PÜ BH 2024/264

II. A bírói gyakorlatban formálódó értékszínvonal a nem vagyoni kártérítés összege meghatározásának csak a nagyságrendi behatárolásához ad szempontot. A személyiségi jogsértések és hátrányos következményeik különbözőségei nem teszik lehetővé a kártérítési összegek ennél pontosabb összevetését [1959. évi IV. törvény (régi Ptk.) 280. § (3) bek., 355. § (4) bek.; 1952. évi III. törvény (régi Pp.) 206. § (3) bek.].

[1] Az I. rendű felperes a II–III. rendű felperesek gyermeke, a IV. rendű felperes testvére.

[2] Az I. rendű felperes az alperes tagóvodájában 2013. április 18-án az óvoda udvarán, társaival az óvónőt körbe állva, a tízórai elfogyasztása során egy répadarabot félrenyelt, és az emiatt fellépett légzészavaron a dolgozók nem tudtak segíteni. A riasztott mentőegység által megkezdett újraélesztés nem vezetett eredményre. A később kiérkezett rohammentő személyzetének egy speciális fogóval sikerült eltávolítani a félrenyelt répadarabot. Ekkorra az I. rendű felperes már a klinikai halál állapotába került, az újraélesztése nyomán azonban visszatért a szívműködése és a keringése, stabilizált állapotban kórházba szállították.

[3] Az I. rendű felperesnél a légzésleállást következtében a szakszerű ápolás ellenére súlyos mentális retardáció és a négy végtagjára kiterjedő bénulás alakult ki; nem vonható kontaktusba, külső ingerekre az izmai megfeszítésével reagál, érintésre a szemét kinyitja, és időnként tárgyakat fixál. A folyamatos rehabilitáció és a rendszeres gyógytorna ellenére az állapotában számottevő javulás nem várható.

[4] Az I. rendű felperes a II. rendű felperessel együtt 2017 szeptemberétől Németországban él, ahol hétköznapokon speciális intézeti fejlesztésben részesül. Az otthoni ápolását és gondozását a balesettől kezdődően a II. rendű felperes végzi.

[5] A felperesek keresetükben – a nemzeti köznevelésről szóló 2011. évi CXC. törvény 59. § (3) bekezdése alapján – az alperest vagyoni és nem vagyoni káraik megtérítésére kérték kötelezni.

[6] Az alperes érdemi ellenkérelmében a kereset elutasítását kérte.

[7] Az elsőfokú bíróság közbenső ítéletével megállapította az alperes kártérítő felelősségét az I. rendű felperes 2013. április 18-án bekövetkezett balesetével okozati összefüggésben az I–IV. rendű felpereseket ért károkért. Az alperes fellebbezése folytán eljárt másodfokú bíróság közbenső ítéletével az elsőfokú bíróság közbenső ítéletét helybenhagyta.

[8] A felperesek módosított keresetükben az alperest az I. rendű felperes javára 60 000 000 forint, a II–III. rendű felperesek javára személyenként 45 000 000 forint, a IV. rendű felperes javára 23 000 000 forint nem vagyoni kártérítés megfizetésére kérték kötelezni. A II–III. rendű felperesek – a közöttük létrejött engedményezési szerződésben foglaltaknak megfelelően – ápolás-gondozás, gyógytorna és gyógymasszázs, háztartási kisegítő, közlekedési többletköltség, pelenka többletköltség, élelemfeljavítás, rezsi többletköltség, gyógyhatású készítmények és vitamin többletköltség, valamint betegkíséret jogcímén lejárt és folyamatos járadék megfizetésére is kérték kötelezni az alperest.

[9] Az alperes érdemi ellenkérelme továbbra is a kereset elutasítására irányult.

[10] Az elsőfokú bíróság ítéletével az alperest az I. rendű felperes részére 60 000 000 forint, a II. rendű felperes részére 131 945 300 forint és abból különböző részösszegek után eltérő időpontoktól járó késedelmi kamat, valamint 2023. november 1-jétől véghatáridő nélkül minden hónap 10. napjáig esedékesen 1 215 219 forint költségpótló járadék, a III. rendű felperes részére 49 624 426 forint és abból különböző részösszegek után eltérő időpontoktól járó késedelmi kamat, a IV. rendű felperes részére 20 000 000 forint megfizetésére kötelezte. Ezt meghaladóan a keresetet elutasította.

[11] Mindenekelőtt utalt arra, hogy a jogerős közbenső ítélettel az alperes kártérítő felelősségét megállapította, aki a Polgári Törvénykönyvről szóló 1959. évi IV. törvény (a továbbiakban: régi Ptk.) 355. §-a szerint köteles a felpereseket ért károk megtérítésére.

[12] A nem vagyoni kártérítési igények elbírálásakor abból indult ki, hogy a felperesek családja korábban jól működött, biztos egzisztenciális alapokon nyugodott, és a családot alapjaiban rázta meg az I. rendű felperes balesete, a felperesek a trauma feldolgozásával a mai napig küzdenek. Az e körben lényeges tényeket a tanú- és a szakértői bizonyítás eredménye alapján állapította meg. A káreseménnyel kiváltott fizikai és pszichés állapotváltozásnak, egészségromlásnak és életminőség-változásnak tulajdonított jelentőséget.

[13] Az I. rendű felperes esetében figyelemmel volt arra, hogy a baleset következtében légzési, majd keringési elégtelenség alakult ki nála, újra kellett éleszteni, három hétig kómában, négy hétig éber kómában volt, 2013 augusztusáig kisebb megszakításokkal kórházi, illetve rehabilitációs kezelés alatt állt, több műtéten esett át. Kiemelte, hogy az I. rendű felperes a négy végtagjára kiterjedő, fokozott izomtónussal járó bénulása, a súlyos fokú értelmi és beszédkészség fogyatékossága, valamint az epilepsziája miatt elvesztette a kiteljesedett életre való lehetőségét, az életminősége drasztikusan és végérvényesen megváltozott. Értékelte az I. rendű felperes 100%-os mértékű munkaképesség-csökkenését és a 80% feletti össz-szervezeti egészségkárosodását is. Mindezek miatt, a testi épséghez és az egészséghez fűződő jog sérelmére tekintettel a keresetben követelt 60 000 000 forint nem vagyoni kártérítést nem találta eltúlzottnak.

[14] A II. rendű felperesnél figyelembe vette, hogy a balesetet követően jelen volt az I. rendű felperes ellátásakor, és az újraélesztését súlyos traumaként élte meg. Lényegesnek tartotta, hogy a II. rendű felperes a baleset után a munkáját feladta, és azóta minden idejét és energiáját az I. rendű felperes ápolására és gondozására fordítja, ennek következtében a baráti kapcsolatai hosszú ideig teljesen megszűntek, a III. rendű felperessel való párkapcsolata elhidegült, amely a házasságuk felbomlásához vezetett. Értékelte, hogy a II. rendű felperesnek a IV. rendű felperesre kifejezetten kevesebb ideje jutott, amit ugyancsak frusztrációként ért meg. A szakvélemény alapján megállapította azt is, hogy a II. rendű felperesnél a poszttraumás stresszzavar maradványtünetei, szorongás, közepes súlyosságú depresszió és enyhe alvászavar áll fenn, és indokolt lenne a pszichoterápiás és gyógyszeres kezelése. Szintén a szakvélemény alapján a baleset következtében kialakult egészségkárosodás mértékét 8%-ban, a baleseti eredetű munkaképesség-csökkenés mértékét 10%-ban határozta meg. Ezekre tekintettel a keresettel egyezően 45 000 000 forint nem vagyoni kártérítés megfizetésére kötelezte az alperest.

[15] A III. rendű felperes vonatkozásában lényegesnek tartotta, hogy a baleset előtt a gyermekei ellátásában, nevelésében teljes szerepet vállalt, ugyanakkor a baleset miatt egyedüli keresővé vált, a társas kapcsolatai beszűkültek, a II. rendű felperessel érzelmileg eltávolodtak, majd elváltak. Utalt arra, hogy a baleset a III. rendű felperes számára is nagy mértékű pszichés megterhelést jelentett, depresszív lehangoltság jellemzi, amely a mindennapi életvitelében, munkavégzésében korlátozza, és az esetében is szükségesnek mutatkozik a pszichoterápiás és gyógyszeres kezelés. Emiatt a III. rendű felperes javára 35 000 000 forint nem vagyoni kártérítést ítélt meg, ezt meghaladóan a keresetet elutasította.

