PÜ BH 2024/38

[1] A II. rendű alperes által kiírt motoros kupasorozat első fordulója 2019. március 30-án lakott területen kívül kialakított versenypályán került lebonyolításra, ahol a pályát az I. rendű alperes jelölte ki.

[2] A felperes néhai házastársa, aki korábban motorversenyzett és pályabíró is volt, a perbeli versenyen a legidősebb gyermekével együtt nézőként vett részt. Több más nézővel együtt a pálya külső kerületén, a célegyenes előtti, a pályarajz szerinti „üres felvonulási zónában”, az ott kialakított úgynevezett mandíner falon tartózkodott, a pályát határoló fehér műanyag szalagon kívül, amely nem volt a nézők elől elzárt terület.

[3] A verseny során az egyik versenyző elvesztette uralmát a gépjárműve felett és a pályát elhagyva elütötte a felperes házastársát, aki a baleset bekövetkezésekor nézőként a pályát határoló fehér szalagon kívül tartózkodott. A felperes házastársa súlyos, életveszélyes koponyasérülést szenvedett, majd 2019. április 1-jén elhunyt. Az agyhalálát koponyatörés, kiterjedt agyzúzódás, keményburok alatti vérzés és agytörzsi beékelődés okozta, amely sérülések okozati összefüggésben álltak az általa elszenvedett balesettel.

[4] A felperes módosított keresetében 10 000 000 forint sérelemdíj és 231 702 forint kártérítés, valamint ezek után járó törvényes késedelmi kamatok egyetemleges megfizetésére kérte kötelezni az alpereseket. Keresetét elsődlegesen a Polgári Törvénykönyvről szóló 2013. évi V. törvény (a továbbiakban: Ptk.) 6:535. és 6:536. §-aira, másodlagosan a Ptk. 6:18., 6:519., 6:522., 6:524., 6:527., 6:532. §-aira alapította, hivatkozott továbbá a sportról szóló 2004. évi I. törvény (a továbbiakban: Stv.) 22. §, 23. §, 65. §, 66. §, 67. §-ban foglaltakra is. A sérelemdíj iránti igényével kapcsolatban előadta, hogy házastársa elvesztésével sérült a teljes családban éléshez fűződő joga és a lelki egészséghez való személyiségi joga. Kártérítés jogcímén az elhunyt házastársa temetésének költségét érvényesítette.

[5] Az alperesek érdemi ellenkérelmükben a kereset elutasítását kérték.

[6] Az I. rendű alperes védekezését arra alapította, hogy az Stv. 66. § (1) bekezdése szerint a verseny szervezője a II. rendű alperes volt, így ő volt felelős a sportrendezvény biztonságos lebonyolításáért. Érvelése szerint az I. rendű alperes a verseny rendezőjének minősült, csupán a pályát jelölte ki, amit a II. rendű alperes elfogadott.

[7] A II. rendű alperes vitatta, hogy a versenymotor üzembentartójának minősülhet. Állította, hogy a perbeli sportrendezvény szervezője az I. rendű alperes volt, míg rendezője nem volt; ezért az Stv. 66. § (1) bekezdése alapján a szervező I. rendű alperes felelős a sportrendezvényen bekövetkezett balesettel okozott károk megtérítéséért.

[8] Az elsőfokú bíróság kijavított ítéletével 5 608 532 forint és járulékai egyetemleges megfizetésére kötelezte az I. és II. rendű alperest. Ezt meghaladóan a keresetet elutasította.

[9] Határozatának indokolásába megállapította, hogy a kereset jogalapjában a veszélyes üzemi felelősség szabályai szerint mindkét alperessel szemben megalapozott. A Ptk. 6:536. § fogalommeghatározása alapján – a BDT 2020.4271. számú eseti döntésben kifejtettekre figyelemmel – arra jutott, hogy ez a fogalommeghatározás lehetővé teszi, hogy a veszélyes üzem által okozott kár esetén ne a tényleges használó, hanem az feleljen a veszélyes üzemi felelősség szabályai szerint, akinek az érdekében a veszélyes üzem működött.

