• Tartalom

220/2024. (VIII. 22.) KE határozat

220/2024. (VIII. 22.) KE határozat

állami kitüntetés adományozásáról

2024.08.22.
Az Alaptörvény 9. cikk (4) bekezdés f) pontja, illetve a Magyarország címerének és zászlajának használatáról, valamint állami kitüntetéseiről szóló 2011. évi CCII. törvény 17. §-a és 18. § (1) bekezdése alapján – a miniszterelnök előterjesztésére –
dr. Ádám András háziorvos, Dávod község önkormányzati képviselője részére
közel négy évtizedes odaadó szakmai tevékenysége és helyi közéleti szerepvállalása elismeréseként,
Ádám J. Lászlóné artistaművész, az Utazó Budapest Nagycirkusz alapítója, nyugalmazott igazgatója részére
kiemelkedő artistaművészi pályafutása, valamint az Utazó Budapest Nagycirkusz alapítása érdekében végzett tevékenysége elismeréseként,
Adorjánné Krakkai Mária, a miskolci Fáy András Görögkatolikus Technikum és Szakgimnázium nyugalmazott tanára részére
példaértékű szakmai alázattal végzett, több mint négy évtizedes pedagógusi és közösségépítő munkája elismeréseként,
Agárdi András, Ősagárd község polgármestere, a Szlovák Nemzetiségi Önkormányzat alelnöke részére
a község fejlesztése mellett a szlovák kultúra és hagyományok megőrzésére is törekvő, több mint három évtizedes településvezetői és közösségépítő munkája elismeréseként,
Albert Sándor Szilárd hegedűművész, népzenész, a Nyíregyházi Egyetem Zenei Intézetének oktatója, a Nyíregyházi Művészeti Szakgimnázium népi hegedű tanára, a Miskolci Szimfonikus Zenekar művésze részére
színvonalas előadóművészi és értékes oktatói munkája elismeréseként,
Alföldi István villamosmérnök, mérnök-közgazdász, a Neumann János Számítógéptudományi Társaság nyugalmazott ügyvezető igazgatója részére
a magyar informatikai oktatás fellendítése és a hazai digitalizáció területén végzett példaértékű munkája, szakmai közéleti tevékenysége elismeréseként,
Ament Éva bútorfestő, népi iparművész, az Iharos Népművészeti Egyesület elnöke, a Népművészeti Egyesületek Szövetségének alelnöke részére
a tárgyalkotó néphagyomány és a régi, ritka mesterségek megőrzése, illetve a német nemzetiségi kultúra ápolása terén végzett munkája, valamint a népművészeti civil közösségekben való aktív szerepvállalása elismeréseként,
András Károly, a Kertészek és Kertbarátok Országos Szövetségének elnöke részére
a kertbarát mozgalom érdekében végzett több évtizedes, értékteremtő munkája elismeréseként,
Angyalné Gyetvai Andrea közgazdász, Szolnok Megyei Jogú Város Polgármesteri Hivatala Költségvetési Osztályának vezetője részére
az önkormányzati pénzügyi gazdálkodás területén végzett több évtizedes, színvonalas szakmai munkája elismeréseként,
Antal Mihály, Bátorliget község polgármestere részére
a község fejlesztése érdekében három évtizeden át végzett, példaértékű településépítő tevékenysége elismeréseként,
Asztalos László Károly, a Felső-Tisza-vidéki Vízügyi Igazgatóság Felsőszabolcsi Szakaszmérnökségének területi felügyelője részére
a vízügyi ágazat vízkárelhárítási területén végzett több mint négy évtizedes, értékes szakmai tevékenysége elismeréseként,
Bakonyi István táncpedagógus, koreográfus részére
a magyar népi kultúra művelése és hagyományainak továbbadása iránt kivételesen elhivatott munkája elismeréseként,
Balogh Tibor dramaturg, színházi szakíró, a Kisvárdai Várszínház és Művelődési Központ művészeti tanácsadója részére
a határon túli magyar nyelvű színtársulatok találkozójának otthont adó Magyar Színházak Kisvárdai Fesztiváljának szervezésében vállalt szerepe elismeréseként,
Bányácski Lajos őstermelő, családigazdaság-vezető részére
a Magyarok Kenyere – 15 millió búzaszem programban vállalt aktív részvétele, a magyar gazdaközösség érdekében végzett tevékenysége elismeréseként,
Bárdi Alex, Vámosmikola község polgármestere részére
a község fejlesztését szolgáló településvezetői munkája elismeréseként,
Bartha Péter, a Norridge-i Magyar Református Egyház presbitere, gyülekezetvezetője, gondnoka részére
a chicagói magyar közösségek érdekében végzett több évtizedes, magas szintű kulturális, egyházi és közösségszervezői munkája elismeréseként,
Bedők Julianna, a Magyar Művészeti Akadémia főtitkárhelyettese részére
a Magyar Művészeti Akadémia kulturális támogató tevékenységének fejlesztése, valamint igazgatási, gazdálkodási és vagyonkezelési feladatainak ellátása terén végzett, magas szintű szakmai munkája elismeréseként,
Bella Rózsa grafikusművész, rézkarckészítő, nyugalmazott pedagógus részére
magas színvonalú grafikusművészi és pedagógusi munkája, valamint közösségépítő tevékenysége elismeréseként,
Benczédi Zsuzsanna hegedűművész, kórusvezető, a svéd Ljungby-i Petőfi Magyar Egyesület hétvégi magyar iskolájának tanára részére
a svédországi magyar közösség anyanyelvének és nemzeti identitásának megőrzése, valamint a magyar zenekultúra népszerűsítése iránt elhivatott, több évtizedes munkája elismeréseként,
