BK ÍH 2024/4.

Kábítószer tizennyolcadik életévét be nem töltött személy felhasználásával történő forgalomba hozatalának megállapítására akkor kerülhet sor, ha a bűncselekmény megvalósításában a tizennyolcadik életévét betöltött személy mellett tizennyolcadik életévét be nem töltött személy is részt vesz. Ez a részvétel azonban értelemszerűen csak a saját fogyasztás céljából történő átvétel, illetve a fogyasztás körén túlmutató, az elkövető forgalomba hozatali magatartását előmozdító, a kábítószer mások részére történő hozzáférhetővé válását elősegítő cselekvőség lehet. Függetlenül attól, hogy életkorára figyelemmel csak a Btk. 176. §-a szerint büntethető tettesként vagy részesként, illetve nem büntethető (gyermekkor miatt) [Btk. 177. § (1) bekezdés b) pont I. fordulat].

Az elsőfokon eljárt törvényszék a 2023. október 11-én kelt ítéletével – az előkészítő ülésen bűnösségét beismerő és a tárgyaláshoz való jogáról lemondó – I. r. vádlottat a Btk. 176. § (1) bekezdésének IV. fordulatában meghatározott kábítószer-kereskedelem bűntette (tényállás I. pontja) és a Btk. 177. § (1) bekezdés b) pontjának I. fordulatában meghatározott kábítószer-kereskedelem bűntette (tényállás II. pontja) miatt halmazati büntetésül 5 év 6 hó szabadságvesztésre és 5 év közügyektől eltiltásra ítélte. A szabadságvesztést börtönben rendelte végrehajtani, illetve megállapította, hogy legkorábban a büntetés kétharmad részének a kitöltését követő napon bocsátható feltételes szabadságra. Ezen túlmenően 620 000 forint összegre vagyonelkobzást rendelt el, továbbá döntött az előzetes fogvatartásban és bűnügyi felügyeletben töltött idő beszámításáról, a lefoglalt bűnjelekről és a bűnügyi költség viseléséről.

Az elsőfokú bíróság ítélete ellen az I. r. vádlott védője jelentett be fellebbezést a kiszabott szabadságvesztés enyhítése végett, illetve a vagyonelkobzás mellőzése vagy mértékének csökkentése érdekében.

A fellebbviteli főügyészség átiratában – a bűnügyi felügyelet beszámítására és a bűnjelekre vonatkozó rendelkezések kiegészítése mellett – az elsőfokú bíróság ítéletének a helybenhagyását indítványozta.

A másodfokon tanácsülésen eljáró ítélőtábla – figyelemmel a Be. 590. § (9) bekezdésében írtakra – a jogorvoslattal megtámadott határozatnak csak a fellebbezéssel érintett I. r. vádlottra vonatkozó rendelkezéseit, illetve részét bírálta felül.

Az előkészítő ülésen az I. r. vádlott – a Be. 500. § (2) bekezdésében írtakra történő figyelmeztetés után – beismerte a bűnösségét azokban a bűncselekményekben, melyek miatt ellene vádat emeltek, és a beismeréssel érintett körben lemondott a tárgyaláshoz való jogáról. Nyilatkozatát az elsőfokú bíróság a Be. 504. § (3) bekezdése alapján elfogadta, így a tényállás megalapozottságára és a bűnösség kérdésére – a Be. 521. § (1) bekezdése értelmében – nem folytathatott le bizonyítást.

A bűnösség megállapítása, illetve a váddal egyező tényállás és minősítés miatt – a Be. 580. § (2) bekezdésében foglaltak szerint – fellebbezésnek sem volt helye; a bejelentett jogorvoslati kérelem a Be. 583. § (3) bekezdés a) pontja alapján kizárólag a büntetés kiszabására vonatkozó rendelkezés ellen irányult. Ilyen körülmények között az I. r. vádlottat érintően a másodfokú bíróság a Be. 590. § (3) bekezdése szerint az elsőfokú bíróság ítéletének csak a fellebbezéssel sérelmezett rendelkezését, illetve részét bírálta felül oly módon, hogy – a Be. 591. § (2) bekezdés a) pontja értelmében – nem vizsgálta az elsőfokú bíróság ítéletének megalapozottságát és határozatát az elsőfokú bíróság által megállapított tényállásra alapította.

A felülbírálat korlátozottsága ellenére – szem előtt tartva a Be. 590. § (5) bekezdésében foglaltakat – vizsgálni kellett azon eljárási szabályok megtartását, melyek megsértése esetén a Be. 607. § (1) bekezdése, a 608. § (1) bekezdése, valamint a 609. § (1) bekezdése alapján az ítéletet hatályon kívül kell helyezni, illetve azt is, hogy helytálló-e a bűnösség megállapítására és a bűncselekmények minősítésére vonatkozó rendelkezés. Ezen túlmenően – figyelemmel a Be. 590. § (7) bekezdésére – hivatalból kellett dönteni az egyszerűsített felülvizsgálat tárgyát képező kérdésekben is.

