PÜ BH 2024/234

[1] Az örökhagyó 2020. február 10-én végintézkedés hátrahagyása nélkül, özvegy családi állapotban hunyt el. A hagyatéki eljárásban a közjegyző a hagyatékot egymás között egyenlő arányban törvényes öröklés jogcímén a felperes és az alperes részére adta át.

[2] A felperes 1969. május 26-án született, az örökhagyó vér szerinti gyermeke. Az örökhagyó és a felperes édesanyjának házasságát a bíróság 1970. május 26-án felbontotta, a felperest az édesanyjánál helyezte el, az örökhagyót pedig gyermektartásdíj megfizetésére kötelezte. Az örökhagyó a gyermeke után a tartásdíjat 1972. év végéig fizette, azt követően nem járult hozzá a tartásához.

[3] A felperes édesanyja a felperessel 1971 decemberében Franciaországban telepedett le, ahol újabb házasságot kötött. A felperes édesanyja az illetékes párizsi bíróság előtt pert indított az örökhagyó szülői felügyeleti jogának megszüntetése érdekében, amelynek eredményeként a bíróság az örökhagyót 1975. december 5-én szülői felügyeleti jogától megfosztotta. A felperes édesanyjának a házastársa 1977. december 2-án Franciaországban örökbe fogadta a felperest.

[4] Az örökhagyó 1977-ben Magyarországon újabb házasságot kötött. Házastársával az 1983. július 5-én kelt és 1983. július 25-én jogerőre emelkedett örökbefogadás engedélyezéséről szóló gyámhatósági határozattal örökbe fogadták az alperest.

[5] A felperes keresetében kérte, hogy a bíróság – a Polgári Törvénykönyvről szóló 1959. évi IV. törvény (a továbbiakban: régi Ptk.) 47. § (3) bekezdése és a 200. § (2) bekezdése alapján – állapítsa meg, hogy ő az örökhagyó egyedüli törvényes örököse. Arra hivatkozott, hogy az örökhagyó és az alperes vér szerinti édesanyja között az alperes örökbefogadására kötött szerződés jogszabályba ütközés miatt semmis, mivel az örökhagyó szülői felügyeletet megszüntető jogerős bírósági ítélet hatálya alatt állt, így nem köthetett volna szerződést az alperes örökbefogadására.

[6] Az alperes ellenkérelmében a kereset elutasítását kérte. Viszontkeresetet terjesztett elő, amelyben annak megállapítását kérte, hogy az örökhagyó hagyatékát egyedüli törvényes örökösként ő maga örökli. Kérte továbbá, hogy kötelezze a bíróság az alperest közigazgatási eljárás kezdeményezésére a születési anyakönyvekben szereplő apai bejegyzések megváltoztatása iránt, másodlagosan pedig azt kérte, hogy a bíróság ítéletével pótolja a felperes születési anyakönyvekben szereplő apai bejegyzések megváltoztatásához szükséges nyilatkozatát.

[7] Az elsőfokú bíróság a keresetet és a viszontkeresetet elutasította. A kereset elutasítását azzal indokolta, hogy az alperes örökbefogadását gyámhatóság engedélyezte, tehát az örökbefogadás ezzel a közigazgatási határozattal, és nem szerződéssel jött létre, amiből következően nem semmisíthető meg az örökbefogadás a szerződés semmisségére vonatkozó jogszabályi rendelkezések szerint. Utalt arra is, hogy a közigazgatási határozat semmisségének megállapítására vonatkozó eljárás megindítására irányadó külön jogszabály szerinti hároméves jogvesztő határidő már 1986 júliusában „lejárt”.

[8] Kiemelte, hogy a Polgári Törvénykönyvről szóló 2013. évi V. törvény hatálybalépésével összefüggő átmeneti rendelkezésekről szóló 2013. évi CLXXVII. törvény (a továbbiakban: Ptké.) 57. § (1) bekezdése értelmében ha e törvény eltérően nem rendelkezik, a Polgári Törvénykönyvről szóló 2013. évi V. törvény (a továbbiakban: Ptk.) öröklési jogot szabályozó rendelkezéseit a Ptk. hatálybalépése után megnyílt öröklésre kell alkalmazni. Erre tekintettel az örökhagyó halálának időpontjában hatályos Ptk. 7:72. § (1) bekezdése alapján megállapította, hogy az alperes az örökhagyó után törvényes öröklésre jogosult, mivel az örökbefogadott az örökbefogadó szülő és annak rokonai után az örökbefogadó szülő vér szerinti leszármazójaként örököl. Mindezekre figyelemmel a felperes kizárólagos öröklési jogosultságának megállapítására vonatkozó keresetet alaptalannak találta.