Benedek Krisztina néprajzkutató, a Hagyományok Háza Népi kézművesség és népi iparművészet szakcsoportjának vezetője részére
a népi iparművészet területén, a kézműves hagyományok ápolása iránt különös elhivatottsággal végzett szakmai munkája elismeréseként,
Berényi András klinikai és addiktológiai szakpszichológus, a Debreceni Egyetem Mentálhigiénés és Esélyegyenlőségi Központjának vezetője, a Forrás Lelki Segítők Egyesület és az Országos Közösségi Ellátások Egyesület elnöke, a Forrás Lelki Segítő Központ szakmai vezetője részére
a pszichiátriai és szenvedélybetegek, valamint családjaik érdekében végzett több mint három évtizedes elkötelezett szakmai tevékenysége elismeréseként,
Berki Marianna, az „Egán Ede” Kárpátaljai Gazdaságfejlesztési Központ Jótékonysági Alapítvány igazgatója részére
a kárpátaljai magyarság érdekében végzett lelkiismeretes munkája, valamint bátor helytállása elismeréseként,
Bernárd János sportszervező, a Magyar Szabadidősport Szövetség elnökségi tagja, a Budapesti Szabadidősport Szövetség és a Budai XI. Sportegyesület elnöke részére
a magyar szabadidősportért és a sportoló gyermekekért végzett több évtizedes elkötelezett munkája elismeréseként,
Berzsenyi László néptáncpedagógus, a Rajkó Művészegyüttes koreográfusa, a Budapesti Gazdasági Szakképzési Centrum Pesterzsébeti Technikumának oktatója részére
több évtizedes, kiemelkedő táncművészi és koreográfusi tevékenysége elismeréseként,
Bíró Anikó közgazdász, a HUN-REN Közgazdaság- és Regionális Tudományi Kutatóközpont tudományos főmunkatársa részére
az egészség- és a munkagazdaságtan területén elért, nemzetközi szinten is jelentős kutatási eredményei elismeréseként,
dr. Bodnár Ildikó, a Debreceni Egyetem Műszaki Kara Környezetmérnöki Tanszékének főiskolai tanára részére
több évtizedes, színvonalas kutatói-oktatói munkája elismeréseként,
Boriszné Hanich Edit, Olaszfalu község polgármestere részére
a község érdekében végzett értékteremtő és hagyományőrző településvezetői tevékenysége elismeréseként,
Boros Ilona, a Népház Show Formációs Tánc Egyesület elnöke, művészeti vezetője részére
a formációs tánc területén kiemelkedő tevékenysége, valamint a tánckultúra továbbadása és az utánpótlás nevelése iránt elkötelezett, példaértékű munkája elismeréseként,
Bózsó Gyula okleveles erdőmérnök, faipari mérnök, az ÉSZAKERDŐ Erdőgazdasági Zrt. műszaki osztályvezetője részére
az észak-magyarországi régió ökoturisztikai fejlesztése érdekében végzett odaadó munkája elismeréseként,
Brickner Szabolcs klarinét- és énekművész, a Magyar Állami Operaház kamaraénekese részére
az operairodalom tenor főszerepeiben nyújtott, külföldi és hazai színpadokon egyaránt nagy sikerű alakításai elismeréseként,
Busai Norbert Péter néptáncpedagógus, a Hagyományok Háza Néptánc szakcsoportjának vezetője részére
a Kárpát-medencei néptánc terén végzett több évtizedes előadóművészi, kutatói és oktatói munkája elismeréseként,
Czechmeister László, a Győri Nemzeti Színház szcenikusa részére
színvonalas szcenikusi és színháztechnikai munkája elismeréseként,
Csepregi András István pedagógiai szakpszichológus, a Békés Vármegyei Pedagógiai Szakszolgálat nyugalmazott főigazgató-helyettese részére
a családok lelki egészsége és a különleges nevelési igényű gyermekek támogatása iránt elhivatott szakmai tevékenysége elismeréseként,
Csere Zoltán, a Magyar Táncművészeti Egyetem művésztanára, a Kulcsár Noémi Tellabor Társulat táncművésze részére
kiemelkedő táncművészi pályafutása, a hazai és a külföldi táncéletben betöltött szerepe, valamint oktatói tevékenysége elismeréseként,
Csizmár Erika, a MOHOSZ Országos Horgászszervezeti Szolgáltató Központjának igazgatója részére
a szervezet közfeladat-ellátását támogató szervezeti fejlesztések terén végzett példaértékű munkája elismeréseként,
Csoboth Tamás, a Sombereki Szociális Otthon intézményvezetője részére
a szociális ágazatban több évtizede példaadóan végzett szakmai tevékenysége elismeréseként,
Dávid József, a VERGA Veszprémi Erdőgazdaság Zrt. nyugalmazott közjóléti, fejlesztési referense részére
az erdők közjóléti funkcióinak fejlesztése terén elért eredményei elismeréseként,
Derecskei Csaba Péter, az Agria-Humán Közhasznú Nonprofit Kft. igazgatóhelyettese részére
a megváltozott munkaképességű és fogyatékossággal élő emberek foglalkoztatásának megszervezésében és lebonyolításában vállalt szerepe elismeréseként,
Dériné Érsek Ágnes csipkekészítő, a Hegyaljai Mesterek Népművészeti Egyesületének elnöke részére
a magyar népi kézműves hagyományok átörökítését szolgáló, értékőrző tevékenysége elismeréseként,
Dorkó Edina balettművész, a Magyar Táncművészeti Egyetem mesteroktatója részére
több évtizedes, magas színvonalú művészi és oktatói munkája elismeréseként,