[16] A IV. rendű felperes esetében figyelembe vette, hogy a testvére balesete nagyfokú riadalmat és szorongást keltett benne, és a balesetet követő években az életkorát meghaladó pszichés terhelésnek volt kitéve, érzelmileg nehezen viselte testvérének és édesanyjának külföldre költözését. Jelentőséget tulajdonított annak is, hogy a IV. rendű felperes 2017 októberében mentálhigiénés kórházi ellátásban részesült a szuicid gondolatai, a rossz pszichés állapota, az evés- és alvászavarai miatt, a pszichiátriai gyógykezelésének folytatása pedig feltétlenül szükséges. Mindezek alapján az alperest a IV. rendű felperes részére 20 000 000 forint nem vagyoni kártérítés megfizetésére kötelezte, ezt meghaladóan a keresetet elutasította.

[17] A nem vagyoni kártérítések összegét a keresetnek megfelelően az ítélethozatal idején fennállott értékviszonyok alapulvételével határozta meg.

[18] A II–III. rendű felperesek által követelt vagyoni kártérítések közül az ápolás-gondozás költségénél abból indult ki, hogy a szakvélemény szerint az I. rendű felperes az önkiszolgálás minden terén teljes ellátásra szorul, a többlet ápolás-gondozás 6 éves koráig napi 10 óra, 6 éves korától napi 12 óra időráfordítást igényelt, és 24 órás felügyelete indokolt. A tanúvallomásokkal bizonyítottnak tartotta, hogy az ápolással járó tevékenységet a baleset időpontjától a II. rendű felperes végzi. A szakvélemény alapján igazoltnak tekintette, hogy az I. rendű felperes az egészségi állapotához és a fejlesztési szükségleteihez igazodóan németországi iskolában hét közben napi 4 óra fejlesztésben részesül. Erre tekintettel a felperesek által elszámolt napi 5 órai időráfordítást elfogadta. Figyelembe vette, hogy a II. rendű felperes 2014. május 10. és 2018. október 31. között kiemelt ápolási díjban részesült. A belföldi ár- és értékviszonyok alapján a 2013. szeptember 1. és 2018. február 28. közötti időszakra a havi járadék összegét mérlegeléssel a keresetben megjelöltnél kisebb összegben, annak 75%-ában határozta meg. Ennek megfelelően az említett időszakra 14 544 555 forint lejárt járadékot ítélt meg. A 2018. március 1-jétől felmerült költség mértékét a németországi ár- és értékviszonyok figyelembevételével állapította meg, mivel az I–II. rendű felperesek 2017 óta Németországban élnek, és az I. rendű felperes ott részesül orvosi ellátásban, rehabilitációban, a II. rendű felperes pedig havi 901 euró ápolási díjban. A keresetben feltüntetett járadék összegét ugyanakkor eltúlzottnak tartotta, amit azzal indokolt, hogy a németországi piacon elérhető szolgáltatások árajánlatai szerint az I–II. rendű felperesek lakóhelyén is elérhetőek 4 000 euró/hó díj ellenében megfelelő szolgáltatások. A járadék mértékét az utóbbi összeg 75%-ában határozta meg, és ennek során figyelemmel volt arra is, hogy az I. rendű felperes hét közben napi 5 órát intézetben tölt, és ezért heti 143 óra – hétköznapokon 19 óra – az ápolás, gondozás és felügyelet időszükséglete. A felperesek által megjelölt inflációs ráta alkalmazásával, a havi 901 euró juttatás elszámolásával, az MNB által publikált hivatalos devizaárfolyam alapulvételével a 2018. március 1. és 2023. október 31. közötti időszakra a lejárt járadék összegét 41 104 206 forintban, a 2023. november 1-jétől fizetendő havi járadék mértékét 695 921 forintban határozta meg. Utalt arra, hogy a felperesek által csatolt német nyelvű okiratok szerint az ápolási díjon felül Németországban megtérülő, az egyéb kereseti követeléseket érintő költség nem volt.

[19] A gyógytorna és a gyógymasszázs szükségességét a szakvélemény alapján bizonyítottnak tekintette. A tanúbizonyítás eredménye alapján azt is megállapította, hogy az I. rendű felperes 2017 augusztusáig alkalmanként 6 000 forint ellenében a Dévényi féle DSGM gyógytornát hetente kétszer igénybe vette. Emiatt a 2013. szeptember 1. és 2017. augusztus 31. közötti időre 2 304 000 forint lejárt járadékot ítélt meg a II–III. rendű felpereseknek. A szakvélemény alapján azt is igazoltnak tartotta, hogy mind a Vojta-, mind a Bobath-torna szükséges, amelyekre a gyógytornász a hozzátartozót betanítja, és a tanúvallomások szerint ezeket a tevékenységeket a II. rendű felperes napi rendszerességgel végzi. A gyógytorna napi időszükségletét az iskolai gyógytornára is tekintettel 1 órában, a járadék mértékét pedig a 2022. december 31-ig terjedő időre 4 000 forint, 2023. január 1-jétől 5 000 forint óradíj alapulvételével határozta meg. Erre figyelemmel mindösszesen 9 180 000 forint lejárt járadék és 2023. november 1-jétől havi 150 000 forint járadék megfizetésére kötelezte az alperest.

[20] A szakvélemény és a tanúvallomások alapján megállapította, hogy az I. rendű felperes ellátásával összefüggésben több háztartási munkát kell végezni, és e tevékenység napi időtartamát mérlegeléssel 1 órában határozta meg. A járadékszámítás felperesek által megjelölt módját elfogadva a keresettel azonosan a 2013. szeptember 1. és 2023. október 31. közötti időszakra összesen 4 709 304 forint lejárt járadék és havi 49 616 forint folyamatos járadék tekintetében marasztalta az alperest.

[21] A közlekedési többletköltség kapcsán a szakértői bizonyítás eredménye alapján azt állapította meg, hogy az I. rendű felperes önállóan sem hely-, sem helyzetváltoztatásra nem képes, tömegközlekedéssel biztonságosan nem szállítható. Az alperes által megtérítendő többletköltségnek tekintette az I. rendű felperesnek a balesettel összefüggő kórházi és ambuláns ellátásokra, valamint a rehabilitációs kezelésekre történt szállításának költségeit. Értékelte azt is, hogy bár egy egészséges gyermek esetében 12 éves kora után a szabadidős programokra való szállítás nem indokolt, az I. rendű felperest az állapota miatt szállítani kell. Mérlegeléssel – a keresettől eltérően – napi 25 kilométer többletút megtételét tartotta indokoltnak. A NAV üzemanyag-normájának alkalmazásával mindösszesen 3 545 780 forint lejárt járadékot és havi 44 122 forint folyamatos járadékot állapított meg.

[22] A szakvélemény alapján bizonyítottnak tartotta, hogy az I. rendű felperesnek a baleset óta pelenkára van szüksége, és az ezzel felmerült többletköltség összegét a csatolt árlista figyelembevételével havi 20 000 forintban határozta meg. Erre figyelemmel az alperest összesen 2 440 000 forint lejárt járadék és havi 20 000 forint folyamatos járadék megfizetésére kötelezte.

[23] Az élelemfeljavítás többletköltsége esetében értékelte, hogy a szakvélemény szerint a balesetből eredő központi idegrendszeri károsodás miatt az I. rendű felperesnél súlyos nyelészavar és ellátási elégtelenség alakult ki, a testsúlya az életkori átlag alatt van, számára napi 6-7 étkezés javasolt, és az életkorához képest több fehérjét, vitamint igényel, és meghatározott tápszer biztosítására is szüksége van. E körülményeket mérlegelve a napi többletkiadás összegét 1 000 forintban, ennek alapján pedig a lejárt járadék mértékét összesen 3 870 000 forintban, a folyamatos járadék havi összegét 51 000 forintban állapította meg.

[24] A rezsi többletköltség vonatkozásában a szakvélemény alapján igazoltnak tartotta, hogy az I. rendű felperes balesetből eredő mozgásképessége miatt a hőszabályozási egyensúlya is sérült, számára az átlagosnál magasabb hőmérsékletet kell biztosítani. Megállapította egyúttal, hogy a megnövekedett szükségletek miatti többletfogyasztás köztudomásúan megnövekedett költségráfordítással jár. Mivel a felperesek számlákat nem csatoltak, ezért a járadék összegét az érintett szolgáltatások körére és az általuk hivatkozott KSH adatokra figyelemmel, mérlegeléssel határozta meg, és az alperest mindösszesen 4 320 000 forint lejárt járadék és havi 40 000 forint folyamatos járadék megfizetésére kötelezte. Utalt azonban arra is, hogy a balesettel összefüggésben a keresetben megjelölt egyéb termékek, szolgáltatások tekintetében a többletfogyasztás nem nyert bizonyítást.