[9] Az Európai Parlament és a Tanács az öröklési ügyekre irányadó joghatóságról, az alkalmazandó jogról, az öröklési ügyekben hozott határozatok elismeréséről és végrehajtásáról, valamint az öröklési ügyekben kiállított közokiratok elfogadásáról és végrehajtásáról, valamint az európai öröklési bizonyítvány bevezetéséről szóló 650/2012/EU Rendelete (EuÖR) 21. cikkének (1) bekezdését akként értelmezte, hogy az öröklési jogviszonyra a magyar jog alkalmazandó, mivel az örökhagyó szokásos tartózkodási helye Magyarország volt az elhalálozása időpontjában.

[10] A viszontkereset elbírálása szempontjából azt a kérdést vizsgálta: a felperes örökbefogadása kizárta-e az öröklési jogi kapcsolatot a vér szerinti édesapjával, azaz az örökhagyóval. Megállapította, hogy a Magyar Népköztársaság Polgári Törvénykönyvéről szóló 1959. évi IV. törvény módosításáról és egységes szövegéről szóló 1977. évi IV. törvény (a továbbiakban: 1977. évi Ptk. Novella) iktatta be a régi Ptk.-ba a 618. §-t, amely bevezette az öröklési jogba a titkos örökbefogadás fogalmát, ami az örökbefogadott és a vér szerinti rokonok között a törvényes öröklési kapcsolat megszűnését eredményezte. Utalt arra, hogy az 1977. évi Ptk. Novella 1978. március 1-jén lépett hatályba, ezért a felperes ezt megelőzően történt örökbefogadását nem tekintheti a magyar jog szerint titkos örökbefogadásnak.

[11] Indokolása szerint a felperes vonatkozásában a házasságról, a családról és gyámságról szóló 1952. évi IV. törvény (a továbbiakban: Csjt.), valamint az annak módosításáról szóló 1986. évi IV. törvény sem alkalmazandó, mivel ez utóbbi törvénnyel kapcsolatos átmeneti rendelkezésekről szóló 4/1987. (VI. 14.) IM rendelet e törvény hatálybalépését 1987. július 1-jében határozta meg, kimondva, hogy annak rendelkezéseit a hatálybalépése után indult ügyekben kell alkalmazni. Kitért arra is, hogy a Csjt.-t módosító 1990. évi XV. törvény 10. § (1) bekezdése értelmében a Csjt. módosítása 1990. március 1-jén lépett hatályba, így ennek rendelkezéseit sem lehetett alkalmazni a már tizenhárom éve befejeződött örökbefogadásra. Erre tekintettel – okfejtése szerint – az adott ügyben a Csjt.-nek azok a rendelkezései nem szolgálhatnak a döntés alapjául, amelyek titkos örökbefogadásnak minősítették azt az esetet, amikor a szülői felügyeletet megszüntető jogerős bírósági ítélet hatálya alatt álló szülő gyermekét fogadták örökbe.

[12] Utalt a Legfelsőbb Bíróság Pfv.II.20.897/2002. számú ügyben hozott döntésére is (megjelent: EBH 2004.1030., valamint BH 2005.177.), amely szerint az örökbefogadás titkosságát az örökhagyó halálakor hatályban lévő családjogi rendelkezések alapján kell megítélni. Indokolása szerint mivel az örökhagyó halálakor már a Ptk. volt hatályban, és a Ptké. 64. §-a szerint a Ptk. örökbefogadással kapcsolatos öröklési jogi rendelkezéseit a Ptk. hatályba lépése után indult örökbefogadási eljárás alapján keletkezett öröklési jogviszonyra kell alkalmazni, az adott esetben a régi Ptk.-t tekintette irányadónak a felperes vonatkozásában. Kiemelte, hogy a régi Ptk.-nak a felperes örökbefogadásakor hatályos 617. § (1) bekezdése értelmében az örökbefogadott az örökbefogadó vér szerinti leszármazójaként örököl, az örökbefogadás tehát nem érinti az örökbefogadott törvényes öröklési jogát a vér szerinti rokonai után. E rendelkezésre utalással az elsődleges viszontkeresetet elutasította, mert okfejtése szerint nem volt megállapítható, hogy az örökhagyó kizárólagos örököse az alperes lenne. Ennek folyományaként elutasította az alperes további viszontkereseteit is.

[13] Az alperesnek a viszontkeresetet elutasító rendelkezés elleni fellebbezése folytán eljárt másodfokú bíróság az elsőfokú bíróság ítéletének fellebbezett rendelkezését részben megváltoztatta és megállapította, hogy az alperes az örökhagyó „kizárólagos” törvényes örököse. A másodlagos és a harmadlagos viszontkereseti kérelem tárgyában a fellebbezést alaptalannak találta, ezért e viszontkereseti kérelmek tekintetében helybenhagyta az elsőfokú ítéletet.