A másodfokú bíróság nem észlelt olyan eljárási szabálysértést, mely az ügy érdemi felülbírálatát akadályozta, illetve kizárta volna, továbbá törvényesnek találta az elsőfokú bíróságnak az I. r. vádlott bűnösségére vont következtetését is.

Cselekményeinek a minősítése azonban csak részben felelt meg a büntető anyagi jogszabályoknak.

A tényállás II. pontjában írtak lényege szerint az I. r. vádlott több alkalommal fogyasztott kábítószert olyan személyekkel, akik a tizennyolcadik életévüket még nem töltötték be. Ezek 2020 novemberében, 2021 januárjában, 2021 tavaszán és 2021 nyarán történtek, amikor az I. r. vádlott különböző pszichotrop készítményeket adott át, összesen öt személynek – kk. Sz. B.-nek, kk. S. Zs.-nek, kk. B. K.-nak és két további ismeretlen személyazonosságú lánynak –, ellenszolgáltatás nélkül és mindannyiszor azért, hogy az összességében is csekély mennyiségű kábítószert közösen elfogyaszthassák. Ezeket a cselekményeket az elsőfokú bíróság a Btk. 177. § (1) bekezdés b) pontjának I. fordulatában meghatározott – tizennyolcadik életévét be nem töltött személy felhasználásával, forgalomba hozatallal elkövetett – kábítószer-kereskedelem bűntetteként értékelte. (A tényállás I. pontjában foglaltak szerint ezen túlmenően a futárként dolgozó I. r. vádlott a csekély mennyiség felső határát meghaladó, de a jelentős mennyiség alsó határát el nem érő mennyiségű kábítószert nagyobb tételben a fővárosban szerezte be, majd az ország területén többeknek – de minden esetben tizennyolcadik életévüket betöltött személyeknek – értékesítette.)

Az állandó bírói gyakorlat szerint a több személy részére történő kábítószer juttatása forgalomba hozatalnak tekintendő (1/2007. BJE, 57. BK vélemény). Mindez ugyanakkor a jelen ügyben kizárólagosan az I. r. vádlott magatartásával valósult meg; így azzal, hogy a pszichotrop készítményeket közvetlenül a fogyasztók számára rendelkezésre bocsátotta, átadta. Abban tehát más, különösen tizennyolcadik életévét be nem töltött személy nem működött közre, a csekély mennyiségű kábítószer közvetítői tevékenység nélkül jutott el az átadótól a tizennyolcadik életévüket be nem töltött fogyasztókhoz.

A másodfokú bíróság állaspontja szerint a tizennyolcadik életévét be nem töltött személy felhasználásával történő forgalomba hozatal akkor kerülhet szóba, ha a bűncselekmény megvalósításában a tizennyolcadik életévét betöltött elkövető mellett tizennyolcadik életévét be nem töltött személy is részt vesz. Ez a részvétel azonban értelemszerűen csak a saját fogyasztás céljából történő átvétel, illetve a fogyasztás körén túlmutató, az elkövető forgalomba hozatali magatartását előmozdító, a kábítószer mások részére történő hozzáférhetővé válását elősegítő cselekvőség lehet; akár tehát – életkorára figyelemmel – csak a Btk. 176. §-a szerint büntethető tettesként vagy részesként, akár nem büntethető (gyermekkorú) felhasznált személyként.

Miután tehát a tizennyolcadik életévét betöltött személy által, forgalomba hozatal körében, tizennyolcadik életévét be nem töltött személy(ek)nek, saját fogyasztás céljából történő akár ismételt átadás a fentiek szerint a minősített eset körébe nem vonható, a másodfokú bíróság az I. r. vádlottnak a tényállás II. pontjában írt cselekményét a Btk. 177. § (1) bekezdés a) pontjának II. fordulatában meghatározott és a (4) bekezdés I. fordulata szerint minősülő – tizennyolcadik életévét be nem töltött személynek, csekély mennyiségű kábítószer átadásával elkövetett – kábítószer-kereskedelem bűntettének minősítette.

A megváltozott minősítésre figyelemmel az I. r. vádlottal szemben – a Btk. 81. § (1)–(3) bekezdései alapján – két évtől tizenkét évig terjedő szabadságvesztés volt kiszabható, melynek a Btk. 80. § (2) bekezdése szerinti középmértéke hét év.