Dömsödy Andrea, a Könyvtárostanárok Egyesületének alelnöke részére
az iskolai könyvtárak, valamint a könyvtárostanárok társadalmi szerepének megerősítése érdekében végzett értékes munkája elismeréseként,
Dvorák Zsuzsa zenei rendező részére
több évtized alatt példaadó művészi igénnyel megalkotott klasszikus és kortárs zenei hanglemez- és rádiófelvételei elismeréseként,
Elek Tibor Zsolt balettművész, a Ballettakademie der Wiener Staatsoper balettmestere részére
a magyar táncművészet területén végzett, határon innen és túl egyaránt sikeres művészi munkája elismeréseként,
Fekete István János jazztrombitaművész, jazz-zeneszerző, a Premier Művészeti Szakgimnázium, Gimnázium és Alapfokú Művészeti Iskola Budapesti Tagintézményének zenetanára részére
a hazai jazzéletet több évtizede gazdagító előadó-művészete elismeréseként,
dr. Ferencz József földmérő mérnök, az Erdélyi Magyar Műszaki Tudományos Társaság Földmérő Szakosztályának tiszteletbeli elnöke részére
az erdélyi és az anyaországi földmérő szakemberek, illetve szervezetek közötti kapcsolatok újjáépítése, valamint a geodézia fejlesztése érdekében végzett munkája elismeréseként,
Filepné Deák Éva, a soproni Szent Benedek Idősek Háza nyugalmazott igazgatója részére
a szociális gondoskodás területén végzett több évtizedes odaadó szakmai munkája elismeréseként,
Fuksa Ágnes, az Országos Polgárőr Szövetség Etikai Bizottságának elnöke, a Baranya Vármegyei Polgárőr Egyesületek Szövetségének elnökhelyettese, a Nagykozári Polgárőr Egyesület elnöke részére
a polgárőrség állományában végzett önkéntes társadalmi tevékenysége elismeréseként,
Gál András, a connecticuti Beodray Ferenc Cserkészcsapat parancsnoka részére
a cserkész értékrend iránti elkötelezettséggel végzett csapattiszti munkája, valamint önzetlen karitatív tevékenysége elismeréseként,
Garamvölgyi Mátyás röplabda mesteredző, a Magyar Röplabda Szövetség volt elnökségi tagja, a férfi-, illetve a női válogatott korábbi szövetségi kapitánya részére
a magyar röplabdasportban végzett több évtizedes, kiemelkedő szakmai munkája elismeréseként,
dr. Geretovszky Zsolt, a Szegedi Tudományegyetem Természettudományi és Informatikai Kar Fizikai Intézetének egyetemi docense részére
nemzetközi szinten elismert, a gyakorlatban is széleskörűen alkalmazott tudományos eredményei, valamint a fizika népszerűsítésében, illetve a fizikus- és mérnökképzésben vállalt szerepe elismeréseként,
Háncs Károly, Csorna város önkormányzati képviselője részére
a város és térsége fejlesztését, valamint a közösség javát szolgáló, több mint három évtizedes munkája elismeréseként,
dr. Hangyáné Csóka Éva, Budapest Főváros XX. kerület, Pesterzsébeti Polgármesteri Hivatal Hatósági Osztályának vezetője részére
a közigazgatásban több mint négy évtizeden át magas színvonalon végzett szakmai munkája elismeréseként,
Hartmann Antal, Márkó község polgármestere részére
a község érdekében végzett településfejlesztő és közösségépítő munkája elismeréseként,
Hegedüs András, a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara Vas Vármegyei Igazgatóságának falugazdásza részére
a gazdálkodók támogatása érdekében több évtizede lelkiismeretesen végzett munkája elismeréseként,
Herman István, az Egri Norma Alapítvány kuratóriumi elnöke részére
a Heves vármegyei civil közösségek támogatását szolgáló magas színvonalú munkája elismeréseként,
Hidasi Ágnes Éva, a Nemzeti Egészségbiztosítási Alapkezelő Ellátási Gazdálkodási Főosztályának nyugalmazott főosztályvezetője részére
az egészségbiztosítás területén végzett több mint három évtizedes szakmai és vezetői tevékenysége elismeréseként,
Horváth Etele Péter népművelő, a Véméndi Német Nemzetiségi Táncegyüttes alapítója és volt vezetője részére
az autentikus német nemzetiségi kultúra megélését és továbbadását szolgáló, mintegy öt évtizedes, magas színvonalú népművelői és művészeti vezetői tevékenysége elismeréseként,
dr. Horváth Etelka, a Szociális és Gyermekvédelmi Főigazgatóság Gyermekvédelmi Szolgáltatástervezési és Szakmafejlesztési Osztályának osztályvezetője részére
a szociális gondoskodás területén végzett színvonalas szakmai munkája elismeréseként,
Ikeda Mariko, Magyarország tokiói nagykövetségének munkatársa részére
közel három évtizede lelkiismeretesen végzett, a magyar–japán kapcsolatok erősítését szolgáló munkája elismeréseként,
Imre Frigyesné, a veszprémi Lovassy László Gimnázium nyugalmazott tanára, a Brusznyai Árpád Alapítvány kuratóriumi elnöke, volt önkormányzati képviselő részére
több mint harminc éven át nagy elhivatottsággal végzett pedagógusi munkája, valamint sokoldalú közéleti szerepvállalása elismeréseként,
ifj. Iván Szilárd festőművész részére
a Balaton és környéke változó hangulatait ábrázoló tájképfestészete, valamint az ember és a természet kapcsolatát megjelenítő alkotásai elismeréseként,
