GK ÍH 2024/31.

I. A felszámolási eljárás meg nem határozható pertárgyértékű ügynek minősül, mert annak célja nem egy konkrét követelés érvényesítése, hanem az adós fizetésképtelenségének megállapítása, amely (a kérelem benyújtására irányadó minimum összeget kivéve) független az adós tartozásának mértékétől.

II. A hitelező azzal, hogy a Pp. 81. § (2) bekezdése értelmében csupán a költség összegét szabályozó jogszabályi rendelkezésre utalással számítja fel az eljárási költségét és nem részletezi azt, a bíróság mérlegelésére bízza annak megítélését, hogy milyen időtartam volt szükséges az adós beadványainak áttanulmányozásához, a jogi képviselővel való egyeztetéshez, a beadványai elkészítéséhez.

III. Az elsőfokú eljárásban elmulasztott költségfelszámítás a másodfokú eljárásban nem pótolható [2016. évi CXXX. törvény (Pp.) 21. § (1) bekezdés, 81. § (2) bekezdés; 32/2003 (VIII. 22.) IM rendelet 3. § (3)–(5) bekezdés].

A hitelező 2022. május 1-jén felszámolási eljárást kezdeményezett az adós ellen, aki a 32 046 369 forint tartozását és járulékait az írásbeli felszólítása ellenére nem fizette meg. Az eljárási költségét felszámította, így a számára járó, a jogi képviseletével felmerült ügyvédi munkadíjat is „A bírósági eljárásban megállapítható ügyvédi költségekről” szóló 32/2003. (VIII. 22.) IM rendeletre (a továbbiakban: Ükr.) utalással, azzal, hogy áfa körbe tartozik.

Az eljárás során az adós a főkövetelést és a késedelmi kamatát megfizette, amelyre tekintettel a hitelező a felszámolási kérelmétől elállt.

Emiatt az elsőfokú bíróság a felszámolási eljárást megszüntette, kötelezte az adóst, hogy fizessen meg a hitelezőnek – a 8000 forint mérsékelt illetékkel együtt – 76 200 forint áfával számított ügyvédi munkadíjat, összesen 84 200 forintot. Rendelkezett az illeték mérsékléséről és annak visszatérítési lehetőségéről. A döntésének indokolása szerint a hitelezőt képviselő ügyvéd munkadíját az Ükr. 3. §-ának (3) és (4) bekezdése, valamint 4/A. §-a alapján állapította meg.

Ez ellen a végzés ellen a hitelező terjesztett elő fellebbezést, amelyben úgy kérte a sérelmezett határozat megváltoztatását, hogy a részére járó ügyvédi munkadíjat az ítélőtábla az Ükr. 3. § (2) bekezdésének b) pontja és (4) bekezdése alapján emelje fel a 32 046 369 forint pertárgyérték figyelembevételével számítandó összegre. Arra hivatkozott, hogy az eljárás során 7 beadványt és mellékleteit nyújtott be, amelyet minden esetben megelőzött az adós beadványának átolvasása, jogi véleményezése és a hitelezővel való konzultáció, egyeztetés. Utalt arra is, hogy a beadványok szerkesztése alatt és során minden esetben az előzményi iratokat ismételten elolvasta és úgy készítette el az aktuális beadványát, miután a hatályos jogszabályokat is tanulmányozta.

Megjegyezte, hogy bár látszólag gyorsítja az elektronikus kapcsolattartás az eljárást, de hosszú órákat vesz igénybe az ÁNYK rendszeren keresztül a beadványok és azok mellékleteinek benyújtása.

Kirívóan alacsonynak és a munkáját degradálónak tartotta a 60 000 forint + áfa ügyvédi munkadíj megállapítását, ugyanis az, az órára való lebontás alapján 1000 forint/órát sem jelentene.

Hivatkozott továbbá arra, hogy majdnem egy éven keresztül folyamatosan, minőségi, részletes jogi indokolást tartalmazó beadványokat készített és nyújtott be. Az első fokon megállapított munkadíj összege mindezek miatt nem áll arányban a ténylegesen elvégzett ügyvédi tevékenységével, figyelembe véve az ügy bonyolultságát is. Állította, hogy az elsőfokú végzés meghozataláig minimum 30-40 órát foglalkozott az üggyel.

Az adós a fellebbezésre észrevételt nem tett.

Az ítélőtábla „A csődeljárásról és a felszámolási eljárásról” szóló 1991. évi XLIX. törvény (a továbbiakban: Cstv.) 6. §-ának (3) bekezdése folytán irányadó „A polgári perrendtartásról” szóló 2016. évi CXXX. törvény (a továbbiakban: Pp.) 370. §-ának (1) bekezdése alapján a felülbírálati jogkörét az erre irányuló fellebbezési kérelemre, annak korlátai között gyakorolja. A Pp. 358. §-ának (5) bekezdése alapján megállapította, hogy a hitelező és az adós nem nyújtottak be fellebbezést, a végzésnek az eljárást megszüntető, a mérsékelt illetékről rendelkező, továbbá az adóst az eljárási költség megfizetésére vonatkozó rendelkezései ellen, ezért azok (rész)jogerőre emelkedtek.

Az ítélőtábla erre tekintettel a végzést csak abban a részében bírálta felül, hogy a hitelező számára az elsőfokú bíróság által megállapítottnál, a fellebbezésében kért magasabb összegű ügyvédi munkadíj jár-e vagy sem.

A fellebbezést az ítélőtábla nem találta alaposnak.

