KK ÍH 2024/39.

A felmentés világosságáról, valósságáról és okszerűségéről történő bírósági állásfoglaláshoz nélkülözhetetlen valamennyi – egyenként vizsgálat alá vont – felmentési indok tekintetében a releváns tényállás feltárása, a bizonyítékok egyenként és összességében történő értékelése és elemzése, az e mérlegelési tevékenységből levont következtetések – a mérlegelés szempontjaira és a hivatkozott jogszabályok értelmezésére, alkalmazására is kiterjedő – ismertetése [2017. évi I. törvény (Kp.) 78. § (2) bekezdés].

Az alperessel közszolgálati jogviszonyban álló felperes zajvédelmi szakreferensként végezte feladatait. Osztályvezetője a felperest a folyó ügyek ellátása mellett a korábban helytelenül iktatott iratok rendezésére, valamint zajmérési dokumentumok jegyzőkönyvi formában történő elkészítésére utasította. A felperes jelezte, hogy az utasítást szakszerűtlennek és normatív utasításba ütközőnek tartja, azonban az iratok rendbetételét elkezdte. Ezt követően a felperes utasítást kapott az osztályvezetőtől, hogy megadott időpontban ellenőrizze a Margitszigeten a fővárosi zajrendelet betartását, és ahol hangosító berendezés üzemel, végezzen hatósági zajmérést, továbbá a következő nap 16.00 órájáig készítse el a mérésről a jegyzőkönyvet. A felperes jelezte, hogy véleménye szerint a feladat ennyi idő alatt nem végezhető el, majd a helyszínen találkozott az osztályvezetővel és a zajvédelmi referenssel, és az osztályvezető helyszínen adott, a hatósági jegyzőkönyv felvételére és a hangosító berendezés kikapcsoltatására vonatkozó utasítását nem hajtotta végre.

A felperes másnap felkereste a főosztályvezetőt és az osztályvezető általi munkahelyi zaklatásra hivatkozott, majd panaszt is előterjesztett az osztályvezetővel szemben. A panaszt a Humánmenedzsment Főosztály kivizsgálta, annak eredményeként a főjegyző válasziratában azt állapította meg, hogy a panaszban előadottak nem minősülnek munkahelyi zaklatásnak, és felhívta a felperest a közszolgálati tisztviselőkről szóló 2011. évi CXCIX. törvény (Kttv.) rendelkezéseinek betartására. A felperes részére néhány héttel később a munkahelyén kézbesítették a Kttv. 63. § (2) bekezdés e) pontja szerinti bizalomvesztésre alapított felmentést tartalmazó jognyilatkozatot.

A felperes keresetében – a Kttv. 9. § (2) bekezdésére, 63. § (2)–(3) bekezdéseire, 66. § (1) bekezdésére, 76. §-ára, 78. § (4)–(6) bekezdéseire és 193. § (5) bekezdésére hivatkozással – átalánykártérítés címén 12 havi illetményének megfelelő összeg megfizetésére kérte kötelezni az alperest. Állította, hogy a bizalomvesztésre alapozott felmentése jogellenes, mert az intézkedés nem tesz eleget a világosság követelményének, konkrét eseteket nem tartalmaz, csupán általánosságban rögzíti a felmentés okait, melyek nem valósak. Az osztályvezető – megfelelő zajvédelmi ismeretek hiányában – olyan határidőkkel utasította a feladatok elvégzésére, melyek betartása lehetetlen volt, így azokat nem, hiányosan vagy csak határidőn túl tudta teljesíteni. Minden esetben jelezte az osztályvezető részére a szakszerűtlen utasítást, valamint, ha a munkaköréhez kapcsolódó feladatok elvégzésére adott utasítás nem állt összhangban a köz érdekével, ám az osztályvezető ezt személyes sértésnek vette, módszeresen korlátozta, szakmai érveit figyelmen kívül hagyta és ragaszkodott saját szakszerűtlen utasításainak végrehajtásához. Az osztályvezető a részéről – szakmai ellenvéleménye miatt – kialakult antipátia okán a munkavégzését ellehetetlenítette, amit ő munkahelyi zaklatásnak, mobbingnak élt meg.

