KÜ BH 2024/305

[1] Az Egyetem Etikai Bizottsága a felperes bejelentésére indult etikai eljárásban hozott, R/26/27/2023. számú határozatával (a továbbiakban: elsőfokú határozat) megállapította, hogy a perben nem álló eljárás alá vont személy etikai vétséget követett el, ezért etikai büntetésként a munkáltatói jogkör gyakorlójának fegyelmi eljárás lefolytatására tett javaslatot.

[2] Az eljárás alá vont személy fellebbezése folytán, másodfokon eljárt alperes az R/26-31/2023. számú határozatával az elsőfokú határozatot megváltoztatta és az eljárás alá vont személy ellen az etikai eljárást megszüntette, mert az etikai vétség általa történt elkövetése nem volt bizonyítható. Az alperes határozata – jogszabályi hivatkozást nem tartalmazó – jogorvoslati tájékoztatása szerint a közléstől számított 30 napon belül bírósági felülvizsgálata kérhető.

[3] A felperes – közvetlenül az elsőfokú bíróságon – előterjesztett keresetében elsődlegesen az elsőfokú határozat megváltoztatását, másodlagosan megsemmisítését és az alperes új eljárás lefolytatására kötelezését kérte. Perindítási jogát arra alapította, hogy az etikai eljárás az általa oktatott tantárgy vizsgáját érintette, az ő bejelentésére indult, továbbá egyetemi polgárként joga van ahhoz, hogy az Egyetem által lefolytatott etikai eljárások jogszerű döntéssel záruljanak.

[4] Az alperes védiratában elsődlegesen a közigazgatási perrendtartásról szóló 2017. évi I. törvény (a továbbiakban: Kp.) 48. § (1) bekezdés b) és c) pontjai, valamint 81. § (1) bekezdés a) pontja alapján az eljárás megszüntetését, másodlagosan a Kp. 88. § (1) bekezdés b) pontja alapján a kereset elutasítását kérte.

[5] Az elsőfokú bíróság a keresetlevelet a Kp. 48. § (1) bekezdés b) pontja alapján visszautasította.

[6] Megállapította, hogy az alperes határozata, mint a közigazgatási szerv döntése nem a közigazgatási jog által szabályozott cselekménynek minősül. Rámutatott, hogy az Alaptörvény T) cikk (1)–(2) bekezdéseire, továbbá a nemzeti felsőoktatásról szóló 2011. évi CCIV. törvény (a továbbiakban: Nftv.) 11. § (1) bekezdésére, valamint 2. melléklet II. pontjában foglaltakra tekintettel az Etikai Kódex nem jogszabály vagy jogi norma, és nincs olyan közigazgatási jogi norma sem, amely kötelezővé tenné a felsőoktatási intézmények számára az oktatókra vonatkozó etikai szabályzat megállapítását. Utalt a BH 2022.310. számon közzétett eseti döntésre (Kúria Kpkf.III.39.413/2022/2), amely szerint jogszabályi kötelezés nélkül elfogadott köztestületi határozat által szabályozott etikai eljárásban hozott döntés ellen a közigazgatási bírói út nem biztosított. A közigazgatási bírói út igénybevétele lehetőségének általános kizártsága miatt a felperes perindítási és kereshetőségi jogának vizsgálatát fogalmilag kizártnak tartotta.

[7] A felperes fellebbezésében az elsőfokú végzés hatályon kívül helyezését, és az elsőfokú bíróság az eljárás lefolytatására és új határozat hozatalára utasítását kérte. Az elsőfokú végzést a Kp. 4. § (1) és (4) bekezdéseit sértőnek tartotta, mivel az ügy tárgya nyilvánvalóan közigazgatási jogvita. Álláspontja szerint jogállami követelmény, hogy valamennyi, tág értelemben vett közigazgatási aktus felett szükséges a független bírói kontroll megteremtése, ami alól csak szűk körben tehető kivétel. Az elsőfokú bíróság értelmezését szükségtelenül szűkítőnek tartotta, amikor a közigazgatási jog általi szabályozottságot azzal azonosította, hogy a közigazgatási jognak kötelezően kell előírnia valamely norma elfogadását. Véleménye szerint minden olyan cselekmény, amire a közigazgatási jog jogalapot teremt, illetve amelynek a kereteit meghatározza, közigazgatási jog által szabályozott cselekménynek minősül. Álláspontja szerint az alkalmazandó egyetemi szabályzatok a Kp. 4. § (3) bekezdés c) pontja alapján is közigazgatási cselekménynek minősülnek. Kifejtette, hogy az elsőfokú bíróság elvonta az etikai eljárásokban született döntésekkel szembeni jogorvoslat lehetőségét, továbbá ez alapján még fegyelmi ügyekben sem vezethető le a bírósági felülvizsgálat lehetősége. A Kúria Köf.5.001/2023/4. számú végzésének felhívásával sérelmezte továbbá, hogy az elsőfokú végzés meghozatalára a keresetlevél visszautasításra nyitva álló nyolc napos törvényi határidő jelentős túllépésével került sor, amikor legfeljebb az eljárás megszüntetésének lehetett volna helye.

