PÜ BH 2024/155

[1] A felperes az édesapjától 2015 decemberében ajándékba kapott 20 000 000 forint befektetése érdekében 2016 augusztusában vagy szeptemberében találkozott, és a rajta keresztül megismert egy társasházi építkezést ajánlott számára. 2016. december 9-én azzal kereste meg a felperest, hogy talált egy az építkezésre alkalmas, tehermentes ingatlant, amelynek a vételárát 80 000 000 forintra lealkudta.

[2] 2016. december 15-én a szerződéstervezetet a felperesnek megküldte, és tájékoztatta arról, hogy a szerződéskötéskor ügyvédként az I. rendű alperes fog közreműködni. A felperes megállapodott abban, hogy az ingatlant fele-fele arányban vásárolják meg. A szerződéskötéskor megjelent a II. rendű alperes, aki a felperesnek az eladó ügyvédjeként mutatkozott be. Mivel felmerült, hogy az eladónak 20 000 000 forint foglalót még aznap meg kell kapnia, ezért a felperes ezt az összeget a II. rendű alperes ügyvédi letéti számlájára átutalta. A III. rendű alperes ügyvédi iroda nevében az I. rendű alperes által ügyvédként ellenjegyzett adásvételi szerződést, valamint a II. rendű alperessel kötött letéti szerződéseket a szerződő felek aláírták. A felperes által az adásvételi szerződés alapján fizetendő további 20 000 000 forint vételárat a felperes édesanyja 2016. december 19-én utalta át.

[3] Mivel a felperes aggódott a 20 000 000 forint foglaló elvesztése miatt, ezért 2016. december 21-én kérte a II. rendű alperestől, hogy egyedül találkozhasson az eladóval. A felperes a magát eladónak állító, a szerződéskötéskor is jelen volt személlyel abban állapodott meg, hogy további 20 000 000 forintot átad részére, és azt a korábban utalt foglalóval együtt kölcsönnek tekintik, amelynek fedezete az adásvételi szerződés tárgyát képező ingatlan lett volna. Ezt a megállapodásukat a II. rendű alperessel is közölték, és a felperes vállalta a további 20 000 000 forint részére történő átutalását. A II. rendű alperes az utóbbi kifizetés kapcsán letéti szerződést nem készített, a kölcsönszerződés tervezetét ugyanakkor 2016. december 22-én a felperesnek megküldte.

[4] A II. rendű alperes a felperest a 2017. január 16-án kezdődő héten arról tájékoztatta, hogy az általa átvett földhivatali végzés szerint az eladó kérte a tulajdonjog bejegyzése iránti eljárás felfüggesztését. Az I. rendű alperes 2017. január 28-án megküldte a felperesnek azt a másolatot, amelyet az adásvételi szerződés megkötésénél az eladó személyazonosító igazolványáról készített. A felperes számára a fényképfelvételen látható személy nem egyezett azzal, akivel tárgyalt és szerződést kötött. A felperes 2017. január 30-án, a tényleges eladóval való kapcsolatfelvétel után szerzett tudomást arról, hogy korábban egy csalóval tárgyalt. Emiatt az I. rendű alperessel feljelentés tétele mellett döntöttek.

[5] A büntetőeljárás során a bíróság megállapította, hogy a felperes nem minősült sértettnek.

[6] A felperes 2017. december 29-én indított pert az I–II. rendű alperesekkel szemben, és 2022. március 28-án állította perbe a III. rendű alperest. Keresetében kérte az alpereseknek 40 000 000 forint és annak 2016. december 16-tól számított késedelmi kamata egyetemleges megfizetésére kötelezését. Keresetének jogalapjaként a Polgári Törvénykönyvről szóló 2013. évi V. törvény (a továbbiakban: Ptk.) 6:142. §-át jelölte meg.

[7] Az alperesek érdemi ellenkérelmeikben a kereset elutasítását kérték. Az I. rendű alperes alaki védekezést is előterjesztett, hivatkozván arra, hogy a polgári perrendtartásról szóló 1952. évi III. törvény (a továbbiakban: régi Pp.) 157. § a) pontja alapján, a régi Pp. 130. § (1) bekezdés g) pontjára tekintettel a per megszüntetésének van helye. Ezt azzal indokolta, hogy a felperesnek a pert a III. rendű alperessel szemben kellett volna megindítania, és ezzel kapcsolatban utalt az ügyvédekről szóló 1998. évi XI. törvény (a továbbiakban: régi Ütv.) 10. § (1) bekezdésére és 69. §-ára. A III. rendű alperes érdemi védekezése elévülési kifogást is tartalmazott, amelyben állította, hogy a felperes követelése 2021 decemberében elévült.

