PÜ BH 2024/40

[1] Az M. B. Kft.-vel (a továbbiakban: M. Kft.) szemben indult felszámolási eljárás a Fővárosi Törvényszék 2019. április 25-én kelt 2.Fpk.3229/2007/167. számú végzésével az adós jogutód nélkül történő megszüntetésével fejeződött be. A felszámolási zárómérleg szerint az alperes a felszámolási eljárásban 144 680 474 forint – későbbiekben meg nem térült – hitelezői igényt jelentett be, amelyből 135 302 033 forintot „f” kategóriába, 9 378 714 forintot „g” kategóriába soroltak.

[2] Az alperes a 2020. július 9-i és szeptember 16-i, az I. rendű felperesnek – aki a II. rendű felperes magyarországi fióktelepe – címzett leveleiben a II. rendű felperessel szemben kártérítési igényt jelentett be 144 580 747 forint összegben arra hivatkozással, hogy az M. Kft. felszámolási eljárásában nyilvántartásba vett követelése az ő jogellenes magatartása folytán nem térülhetett meg.

[3] A peres felek közötti egyeztetés során az alperes telefonon, illetve a 2021. március 30-án kelt e-mailben is arról tájékoztatta a felperesi képviselőt, hogy igényét változatlanul fenntartja, azt perben kívánja érvényesíteni.

[4] A II. rendű felperes gazdasági igazgatója 2022. február 28-án nyilatkozott arról, hogy az érvényesített követelés folytán a bírósági eljárással kapcsolatban várható költségekre nézve céltartalékot képeztek. Az I. rendű felperes könyvelője pedig 2022. május 2-án adott tájékoztatást arról, hogy az alperes által kilátásba helyezett per miatt 75 000 eurónak megfelelő összegű céltartalékot képeztek.

[5] A felperesek módosított keresetükben a polgári perrendtartásról szóló 2016. évi CXXX. törvény (a továbbiakban: Pp.) 172. § (3) bekezdésére és a Polgári Törvénykönyvről szóló 2013. évi V. törvény (a továbbiakban: Ptk.) 6:63. § (1) bekezdésére, 6:14. § (1) bekezdésére és 3:188. § (2) bekezdésére hivatkozással annak megállapítását kérték: „nem áll fenn kötelezettségük, hogy az alperes M.-mel szemben fennálló követelését teljesítsék”.

[6] Arra hivatkoztak, hogy a 2020–2021-ben a felek közötti többszöri postai és e-mailes levélváltások, valamint jogi képviselőik telefonos egyeztetései nem vezettek eredményre, számukra ez az állapot tarthatatlan, számviteli szempontból bizonytalan helyzetet eredményezett. Könyvelésükben az alperesi követelést fel kell tüntetni, arra akár céltartalékot kell képezniük a vonatkozó magyar és német jogszabályok alapján, továbbá az I. rendű felperesnél már eddig is jelentős ügyvédi költségek merültek fel. Ezen túlmenően a kialakult helyzetben az I. rendű felperesnek a II. rendű felperes által tervezett megszüntetése sem lehetséges. Mivel az alperes még nem nyújtotta be a követelésének érvényesítésére vonatkozó keresetlevelét velük szemben, ebben a helyzetben jogvédelmüket a felelősség fenn nem állásának megállapítása biztosítja, összhangban a Pp. 172. § (3) bekezdésével.

[7] Indokaik szerint a jogviszony természeténél fogva marasztalást nem követelhetnek.

[8] A megállapítási kereset másik feltételével, a jogvédelmi igényük alperessel szembeni szükségességével összefüggésben egy egyetemi tanár – utóbb, a felülvizsgálati eljárásban a felperesek jogi képviselője – által készített állásfoglalásra hivatkoztak, amelynek lényege szerint a jogvédelmi érdek meglétét más mércével kell mérni egy nem vitatottan fennállt jogviszony megszűntére alapozott, illetve egy állított jogviszony létre sem jött voltára alapított negatív megállapítási kereset esetén. Érvelésük értelmében az alperes „originális” jog-, illetve igényállításával szemben előterjesztett negatív megállapítási keresetük körében jogvédelmi érdekük vizsgálatánál arra kell tekintettel lenni, hogy a perben egy vadonatúj igény-megfogalmazással szembeni jogvédelem keresésről van szó. A negatív megállapítási kereset az alperes által állított és peresítéssel fenyegetett jogviszonytól független, nem azzal szembeni védekezésként felhozható, vagy annak kioltására alkalmas anyagi jogi érveket állít a jogvédelmi érdek megalapozásául, hanem attól független, egyedül is megálló „originális” jogvédelmi érdek megalapozást, konkrétan azt, hogy a felek között semmifajta jogviszony nem áll fenn. Ez az „originális jogvédelmi érdek hivatkozás” alapvetően két momentumban fogható meg: a folytatólagos fenyegetettség és a céltartalékképzési kényszer, illetőleg az ezektől való megszabadulás motivációja, ezzel végső soron a jogbiztonság elérésének igénye.

[9] Érvelésük értelmében a megismételt perlési szándék bejelentése az alperes részéről, valamint a magyar és német, illetve európai számviteli standardoknak megfelelő céltartalék képzési szükségszerűség összességében olyan – kifejezetten magasra kvalifikált – megállapítási jogvédelmi érdeket eredményez, amely közvetlenül szükségszerűvé teszi együtt és külön-külön is a Pp. 172. § (3) bekezdésében meghatározott követelmény fennállásának elfogadását.

[10] Az alperes ellenkérelme a kereset elutasítására irányult.

[11] Mindkét felperes tekintetében vitatta a megállapítási kereset előterjesztése eljárásjogi feltételeinek fennálltát. Szerinte a felperesek keresetükben nem nevesítették azt a konkrét jogot, jogviszonyt, amely fenn nem állásának megállapítását kérik. Nem jelölték meg az érvényesíteni kívánt jogot a jogalap megjelölése útján, illetve a kereseti kérelmet megalapozó tényeket sem, a Ptk. felhívott 6:63. § (1) bekezdés, 6:14. § (1) bekezdés és 3:188. § (2) bekezdés rendelkezéseiből pedig nem vezethető le az általuk érvényesített jog.