Jakab Attila, a Maros Művészegyüttes prímása részére
a cigányzene hagyományait Kárpát-medence-szerte népszerűsítő előadói tevékenysége elismeréseként,
Jankovics Anna, a Kecskeméti Katona József Nemzeti Színház színművésze részére
emlékezetes komikus és drámai alakításai, karakteres szerepformálásai, valamint gyermekelőadások rendezőjeként végzett munkája elismeréseként,
Jánszky Lajos László, Herend város polgármestere, a „Bakonyért” Vidékfejlesztési Akciócsoport Egyesület alelnöke részére
a város fejlesztése érdekében végzett, példaértékű városvezetői munkája, valamint kimagasló közéleti tevékenysége elismeréseként,
Kácsik Jenő harsonaművész, a Nemzeti Filharmonikus Zenekar címzetes szólamvezetője részére
több mint négy évtizedes, magas színvonalú zeneművészi munkája elismeréseként,
Kacsó András, a Kárpátalja Hitéletéért Alapítvány és a Kárpátaljai Ferences Misszió Alapítvány kuratóriumi elnöke részére
a kárpátaljai magyar közösség megmaradását és a ferences misszió működését szolgáló több évtizedes, önzetlen karitatív és szociális tevékenysége elismeréseként,
Kárász Eszter drámapedagógus, énekes, bohócdoktor, a Piros Orr Bohócdoktorok Alapítvány tagja részére
a gyermekek és fiatalok gyógyulását támogató, testi-lelki fejlődését elősegítő, több mint két évtizedes tevékenysége elismeréseként,
Kékesi Sándor, a Técsői Városi Tanács képviselője, a Kárpátaljai Magyar Kulturális Szövetség Técsői Alapszervezetének elnöke és a „KMKSZ” Jótékonysági Alapítvány Felső-Tisza-vidéki regionális irodájának főreferense részére
a kárpátaljai magyarság, különösen a técsői magyar közösség fennmaradását, valamint a helyi népi hagyományok megőrzését szolgáló, odaadó munkája elismeréseként,
Kicsi Gáborné Csák Csilla kora gyermekkori nevelő, mesterpedagógus részére
a kanadai, az ausztráliai és a szingapúri magyar diaszpórában is végzett, az anyanyelv és a kulturális hagyományok, valamint a határokon átívelő összetartozás-érzés megőrzését szolgáló tevékenysége elismeréseként,
Kirejko Dmitrij Taraszovics balettművész, a Magyar Nemzeti Balett tánckari művésze, a Magyar Nemzeti Balettintézet balettmestere részére
nagy elhivatottsággal végzett művészi munkája elismeréseként,
Kis Beatrix Judit közgazdász, a Dél-budai Centrumkórház Szent Imre Egyetemi Oktatókórház gazdasági igazgatója részére
gazdasági területen végzett több mint négy évtizedes kiemelkedő szakmai és vezetői munkája elismeréseként,
Kocsisné Dőri Julianna nyugalmazott óvodapedagógus részére
a gyermekközpontú óvodai nevelés és képességfejlesztés iránt elkötelezett, több évtizedes pedagógusi pályája elismeréseként,
dr. Kormos Róbert kerületi tisztifőorvos, Budapest Főváros Kormányhivatala V. Kerületi Hivatala Népegészségügyi Osztályának nyugalmazott vezetője részére
a népegészségügy területén végzett magas színvonalú szakmai munkája elismeréseként,
Korompáky Mária Valéria, a győri „Egészséges Nemzedékért” Alapítvány ügyvezető titkára, Győr Megyei Jogú Város Polgármesteri Hivatalának nyugalmazott főmunkatársa részére
az egészségmegőrzés, illetve az egészséges életmódra nevelés érdekében végzett közéleti tevékenysége, a szakterületen dolgozók képzésében vállalt szerepe elismeréseként,
Kovács Gábor, a Tatabányai Szakképzési Centrum Kereskedelmi, Vendéglátó és Idegenforgalmi Technikum és Szakképző Iskola szakoktatója részére
példaértékű elhivatottsággal végzett, magas színvonalú oktatói tevékenysége elismeréseként,
Kovács Zalán László tubaművész, a Bocskai István Református Oktatási Központ Egressy Béni Református Művészeti Szakgimnázium igazgatója, a Cantores Ecclesiae Rézfúvós Együttes művészeti vezetője részére
példaértékű előadóművészi és oktatói munkája, valamint kulturális programok szervezőjeként végzett tevékenysége elismeréseként,
Kőrösi Sándor Zoltán képző- és iparművész, báb-, díszlet- és jelmeztervező részére
a magyar kulturális örökség sokszínűségét gyarapító, műfajgazdag alkotóművészi pályája, a Székelyföld és az anyaország közötti kulturális kapcsolatok elmélyítését segítő fotó- és képzőművészi tevékenysége elismeréseként,
Krizmanich István, Horvátzsidány község polgármestere, a Vas Vármegyei Horvát Nemzetiségi Önkormányzat elnöke részére
a község fejlesztése érdekében végzett példaértékű településvezetői munkája, a horvát anyanyelv, kultúra és identitás megőrzése, valamint ápolása érdekében végzett tevékenysége elismeréseként,
Kucsera Andrásné, a Nézsa Szlovák Nemzetiségi Önkormányzat elnöke, Nógrád Vármegye Szlovák Nemzetiségi Önkormányzatának képviselője részére
a Nézsán élő szlovák közösség anyanyelvének ápolását, kulturális értékeinek megőrzését és továbbadását szolgáló tevékenysége elismeréseként,
dr. Ligeti Dávid Ádám, a VERITAS Történetkutató Intézet és Levéltár tudományos főmunkatársa részére
