MK ÍH 2024/35.

I. A felmentés indokait utóbb kibővíteni nem lehet, és nincs helye olyan új felmondási okok bizonyításának, amelyek közlése a felmondásban nem történt meg.

II. Önmagában az a tény, hogy a munkavállalóval szemben nyomozást rendeltek el, nem alkalmas a közalkalmazotti jogviszony fenntartása ellehetetlenülésének megállapítására, a nyomozás elrendelése és a büntetőeljárás megindulása csak kivételes esetekben vezethet rendkívüli felmentéshez [1992. évi XXXIII. törvény (Kjt.) 33/A. § (1) bekezdés b) pont; MK95.III.; 6/2016. (XI. 28.) KMK vélemény 7. pontja].

Az elsőfokú bíróság által megállapított tényállás szerint a felperes 2017. október 5. napjától állt közalkalmazotti jogviszonyban az alperesnél, belovagló munkakörben. Munkavégzési helye K., M. 1. szám alatt volt, távolléti díja havi bruttó 296 400 forintot tett ki. Ténylegesen a munkavégzési helyén is lakott, a 4. sz. apartmanban, munkatársával, Sz. F.-fel. 2023. január 24-én a rendőrség házkutatást tartott a felperes és Sz. F. által lakott apartmanban, majd előállították őket. Sz. F.-et tiltott fegyverhasználat és orvvadászat elkövetésével, míg a felperest bűnpártolás vétségével gyanúsították.

Az alperes 2023. január 27-én rendkívüli felmentéssel megszüntette a felperes közalkalmazotti jogviszonyát a közalkalmazottakról szóló 1992. évi XXXIII. törvény (a továbbiakban: Kjt.) 33/A. § (1) bekezdés b) pontjára hivatkozással. Indokként azt jelölte meg, hogy Sz. F.-fel és a felperessel szemben büntetőeljárás indult, 2023. január 24-én 4 óra 20 körül 10-15 rendőrautó és 30-40 kommandós érkezett a telephelyre. Sz. F. ellen engedély nélkül tartott 22-es félautomata, hangtompítós vadászfegyver, lőszer, lopás, valamint orvvadászat miatt, míg a felperessel szemben bűnpártolás vétsége megalapozott gyanúja miatt indult büntetőeljárás. Sz. F. és a felperes által használt apartman átvizsgálásakor talált valamennyi bizonyítékot lefoglalta a rendőrség. A szalmatároló végében elhelyezett búvóhelyet és szórót is megtalálták. Az üggyel kapcsolatban több médiafelületen beszámoltak a büntetőeljárás megindításáról. Ezek miatt a felperes közalkalmazotti jogviszonyának fenntartása a munkáltató számára lehetetlen.

2023. február 13-án a S.-i Rendőr-főkapitányság Bűnügyi Igazgatóság Bűnügyi Osztálya a 14.000/ 377/2022. Bü. számú határozattal megszüntette a felperessel szemben indított büntetőeljárást, mert a felperes részéről nem volt megállapítható bűncselekmény elkövetése, tekintettel arra, hogy vadászvizsgával és a vadászattal kapcsolatos ismeretekkel nem rendelkezett, így nem kellett tudnia az elejtett vadakkal összefüggő szabályokról, a feldolgozás módjáról, továbbá a lőfegyverek tárolásának feltételeiről. A felperes azóta a szülei lakásában él, jövedelemben nem részesül, munkát nem keresett, álláskeresési járadék folyósítását nem kérte.

A felperes keresetében a rendkívüli felmentés jogszerűtlensége miatt, annak keltétől 2024. január 27. napjáig havi 241 566 forint – társadalombiztosítási járulékkal csökkentett – távolléti díjnak megfelelő összegű elmaradt jövedelem mint kártérítés, összesen 2 898 792 forint és ennek 2023. január 27. napjától számított törvényes mértékű késedelmi kamata, valamint végkielégítésként 483 132 forint megfizetésére kérte kötelezni az alperest a Kjt. 38. § (1) bekezdése alapján alkalmazandó, a munka törvénykönyvéről szóló 2012. évi I. törvény (a továbbiakban: Mt.) 82. § (1)–(3) bekezdései szerint. A felmentésben írt tényállítások valóságtartalmát nem vitatta, vitatta viszont azok okszerűségét, mert álláspontja szerint a büntetőeljárás megindításának ténye önmagában nem szolgálhat alapul a közalkalmazotti jogviszonya megszüntetéséhez.