[8] Az elsőfokú bíróság ítéletével a II–III. rendű alpereseket 20 000 000 forint és annak 2016. december 16-tól számított késedelmi kamata felperes részére történő egyetemleges megfizetésére kötelezte. A II. rendű alperest kötelezte további 20 000 000 forint és annak 2016. december 23-tól járó késedelmi kamata felperes javára való megfizetésére. Ezt meghaladóan a keresetet elutasította.

[9] Az I. rendű alperes permegszüntetés iránti kérelmét megalapozatlannak tartotta. Ezzel kapcsolatban – a régi Ütv. 69. § (3) bekezdésére hivatkozással – kifejtette, hogy csak az érdemi döntés meghozatalakor vizsgálhatta az I. rendű alperessel szemben előterjesztett kereset megalapozottságát.

[10] A III. rendű alperes elévülési kifogását ugyancsak megalapozatlannak minősítette. Utalt a régi Pp. 155. § (1) bekezdésére, valamint a Ptk. 6:24. § (1) és (2) bekezdésére. Rögzítette egyúttal, hogy a felperes által 2017. december 29-én indított per tárgyalását 2018. április 26-án felfüggesztette, és 2021. július 12-én határozott az eljárás folytatásáról. Ebből azt a következtetést vonta le, hogy mivel a felfüggesztés ideje alatt a határidők megszakadtak, ezért a felperes igényt érvényesíteni nem tudott, és a III. rendű alperessel szemben 2022. július 12-ig lehetősége volt a keresetindításra.

[11] A felek között nem vitatott ténynek nevezte, hogy 2016. december 16-án a III. rendű alperes nevében eljárt I. rendű alperes szerkesztette az adásvételi szerződést, és így köztük a Ptk. 6:272. §-a szerinti megbízási szerződés, míg a II. rendű alperes és a felperes között a Ptk. 6:360. §-a szerinti letéti szerződés jött létre. Idézte a régi Ütv. 10. § (1) bekezdését és 69. § (2) bekezdését, a Ptk. 6:142. §-át, a 6:417. § (1) és (3) bekezdését, valamint a jogügyletek biztonságának elősegítésével, valamint az elektronikus aláírás használatával kapcsolatos feladatokról szóló 2/2007. (IX. 19.) MÜK Szabályzat 11.1. pontját. Álláspontja szerint a II. rendű alperes és a III. rendű alperes is megszegte az utóbbi rendelkezést, az igazolványképek alapján ugyanis egyértelműen megállapítható volt, hogy a náluk ténylegesen megjelent személy az eladóval semmilyen hasonlóságot nem mutatott. Kiemelte: a II–III. rendű alperesek elmulasztották azt a jogászi végzettséget sem igénylő kötelezettségüket, hogy a személyazonosító igazolványban szereplő képet összehasonlítsák az előttük megjelent személlyel. Ezzel összefüggésben utalt arra, hogy az eladó beazonosítása nem a felperes feladata volt. Rámutatott továbbá, hogy ha a II. rendű alperes meggyőződött volna az eladó személyazonosságáról, akkor a letétbe helyezett 20 000 000 forintot nem utalhatta volna ki. Mindebből arra a következtetésre jutott, hogy az első 20 000 000 forint összegű kárt a II–III. rendű alperesek együttesen okozták, és ezért annak megtérítésére egyetemlegesen kötelesek.

[12] Egyetértett ugyanakkor az I. rendű alperessel abban, hogy a régi Ütv. 10. § (1) bekezdésére és 69. § (2) bekezdésére tekintettel elsősorban az ügyvédi irodát kell perelni, és ha vele szemben a követelés nem hajtható be, akkor lehet az ügyvéddel szemben igényt érvényesíteni. Emiatt a keresetet az I. rendű alperessel szemben teljes egészében elutasította.

