őt ugyanolyan felelősséggel terhelni, mint a vezető tisztségviselőt. A cégvezető felelősségére a munkajogi szabályokat kell alkalmazni.

Mindebből az következik, hogy a cégvezető és a vezető tisztségviselő státusza nem azonos, ezért a cégvezető a Ctv. 9/C. §-a szerinti hátrányos jogkövetkezmény tekintetében nem osztja a vezető tisztségviselő sorsát.

A Fővárosi Ítélőtábla rámutat továbbá arra, hogy a kérelmezett társaság cégvezetője a fellebbezésében helytállóan hivatkozott a Ctv. 9/C. § (1) bekezdésére, amely az eltiltással érintett személyek körében nem nevesíti a cégvezetőt. A kifejezett jogszabályi rendelkezés hiánya szintén arra enged következtetni, hogy a cégvezető a Ctv. 62. § (2a) bekezdése és 9/C. §-a alapján nem osztja a vezető tisztségviselő felelősségét, azaz vele szemben az eltiltás mint hátrányos jogkövetkezmény nem alkalmazható.

A fent kifejtettek alapján a cégvezető eltiltására nem volt jogszabályi lehetőség, ezért a Fővárosi Ítélőtábla az elsőfokú bíróság végzésének fellebbezett rendelkezését a Ctv. 116. § (6) bekezdése és a Pp. 389. §-a szerint alkalmazandó Pp. 383. § (2) bekezdése alapján megváltoztatta és B. S. cégvezető eltiltását mellőzte.