BÜ BH 2024/289

[1] A törvényszék ítéletével a II. r. vádlottat és a IV. r. vádlottat az ellene társtettesként elkövetett gazdasági csalás bűntette [Btk. 374. § (1) bek., (6) bek. a) pont] miatt emelt vád alól egyaránt felmentette.

[2] Az ügyészség által bejelentett fellebbezés folytán eljárt ítélőtábla végzésével a törvényszék ítéletét hatályon kívül helyezte, és az elsőfokú bíróságot új eljárásra utasította. Elrendelte, hogy az ügyet a megismételt eljárásban másik törvényszék tárgyalja.

[3] A másodfokú bíróság hatályon kívül helyezésről rendelkező végzése ellen a II. r. vádlott és védője, valamint a IV. r. vádlott és védője jelentett be fellebbezést.

[4] A fellebbezéshez egyedül a II. r. vádlott védője fűzött indokolást.

[5] Álláspontja szerint az ítélőtábla törvénysértően rendelkezett az elsőfokú ítélet hatályon kívül helyezése felől, mert a törvényszék ítélete megalapozott, és az elsőfokú bíróság – ha szűken is, de – eleget tett az indokolási kötelezettségének.

[6] A Be. megalkotásával kinyilvánított jogalkotói szándékot értelmezve úgy vélekedett, hogy az elsőfokú bíróság előtti bizonyítási eljárás elsődlegesen a felek indítványára mehet végbe, azzal a változatlan jogelvvel, hogy a vád bizonyítása az ügyészséget terheli. Ezzel párhuzamosan hangsúlyozta a hatályon kívül helyezés kivételes jellegére való törekvést megkívánó jogalkotói célt is. Az előbbiekből levont következtetése szerint nem kérhető számon az elsőfokú bíróságon olyan ügyfelderítési kötelezettség, amely a nyomozás feladata lett volna, és nem kérhető számon olyan bizonyítás lefolytatásának elmulasztása sem, amelyre az ügyész indítványt sem tett. Vádbeszédében maga az ügyészség tárgyaláson jelen volt képviselője sem kifogásolta a bizonyítás teljességét, sőt, a bizonyítékok értékelését maga sem végezte el. A másodfokú bíróság így olyan hiányosságokat rótt fel az elsőfokú bíróságnak, amelyek az ügyészi fellebbezésből is kimaradtak.

[7] Eltúlzottnak és alaptalannak tartotta a támadott határozat [14] bekezdésében foglalt megállapítást, amely szerint az elsőfokú bíróság kísérletet sem tett a valósághű tényállás megállapítását szolgáló tények és adatok feltárására. Ezzel szemben a törvényszék az ügyészség és a védelem által indítványozott tanúkat a vád tárgyával összefüggésben részletesen, lényegre törően kihallgatta.

[8] Nem értett egyet az ítélőtábla indokaival abban a körben sem, hogy a helyi tömegközlekedés – autóbusz-beszerzést megelőző – helyzete jelentőség nélküli lett volna, mert a helyzet súlyossága alapvetően befolyásolta a piaci lehetőségeket is. Erre tekintettel nem tudta értelmezni az ítélőtábla álláspontját, hogy e fontos tényt az elsőfokú bíróságnak figyelmen kívül kellett volna hagynia. Annál is inkább, mert a bizonyítékok értékelése és mérlegelése az elsőfokú bíróság feladatát képezi.

[9] Úgy látta, hogy a hatályon kívül helyező végzés indokai arra utalnak, mintha az ítélőtábla kizárólag bűnösséget megállapító ítéletet tudott volna elfogadni, elemezve az ennek alapjaként szolgáló bizonyítékokat is.

[10] Kifejtette továbbá, hogy az esetleges megalapozatlanság esetén a másodfokú bíróságnak lehetősége lett volna annak kiküszöbölésére, utalva a Be. 592–594. §-ában írt törvényi rendelkezésekre is.