[13] Megállapította továbbá, hogy a második 20 000 000 forint tekintetében kizárólag a II. rendű alperest terhelte kártérítési felelősség. Ezt azzal indokolta, hogy a II. rendű alperes minden okirat nélkül, úgy vett át a felperestől ekkora összeget ügyvédi letétbe, hogy még a kiutalás minimális feltételeit sem rögzítette, továbbá az ügyvédek letét- és pénzkezeléséről szóló 4/1999. (III. 1.) MÜK szabályzatban foglaltaknak sem tett eleget. Hivatkozása szerint a II. rendű alperes addig nem lett volna jogosult a fenti összeget a letétből kiutalni, amíg legalább a kölcsönszerződés aláírása meg nem történik. E körben is megállapította, hogy a II. rendű alperes a személyazonosság igazolására felhasznált okmány érvényességének ellenőrzését elmulasztotta. Emellett megjegyezte, hogy bár a felperes sem járt el körültekintően, amikor a kölcsönszerződés aláírása nélkül rendelkezett a letét kiutalásáról, de a II. rendű alperesnek kötelessége lett volna erre figyelmeztetni a felperest, és a letét kifizetését meg kellett volna tagadnia.

[14] A III. rendű alperes, valamint az I–II. rendű alperesek beavatkozója fellebbezései folytán eljárt másodfokú bíróság ítéletével az elsőfokú bíróság ítéletének fellebbezett – a keresetnek részben helyt adó – rendelkezését megváltoztatta, és a keresetet teljes egészében elutasította.

[15] Az elsőfokú bírósággal egyezően állapította meg, a per megszüntetésének az I. rendű alperes alaki védekezésében hivatkozott feltételei nem álltak fenn.

[16] Nem osztotta az elsőfokú bíróságnak az elévülés kérdésében kifejtett jogi álláspontját. A régi Ütv. 10. § (1) bekezdésére és 69. § (2) bekezdésére hivatkozással hangsúlyozta, hogy az ügyvédi iroda tagjának mögöttes felelőssége járulékos jellegű, másodlagos helytállási kötelezettség, és a követelés elévülése mind a főkötelezettel mint a mögöttes felelőssel szemben a követelés esedékessé válásával kezdődik. Ebből azt a következtetést vonta le, hogy a követelés az esedékessé válásától kezdődően a főkötelezettel szemben érvényesíthető, míg a mögöttes felelős akkor köteles a teljesítésre, ha a követelést a főkötelezett vagyona nem fedezi. Az elévülés nyugvását erre tekintettel tartotta értelmezhetőnek. Ennek kapcsán utalt a Ptk. 6:24. § (1) bekezdésére, és kifejtette, hogy a felperes nem volt akadályozott igényének a III. rendű alperessel mint főkötelezettel szembeni érvényesítésében, a keresetét mégis az I. rendű alperessel, vagyis a mögöttes felelőssel szemben terjesztette elő. Kiemelte, hogy a per tárgyalásának felfüggesztése sem minősült az igényérvényesítést akadályozó menthető oknak, az esetleges polgári jogi igény érvényesítése a büntetőeljárásban pedig perakadály és nem előkérdés lett volna a perben. Ehhez képest megállapította, hogy a felperes követelése a III. rendű alperessel szemben legkésőbb 2017. február 3-án esedékessé vált, mert a saját előadása szerint 2017. január 30-án vált számára bizonyossá, hogy csalóval tárgyalt, és 2017. február 3-án feljelentést tett. Mivel pedig a felperes a követelését a III. rendű alperessel szemben 2022. március 28-án terjesztette elő, ezért álláspontja szerint a követelés elévült.

[17] A II. rendű alperessel szemben előterjesztett kereset elbírálásakor az elsőfokú bírósággal azonosan rögzítette, hogy a felperes és a II. rendű alperes között ügyvédi letéti szerződés jött létre, és annak alapján az első 20 000 000 forintot, azaz az adásvételi szerződés foglalóját a felperes már a szerződések aláírásával egy időben megfizette. Annak, hogy az adásvételi szerződést felbontották-e, és ahelyett a kölcsönszerződést megkötötték-e, nem tulajdonított ügydöntő jelentőséget, és ezért nem vizsgálta. Hivatkozása szerint ugyanis a felperes kára nem azzal volt összefüggésben, hogy milyen típusú szerződést kötött, hanem az amiatt következett be, hogy olyan személlyel kötött szerződést, és a II. rendű alperes közreműködése mellett teljesített fizetést, aki nem az volt, akinek kiadta magát. Az MÜK szabályzat elsőfokú bíróság által is felhívott rendelkezésével kapcsolatban lényegesnek tartotta, hogy az ügyvéd nem köteles minden esetben a személyazonosság igazolására szolgáló okmány külön ellenőrzésére, csak ha kétsége merült fel, vagy egyéb olyan szokatlan körülményt észlel, amely indokolja a nyilvántartó hatóság megkeresését. A rendelkezésre álló bizonyítékok alapján pedig azt tartotta megállapíthatónak, hogy a II. rendű alperes mint letéteményes ellenőrizte a felek személyazonosságát a bemutatott személyazonosító okmányok alapján, így a II. rendű alperes a kedvezményezett azonosítását elvégezte. Utalt arra, hogy az eladó személye az I–II. rendű alperesek előadása és tanúvallomása alapján nem volt aggályos, az általa bemutatott személyazonosító okmány fényképére hasonlított, és az igazolványt maga is megtekintő felperes sem észlelt olyan körülményt, amely aggályt keltett volna benne az eladó személyét illetően. A per során csatolt, a kedvezményezettként eljárt személyről készült igazolványkép és a tényleges tulajdonos fotója összevetéséből sem tartott levonhatónak okszerű következtetést a letéti szerződés létrejöttekori körülményekre. Ezt azzal indokolta, hogy egyértelmű adat nem állt rendelkezésre arról, hogy a szerződéskötéskor bemutatott igazolványkép milyen volt, az azon lévő fénykép azonos volt-e az utóbb csatolttal. Az elsőfokú bírósággal szemben rámutatott: az alperesek a védekezésükben nem azt állították, hogy az őket terhelő személyazonosítást a felperesnek kellett volna elvégeznie; e körülményre csak annak alátámasztásaként hivatkoztak, hogy a felperes sem ismerte fel, hogy nem a fényképen szereplő személy lépett fel eladóként, illetve kedvezményezettként.