[12] Kiemelte, a jogvitában érdekelt félnek alkotmányos joga van arra, hogy ügyét bíróság elé vigye, mely jog magában foglalja annak szabadságát is, hogy azzal ne éljen. A felperesek ténylegesen azon igény elbírálását kérik a bíróságtól, amely igényt ő nem érvényesített a bíróság előtt, attól tartózkodott, nem is kíván pert indítani. A felperesek olyan követelés érdemi elbírálását kérik a bíróságtól, amely követelés nem az övék, és amelynek elbírálását a követelés jogosultja nem kérte a bíróságtól.

[13] Érvelése szerint nem az I. rendű felperest szólította fel összesen 144 680 747 forint megfizetésére, az igénybejelentés egyértelműen és félre nem érthető módon a II. rendű felperest nevesítette. Az I. rendű felperes és közte nincs jogviszony, ezért nem lehet olyan anyagi jogosultság, amely védelemre szorul.

[14] A II. rendű felperes vonatkozásában is vitatta a megállapítási kereset feltételei fennállását, utalva arra, hogy a II. rendű felperes sem nevesítette azt az anyagi jogi jogosultságot, amely védelemre szorulásáról a bíróság dönthetne. Érvelése értelmében az általa kért megállapítás sem szükséges jogainak megóvása érdekében, mert jogait más módon, így marasztalásra irányuló perben kifogásként érvényesítheti.

[15] Hangsúlyozta: a felperesek által előadottak mindegyike olyan kifogás, amely potenciális marasztalási per alperesi pozíciójában is érvényesíthető, azaz nem szükséges a megállapítási kereset megengedése.

[16] Kifejtett indokai szerint továbbá a felperesek által, egy ellenük indítandó per költségére tekintettel állított céltartalék-képzési kötelezettség fel sem merül egy, meg sem indított perrel összefüggésben, így ilyen kötelezettségük nem áll fenn. A céltartalék-képzés körében kitért a Számviteli törvény előírásaira is.

[17] Az elsőfokú bíróság ítéletében a keresetet elutasította és kötelezte a felpereseket, hogy fizessenek meg az alperesnek személyenként 2 540 000 forint perköltséget.

[18] Jogi indoklásában abból indult ki, hogy elsősorban a megállapítási kereset előterjesztésének a Pp. 172. § (3) bekezdésében foglalt feltételei fennállását kellett vizsgálnia.

[19] Rögzítette, hogy a felperesek a perbeli esetben kétségtelenül nem kérhetnek marasztalást, így a megállapítási kereset előterjesztésének ezen feltétele teljesül, hiszen a kereset éppen a felek között fennálló jogviszony és erre tekintettel a fizetési kötelezettség hiányának megállapítására irányul.

[20] Ezt követően vizsgálta, hogy a perben kért megállapítás a felperesek jogainak az alperessel szemben való megóvása érdekében szükséges-e. E körben egyetértett a felperesek azon álláspontjával, miszerint a jogvédelmi érdek meglétét más mércével kell mérni egy korábban fennállt jogviszony megszűntére alapozott. illetve egy állított jogviszony létre nem jöttének megállapítására irányuló kereset esetén.

[21] Rámutatott, hogy a felperesek által a keresetben megjelölt anyagi jogi rendelkezések [Ptk. 6:63. § (1) bekezdése, 6:14. § (1) bekezdése és 3:188. § (2) bekezdése] a szerződés létrejöttéről, az álképviseletről, illetve a taggyűlésről rendelkeznek, tehát sem a megállapítási keresettel, sem a felperesek perbeli igényével nem állnak összefüggésben, így a megállapítási kereset előterjesztését sem alapozhatják meg.

[22] Megalapozatlannak ítélte a felperesek hivatkozásait egyrészről arra nézve, hogy az alperes által bejelentett követelésre tekintettel tartalékot kell képezni, illetve ez akár a konszolidált éves beszámolóra is hatással lehet, mert a feltételesen hivatkozott körülmények a feltétel bekövetkezésének hiányában nem eredményezik a jogmegóvási érdek fennállását. Másrészről nem támasztja alá a jogmegóvási érdek fennálltát a fióktelep I. rendű felperes törlésének akadályaként megjelölt körülmény sem, tekintettel arra, hogy a perbeli esetben csak fizetési felszólításra került sor. E körben az sem lehet releváns, ha a felperesek oldalán már jelentős költségek merültek fel az alperesi állítások folytán, ugyanis ezek vonatkozásában nem teljesülne az a törvényi feltétel, hogy marasztalás nem kérhető.

[23] Arra nézve, hogy a felpereseknek volt-e az alperes felszólító levelei folytán céltartalékképzési kötelezettsége és ebből következően fennáll-e a jogmegóvási szükséglete, az elsőfokú bíróság az I. rendű felperes tekintetében kiemelte: maga is felismerte azt, hogy az alperes a II. rendű felperessel szemben jelentette be a követelését. Ezt meghaladóan a számvitelről szóló 2000. évi C. törvény (a továbbiakban: Számviteli tv.) 41. § (1) bekezdésében foglaltakra figyelemmel arra a következtetésre jutott, hogy amennyiben a felperesi álláspont szerint az alperesi követelés sem valószínűnek, sem bizonyosnak nem tekinthető, úgy arra céltartalékot sem kell képezni. Az észszerű üzleti megítélés alapján sem állhat fenn ilyen kötelezettség egy nem létezőnek minősített követelés esetén. Ugyanerre az álláspontra helyezkedett a II. rendű felperes által hivatkozott német anyagi jogi rendelkezésekkel összefüggésben, amivel kapcsolatban még arra mutatott rá, hogy az alperes az I. rendű felperesnek küldte a levelét, amely a felperesi álláspont szerint sem alkalmas a II. rendű felperessel szemben joghatás kiváltására.

[24] Kiemelte azt is, a felperesek nem jelöltek meg olyan jogszabályi rendelkezést, illetve nem tettek olyan tényállítást sem, amelyből az következne, hogy egy jövőben esetlegesen megindításra kerülő peres eljárás perköltsége vonatkozásában kellene céltartalékot képezni.

[25] A jogmegóvási érdek hiányában ezért a keresetet elutasította és mellőzte a szakértő kirendelésére vonatkozó bizonyítást arra figyelemmel, hogy a perben jogkérdésben kellett állást foglalni.