[8] Nézete szerint az elsőfokú bíróság jogértelmezésének elfogadása esetén az az Alaptörvény XXVIII. cikk (1) és (7) bekezdésében biztosított bírói úthoz, illetve jogorvoslathoz való jogát sértené, ezért kérte, hogy a másodfokú bíróság bírói kezdeményezéssel forduljon az Alkotmánybírósághoz.

[9] Az alperes észrevételében elsődlegesen a fellebbezés elkésettség miatti visszautasítását, másodlagosan az elsőfokú végzés „hatályában fenntartását” kérte. Nem tartotta relevánsnak a visszautasításra nyitva álló határidőt. Az Etikai Kódex nem minősül a közigazgatási jog által szabályozottnak, továbbá az Nftv. felsorolja azokat a felsőoktatási ügyeket, amelyek közigazgatási bírósági útra tartoznak, az alperes határozatának felülvizsgálata nem tartozik ezek közé. Relevánsnak tartotta viszont a BH 2022.310. számú eseti döntést. Álláspontja szerint a felperes a per megindítására a Kp. 17. § a) pontjára figyelemmel nem volt jogosult, mert a határozat közvetlenül jogát vagy jogos érdekét nem érinti.

[10] A másodfokú bíróság az elsőfokú bíróság végzését helybenhagyta.

[11] Megállapította, hogy a fellebbezés nem késett el, ezért annak visszautasítására nem volt mód. Rámutatott, hogy Kp. 45. § (1) bekezdés c) pontja a keresetlevél visszautasításával összefüggő feltételek vizsgálatára 8 napos – nem jogvesztő – határidőt ír elő, azonban lehetséges, hogy csak további intézkedések megtétele után kerül a bíróság abba a helyzetbe, hogy a pergátló akadály(ok) fennállásáról megalapozott döntést hozzon.

[12] A jogerős végzés szerint az elsőfokú bíróság helytállóan indult ki a közigazgatási jogvita fogalmából, amelynek három konjunktív fogalmi eleme, hogy a vitatott tevékenységet közigazgatási szerv végzi, a vitatott tevékenység a közigazgatási jog által szabályozott, és a tevékenység joghatást vált ki. Hangsúlyozta, hogy a „közigazgatási jog általi szabályozottság” megállapításához konkrétan magára a felülvizsgáltatni kért döntés alapjául szolgáló eljárásra kell a közigazgatási jognak felhatalmazást adnia, illetőleg annak kereteit, szabályait kell meghatároznia, kötelező közigazgatási jogi szabályozás hiányában egy, az egyetem által autonóm jogkörében elfogadott, etikai jellegű szabályozás nem minősül a közigazgatási jog által szabályozottnak. Rámutatott, hogy ugyanezen megállapításra jutott a Kúria az elsőfokú bíróság által is hivatkozott BH 2022.310. számú döntésében.

[13] Nem találta megalapozottnak a felperes érvelését, miszerint az Etikai Kódex és az Ügyrend a Kp. 4. § (3) bekezdés c) pontja alapján is közigazgatási cselekménynek minősülnek. Rámutatott, hogy a Jat. hatálya alá nem tartozó, általános hatályú rendelkezés akkor minősül közigazgatási cselekménynek, ha az a közigazgatási jog által szabályozott, ami a perbeli esetben nem teljesül. Nem teljesült az a feltétel sem, hogy jogsérelem az általános hatályú rendelkezés alkalmazása vagy hatályosulása folytán közvetlenül, közigazgatási cselekmény megvalósítása nélkül következett be, ezért az általános hatályú rendelkezés sem lehet önállóan a közigazgatási jogvita tárgya.