[14] Kiemelte, hogy a fellebbezés – és ezáltal a másodfokú eljárás – tárgya kizárólag az ítéletnek a viszontkeresetet elutasító rendelkezése volt, míg a keresetet elutasító döntés fellebbezés hiányában a polgári perrendtartásról szóló 2016. évi CXXX. törvény (a továbbiakban: Pp.) 358. § (3) bekezdése alapján jogerőre emelkedett.

[15] Indokolása szerint az elsőfokú bíróság a viszontkereset elbírálása során helyesen vette számba az örökbefogadásra vonatkozó anyagi jogi (régi Ptk.) és eljárási jogszabályokat (Csjt.) és azok módosításait, azonban azokból helytelen jogi következtetést vont le. Utalt arra, hogy a Polgári Törvénykönyv módosításáról és egységes szövegéről szóló 1977. évi IV. törvény hatálybalépéséről és végrehajtásáról szóló 1978. évi 2. törvényerejű rendelet (a továbbiakban: régi Ptké. II.) 8. §-a határozta meg a titkos örökbefogadás fogalmát, ami az anyakönyvezés módjától függött.

[16] Kiemelte: az 1977. évi Ptk. Novella 1978. március 1-jén lépett hatályba, de a régi Ptké. II. 17. §-a – az elsőfokú ítélet megállapításával szemben – tartalmazott átmeneti rendelkezést: annak értelmében pedig – fejtette ki – az örökbefogadással kapcsolatos rendelkezéseket a törvény hatálybalépése előtt megnyílt öröklés esetén is alkalmazni kell, feltéve, hogy az örökbefogadást a régi Ptk. hatályba lépését, azaz 1960. május 1-jét követően engedélyezték. Értelmezése szerint az 1977. évi Ptk. Novellát alkalmazni kellett akkor is, ha az örökhagyó halála 1978. március 1-jét megelőzően történt és a hagyaték átadására még nem került sor, feltéve, hogy az örökbefogadást a régi Ptk. hatálybalépése után engedélyezték. Ebből azt a következtetést vonta le, hogy az öröklési kapcsolat szempontjából az örökbefogadás titkosságát nem az engedélyezésének, hanem az örökhagyó halálának időpontjához kötötte a jogalkotó.

[17] Utalt arra, hogy a Csjt.-nek az 1987. szeptember 1-jén hatályba lépett 1986. évi IV. törvénnyel történt módosításával összefüggésben az 1987. évi 11. törvényerejű rendelet állapította meg a régi Ptké. II. új 8. §-át, amely szerint titkos örökbefogadásnak csak a Csjt. 48. § (3) és (4) bekezdés a)–d) pontjában meghatározott esetek minősülnek. Ezek között szerepelt: nincs szükség a szülő hozzájárulására, ha a szülő szülői felügyeleti jogot megszüntető jogerős bírói ítélet hatálya alatt áll. Ezt követően – tette hozzá – az 1990. évi XV. törvény módosította a Csjt. 48. §-át és a régi Ptké. II. 8. §-át, tovább bővítve a titkos örökbefogadásnak a perbeli örökbefogadást nem érintő esetköreit. Kifejtette, hogy a Csjt. 1987. évi módosításának hatályba lépésére átmeneti rendelkezést a végrehajtására kiadott 4/1986. (VI. 14.) IM rendelet nem tartalmazott, míg az 1990. évi XV. törvény 10. § (2) bekezdése szerint e rendelkezéseket a folyamatban lévő ügyekben is alkalmazni kell, egyéb átmeneti rendelkezésről azonban ez a jogszabály nem rendelkezett. Ennek okán vizsgálta: a titkos örökbefogadás új meghatározását mely időpontban megnyílt öröklés esetén kell irányadónak tekinteni az öröklési rend megállapításánál.

[18] E körben osztotta az elsőfokú bíróság álláspontját abban, hogy bár az örökhagyó halálakor már a Ptk. volt hatályban, azonban a Ptké. 64. §-a – az 57. §-ban foglalt örökléssel kapcsolatos átmeneti szabállyal szemben – az örökbefogadás öröklési jogi következményei szempontjából kivételesen a régi Ptk. alkalmazását írta elő. Arra nézve, hogy a régi Ptk. mely időállapot szerinti rendelkezéseit kell figyelembe venni, iránymutatónak tartotta a régi Ptké. II. 17. §-ának átmeneti szabályát, amelynek értelmében a keresetet az adott jogviszony keletkezése időpontjában: az adott esetben az örökhagyó halálakor hatályos anyagi jogi jogszabályok alapján kell elbírálni. Irányadónak tartotta az alperes által hivatkozott, de az elsőfokú bíróság által szerinte nem megfelelően értelmezett EH 2004.1030. számú elvi bírósági határozatot, amely szerint az örökbefogadott és a vér szerinti rokonai közötti törvényes öröklési kapcsolat szempontjából az örökbefogadás titkosságát az örökhagyó halálakor hatályban lévő családjogi rendelkezések alapján kell megítélni.