[26] Az elsőfokú bíróság a perköltségről a Pp. 83. § (1) bekezdése alapján rendelkezett. Az alperes részére az ügyvédi munkadíjat 2 000 000 forint + áfa mérsékelt összegben határozta meg a bírósági eljárásban megállapítható ügyvédi költségekről szóló 32/2003. (VIII. 22.) IM rendelet (a továbbiakban: IM rendelet) 3. § (2) bekezdés a)–c) pontjai és (6) bekezdése alapján. A mérséklésnél arra volt figyelemmel, hogy a felperesek lényegében azonos tartalmú keresetet terjesztettek elő, az alperes védekezése is azonos volt, és csak három tárgyalást tartott a perben.

[27] A felperesek fellebbezése folytán eljárt másodfokú bíróság ítéletével az elsőfokú bíróság ítéletét a Pp. 383. § (2) bekezdése alapján – részben eltérő indokolás mellett – helybenhagyta, és kötelezte a felpereseket személyenként az alperes részére 1 000 000 forint + áfa ügyvédi munkadíjból álló másodfokú perköltség megfizetésére.

[28] Alaptalannak ítélte a felpereseknek az általuk indítványozott szakértői bizonyítás mellőzését sérelmező fellebbezési hivatkozását. Rámutatott: az elsőfokú bíróság megalapozottan mellőzte a további bizonyítást a Pp. 276. § (1) és (5) bekezdése értelmében, egyetértett azzal, hogy a felperesek szakértői bizonyításra irányuló indítványa – a céltartalékképzési kötelezettség fennállta – jogkérdés megválaszolására irányult.

[29] A másodfokú bíróság ítélkezése alapjául elfogadta az elsőfokú bíróság által megállapított tényállást, helyesnek ítélte annak elsődleges vizsgálatát, hogy fennálltak-e a Pp. 172. § (3) bekezdésében foglalt feltételek, döntésével egyetértett, azonban részben eltérő jogi indokok alapján.

[30] A Pp. 370. § (1) bekezdése értelmében, felülbírálati jogkörének korlátai körében a másodfokú bíróság rögzítette:

- az elsőfokú bíróság – egyebek mellett – megállapította, hogy a kereset alapjaként megjelölt anyagi jogi szabályok semmilyen összefüggésben nem állnak a perbeli igénnyel, a megállapítási kereset előterjesztését nem alapozzák meg;

- az alperesi felszólítás szerinti követelés vonatkozásában a céltartalékképzési kötelezettség nem áll fenn;

- ezen megállapításokat a felperesek fellebbezésükben nem támadták: az elsőfokú ítélet jogi indokolásából kizárólag a kilátásba helyezett peres eljárás során várhatóan felmerülő perköltség kapcsán sérelmezték a céltartalék képzésével kapcsolatos kötelezettség vonatkozásában kifejtetteket, amiből következően

- csak azt vizsgálhatta a másodfokú eljárásban, hogy a felperesek által hivatkozott céltartalékképzési kötelezettség folytán fennállnak-e a megállapítási kereset eljárásjogi feltételei.

[31] A másodfokú bíróság kiemelte, a felperesek annak megállapítását kérték, miszerint „nem áll fenn kötelezettségük arra vonatkozóan, hogy az alperes M. Kft.-vel szemben fennálló követelését teljesítsék”. Utalt a Kúria Gfv.VI.30.328/2021/6. számon közzétett határozatában kifejtettekre, mely szerint a megállapítási kereset tulajdonsága, hogy valamely jog vagy jogviszony fennállásának vagy fenn nem állásának megállapítását jelenti, ami nem a kereseti kérelem szövegszerű megfogalmazásával szemben támasztott és eltérést nem engedő kívánalom, hanem a megállapítási kereset természetéből és rendeltetéséből következő sajátosság. Erre is tekintettel az elsőfokú bíróság helyesen állapította meg, hogy a felperesek egy negatív, a peres felek közötti jogviszony nem létezésének megállapítására irányuló keresetet terjesztettek elő.

[32] A megállapítási kereset a perben vitatott egyik előfeltételével, a jogvédelem alperessel szembeni szükségességével összefüggésben a bírói gyakorlat – a régi Pp. -nek a Pp. 172. § (3) bekezdésével lényegében egyező szabálya értelmében – kimunkálta, hogy megállapítási kereset esetén is szükséges megjelölni az érvényesített jogot, önmagában az eljárási jogszabály alapján nem lehet perben anyagi (alanyi) jogot érvényesíteni, megállapításnak anyagi jogalap nélkül nincs helye (PJD 2017.10.). Mindez egyértelműen következik abból is, hogy a Pp. 170. § (2) bekezdés b) pontja alapján a keresetlevél kötelező tartalmi eleme az érvényesíteni kívánt jog a jogalap megjelölése útján; az érvényesített jog az az alanyi jog, amelynek érvényesítését anyagi jogi jogszabály biztosítja [Pp. 7. § (1) bekezdés 11. pont], a jogalap pedig az az anyagi jogi jogszabályi rendelkezés, amely az alanyi jogot közvetlenül keletkeztető tényeket meghatározza és annak alapján az igény támasztására feljogosít [Pp. 7. § (1) bekezdés 8. pont]. Hangsúlyozta: a Pp. 172. § (3) bekezdése szerint ugyanakkor megállapítási kereset esetén a védendő alanyi jog megjelölése mellett a védelemre szorultság tekintetében is részletes tényelőadást kell tenni a kért megállapítás szükségességére kiterjedően.

[33] A másodfokú bíróság úgy ítélte meg, a fentiekre tekintettel az elsőfokú bíróság nem értékelte kellő súllyal, hogy negatív megállapítási kereset esetében is csak a megjelölt érvényesített jog, ezen belül az alanyi jogot közvetlenül keletkeztető tényeket meghatározó anyagi jogi jogszabályi rendelkezés alapján vizsgálható, hogy a felpereseknek az alperessel szemben fennáll-e olyan joga, amelynek megóvása érdekében a kért megállapítás szükséges. A jogvédelem szükségessége azt jelenti, hogy legyen a felperesek oldalán olyan anyagi jogi jogosultság, amely védelemre szorul (BH 2008.270.) és ez a jogvédelmi helyzet specifikus, azaz kifejezetten az alperessel szemben kell fennállnia (Kúria Pfv.V.20.195/2021/9.).