[14] A másodfokú bíróság rámutatott, hogy helytálló következtetésre jutott az elsőfokú bíróság abban is, hogy a jogvita elbírálása a Kp. 5. § (2) bekezdésében foglaltak szerint sem tartozik a hatáskörébe, mert a felperes sem jelölt meg olyan konkrét jogszabályi rendelkezést, amely a perbeli oktatásetikai ügyben hozott alperesi határozat felülvizsgálatát a közigazgatási bíróság hatáskörébe utalná.

[15] A bírói út biztosításával kapcsolatos felperesi előadással összefüggésben a jogerős végzés felhívta a figyelmet arra, hogy ha az Egyetem az autonómiáján túlmutató, a dolgozó jogait és kötelezettségeit közvetlenül és súlyosan érintő döntést hoz, úgy az ezzel kapcsolatos körülmények bírósági úton – bár nem közigazgatási perben – felülvizsgálhatóak.

[16] A felperes felülvizsgálati kérelmében elsődlegesen a jogerős végzés megváltoztatását, az alperes határozatának megsemmisítését és az alperes új eljárás lefolytatására kötelezését, másodlagosan a jogerős végzés elsőfokú végzésre kiterjedő hatályon kívül helyezését és az elsőfokú bíróság új eljárásra kötelezését kérte, továbbá perköltséget igényelt.

[17] Álláspontja szerint az első- és másodfokú végzések sértik a Kp. 2. § (1)–(2) bekezdéseit, 4. § (1) bekezdését, (3) bekezdés c) pontját, 45. § (1) bekezdés c) pontját, 48. § (1) bekezdés b) pontját és a 81. § (1) bekezdés a) pontját, valamint az Alaptörvény XXVIII. cikk (1) bekezdését és a Kúria Kfv.II.37.124/2023/10. számú, köztestületi jogvitában hozott határozatától jogkérdésben eltértek. Vitatta, hogy a jogerős végzésben felhívott BH 2022.310. számú eseti döntés a perbeli esetben alkalmazandó volna. Előadta, hogy Kúria Kfv.II.37.124/2023/10. számú ítéletében megállapította, hogy a Magyar Állatorvosi Kamara az etikai eljárás lefolytatásakor nem hatósági jogkörben jár el, a Kamara ezen eljárásokban ennek ellenére közhatalmat gyakorol. Ezzel összefüggésben arra is hivatkozott, hogy a Magyar Állatorvosi Kamarára, valamint az állatorvosi szolgáltató tevékenységről szóló 2012. évi CXXVII. törvény (a továbbiakban: MÁOK tv.) nem rendelkezik közigazgatási bírói útról, a kúriai gyakorlat ugyanakkor megteremti ezt a lehetőséget. Felhívta továbbá a Legfelsőbb Bíróság Kfv.III.37.307/2004. számú ítéletét is, amely szerint az Orvosi Kamara etikai eljárása közigazgatási ügynek minősül.

[18] Kifejtette, hogy a jogerős végzéssel a másodfokú bíróság véglegesen elvonta a bírósághoz forduláshoz való jogától, megsértette a tisztességes eljárás követelményét és nem biztosított számára hatékony jogvédelmet „a közigazgatási eljárásban elszenvedett jogsérelmek kapcsán”, továbbá „a közigazgatási jogvita kapcsán fennálló, kiterjesztő gyakorlat követelményét”. Fenntartotta korábbi álláspontját, miszerint „a Kp. 4. § (1) bekezdésében foglalt generálklauzulában megjelenik azon alapvető jogállami követelmény, hogy valamennyi – tág értelemben vett – közigazgatási aktus felett szükséges a független bírói kontroll megteremtése. Ez alól csak rendkívül szűk körben engedélyezhető kivétel”. Álláspontja szerint a jogerős végzés tévesen értelmezte az általános hatályú rendelkezés fogalmát, mert az Etikai Kódex és az Eljárási Szabályzat az egyedi ügyekben elvárt és számonkérhető magatartásokat rögzíti, meghatározva ezen számonkérés garanciális eljárási rendjét, ezért a Kp. 4. § (3) bekezdés c) pontja alapján annak minősülne.