[19] Kitért arra is: az örökhagyó halálakor sem a régi Ptk., sem a Csjt. már nem volt hatályban, azonban a jogalkotásról szóló 2010. évi CXXX. törvény (a továbbiakban: Jat.) szabályozási átmenetről rendelkező 15. § (2) bekezdése alapján alkalmazandó jogszabályi rendelkezés, az akkor „hatályos” anyagi jogi jogszabály a hatályvesztésüket megelőző utolsó időállapotuk szerinti. Ebből pedig álláspontja szerint az következik, hogy a Csjt. 48. § (5) bekezdés a) pontja és a régi Ptk. 618. §-a értelmében a felperes örökbefogadását az öröklési kapcsolat szempontjából titkosnak kell minősíteni, amely kizárja a felperes öröklési jogát vérszerinti hozzátartozója, az örökhagyó után.

[20] A fellebbezési érveléssel és a fentiekkel összefüggésben kifejtette, hogy megítélése szerint a Ptké. 64. §-a és az elvi bírósági határozat között nincs ellentmondás: okfejtése szerint az előbbi a régi Ptk. alkalmazására utal vissza, míg az utóbbi azt határozza meg, hogy annak mely időállapot szerinti rendelkezését kell alkalmazni.

[21] Kiemelte továbbá: az elvi bírósági határozat a meghozatala időpontjában hatályos, a bíróságok szervezetéről és igazgatásáról szóló 1997. évi LXVI. törvény (régi Bszi.) 27. § (2) bekezdése szerint a jogalkalmazás egységének biztosítását szolgáló eszköz volt a jogegységi határozat mellett. Kifejtette, hogy bár a hivatkozott elvi bírósági határozat a Bírósági Határozatok Gyűjteményében (a továbbiakban: BHGY) ugyan nem szerepel, ekként „precedensként” nem vehető figyelembe, ennek ellenére indokoltnak és szükségesnek tartotta annak „alkalmazását”, az adott ügyben is felmerült azonos elvi kérdés megítélésben, egyetértő álláspontja okán.

[22] A jogerős ítélet ellen a felperes terjesztett elő felülvizsgálati kérelmet, amelyben – annak tartalma szerint – elsődlegesen a jogerős ítélet viszontkeresetnek helyt adó rendelkezése hatályon kívül helyezését és ebben a körben az elsőfokú bíróság ítéletének helybenhagyását, másodlagosan a jogerős ítélet hatályon kívül helyezését és a másodfokú bíróság új eljárásra és új határozat hozatalára utasítását kérte.

[23] Hivatkozott a régi Ptké. II. 17. §-ának téves alkalmazására: álláspontja szerint bár az valóban rendelkezik visszaható hatállyal, de az adott esetben az öröklés nem 1978. március 1-jét megelőzően, hanem az örökhagyó 2020. február 10-én bekövetkezett halálával nyílt meg. A másodfokú bíróságnak a Ptké. II. 17. §-ának alkalmazhatóságára vonatkozó megállapítását abból azért is tévesnek tartotta, mert a Ptké. 67. § j) pontja szerint a régi Ptké. II. a Ptk. hatályba lépésével hatályát vesztette, így a Jat. 15. § (2) bekezdés a) pontja alapján annak alkalmazása az ügyben kizárt. Érvelése szerint a jogerős ítéletben foglaltakkal egyezően a keresetet az adott jogviszony keletkezése időpontjában: adott esetben az örökhagyó halálakor hatályos anyagi jogi jogszabályok alapján kell elbírálni, de okfejtése szerint az örökhagyó halálakor hatályos anyagi jogi jogszabály a Ptké. volt, amely rögzítette, hogy a Ptk.-t csak a hatálybalépése utáni örökbefogadási eljárásokban lehet alkalmazni öröklési jogi vonatkozásban.

[24] Mindezekkel összefüggésben rámutatott arra is: bár az örökhagyó halálakor sem a régi Ptk., sem a Csjt. már nem volt hatályban, ebből szerinte a másodfokú bíróság jogszabálysértő módon vonta le azt a következtetést, hogy a régi Ptk. 617. § (2) bekezdése már nem alkalmazható a felek jogviszonyában. Álláspontja szerint a jelen per szempontjából speciális átmeneti szabály a Ptké. 64. §-a, amelynek alapján a Ptk. helyett a régi Ptk. rendelkezései irányadóak az ügyben. A fentiekből szerinte az következik, hogy a jogvitát a régi Ptk. 617. § (2) bekezdése alapján kellett volna elbírálni, amelynek alapján törvényes öröklésre jogosult.