[25] A szakvélemény alapján a felperesek által feltüntetett csont- és porcerősítő készítményeknek, Omega 3 készítmény, D-vitamin, multivitamin és a bőrelhalásra szükséges kenőcsök használatát indokoltnak tartotta. A 2013. szeptember 1. és 2022. december 31. közötti időszakra – havi 10 000 forint alapulvételével – az alperest összesen 1 120 000 forint lejárt járadék megfizetésére kötelezte. Minthogy a felperesek az I. rendű felperes által jelenleg rendszeresen szedett és használt termékek esetében havi 22 463 forint költség felmerülését igazolták, a járadék havi összegét 2023. január 1-jétől mérlegeléssel 30 000 forintban állapította meg, figyelemmel arra is, hogy a megfelelő táplálás és vitaminbevitel érdekében élelemfeljavítás címén is járadék fizetésére kötelezte az alperest.

[26] A szakértői bizonyítás eredményének értékelésével megállapította, hogy az önálló helyváltoztatásra képtelen I. rendű felperes kísérő igénybevételére szorul. Azt is rögzítette, hogy az említett tevékenységet a II. rendű felperes végzi. A keresetben megjelölt napi 2 óra időráfordítást és 2 000 forint összegű óradíját nem tartotta eltúlzottnak. Ezekre tekintettel összesen 14 131 880 forint lejárt járadék és havi 152 486 forint folyamatos járadék megfizetésére kötelezte az alperest.

[27] A valamennyi fél fellebbezése folytán eljárt másodfokú bíróság ítéletével az elsőfokú bíróság ítéletének fellebbezett – a keresetnek részben helyt adó, valamint azt az ápolás és gondozás többletköltsége, a gyógytorna és gyógymasszázs költsége, a rezsi többletköltség, a gyógyhatású készítmény és vitamin többletköltsége tekintetében részben elutasító – rendelkezését részben megváltoztatta, a nem vagyoni kártérítés összegét az I. rendű felperes vonatkozásában 50 000 000 forintra, a II. rendű felperes vonatkozásában 35 000 000 forintra, a III. rendű felperes vonatkozásában 25 000 000 forintra leszállította, a II. rendű felperesnek megítélt lejárt költségpótló járadék összegét 122 790 294 forintra felemelte, a II. rendű felperesnek 2023. november 1-jétől a véghatáridő nélkül megítélt költségpótló járadék összegét 1 877 206 forintra felemelte, a felpereseknek egyetemlegesen járó elsőfokú perköltség összegét 4 914 900 forintra felemelte, egyebekben az elsőfokú bíróság ítéletét helybenhagyta.

[28] Az alperes másodlagos, az elsőfokú bíróság ítéletének hatályon kívül helyezésére irányuló fellebbezési kérelmét nem találta megalapozottnak. Ezt azzal indokolta, hogy az alperes az e kérelmet megalapozó érvelést nem adott elő, és nem ismertette az érdemi felülvizsgálatot akadályozó tényfeltárási, bizonyítási hiányosságokat. A hatályon kívül helyezést szükségessé tevő egyéb körülmény hiányában az ügy érdemében hozta meg a döntését.

[29] Előrebocsátotta, hogy – a fellebbezések korlátai között és a másodfokú eljárásban az alperes által megengedetten előterjesztett elévülési kifogás miatt – a kártérítési követelések bíróság előtti érvényesíthetőségéről és annak eredményétől függően a fizetésre kötelezések helytállóságáról kellett döntenie.

[30] Nem osztotta az alperesnek az általános elévülési határidő elteltére alapított elévülési kifogását, továbbá nem értett egyet a tilos keresetváltoztatásokkal kapcsolatos fellebbezési érvelésével sem. Az elévülési kifogás esetében – a régi Ptk. 326. § (1) bekezdésére és 360. § (1) bekezdésére utalással – rögzítette, hogy az I. rendű felperes egészségkárosodása 2013. április 18-án következett be, és a kártérítési igények elévülése ekkor vette kezdetét, ehhez képest a felperesek – az alperes fellebbezésében foglaltaktól eltérően – az elévülési határidő lejárta előtt, 2017. augusztus 30-án benyújtották a keresetüket, amelyben a nem vagyoni kártérítések követelése mellett a II–III. rendű felperesek érvényesítették az addig felmerült vagyoni kártérítési igényeiket.

[31] Megállapította, hogy a későbbiekben az alperes által kifogásolt, a polgári perrendtartásról szóló 1952. évi III. törvény (a továbbiakban: régi Pp.) 146/A. § (1) bekezdésébe ütköző keresetváltoztatásokra nem került sor. Hivatkozása szerint a keresetfelemelések egyrészt a régi Pp. 146/A. § (4) bekezdésében előírtaknak megfelelően új tényállítások, az első tárgyalást követően bekövetkezett makrogazdasági és személyi körülményváltozások, korábban nem beszerezhető bizonyítékok, a szakvélemény és tanúvallomások alapján történtek; másrészt a régi Pp. 146. § (5) bekezdés c) pontja szerint nem minősül keresetváltoztatásnak a kereset kiterjesztése a járadék összegének a per folyamán esedékessé vált részleteire.

[32] Az alperesnek a régi Ptk. 280. § (3) bekezdésére alapított fellebbezési hivatkozását sem tartotta megalapozottnak. Ezzel összefüggésben kifejtette, hogy ha a balesetből eredő sérülés folytán olyan többletkiadások merülnek fel, amelyek ugyan rendszeresen jelentkeznek, de nem keresetveszteséggel kapcsolatosak, hanem a költségek pótlására szolgálnak, akkor a fenti jogszabályhely által előírt hat hónapos határidő nem irányadó, és a károsult a költségpótló járadékot az általános elévülési időn belül követelheti. Ehhez képest megállapította, hogy a II–III. rendű felperesek vagyoni kárként kizárólag költségpótló járadékok megfizetésére támasztottak igényt.

[33] Rámutatott: az elsőfokú bíróság mérlegelése a nem vagyoni kártérítés összegének meghatározása során érvényesítendő elveknek az I–III. rendű felperesek esetében csak részben felelt meg, az ítélethozatal idején érvényesülő ár- és értékviszonyok figyelembevétele mellett nem értékelte kellő nyomatékkal a hasonló tényállású ügyekben, hasonló súlyú sérelmet elszenvedettek részére megítélt kártérítések nagyságrendjét. Álláspontja szerint az elszenvedett nem vagyoni hátrányok természete, jellege, a hasonló ügyekben, hasonló időszakban és hasonló súlyosságú sérelmet elszenvedettek részére megítélt nem vagyoni kártérítések nagysága miatt – az ítélethozatal időpontjában érvényesülő ár- és értékviszonyokkal összhangban és a pertársak között szükséges arányosítás okán is – az elsőfokú bíróság által megítélt nem vagyoni kártérítések leszállítása volt indokolt. A IV. rendű felperes vonatkozásában meghozott elsőfokú ítéleti rendelkezést ugyanakkor helytállónak, a már hivatkozott jogelveknek teljes egészében megfelelőnek tartotta. Az ezt meghaladó mértékű leszállításra azért nem látott indokot, mert az alperes a fellebbezésében nem jelölt meg és nem igazolt olyan egyéb körülményt, amely a mérlegelés szempontjait a javára módosítaná, és a bizonyítás eredményének további felülmérlegelésére adna alapot. Kiemelte azt is, hogy az alperes fellebbezési okfejtésével szemben a nem vagyoni kártérítésre kötelezés körében nem meghatározó a károkozó személye, gazdasági erőviszonyai.

[34] A vagyoni kártérítési igények esetében az elsőfokú bírósággal egyezően a szakvélemény alapján kétségmentesen bizonyítottnak tartotta, hogy az I. rendű felperes végleges, jelentős mértékű egészségkárosodása által determinált élethelyzetben olyan tevékenységek elvégzése, szolgáltatások igénybevétele vált szükségessé, amelyek a balesetével okozati összefüggésben merültek fel. Ezen túlmenően a II–III. rendű felperesek részéről tartotta bizonyítandónak a szolgáltatások tényleges igénybevételét, valamint az I. rendű felperes lakóhelye környezetében kialakult piaci árak bizonyítását, amelynek tanúvallomásokkal, árlistákkal és díjtarifákra vonatkozó kimutatásokkal is eleget tehettek. Ezzel szemben az alperes részéről tartotta bizonyítandónak az általa vitatott költségek társadalombiztosítási ellátással fedezettségének, illetőleg a szolgáltatások alacsonyabb piaci áron való elérhetőségének bizonyítását. Hivatkozása szerint az alperes ennek nem tett eleget. Kifejtette azt is, hogy az alperes a járadékkövetelések közötti átfedésre iratellenesen hivatkozott, párhuzamos igényérvényesítés ugyanis nem történt, és a követelések nagyságrendjének eltúlzottsága a kereset elutasítására nem adott alapot.