[19] Emellett sérelmezte, hogy a másodfokú végzés által helyben hagyott elsőfokú végzés sérti a Kp. 45. § (1) bekezdés c) pontját, 48. § (1) bekezdés b) pontját és 81. § (1) bekezdés a) pontját, mivel a kereseti kérelem visszautasításának nem volt helye, illetőleg annak feltétele nem állt fenn, mert az elsőfokú bíróság a kógens törvényi határidőt elmulasztotta.

[20] Az alperes felülvizsgálati ellenkérelmében a jogerős végzés hatályában fenntartását kérte és perköltséget igényelt.

[21] Rámutatott, hogy a felperes elsődleges kérelme a felülvizsgálati kérelem kereteit meghaladja. Állította, hogy a jelen eljárás tárgya nem tartozik a közigazgatási jogvita, ennek okán a közigazgatási cselekmény fogalomkörébe, ezért egyetértőleg idézte az első és másodfokú bíróság végzéseit. A felperes BH 2022.310. számú döntés alkalmazhatóságát vitató álláspontjával kapcsolatban kifejtette, hogy a jogvita lényegi eleme tekintetében nem annak van jelentősége, hogy az adott határozatot hozó szerv közestület, vagy felsőoktatási intézmény, hanem annak, hogy a perbeli jogvita nem tartozik az Nftv. által meghatározott, közigazgatási bírói útra tartozó ügyek közé. Hivatkozott arra, hogy az Etikai kódex nem jogszabály és nem is jogi norma, megalkotását jogszabály nem írja elő. Az egyetem belső szabályzatára alapított határozata a közigazgatási jog által nem szabályozott, nem a közigazgatási jog által meghatározott rendben került kiadására, az állami hatalom által ki sem kényszeríthető. A felperes joggyakorlat megbomlásával kapcsolatos érvelését vitatva kifejtette, hogy a Kúria Kfv.II.37.124/2023/10. számú döntés nem releváns a jelen ügyben, mert a Magyar Állatorvosi Kamarát a MÁOK tv. hozta létre és jogszabály írja elő a működését és az etikai eljárását.

[22] A felperes keresetlevél visszautasításával kapcsolatos előadását vitatta, és egyetértőleg idézte a jogerős végzés ezzel kapcsolatos megállapításait.

[23] Ezen túlmenően kifejtette, hogy álláspontja szerint a felperesnek nincs kereshetőségi joga.

[24] A felülvizsgálati kérelem – az alábbiak szerint – nem megalapozott.

[25] A Kp. 120. § (5) bekezdése, valamint a 115. § (2) bekezdése alapján alkalmazandó 108. § (1) bekezdése értelmében a felülvizsgálati eljárásban bizonyítás felvételének nincs helye, a Kúria a felülvizsgálati kérelem elbírálása során a felülvizsgálati kérelem és a felülvizsgálati ellenkérelem keretei között a jogerős határozat meghozatalakor rendelkezésre álló iratok és bizonyítékok alapján dönt.

[26] A Kúria megállapította, hogy a Fővárosi Ítélőtábla a tényállást a szükséges mértékben feltárta, helytálló jogi következtetésekre jutott, amelyeket indokolásában teljeskörűen bemutatott. A Fővárosi Ítélőtábla határozatával a felülvizsgálati bíróság is egyetértett, az ott kifejtettek megismétlését szükségtelennek tartotta. A felperes felülvizsgálati kérelmében foglaltakra tekintettel a következőket emeli ki:

[27] A felülvizsgálati eljárás tárgya a jogerős végzés jogszerűségének vizsgálata, ezért a Kúria a felperes felülvizsgálati kérelmében előadottakat arra figyelemmel értékelte, hogy azok alátámasztják-e a jogerős végzés az ügy érdemére kiható módon jogszabálysértő voltát.

[28] A Kp. 4. § (1) bekezdése szerint a közigazgatási jogvita tárgya a közigazgatási szerv közigazgatási jog által szabályozott, az azzal érintett jogalany jogi helyzetének megváltoztatására irányuló vagy azt eredményező (3) bekezdés szerinti cselekményének, vagy a cselekmény elmulasztásának (a továbbiakban együtt: közigazgatási tevékenység) jogszerűsége. Ez alapján a közigazgatási tevékenységnek három (konjunktív) fogalmi eleme azonosítható. Az első az, hogy a tevékenységet közigazgatási szerv végzi, a második fogalmi elem a tevékenység közigazgatási jog általi szabályozottsága, a harmadik fogalmi elem pedig, hogy a közigazgatási tevékenység joghatást vált ki, azaz a közigazgatási tevékenység az azzal érintett jogalany jogi helyzetének megváltoztatására irányul vagy azt eredményezi (Kúria Kpkf.VI.39.649/2020/2. számú döntése).