[25] Állította továbbá: a jogerős ítéletnek a Csjt. 48. § (5) bekezdésére és a régi Ptk. 618. §-ára alapított ítéleti rendelkezései anyagi jogi szabályt sértenek. Okfejtése szerint a per tárgya vonatkozásában sem az 1977. évi Ptk. Novella, sem a régi Ptké. II. nem rendelkezik visszaható hatályról, mivel szerinte a régi Ptké. II. 17. §-a nem a perbeli esetre, hanem arra vonatkozik, ha az 1977. évi Ptk. Novella hatálybalépése előtt megnyílt öröklés az ügy tárgya. Mindemellett – tette hozzá – a Csjt. 48. § (5) bekezdése a családjogi törvény módosításáról szóló 1990. évi XV. törvény 3. §-a értelmében 1990. március 1-jén lépett hatályba, a rendelkezéseit a folyamatban lévő ügyekben kellett alkalmazni, de a felperes tizenhárom évvel korábban befejeződött örökbefogadását nem lehet folyamatban lévő ügynek tekinteni.

[26] Hivatkozása szerint az EBH 2004.1030. számon megjelent döntés – mivel nincs közzétéve a BHGY-ban – a jelen perben nem irányadó, de arra nincs is szükség, mert szerinte az ügyben a Ptké. 64. §-a alkalmazandó.

[27] Hangsúlyozta továbbá: a nemzetközi magánjogról szóló 2017. évi XXVIII. törvény (a továbbiakban: Nmjtv.) 4. § (2) bekezdése szerint a magyar jogban ismeretlen jogintézmény minősítését a jogintézményt szabályozó külföldi jog alapján kell elvégezni, különös tekintettel annak a külföldi jogban betöltött funkciójára és céljára. Előadta, hogy a francia jog szerinti egyszerű örökbefogadás megítélése szempontjából a francia Code Civil szabályait kell alkalmazni, amely szerint az örökbefogadott gyermek örököl biológiai apjától is. Érvelése szerint a francia jog szerinti egyszerű örökbefogadás a magyar jog szerinti nyílt örökbefogadásnak feleltethető meg.

[28] Kitért arra is, hogy álláspontja szerint a jogerős ítélet sérti az Emberi Jogok Európai Egyezményének (a továbbiakban: EJEE) 14. cikkét. E körben utalt az Emberi Jogok Európai Bíróságának (a továbbiakban: EJEB) Pla és Puncernau ügyben hozott ítéletére, amelyben megállapították az EJEE 14. cikkének sérelmét, mert az adott tagállam bírósága egyezmény-sértő módon megkülönböztette a házasságból született és a házastársak által örökbefogadott gyermek között egy végrendelet értelmezésével összefüggésben. Álláspontja szerint a jelen ügyben is hasonló „diszkriminációt követett el” a másodfokú bíróság.

[29] Az EJEE 8. és 18. cikkének sérelmét abban látta, hogy a másodfokú bíróság jogellenesen „megbünteti” őt azért, mert önhibáján kívül örökbefogadták. Az EJEE Tizenkettedik Kiegészítő Jegyzőkönyv 1. cikkének sérelmét is állította arra tekintettel, hogy szerinte a másodfokú bíróság „hátrányosan megkülönböztette” a gyermekkori örökbefogadása miatt.

[30] Az alperes felülvizsgálati ellenkérelemében a jogerős ítélet hatályban tartását kérte. Álláspontja szerint a Ptké. II. 17. § alkalmazásának helye van a perben, mert a felperes örökbefogadása 1977. december 2-án történt, és 1960. május 1-jét követően már figyelembe kell venni, hogy az örökbefogadásra nyílt vagy titkos módon került-e sor. Alkalmazni kell – érvelt – a régi Ptk. 618. §-át, amely a törvényes öröklés szempontjából különbséget tesz az örökbefogadás nyílt vagy titkos módja között.

[31] Kiemelte: az örökbefogadás módja meghatározásának szempontjából a régi Ptk. és Csjt. szabályait – amint azt álláspontja szerint az elmúlt húsz év joggyakorlata megerősíti – az utolsó időállapot szerint kell figyelembe venni. Hozzátette, hogy az EuÖR 21. cikk (1) bekezdése alapján az örökbefogadás módját a magyar jog szerint kell megítélni, az Nmjtv. 4. § (2) bekezdése nem alkalmazható.

[32] Vitatta, hogy a jogerős ítélet sértené az EJEE-t, mivel a felperesnek semmilyen alapvető emberi joga nem sérül, mert öröklési joga megmarad az örökbefogadó apa után. Okfejtése szerint az EJEB hivatkozott döntésében kifejtettek sem alkalmazhatók az adott ügyben, hiszen ott egy végrendelet értelmezéséről volt szó, ebben az esetben pedig az örökhagyó végintézkedés hátrahagyása nélkül hunyt el.

[33] A felülvizsgálati kérelem nem alapos.