[18] Mindezek alapján azt állapította meg, hogy a II. rendű alperes eleget tett az ügyvédi megbízási szerződésből eredő személyazonosítási kötelezettségének, ezért szerződésszegő magatartást nem követett el. Emellett azonban a II. rendű alperes mentesülését is megállapíthatónak tartotta, mivel a II. rendű alperes ellenőrzési körén kívül esett az a körülmény, hogy az eladóként megjelent személy a jelenlévők mindegyikét megtévesztve magát az ingatlan tulajdonosaként feltüntetve járt el. Mivel pedig a felperes már az adásvételi szerződés és a letéti szerződés aláírásakor intézkedett a foglaló átutalásáról, ezért úgy tekintette, hogy a II. rendű alperestől nem volt elvárható a károkozó külső körülmény, a kár elhárítása.

[19] A második 20 000 000 forint kapcsán sem tartotta megállapíthatónak a II. rendű alperes kártérítési felelősségét. Lényegesnek nevezte, hogy a felperes ekkor már tárgyalásokat folytatott a kölcsönszerződés megkötéséről, és ennek során utasította a II. rendű alperest a kifizetésre. Bár e tekintetben a felperes és a II. rendű alperes alakilag érvényes letéti szerződést nem kötöttek, azt nem tartotta vitásnak, hogy a II. rendű alperes a felperes szóbeli utasítása alapján teljesítette az átutalást. Ez pedig úgy értelmezte, hogy a II. rendű alperes a Ptk. 6:583. §-a szerinti megbízás nélküli ügyvivőként járt el, és miután az eljárása a felperes kifejezett utasításának megfelelő volt, azt a Ptk. 6:584. § (1) bekezdése alapján helyénvalónak kellett tekinteni. Hangsúlyozta, hogy a felperest amiatt érte kár, hogy az átutalás utasítása szerinti címzettje nem az a személy volt, akinek kiadta magát. Ebből arra a következtetésre jutott, hogy a II. rendű alperes a második 20 000 000 forint vonatkozásában sem követett el szerződésszegést, továbbá a magatartása és a felperes kára között okozati összefüggés sem állt fenn.

[20] A jogerős ítélet ellen a felperes terjesztett elő felülvizsgálati kérelmet, amely annak hatályon kívül helyezésére és az elsőfokú bíróság ítéletének helybenhagyására irányult.

[21] Megsértett jogszabályhelyként a Ptk. 6:24. § (1) és (2) bekezdését, 6:142. §-át, valamint a régi Ütv. 27/B. § (1) és (1a) bekezdését jelölte meg.