[11] Az indokolási kötelezettség ítélőtábla által felrótt megszegését illetően pedig részletesen idézte az Alkotmánybíróság 3032/2019. (II. 13.) AB határozatának [24] és [26] bekezdését, arra jutva, hogy az elsőfokú bíróság az AB határozatban leírt elvekkel összhangban kellőképpen indokát adta, hogy mely bizonyítékokat fogadott el, melyeket vetett el, illetve, hogy az érdemi döntésének alapjául mely releváns tények szolgáltak. Azaz, az elsőfokú bíróság az indokolási kötelezettségének is eleget tett.

[12] Megjegyezte ugyanakkor, hogy az ítélőtábla csak az elsőfokú bíróság ítéletével kapcsolatban volt szigorú, míg a vádirat hiányosságával kapcsolatban nem. A vádirat ugyanis – meglátása szerint – semmilyen magyarázatot nem ad rá, hogy a II. r. vádlott tevékenysége miért volt színlelt, sőt, a 3. oldalon még részletezi is, hogy a II. r. vádlott milyen gazdasági tevékenységet végzett.

[13] Álláspontját összegezve kifejtette, hogy az ítélőtábla végzése a jogszabállyal ellentétesen lényegében újraértékelte a bizonyítékokat, és ehhez illesztette a hatályon kívül helyező döntését. Ehhez képest az ítélőtábla végzését törvénytelennek tartotta, indítványozva annak hatályon kívül helyezését és a másodfokú bíróság új eljárásra utasítását.

[14] A Legfőbb Ügyészség átiratában a fellebbezéseket nem tartotta alaposnak.

[15] Az EBH 2019.B.9. és BH 2021.69.II. számon közzétett eseti döntés elvi tételeinek áttekintését követően osztotta az ítélőtábla indokait az elsőfokú bíróság ítéletének felderítetlenségét illetően. Maga is arra az álláspontra helyezkedett, hogy a felderítetlenség teljes, mert az a tényállás nagyszámú és lényeges elemére kiterjed, és mert kiküszöbölése a bizonyítás szinte teljes körű megismétlését feltételezi.

[16] Helyesnek tartotta az ítélőtábla arra vonatkozó megállapítását is, hogy az elsőfokú bíróság a szükséges bizonyítékok rendelkezésre állása ellenére kísérletet sem tett a valósághű tényállás megállapítását szolgáló tények és adatok feltárására, a bennük rejlő bizonyítási lehetőségek kimerítésére. Ennek fényében a törvényszék által foganatosított kihallgatások többnyire formális eljárási cselekményekké váltak, és így esély sem kínálkozott arra, hogy az elsőfokú bíróság a bizonyítékok – ügyiratokban tetten érhető – ellentétes tartalmával a közbeszerzés kulcsszereplőit szembesítse, így nyilatkozataik bizonyító erejét és valóságtartalmát mérlegre tegye.

[17] A tényállás teljes felderítetlensége pedig, az elsőfokú ítélet érdemi felülbírálatának mérlegelést nem tűrő gátját képezi, amely szükségszerűen vezet az elsőfokú bíróság ítéletének hatályon kívül helyezésére, mert az ilyen fokú megalapozatlanság csak az elsőfokú bírósági eljárás megismétlésével küszöbölhető ki.

[18] Ekként maga is úgy ítélte meg, hogy a törvényszék ítélete teljes egészében megalapozatlan, amelyre tekintettel az ítélőtábla hatályon kívül helyező és az elsőfokú bíróságot új eljárásra utasító végzését is helytállónak tartotta. Indítványozta ezért, hogy a Kúria az ítélőtábla végzését hagyja helyben.

[19] A fellebbezés alaptalan.