[29] A jelen ügyben nem az volt vitás a felek között, hogy az egyetem a Kp. 4. § (7) bekezdése 1. pontja értelmében közigazgatási szervnek minősül-e, hanem hogy a tevékenysége közigazgatási jog által szabályozott-e. (Mivel az első- és a másodfokú bíróság ez utóbbi kérdésre nemleges választ adott, a harmadik feltétel vizsgálatára sem kerülhetett sor.) Erre figyelemmel a Kúriának elsőként abban a kérdésben kellett állást foglalnia, hogy az egyetem etikai eljárása közigazgatási jog által szabályozott eljárásnak minősül-e.

[30] A tevékenység közigazgatási jogi szabályozottsága kapcsán utalni kell arra, hogy az Nftv. 2. melléklet II. alcíme meghatározza a felsőoktatási intézmény szervezeti és működési szabályzatának kötelező tartalmi elemeit, azonban abból etikai eljárásra vonatkozó szabályozási kötelezettség nem vezethető le. Maga az Nftv. sem tartalmaz semmilyen etikai tárgyú szabályra vonatkozó utalást, sőt a 94. § (1) bekezdésében is mindössze a vallási, illetve világnézeti tekintetben elkötelezett intézményként képzési programjával összefüggésben említi az etikai ismereteket. Mindezek alapján az etikai eljárásra vonatkozó közigazgatási jog általi szabályozottság nem állapítható meg, így ezen fogalmi elem hiányában közigazgatási jogvitáról sem lehet szó. Márpedig a Kp. közigazgatási jogvita fogalmi elemeinek fennállása mellett indítható és folytatható le közigazgatási per, vagyis a keresetben támadott másodfokú etikai határozattal szemben nincs helye közigazgatási pernek.

[31] A felperes szerint az egyetem szervezeti és működési szabályzata (a továbbiakban: SZMSZ) számos, az intézmény vezetését és működését érintő alapvető előírást tartalmaz, az Nftv. felhatalmazza az intézményt, hogy az SZMSZ-ben vagy a szervezeti és működéséi rendjében (a továbbiakban: SZMR) általános érvényű, normatív szabályokat állapítson meg, mint az Etikai Kódex. Az Nftv. 11. § (1) bekezdés a) pontja megengedi, hogy a felsőoktatási intézmény meghatározza a működésére és szervezetére vonatkozó azon rendelkezéseket, amelyeket jogszabály nem zár ki vagy amelyről jogszabály felhatalmazása alapján más szabályzatban nem kell rendelkezni, b) pontja pedig lehetővé teszi, hogy egy – a honlapján akadálymentes módon nyilvánosságra hozott – szervezeti és működési szabályzatot fogadhat el, amelynek részeit a 2. melléklet sorolja fel. Helyesen hivatkozott tehát a felperes arra, hogy az Nftv. számos kérdést rendel az SZMSZ-ben szabályozni, ezeket mintegy kötelező tartalmi elemként az Nftv. 2. mellékletének II. alcíme sorolja fel. Önmagában az Nftv. 11. § (1) bekezdés a) pontjának – a felsőoktatási intézmény szabályozási autonómiáját biztosító – megengedő szabálya nem teszi az SZMSZ valamennyi rendelkezését közigazgatási jog által szabályozottá. A közigazgatási jog általi szabályozottság hiányából pedig az is következik, hogy az Etikai Kódex és az Etikai Bizottság ügyrendje – annak ellenére, hogy a felsőoktatási intézmény SZMSZ-e részeként az SZMR-ében szabályozta – nem tekinthető a Kp. 4. § (3) bekezdés c) pontja szerinti egyedi ügyben alkalmazandó általános hatályú rendelkezésnek.