[34] A Pp. 406. § (1) bekezdése értelmében eredményes felülvizsgálat alapja az ügy érdemére kiható jogszabálysértés, illetve a Kúria közzétett határozatától jogkérdésben való eltérés lehet.

[35] A felülvizsgálattal élő felperes több anyagi jogi jogszabálysértésre, továbbá a Nmjtv. 4. § (2) bekezdésének mellőzésére hivatkozott.

[36] A Kúria előre bocsátja, hogy a jogerős ítélet és a felülvizsgálati kérelem által meghatározott keretben a felülvizsgálati eljárás tárgya kizárólag a jogerős ítélet viszontkeresetnek helyt adó rendelkezése volt. A Kúria a jogerős ítélet felülvizsgálati kérelemmel támadott részét a Pp. 423. § (1) bekezdése alapján a felülvizsgálati kérelem keretei között vizsgálta, és azt az ott hivatkozott indokok alapján az alábbiak szerint nem találta jogszabálysértőnek.

[37] Az ügyben eljárt bíróságoknak elsődlegesen abban a kérdésben kellett állást foglalniuk, hogy az örökhagyó hagyatékával kapcsolatos igény, amely szorosan összefügg az alperes örökbefogadásával, milyen időpontban hatályos anyagi jogi jogszabályok alapján ítélhető meg.

[38] A felperes sem vitatta azt, hogy a viszontkeresetet az adott jogviszony keletkezése időpontjában: az adott esetben az örökhagyó halálakor hatályos anyagi jogi jogszabályok alapján kell elbírálni. Ez következik a régi Ptké. és a Ptké. szabályozási logikájából is: mind a Polgári Törvénykönyv hatálybalépéséről és végrehajtásáról szóló 1960. évi 11. törvényerejű rendelet (a továbbiakban: régi Ptké. I.), mind a Ptké. – főszabályként – úgy rendelkezik, hogy a régi Ptk. és a Ptk. öröklési jogot szabályozó rendelkezéseit egyaránt a törvény hatálybalépése után megnyílt öröklésre kell alkalmazni [régi Ptké. I. 92. §, Ptké. 57. § (1) bekezdés]. Ez az adott esetre vetítve azt jelenti, hogy ha a törvény nem rendelkezik eltérően, az örökhagyó halálakori öröklési jogi szabályt kell alkalmazni, függetlenül az öröklésre alapot adó öröklési jogi kapcsolat korábbi keletkezésétől, illetve a konkrét öröklési jogi jogintézmény szabályozásának időpontjától. A Ptké. említett főszabályához képest – amint arra a másodfokú bíróság helyesen utalt is – annyiban tartalmaz eltérő rendelkezést a Ptké. 64. §-a, hogy a Ptk. örökbefogadással kapcsolatos öröklési jogi rendelkezéseit a Ptk. hatálybalépése után indult örökbefogadási eljárás alapján keletkezett öröklési jogviszonyra kell alkalmazni. Ez az adott ügyben az 1977. évi örökbefogadás miatt azt jelentette: a jogvitára a régi Ptk. rendelkezései az irányadók.

[39] Az 1960. május 1-jén hatályba lépett, a Polgári Törvénykönyv által érintett egyes jogszabályok módosításáról, illetőleg kiegészítéséről szóló 1960. évi 12. törvényerejű rendelet úgy módosította a Csjt. 51. §-át, hogy az örökbefogadott az örökbefogadás folytán mind az örökbefogadóval, mind annak rokonaival szemben az örökbefogadó gyermekének jogállásába lépett. Az ugyanekkor hatályba lépő régi Ptk. 617. § (1) bekezdése pedig kimondta, hogy az örökbefogadott az örökbefogadó vér szerinti leszármazójaként örököl. Ezáltal az örökbefogadott gyermek – szemben a korábbi szabályozással – nemcsak az örökbefogadójának, hanem az örökbefogadó rokonainak is törvényes örökösévé vált.

[40] Az örökbefogadott kettős – vér szerinti és örökbefogadó hozzátartozó után fennálló – öröklési joga azonban a jogalkotó megítélése szerint a gyakorlatban az örökbefogadás alapvető céljával ellentétesen hatott: zavarja az örökbefogadott gyermek beilleszkedését az örökbefogadó családjába. A régi Ptk.-nak az 1977. évi Ptk. Novellával módosított 618. §-a ezért kimondta: titkos örökbefogadás esetén az örökbefogadott és vérszerinti rokonai között – az örökbefogadás fennállása alatt – nincs törvényes öröklési kapcsolat, vagyis titkos örökbefogadás esetén sem az örökbefogadott nem örökölhet vérszerinti rokonai után, sem azok nem örökölhetnek utána.