[35] Az ápolás és gondozás többletköltsége tekintetében helytállónak minősítette az elsőfokú bíróság részéről az I–II. rendű felperesek 2017. szeptemberi Németországba történt költözését, ahol az I. rendű felperes – az otthoni ápolása mellett – tanulóként logopédiai, neurofunkcionális, légzés-nyelés-koordináció támogatását szolgáló és fizioterápiás foglalkozásokon vesz részt. Utalt arra, hogy a szakvélemény szerint a II. rendű felperes által elsajátított gyógytorna és gyógymasszázs, az iskolai terápiás foglalkozások az I. rendű felperes állapotának fenntartásához, esetleges javulásához elengedhetetlenek. Ezzel szemben az alperes részéről bizonyítatlannak tartotta, hogy az I. rendű felperes komplex fejlesztése hazai intézményben is megoldható. Értékelte azt is, hogy az alperes az intézeti ellátás pozitív terápiás hatását nem vonta kétségbe, és a 2018. március 1-jétől igényelt ápolási-gondozási díj megállapítása során nem a fellebbezésében hivatkozott belföldi, hanem a német árviszonyokat kellett figyelembe venni. A tevékenységalapú kimutatás elfogadása miatt az alperestől eltérően nem tulajdonított jelentőséget annak, hogy a tanintézeti igazolás szerint az I. rendű felperes hét közben nem napi 5, hanem 7 órában ellátott.

[36] Nem osztotta az alperesnek a szociális igazgatásról és szociális ellátásokról szóló 1993. évi III. törvény (a továbbiakban: Szoc. tv.) 44. § (1) bekezdés b) pontjára alapított számítás alkalmazásával kapcsolatos fellebbezési érvelését sem. Ezt azzal indokolta, hogy a Szoc. tv. 40. §-ában szabályozott ápolási díj nem az ápolási tevékenység pénzben kifejezhető piaci értéke, hanem az ápolási munka folytán a jövedelemszerző tevékenységet végezni nem tudó személyek részére nyújtott, a kieső munkajövedelem részleges pótlására szolgáló állami hozzájárulás. Nem vitásnak nevezte, hogy a II. rendű felperes a balesetet követően a kereső tevékenységével kénytelen volt felhagyni, és a gyermeke otthoni ápolási feladatait végzi, amelynek alapján – hatósági igazolással bizonyítottan – kiemelt ápolási díjban részesült, a külföldre költözése óta pedig havi 901 euró ápolási díjat folyósítanak számára. Ezért a kárenyhítési kötelezettség elmulasztására történt hivatkozással sem értett egyet.

[37] A felperesek fellebbezésében előadottakra tekintettel az ápolás és gondozás többletköltsége esetében azt állapította meg, hogy az elsőfokú bíróság indokolatlanul hagyta figyelmen kívül azt az I. rendű felperes állapotához igazodó ápolási-gondozási feladatokról készített árlistát, amellyel a II. rendű felperes a 2018. március 1-jétől érvényesített követelése körében a szolgáltatások piaci árát kellően igazolta. Értékelte, hogy az említett árlistán megjelölt tevékenységek együttes havi díja 5 383 euró, és a II. rendű felperes ennek 75%-ában, vagyis 4 037 euróban határozta meg a 2023. évre irányadó díjat, továbbá ennek összegéből – a németországi éves inflációs ráták figyelembevételével – számolta vissza 2018-ig a havi díjak összegét, amelyből levonta a részére folyósított havi 901 euró ápolási díjat. E számítás eredményeként megalapozottnak tartotta a keresetben érvényesített 72 359 200 forint összegű lejárt járadékot és a 2023. november 1-jétől követelt havi 1 194 816 forint folyamatos járadékot. Utalt arra, hogy az alperes a számítás metódusát, elemeit és számszaki helyességét adekvát védekezés hiányában nem tette kétségessé.

[38] A gyógytorna és gyógymasszázs költsége tekintetében az elsőfokú bíróság mérlegelése hiányosságaként jelölte meg, hogy az elsőfokú bíróság a mérlegelés szempontjait nem részletezte, és nem indokolta a felperesek által megjelölt szakszolgáltatók – alperes által nem cáfolt – díjaival összhangban álló követelések részbeni elutasítását. Erre figyelemmel az alperest ebben a körben is a keresettel azonosan marasztalta.

[39] A gyógyhatású készítmények és vitaminok költsége vonatkozásában a felperesek fellebbezése alapján a lejárt járadék mértékének felemelését nem, a jövőre megítélt járadék összegének felemelését viszont indokoltnak tartotta. Az utóbbi döntését azzal indokolta, hogy az orvosi indikáció és a gyógyszertári árlisták alapján kétségmentesen bizonyított volt a havi 100 166 forint költségfelszámítás jogszerűsége, és ezért a 2023. november 1-jétől megítélt havi 30 000 forint járadék összegét ennek megfelelően felemelte.

[40] A rezsi többletköltség kapcsán észlelte, hogy az elsőfokú bíróság – az ítélete indokolásában – az e jogcímen 2023. november 1-jétől támasztott járadékkövetelés elbírálására nem tért ki. Mivel pedig a járadékkövetelés havi 40 000 forint erejéig megalapozott volt, ezért az alperes marasztalását 17 926 forinttal felemelte.

[42] A jogerős ítélet ellen az alperes terjesztett elő felülvizsgálati kérelmet, amelyben elsődlegesen annak hatályon kívül helyezését és a kereset elutasítását, másodlagosan a jogerős ítélet hatályon kívül helyezése mellett a megítélt tőkeösszegek és járadékok mérséklését, harmadlagosan a jogerős ítéletnek az elsőfokú ítéletre kiterjedő hatályon kívül helyezését és az első- vagy másodfokú bíróság új eljárásra és új határozat hozatalára utasítását kérte.

[43] Megsértett jogszabályhelyként a régi Pp. 73/A. §-át, 81. § (2) bekezdését, 103. § (3) bekezdését, 146/A. §-át, 164. § (1) bekezdését, 166. § (1) bekezdését, 206. §-át, 215. §-át és 221. § (1) bekezdését, a régi Ptk. 280. § (3) bekezdését, 324. § (1) bekezdését, 325. § (1) bekezdését, 326. § (1) bekezdését, 340. § (1) és (2) bekezdését, 355. § (4) bekezdését és 356. § (2) bekezdését, a Szoc. tv. 44. § (1) bekezdését és a bíróságok szervezetéről és igazgatásáról szóló 2011. évi CLXI. törvény (a továbbiakban: Bszi.) 42. § (1) bekezdését jelölte meg. Állította továbbá, hogy a jogerős ítélet a 2/2022. Jogegységi határozatba ütközik.

[44] A korábbi nyilatkozatait és a fellebbezésében foglaltakat változatlanul fenntartotta.

[45] Sérelmezte, hogy az elsőfokú bíróság a II–III. rendű felperesek javára megítélt, a régi Pp. és a régi Ptk. által sem ismert költségpótló járadéknak minősített követeléseket előzetesen végrehajthatónak nyilvánította.

[46] Az elévülési kifogásával kapcsolatban a fellebbezésében kifejtett érveit változatlanul fenntartotta. Előadta, hogy ha a felperesek nem mulasztottak volna határidőt, akkor az elsőfokú bíróság a hat hónappal visszafelé számolva kizárólag 2021. december 20-tól ítélhetett volna meg a felperesek részére baleseti járadékot. Kifogásolta, hogy a másodfokú bíróság figyelmen kívül hagyta a Kúria Pfv.III.20.148/2017/5. számú, BH 2020.12. számon is közzétett határozatát, amelynek elvi tartalma szerint az igényérvényesítésre vonatkozó hat hónapos időkorlát minden járadékjellegű igény tekintetében alkalmazandó. Mindezek miatt állította, hogy a 2017. augusztus 30-án benyújtott keresetlevél alapján minden, a 2017. február 28-át megelőző időszakra vonatkozó járadékjellegű igény elévült, és a keresetet ebben a részben el kellett volna utasítani. Ennek alátámasztásaként a Kúria Pfv.III.21.767/2016/9. számú, a fellebbezésében már megjelölt határozatára is hivatkozott.