[22] Sérelmezte, hogy a másodfokú bíróság a III. rendű alperes elévülési kifogásának elbírálásakor nem vette figyelembe, hogy a régi Ütv. 69. § (3) bekezdése szerint a kárt okozó ügyvéd és az ügyvédi iroda együttes perlése nem kötelező, és ezért önmagában a keresetlevél ügyvéddel szembeni benyújtása is elegendő. Arra is utalt, hogy az I. rendű alperes csak 2022 márciusában állt elő azzal a védekezéssel, hogy nem ő, hanem az ügyvédi iroda járt el. Álláspontja szerint az I. rendű alperes nyilvánvaló szándéka ezzel az volt, hogy az elévülésre tekintettel a kártérítési felelősség alól mentesüljön. Az I. rendű alperes pervitelét egyébként is rosszhiszeműnek, az eljárás elhúzására alkalmasnak tartotta. A követelés elévülését azért is vitatta, mert az elsőfokú bíróság a per tárgyalását 2018. április 26-án felfüggesztette, és ezért alkalmazni kellett a régi Pp. 155. § (1) és (2) bekezdését. Érvelése értelmében mivel az elsőfokú bíróság 2021. július 12-én döntött az eljárás folytatásáról, ezért a Ptk. 6:24. § (1) és (2) bekezdésére is figyelemmel 2022. július 12-ig lehetősége volt a per megindítására. Kitért arra, hogy a felfüggesztés ideje alatt külön pert értelmetlen lett volna indítania, különös tekintettel a régi Pp. 130. § (1) bekezdés d) pontjára.

[23] Előadta: a másodfokú bíróság iratellenesen állapította meg tényként, hogy az eladó személyazonosító igazolványát ő is megvizsgálta. Vitatta egyúttal az e tényből levont azt a következtetést, hogy a személyazonosságot illetően kétely senkiben, és így benne sem merült fel, ő sem észlelt olyan gyanús körülményt, ami aggályt keltett volna benne az eladó személyével kapcsolatban. Ezzel szemben kiemelte, hogy az I. rendű alperes sem a büntetőeljárásban tett tanúvallomásában, sem a perben nem állította, hogy a szerződéskötéskor ő is látta volna az eladó személyazonosító igazolványát. Hivatkozása szerint ezt a tényt az elfogult S. B., az I. rendű alperes gyermekkori barátja ellentmondásos tanúvallomása sem támasztotta alá, azt csak a II. rendű alperes állította valótlanul.

[24] Hangsúlyozta, hogy jogi végzettséggel nem rendelkező, laikus fél, aki a két ügyvéd szakértelmében és kellő körültekintésében bízva kötött velük megbízási és letéti szerződést, és az eladó személyazonosságának ellenőrzése során nem a gondosság követelményének megfelelően jártak el, amelyből eredően kár érte.

[25] Kifogásolta annak figyelmen kívül hagyását, hogy 2017. január 28-án jött rá arra, csalás áldozata lett, mert az I. rendű alperes ekkor küldte meg neki a személyazonosító igazolvány másolatán található fényképfelvételt. Emiatt nyilvánvalónak nevezte, hogy ha a helyszínen megtekinti az igazolványt, akkor az adásvételi szerződést nem írta volna alá, és az első vételárrészletet sem fizette volna ki.

[26] A jogerős ítéletnek azt a ténymegállapítását is iratellenesnek tartotta, amely szerint a II. rendű alperes elvégezte a kedvezményezett azonosítását. Ezzel kapcsolatban hivatkozott arra, hogy egyértelmű bizonyíték az eljárás során nem merült fel, és a II. rendű alperes a büntetőeljárásból származó iratok szerint sem emlékezett arra, ki adta a kezébe az eladó személyazonosító igazolványát. Vitatta továbbá a másodfokú bíróságnak azt a megállapítását, amelynek értelmében az igazolványkép és a tényleges tulajdonos fotója összevetéséből okszerű következtetés a letéti szerződés létrejöttekori körülményekre nem volt levonható. Erre tekintettel állította, hogy az eljárt ügyvédekben mindenképpen kétség kellett volna ébredjen.

[27] A régi Ütv. 27/B. §-ára és az MÜK Szabályzat elsőfokú bíróság által is felhívott kikötésére tekintettel állította, hogy az eljárt ügyvédeknek élniük kellett volna a nyilvántartó hatóság megkeresésének lehetőségével, és ezzel kizárhatták volna a jogsértést, mivel észlelniük kellett volna a hasonlóság egyértelmű hiányát. Érvelése szerint ezért az alperesek a felelősség alól nem mentesülhettek. Előadta, hogy az ügyvédi fokozott gondossági kötelem alapján az alperesektől kétségtelenül elvárható lett volna, hogy a kárt elhárítsák, megelőzzék és elkerüljék, ugyanakkor ezt a jogászi végzettséget sem igénylő kötelezettségüket elmulasztották.

[28] A III. rendű alperes, valamint a II. rendű alperes beavatkozója felülvizsgálati ellenkérelmeikben a jogerős ítélet hatályában fenntartását kérték.