A tényállás II. pontjában írt – természetes egységként értékelt – cselekmény elkövetése során öt tizennyolcadik életévét be nem töltött személy jutott, néhány esetben több alkalommal is kábítószerhez. Ez a bűncselekmény tárgyi súlyát növelő súlyosító körülmény.

Enyhítő körülmény – ahogyan arra az elsőfokú bíróság helytállóan utalt – a vádlott büntetlen előélete, megbánást is tanúsító beismerő vallomása, a megromlott egészségi állapotú hozzátartozókról való gondoskodás, valamint az, hogy az életvitelében kedvező változás következett be, tartós munkaviszonyt létesített.

Az enyhítő körülmények nagyobb száma és nyomatéka alapján a jelentős mennyiség alsó határának a felét el nem érő mennyiségű kábítószerrel kereskedő I. r. vádlottal szemben a középmértéknél lényegesen enyhébb szabadságvesztés kiszabása indokolt. A törvénnyel való összeütközés őszinte megbánása, a hatóságokkal való együttműködés és a rendezett életvezetés ténye kedvező személyiségfejlődésre utal, melyek a halmazati büntetés megváltozott kereteire is figyelemmel a büntetés további mérséklését teszik indokolttá. Ezért a másodfokú bíróság a szabadságvesztés tartamát 2 év 6 hóra, a mellékbüntetés mértékét pedig 3 évre enyhítette.

Következésképpen az enyhítést célzó jogorvoslati kérelem ennyiben eredményesnek bizonyult.

A Btk. 37. § (3) bekezdés a) pontjának ad) alpontja értelmében a szabadságvesztés végrehajtási fokozata fegyház, ha a háromévi vagy annál hosszabb tartamú büntetést a kábítószer-kereskedelem súlyosabban – azaz a Btk. 176. § (2)–(3) bekezdései, illetve a Btk. 177. § (1)–(2) bekezdései szerint – minősülő esetei miatt szabták ki. Saját álláspontjához igazodóan az elsőfokú bíróságnak is ebből kellett volna kiindulnia és a három évnél hosszabb tartamú szabadságvesztést csak a Btk. 35. § (2) bekezdésében írt rendelkezés alkalmazásával rendelhette volna eggyel enyhébb fokozatban, börtönben végrehajtani.

A megváltozott minősítés folytán ennek felhívására azonban már nincs szükség. A szabadságvesztés végrehajtási fokozata – ahogyan az elsőfokú bíróság határozatában szerepel – a Btk. 37. § (2) bekezdés a) pontja alapján: börtön.

Az I. r. vádlott 2022. október 5. napjától 2023. február 4. napjáig bűnügyi felügyelet alatt állt, melynek során a bíróság előírta, hogy a lakóhelyeként szolgáló ingatlant és az ahhoz tartozó bekerített helyet engedély nélkül nem hagyhatja el. Ezt a kiszabott szabadságvesztésbe a Btk. 92. § (1) bekezdése alapján be kell számítani úgy, hogy – figyelemmel a Btk. 92. § (3) bekezdés a) pontjában írtakra – egynapi szabadságvesztésnek négy nap bűnügyi felügyeletben töltött idő felel meg. Erről az elsőfokú bíróság elmulasztott rendelkezni, azt a másodfokú bíróság pótolta.

Az I. r. vádlottat vagyonelkobzás és bűnügyi költség megfizetése terheli. Ekként a Be. 323. § (1) bekezdése értelmében a neki kiadandó dolgot a vele szemben megállapított vagyoni kötelezettségek biztosítására vissza lehet tartani. Ezért ezt a rendelkezést – a monitor és az asztali számítógép mellett – alkalmazni kellett az időközben a törvényszék letéti számlájára befizetett 15 000 forintra is.

Ennyiben tehát a másodfokú bíróság – a cselekmény minősítésére, a szabadságvesztés tartamára, valamint a bűnügyi felügyelet beszámítására és a letéti számlára befizetett pénzösszeg visszatartására vonatkozóan – az elsőfokú bíróság ítéletét a Be. 606. § (1) bekezdése alapján megváltoztatta.

Az egyéb rendelkezések törvényesek voltak, köztük – mind a jogalapját, mind az összegszerűségét érintően – a Btk. 74. § (1) bekezdés a) pontján alapuló vagyonelkobzás alkalmazása is. Ez okból azok megváltoztatására nincs törvényes lehetőség, az erre irányuló részében a fellebbezés megalapozatlan volt.

Ekként a másodfokú bíróság egyebekben az elsőfokú bíróság ítéletét a Be. 605. § (1) bekezdésében írtak szerint helybenhagyta.