[47] A jogerős ítéletnek a keresetváltoztatások jogszerűségével összefüggő megállapítását is vitatta. Állítása szerint a jogerős ítélet indokolása a 2020. július 22-i keresetpontosítás utáni keresetváltoztatások vonatkozásában iratellenes megállapítást tartalmaz. Ennek indokaként azt jelölte meg, hogy a felperesek az említett keresetpontosításban megjelölt követelések kapcsán semmilyen számlát nem csatoltak, és a bíróságok ugyanannak a személynek, vagyis a II. rendű felperesnek ítéltek meg az ápolásra és gondozásra, a gyógytornára, a háztartási kisegítésre és a közlekedési kíséretre járadékot. Ezzel szemben kifejtette, hogy ugyanazon személy nem kaphat olyan módon több jogcímen is járadékot, hogy azt az ápolás és gondozás óraszámainál nem veszik figyelembe. Érvelése szerint az adott esetben az iskolalátogatási igazolás szerinti napi 7 óra iskolában töltött időt követően fennmaradó napi 8-10 órára nem lehet párhuzamosan több járadékot is elszámolni a II. rendű felperes javára, mert nem tudja egy időben az általa megjelölt tevékenységeket elvégezni. Előadta, hogy a fentiekhez képest a 2023. július 13-án és 2023. október 4-én kelt beadványok meg nem engedett keresetváltoztatást tartalmaztak, a keresetváltoztatást kizáró rendelkezés alkalmazása alóli kivételt megalapozó, a régi Pp. 146/A. § (4) bekezdésében rögzített jogszabályi feltételek ugyanis nem álltak fenn. Értelmezése szerint pedig a másodfokú bíróság által megjelölt régi Pp. 146. § (5) bekezdés c) pontja a keresetfelemelést nem tette lehetővé.

[48] A felperesek javára megítélt nem vagyoni kártérítéseket rendkívüli módon túlzónak tartotta a hasonló ügyekben, azonos időszakban történt jogsértésekhez kapcsolódóan kialakított bírói gyakorlathoz képest. Azt, hogy ezt az eltérést a bíróságok semmivel sem igazolták, a tisztességes eljárás elvét is sértőnek tekintette. Vitatta, hogy a nem vagyoni kártérítés összegének a fellebbezésében kért 5 000 000 forintra történő leszállítása aránytalanul alacsony összegű kárpótlásnak felelne meg. Ennek alátámasztásaként a 2/2022. Jogegységi határozat mellett több eseti döntésre is hivatkozott.

[49] Az ápolás és gondozás többletköltsége esetében előadta, hogy a felperesek a Németországba történt költözés indokoltságát nem bizonyították, mint ahogy azt sem, hogy bármilyen speciális kezelés kizárólag ott lenne elérhető. Ebben a körben továbbra is utalt arra, hogy a bírói gyakorlat szerint a nem vagyoni kártérítés mértéke tekintetében a magyar bíróságok ítélkezési gyakorlatának kell érvényesülnie, és a károkozás helye szerinti ár- és értékviszonyok alapulvétele indokolt. Álláspontja szerint a II. rendű felperes által végzett ápolási többletmunka ellentételezésénél az arányosítást a magyar jövedelmi viszonyok figyelembevételével kellett volna elvégezni, ami – a felperesek állításával ellentétben – nem jelentette volna a teljes kártérítés elvének megsértését. Azt is lényegesnek tartotta, hogy a másodfokú bíróság által figyelembe vett, a németországi szakszolgáltató részéről kiállított árlista előterjesztése elkésetten történt, és meg nem engedett keresetváltoztatásnak minősült, továbbá annak egyedi jellege – az ismeretlen személytől származó kézírásra tekintettel – a magyar fordítás alapján sem volt megállapítható.

[50] A fellebbezésében foglaltakkal egyezően állította, hogy a felperesek költségszámlákat nem csatoltak, a költségek felmerülését igazoló „közvetlen” tanúk meghallgatását nem kérték, és az általuk benyújtott árajánlatok a kár bekövetkezésének bizonyítására önmagukban elégtelenek voltak. Sérelmesnek tartotta annak figyelmen kívül hagyását, hogy a keresetben megjelölt óraszámot és gyakoriságot vitatta. Megismételte azt a hivatkozását is, amely szerint a felperesek nem igazolták, hogy kiemelt ápolási díjat igényeltek volna, és ezt a káronszerzés tilalmára tekintettel a terhükre kellett volna értékelni. Ezzel összefüggésben ismertette a kiemelt ápolási díjra való jogosultságot és az említett díj mértékét meghatározó jogszabályi rendelkezéseket.

[53] A felperesek felülvizsgálati ellenkérelmükben a jogerős ítélet felülvizsgálati kérelemmel támadott rendelkezésének hatályában fenntartását kérték.

[54] A felülvizsgálati kérelem részben megalapozott.

[55] A Kúria a régi Pp. 275. § (2) bekezdése szerint a felülvizsgálati kérelem keretei között eljárva, a felülvizsgálati eljárás eredményeként azt állapította meg, hogy a jogerős ítélet felülvizsgálati kérelemmel támadott rendelkezése sérti a régi Ptk. 280. § (3) bekezdését, míg az alperes által megjelölt és érdemben vizsgálható egyéb okból nem jogszabálysértő.

[56] A régi Pp. 272. § (2) bekezdése értelmében a felülvizsgálati kérelemben meg kell jelölni azt a határozatot, amely ellen a felülvizsgálati kérelem irányul, azt, hogy a fél milyen tartalmú határozat meghozatalát kívánja, továbbá elő kell adni – a jogszabálysértés és a megsértett jogszabályhely megjelölése mellett –, hogy a fél a határozat megváltoztatását milyen okból kívánja. A felülvizsgálati kérelem hivatalbóli elutasításának egyes kérdéseiről szóló 1/2016. (II. 15.) PK vélemény (a továbbiakban: PK vélemény) 3. pontja szerint a szóban forgó együttes törvényi feltételeknek a fél akkor tesz eleget, ha egyrészt a megsértett jogszabályhelyet konkrétan megjelöli, másrészt pedig a hivatkozott jogszabálysértést tartalmilag is körülírja, az arra vonatkozó jogi álláspontját kifejti, vagyis, ha a jogszabálysértésre való hivatkozása indokait is. A PK vélemény 4. pontja tartalmazza, hogy ha a fél a felülvizsgálati kérelmében több, egymástól elkülönülő jogszabálysértésre hivatkozik, valamennyi hivatkozásának rendelkeznie kell az előzőekben meghatározott tartalmi követelményekkel. A PK vélemény 5. pontja értelmében a felülvizsgálati kérelem hivatalból történő elutasításának van helye, ha a fél nem jelöli meg, hogy a jogerős határozatot milyen keretben (egészében vagy mely részében) támadja, valamint, hogy milyen tartalmú határozat meghozatalát kívánja. Ennélfogva a felülvizsgálati kérelem határozatlansága minden esetben a felülvizsgálati kérelem hivatalbóli elutasítását eredményezi [Kúria Gfv.VII.30.029/2014/4. (BH 2014.119.), Kúria Pfv.I.20.532/2020/2. (BH 2020.328.)]. A Kúria döntésére irányuló határozott kérelem tehát a felülvizsgálati kérelem kötelező tartalmi kelléke, s mint ilyen a felülvizsgálat nélkülözhetetlen feltétele (Kúria Pfv.III.20.587/2021/6.).

[57] A felülvizsgálati kérelemben nem elegendő – a jogi álláspont kifejtése és a jogszabálysértés konkrét megjelölése nélkül – a korábbi beadványokra utalni [Kúria Pfv.III.20.559/2021/11. (BH 2022.152.)]. A felülvizsgálati kérelemben hivatkozott, a korábbi beadványokban és a fellebbezésben kifejtett jogi érvek ezért csak annyiban vehetőek figyelembe, amennyiben azok a felülvizsgálati kérelemben, annak kötelező tartalmi kellékeinek feltüntetésével is megjelennek (Kúria Pfv.III.20.805/2022/6.).

[58] A Kúria kiemeli az alábbiakat: A közbenső ítélethez fűződő anyagi jogerőhatás folytán a felek között a felperest ért és általa megtéríteni kért kár bekövetkezése már nem tehető vitássá [Kúria Pfv.III.20.769/2016/3. (BH 2017.151.)]. A kártérítési felelősség fennállásáról szóló közbenső ítélet meghozatalának szükséges ténybeli alapja a kár bekövetkezése, függetlenül annak mértékétől, amely már a kereset összegszerű megalapozottsága körében vizsgálandó. A kár bekövetkezésének elvi lehetősége ugyanis még nem ad alapot a régi Pp. 213. § (3) bekezdésének alkalmazására, ahhoz a kár bekövetkezésének bizonyossága szükséges (Kúria Pfv.III.21.208/2021/6.). A jogerős közbenső ítélet mellett a kereset azonban az egyes kártételek tekintetében részben vagy egészben elutasítható (Kúria Pfv.IV.20.503/2023/5.). Ennek az oka az, hogy a kár bekövetkezésének a régi Pp. 213. § (3) bekezdésének alkalmazásához szükséges bizonyossága nem kell kiterjedjen az érvényesített kárigény teljességére összességében (Kúria Pfv.III.20.597/2019/5.).