[32] A felperes felülvizsgálati kérelmében nagy terjedelemben idézte a Kúria Kfv.II.37.124/2023/10. számú ítéletét annak alátámasztására, hogy az etikai eljárás során hozott döntés közigazgatási jogvita tárgya. Ezzel összefüggésben indokolt rámutatni arra, hogy a MÁOK tv. 7. alcímében megállapítja az állatorvos-etikai felelősség szabályait, de ezen túl is meghatározza a Magyar Állatorvosi Kamara etikai szabályokkal kapcsolatos feladatait, az etikai bizottságok megválasztásának szabályait, az etikai büntetéseket és azok jogkövetkezményeit [Pl. MÁOK tv. 4. § (5) bekezdés a) pontja, (6) bekezdés e) pontja, 5. § (1) bekezdés g) pontja, 7. § (2) bekezdés a) pontja, 9. § (1) bekezdése, 10. § (1) bekezdés d) pontja, (2) bekezdés a) pontja, 11. § (2) bekezdés a) és b) pontja, 13. § (1) bekezdése, 15. § (5) bekezdése, 19. § (3) bekezdés a)–b) pontja és (5) bekezdése, 22. § (1) bekezdés c) pontja, (5) és (6) bekezdése, 23. § (3) bekezdés b) pontja]. Vagyis a Magyar Állatorvosi Kamara etikai eljárása részben a MÁOK tv. 25–30. §-aiban, részben pedig a 4. § (5) bekezdés a) pontjában az állatorvosi-etikai szabályok megalkotására kapott felhatalmazás alapján nyilvánvalóan közigazgatási jog által meghatározott eljárásnak minősül. A Kúria Kfv.II.37.124/2023/10. számú ítélete egyébként nem érintette azt a kérdést, hogy a Magyar Állatorvosi Kamara etikai eljárása közigazgatási jog által szabályozott-e.

[33] A Kúria Jpe.I.60.002/2021/7. számú határozatában fektette le az ügyazonosság megállapításának kritériumait. Eszerint „az ügyazonosság több tényező által befolyásolt, összetett jogfogalom, amelyet mindig esetről esetre kell vizsgálni. Ennek során szigorúan kell venni az összehasonlított bírói döntésekben az alkalmazott anyagi jogszabály egyezőségét (hatály, normatartalom) és a jogértelmezés szempontjából releváns tények lényegi hasonlóságát, továbbá közigazgatási perben – a kérelemhez kötöttség és a közigazgatási ügy tárgya által meghatározott vizsgálat miatt – a hatósági, a kereseti és a felülvizsgálati kérelem ténybeli és jogi azonosságot befolyásoló elemeit. Nincs ügyazonosság: eltérő anyagi jogi hátterű, azonos anyagi jogi háttér mellett eltérő kérelmet tartalmazó, vagy azonos anyagi jogi háttér mellett eltérő tényállású közigazgatási ügyek és annak alapján indult közigazgatási jogviták között. Alappal kérdőjelezhető meg az ügyazonosság továbbá: azonos anyagi jogi háttér mellett eltérő kereseti vagy eltérő felülvizsgálati érvelés esetén.” (Jpe.I.60.002/2021/7. [20]–[21])

[34] A Kúria erre figyelemmel megvizsgálta, hogy a jogerős határozat és a felperes által felhívott kúriai határozat között fennáll-e az ügyazonosság, és megállapította, hogy a teljesen eltérő anyagi jogi háttérre figyelemmel az nem áll fenn, ezért a jogerős végzésben a másodfokú bíróság a Kúria közzétett határozatától sem tért el.