Az alperes védiratában a kereset elutasítását kérte. Álláspontja szerint a felperes magatartása nem felelt meg a Kttv. 76. § (1) bekezdés d) pontjában, (2) bekezdésében és 78. § (1) bekezdésében meghatározott együttműködési és lojalitási kötelezettségének, a Hivatásetikai Kódex II. rész 1., 3., 7. és 8. pontjaiban foglaltaknak, valamint a munkaköri leírásában szereplő előírásoknak. Nem egyszerűen vitatta a felettesei utasításait, hanem az utasításadásra vonatkozó képességüket is megkérdőjelezte, szakmai kompetenciájukat kétségbe vonta, döntéseiket nem fogadta el.

Az elsőfokú bíróság a keresetet elutasította. Döntését a Kttv. 9. § (2) bekezdésére, 63. § (2) bekezdés e) pontjára, 66. § (1)–2) bekezdéseire, 76. § (1)–(2) bekezdéseire és 78. § (1)–(6) bekezdéseire alapította. Rámutatott, hogy a Kúria jelen ügyben is irányadó határozatai szerint a felmentési indok világosságának megítélése során nem a szóhasználatnak, hanem az indokolás egészének, a teljes szövegnek van jelentősége (MK 95. számú állásfoglalás). Annak megállapítására kell alkalmasnak lennie, hogy miért nincs a munkáltatónál szükség a továbbiakban a köztisztviselő munkájára. Tanúvallomás-részleteket idézve rögzítette, hogy a felperes a felettese utasításait a Kttv. 78. § (1) bekezdése értelmében köteles volt végrehajtani, azokat a (2)–(3) bekezdésekben foglaltak hiányában nem tagadhatta meg. A felperes jogviszonyának megszüntetése – a megszüntető okiratban megjelölt okból – jogszerű volt. Nem bír ezért relevanciával az, hogy a hatáskör túllépése és a le nem egyeztetett anyagok, információk más szervezeti egységekhez, hivatalon kívüli szervekhez történő eljuttatása tekintetében a felmentés – bizonyítottság hiányában – nem fogadható el valósnak.

A felperes fellebbezési kérelme szerint elsődlegesen az elsőfokú ítélet megváltoztatását és a kereseti kérelmének helyt adó döntés hozatalát, másodlagosan az elsőfokú ítélet hatályon kívül helyezését és az elsőfokú bíróság új eljárásra és új határozat hozatalára utasítását kérte a közigazgatási perrendtartásról szóló 2017. évi I. törvény (Kp.) 78. § (2) bekezdésére, a Kttv. 63. § (3) bekezdésére és 78. § (3)–(4) bekezdéseire hivatkozással. Álláspontja szerint az elsőfokú bíróság a tényállást kizárólag az alperesi tanúvallomások alapján állapította meg, a perben csatolt okiratokat nem mérlegelte teljeskörűen, az általa előadottakat és a csatolt bizonyítékait nem vette figyelembe, a bizonyítékokat helytelenül mérlegelte, azokból okszerűtlen jogi következtetést vont le. Okirattal cáfolta az osztályvezető állítását, amit az elsőfokú bíróság figyelmen kívül hagyott. Az ügyiratrendezéssel kapcsolatban a zajvédelmi referens tanúvallomása és az okirati bizonyítékok egymással összefüggésben nem kerültek értékelésre. A margitszigeti események kapcsán az ítéleti tényállás szintén kizárólag az alperes által előadottakat rögzíti. Az elsőfokú bíróság nem mérlegelte, hogy az osztályvezető a megelőző napon és a helyszínen először zajmérés elvégzésére, majd – a tájékoztatását követően – a vendéglátóhelyre történő belépésre, a zajforrás üzemeléséről jegyzőkönyv felvételére, valamint a hangosítás lekapcsoltatására utasította. A feladatot a Kttv. 78. § (3) bekezdés a) pontja alapján, saját testi épsége védelme érdekében nem végezte el. Az állítólagosan általa teremtett mérgező légkör kapcsán a tanúvallomásokat az elsőfokú bíróság szintén tévesen, okszerűtlenül értékelte. Az osztályvezető nyilatkozata személyes érintettsége és sérelmei okán nem objektív; továbbá e körben konkrétumot sem a felmentés, sem az alperesi tanúk nem állítottak.