[34] A felperesek az adott esetben a Ptk. anyagi jogi rendelkezései közül háromra hivatkoztak [Ptk. 6:63. § (1) bekezdés, 6:14. § (1) bekezdés, 3:188. § (2) bekezdés], amelyekről az elsőfokú bíróság megállapította, hogy alaptalanok, a másodfokú bíróság pedig a fellebbezés korlátaira tekintettel ezt a megállapítást nem vizsgálhatta. Ebből következően a másodfokú eljárásban már nem volt olyan, a felperesek által megjelölt jogalap (anyagi jogi jogszabályi rendelkezés), ami alapján a peres felek viszonyában az alanyi jog (jogviszony) fennállását, illetve a jog védelmének a szükségességét vizsgálni lehetett volna. A másodfokú bíróság szerint a felperesek által fellebbezésükben hivatkozott számviteli szabályok nyilvánvalóan nem minősülnek ilyen jogalapnak, hiszen nem olyan anyagi jogi rendelkezések, amelyek a peres felek jogviszonyában alanyi jogot közvetlenül keletkeztető tényeket határoznak meg. Emiatt a megállapítási kereset eljárásjogi feltételének fennállása körében a felpereseknek a céltartalékképzési kötelezettséggel kapcsolatos, a számviteli szabályokon alapuló érvelését nem ítélte relevánsnak, ezért az elsőfokú bíróság ítéletéből mellőzte az ezzel kapcsolatos indokolást.

[35] Kitért arra is, hogy a felperesek jogainak megóvásához szükséges érdek akkor sem lett volna megállapítható, ha lett volna a másodfokú eljárás keretei között vizsgálható keresettel érvényesített jog. A kereset tartalma alapján ugyanis a felperesek vonatkozásában csak az a védelemre szoruló jog kötődhetett az anyagi jogi jogviszonyhoz, hogy a jogviszony létre nem jöttének állítása útján megakadályozhassák az alperes által érvényesíteni kívánt követelés szerinti marasztalásukat. Ilyen esetben azonban a jogmegóvás szükségessége azért nem áll fenn, mert a felperesek az alperes által esetlegesen ellenük indított perben az érdemi védekezésüket előadhatják (BH 2021.13., BH 1985.195, BDT 2009.2143.).

[36] Az elsőfokú ítéletben megállapított perköltség vonatkozásában előterjesztett fellebbezés kapcsán a másodfokú bíróság rámutatott: az alperes az IM rendelet 3. § (2) bekezdése alapján 4 630 175 forintban kérte megállapítani az ügyvédi munkadíj összegét, amelyet az elsőfokú bíróság ítéletében mérsékelt összegben, 2 540 000 forintban határozott meg. A munkadíj meghatározásakor a jogvita bonyolultságára, a képviseleti tevékenység terjedelmére, a beadványok időigényére, a pertárgy értékére, valamint a hasonló ügyekben megállapított ügyvédi munkadíjak mértékére kellett figyelemmel lenni. Kiemelte, hogy a munkadíj az IM rendeletben rögzített korlátot nem haladta meg; az elsőfokú bíróság által jelentősen mérsékelt – a megállapítható munkadíj fele részét alig meghaladó – összeg további mérséklésére nem látott lehetőséget, mert az arányban állt a jogi képviselő által végzett ügyvédi tevékenységgel. Miután az alperes mindkét felperessel szemben pernyertes lett, megalapozottan döntött az elsőfokú bíróság mindkettőjük vonatkozásában a perköltség viseléséről.

[37] A másodfokú bíróság a felperesek által a Pp. 364. §-a folytán alkalmazandó 83. § (1) bekezdése alapján az alperes részére fizetendő, a képviseletet ellátó jogi képviselő ügyvédi munkadíjából álló másodfokú perköltség összegét az IM rendelet 3. § (2) és (5)–(6) bekezdésére figyelemmel állapította meg mérsékelt összegben, tekintettel a másodfokú eljárás kisebb munkaterhére és a kifejtett képviseleti tevékenységre.

[38] A jogerős ítélet ellen a felperesek terjesztettek elő felülvizsgálati kérelmet, annak hatályon kívül helyezése és elsődlegesen – beadványuk tartalma [Pp. 110. § (3) bekezdés] szerint – az elsőfokú ítélet megváltoztatásával keresetüknek helyt adó új határozat hozatala, másodlagosan az elsőfokú bíróság új eljárásra és új határozat hozatalára utasítása végett. Harmadlagos felülvizsgálati kérelmük a jogerős ítéletnek az elsőfokú ítélet perköltségre vonatkozó rendelkezéseit helybenhagyó, illetve a másodfokú perköltségről rendelkező részében történő hatályon kívül helyezésére, és e körben a jogszabályoknak megfelelő új határozat hozatalát célozta, az első- és másodfokon az alperes számára megítélt ügyvédi költség összegének az IM rendelet 3. § (2) bekezdése alapján történő mérséklésével.

[39] A felperesek általános hivatkozása szerint a jogerős ítélet az ügy érdemére kihatóan jogszabálysértő, a másodfokú bíróság a perben tett nyilatkozatok és rendelkezésre álló bizonyítékok okszerűtlen, iratellenes mérlegelésével helytelenül állapította meg, hogy keresetükben nem jelöltek meg olyan érvényesített jogot, amely a jogvédelem alperessel szembeni szükségességét megállapíthatóvá tette volna; továbbá helytelenül állapította meg, hogy ettől függetlenül sem állt fenn a jogvédelmi érdekük, ezért a megállapítási kereset eljárásjogi feltételei nem álltak fenn. Hivatkozásuk szerint eljárási szabálysértést valósított meg a szakértő kirendelése iránti bizonyítási indítványuk mellőzése által is.

[40] Az ügy érdemére kiható jogszabálysértésként a Pp. 172. § (3) bekezdés, 369. § és 370. § (1) bekezdés, valamint 276. § (4), (5) bekezdéseinek megsértésére hivatkoztak.

[41] Jogi érvelésük körében fenntartották álláspontjukat a tekintetben, hogy az általuk beszerzett állásfoglalás szerint – melyet a másodfokú bíróság ignorált – a jelen per sajátosságaira tekintettel alkalmazandó eltérő jogvédelmi érdek mércére figyelemmel fennállnak a megállapítási kereset feltételei.