[29] A felülvizsgálati kérelem nem megalapozott.

[30] A Kúria a régi Pp. 275. § (2) bekezdése szerint a felülvizsgálati kérelem keretei között eljárva, a felülvizsgálati eljárás eredményeként azt állapította meg, hogy a jogerős ítélet a felperes által megjelölt és érdemben vizsgálható okokból nem jogszabálysértő.

[31] A régi Pp. 272. § (2) bekezdése értelmében a felülvizsgálati kérelemben meg kell jelölni azt a határozatot, amely ellen a felülvizsgálati kérelem irányul, azt, hogy a fél az milyen tartalmú határozat meghozatalát kívánja, továbbá elő kell adni – a jogszabálysértés és a megsértett jogszabályhely megjelölése mellett –, hogy a fél a határozat megváltoztatását milyen okból kívánja.

[32] Az 1/2016. (II. 5.) PK vélemény (a továbbiakban: PK vélemény) 3. pontja értelmében a felülvizsgálati kérelem egymással szorosan összefüggő kötelező tartalmi kellékei a jogszabálysértés és a megsértett jogszabályhely megjelölése, annak kifejtése, hogy a fél a határozat megváltoztatását milyen okból kívánja. Ezen együttes törvényi feltételeknek a fél akkor tesz eleget, ha egyrészt a megsértett jogszabályhelyet konkrétan megjelöli, másrészt pedig a hivatkozott jogszabálysértést tartalmilag is körülírja, az arra vonatkozó jogi álláspontját kifejti, vagyis, ha a jogszabálysértésre való hivatkozása indokait is ismerteti. A PK vélemény 4. pontja tartalmazza, hogy ha a fél a felülvizsgálati kérelmében több, egymástól elkülönülő jogszabálysértésre hivatkozik, valamennyi hivatkozásának rendelkeznie kell az előző pontban meghatározott törvényi követelményekkel.

[33] A felülvizsgálati kérelem központi eleme a megsértett jogszabályhely megjelölése és a jogszabálysértés körülírása, mert ezek határozzák meg a Kúria felülbírálati lehetőségének tartalmi és perjogi kereteit. Érdemben ugyanis csak azok a hivatkozások vizsgálathatók, amelyek esetében a törvény által előírt tartalmi követelmények maradéktalanul teljesülnek, az egyéb hivatkozásokat a Kúria figyelmen kívül hagyja (Kúria Pfv.IV.20.242/2023/6.).

[34] Mindezek kiemelése a következők miatt volt indokolt. A felperes a felülvizsgálati kérelmében vitatta a másodfokú bíróságnak azokat a ténymegállapításait, amelyek alapján arra – az elsőfokú bíróságtól eltérő – következtetésre jutott, hogy a II. rendű alperes az ügyvédi megbízási szerződésből eredő személyazonosítási kötelezettségének eleget tett, és ezért szerződésszegést nem követett el. Ennek megfelelően iratellenesnek nevezte azt a ténymegállapítást, hogy az eladó személyazonosító igazolványát ő is megvizsgálta, és a II. rendű alperes a kedvezményezett azonosítását elvégezte. Vitássá tette továbbá a jogerős ítéletnek azt a megállapítását, amelynek értelmében az igazolványkép és a tényleges tulajdonos fotója összevetéséből okszerű következtetés a letéti szerződés létrejöttekori körülményekre nem volt levonható, és az eladó személyével kapcsolatban a jelenlévők egyikében sem merült fel kétség. A jogerős ítéletben megállapított tényállás vitatása ugyanakkor az annak alapjául szolgáló bizonyítékmérlegelés vagy a bizonyítás nélküli ténymegállapítás hibájára alapított felülvizsgálati támadást feltételez, vagyis a félnek a felülvizsgálati kérelmében – a megsértett jogszabályhely konkrét megjelölésével és a hivatkozott jogszabálysértés tartalmi körülírásával – ezzel azonosítható eljárási szabálysértésre kell hivatkoznia (Kúria Pfv.III.20.537/2023/18.). Mivel pedig a felperes a felülvizsgálati kérelmében egyetlen eljárásjogi jogszabályhely megsértését sem állította, s így a bizonyítékmérlegelés általános szabályát tartalmazó régi Pp. 206. § (1) bekezdésének sérelmére sem hivatkozott, érdemben az ismertetett felülvizsgálati támadása nem volt vizsgálható. Ennélfogva a jogerős ítéletben megállapított tényállást a felülvizsgálati eljárásban irányadónak kellett tekinteni (Kúria Pfv.III.20.868/2022/6.).