Az alperes fellebbezési ellenkérelme az elsőfokú ítélet helybenhagyására irányult. Álláspontja szerint az elsőfokú bíróság a tényállást teljes egészében feltárta, a bizonyítékokat mérlegelve okszerű, ezáltal helyes következtetéseket vont le, ítélete a jogszabályoknak megfelel. Az elsőfokú bíróságnak a munkáltatói intézkedés MK 95. számú állásfoglalásnak való megfelelését kellett vizsgálnia.

Az elsőfokú ítélet érdemi felülbírálatra alkalmatlan.

Az ítélőtábla a másodfokú eljárásban – a fellebbezésben foglaltakra figyelemmel – mindenekelőtt azt vizsgálta, hogy a fellebbezéssel támadott ítélet, illetve az annak meghozatalával végződő elsőfokú eljárás nem szenved-e olyan súlyos eljárási hibában, ami a Kp. 110. § (1) bekezdése alapján abszolút hatályon kívül helyezési ok; avagy ennek hiányában a 110. § (2) bekezdésében foglaltak alkalmazásával, mérlegelés útján megállapítható-e az elsőfokú eljárás során elkövetett lényeges, a fellebbezési eljárásban nem orvosolható eljárásjogi szabálysértés. A fenti esetek bármelyikének megvalósulása ugyanis objektív akadályát képezi az ügy érdemi elbírálásának, és azt eredményezi, hogy a másodfokú bíróság a garanciális eljárásjogi szabályok biztosítása érdekében az elsőfokú eljárás megismétlését rendeli el.

Vizsgálatának eredményeként a másodfokú bíróság azt állapította meg, hogy a Kp. 110. § (2) bekezdésében meghatározott hatályon kívül helyezési ok és annak feltételei az alábbiak szerint fennállnak; az elsőfokú bíróság ítélete – a felperes helytálló fellebbezési hivatkozása szerint – súlyosan sérti a Kp. 78. § (2) bekezdésében foglalt, a bizonyítékok értékelésére, a bizonyítás eredményének mérlegelésére vonatkozó perrendi szabályokat.

Az elsőfokú bíróság azt helyesen észlelte, hogy a közszolgálati jogviszony bizalomvesztésre alapított felmentéssel történő megszüntetése esetén, a felmentési indokok világosságát, valósságát és okszerűségét vitató kereseti kérelem elbírálásakor – az MK 95. számú állásfoglalás nyomán – a felmentéshez vezető indokok vizsgálata képezi a per fő tárgyát. Ennek során az elsőfokú bíróság feladata a konkrét, releváns tényállás feltárása, a felek indítványai alapján begyűjtött bizonyítékok egyenként és összességében történő értékelése, ezzel szoros összefüggésben a vitatott jogkérdés megítéléséhez szükséges jogszabályi rendelkezések azonosítása és alkalmazása. Az ítéletben ezen elemeknek kell szerepelniük ahhoz, hogy a jogvita érdemi elbírálása megtörténjen. Az elsőfokú ítélet kapcsán azonban az állapítható meg, hogy a feltárt tényállás hiányos, a bizonyítékok értékelése, az elsőfokú bíróság mérlegelési tevékenységének bemutatása hiányzik, a jogszabályi rendelkezéseknek az egyes felmentési indokokra és az azokra vonatkozó bizonyítékokra alapított alkalmazása nem érhető tetten.