[42] Részletesen bemutatták, hogy az elérhető bírósági gyakorlat kizárólag nem vitatottan fennálló/fennállt jogviszonyokkal összefüggő megállapítási keresetekkel kapcsolatos, így alapvetően eltérő kiindulóponton nyugszik. A jelen perben azonban a felek között semmilyen jogviszony nem állt fenn, így az önmagát igényjogosultként beállító fél (alperes) olyan igényt (ún. „originálisan megkonstruált igényt”) állít, amelynek nincs jogviszony-előzménye a felek között, így azzal a másik félnek (felperesi oldal) nem kellett számolnia. Ilyen igényhez kapcsolódó negatív megállapítási keresetre vonatkozóan nincs bírósági gyakorlat, az ismert eseti döntések vagy pozitív megállapítási kereseten vagy jogviszony-előzményt követő negatív megállapítási kereseten alapultak.

[43] Hangsúlyozták: sajátos keresetük tárgya jogviszony-előzmény nélkül állított követeléssel szembeni védekezés, amelynek kapcsán a jogvédelmi érdek mércéje másként értelmezendő egy nem vitatottan fennállt jogviszonnyal kapcsolatos igényhez képest. Részletesen kifejtették, hogy e két eltérő esetben lehetetlen ugyanazt a mércét alkalmazni, hiszen a nem is létezett jogviszonnyal összefüggésben nem értelmezhetőek a jogszüntető kifogások.

[44] Utaltak a megállapítási keresetek alapvető funkciójára és céljára, miszerint a negatív megállapító ítélet Pp. 176. § (1) bekezdés d) pontja szerinti anyagi jogerő hatása kizárja egy jövőbeni, az elbírált igényre alapozott marasztalási kereset folytán a perindítás joghatásainak beálltát, egyúttal a felesleges, illetve megkettőződő és ezen okból jogvédelmet nem igénylő igényérvényesítés absztrakt lehetőségét is, mert az adott igényre vonatkozó negatív megállapító ítélet véglegesen rendezi a jogvitát, így funkcionálisan ekvivalens a marasztalási keresetet elutasító ítéleti tartalommal.

[45] Hivatkoztak arra, hogy az alaptalan igényérvényesítéssel való fenyegetettség esetére szolgáló jogvédelem keresése negatív megállapítási kereset útján ismert a magyarral összehasonlítható jogrendszerekben, így a német polgári perrendtartás (ZPO) megelégszik a jelen perbelihez hasonló ún. „nyugtalanítási” tényállással, továbbá beengedő szemléletű a hasonló esetekre Svájc és az USA szövetségi perrendtartása is.

[46] A felperesek kiemelték: ilyen esetben nincs olyan párba állítható marasztalási kereset, amelyben az igénnyel fellépő fél konkrét anyagi jogi jogszabályhely megjelölésével határozná meg az általa érvényesíteni kívánt jogot, ehelyett általánosságban, jogalap nélkül érvényesít követelést. Ez az adósnak tekintett félre nézve azzal jár, hogy konkrét jogalap megjelölése hiányában a marasztalási perben nem tud védekezni, másrészt a negatív megállapítási keresetében nem tud konkrét anyagi jogi rendelkezést megjelölni a jogvédte érdeke körében. Emiatt – az ilyen típusú negatív megállapítási keresetek esetén – ez nem is várható el tőle.

[47] Mindezt a jelen perre vetítve – és a Pp. 172. § (3) bekezdésének „alapjogi beágyazottságából” (Alaptörvény V. cikk: védekezési jogosultság, XXVIII. cikk: jogvédelem lehetősége) kiindulva – az Alaptörvény 28. cikke szerinti értelmezés útján levezethetőnek tartották a jogvédelmi érdek sajátos mércéjét, ami álláspontjuk szerint önmagában megalapozza a megállapítási keresetük e feltételének fennálltát.

[48] Hangsúlyozták, nem kizárólag olyan érvekre, előadásokra alapozták keresetüket, melyeket egy anticipált marasztalási per alpereseként előadnának. Ellenkezőleg, az alperes által állított és peresítéssel fenyegetett jogviszonytól független, nem azzal szembeni védekezésként felhozható, vagy annak kioltására alkalmas anyagi jogi érveket hoztak fel, hanem egyedül is megálló „originális” jogvédelmi érdek-megalapozást, nevezetesen azt, hogy a felek között semmiféle jogviszony nem állt fenn.

[49] Meglátásuk szerint jogvédelmi szükséghelyzetüket a véglegesség igényével egyedül olyan jogerős ítélet szolgálhatja, amely alkalmas a velük szembeni követelés teljesítésétől való mentességük biztosítására, azaz végleg elhárítja a kilátásba helyezett fenyegetettségüket. E nélkül eszköztelenek, más jogvédelmi lehetőségük nincs az alperes által – peresítés nélkül – folyamatosan lebegtetett, fenntartott követeléssel szemben.

[50] Emiatt az eljárt bíróságoknak a korábbi bírói gyakorlatot mechanikusan követő, túlzott formalizmusba hajló döntésével szembeni jogfejlesztésként is kérték kérelmük elbírálását.

[51] A felperesek szerint az általuk keresetükben megjelölt anyagi jogi jogszabályhelyekre figyelemmel is fennáll jogvédelmi érdekük, mely hivatkozásaik vizsgálatát a másodfokú bíróság jogszabálysértő módon mulasztotta el, amikor céltartalék-képzési, és az I. rendű felperes megszüntetésével kapcsolatban előadott érveik körében nem tett eleget anyagi pervezetési kötelezettségének, megsértve ezzel a Pp. 369. § (4) bekezdését és 370. § (4) bekezdését.

[52] A céltartalék-képzési kötelezettségük kapcsán is tévedett a másodfokú bíróság, amikor az általuk hivatkozott számviteli szabályokat kizárta a jogvédelmi érdekük megalapozottsága, ezáltal jogvédelmi igényük fennállta vizsgálatából. E körben utaltak a Szegedi Ítélőtábla Gf.30.034/2022/6. számú határozatára, amely a céltartalék-képzési szabályok és a jogvédelmi érdek fennállta közötti összefüggés vizsgálatánál iránytűként szolgálhat. Hivatkoztak továbbá a magyar számviteli jogban irányadó, a gazdálkodók működésére vonatkozó, a Számviteli tv. 14. § (1) bekezdése szerinti elvekre, melyek alapján levezethetőnek tartották céltartalék-képzési kötelezettségüket, és kitértek ennek német jogi szabályaira is.