[35] A másodfokú bíróság a III. rendű alperessel szemben előterjesztett kereset elutasítását a követelés elévülésével indokolta. Az elévülési kifogás megalapozottságának vizsgálatakor helyesen indult ki a régi Ütv. 10. § (1) bekezdésének és 69. § (2) bekezdésének értelmezéséből, és helytállóan tulajdonított ennek az elévülést is meghatározó jelentőséget. Az ügyvédi iroda tagjának az utóbbi jogszabályi rendelkezésen alapuló mögöttes felelőssége az irodáéhoz képest járulékos jellegéből következik, hogy az iroda mint főkötelezett oldalán bekövetkező – akár objektív, akár szubjektív – jogi tények kihatnak a járulékos kötelezettre (Kúria Pfv.V.20.297/2019/6.). A régi Ütv. 69. § (3) bekezdése szerint a kárt okozó ügyvéd – mögöttes felelősségének érintése nélkül – az ügyvédi irodával együtt is perelhető. Ennek alapján a károsult szabadon dönthet arról, hogy igényét kizárólag az ügyvédi irodával szemben érvényesíti, vagy együttesen a mögöttes felelős ügyvéddel (Kúria Pfv.V.20.031/2020/6.). A károsult ugyanakkor a kártérítési igényét közvetlenül az ügyvéddel szemben nem érvényesítheti, ennek a régi Ütv. 69. § (2) bekezdése értelmében előfeltétele, hogy az iroda vagyona a követelést nem fedezi. Az adott esetben ez volt az oka annak, hogy az elsőfokú bíróság a nem fellebbezett ítéleti rendelkezésével a keresetet az I. rendű alperessel szemben elutasította. Ez az igényérvényesítés a követelésnek a III. rendű alperessel mint főkötelezettel szembeni elévülésére nem hatott ki, azt nem szakította meg. A felperes tehát a felülvizsgálati kérelmében a régi Ütv. 69. § (3) bekezdésének téves értelmezése alapján jutott arra a következtetésre, hogy a keresetlevélnek az ügyvéddel szembeni benyújtása is elegendő.

[36] A felülvizsgálati kérelemben a fentiekhez kapcsolódóan megsértett jogszabályhelyként feltüntetett Ptk. 6:24. § (1) és (2) bekezdése az elévülés nyugvásának szabályait tartalmazza, amelyek alkalmazásakor az alábbiakra kell figyelemmel lenni. Az elévülés nyugvását eredményező menthető ok közelebbi jogszabályi meghatározásának hiányában minden esetben egyedi mérlegelést igényel annak megítélése, hogy egy adott körülmény alkalmas-e az említett joghatás kiváltására (Kúria Pfv.III.21.198/2020/8.). Az ehhez szükséges szempontokat a bírói gyakorlat alakította ki. A szerint az említett feltétel akkor áll fenn, ha a jogosult akár objektív, akár szubjektív okból el van zárva attól, hogy a követelését érvényesítse (Kúria Pfv.IV.21.403/2019/7.). Ehhez képest az elévülés nyugvása mindaddig fennáll, ameddig a károsult nem szerez teljeskörűen tudomást azokról a tényekről, amelyek ismerete nélkül az igényét nem érvényesítheti (EBH 2009.1981., BH 2006.125.).

[37] A felperes az elévülés nyugvásához vezető menthető okot a tárgyalás felfüggesztésével azonosította, és erre tekintettel állította, hogy csak az eljárás folytatása után volt lehetősége a követelésnek a III. rendű alperessel szemben történő érvényesítésére. Ez a hivatkozás a felfüggesztés régi Pp. 155. § (1) és (2) bekezdésében meghatározott joghatásainak helytelen értelmezését jelentette. Közülük sem az eljárásjogi határidők megszakadásának, sem a felfüggesztés tartama alatt tett bírói rendelkezések és percselekmények hatálytalanságának nem lehetett olyan következménye, amely a felperest gátolta volna abban, hogy a kártérítési követelését a III. rendű alperessel szemben külön perben érvényesítse. A felülvizsgálati érvelésével ellentétben e keresetindítás esetén a régi Pp. 130. § (1) bekezdés d) pontjában szabályozott perakadály nem állt volna fenn, perfüggőségről ugyanis a megkövetelt konjunktív feltételek egyike, a félazonosság hiányában nem lehetett volna szó. Emellett annak sem lett volna akadálya, hogy a felperes akár az adott per megindítása előtt, egy másik bírósági eljárásban, akár azzal egyidejűleg, az I. rendű alperes és a III. rendű alperes együttes perlésével érvényesítse a követelését. Menthető oknak az, a felülvizsgálati kérelemben megjelölt körülmény sem minősülhetett, hogy az I. rendű alperes – a felperes álláspontja szerint rosszhiszemű pervitelt megvalósítva – az érdemi védekezésében csak 2022 márciusában hivatkozott a kereshetőségi jog hiányára. Noha az igényérvényesítéshez szükséges információkhoz értelemszerűen a kártérítési felelősség alanyának ismerete is hozzátartozik, a perbeli esetben a felperesnek már az adásvételi szerződés megkötésekor tudomással kellett bírnia arról a tényről, hogy az okiratot ügyvédként ellenjegyző I. rendű alperes a III. rendű alperes ügyvédi iroda tagja.