A felmentést tartalmazó jognyilatkozat több, az alperes bizalomvesztését előidéző indokot is megnevezett: a szakmai lojalitás hiányát, a felettesi utasításoknak meg nem felelő munkavégzést, a hatáskörtúllépést, a vezetők megkerülését, az alperes – felperesi munkakörhöz kapcsolódó – feladatellátása veszélyeztetését, a mérgező légkör kialakulását. Ahhoz, hogy a felmentés világosságáról, valósságáról és okszerűségéről állást tudjon foglalni, az elsőfokú bíróságnak valamennyi – egyenként vizsgálat alá vont – indokról az azokra vonatkozó jogi álláspontját ki kellett volna munkálnia az alábbiak szerint: a releváns tényállás feltárása; a bizonyítékok egyenként és összességében történő értékelése és elemzése; e mérlegelési tevékenységéből levont következtetések – a mérlegelés szempontjaira és a hivatkozott jogszabályok értelmezésére, alkalmazására is kiterjedő – ismertetése. Ezen feladatok elvégzésével azonban az elsőfokú bíróság adós maradt.

Megállapítható, hogy a felmentési indokok közül az elsőfokú bíróság az utasításoknak meg nem felelő munkavégzés körébe tartozóan az iratrendezéssel és margitszigeti ellenőrzéssel kapcsolatos eseményeknek kiemelt jelentőséget tulajdonított. Ítéletének tényállásában ugyanakkor nem rögzítette, hogy a felperes az iratrendezéssel összefüggő feladatokat – az utasítás szakszerűtlenségére vonatkozó jelzése ellenére – megtagadta-e vagy azokat ténylegesen elvégezte-e, ha igen, milyen mértékben, illetve a feladatnak mi volt az időigénye a felperesre kiosztott egyéb feladatokat is figyelembe véve. Ennek megállapítása nélkül a kereseti hivatkozások nem bírálhatók el. Az elsőfokú ítélet tényállása hiányos továbbá a tekintetben is, hogy a margitszigeti ellenőrzés alkalmával pontosan milyen feladatokat kellett volna ellátnia a felperesnek, különösen, hogy a részére korábban adott utasítás a helyszínen utóbb módosításra került. Az ítélőtábla rámutat az alperesi érvelés ellentmondásosságára, miszerint a felperesnek egyrészről nem kellett volna zajmérést végeznie, csak a zajforrás határidőn túli üzemeléséről jegyzőkönyvet felvennie és az üzemeltetőt a zajforrást kikapcsolására utasítania, másrészről viszont a hatósági bírságolási cselekmény kezdetét jelentő ellenőrzése során a tapasztalt zajszintet jegyzőkönyvben kellett volna rögzítenie, ami nyilvánvalóan zajmérést igényel. A tényállás e körben történő tisztázása azért szükséges, mert a felperesnek a Kttv. 78. § (3) bekezdés a) pontjára történt hivatkozása elbírálása során jelentőséggel bíró körülmény, hogy pontosan milyen intézkedést kellett volna végrehajtania, az a vendéglátóegységben tartózkodókat milyen mértékben érintette volna. Az elsőfokú ítéleti tényállás további hiányossága, hogy az utasításoknak meg nem felelő munkavégzésen kívüli felmentési indokok vonatkozásában konkrét, egyértelműen hozzárendelhető tényállási elemeket nem tartalmaz.