[41] A titkos örökbefogadás fogalmát a régi Ptké. II. 8. §-a az anyakönyvezés módjához kötötte. A titkos örökbefogadás eseteinek a Csjt. 48. §-ában új, differenciáltabb meghatározását adó 1987. évi 11. törvényerejű rendelet (a továbbiakban: 1987. évi tvr.) 1987. szeptember 1-jén lépett hatályba, míg a végleges fogalmat az 1990. március 1-jén hatályba lépett 1990. évi XV. törvény rögzítette. Az utóbbi törvény 10. §-ának (1) bekezdése szerint a rendelkezéseit a folyamatban levő ügyekben is alkalmazni kell, ezen túlmenően azonban átmeneti rendelkezést nem tartalmazott.

[42] A másodfokú bíróság arra tekintettel, hogy a Csjt. 48. § (5) bekezdés a) pontja szerinti új esetkör – nevezetesen: a szülői felügyeleti jogot megszüntető jogerős ítélet hatálya – is titkos örökbefogadást eredményez, helyesen tette vizsgálat tárgyává, hogy a titkos örökbefogadás új meghatározását mely időpontban megnyílt öröklés esetén kell irányadónak tekinteni az öröklési rendnél.

[43] A Legfelsőbb Bíróság már a P.törv.II.20.228/1989. számú ügyben meghozott, a BH 1989.445. számon megjelent döntésben is megállapította: a régi Ptké. II.-nek az 1987. évi tvr.-rel módosított 8. §-a szerint a Ptk. 618. §-ának az alkalmazásában titkos örökbefogadásnak a Csjt. 48. § (3) bekezdésében és a (4) bekezdés a) pontjában meghatározott esetek minősülnek. Ez a rendelkezés az 1987. évi tvr. 7. § (1) bekezdése szerint a kihirdetése napján: 1987. szeptember 1-jén lépett hatályba, és ez eltérő jogszabályi rendelkezés hiányában azt jelenti, hogy – öröklési jogi szabályról lévén szó – a hatályba lépését követően megnyílt öröklés vonatkozásában már ezt kell alkalmazni. Az örökbefogadott gyermek és a vérszerinti szülője közötti öröklési jogi kapcsolat szempontjából tehát az örökbefogadás már nem az anyakönyvezés módjától függően, hanem az új – hatályos – családjogi szabályozáshoz igazodóan minősül titkosnak. A Legfelsőbb Bíróság a már hivatkozott EBH 2004.1030. számon megjelent elvi tartalmú döntésében ugyanerre a következtetésre jutva, egyértelművé tette: az örökbefogadott és a vér szerinti rokonai közötti törvényes öröklési kapcsolat szempontjából az örökbefogadás titkosságát az örökhagyó halálakor hatályban lévő családjogi rendelkezések alapján kell megítélni.

[44] A fentiekre figyelemmel a Kúria – a másodfokú bírósággal e kérdésben is egyetértve – az EBH 2004.1030. számon megjelent elvi bírósági határozatban kifejtetteket az adott jogvitára is irányadónak tekintette, így az örökbefogadás titkosságát és annak joghatásait az öröklési jogvitában a hagyaték megnyíltának időpontjára tekintettel – az átmeneti rendelkezések folytán alkalmazandó – az örökbefogadást követően szabályozott, titkos örökbefogadás új fogalmát meghatározó jogszabályi rendelkezések alapján kell megítélni. Ezek pedig a már hivatkozott Ptké. 64. §-a folytán alkalmazandó régi Ptk. 618. §-a és az abban hivatkozott Csjt. 48. § (5) bekezdés a) pontja. E jogszabályi rendelkezések értelmében a felperes örökbefogadását titkosnak kell tekinteni, ami kizárja a felperes öröklési jogát a vérszerinti hozzátartozója, az örökhagyó után. Míg az előbbi tekintetében arra, hogy a régi Ptk. mely időállapotban hatályos szabályait kell alkalmazni, a régi Ptké. II. 17. §-a ad iránymutatást, az utóbbira nézve a másodfokú bíróság – összhangban az elvi bírósági határozattal is – helytállóan jutott arra a következtetésre: a Jat. 15. § (2) bekezdés a) pontjának megfelelő értelmezése a hatályvesztést megelőző utolsó időállapot szerinti alkalmazás lehet.

[45] A Kúria utal arra is: a régi Ptké. II. 17. §-a a titkos örökbefogadás öröklési jogi fogalmának bevezetése folytán szükséges átmeneti rendelkezéseket tartalmazta. Az említett jogszabályhely helyes értelmezése szerint ha az örökbefogadás 1960. május 1-jét követően történt, a vér szerinti rokonokkal fennálló öröklési kapcsolat szempontjából – a hagyaték 1960. május 1-jét követő megnyíltakor – minden esetben vizsgálni kellett, hogy az örökbefogadás titkosnak minősült-e vagy sem. Az új öröklési jogi szabályt azonban csak akkor lehetett alkalmazni, ha „a már átadott örökséget, illetőleg a ténylegesen birtokba vett hagyaték tulajdonjogát ez a rendelkezés nem érinti” (régi Ptké. II. 17. § második mondat). Ha tehát az örökbefogadás az új rendelkezés szerint titkosnak minősült, de az örökhagyó még az új jogszabály hatálybalépése előtt halt meg, az új jogszabály alkalmazására csak akkor kerülhetett sor, ha a hatálybalépéséig: 1978. március 1-jéig jogerős hagyatékátadó végzés még nem született, vagy hagyatéki eljárás hiányában az örökség tényleges birtokbavétele nem történt meg. Az örökhagyó 1978. március 1. utáni halála esetén viszont – ha az örökbefogadás abban az időpontban a fentiek szerint titkosnak minősül – ez a korlátozás nem érvényesül.