a XX. századi magyar történelmi események feltárásában, illetve az új kutatási eredmények publikálásában vállalt szerepe, valamint a középiskolai történelemoktatás megújítását szolgáló munkája elismeréseként,
Makkos László Tamás, Vácduka község polgármestere részére
a község fejlesztése érdekében végzett elkötelezett településvezetői tevékenysége elismeréseként,
Marovits Géza, Dunaremete község polgármestere részére
a község és térsége fejlődése érdekében végzett odaadó munkája elismeréseként,
Marquetantné Wágner Ilona, a mosonmagyaróvári Heideröslein Német Nemzetiségi Dalkör karvezetője részére
a helyi német közösség szellemi és tárgyi örökségének megőrzését szolgáló, értékes munkája elismeréseként,
Medvedovszkyné dr. Mikula Gabriella, Budapest Főváros Kormányhivatala Foglalkoztatás-felügyeleti és Munkavédelmi Főosztályának nyugalmazott főosztályvezetője részére
munkaügyi és munkavédelmi hatósági szakterületen kiemelkedő színvonalon végzett szakmai munkája és eredményes vezetői tevékenysége elismeréseként,
dr. Medvegy Tibor, a Pannon Egyetem Mérnöki Karának egyetemi adjunktusa részére
szerteágazó oktatói és kutatás-fejlesztői tevékenysége, széles körben népszerű fizikai kísérleti bemutatói, valamint a középiskolások számára szervezett egyetemi beiskolázási programban vállalt szerepe elismeréseként,
Mező Gábor újságíró, a Századvég Közéleti Tudásközpont Alapítvány vezető kutatója részére
Magyarország közelmúltbeli történelmi eseményeinek feltárása és bemutatása érdekében végzett hiánypótló munkája elismeréseként,
Mészáros László János, Lesencetomaj község polgármestere részére
Lesencetomaj és lakosai iránt nagy odaadással végzett, a település folyamatos fejlesztését elősegítő munkája elismeréseként,
Miklós János keramikusművész, szobrász részére
az ősi magyar mondavilágot és motívumkincset továbbörökítő, közel fél évszázados alkotóművészi tevékenysége elismeréseként,
Mohácsiné Simon Gabriella hidrogeológus mérnök, az Észak-dunántúli Vízügyi Igazgatóság Vízvédelmi és Vízgyűjtő-gazdálkodási Osztályának vezetője részére
a vízügyi ágazatban végzett több mint négy évtizedes értékes szakmai tevékenysége elismeréseként,
Molnár Éva, a Szolnoki Bartók Béla Kamarakórus igazgatója, művészeti vezetője és karnagya részére
a magyar kórusművészet hagyományainak ápolását és fejlesztését szolgáló, több mint három évtizedes munkája elismeréseként,
Molnárné Galambos Mária hidrológus mérnök, az Energiaügyi Minisztérium Környezetfejlesztési és -stratégiai Főosztályának nyugalmazott környezetstratégiai referense, nemzetközi koordinátora részére
a természet- és környezetvédelem, valamint a vízügy területén végzett több évtizedes, színvonalas munkája elismeréseként,
Nagy Imre településtervező építészmérnök, a Dél-Alföldi Urbanisztikai Egyesület elnöke részére
a dél-alföldi régió, elsősorban Csongrád-Csanád vármegye fejlesztése iránt elkötelezett munkája, valamint a térségi együttműködések támogatása érdekében végzett tevékenysége elismeréseként,
Nagy Sándor, a Tótkomlósi Önkormányzati Tűzoltóság parancsnoka, az Önkormányzati Tűzoltóságok Országos Szövetségének alelnöke, a Békés Vármegyei Tűzoltó Szövetség elnöke részére
a nem hivatásos, illetve a Kárpát-medencei tűzoltóképzés területén elért kimagasló eredményei elismeréseként,
Násztorné Réczey Éva, a Magyar Táncművészeti Egyetem Nádasi Ferenc Gimnáziuma és Kollégiumának tanára részére
elkötelezett szakmai munkája, illetve a művészettel nevelés terén végzett értékteremtő tevékenysége elismeréseként,
Navratyil Sándor paralimpikon, a Mozgáskorlátozottak és Barátaik Balatonfüredi Egyesületének elnöke részére
a fogyatékossággal élők társadalmi beilleszkedését segítő, példaértékű tevékenysége elismeréseként,
Nelhübel-Oláh Henriette közgazdász, szociális munkás, teológus, a Körösfront Kft. ügyvezetője, a Mécses Szolgáló Közösség Egyesülete alapító ügyvezető elnöke, a CÉHálózat Egyesület elnöke részére
a fogyatékkal élők, a pszichiátriai betegek, valamint családjaik érdekében végzett több évtizedes elkötelezett szakmai tevékenysége elismeréseként,
Német Zoltán, a Magyar Földgáztároló Zrt. műszaki vezérigazgató-helyettese részére
a magyarországi földalatti gáztárolás, illetve a gázellátás biztonságának fejlesztése érdekében több évtizede magas színvonalon végzett szakmai munkája elismeréseként,
Nyulné dr. Pühra Beáta Amália pálinkamester szakmérnök, élelmiszeripari mérnök, a Nyakas Pince Zrt. borászati vezetője részére
a hazai borásztársadalom érdekében végzett innovatív tevékenysége elismeréseként,
Oláh Gábor, a Baptista Központi Énekkar karnagya részére
nemzetközi viszonylatban is értékes, a protestáns egyházzene és a magyar kórusmozgalom területén több évtizede végzett karnagyi, oktatói és odaadó szervezőmunkája elismeréseként,
Öhlbaum Emese, Szolnok Megyei Jogú Város Polgármesteri Hivatala Koordinációs és Marketing Igazgatóságának igazgatója részére