[53] Ugyancsak a céltartalék-képzési kötelezettségükkel összefüggésben a Pp. 276. § (4)–(5) bekezdéseit sértőnek tartották az eljárt bíróságok álláspontját a szakértői bizonyításra vonatkozóan előterjesztett indítványuk elutasítása miatt. A felmerült külföldi (német) jogi elemek tartalmának vizsgálata szükségessé tette volna a szakértői bizonyítást, amely annak ellenére, hogy a külföldi jog nem tény-, hanem jogkérdésnek minősül a magyar jogban, miután annak tartalmát a bíróságnak meg kell állapítania –a nemzetközi magánjogról szóló 2017. évi XXVIII. törvény (Nmjtv.) 8. § (2) bekezdése szerinti logikára figyelemmel – alkalmas lett volna az általuk indítványozott bizonyítás.

[54] Az alperes felülvizsgálati ellenkérelme a harmadlagos felülvizsgálati kérelem visszautasítását, egyebekben a jogerős ítélet hatályában való fenntartását célozta, ellenkérelmét részletesen indokolta.

[55] A felperesek Gfv.7. sorszámú beadványukban észrevételeket tettek az ellenkérelemre, egyúttal minden korábbi nyilatkozatukat fenntartották.

[56] A felülvizsgálati kérelem tartalmára tekintettel a Kúria mindenekelőtt a felülvizsgálati eljárás jogi természetét és annak korlátait rögzíti az alábbiak szerint.

[57] A felülvizsgálati eljárás nem a per folytatása, hanem szigorú eljárási szabályok szerinti rendkívüli perorvoslat. Tárgya a jogerős ítélet [Pp. 406. § (1) bekezdés], amelynek jogszabálysértő voltát a Kúria a Pp. 423. § (1) bekezdésének főszabálya értelmében kizárólag a felülvizsgálati, és – ha előterjesztettek – a csatlakozó felülvizsgálati kérelem korlátai között, az ott a Pp. 413. § (1) bekezdése szerinti tartalmi követelményeknek mindenben megfelelően megjelölt jogszabálysértések tekintetében vizsgálhatja.

[58] Amint arra a Kúria már számos határozatában (pl.: Pfv.V.21.336/2020/5., Pfv.V.20.066/2021/8., Pfv.V.20.130/2021/5., Pfv.V.20.477/2022/6., Pfv.V.20.561/2022/8., Pfv.V.20.707/2022/4., Pfv.V.20.794/2022/4., Pfv.V.21.049/2022/5., Gfv.V.30.373/2022/4., Gfv.V.30.143/2023/6.) rámutatott, az eljárásjogi tárgyú elvi iránymutatásoknak a Pp. hatályba lépése folytán történő felülvizsgálatáról szóló 1/2017. PJE határozat rendelkezései szerint a fentebb említett PK véleményt – a 2. pontjának kivételével – a Pp. alkalmazása körében is megfelelően irányadónak tekintette. A PK vélemény 3. és 4. pontja által megerősítetten a felülvizsgálati kérelem egymással szorosan összefüggő tartalmi kellékei a jogszabálysértés és a megsértett jogszabályhely megjelölése, valamint annak kifejtése, hogy a fél a határozat megváltoztatását milyen okból kívánja. Ezen együttes törvényi feltételeknek a fél akkor tesz eleget, ha egyrészt a megsértett jogszabályhelyet konkrétan megjelöli, másrészt a hivatkozott jogszabálysértést tartalmilag is körülírja, az arra vonatkozó jogi álláspontját kifejti, vagyis, ha a jogszabálysértésre való hivatkozása indokait is ismerteti. Ha a fél a felülvizsgálati kérelmében több, egymástól elkülönülő jogszabálysértésre hivatkozik, valamennyi hivatkozásának rendelkeznie kell az előzőekben meghatározott tartalmi követelményekkel.

[59] A fentieknek a felperesek felülvizsgálati kérelme tekintetében többirányú jelentősége volt.

[60] Egyrészről a felperesek felülvizsgálati kérelmükben állították, hogy a másodfokú bíróság a perben tett nyilatkozatok és a rendelkezésre álló bizonyítékok okszerűtlen, iratellenes mérlegelésével helytelenül állapította meg, hogy nem jelöltek meg olyan érvényesített jogot, amely a jogvédelmük alperessel szembeni szükségességét megállapíthatóvá tette volna. E hivatkozásuk azonban nem értelmezhető az általuk megsértettként megjelölt eljárási szabályok tükrében, állításukkal adekvát jogszabályhely [Pp. 279. § (1) bekezdés] megsértését pedig nem jelölték meg, így e hivatkozásuk érdemben nem volt vizsgálható.

[61] Másrészről a felperesek a harmadlagos, az első- és másodfokú perköltség mérséklése iránti felülvizsgálati kérelmük petitumában csupán az IM rendelet 3. § (6) bekezdésének alkalmazásával a terhükre megítélt perköltségek mérséklését kérték, ám ugyancsak nem jelöltek meg e körben megsértett jogszabályhelyet, továbbá e kérelmüket szövegesen sem indokolták, így az szintén nem lehetett az érdemi felülvizsgálat tárgya.

[62] Az így meghatározott felülvizsgálati keretek között eljárva a felülvizsgálat eredményeként a Kúria azt állapította meg, hogy a jogerős ítélet az érdemben vizsgálható hivatkozásokra tekintettel nem jogszabálysértő, ezért a felülvizsgálati kérelem alaptalan.

[63] A felperesek felülvizsgálati kérelmükben kizárólag eljárási szabálysértésekre hivatkoztak, így a keresetükben még megjelölt Ptk. rendelkezések [6:63. § (1) bekezdés, 6:14. § (1) bekezdés, 3:188. § (2) bekezdés] – azon túl, hogy a megállapítási keresettel összefüggésben e jogszabályhelyek normatartalma nem értelmezhető – a felülvizsgálati eljárásban semmilyen relevanciával nem bírhattak, így a felperesek jogvédelmi igénye megalapozása körében sem voltak vizsgálhatók. Ebből következően nem volt értelmezhető a felpereseknek a másodfokú bíróság anyagi pervezetése hiányával [Pp. 370. § (4) bekezdése és 369. § (4) bekezdése] kapcsolatos felülvizsgálati érvelése sem, ám ennek – az alább, a Pp. 172. § (3) bekezdésével összefüggésben kifejtettekre figyelemmel – nem is volt az ügy érdemére kiható jelentősége.