[10] Megállapította, hogy a sportegyesület I. rendű alperes volt a tényleges lebonyolítója a perbeli versenynek, így rá a veszélyes üzemek használata miatt fokozott felelősség hárult. A II. rendű alperes üzembentartói minőségét amiatt tartotta megállapíthatónak, mert az általa kiírt versenyről, versenysorozatról volt szó, a nevezési feltételeket, a verseny szabályait, az irányadó biztonsági szabályokat a II. rendű alperes írta elő, továbbá a versenyigazgató feletti szakmai felügyeletet is ő gyakorolta.

[11] Mindezek alapján úgy ítélte meg, hogy a veszélyes üzem mindkét alperes érdekében működött, így mindketten üzembetartónak minősülnek, ezért a veszélyes üzemi felelősség szabályai szerint csak kivételesen mentesülhetnek a kártérítési felelősség alól.

[12] Az elsőfokú bíróság azt is kifejtette, hogy a veszélyes üzemi felelősség kapcsán nem kellett vizsgálni az alperesek által hivatkozott szervező, illetve rendező fogalmát és az Stv. vonatkozó rendelkezéseit.

[13] Mivel az alperesek a perben nem bizonyították, hogy a perbeli baleset a fokozott veszéllyel járó tevékenység körén kívül eső elháríthatatlan ok miatt következett be, az elsőfokú bíróság a felperes elsődleges keresetét jogalapjában megalapozottnak találta.

[14] A felperes vagyoni kártérítési igényét teljes mértékben megalapozottnak tartotta, a sérelemdíj összegét 6 000 000 forintban határozta meg az ennek körében irányadó körülmények mérlegelésével.

[15] Az elsőfokú bíróság a Ptk. 6.537. § (1) bekezdése szerinti károsulti közrehatást vizsgálva értékelte, hogy a felperes néhai házastársa korábban ugyanebben a sportágban versenyző és pályabíró is volt, ezért tisztában kellett lennie azzal, hogy a pályának egy olyan szakaszán állt – bár kétségtelenül a nézők részére kijelölt helyen –, amely különösen veszélyes volt. Ezért megállapította a felperes néhai házastársának a közrehatását, annak mértékét 10%-ban határozta meg. Ebből következően a felperes kártérítés iránti igényét 208 532 forint, míg sérelemdíj iránti igényét 5 400 000 forint erejéig találta megalapozottnak.

[16] A mindhárom fél fellebbezése folytán eljárt másodfokú bíróság ítéletével az elsőfokú bíróság ítéletének nem fellebbezett rendelkezését nem érintette, fellebbezett rendelkezését részben és akként változtatta meg, hogy a felperesnek az I. és II. rendű alperes által fizetendő sérelemdíj összegét 8 000 000 forintra felemelte, a késedelmi kamat mértékét pontosította.

[17] Határozatának indokolása szerint a fellebbezési eljárás tárgyát képező sérelemdíj iránti igény elbírálására a szerződésen kívül okozott kárért való, deliktuális felelősség és – a felperes, valamint az alperesek közötti jogviszony hiánya miatt – nem a kontraktuális felelősség szabályai az alkalmazandók. A deliktuális felelősségi rendszeren belül a felelősség általános szabályához képest speciálisnak minősül a fokozott veszéllyel járó tevékenységért való felelősség (a veszélyes üzemi felelősség), ezért – figyelemmel a baleset körülményeire – annak jogszabályi feltételeinek (Ptk. 6:535. §, 6:536. §) a fennállását vizsgálta. Megítélése szerint helytállóan állapította meg az elsőfokú bíróság, hogy perbeli esetben a deliktuális felelősség szabályait kell alkalmazni, és egyetértett abban is, hogy a veszélyes üzemi felelősség jogszabályi feltételei mindkét alperes tekintetében fennállnak.

[18] A másodfokú bíróság kifejtette, hogy a perbeli esetben veszélyes üzemnek maga a motorverseny minősült, amely az átlagost meghaladó védekezést követel meg. A kár bekövetkezése pedig azt jelenti, hogy a védekezés nem volt megfelelő, amelynek következménye az objektivizált felelősség. Egyetértett az elsőfokú bírósággal, hogy a veszélyes üzem mindkét alperes érdekében működött, ezért mindketten üzembentartónak és Ptk. 6:536. § (2) bekezdése szerint közös károkozónak minősülnek.

[19] Rámutatott, hogy a veszélyes üzemi felelősség körében annak van jelentősége, hogy a veszélyes üzem kinek az érdekében működött, így a felelősség alanyának meghatározásával kapcsolatban az alperesek megalapozatlanul hivatkoztak az Stv. sportverseny szervezője és rendezője fogalom-meghatározására. Egyetértett az elsőfokú bíróság azon megállapításával is, hogy a perben az alperesek a mentesülésüket eredményező okot nem bizonyítottak.