a város turisztikai vonzerejének növelése érdekében végzett több mint két évtizedes innovatív tevékenysége elismeréseként,
Ötvös Éva színművész részére
a magyar irodalom klasszikusait népszerűsítő előadásai, valamint Kárpát-medence-szerte végzett kultúraszervező és közösségépítő tevékenysége elismeréseként,
Pál Hortenzia, a Szent Ágota Gyermekvédelmi Szolgáltató általános főigazgató-helyettese részére
a gyermekvédelmi gondoskodásban élők érdekében nagy elkötelezettséggel végzett munkája, a nevelőszülői és gyermekotthoni ellátás fejlesztését szolgáló tevékenysége elismeréseként,
Papp Melinda bábszínész, a pécsi Bóbita Bábszínház igazgatóhelyettese részére
a bábművészet területén végzett kiemelkedő színészi, dramaturgi, valamint társulatvezetői munkája elismeréseként,
Pataki Beatrix orvosdiagnosztikai képalkotó analitikus, a Pécsi Tudományegyetem Általános Orvostudományi Kara Orvosi Képalkotó Klinikájának ápolásszakmai igazgatóhelyettese részére
a pécsi betegellátás területén példás elhivatottsággal végzett munkája, valamint több évtizedes oktatói tevékenysége elismeréseként,
Péni Béla, a Tapolcai Ifjúsági Fúvószenekar karnagya, a Tapolcai Járdányi Pál Zeneiskola-Alapfokú Művészeti Iskola igazgatója részére
a helyi kulturális életet gazdagító zenetanári és igazgatói munkája, valamint a fúvószenekar érdekében több mint négy évtizede végzett odaadó tevékenysége elismeréseként,
dr. Perényiné dr. Rózsavölgyi Ágnes gyermekorvos, a New York-i Magyar Katolikus Közösség Világi Bizottságának alelnöke, a New York Hungarian Scientific Society tagja részére
a magyar Piarista Rend, valamint a New York-i Szent István katolikus közösség kötelékében több évtizeden át lelkiismeretesen végzett tevékenysége elismeréseként,
dr. Piláth Károly, az ELTE Trefort Ágoston Gyakorló Gimnázium tanára, Budapest XVII. kerület Rákosmente önkormányzati képviselője részére
sikeres tudományos munkája, eredményes tanári és közéleti tevékenysége elismeréseként,
id. Pocsai Sándor nyugalmazott lelkipásztor, a csongori Bethesda Szenvedélybetegeket Mentő Misszió alapítója és vezetője részére
több mint három évtizedes lelkipásztori szolgálata, valamint a Bethesda Szenvedélybetegeket Mentő Misszió keretében végzett áldozatos és odaadó karitatív munkája elismeréseként,
dr. Poór Péter, a Szegedi Tudományegyetem Természettudományi és Informatikai Kara Biológia Intézetének egyetemi docense részére
a növénybiológiai kutatások területén elért kimagasló eredményei és tudománynépszerűsítő tevékenysége elismeréseként,
Potyó Imre természetfotós, a Magyarország 365 fotópályázat zsűritagja részére
kutatói, nevelési és fotóművészeti munkája, Magyarország természeti kincseinek nemzetközi szintű megismertetéséért tett erőfeszítései, valamint a Magyarország 365 fotópályázat magas színvonalú megszervezésében és lebonyolításában vállalt szerepe elismeréseként,
Pozbai Zoltán, Sajólád község polgármestere részére
a község érdekében végzett több évtizedes településvezetői tevékenysége elismeréseként,
Radó Iván, a Pszichiátriai Érdekvédelmi Fórum elnöke részére
a szociális és fogyatékosságügyi szakmai életben végzett érdekképviseleti tevékenysége elismeréseként,
Reskó-Papp Angéla, a Tiszacsomai Művelődési Ház és a Bokréta hagyományőrző csoport vezetője részére
a kárpátaljai népi hagyományok megőrzése és továbbadása, valamint az itt élő népek közötti kulturális kapcsolatok erősítése érdekében végzett, több évtizedes kultúra- és közösségszervező tevékenysége elismeréseként,
Riba András László történész, a Rendszerváltás Történetét Kutató Intézet és Levéltár levéltár és szakmafejlesztési igazgatója részére
a rendszerváltoztatás történeti forrásainak gyűjtésében és feldolgozásában, valamint a RETÖRKI levéltárának létrehozásában, illetve vezetésében vállalt kiemelkedő szerepe elismeréseként,
Rizsavi Tamás fotográfus, a Magyarország 365 fotópályázat zsűritagja részére
az egyedi, merész látásmódot közvetítő, Magyarország épített örökségét és természeti kincseit bemutató fotográfiai munkája, valamint a Magyarország 365 fotópályázat magas színvonalú megszervezésében és lebonyolításában vállalt szerepe elismeréseként,
Rónyai László, a Nemzeti Művelődési Intézet Jász-Nagykun-Szolnok Vármegyei Igazgatóságának igazgatója részére
a helyi értékek megbecsülésére épülő társadalom-, illetve kulturális gazdaságfejlesztő programok kidolgozásában vállalt szerepe elismeréseként,
Ruzsa János erdőmérnök, a Ruzsa Kft. és az Erdőkezelő Kft. ügyvezető-tulajdonosa részére
a nyírségi akácfa-feldolgozás fejlesztése érdekében végzett, példaadó munkája elismeréseként,
dr. Sági Zsanett Katalin közgazdász, jogász, Szolnok Megyei Jogú Város Intézményszolgálata igazgatóhelyettese részére
a város iskolai rendszerének működtetésében példás hivatástudattal végzett, magas szintű szakmai munkája elismeréseként,