[38] A Ptk. 6:22. § (2) bekezdésére és 6:532. §-ára figyelemmel a követelés a jogerős ítélet indokolásában foglaltakkal szemben nem 2017. február 3-án, hanem a keresetben állított károsodás bekövetkeztekor, azaz a 20 000 000 forint összegű foglalónak a felperes által az adásvételi szerződés alapján történt megfizetésének időpontjában, 2016. december 16-án vált esedékessé, és az elévülés ekkor kezdődött. Addig azonban, amíg a felperes a károkozásról nem szerzett tudomást, az elévülés nyugodott. Ez az akadály pedig 2017. február 3-ig fennállt, mivel – ahogyan a másodfokú bíróság rögzítette – a felperes számára ekkor már bizonyossá vált, hogy „csalóval” tárgyalt, és emiatt az utóbbi időpontban feljelentést is tett. Mindez csak annyiban eltérő következtetés levonását indokolta, hogy a felperes kártérítési követelése a III. rendű alperessel szemben már 2021. december 16-án elévült. Ezért a kereset megváltoztatásakor, annak személyi kiterjesztésekor, 2022. március 28-án a követelés a Ptk. 6:23. § (1) bekezdése értelmében bírósági eljárásban már nem volt érvényesíthető, és erre tekintettel a másodfokú bíróság helyesen rendelkezett a III. rendű alperessel szemben előterjesztett kereset elutasításáról. Következésképpen a jogerős ítélet vizsgált rendelkezése a Ptk. 6:24. § (1) és (2) bekezdését nem sértette.

[39] Kontraktuális felelősségnél a károkozó magatartást a szerződésszegés jelenti [Kúria Pfv.V.22.539/2017/5. (BH 2019.48.)]. A II. rendű alperes esetében azonban e szükségképpeni felelősségi feltétel fennállását a jogerős ítélet ténymegállapításai – a fentebb írtak szerint – nem támasztották alá. Azok alapján a másodfokú bíróság a régi Ütv. 27/B. § (1) és (1a) bekezdésének, valamint a Ptk. 6:142. §-ának megsértése nélkül állapította meg, hogy a II. rendű alperes szerződésszegő magatartást nem követett el, s emiatt az adásvételi szerződés foglalójával azonosított kár megtérítésére nem volt kötelezhető. Ennélfogva a felelősség alóli mentesülés feltételeinek vizsgálatára már nem volt szükség.

[40] A másodfokú bíróság a keresetben ugyancsak megtéríteni kért második, a felperes által kölcsönként adott 20 000 000 forint tekintetében azt állapította meg, hogy a II. rendű alperes a Ptk. 6:583. §-a szerinti megbízás nélküli ügyvivőként járt el, és miután az eljárása a felperes kifejezett utasításának megfelelő volt, azt a Ptk. 6:584. § (1) bekezdése alapján helyénvalónak kellett tekinteni. A felperes ugyanakkor a felülvizsgálati kérelmében e jogszabályhelyek megsértését nem állította, a megbízás nélküli ügyvitel szabályainak téves alkalmazására nem hivatkozott, ezzel kapcsolatban a jogerős ítélet indokolásában foglaltakkal ellentétes jogi érveket nem fejtett ki. Emiatt – a korábbiakban már felhívott régi Pp. 272. § (2) bekezdésére, valamint a PK vélemény 3. és 4. pontjára figyelemmel – a másodfokú bíróságnak az a végkövetkeztetése, amely szerint károkozó magatartás és okozati összefüggés hiányában a kereset ebben a részében sem volt teljesíthető, érdemben nem volt vizsgálható.

[41] A Kúria a kifejtettekre tekintettel a jogerős ítéletet hatályában fenntartotta.