BK ÍH 2024/51.
BK ÍH 2024/51.
2024.06.01.
I. Az eljárás felfüggesztésére irányuló indítványt elutasító végzés az ügy menetét érintő kérdésben hozott – nemleges – bírói döntés. Jellegénél fogva tehát pervezető végzés, mely azt juttatja kifejezésre, hogy a felfüggesztés törvényi feltételei nem állnak fenn. Következésképpen ellene önálló fellebbezésnek nincs helye.
II. A védő fellebbezését elutasító döntéssel szemben a védőt önállóan illeti meg a fellebbezés joga. Az ilyen határozattal szemben a vádlott nem élhet jogorvoslattal és a végzést részére nem is kell kézbesíteni [Be. 449. § (4) bekezdés, 451. § (9) bekezdés, 454. § (1) és (3) bekezdés, 580. § (1) bekezdés d) pont, 588. § (1) bekezdés, 597. § (1) bekezdés].
Az elsőfokon eljáró törvényszék a 2023. december 7-én kelt végzésében a vádlott védőjének az eljárás felfüggesztése iránt előterjesztett indítványát elutasította.
E határozat ellen a védő jelentett be fellebbezést, melyet részletesen megindokolt.
A fellebbviteli főügyészség átiratában a fellebbezés törvényben kizártság okán történő elutasítását indítványozta: érvelése szerint a felfüggesztés iránti indítványt elutasító határozat pervezető végzésnek minősül, mellyel szemben az önálló fellebbezés kizárt.
A Be. 449. § (4) bekezdése értelmében pervezető végzés az ügy bíróságra érkezését követően az ügy menetét megállapító, az eljárási cselekmény előkészítésére irányuló vagy elvégzése érdekében hozott nem ügydöntő végzés. Az eljárási törvény a nem ügydöntő végzésekhez hasonlóan a pervezető végzések különös típusait is nevesíti, azokról példálózó jellegű, nem teljes körű felsorolást nyújtva, melyben azonban az eljárás felfüggesztése iránti indítványt elutasító végzés nem szerepel.
Az eljárás felfüggesztésére irányuló indítvány elutasításával a bíróság úgy foglalt állást, hogy nem találja szükségesnek az előzetes kérdésben való határozat bevárását az eljárás folytatásához, így nem kívánja az eljárást megszakítani. Döntése állásfoglalás a hatékony és célszerű pervitel módjában és abban a kérdésben, hogy más eljárás eredménye milyen összefüggésben áll az adott ügyben releváns bizonyítás irányával és céljával, illetve mennyiben mozdítja elő a bizonyítás menetét. Erre tekintettel az ilyen határozat az ügy előbbrevitelét, az ügy menetét érintő kérdésben hozott – nemleges – bírói döntés, mely jellegénél fogva pervezető végzésnek minősül: csupán az ügy további menetének akkénti meghatározását jelenti, hogy a bíróság nem látja fennállni a felfüggesztés feltételeit (BH 2020.322.II.).
A pervezető végzéssel szemben a Be. 580. § (1) bekezdés d) pontja alapján nincs helye fellebbezésnek és a Be. 451. § (9) bekezdése értelmében az ilyen végzést nem kell megindokolni sem. Amennyiben az indítvány előterjesztője ezt sérelmesnek tartja, az ügydöntő határozat elleni fellebbezésében élhet jogorvoslati jogával.
A bíróság által tévesen biztosított fellebbezési jog – ha azzal élnek is – nem jelent felülbírálati kötelezettséget (BH 2011.276.).
A végzéssel szemben benyújtott fellebbezés tehát törvényben kizárt, így azt az elsőfokú bíróságnak – a Be. 588. § (1) bekezdése alapján – el kellett volna utasítania. Ezt elmulasztotta, ezért azt a másodfokú bíróság a Be. 597. § (1) bekezdése értelmében, a 2024. február 6-án megtartott, a Be. 614. § (4) bekezdése szerinti tanácsülésen eljárva pótolta.
A végzés ellen – figyelemmel a Be. 579. § (2) bekezdésére és a Be. 614. § (1) bekezdésére – fellebbezésnek van helye, melyet a kézbesítés útján történt közlést követően az ügyészség és a védő nyolc napon belül jelenthet be.
A fellebbezés elutasítására vonatkozó döntés a bíróság nem ügydöntő végzései közé tartozik. A Be. 454. § (1) és (3) bekezdései alapján a bíróság határozatát azzal kell közölni, akire nézve rendelkezést tartalmaz, valamint a tárgyalás vezetése és rendjének fenntartása körében hozott határozat kivételével az ügyészséggel. Így a nem ügydöntő végzéssel szemben biztosított fellebbezési jog arra terjed ki – a törvény eltérő rendelkezése hiányában –, akivel azt közölte a bíróság. Ezért a védő fellebbezésének elutasítására vonatkozó rendelkezéssel szemben a védőt önállóan illeti meg a fellebbezési jog, a vádlottnak ezen végzéssel szemben nincs jogorvoslati lehetősége (BH 2020.321.).
Az ítélőtábla fellebbezést elutasító végzése ellen a védő élt fellebbezéssel
A Kúria az ítélőtábla határozatát 2024. március 18-án helybenhagyta.
(Pécsi Ítélőtábla Bpkf.II.9/2024/4.)
- Hatályos
- Már nem hatályos
- Még nem hatályos
- Módosulni fog
- Időállapotok
- Adott napon hatályos
- Közlönyállapot
- Indokolás