Saiva Kuple festmény- és farestaurátor mester részére
a magyar történelmi múltat idéző, a Fegyverletétel Világosnál című, Lettországban őrzött festmény restaurálása során végzett színvonalas munkája elismeréseként,
dr. Sárkány Ágnes aneszteziológiai és intenzív terápiás szakorvos, oxyológia és sürgősségi orvostan szakorvos, a Fejér Vármegyei Szent György Egyetemi Oktató Kórház Központi Aneszteziológiai, Intenzív Betegellátó és Sürgősségi Centrum vezetője, a Központi Aneszteziológiai és Intenzív Betegellátó Osztály és a Sürgősségi Betegellátó Osztály osztályvezető főorvosa részére
szakterületén végzett közel négy évtizedes, magas színvonalú szakmai és vezetői munkája elismeréseként,
Schoblocher István, Jobbágyi község polgármestere, a Nógrád Megyei Labdarúgó Játékvezetők Egyesületének elnöke részére
a község fejlesztése érdekében végzett közösségépítő településvezetői munkája, valamint Nógrád vármegye sportéletében betöltött jelentős szerepe elismeréseként,
Sebestyén Zoltán nyugalmazott középiskolai tanár részére
az általános és középiskolai fizikaoktatásban elért eredményei, tankönyvírói és lektori tevékenysége, valamint a határon túli tanárok továbbképzésében vállalt szerepe elismeréseként,
Sert Zsuzsanna néptánctanár, etnográfus részére
az isztambuli magyarság anyanyelvének és hagyományainak megőrzését és a fiatalok nevelését egyaránt nagy odaadással szolgáló, közösségépítő tevékenysége elismeréseként,
Simon Andrásné, a Kecskeméti Református Pálmácska Óvoda igazgatója részére
az óvodai nevelés és az óvónőképzés területén elhivatottan végzett, több évtizedes munkája elismeréseként,
Sovány Tamás Tiborné Varga Anita, Kaposvár Megyei Jogú Város Polgármesteri Hivatala Szociális Irodájának vezetője részére
a szociális ellátás területén több mint két évtizede kiemelkedő színvonalon végzett szakmai munkája elismeréseként,
Steinbach Pál Péter, a VERGA Veszprémi Erdőgazdaság Zrt. kerületvezető erdésze részére
az erdők védelme érdekében végzett sokrétű szakmai tevékenysége elismeréseként,
Stiegler Beáta, Szolnok Megyei Jogú Város Polgármesteri Hivatala Általános Igazgatási Osztályának vezetője részére
több évtizede példamutatóan végzett közszolgálati munkája elismeréseként,
Stock Johanna kulturális szervező, a Népművészeti Egyesületek Szövetségének irodavezetője, a Mesterségek Ünnepe Fesztivál szakmai szervezője részére
a népi kézműves hagyományok megőrzését és továbbadását szolgáló, több évtizedes szakmai tevékenysége, illetve értékes irodavezetői munkája elismeréseként,
Stubendek Katalin, a Pécsi Nemzeti Színház színművésze részére
színvonalas és sokszínű szerepformálásai, magas szintű művészi munkája elismeréseként,
Szabó Andrásné, a Szolnoki Szakképzési Centrum Baross Gábor Műszaki Technikum és Szakképző Iskola nyugalmazott igazgatója részére
nagy szakértelemmel és elkötelezettséggel végzett, innovatív intézményvezetői munkája elismeréseként,
Szabó László vállalkozó, a Lavina cégcsoport tulajdonosa részére
a sport- és szabadidős tevékenységek népszerűsítése és a Börzsöny turisztikai fejlesztése érdekében végzett tevékenysége elismeréseként,
Szabó Tibor, az eszenyi Ritmus néptáncegyüttes művészeti vezetője részére
a kárpátaljai népi hagyományok megőrzése és továbbadása, valamint az itt élő népek közötti kulturális kapcsolatok erősítése érdekében végzett, több évtizedes kultúra- és közösségszervező tevékenysége elismeréseként,
Szajkó József, a Sárospataki Árpád Vezér Gimnázium és Kollégium nyugalmazott csoportvezető nevelőtanára, a Talentum 98 Személyiségfejlesztő Alapítvány alapítója részére
több évtizedes, a tehetséggondozás iránt különösen elkötelezett nevelői pályája elismeréseként,
Szemerédi Ilona cserkészvezető részére
az Ausztriában élő magyarság identitásának megőrzését szolgáló, sokoldalú közösségteremtő tevékenysége elismeréseként,
Tálas Ágnes Judit népi gyermekjáték- és néptáncoktató, óvodapedagógus részére
a népi gyermekjátékok, valamint a táncház módszerre épülő élőzenés néptáncfoglalkozás bevezetése és alkalmazása érdekében végzett, több évtizedes pedagógiai tevékenysége elismeréseként,
Tarjáni Antal erdőmérnök, a Nemzeti Földügyi Központ nyugalmazott munkatársa részére
az erdészeti mélyépítés fejlesztése terén végzett eredményes munkája elismeréseként,
Tarr Zoltán László agrármérnök, a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara Borsod-Abaúj-Zemplén Vármegyei Igazgatóságának igazgatója részére
a magyar gazdák javát szolgáló, elhivatott munkája elismeréseként,
Tavasziné Tüske Katalin, a Csurgói Gondozási Központ volt vezetője részére
az idős, beteg emberek gondozása terén végzett több évtizedes munkája elismeréseként,
Toldi István mesemondó, a népművészet mestere részére