[20] A másodfokú bíróság álláspontja szerint azonban az elsőfokú bíróság tévesen vont le következtetést a károsult közrehatására, mert a terhére nem lehetett olyan felróható magatartást megállapítani, amely a kár bekövetkezésében közrehatott volna. Mindezek alapján a másodfokú bíróság azt állapította meg, hogy az alperesek a fokozott veszéllyel járó tevékenységből eredő teljes kár megtérítésére kötelesek. A másodfokú bíróság a sérelemdíj összegének meghatározása során a bizonyítékokat az elsőfokú bíróságtól eltérően értékelte, és a felperest ért személyiségi jogsérelemért 8 000 000 forintot tartott indokoltnak, amit az alperesek egyetemlegesen kötelesek megfizetni.

[21] A jogerős ítélet ellen a II. rendű alperes terjesztett elő felülvizsgálati kérelmet, amelyben annak az őt marasztaló részének a hatályon kívül helyezését, és az elsőfokú ítélet részbeni megváltoztatásával a vele szemben előterjesztett kereset teljes elutasítását kérte.

[22] Megsértett jogszabályként kizárólag az Stv. 66. § (1) bekezdését jelölte meg.

[23] Álláspontja szerint a jogerős ítélet azért jogszabálysértő, mert a másodfokú bíróság döntését a Ptk. rendelkezéseire alapította az Stv. rendelkezései helyett, holott a konkrét esetben az utóbbi speciális rendelkezéseit kellett volna alkalmazni az előbbi általános szabályai helyett. Ennek következtében a jogerős ítélet abban a kérdésben sem foglalt állást, hogy ki minősült a perbeli verseny szervezőjének.

[24] Fenntartotta, hogy nem minősült a verseny szervezőjének; így adott ügyben az Stv. 66. § (1) bekezdésére figyelemmel, a kártérítési felelősségének megállapítására anyagi jogi jogszabálysértéssel került sor. Változatlanul állította, hogy az I. rendű alperes volt a perbeli verseny szervezője, ezért a kártérítési felelősség is kizárólag őt terheli.

[25] Megjegyezte, hogy a jogerős ítélet szerinti jogértelmezés azt eredményezi, hogy azokon a sportrendezvényeken bekövetkezett káreseményekkel kapcsolatban, ahol a verseny veszélyes üzemnek minősül, a sportági szakszövetség kizárólag vis maior eseményekre hivatkozással mentheti ki magát a kártérítési felelősség alól. Mindez pedig szükségtelenné teszi a baleset körülményeinek kivizsgálását is. Fenntartotta azt is, hogy a perbeli baleset kizárólag a balesetet okozó versenyző magatartásának volt az eredménye, amelyre az alpereseknek nem volt ráhatása. Azt a körülményt, hogy a felperes pertaktikai okokból a versenyzővel szemben nem érvényesített kártérítési igényt, nem lehet az alperesek terhére értékelni.

[27] A felperes a felülvizsgálati ellenkérelmében a jogerős ítélet hatályában való fenntartását kérte.

[29] A felülvizsgálati kérelem nem megalapozott.

[30] A Kúria jogerős ítélet felülvizsgálati kérelemmel támadott részét a polgári perrendtartásról szóló 2016 évi CXXX. törvény (a továbbiakban: Pp.) 423. § (1) bekezdése alapján a felülvizsgálati kérelem keretei között vizsgálta, és azt a hivatkozott indokok alapján nem talált jogszabálysértőnek.

[34] A II. rendű alperes a felülvizsgálati kérelmében kizárólag arra hivatkozott, hogy a perbeli esetben a kártérítési felelősségét nem a jogerős ítéletben foglalt Ptk. szabályai szerint, hanem az Stv. 66. § (1) bekezdésének rendelkezései alapján kellett volna megítélni, amely alapján őt nem terheli kártérítési felelősség.