[35] Indokolt rámutatni arra, hogy a jelen ügyben a megelőző eljárás közigazgatási jog által szabályozottsága szempontjából nem annak van jelentősége, hogy az etikai eljárást a Kp. 4. § (7) bekezdés d) pontja első vagy második fordulata szerinti szerv folytatta le, ezért – amint arra az elsőfokú bíróság végzése [24] bekezdésében is rámutatott, az egyes köztestületek etikai eljárásainak szabályozottságában meglévő különbségekre figyelemmel – a felperes köztestületi etikai ügyek analógiájára való hivatkozása sem volt alapos. A felperes által analógiaként állított és a Kúria Kfv.II.37.124/2023/10. számú ítéletében elbírált jogvitában alkalmazott MÁOK tv. éppúgy, mint számtalan köztestületre vonatkozó törvény tartalmaz etikai ügyekre vonatkozó rendelkezéseket. Így – eltérő részletességgel és szabályozási módon – a tervező- és szakértő mérnökök, valamint építészek szakmai kamaráiról szóló 1996. évi LVIII. törvény, az Országos Magyar Vadászkamaráról szóló 1997. évi XLVI. törvény, a gazdasági kamarákról szóló 1999. évi CXXI. törvény, a Magyar Növényvédő Mérnöki és Növényorvosi Kamaráról szóló 2000. évi LXXXIV. törvény, a személy- és vagyonvédelmi, valamint a magánnyomozói tevékenység szabályairól szóló 2005. évi CXXXIII. törvény, az egészségügyben működő szakmai kamarákról szóló 2006. évi XCVII. törvény, a Magyar Könyvvizsgálói Kamaráról, a könyvvizsgálói tevékenységről, valamint a könyvvizsgálói közfelügyeletről szóló 2007. évi LXXV. törvény, a Magyar Agrár-, Élelmiszergazdasági és Vidékfejlesztési Kamaráról szóló 2012. évi CXXVI. törvény, a magyar építészetről szóló 2023. évi C. törvény is tartalmaz az etikai ügyekkel, etikai eljárással, illetve az etikai bizottságokkal kapcsolatos rendelkezéseket.

[36] A felperes azt is sérelmezte, hogy a jogerős végzés elvonta a bírósághoz forduláshoz való jogát, továbbá nem érvényesült a hézagmentes jogvédelem elve. A Kúria egyetért a jogerős végzés [19] bekezdésében foglaltakkal, miszerint a bírósághoz fordulás joga nem korlátlan és parttalan. Az Alaptörvény XXVIII. cikk (1) bekezdése – a tulajdonképpeni fair trial tételezése mellett – általában biztosítja azt, hogy a „vádat vagy valamely perben a jogait és kötelezettségeit” bíróság bírálja el. Erre figyelemmel kell értékelni a (7) bekezdés rendelkezéseit. A jogorvoslati jog alaptörvényi szabályának két tényállási elemét kell vizsgálni: van-e bírósági, hatósági vagy más közigazgatási döntés, továbbá, hogy ez az érintett jogát vagy jogos érdekét sérti-e. Ez azt jelenti, hogy ha mindkét elem megvalósul, az Alaptörvény biztosítja a jogorvoslathoz való jogot. E rendelkezések – leegyszerűsítve – azt jelentik, hogy mindenkinek joga van ahhoz, hogy jogait, jogos érdekeit vagy kötelezettségeit bíróság bírálja el. Mivel az Alaptörvény semmilyen megszorító rendelkezést nem tartalmaz, a XXVIII. cikk tartalmát tekintve maga a generálklauzula, vagyis a legszélesebb körben biztosítja a bírói utat anélkül, hogy azzal kapcsolatban bármilyen differenciálást, vagy akár a jogviták jellegére utalást tartalmazna. Az alkotmányos generálklauzulára figyelemmel másodlagos – részben kodifikációs jellegű – az a kérdés, hogy a jogalkotó miként határozza meg a közigazgatási jogvita fogalmát: taxációval vagy törvényi generálklauzulával. Az Alaptörvény az eljárási jogok eszközeinek és fórumrendszerének szabályait részletesen nem tartalmazza, azokról az eljárási törvények rendelkeznek. Pontosan ezt fogalmazta meg a jogerős végzés [18] bekezdése is, amely szerint, ha a felsőoktatási intézmény az autonómiáján túlmutató, a dolgozó jogait és kötelezettségeit közvetlenül és súlyosan érintő döntést hoz, az ezzel kapcsolatos körülmények bírósági úton – bár nem közigazgatási perben – felülvizsgálhatóak.

[37] A bíróság eljárása során hivatalból köteles vizsgálni, hogy a konkrét, egyedi esetben a jogorvoslat a fél rendelkezésére áll-e, perakadályok fennállnak-e. Ennek során azt is vizsgálni kell, hogy a felülvizsgálni kért cselekmény egyáltalán közigazgatási cselekménynek minősül-e. Figyelemmel arra, hogy a keresettel támadott döntés nem közigazgatási cselekmény, az közigazgatási jogvita tárgya sem lehet, annak elbírálására hatásköre hiánya miatt a közigazgatási bíróság nem jogosult.

[38] A Kúria az ügyben alkalmazandó jogszabályok alkotmányellenességét nem észlelte, ezért nem tartotta szükségesnek az Alaptörvény 24. cikk (2) bekezdés c) pontja és az Abtv. 25. § (1) bekezdése szerinti eljárás kezdeményezését.