a Kárpát-medence népi kultúrájának, illetve a Vajdaság szövegfolklórjának megőrzésében vállalt szerepe, valamint a fiatalok körében végzett mentori tevékenysége elismeréseként,
Tóth Antal, a Nemzeti Énekkar énekkari menedzsere részére
magas színvonalú és lelkiismeretes munkája elismeréseként,
Tóth Csilla Mónika, a Széchenyi István Egyetem Egyetemi Könyvtár és Levéltár igazgatója, az Egyetemi Könyvtárigazgatók Kollégiumának elnökhelyettese részére
az egyetemi közgyűjtemény fejlesztése, illetve a hallgatók és a kutatók munkáját támogató szolgáltatások folyamatos bővítése érdekében végzett példaértékű munkája, valamint aktív szakmai közéleti tevékenysége elismeréseként,
Tóth Edina Kitti, Dudar község polgármestere részére
a község fejlesztését szolgáló példaértékű településvezetői tevékenysége elismeréseként,
Tóth Péter Lóránt versvándor részére
a magyar kultúrát Kárpát-medence-szerte formabontó módon népszerűsítő, elhivatott tevékenysége elismeréseként,
Tóthné Pataki Csilla Ibolya, a Magyar Szervátültetettek Országos Sport, Kulturális és Érdekvédelmi Szövetségének elnökségi tagja, a Magyar Szív és Tüdőátültetettek Sport, Kulturális és Érdekvédelmi Egyesületének elnöke részére
az asztalitenisz és a squash sportágakban elért eredményei, valamint társadalmi és érdekképviseleti szerepvállalása elismeréseként,
Várfalvi Marianna, a Kopp Mária Intézet a Népesedésért és a Családokért nyugalmazott kutató elemzője, az Országos Kórházi Főigazgatóság védőnő szakmai tanácsadója, a Magyar Védőnők Szakmai Szövetségének elnöke, a Védőnőkért, új szülők és újszülöttekért Alapítvány kuratóriumi elnöke részére
a védőnői szolgálat fejlesztését szolgáló sokoldalú pályája, valamint a szakmai és civil szervezetek közötti együttműködés elősegítése érdekében végzett tevékenysége elismeréseként,
Varjú László Gyula, a VERITAS Történetkutató Intézet és Levéltár fordító és kommunikációs munkatársa részére
az intézet nemzetközi kapcsolatainak kiépítésében vállalt szerepe és kimagasló szakfordítói munkája elismeréseként,
Veres Ildikó, az észak-írországi Buddy Bear Trust Conductive Education School alapító tagja, konduktora és igazgatója részére
a fogyatékkal élő gyermekek és felnőttek magas színvonalú oktatása terén végzett odaadó munkája elismeréseként,
Vincze László, Mátraszele község polgármestere részére
több mint három évtizedes, eredményes településvezetői és közéleti munkája, valamint a Mátraszele, Bárna és Vizslás közötti együttműködés kialakításában vállalt szerepe elismeréseként,
Votin Mihály Miklósné, a New York-i Magyar Jótékony Egylet elnöke, a New York-i Magyar Szülői-Tanári Egyesület volt elnöke részére
a New York-i magyar szervezetek, elsősorban a cserkészet, a magyar iskola és a római katolikus közösség fennmaradása érdekében végzett több évtizedes munkája elismeréseként,
Zaxné Simon Erzsébet, a Szombathelyi Erdészeti Zrt. erdőművelési, természetvédelmi és ökoturisztikai osztályvezetője részére
a Vas vármegyei állami erdőfelújítások és ökoturisztikai fejlesztések megvalósítása érdekében végzett színvonalas munkája elismeréseként,
Zsarnay István, a Bács-Kiskun Vármegyei Oktatókórház gazdasági igazgatója részére
több mint három évtizedes magas szintű szakmai és vezetői tevékenysége elismeréseként
a Magyar Ezüst Érdemkereszt
polgári tagozat;
Farkas Gábor címzetes tűzoltó alezredes, a Szabolcs-Szatmár-Bereg Vármegyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság Nyíregyházi Katasztrófavédelmi Kirendeltsége Katasztrófavédelmi Hatósági Osztályának kiemelt főelőadója részére
a katasztrófavédelem állományában több mint három évtizede színvonalasan végzett szolgálati tevékenysége elismeréseként,
Káldi Róbert büntetés-végrehajtási alezredes, a Büntetés-végrehajtási Szervezet V. Agglomerációs Központ alárendeltségébe tartozó Jász-Nagykun-Szolnok Vármegyei Büntetés-végrehajtási Intézet osztályvezetője részére
a büntetés-végrehajtási szervezet állományában több mint két évtizede színvonalasan végzett szolgálati tevékenysége elismeréseként,
Kaszab Zoltán, a Magyar Honvédség vezénylő zászlósa részére
több mint három évtizedes katonai életpályája során tanúsított elkötelezettsége és áldozatos munkája, kiemelten az altiszti állomány harctéri kiképzési szintjének javítása érdekében végzett szakmai tevékenysége elismeréseként,
Pappné dr. Káin Gyöngyi rendőr alezredes, a Komárom-Esztergom Vármegyei Rendőr-főkapitányság Igazgatásrendészeti Osztályának vezetője részére
a rendőrség állományában több mint három évtizeden keresztül végzett, magas szintű szolgálati tevékenysége elismeréseként
a Magyar Ezüst Érdemkereszt
katonai tagozat
kitüntetést adományozom.
SP ügyszám: SP/3755-3/2024
  • Másolás a vágólapra
  • Nyomtatás
  • Hatályos
  • Már nem hatályos
  • Még nem hatályos
  • Módosulni fog
  • Időállapotok
  • Adott napon hatályos
  • Közlönyállapot
  • Indokolás
Jelmagyarázat Lap tetejére