Az alperes ellenkérelme a kereset elutasítására irányult. Véleménye szerint a rendkívüli felmentésben írt indokok valósak, és okszerűen vezettek a felperessel szembeni bizalomvesztéshez. Mivel a felperes és Sz. F. élettársakként éltek egy apartmanban, a felperesnek tudnia kellett a tiltott fegyver- és lőszerhasználatról, valamint az orvvadászatról. A felperessel és élettársával szemben büntetőeljárás indult, vagyis nem tartották be a közalkalmazotti jogviszonyban álló munkavállalókkal szemben támasztott magatartási normákat, amely miatt lehetetlen a felperes további foglalkoztatása. A büntetőeljárást megszüntető határozat is tartalmazta, hogy a felperes segítséget nyújtott az elejtett vad feldolgozásában, a feldolgozáshoz eszközöket szolgáltatott. Mindez alkalmas volt a bűnpártolás vétségének megállapítására, holott közalkalmazottként feddhetetlen életűnek kellett volna lennie. Hivatkozott továbbá arra, hogy a felperes az Mt. 172. § (1) bekezdés b) pontján alapuló kárenyhítési kötelezettségének nem tett eleget, mert álláskeresési, illetve képzési támogatást nem vett igénybe, és nem keresett munkát sem.

Az elsőfokú bíróság a felperes keresetét részben alaposnak találta, és kötelezte az alperest az ítélethozatalig terjedő időtartamra 1 243 938 forint jövedelempótló kártérítés, valamint ezen összeg után a középarányos időponttól, 2023. június 9. napjától számított törvényes mértékű késedelmi kamat és kéthavi távolléti díjnak megfelelő 483 132 forint végkielégítés megfizetésére; ezt meghaladóan a keresetet elutasította.

Ítéletének indokolásában kifejtette, hogy a rendkívüli felmentés nem felelt meg a Kjt. 33/A. § (1) bekezdés b) pontjának, ezért jogellenes volt, nem is tartalmazta a felperesnek azt a magatartását, amely az alperesnél fennállt közalkalmazotti jogviszonyának fenntartását lehetetlenné tenné a továbbiakban, mivel nem a felperes magatartásáról, hanem a rendőrhatóság és a média eljárásáról szól. A felperes nem követett el bűncselekményt, és a nyomozóhatóság rövid időn belül megszüntette a vele szemben folytatott büntetőeljárást. A büntetőeljárás megindítása pedig önmagában nem vezethet a munkáltatónak a munkavállalóba vetett bizalma megrendüléséhez.

A rendkívüli felmentés jogellenességére tekintettel a Kjt. 38. § (1) bekezdése folytán alkalmazandó Mt. 82. § (1) és (2) bekezdése alapján a felperes tizenkét havi – társadalombiztosítási járulékokkal csökkentett összegű – távolléti díj mint kártérítés megfizetésére alappal tarthatott igényt. A havi bruttó 296 400 forint összegű távolléti díj 18,5% járulékkal csökkentett összege havi 241 566 forint. 2023. január 27. és 2023. október 19. napja, az ítélet meghozatala közötti időben a felperes összesen 2 108 208 forint korrigált bruttó munkabérben részesült volna. Az Mt. 172. § (1) bekezdésében írt kárenyhítési kötelezettségének nem vitásan nem tett eleget, ezért a foglalkoztatás elősegítéséről és a munkanélküliek ellátásáról szóló 1991. évi IV. törvény (a továbbiakban: Flt.) 25. § (1) bekezdés a), b), d) pontjában, valamint a 26. § (5) bekezdésében és a 27. § (3) bekezdésében írtak szerint a folyósítható álláskeresési járadék összegét 10% nyugdíjjárulékkal csökkentett összegben 90 nap időtartamra (864 270 forint) le kell vonni abból az összegből, amit az alperesnél megkereshetett volna. 2023. január 27-től kezdődően így mindösszesen 1 243 938 forint összegű kár érte a felperest. Figyelembe véve, hogy állattenyésztési mérnök végzettségének megfelelő munkavégzési lehetőség a lakóhelye közelében nem volt, további kárenyhítési kötelezettség nem terhelte őt. A végkielégítést a Kjt. 38. § (1) bekezdése alapján alkalmazandó Mt. 82. § (3) bekezdés b) pontja alapján, figyelemmel a Kjt. 37. § (6) bekezdés b) pontjára, kettő havi mértékben határozta meg.