[59] Mindezek előrebocsátása a következők miatt volt indokolt. Az alperes érdemi ellenkérelmében a jogerős közbenső ítélet meghozatala után is a kereset teljes elutasítását kérte, mégpedig az egyes követelések megalapozatlanságára és azok összegének eltúlzottságára hivatkozással. Az elsőfokú bíróság ítélete ellen előterjesztett fellebbezése ugyanakkor már elévülési kifogást is tartalmazott, amelyet arra alapított, hogy a felperesek az I. rendű felperest ért baleset bekövetkezésének időpontjától számított öt éven túl nyújtották be a keresetlevelüket, és ezért a peresített követelések elévültek. Ezzel együtt állította azt is, hogy ha a felperesek az elévülési időt nem mulasztották el, járadékot akkor is csak a régi Pp. 280. § (3) bekezdésében meghatározott hat hónapra visszamenőlegesen követelhettek volna. A másodfokú bíróság az elévülési kifogás említett módon történt előterjesztését megengedettnek tekintette, és azt érdemben bírálta el, kiemelve, hogy emiatt a követelések bíróság előtti érvényesíthetőségéről is döntenie kellett. Ennek eredményeként az általános elévülési határidő elteltére alapított elévülési kifogást megalapozatlannak találta, míg a régi Ptk. 280. § (3) bekezdése szerinti igényérvényesítési korlát alkalmazását azzal az indokkal mellőzte, hogy ez a szabály költségpótló járadék esetén nem irányadó. Habár az alperes a felülvizsgálati kérelmében anyagi jogi jogszabálysértésként a régi Ptk. 324. § (1) bekezdésének, 325. § (1) bekezdésének és 326. § (1) bekezdésének megsértését is állította, az erre vonatkozó jogi álláspontját nem fejtette ki, és nem adta indokát annak, hogy milyen okból tartja tévesnek a felsorolt elévülési szabályoknak a másodfokú bíróság részéről történt alkalmazását. E felülvizsgálati támadás ezért érdemben nem volt vizsgálható. Ebből és a közbenső ítélethez fűződő anyagi jogerőhatás kapcsán ismertetettekből következően viszont az elsődleges, a jogerős ítélet hatályon kívül helyezése mellett a kereset teljes elutasítására irányuló felülvizsgálati kérelem nem volt teljesíthető.

[60] Az alperes másodlagosan a jogerős ítélet hatályon kívül helyezését, valamint a „megítélt tőkeösszegek és járadékok mérséklését” kérte. Ennek alapján azonban a marasztalási összeg leszállításának kizárólag a II–III. rendű felpereseknek megfizetendő lejárt költségpótló járadékok és a felpereseket megillető nem vagyoni kártérítések esetében lehetett helye. Az alperes a régi Ptk. 280. § (3) bekezdésének sérelmére hivatkozással a 2017. február 28-át megelőző időszakra vonatkozó járadékigény elévülését állította, és ebben a részében a keresetet elutasítandónak tartotta. A nem vagyoni kártérítéseknél pedig vitatta, hogy azok mértékének a fellebbezésében kért 5 000 000 forintra történő leszállítása aránytalanul alacsony összegű kárpótlásnak felelne meg. Egyebekben a felülvizsgálati kérelem határozott, a fentiekben részletezett követelményeknek megfelelő kérelmet nem tartalmazott. A felülvizsgálat ezért a további lejárt és a folyamatos járadékkövetelésekre nem terjedhetett ki. Emellett érdemben az e követelésekhez kapcsolódóan megjelölt jogszabálysértések sem voltak vizsgálhatóak. A Kúria emiatt sem a keresetváltoztatás megengedhetőségének (régi Pp. 73/A. §, 146/A. §), sem a külföldi értékviszonyok figyelembevételének, sem a költségek bizonyítottságának [régi Pp. 164. § (1) bekezdés, 166. § (1) bekezdés], sem a káronszerzés tilalmának [régi Ptk. 340. § (1) és (2) bekezdés, 355. § (4) bekezdés, 356. § (2) bekezdés, Szoc. tv. 44. § (1) bekezdés] kérdésében nem foglalhatott állást.

[61] A másodlagos kérelem megalapozottságának értékelésekor kellett tehát vizsgálni azt, hogy a másodfokú bíróság helyesen alkalmazta-e a régi Ptk. 280. § (3) bekezdését. E jogszabályhely értelmében a tartásdíjat, az életjáradékot és a baleseti járadékot időszakonként előre kell fizetni. A jogosult a hat hónapnál régebben lejárt és alapos ok nélkül nem érvényesített részleteket bírósági úton többé nem követelheti. A felsorolt, létfenntartást biztosító szolgáltatások közül a baleseti járadék fogalmát a régi Ptk. nem határozta meg, és azt – annak ellenére, hogy a 356. és 357. § a balesetet szenvedett személyt megillető keresetveszteséget pótló járadékot, míg a 358. § a baleset következtében meghalt személy által eltartottak részéről igényelt tartást pótló járadékot szabályozta – a jogszabályszövegben máshol nem használta. Az említett kifejezés ugyanakkor több olyan elvi iránymutatásban is megjelent, amely valamennyi kártérítési járadékra irányadó megállapításokat tartalmazott. Ilyen volt a járadéktúlfizetés elszámolásáról szóló PK 34. számú állásfoglalás, valamint a járadékkövetelések elévülésének kérdésében meghozott PK 52. számú állásfoglalás. Az utóbbi kollégiumi állásfoglalás pedig amellett, hogy rögzítette: az egyes járadékrészletek iránti követelés az elévülési határidőn belül is csak a régi Ptk. 280. §-ának (3) bekezdésében meghatározott korlátok között érvényesíthető bírósági úton, a baleseti járadékot is definiálta. E szerint, az utóbbi jogszabályhelyen kívül a régi Ptk. 355. § (3) bekezdésén alapuló fogalommeghatározás értelmében a baleseti járadék valójában nem más, mint a kár sajátos jellegére tekintettel sajátos módon fizetett kártérítés. Nem kétséges továbbá, hogy a régi Ptk. 280. § (3) bekezdésének első mondata valamennyi típusú kártérítési járadékra alkalmazható, hiszen mind a keresetveszteséget pótló járadék, mind a tartást pótló járadék, mind a költségpótló járadék időszakonként, jellemzően havonta előre fizetendő. Mindezekből az következik, hogy a baleseti járadék fogalmának szűkítő értelmezése nem elfogadható. A Kúria ezért fenntartja a felülvizsgálati kérelemben felhívott, Pfv.III.22.148/2017/5. (BH 2020.12.) számú ítéletének indokolásában kifejtetteket. A határozat elvi tartalomként is kiemelt megállapítása szerint az igényérvényesítésre vonatkozó hat hónapos időkorlát minden járadékjellegű igény tekintetében alkalmazandó. A másodfokú bíróság az ettől eltérő jogértelmezése folytán a régi Ptk. 280. § (3) bekezdését tévesen alkalmazta, és ez az anyagi jogi jogszabálysértés az alábbiakban bemutatottak szerint indokolta a másodlagos felülvizsgálati kérelem részbeni teljesítését.

[62] Az alperes az eljárás során első ízben az elsőfokú bíróság ítélete elleni fellebbezésében, az elévülési kifogásának részeként hivatkozott a régi Ptk. 280. § (3) bekezdés alkalmazásának szükségességére. A felperesek ezzel kapcsolatban a fellebbezési ellenkérelmükben csupán arra utaltak, hogy a szóban forgó igényérvényesítési korlát a rendkívüli munkateljesítménnyel megszerezhető jövedelem pótlására szolgáló járadékra irányadó, míg ők költségpótló járadékokra támasztottak igényt. Ehhez képest a felülvizsgálati ellenkérelmükben – a korábbi jogi álláspontjukat fenntartva, eshetőlegesen – már azt is állították, hogy a hat hónapnál régebben lejárt járadékokat alapos okból nem érvényesítették, és részletesen ismertették azokat a körülményeket, amelyeket ilyen alapos okként azonosítottak. Ez, a régi Ptk. 280. § (3) bekezdés második mondatára tekintettel lényeges hivatkozás azonban a felülvizsgálati eljárásban nem volt figyelembe vehető. A felülvizsgálatnak ugyanis csak olyan jogi álláspont szolgálhat alapjául, amely az eljárás korábbi szakaszaiban is a per tárgya volt, amely kérdésben a jogerős határozat állást foglalt [Kúria Gfv.VI.30.022/2021/9., Pfv.I.21.212/2019/9. (BH 2020.208.)]. Ennélfogva az alperes megalapozottan állította, hogy a II–III. rendű felperesek hat hónapnál régebben lejárt költségpótló járadékokat nem követelhették, és ebben a részében a kereset nem volt teljesíthető. [A felülvizsgálati kérelemben ugyanebben a körben megjelölt régi Pp. 103. § (3) bekezdésének megsértése viszont fel sem merülhetett, mivel az az eljárásjogi határidők számítására vonatkozó szabályt tartalmaz.]