[35] Ezért a Kúria jelen ügyben kizárólag abban a kérdésben foglalhatott állást, hogy a perbeli sportrendezvény során történt sportbalesettel okozati összefüggésben álló károkért való felelősségre a Ptk. rendelkezései voltak-e az irányadók, vagy emellett vagy ehelyett kellett-e bármilyen jelentőséget tulajdonítani az Stv. 66. § (1) bekezdésének, amelyet a II. rendű alperes megsértett jogszabályhelyként a felülvizsgálati kérelmében kizárólagosan megjelölt.

[36] A Kúria ebben a jogkérdésben előre bocsátja, hogy az eljárásban az nem volt vitatott, hogy a felperes és az alperesek között nem volt szerződéses kapcsolat, ezért a Kúriának is ebből kellett kiindulnia. A szerződésen kívül okozott kárért való felelősség szabályait a Ptk. hatodik könyvének negyedik része tartalmazza, amelynek XXVI. címe alatt találhatók a kártérítési felelősség általános és közös szabályai, míg XXVII. címe alatt a kártérítési felelősség egyes esetei.

[37] A fentiekből következően azt, hogy egy szerződésen kívül okozott kár esetén az adott tényállás mellett fennáll-e a kártérítési felelősség, a Ptk. fenti szabályai alapján kell megítélni. Természetesen nem kizárt, hogy a Ptk. – ebből a szempontból általánosan alkalmazandó – szabályai mellett egyes ágazati jogszabályok ezektől eltérő speciális szabályokat tartalmazzanak, amelyek úgynevezett kártérítési felelősséget telepítő szabályok. Ilyenkor az adott ágazati jogszabály fogalmazza meg, hogy az adott káresemény bekövetkezése esetén speciálisan kit vagy kiket terhel kártérítési felelősség, amely szabályokat – jellegüktől függően – a Ptk. szabályai mellett, esetleg helyett figyelembe kell venni.

[38] Ilyen szabályt egyébként tartalmaz az Stv. is, amikor a 26. § (3) bekezdésében és a 76. § (2) bekezdésében – előbbi rendelkezésében a nemzeti válogatott kerettel kapcsolatban, utóbbiban a néző által okozott károk tekintetében – kifejezetten nevesíti, hogy kit terhel a kártérítési felelősség.

[39] Az Stv. 66. § (1) bekezdése azonban a fenti, valóban kártérítési felelősséget telepítő szabályokkal ellentétben nem fogalmaz meg kártérítési felelősséget, következésképp kártérítési felelősséget telepítő szabályként sem értelmezhető. Az Stv. 66. § (1) bekezdése szerint ugyanis a sportrendezvény e törvényben, más jogszabályokban és a szakszövetség, illetve a sportági szövetség szabályzatában meghatározott előírásoknak megfelelő lebonyolításáért a szervező – illetve rendező szerv (rendező) alkalmazása esetén a szervező és a rendező egyetemlegesen – felelős.

[40] E jogszabályi rendelkezés megfogalmazásából egyértelműen megállapíthatóan nem tartalmaz a kártérítési felelősségre, különösen a kár viselésére vagy megtérítésére vonatkozó szabályokat. A rendelkezés egyszerűen egy adott feladat (konkrétan a sportrendezvény előírásoknak megfelelő lebonyolítása) ellátásáért felelős személyeket határozza meg, anélkül azonban, hogy bármilyen kártérítési felelősség telepítéséről vagy kár megtérítésére vonatkozó kötelezettségről rendelkezne. Ebből következően – a II. rendű alperes felülvizsgálati érvelésével szemben – az Stv. 66. § (1) bekezdése nem tekinthető olyan speciális szabálynak sem, amelynek bármilyen jelentősége lenne az alperesek kártérítési felelőségének a megállapítása körében a Ptk. fentiek szerint alkalmazandó szabályai mellett.

[41] Mindebből következően a másodfokú bíróság helytálló következtetése szerint a perbeli sporttevékenységgel kapcsolatos károkozás esetén – speciális sportjogi szabályozás hiányában – az alperesek kártérítési felelősségét kizárólag a Ptk. rendelkezései szerint kellett megítélni, így a jelen ügyben az Stv. 66. § (1) bekezdésében szereplő szervező, illetve rendező fogalmát sem kellett vizsgálni.

[42] A jogerős ítélet tehát a felülvizsgálati kérelemben megjelölt és érdemben is vizsgálható okból nem jogszabálysértő.

[43] Mindezekre tekintettel a Kúria a jogerős ítéletet a felülvizsgálati kérelemmel támadott részében hatályában fenntartotta.