E határozattal szemben az alperes jelentett be fellebbezést, fellebbezésében az elsőfokú határozat részbeni megváltoztatását és a kereset teljes elutasítását kérte. Hangsúlyozta, hogy a felperes és élettársa ellen indított büntetőeljárás ellentétes a közalkalmazotti jogviszonyban álló munkavállalókkal szemben támasztott magatartási normákkal, amely lehetetlenné tette a felperes további foglalkoztatását. A felperes közreműködött az Sz. F. által elejtett vad feldolgozásában, és a feldolgozáshoz eszközöket szolgáltatott. E magatartása alkalmas volt a bűnpártolás vétségének megalapozott gyanúja megállapítására annak ellenére, hogy a felperessel szemben indított büntetőeljárást utóbb megszüntették. A felperes és Sz. F. együtt laktak a bűncselekmény elkövetésének idején, ez önmagában igazolja, hogy tudomással bírt a hangtompítós fegyverről és az ahhoz szükséges lőszerekről, illetve közreműködött a bűncselekmény elkövetésében. Mindez okszerűen megalapozta a bizalomvesztést. Kérte a bizonyítás eredményét okszerűtlennek minősíteni, ennek alapján a tényállást módosítani, kiegészíteni, illetőleg felülmérlegelni az elsőfokú bíróság mérlegelési jogkörben hozott döntését. Álláspontja szerint az elsőfokú bíróság figyelmen kívül hagyta a Kjt. 33/A. § (1) bekezdés b) pontjában foglaltakat, ezért ítélete megalapozatlan. Hivatkozott arra is, hogy az elsőfokú bíróság nem megfelelően értékelte a felperes kárenyhítési kötelezettségének elmulasztását.

A felperes fellebbezési ellenkérelme az elsőfokú határozat helybenhagyására irányult. Fenntartotta az 5. sorszámú beadványában foglalt érveit, amely szerint a munkáltató intézkedése azért jogszerűtlen, mert az ő kifogásolt magatartását nem tartalmazta, így a jogviszonya jogellenes megszüntetésének jogkövetkezményeire alappal tartott igényt.

A fellebbezés nem alapos.

Az elsőfokú bíróság a tényállást helyesen állapította meg, következtetése helytálló, és a döntése is megalapozott.

Az elsőfokú bíróság ítéletében megállapította, hogy az alperes valós indokkal szüntette meg rendkívüli felmentéssel a felperes közalkalmazotti jogviszonyát, és ezt a felek egyike sem vonta kétségbe. Az egyébként valós indokok azonban az elsőfokú bíróság következtetése szerint nem vezethettek jogszerűen a – tartalmában a Kjt. 33/A. § (1) bekezdés b) pontjára alapított – rendkívüli felmentéshez. Az alperes fellebbezésében ennek a következtetésnek a helyességét vitatta, és a másodfokú bíróságtól a Pp. 369. § (3) bekezdés c) pontjában írt annak a felülbírálati jogkörnek a gyakorlását kérte, amely szerint a másodfokú bíróság a megállapított tényekből az elsőfokú bíróságtól eltérő jogi következtetést vonhat le, illetőleg a megállapított tényeket másként minősítheti. Az ítélőtábla azonban az egyébként helyesen megállapított tényekből sem eltérő jogi következtetés levonására, sem pedig azok máskénti minősítésére nem látott megalapozott indokot.

Az alperes a rendkívüli felmentés okát a 2023. január 24-én történtek leírásán túl abban jelölte meg, hogy a felperes ellen az Sz. F.-hez kapcsolódó gyanúsításokkal összefüggésben bűnpártolás miatt büntetőeljárás indult, melynek során a helyszínen bizonyítékokat foglaltak le, és mindez széles körű médiaérdeklődés mellett zajlott. Ezeket az indokokat az elsőfokú bíróság helytállóan minősítette úgy, hogy valójában nem a felperes által tanúsított olyan magatartások, amelyek következtében a közalkalmazotti jogviszonyának fenntartása jogszerűen lehetetlenné válhatott az alperes számára.