Az ítélőtábla előrebocsátja, hogy a hitelező tévesen hivatkozott arra, hogy az adott ügyben a pertárgyérték meghatározható lenne, és az Ükr. 3. § (2) bekezdésének b) pontját és (4) bekezdését kellene alkalmazni. Az irányadó bírói gyakorlat (Legfelsőbb Bíróság Fpk.VIII.33.509/1995., Fpk.30.366/2000/6.) szerint ugyanis a felszámolási eljárás meg nem határozható pertárgyértékű ügynek minősül, mert annak célja nem egy konkrét követelés érvényesítése, hanem az adós fizetésképtelenségének megállapítása, amely független az adós tartozásának mértékétől. Erre figyelemmel az Ükr.-nek nem a hitelező által megjelölt rendelkezései, hanem az Ükr. 3. §-ának (3) és (4) bekezdései alkalmazandók az eljárásban, miként azt az elsőfokú bíróság helytállóan hívta fel a döntésének indokolásában.

A Cstv. 6. §-ának (3) bekezdése folytán irányadó Pp. 81. §-ának (1) bekezdése értelmében a fél a költsége megtérítését annak felszámításával kérheti. A Pp. 81. §-ának (2) bekezdése alapján a felszámítás során meg kell jelölni az igényelt költség összegét, a felmerülésének lényeges körülményeit, és mindezeket a felszámítással egyidejűleg – szükség szerint – okirattal is igazolni kell. A bíróság által az eljárást befejező határozatban meghatározható költség az annak összegét szabályozó jogszabályi rendelkezésre utalással is felszámítható.

A költsége felszámítása során a hitelező a kérelmében ugyan megjelölte az Ükr.-t, de annak kifejezett rendelkezését [a 3. § (2) vagy (3) bekezdését] nem. Költségjegyzéket, a díjra vonatkozó megbízási szerződést sem csatolt, az elvégzett tevékenységét sem részletezte, illetve nem jelölte meg konkrétan az általa igényelt költség összegét, a felmerülésének lényeges körülményeit sem.

Az ítélőtáblának a fellebbezésben írtakra tekintettel azt kellett vizsgálnia, sértett-e jogszabályt az elsőfokú bíróság, amikor a megjelölt körülmények között „csupán” nettó 60 000 forintban állapította meg a hitelező jogi képviseletével felmerült ügyvédi munkadíjat.

A hitelező azzal, hogy a Pp. 81. §-ának (2) bekezdése értelmében csupán a költség összegét szabályozó jogszabályi rendelkezésre utalással számította fel az eljárási költségét, de azt konkrétan nem jelölte meg és nem részletezte, hogy az egyes beadványai elkészítésének mennyi volt az időszükséglete, az elsőfokú bíróság mérlegelésére bízta annak megítélését, hogy milyen időtartam volt szükséges a beadványai elkészítéséhez, az adós beadványainak áttanulmányozásával és a hitelezővel való egyeztetésre tekintettel.

Az ítélőtábla az elsőfokú bíróság döntésének felülbírálata során már nem tudta figyelembe venni a hitelező fellebbezési állítását, hogy minimum 30-40 órát foglalkozott a jogi képviselője az üggyel, ugyanis a felszámításnak az eljárást befejező határozat meghozataláig van helye, az elsőfokú eljárásban elmulasztott felszámítás a másodfokú eljárásban nem pótolható. A félnek nemcsak az eljárás fő tárgya, hanem az eljárási költség tekintetében is elő kell adnia az igénye alapjául szolgáló, releváns körülményeket. A hitelezőnek az elsőfokú eljárásban kellett volna részleteznie, hogy az egyes beadványok elkészítésének és az ahhoz kapcsolódó tevékenységeknek mennyi volt az időszükséglete, így milyen összegű ügyvédi munkadíjat számít fel. Ennek hiányában az elsőfokú bíróság helyesen járt el, amikor a viszonylag egyszerű jogi megítélésű ügyben átlagos időszükséglettel számolva állapította meg a számára járó ügyvédi munkadíjat.

Az ítélőtábla – a rendelkezésre állt iratok alapján – megállapította, hogy a hitelező az adós felszámolása iránti kérelmén túl valóban hét beadványt terjesztett elő, a kérelemmel együtt három 2,5 oldalnyi, két 2 oldalnyi, két 1 oldalnyi, illetve egy féloldalnyi terjedelmű beadványt. Az nem vitás, hogy a hitelező ezekben az adós beadványaira reagált, amelyeket át kellett tanulmányoznia. Az ítélőtábla megállapítása szerint a beadványok munkaigényességére figyelemmel a felszámolás iránti kérelem elkészítése 8 órát, az adós ellenkérelmére történő válaszadás 4 órát, az eljárásban előterjesztett három beadvány elkészítése 2-2 órát vett igénybe, annak a beadványnak az elkészítése, amelyben elállt a kérelmétől, 1 órát, míg a további két beadvány elkészítése 30 perc időszükségletet jelentett, így mindösszesen az elsőfokú bíróság által megállapított 20 órára járó nettó 60 000 forint – részletesebb hitelezői felszámítás hiányában – arányban áll a jogi képviselő által kifejtett munkával.

Mindezekre figyelemmel az ítélőtábla az elsőfokú bíróság végzésének fellebbezett rendelkezését a Cstv. 6. §-ának (3) bekezdése folytán irányadó Pp. 389. §-a szerint alkalmazott Pp. 383. §-ának (2) bekezdése alapján helybenhagyta.