[20] A Be. Tizenhetedik Része szerinti eljárásban a jogorvoslat tárgya kizárólag a másod- vagy a harmadfokú bíróság hatályon kívül helyező végzése, és a fellebbviteli bíróság ahhoz vezető eljárása. Az eljárás célja pedig annak vizsgálata, hogy a megtámadott végzés törvénysértő-e. A hatályon kívül helyező rendelkezés ugyanis nem az ügy eldöntését vagy eljárás lezárását, hanem az eljárás újrakezdését eredményezi. Ehhez képest a fellebbezéssel támadott, hatályon kívül helyező és új eljárásra utasító rendelkezés tartalma nem az, hogy a felülbírált döntés helytálló-e, és mely okból, hanem az, hogy miért nem volt hozható érdemi döntés, illetve miért nem eredményezett ilyen (érdemi) döntésre alkalmas helyzetet a lefolytatott eljárás. Nyitva hagyja azonban az eljárás tárgyában hozható jövőbeni döntés lehetőségét, mibenlétét (ide nem értve a hatályon kívül helyezés folytán megismételt eljárásban érvényesülő súlyosítási korlátokat). Érdemi döntés esetében a döntés (tehát a jogkövetkeztetés) és annak ténybeli alapja közötti viszony a vizsgálat tárgya; a hatályon kívül helyezés felülbírálata során azonban ez a viszonyítás nem végezhető el. A hatályon kívül helyező határozat elleni fellebbezés elbírálásakor ugyanis éppen azt kell megítélni, hogy az érdemi határozathozatal feltételeinek hiányáról – és ezért a hatályon kívül helyezésről – a másodfokú bíróság helyesen vagy indokolatlanul rendelkezett-e.

[21] Minden felülbírálat a felülbírálat tárgyának – jelen esetben a hatályon kívül helyezés – rendeltetéséhez igazodik. A fellebbezés elbírálása során az eldöntendő kérdés így az volt, hogy a hatályon kívül helyező döntés alapos volt-e; volt-e rá törvényes ok, és az eljárási ok megállapításának törvényi feltételei fennálltak-e. Az e kérdéseken túlterjeszkedő felülbírálat esetén a fellebbezést elbíráló bíróság átvenné a másod-, illetve a harmadfokú bíróság jogkörét.

[22] Ha tehát a hatályon kívül helyezés indoka a Be. 608. § (1) bekezdésében meghatározott eljárási szabálysértés, úgy vizsgálandó, hogy a megjelölt feltétlen eljárási szabálysértés valóban beállt-e; ha pedig a Be. 609. § (1) bekezdésében meghatározott eljárási szabálysértés, akkor az eljárási szabálysértés megvalósulásán túl az is, hogy e szabálysértés lényeges hatással volt-e az eljárás lefolytatására, a bűnösség megállapítására, a bűncselekmény minősítésére, a büntetés kiszabására, és ha igen, az orvosolható lett volna-e a másodfokú eljárásban.

[23] Amennyiben pedig a hatályon kívül helyezés oka a Be. 592. § (1) bekezdésében meghatározott teljes megalapozatlanság, az szorul vizsgálatra, hogy a fellebbviteli bíróság által észlelt megalapozatlanság valóban teljes körű-e, avagy csak a Be. 592. § (2) bekezdése szerinti részleges megalapozatlanság.

[24] Emellett természetesen a megtámadott határozatot hozó bíróság eljárásának vizsgálatát is el kell végezni [Be. 627. § (2) bek., 626. §, 618. § (2) bek. b) pont]. E körben pedig a Kúria megállapította, hogy a másodfokú bíróság nem vétett feltétlen hatályon kívül helyezésre vezető eljárási szabálysértést.

[25] Az ítélőtábla pedig helytállóan ítélte meg, hogy feltétlen hatályon kívül helyezést kiváltó eljárási szabálysértés az elsőfokú eljárásban sem merült fel.

[26] A Kúriának ekként azt kellett megítélnie, hogy a másodfokú bíróság által észlelt megalapozatlanság a Be. rendelkezései alapján valóban hatályon kívül helyezést von-e maga után jogkövetkezményként, avagy az kiküszöbölhető-e a fellebbviteli eljárásban is, és nem pedig azt, hogy a fellebbviteli bíróság helyesen észlelt-e megalapozatlanságot.

[27] Az ítélőtábla az elsőfokú bíróság ítéletének – a tényállás teljes egészében való felderítetlenségében testet öltő – teljes megalapozatlanságát azonosította [Be. 592. § (1) bek. b) pont].