[64] A felperesek felülvizsgálati kérelmükben változatlanul állították jogvédelmi érdekük fennálltát önmagában a céltartalék-képzési kötelezettségük létére tekintettel, és ezzel összefüggésben a Számviteli tv. 14. § (1) bekezdése szerinti számviteli alapelvekre hivatkoztak, továbbá felhívták e törvénynek a céltartalék-képzést lehetővé tévő 41. § (2) bekezdését, valamint a tárgyévi eredmény meghatározásáról szóló 15. § (8) bekezdését. Az ezen hivatkozásaikhoz fűzött szöveges indokolásban azonban a felperesek nem vezették le a céltartalék-képzés és a kereseti kérelmük szerinti negatív megállapítási kereset közötti oksági kapcsolatot, amely révén alátámasztották volna, hogy az általuk állított céltartalék-képzési kötelezettségük fennáll, és az miért alapozza meg keresetüket.

[65] Az ugyancsak a céltartalék-képzés körében hivatkozott Pp. 276. § (4) és (5) bekezdésének sérelmével összefüggésben a Kúria rámutat, hogy ebben a körben a felperesek az általuk állított külföldi (német) jogi elemek felmerültére tekintettel indítványozták bizonyítás lefolytatását szakértő kirendelése útján a külföldi jog tartalmának megállapítása céljából, amelynek azonban az alább, a Pp. 172. § (3) bekezdése sérelmével összefüggésben kifejtettek okán szintén nem volt az ügy érdemére kiható jelentősége.

[66] A fentiekre tekintettel a felülvizsgálati eljárás során érdemben a Pp. 172. § (3) bekezdésének a felperesek által állított megsértését kellett vizsgálni.

[67] Az eljárt bíróságok helytállóan rögzítették, hogy a Pp. 172. § (3) bekezdése – az 1952. évi Pp. 123. §-ával tartalmilag egyezően – kettős, konjunktív és hivatalból vizsgálandó feltételt tartalmaz a megállapítási kereset előterjeszthetősége terén: egyrészről azt, hogy a kért megállapítás a felperes jogainak az alperessel szemben való megóvása érdekében szükséges legyen (a továbbiakban: jogvédelmi szükséglet), másrészről azt, hogy a jogviszony természeténél fogva vagy a kötelezettség lejártának hiányában vagy valamely más okból marasztalás ne legyen kérhető. Az adott ügyben az utóbbi feltétel fennállta nem volt kérdéses.

[68] A jogvédelmi szükséglet mibenlétét a másodfokú bíróság helytállóan mutatta be ítéletének [35] pontjában, kiemelve, hogy annak fennálltához nélkülözhetetlen a keresettel érvényesített jog megjelölése, mely a Pp. 170. § (2) bekezdés b) pontja értelmében a keresetlevél kötelező tartalmi eleme a jogalap megjelölése útján. Helytállóan mutatott rá ezzel összefüggésben a Pp. értelmező rendelkezései körében definiált érvényesített jog és jogalap fogalmakra is [Pp. 7. § (1) bekezdés 11., illetve 8. pont], melyekre a Kúria e helyütt azok megismétlése nélkül, egyidejűleg visszautal [Pp. 405. § (1) bekezdése folytán alkalmazandó Pp. 386. § (4) bekezdés második mondat].

[69] A jogerős ítélet fenti indokolásában írtakat a Kúria az alábbiakkal egészíti ki.

[70] A felperesek kereseti petituma annak megállapítását célozta, hogy „nem áll fenn kötelezettségük arra vonatkozóan, hogy az alperes M. Kft.-vel szemben fennálló követelését teljesítsék”. Hivatkozásuk lényege szerint sajátos keresetük tárgya – az alperessel szembeni relációjukban – jogviszony-előzmény nélkül állított (eredeti, „originális”) követeléssel szembeni védekezés, melyre tekintettel állították, hogy a jogvédelmi szükséglet körében megkívánt jogvédelmi érdek mércéje alapvetően eltérő módon értelmezendő egy pozitív, illetve jogviszony-előzményt követő negatív megállapítási keresethez képest. Ebből a kiindulási alapból vezették le azt az álláspontjukat, miszerint egy nem is létezett jogviszonnyal összefüggésben nem értelmezhetőek az esetlegesen velük szembeni marasztalási perben felhozható jogszüntető kifogások.

[71] A felperesek érvelésének kiindulási alapja és az abból levont következtetésük azonban egyrészről nem helytálló, másrészről a hatályos polgári perrendtartás megállapítási kereset fogalmába nem illeszthető bele.

[72] A Kúria elsődlegesen arra mutat rá, hogy a hatályos Pp. szerint – tartalmilag egyezően az 1952. évi Pp.123. §-ával, és szó szerint azonosan az 1911. évi I. törvénycikk 130. § első mondat I. fordulatával – a megállapítási kereset fogalmi eleme, egyúttal alapvető jellemzője, hogy annak tárgya csak jog, illetve jogviszony lehet. Megjegyzi, hogy ezzel teljesen egyező szabályozási tartalom jelent meg a hatályos Pp. kodifikációja során készült Szakértői javaslat az új polgári perrendtartás kodifikációjára (szerk. Varga István–Éless Tamás, HVG-ORAC, Budapest, 2016) című, a Polgári Perjogi Kodifikációs Munkabizottságok szövegjavaslatait tartalmazó műben (293–294. oldal), hangsúlyozva: „A Szakértői Javaslat nem változtat a megállapításra irányuló kereset lényeges szabályain sem. Változatlanul csak jogviszony vagy jog fennállásának vagy fenn nem állásának megállapítása iránt van helye megállapítási keresetnek […]”.

[73] A jogviszony személyek, illetve személy- és jogtárgy (dolog) közötti jogilag szabályozott (jogi kapcsolatot meghatározó) viszonyt, míg a jog ennek szűkebb részét, e viszony egyes elemét/elemeit jelenti, melynek perjogi aspektusból a felperes és az alperes között kell fennállnia.