Az alperes első ízben a keresetre benyújtott ellenkérelmében, majd a fellebbezésében határozta meg bizalomvesztésének a rendkívüli felmentéshez vezető indokait úgy, hogy megítélése szerint közalkalmazotthoz méltatlan, hogy a felperessel szemben büntetőeljárás indult, mert közreműködött az Sz. F. által elejtett vad feldolgozásában, ahhoz eszközöket adott, és tudnia kellett az illegálisan tartott lőfegyverről, valamint a lőszerről is. A felmentés indokait viszont utóbb kibővíteni nem lehet, és nincs helye olyan új felmondási okok bizonyításának, amelyek közlése a felmondásban nem történt meg (MK 95 III.). A perbeli rendkívüli felmentés pedig nem tartalmazza a feldolgozásban való közreműködést, ahhoz eszközök adását, továbbá a felperes bűncselekményről való tudomását, illetőleg ezek az indokok ellentétesek is a felperessel szemben indult büntetőeljárást bűncselekmény hiányában megszüntető határozattal, amely kifejezetten a felperes tudattartalmára alapozta, hogy nem állapítható meg bűncselekmény elkövetése.

A rendkívüli felmentésnek az a vizsgálható indoka, hogy nyomozást rendeltek el a felperessel szemben, nem alkalmas a közalkalmazotti jogviszony fenntartása ellehetetlenülésének a megállapításához. A nyomozás elrendelése és a bűntetőeljárás megindulása ugyanis csak kivételes esetekben vezethet rendkívüli felmentéshez. Ilyen lehet, ha a munkavállaló bizalmi munkakörben dolgozik (EBH 2005.1244.), vagy amikor a munkavállaló által a munkaviszonyával összefüggésben elkövetett, a bizalom megingatására alkalmas súlyos bűncselekmény gyanúja merült fel, amelynek tényállását a munkáltató rövid időn belül nem tisztázhatta (EBH 1999.147.).

A felperes azonban a perbeli adatok szerint az alperesnél nem bizalmi munkakörben dolgozott, a bűncselekmény elkövetését nem ismerte el, a büntetőeljárást vele szemben rövid időn belül, a 2023. január 24-i meggyanúsítást követően 2023. február 13-án megszüntették. Hiányoznak tehát a perbeli esetben azok a többlet tényállási elemek, amelyek alapján a büntetőeljárás megindítása okszerűen vezethetett volna a rendkívüli felmentéshez. Mindez a munkáltató szubjektív megítélése ellenére nem alkalmas a bizalomvesztés mások értékítéletében is megnyilvánuló, objektív kifejeződésére, ugyanis a bizalomvesztés nem szubjektív kategória, szükséges annak objektív elemekben való megnyilvánulása is (BH 2020.309.), és ez a felek viszonyában hiányzott. Ez pedig a rendkívüli felmentést jogszerűtlenné tette, mint ahogy erre az elsőfokú bíróság helyesen következtetett.

Azt is alaptalanul kifogásolta az alperes, hogy az elsőfokú bíróság nem megfelelően értékelte a felperes kárenyhítési kötelezettségének terjedelmét. A törvényszék az irányadó szempontokat figyelembe vette, amivel szemben az alperes nem bizonyította, hogy a felperesnek milyen elmulasztott álláslehetőségei lehettek volna, milyen átképzés keretében, milyen munkát találhatott volna a keresettel érintett időszakban. A munkaviszony jogellenes megszüntetése jogkövetkezményei egyes kérdéseiről szóló 6/2016. (XI. 28.) KMK vélemény 7. pontja ugyanis a munkáltató kötelezettségévé teszi annak bizonyítását, hogy a munkavállaló nem, illetőleg nem megfelelően tett eleget a kárenyhítési kötelezettségének. Az erre történő általános utalás, általánosságok említése konkrétan megjelölt álláslehetőségek nélkül, nem alapozza meg azt a következtetést, amely szerint a felperes a kárenyhítési kötelezettségét nem megfelelően teljesítette, ami miatt magasabb összeget lehetne levonni a neki kártérítés címén járó összegből.

Mindezen indokokra tekintettel a másodfokú bíróság az elsőfokú bíróság ítéletét – fellebbezett részében – helybenhagyta a Pp. 383. § (2) bekezdése alapján.