[28] Általánosságban, a megalapozatlanság a bíróság ténymegállapító tevékenységének hibája. Ez fakadhat a ténymegállapítás hiányából vagy a ténymegállapítás fogyatékos jellegéből. A ténymegállapító tevékenység orvosolhatatlan fogyatékossága, ha a tényállás egészében felderítetlen. Teljes felderítetlenségről van szó, ha a bíróság a vád tárgyává tett cselekmény minősítése (a bűncselekmény törvényi tényállásainak elemei), vagy a lehetségesen alkalmazandó szankció szempontjából releváns tényekre nem, vagy csak formálisan folytatott le bizonyítást. Utóbbi körbe tartozik az is, ha az elsőfokú bíróság folytatott ugyan bizonyítást, azonban e tevékenysége során az ellentétes ténymegállapításra alapul szolgáló bizonyítékok valósághű tényállás megállapítására való alkalmasságát nem tisztázta.

[29] Nem vitásan előállhat olyan helyzet, hogy a bizonyítás nem vezet eredményre, és ténymegállapítás nem tehető. Ez azonban csak akkor lehetséges, ha a bíróság valamennyi – a vádat alátámasztó bizonyítékok esetében: indítványozott – bizonyítékot beszerzett és elemző módon értékelt is. Ennek hiányában azonban a tényállás nem részben, hanem teljesen felderítetlen, és ekként teljesen megalapozatlan (Bhar.III.319/2019/18. [44]). Ha maga a bizonyítás is hiányos volt, a bizonyítás eredményének értékelése még inkább, és számos olyan – pozitív vagy negatív – ténymegállapítás hiányzik, ami alapján a vádlott büntetőjogi felelősségéről megalapozott döntést lehetne hozni, ez a tényállás teljes felderítetlenségében megnyilvánuló teljes megalapozatlanságát jelenti (Bhar.III.455/2019/15. [60]–[61]). Ugyancsak a Be. 592. § (1) bekezdés b) pontjában írt megalapozatlansági ok beálltára vezet, ha az elsőfokú bíróság nem törekedett a valósághű tényállás megállapítására, az ítélet ellentmondó megállapításokat tartalmaz a bizonyítékokból megismerhető tények egybevetése és valódi értékelése helyett, miközben a levont következtetések helyességéről a mérlegelés súlyos okszerűtlensége folytán nem lehet meggyőződni (Hkf.I.802/2019/4. [33]–[35]).

[30] Az ítélőtábla is az iméntiekben írtaknak megfelelően, ezért helyesen értelmezte a teljes felderítetlenség mibenlétét végzése indokolásának [15] bekezdésében. Ehhez képest a továbbiakban az szorul vizsgálatra, hogy a teljes felderítetlenség fennállását deklaráló [14] bekezdésben írt általános megállapításait kitöltötte-e tartalommal, és e tartalom valóban a másodfokú eljárásban orvosolhatatlan megalapozatlanság esetkörébe esik-e.

[31] E tekintetben az ítélőtábla – a törvényszék ítéletében írtakkal éles ellentétben álló módon – a rendelkezésre álló nagyszámú bizonyítékot egymással is összefüggésben értelmezve, helytállóan mutatott rá azokra az alapvető jelentőségű kérdésekre, amelyek

– e bizonyítékok tartalmából szükségképpen adódnak,

– megválaszolásuk a megalapozott tényállás megállapításának mellőzhetetlen feltétele, miközben

– e megválaszolandó kérdéseket az elsőfokú bíróság ténymegállapító tevékenysége körében még csak fel sem ismerte.

[32] A másodfokú bíróság által pontosan az előbbi, általa azonosított kérdéseket sorolta fel indokolásának II–X. pontjában, aprólékosan kitérve azokra a bizonyítékokra, amelyeket – a bizonyítás formális jellegét igazolva – az első fokon eljárt törvényszék egyszerűen figyelmen kívül, következésképpen: értékelés nélkül hagyott.