[39] A felperes szerint a másodfokú bíróság „megsértette a közigazgatási jogvita kapcsán fennálló, kiterjesztő gyakorlat követelményét”. A Kp. 115. § (2) bekezdése alapján alkalmazandó 100. § (2) bekezdés b) pontja értelmében a felülvizsgálati kérelem tartalmazza az azt megalapozó jogszabálysértést, a jogszabályhely pontos megjelölésével. Figyelemmel arra, hogy felülvizsgálati kérelmében nem jelölte meg a megsértett jogszabályhelyet, a Kúria a felperes ezen hivatkozását nem vizsgálhatta. Ezzel összefüggésben a Kúria rámutat, hogy a bíróságok hatáskörét az eljárási törvények – közigazgatási perek és közigazgatási bírósági eljárások esetén ezt a Kp. 4. és 5. §-ai – szabályozzák. Ha a keresettel támadott cselekmény nem felel meg a Kp. 4. §-ának, és az adott közjogi jogvita elbírálását törvény a közigazgatási ügyben eljáró bíróság hatáskörébe nem utalja [Kp. 5. § (2) bekezdés], az nem tartozik a Kp. tárgyi hatálya alá, abban közigazgatási bíróság nem járhat el. A Kp. 14. § (1) bekezdése rögzíti, hogy a bíróság hatáskörének és illetékességének hiányát hivatalból veszi figyelembe. A felperes hivatkozásával szemben nincs, és az Alaptörvény B) cikk (1) bekezdésében deklarált jogállamiság elvéből fakadó közhatalom joghoz kötöttsége miatt nem is értelmezhető a bírósági eljárásokban a „kiterjesztő gyakorlat követelménye”.

[40] A Kúria Kfv.IV.35.317/2021/12. számú ítéletében is kifejtette, hogy „a közigazgatási per nem a hatósági eljárás folytatása, úgy a felülvizsgálati eljárás rendeltetése és célja sem a hatósági eljárás megismétlése, de nem is másodfokú bírósági eljárás lefolytatása. Ennek megfelelően, ha a fél felülvizsgálati kérelmében ahelyett, hogy azt támasztaná elő, hogy a jogerős bírósági döntés miért jogszabálysértő, vagy az mennyiben tér el a Kúria közzétett határozatától, a hatósági eljárásban tett nyilatkozatait, vagy éppen keresetlevelében és a közigazgatási perben korábban előadottakat ismétli meg, nem vezethet eredményre. Ebből az következik, hogy ha a felülvizsgálati kérelemben több, egymástól elkülönülő jogszabálysértésre hivatkozik, valamennyinek meg kell felelnie a Kp. 115. § (1) bekezdésében meghatározott követelményeknek. Ez azt jelenti, hogy valamennyi, a jogerős ítélet jogszabálysértő voltára vonatkozó hivatkozása esetében konkrétan meg kell jelölnie, hogy az álláspontja szerint mely jogszabályhelyet sértette meg, és elő kell adnia a jogszabálysértést és hivatkozásának indokait is.” A felperes felülvizsgálati kérelmében fenntartotta „a fellebbezésben is előadott eljárási észrevételeimet az elsőfokú végzés tartalmára, az alkalmazott jogkövetkezményre és a bíróságot kötő határidőkre irányulóan, ekként a másodfokú végzés által helyben hagyott, elsőfokú végzés sérti.” A felülvizsgálati kérelmében a felperes az elsőfokú végzés jogszabálysértését állította, és nem jelölte meg, hogy a jogerős határozat e körben mely jogszabályhelyet sértette meg, ezért a Kúria a Kp. 115. § (1) bekezdése értelmében az elsőfokú végzéssel kapcsolatos eljárási kifogásokat sem vizsgálhatta.

[41] Figyelemmel arra, hogy a felperes keresetében támadott cselekmény miatti jogvita nem közigazgatási bírói útra tartozik, a Kúriának a felperes perindítási és kereshetőségi jogát sem vizsgálhatta.

[42] A fentiek alapján a Kúria megállapította, hogy a jogerős végzés a felülvizsgálati kérelemben megjelölt jogszabályokat nem sérti, ezért azt a Kúria a Kp. 121. § (2) bekezdése alapján hatályában fenntartotta.