[63] A felperesek a keresetlevelet 2017. augusztus 30-án nyújtották be, és megváltoztatott keresetükben a II–III. rendű felperesek az alperest valamennyi költségpótló járadék megfizetésére 2013. szeptember 1-jétől kezdődően kérték kötelezni. Az elsőfokú bíróság az alperest ennek megfelelően marasztalta, és ítéletét a másodfokú bíróság ebben a részében helybenhagyta. Ezzel szemben az alperest a járadékfizetési kötelezettség csak 2017. február 28-tól terhelte. Az ennek alapulvételével elvégzett számítás eredményeként a lejárt járadékok mértékét a következőképpen kellett meghatározni. Az ápolás és gondozás többletköltsége esetében a 2013. szeptember 1-jétől 2018. február 28-ig terjedő időszak helyett a 2017. február 28-tól 2018. február 28-ig tartó időszakra a II. rendű felperest és a III. rendű felperest – a megállapodásuknak megfelelően – személyenként 1 625 166 forint lejárt járadék és annak a középarányos időponttól, 2017. szeptember 1-jétől járó késedelmi kamata illette. A gyógytorna és gyógymasszázs költségénél a bíróságok által figyelembe vett 2013. szeptember 1. és 2017. augusztus 31. közötti időszak helyett a 2017. február 28-tól 2017. augusztus 31-ig terjedő időre a II–III. rendű felperesek személyenként 144 000 forintra és annak 2017. június 1-jétől járó késedelmi kamatára voltak jogosultak. A háztartási kisegítés költsége tekintetében a 2013. szeptember 1. és 2023. október 31. közötti időszak helyett a 2017. február 28-tól 2023. október 31-ig terjedő időre a II. rendű felperest 3 127 440 forint és annak 2020. június 1-jétől számított késedelmi kamata, a III. rendű felperest 108 264 forint és annak 2017. június 1-jétől számított késedelmi kamata illette. A közlekedési többletköltség vonatkozásában a jogerős ítéletben figyelembe vett 2013. szeptember 1. és 2023. október 31. közötti időszak helyett 2017. február 28-tól 2023. október 31-ig a II. rendű felperesnek 2 357 399 forint és annak 2020. június 1-jétől számított késedelmi kamata, a III. rendű felperesnek 75 639 forint és annak 2017. június 1-jétől számított késedelmi kamata járt. A pelenka többletköltsége kapcsán a 2013. szeptember 1-jétől 2023. október 31-ig terjedő időszak helyett a 2017. február 28. és 2023. október 31. közötti időre a II. rendű felperest 1 540 000 forint és annak 2020. június 1-jétől járó késedelmi kamata, a III. rendű felperest 60 000 forint és annak 2017. június 1-jétől járó késedelmi kamata illette. Az élelemfeljavítás többletköltsége esetében a 2013. szeptember 1. és 2023. október 31. helyett a 2017. február 28-tól 2023. október 31-ig terjedő időre a II. rendű felperes 2 520 000 forintra és annak 2020. június 1-jétől számított késedelmi kamatára, a III. rendű felperes 90 000 forintra és annak 2017. június 1-jétől számított késedelmi kamatára volt jogosult. A rezsi többletköltségnél a 2013. szeptember 1. és 2023. október 31. közötti időszak helyett a 2017. február 28-tól 2023. október 31-ig terjedő időre a II. rendű felperesnek 2 745 000 forint és annak 2020. június 1-jétől számított késedelmi kamata, a III. rendű felperesnek 105 000 forint és annak 2017. június 1-jétől számított késedelmi kamata járt. A gyógyhatású készítmények és vitaminok többletköltsége tekintetében a 2013. szeptember 1-jétől 2023. október 31-ig tartó időszak helyett a 2017. február 28-tól 2023. október 31-ig terjedő időre a II. rendű felperest 970 000 forint és annak 2020. június 1-jétől járó késedelmi kamata, a III. rendű felperest 30 000 forint és annak 2017. június 1-jétől járó késedelmi kamata illette. A kísérő többletköltsége vonatkozásában a 2013. szeptember 1. és 2023. október 31. közötti időszak helyett a 2017. február 28-tól 2023. október 31-ig terjedő időre a II. rendű felperes 9 569 183 forintra és annak 2020. június 1-jétől számított késedelmi kamatára, a III. rendű felperes 323 451 forintra és annak 2017. június 1-jétől számított késedelmi kamatára volt jogosult.

[64] Ugyancsak a másodlagos kérelem alapján kellett állást foglalni a nem vagyoni kártérítések mértékét érintő felülvizsgálati támadás megalapozottságáról. Ennek során figyelemmel kellett lenni arra, hogy a nem vagyoni kártérítés összegét bizonyítás útján pontosan meghatározni nem lehet, azt az anyagi jogszabály a bíróság feladatává teszi, ami szükségképpen mérlegelést feltételez, amelynek során alkalmazandó a régi Pp. 206. § (3) bekezdése. Ezt a jogszabályhelyet a nem vagyoni kártérítés mértékét meghatározó jogerős ítélet akkor sérti, ha nem mérlegeli a per összes körülményét, vagy mérlegelése nem felel meg a logika követelményeinek (Kúria Pfv.III.21.399/2019/6.). Vizsgálni kell azt is, hogy a bíróságok a nem vagyoni hátrányokat teljeskörűen feltárták-e, azokat kellő súllyal értékelték-e, valamint ennek során figyelemmel voltak-e a kár bekövetkeztekori értékviszonyokra és a hasonló tényállású ügyekben kialakult bírói gyakorlatra (Kúria Pfv.III.21.191/2021/3., Pfv.III.20.201/2020/4., Pfv.III.21.643/2019/7.). A nem vagyoni kártérítés összegének megváltoztatására a felülvizsgálati eljárásban nincs indok, ha a másodfokú bíróság a jogerős ítéletben annak összegét valamennyi körülmény figyelembevételével, a rendelkezésre álló bizonyítékok okszerű mérlegelésével állapította meg (Kúria Pfv.III.20.597/2019/5.).

[65] Lényeges továbbá, hogy a régi Ptk.-n alapuló ítélkezési gyakorlat is lehetőséget teremtett arra, hogy ha a károkozás, illetőleg az elbírálás idején irányadó ár- és értékviszonyokban olyan jelentős eltérés mutatkozik, amely miatt a kártérítés a reparációs célt nem szolgálja, a bíróság – kellő indokok alapján – az időközben bekövetkezett ár- és értékviszonyok változását kifejező, az elbírálás idején érvényesülő értékviszonyok alapulvételével határozza meg a régi Ptk. 355. § (4) bekezdése szerinti sajátos cél kielégítését szolgáló nem vagyoni kártérítés összegét (EBH 2009.2041., BH 2007.6.). Ez, a károsult érdekét védő – és a Polgári Törvénykönyvről szóló 2013. évi V. törvény 6:534. § (1) bekezdésébe inkorporált – kivételes szabály a bíróság mérlegelésétől függően, de az érdemi döntés régi Pp. 215. §-ában meghatározott korlátaira figyelemmel alkalmazható [Kúria Pfv.III.20.110/2020/6. (BH 2023.36.)].