A tényállás fentebb írt hiányosságain túl az elsőfokú ítéletből nem ismerhető meg, hogy az elsőfokú bíróság az egyes felmentési indokok kapcsán pontosan mely tényeknek, körülményeknek tulajdonított jelentőséget, annak mi volt az oka, mely bizonyítékot miként értékelt, azt más bizonyítékokkal összevetve miért vagy miért nem fogadta el. Ítélete jogi indokolásának elején a törvényszék az alkalmazandó jogszabályi rendelkezéseket rögzítette és a Kúria joggyakorlatára, a jelen perben is irányadó elvi jelentőségű tételekre hivatkozott. Összegezte a felmentést tartalmazó jognyilatkozatban foglalt indokokat, az utasításoknak meg nem felelő munkavégzés körébe tartozó iratrendezéssel, az ugyanezen felmentési indokkal összefüggő margitszigeti eseményekkel kapcsolatos tanúvallomások részleteit idézte. Az iratrendezés kérdéséhez tartozó indokolási részben az elsőfokú bíróság a bizonyítékok értékelését nem végezte el, a tanúk vallomását a felperes okirati bizonyítékaival nem vette össze, a Kttv. 78. § (3) bekezdés b) pontjában foglalt ok felmerültének hiányát nem indokolta meg, az Iratkezelési Szabályzat felperes által felhívott előírásait e körben nem értékelte. A margitszigeti események tekintetében az elsőfokú ítélet a tanúvallomások ismertetését igen, a bizonyítékok értékelését és a Kttv. felperes által felhívott 78. § (3) bekezdésének a) pontjával kapcsolatos indokolást azonban nem tartalmazza. Az idézett tanúvallomás-részletekkel összefüggésben nem állapítható meg, hogy az elsőfokú bíróság azokat pontosan mely felmentési indok kapcsán és miként értékelte, az arra vonatkozó jogi indokolás az elsőfokú ítéletből szintén hiányzik. A mérgező munkahelyi légkör tekintetében a tanúvallomások részletei szerepelnek a határozatban, a tanúvallomások értékelése és az elsőfokú bíróság döntésének indokolása azonban ezen indok kapcsán sem lelhető fel. Az elsőfokú bíróság a felmentés „fentiek alapján” megállapított jogszerűségét rögzíti, míg a további bekezdések a jogszerűnek el nem fogadott – fellebbezéssel nem támadott – felmentési indok (hatáskörtúllépés, vezetők megkerülése) tekintetében állapítják meg az alperes terhére eső bizonyítatlanság következményét.

Mindebből az tűnik ki, hogy az elsőfokú bíróság – a felperes helytálló fellebbezési hivatkozása szerint – a tényállást a döntéshozatalhoz szükséges mértékben nem tisztázta, a rendelkezésre álló bizonyítékok egy részét nem vette figyelembe, a perben beszerzett valamennyi bizonyítékot egyenként és összességében nem értékelte, döntésében az egyes felmentési indokokról alkotott jogi álláspontját nem fejtette ki és az azon indok tekintetében releváns bizonyítékokhoz – mérlegelés útján – nem rendelte hozzá, a felmentés jogszerűségével kapcsolatosan levont következtetéséhez vezető mérlegelési tevékenysége ítéletben történő bemutatását mellőzte.

Az elsőfokú ítélettel szemben az előzőekben ismertetett kifogások olyan lényeges, az ügy érdemére kiható eljárásjogi szabálysértés elsőfokú bíróság általi megvalósítását igazolják, amelynek orvoslása a fellebbezési eljárás kereteit meghaladja, ezért az ítélőtábla a Kp. 110. § (2) bekezdésének alkalmazásával a rendelkező részben foglaltak szerint határozott.

Az új eljárásban az elsőfokú bíróságnak a felmentést tartalmazó jognyilatkozatban az alperes bizalomvesztését előidéző valamennyi indokot egyenként vizsgálat alá kell vonnia, vonatkozásukban a releváns tényállást fel kell tárnia, a bizonyítékokat egyenként és összességében értékelnie, elemeznie szükséges. A mérlegelési tevékenységéből levont következtetései – a mérlegelés szempontjaira és a Kttv. hivatkozott rendelkezései, illetve az Iratkezelési Szabályzat értelmezésére, alkalmazására is kiterjedő – ismertetését követően a keresetben felhozott kifogások mentén a felmentés valamennyi indokáról állást kell foglalnia, az azokra vonatkozó jogi indokait részletesen ki kell munkálnia.