[33] A II. r. vádlott védőjének fellebbezésében érvényesített érvekkel szemben az ítélőtábla nem fogalmazott meg elvárásokat az ügy érdemében hozott döntés irányára nézve. Ehelyett bemutatta az elsőfokú bíróság által értékelni elmulasztott bizonyítékokat, egyúttal kibontotta azok jelentőségét a bírói ténymegállapítás folyamatában. Ezt alappal tette, hiszen az érdemi döntésre kihatással bíró bizonyítékok tartalmának ismeretében válhat csak lehetségessé a tisztázatlanul maradt tények felismerése. A tisztázatlanság a többféle, egymástól különböző tények megállapításának lehetőségét jelenti, így a felderítetlenség megállapításának szükségképpeni előfeltételét képezi annak feltárása, hogy az elsőfokú bíróság által nem értékelt bizonyítékok milyen (értelemszerűen: akár az elsőfokú bírósághoz képest eltérő) tények megállapítására adnak alapot.

[34] A másodfokú bíróság ítéletében megjelölt tények tisztázásának eredményeként pedig a törvényszék valóban juthatott volna ellentétes következtetésre a vádbeli ügylet színlelt jellegére és a vádlottak erre vonatkozó tudatára, valamint szándékuk csalárd mivoltára vonatkozóan, de juthatott volna ugyanarra az eredményre is. Ebben az esetben ténymegállapításával szemben megalapozott kétség már nem lenne támasztható.

[35] Az előbbiekből egyenesen következő módon – szemben a védői állásponttal – az sem vethető fel, hogy az ítélőtábla „újraértékelte” volna a bizonyítékokat. A bizonyítékok felülmérlegelésének tilalma annyit jelent, hogy a fellebbviteli bíróság nem dönthet másként egy bizonyíték hitelességéről, mint ahogyan azt az elsőfokú bíróság tette. Jelen ügyben viszont nem ez történt. Az ítélőtábla nem másképpen ítélte meg a határozatában felsorolt bizonyítékok hitelességét, mint az elsőfokú bíróság, hanem arra az álláspontra helyezkedett, hogy azok számos más bizonyítékkal ellentétben állnak, és az elsőfokú bíróság ezeket az ellentmondásokat nem oldotta fel, illetve azokat fontos szempontokból nem vizsgálta, és így az arra vonatkozó ténymegállapítások hiányoznak. Ekként fel sem merülhet, hogy a másodfokú bíróság a bizonyítékokat felülmérlegelte, vagy hogy határozata ilyen igényt foglalna magában.

[36] Összegezve: a törvényszék elmulasztotta tisztázni a vád tárgyává tett bűncselekmények törvényi tényállási elemeit kimerítő tényeket. Ehelyett csupán néhány, általa meg nem jelölt szempont alapján kiválasztott bizonyíték tartalmát idézte, el sem jutva a megalapozott tényállás megállapításához szükséges, a másodfokú határozat indokolásának II–X. pontjában felvázolt csomóponti kérdések azonosításáig. Kizárólag az e körben tett határozott állásfoglalás alapján vált volna lehetségessé azonban az érdemi döntés alapját képező tények megállapítása akár a vád tárgyává tett ügylet megvalósulására vonatkozó életbeli tényeket illetően, akár a vádlottak szándékára vont következtetés alapjaként szolgáló tudati tényeket illetően. A hiányolt állásfoglalás elmaradása pedig pontosan az elsőfokú ítélet – a tényállás teljes felderítetlenségében megnyilvánuló – teljes megalapozatlanságát jelenti. A felderítetlenség teljes, mert az elsőfokú bíróság eljárásában tisztázatlanul maradt kérdések köre a teljes vádirati tényállást lefedi.

[37] A kifejtettek fényében a másodfokú bíróság kimerítő érvekkel alátámasztott indokát adta a Be. 610. §-ának alkalmazására vezető, törvényes és helytálló döntésének.

[38] A II. r. vádlott védője fellebbezésének indokolásában – általánosságban – kétségkívül helyesen utalt az eljárási törvény rendelkezéseire, miszerint a megalapozatlanság következményei nem alkalmazhatók, ha az nyilvánvalóan a Be. 164. § (1) bekezdésében foglalt kötelezettség elmulasztására vezethető vissza [Be. 593. § (4) bekezdés]. Azaz, arra az esetre, ha a vádló nem tesz eleget a vád bizonyításához szükséges tények feltárására, az alátámasztásukra szolgáló bizonyítási eszközök rendelkezésre bocsátására, illetve beszerzésének indítványozására vonatkozó törvényi kötelezettségének.