[46] A felülvizsgálati érveléssel összefüggésben utal arra a Kúria, hogy a felperes tévesen állította, hogy a jelen jogvitában a régi Ptké. II. nem irányadó, mivel azt a Ptké. 67. § j) pontja hatályon kívül helyezte. A régi Ptké. II. – a régi Ptk. novelláris módosítása hatályba lépéséről és végrehajtásáról rendelkező jogszabály – átmeneti szabályokat tartalmaz arra, hogy a régi Ptk. mely időpontban hatályos rendelkezése alkalmazandó. A régi Ptké. II. ebből kifolyólag nem választható el a régi Ptk.-tól, azzal együtt érvényesül.

[47] Az EJEE megsértésével összefüggő felülvizsgálati érvelés kapcsán a Kúria rámutat: jelen perben is irányadónak tartja a közzétett határozataiban – legutóbb a Kúria Pfv.IV.20.275/2024/4. számú ügyben – kifejtett jogértelmezését, amely szerint az EJEE preambuluma alapján, annak aláírói az Egyezményben részes országok kormányai, amelyek az 1. cikk szerint arra vállaltak kötelezettséget, hogy biztosítják a joghatóságuk alatt álló minden személy számára az Egyezmény I. fejezetében meghatározott jogokat és szabadságokat. Az EJEE így az abban részes országok kormányaira rója azt a kötelezettséget, hogy belső jogszabályaikkal megteremtsék az Egyezményben írt jogok és szabadságok gyakorlásának, valamint érvényesítésének rendjét, meghatározzák a jogsértések következményeit. Mivel az EJEE címzettjei az érintett kormányok, ezért nincs lehetőség az abban meghatározott jogok egyedi jogvitákban való közvetlen érvényesítésére a nemzeti bíróságok előtt (Kúria Pfv.IV.21.699/2016/4., megjelent: BH 2017.148., Pfv.III.20.953/2021/4., Pfv.III.20.004/2020/5.). Az EJEE-be ütköző magatartások közvetlenül nem szankcionálhatók, azokhoz az annak alapján meghozott belső jogszabályok megsértése esetén fűződhetnek jogkövetkezmények (Kúria Pfv.III.21.423/2011/13., megjelent: BH 2013.45.). Mindezekre figyelemmel a Kúria nem vizsgálhatta az EJEE felperes által megjelölt cikkeinek a megsértését sem.

[48] Végezetül kiemeli a Kúria: a jogerős ítélet csak olyan kérdésben támadható felülvizsgálati kérelemmel, amely az első- és a másodfokú eljárásnak is tárgya volt. Ennek oka az, hogy a felülvizsgálati kérelemnek csak olyan téves jogi álláspont vagy mulasztás lehet az alapja, ami az eljárás korábbi szakaszaiban is a per tárgya volt; amely kérdéssel a korábban eljárt bíróságok erre irányuló kérelem hiányában nem foglalkozhattak, azzal kapcsolatban jogszabálysértést sem követhettek el (Kúria Pfv.I.20.817/2023/6., Gfv.VI.30.124/2024/8.). Az első- és másodfokú eljárás során nem volt vitás az örökbefogadással kapcsolatos alkalmazandó jog, így az, hogy az EuÖR 21. cikk (1) bekezdése alapján a magyar jog alapján kell elbírálni a viszontkeresetet. Ebből következően a Kúria érdemben nem vizsgálhatta a felülvizsgálati kérelemnek az Nmjtv. 4. § (2) bekezdésének mellőzésére vonatkozó érvelését sem. Mindazonáltal a Kúria utal arra, hogy az EuÖR-nek mint általános hatályú, közvetlenül alkalmazandó uniós jogi aktusnak az Nmjtv.-vel szemben – amint azt az európai uniós jog és különösen a rendelet mint uniós jogforrás jellemzőire figyelemmel a Nmjtv. 2. §-a is megerősíti – alkalmazási elsőbbsége van.

[49] Mindezekre tekintettel a Kúria a felperes által megjelölt okból nem jogszabálysértő jogerős ítéletet – a felülvizsgálattal támadott részében – hatályában fenntartotta.