[74] Ennek megfelelően a felperesek csak jog, illetve jogviszony fennállásának vagy fenn nem állásának megállapítását kérhették a fentebb írt két, konjunktív feltétel fennállta esetén. Jog/jogviszony fennállása megállapítását célzó kereset pozitív, fenn nem állása megállapítását célzó kereset negatív megállapítási keresetet jelent. A jogalkotó e körben egységes feltételrendszert teremtett, mindkettő esetén – így negatív megállapítási kereset előterjesztésénél is – azonosíthatónak kell lennie annak a jognak/jogviszonynak, amelynek körében a felperesek által állított jogvédelmi szükséglet értelmezhető.

[75] A Kúria kiemeli: jog/jogviszony állítása nélkül – így a felperesek által hivatkozott eredeti jogviszony-előzmény nélküli helyzetben – sem a hatályos, sem a korábbi magyar polgári perrendtartások rendszerébe nem illeszthető a megállapítási kereset. A jogirodalom és a joggyakorlat már az 1952. évi Pp. alkalmazása körében kimunkálta, hogy jogviszony hiányában megállapítási kereset sikerrel nem terjeszthető elő [A polgári perrendtartás magyarázata (szerk. Németh János–Kiss Daisy) I. kötet, CompLex, Budapest, 2007, 740. oldal, utalással: Legf. Bír. Pfv.VI.21.074/1995. (megjelent: BH 1996.636.)].

[76] Ehhez képest a felperesek azon kereseti kérelme, amely „kötelezettségük” fenn nem állásának – azonosított jogviszony nélküli, így általános jellegű – megállapítását célozza, nem feleltethető meg a jogviszony vagy jog fenn nem állása iránti negatív megállapítási keresetnek, illetve annak ekkénti értékelése a negatív megállapítási kereset fentebb rögzített funkciójától elszakadó, a jogszabály céljával össze nem egyeztethető, így meg nem engedett értelmezéséhez vezetne.

[77] Ebből következően nem foghatott helyt a felpereseknek az a hivatkozása sem, miszerint a jogviszony-előzmény nélkül állított (eredeti, „originális”) követeléssel szembeni védekezést szolgáló sajátos negatív megállapítási keresetük esetén a jogvédelmi szükséglet körében megkívánt jogvédelmi érdek mércéje alapvetően eltérő módon volna értelmezendő.

[78] A felperesek által keresetük ténybeli alapjaként megjelölt – a tényállásban is rögzített – perelőzményekkel, nevezetesen az alperes II. rendű felperessel szemben a felek közötti kommunikáció során „lebegtetett” igényével, az ennek folytán kialakult „nyugtalanító” tényállással összefüggésben a Kúria kiemeli továbbá: „A negatív megállapítási keresetet a magyar joggyakorlat kezdetektől fogva szigorú keretek között tartotta, lényegében arra az álláspontra helyezkedve, hogy a védekezésként felhozható tényekre, jogi érvelésekre megalapítási kereset nem alapítható. Önmagában a joggal való kérkedés a szigorú joggyakorlat mellett nem volt elegendő. Így önmagában az alaptalan igényérvényesítéssel való fenyegetettség nem eredményez jogvédelmi szükséghelyzetet.” [Németh-Kiss idézett mű 742. oldal, egyezően BH 1985.195., BH 2005.146., in: A polgári perrendtartás és a kapcsolódó jogszabályok kommentárja (szerk.: Varga István) I/III. kötet 670. oldal, HVG ORAC, Budapest, 2018.).

[79] Téves a felpereseknek az az érvelése, miszerint az általuk állított új típusú („originális”) jogvédelmi érdeküket megalapozná, hogy az alperessel fennálló jogviszony hiányára – mint védekezésként felhozható érvre – nem hivatkozhatnának az alperes által esetlegesen bármelyikük ellen indított marasztalási keresettel szemben. Egy ilyen perben ugyanis a keresetlevél érdemi részében a felperes köteles feltüntetni – egyebek mellett – az általa érvényesíteni kívánt jogot a jogalap megjelölése útján, az előbbit megalapozó tényeket és az érvényesíteni kívánt jog, a tényállítás és a kereseti kérelem közötti összefüggés levezetésére vonatkozó jogi érvelését [Pp. 170. § (2) bekezdés b), c), d) pont]. A keresettel szembeni ellenkérelmében, érdemi védekezése körében jelen per felperesei (az esetleges adott ügyben alperesként) feltüntethetik – sőt, fel kell tüntetniük – anyagi jogi kifogásaikat, illetve a keresetlevél érdemi részében előadottakra vonatkozó vitató és cáfoló nyilatkozataikat és a védekezésüket megalapozó tényeket, bizonyítási indítványaikat is [Pp. 199. § (2) bekezdés b) pont ba), bc) alpontok]. Ezáltal védekezésük nyilvánvalóan kiterjedhet a keresetben szükségszerűen állított jogviszony hiányára (nemlétére) is, mely nyilatkozatukra figyelemmel a bizonyítási érdek Pp. 265. § (1) bekezdése szerinti főszabálya értelmében a felperest terhelné – egyebek mellett – követelése jogalapjának, a felek közötti közvetlen vagy közvetett jogviszony létének bizonyítása, melynek eredménytelen volta a felperes terhére értékelendő. Ezáltal az alperesek jogviszony hiányát állító hivatkozása eredményre vezethet, ami a velük szembeni marasztalási kereset érdemi elutasítását eredményezheti. A felperesek tehát egy esetlegesen ellenük indított marasztalás iránti perben sem tekinthetők eszköztelenek.

[80] A kifejtettekre tekintettel a felperesek által a felülvizsgálati kérelmükben kért, és azzal célzott „jogfejlesztés” valójában a bíróság, ezáltal a Kúria jogalkalmazói szerepkörét meghaladó, a Pp. 172. § (3) bekezdésének egységes és következetes értelmezésén túlmutató, kizárólag jogszabálymódosítással elérhető új típusú megállapítási kereset befogadását jelentené.

[81] Erre is tekintettel a másodfokú bíróság helytállóan ítélte meg az előterjesztett, sajátos tartalmú negatív megállapítási kereset kapcsán a jogvédelmi szükséglet fennálltának hiányát, és erre tekintettel jogszabálysértés nélkül hagyta helyben az elsőfokú bíróság érdemben helyes ítéletét, ezért a Kúria a jogszabályoknak megfelelő jogerős ítéletet hatályában fenntartotta.