[39] Erről azonban a jelen esetben nincs szó.

[40] A másodfokú bíróság ugyanis a tényállás felderítetlenségét nem abból eredeztette, hogy a törvényszék elmulasztott beszerezni valamely, az ügyészség által nem indítványozott bizonyítási eszközt. Ehelyett azt rótta fel az elsőfokú bíróságnak, hogy a valósághű tényállás megállapítására vonatkozó kötelezettsége ellenére [Be. 163. § (2) bek.] nem vette figyelembe (nem értékelte) az ügyészség által a Be. 164. § (1) bekezdése szerinti kötelezettségének megfelelően szolgáltatott, az ügyiratok közt rendelkezésre álló egyes bizonyítékokat, és e figyelmen kívül hagyott bizonyítékokat – értelemszerűen – az általa lefolytatott személyi bizonyítás során nem használta fel az ellentmondások feloldása, végső soron: a múltbeli tények valóságnak megfelelő feltárása érdekében.

[41] A védői érveléssel szemben az elsőfokú ítélet teljes megalapozatlansága mellett a megalapozatlanság másodfokú eljárásban való kiküszöbölése a Be. 593. §-a alapján nem lehetséges. A bizonyítás felvételének a Be. 594. §-ában biztosított lehetősége is kizárólag a részbeni megalapozatlanság kiküszöbölésére szolgál, így a másodfokú eljárás megismétlésének szükségessége mellett az esetleges megalapozatlanság orvoslása érdekében érvelő védői indítvány nem teljesíthető.

[42] Végül az ítélőtábla arra is helyesen mutatott rá határozata indokolásának X. pontjában, hogy az indokolási kötelezettség megsértése – más eljárási szabálysértésektől eltérően – olyan eljárási szabálysértés, amelynek vizsgálatát a tényállás megalapozottságának vizsgálata megelőzi. Az indokolási kötelezettség teljesítése csak a megalapozott, vagy megalapozottá tett tényállás tekintetében vizsgálható, amennyiben ugyanis a tények megállapítása hiányzik, úgy az azokra vonatkozó indokolás nem kérhető számon [Be. 592. § (1)–(2) bek., 593. § (1) bek.]. A ténymegállapítás hiánya ugyanis értelemszerűen vonja maga után az indokolás hiányát is, ami nem további, önálló hatályon kívül helyezési ok, hanem a ténymegállapítás hiányának szükségszerű velejárója (Bhar.III.455/2019/15. [62]).

[43] Az indokolás hiánya tehát szükségszerűen fakad a ténymegállapítás hiányából (hibájából), aminek a törvényszék elsőfokú ítélete is definíciószerű példáját adja.

[44] Ekként az ítélőtábla a Be. 593. § (1) bekezdés b) pontja szerinti teljes felderítetlenség okán törvényesen rendelkezett az elsőfokú ítélet Be. 610. §-án alapuló hatályon kívül helyezéséről és az elsőfokú bíróság új eljárásra utasításáról.

[45] A másodfokú bíróság a Be. 611. § (1) bekezdésében írt kötelezettségét szem előtt tartva a törvénnyel összhangban adott iránymutatást végzése [162]–[168] bekezdésében az elsőfokú bíróságnak a megismételt eljárás lefolytatására.

[46] A Be. 611. § (2) bekezdésének felhívásával ugyancsak törvényesen rendelkezett akként, hogy a megismételt eljárást az illetékességi területe alá eső más bíróság folytassa le.

[47] Mindezek alapján a Kúria az ítélőtábla másodfokú határozatát a Be. 629. § (2) bekezdés a) pontja, illetve a 630. § (1) bekezdése alapján a Be. 629. § (1) bekezdése szerinti tanácsülésen helybenhagyta.