[66] Az alperes a felülvizsgálati kérelmében a nem vagyoni kártérítések jogerős ítéletben meghatározott – az I–III. rendű felperesek esetében leszállított – összegének rendkívüli módon eltúlzott voltát állította, és a fellebbezésében foglaltakkal egyezően annak személyenként 5 000 000 forintban történő megállapítását tartotta indokoltnak. Jóllehet ezzel összefüggésben a perben eljárt bíróságok mérlegelésének okszerűtlenségére, ellentmondásosságára és logikátlanságára is hivatkozott, s emiatt a felülmérlegelést szükségesnek tekintette, erre okot adható, a régi Pp. 206. § (1) és (3) bekezdésének alkalmazása körében lényeges körülményként kizárólag a hasonló tényállású ügyekben, azonos időszakban történt jogsértésekhez kapcsolódóan kialakított bírói gyakorlattól való eltérést jelölte meg. A jogerős ítéletnek a felpereseket ért egyes nem vagyoni hátrányokra vonatkozó ténymegállapításait nem tette vitássá, azokkal kapcsolatban a régi Pp. 206. § (1) bekezdés sérelmének megfeleltethető bizonyítékmérlegelési hibát a felülvizsgálati kérelmében nem tüntetett fel. Ezt az említett, a felülmérlegelés indokául szolgáló állítása, valamint az, a konkrétumokat ugyancsak nélkülöző hivatkozása sem pótolhatta, amely szerint a jogerős ítélet indokolásában található lényeges bírói következtetések iratellenesek és a köztudomású tényekkel szemben állóak. Jóllehet az alperes a nem vagyoni kártérítéseket valamennyi felperes esetében azonos összegben kérte meghatározni, nem adta indokát annak, hogy milyen okból nem tartja elfogadhatónak a másodfokú bíróság által, a nem vagyoni hátrányok különbözőségeire tekintettel alkalmazott differenciálást. Az alperes a külföldi értékviszonyok figyelembevételét sem a nem vagyoni kártérítésekhez kapcsolódóan, hanem az ápolás és gondozás többletköltségénél sérelmezte, és e költségpótló járadék esetében vitatta a másodfokú bíróságnak azt a megállapítását, hogy a 2018. március 1-jétől kezdődő időszak tekintetében a németországi árviszonyokra kellett figyelemmel lenni. Ehhez képest a nem vagyoni kártérítések összegének meghatározása – a felülvizsgálati kérelemben felhívott bírói gyakorlatnak megfelelően – a károkozás helye szerinti, azaz a belföldi értékviszonyok alapulvételével történt. Ennek során a bíróságok a keresettel azonosan a kár mértékét az értékviszonyok változásának figyelembevételével, a határozathozatal időpontjában fennállott értékviszonyok szerint állapították meg, aminek indokoltságát a felülvizsgálati kérelmében az alperes sem vonta kétségbe. Az általa megjelölt egyetlen, a nem vagyoni kártérítések összegének a fellebbezésében kérteknek megfelelő leszállítása melletti, érdemben vizsgálható indok tehát a bírói gyakorlattól való eltérés volt. E jogszabálysértés pedig valójában a régi Pp. 206. § (3) bekezdésének sérelmét jelenthette volna.

[67] Az utóbbiak kapcsán abból kellett kiindulni, hogy a más, összehasonlításra alkalmas ügyekben hozott döntéseket nem lehet automatikusan alapul venni, mert az egyéni körülmények és az egészségkárosodáshoz származó hátrányok különbsége az, ami alapot adhat az eltérő mértékű nem vagyoni kártérítés megállapítására (Kúria Pfv.III.20.279/2018/4.). A nem vagyoni kártérítés összegének meghatározása során a bírói gyakorlat összehasonlításra alkalmas más ügyekben hozott döntéseit is értékelni kell, de ez nem jelenthet mechanikus, számszerűsíthető összevetésen alapuló vizsgálatot (Kúria Pfv.III.22.392/2016/6.). Ez azt is jelenti, hogy a bírói gyakorlatban formálódó értékszínvonal a kártérítési összeg meghatározásának csak a nagyságrendi behatárolásához ad szempontot. A személyiségi jogsértések és hátrányos következményeik különbözőségei nem teszik lehetővé a kártérítési összegek ennél pontosabb összevetését. Ehhez képest a bírói gyakorlattól eltérő döntés sem sérti a régi Pp. 221. § (1) bekezdését, mert nem azt kell megindokolja a bíróság, hogy mennyiben tér el más korábbi döntésektől, hanem azt, hogy az adott ügy egyedi körülményei milyen összeg meghatározását indokolják (Kúria Pfv.III.20.210/2017/4.).

[68] Az adott esetben a másodfokú bíróság a bemutatott szempont érvényesítésével határozott a nem vagyoni kártérítés mértékéről, és annak leszállítását az I–III. rendű felpereseknél éppen azzal indokolta, hogy az elsőfokú bíróság nem értékelte kellő nyomatékkal a hasonló tényállású ügyekben, hasonló súlyú sérelmet elszenvedettek részére megítélt kártérítések nagyságrendjét. Kétségtelen, hogy a másodfokú bíróság az alperes által a fellebbezésében – a felülvizsgálati kérelmében foglaltakkal azonosan – megjelölt eseti döntésekre külön nem hivatkozott, az azokkal való részletes összevetést mellőzte, ugyanakkor ez – a fentebb írtak szerint – nem eredményezte az indokolási kötelezettség megsértését. A felhívott bírósági határozatok pedig több okból sem tették lehetővé annak a következtetésnek a levonását, hogy a felperesek javára megítélt nem vagyoni kártérítések összege a bírói gyakorlathoz képest rendkívüli módon eltúlzott volt. Azon túl, hogy a feltüntetett eseti döntések között utóbb éppen a nem vagyoni kártérítés, illetve a sérelemdíj mértéke tekintetében utóbb megváltoztatott elsőfokú határozatok (Tatabányai Törvényszék P.20.124/2019/114., Fővárosi Bíróság P.633.669/205/31.) is szerepeltek, a közvetlen károsultaknak a perbelihez részben hasonló jellegű egészségkárosodásai ellenére a további hátrányos következmények, valamint olyan egyedi körülmények, mint például a károsultak életkora vonatkozásában több esetben lényeges eltérések mutatkoztak. A kérelemhez kötöttség és az abból következő túlterjeszkedési tilalom eljárásjogi szabályai miatt nem volt figyelmen kívül hagyható az sem, hogy a hivatkozott ügyekben mi volt a kereset tartalma, több határozat ugyanis a keresettel egyező marasztaló rendelkezést tartalmazott. Mindemellett az összehasonlíthatóság szempontjából annak volt meghatározó jelentősége, hogy míg az alperes által megjelölt eseti döntésekben – egy kivétellel – a bíróságok a nem vagyoni kártérítések és sérelemdíjak mértékét a károkozás (jogsértés) idején fennállott értékviszonyok alapulvételével határozták meg, és ettől az időponttól késedelmi kamatot is megítéltek, addig a perbeli esetben a nem vagyoni kártérítések összegének megállapítása az ítélethozatal időpontjában érvényes értékviszonyok alapján történt. (Így például a Kúria a Pfv.III.20.560/2021/5. számú, BH 2022.123. számon is közzétett ítéletével a születésekor súlyos egészségkárosodást szenvedett, négy végtagjára kiterjedően nehezített mozgású károsult javára 22 000 000 nem vagyoni kártérítést és annak 2011. június 8-tól számított késedelmi kamatát ítélte meg.) Mindezek miatt a másodfokú bíróság a nem vagyoni kártérítések mértékének meghatározása során a felülvizsgálati kérelemben megjelölt okból mérlegelési hibát nem vétett, a régi Pp. 206. § (3) bekezdését nem sértette.

[69] Az alperes a felülvizsgálati kérelmében a 2/2022. számú Jogegységi határozattól való eltérést és erre tekintettel a Bszi. 42. § (1) bekezdésének megsértését is állította. E jogegységi határozat ugyanakkor a genetikai, teratológiai ártalom következtében egészségkárosodottan született gyermek esetében az egészségügyi szolgáltató kártérítési felelősségének fennállása miatt kártérítésként fizetendő felnevelési költségről rendelkezik, éppen ezért a nem vagyoni kártérítés mértéke kapcsán az összehasonlításra alkalmas ügyekben hozott eseti döntések között, a figyelembe veendő bírói gyakorlat megjelenítésére nem lehetett alkalmas.

[70] A harmadlagos, a jogerős ítélet hatályon kívül helyezése mellett az első- vagy másodfokú bíróság új eljárásra és új határozat hozatalára utasítására irányuló kérelem az ügy érdemi elbírálására lényegesen kiható eljárási szabálysértést feltételezett. Az érdemben vizsgálható és a fentiekben már értékelt eljárási szabálysértések mellett az elsőfokú ítélet előzetes végrehajthatóságának megállapítása volt az, amelyet az alperes a régi Pp. 215. § megsértésére hivatkozással kifogásolt. Azt meghaladóan azonban, hogy az adekvát jogszabályhely, vagyis a régi Pp. 231. § a) pontjának megsértését külön nem állította, az érdemi döntés korlátait rögzítő régi Pp. 215. § sérelmét az általa hivatkozott okból megállapítani nem lehetett, hiszen az elsőfokú bíróság a kereseten nem túlterjeszkedve kötelezte az alperest az előzetesen végrehajthatóvá nyilvánított lejárt és folyamatos járadék megfizetésére. Az ügy érdemi elbírálására lényeges kihatása a szóban forgó eljárási szabálysértésnek egyébként sem lehetett, mivel a felülvizsgálat tárgya a jogerős és végrehajtható ítélet volt.

[71] A Kúria a kifejtettekre figyelemmel a jogerős ítélet felülvizsgálati kérelemmel támadott rendelkezését részben hatályon kívül helyezte, az elsőfokú bíróság ítéletének fellebbezett rendelkezését részben megváltoztatta.