KÜ BH 2024/53

[1] A Miskolci Törvényszék a 2015. február 10. napján jogerőre emelkedett 3.Bf.1444/2014/15. számú ítélet alapján a felperessel szemben végrehajtási eljárást rendelt el a Vh.958/2015. számon kiállított egységes értesítővel 20 000 000 forint erejéig vagyonelkobzás, valamint a Vh.4285/2015. számon kiállított egységes értesítővel 702 780 forint erejéig bűnügyi költség jogcímén.

[2] A Miskolci Törvényszék 2020. december 14. napján végrehajtás iránti megkereséssel élt az elsőfokú adóhatóság felé felperessel szemben a fenti bűnügyi költség jogcímén fennálló megfizetni elmulasztott 702 780 forint összegű tartozás behajtása érdekében. A Miskolci Törvényszék 2021. szeptember 9. napján ugyanezen bírósági döntéshez kapcsolódóan ismét végrehajtási megkeresést terjesztett elő az elsőfokú adóhatóság felé, a felperest terhelő 20 000 000 forint összegű vagyonelkobzás jogcímű tartozása kapcsán. A megkereséshez csatolásra kerültek a 0500-2.Vh.-958/2015.számú végrehajtási ügy iratai. Ezeken túlmenően a felperes végrehajtás alá vont tartozásának részét képezi a 4715778969. számú fizetési meghagyásban előírt 2021. szeptember 8-án esedékessé vált, de megfizetni elmulasztott 240 000 forint összegű visszterhes vagyonátruházási illeték jogcímen nyilvántartott fizetési kötelezettség is.

[3] A felperes jogi képviselője útján az elsőfokú adóhatósághoz 2022. február 1. napján előterjesztett beadványában a vagyonelkobzás és bűnügyi költség kötelezettség vonatkozásában a végrehajtási eljárás megszüntetését kérte elévülésre hivatkozva. Ezt követően a Miskolci Törvényszék arról tájékoztatta az elsőfokú adóhatóságot, hogy az Igazságügyi Minisztérium XX-KEGY/1638/2021. számú végzésével 702 780 forint bűnügyi költségből 527 085 forint összeg megfizetését elengedte.

[4] Az elsőfokú adóhatóság végzésével a felperes végrehajtási eljárás megszüntetése iránti kérelmét elutasította azzal az indokkal, hogy a felperes vagyonelkobzás, valamint bűnügyi költség jogcímén fennálló tartozása nem évült el. A vagyonelkobzás jogcímén fennálló követeléssel összefüggés a büntető törvénykönyvről szóló 2012. évi C. törvény (a továbbiakban: Btk.) 75. § (3) bekezdésére, valamint a polgári törvénykönyvről szóló 2013. évi V. törvény (a továbbiakban: Ptk.) 5:35. §-ára hivatkozva leszögezte, hogy az elkobzott vagyon az államra szállt, a tulajdoni igények pedig nem évülnek el, így a tulajdonos mindaddig míg a tulajdonjogát el nem vesztette, tulajdoni igényét időbeli korlát nélkül érvényesítheti.

[5] A felperes fellebbezése folytán eljárt alperes végzésével az elsőfokú végzést helybenhagyta. Indokolása szerint a törvényszéki végrehajtás során eljáró Miskolci Törvényszék a végrehajtási eljárást – mivel annak érdemi befejezésére 2019. december 31. napjáig nem került sor – az adóhatóságnak átadta, mely egyben azt is jelenti, hogy a tartozás kapcsán a végrehajtási eljárás még jogszerűen folytatható. Maga a Btk. szabályozása mutat rá, vagyonelkobzás esetén az állam a bűncselekmény elkövetéséből származó javak felett tulajdonjogot szerez. E körben pontosítva az elsőfokú döntést kiemelte, hogy a tulajdonjoggal kapcsolatos szabályokat – mint a dologi jog egyik részelemét – a Ptk. szabályozza, ennél fogva a tulajdoni igények elévülése a Ptk. 5:35. §-a értelmében kizárt. Hivatkozott a Fővárosi Ítélőtábla 10.Gf.40.502/2018/18. számú ítéletére, mely szerint a vagyonelkobzás olyan büntetőjogi jogintézmény, amely ilyen esetben közhatalmi jogviszonyt hoz létre az állam és az intézkedéssel sújtott között. A vagyonelkobzás vagyonjogi következményeként az állam megszerzi a rá átszállt vagyon felett a rendelkezési jogot, azonban nem lép a vagyonelkobzás elszenvedőjének vagyonjogi kötelmi jogviszonyaiba.

[6] A bírósági végrehajtásról szóló 1994. évi LIII. törvény (a továbbiakban: Vht.) 57. §-ában foglaltak alapján előadta, hogy a végrehajtási jog a végrehajtható követeléssel együtt évül el. Mivel a vagyonelkobzás során az állam a tulajdoni igényét érvényesíti és a Ptk. szabályai alapján a dologi jogi igények nem évülnek el, ezért a vagyonelkobzás esetében az elévülés a törvény erejénél fogva kizárt.

[7] A felperes az alperes végzésének az elsőfokú adóhatóság végzésére kiterjedő megváltoztatását kérte, mivel a vagyonelkobzás miatt fennálló követelés 2020. február 11. napján elévült. Az az adóhatósági álláspont, hogy a vagyonelkobzás esetén az állam a bűncselekmény elkövetéséből származó javak felett tulajdonjogot szerez, a tulajdonjog védelmének pedig alappillére a tulajdoni igények elévülésének kizártsága, nem foghat helyt és ellentétes a jogszabályi rendelkezésekkel. A Btk. 75. § (3) bekezdése ezt nem mondja ki, itt nem tulajdoni igényről, hanem követelés érvényesítésére való jogosultságról van szó. A Vht. szerint a vagyonelkobzást a pénzbeli követelések szabályai szerint kell végrehajtani. Hivatkozott Győri Ítélőtábla Bpfk.II.336/2021/3. számú döntésére.

[8] Az elsőfokú bíróság ítéletében az alperes végzésének indokolási részét az elsőfokú adóhatóság végzésének indokolására kiterjedően megváltoztatta akként, hogy a felperes terhén vagyonelkobzás jogcímén fennálló tartozás elévült.

[9] Indokolásában idézte a vonatkozó jogszabályokat (Avt. 18. § (1) bekezdés d) pont, 125. § (7) bekezdés, 131/A. § (2), (7) és (10) bekezdés, Avt. 2. §, az adóigazgatási rendtartásról szóló 2017. évi CLI. törvény (a továbbiakban: Air.) 58. § (1), (2) és (4) bekezdés, 99. § (1) és (2) bekezdés, Bvtv. 27. § (1) és (2) bekezdése, Ptk. 5:35. §, 6:21. §, 6:22. §, Vht. 210/C. § (1) bekezdés, 210/D. § (1), (2) és (3) bekezdés, Vht. 57. § (1)–(4) bekezdés, Btk. 74. § (1) bekezdés a) pont, 75. § (1) bekezdés a) pont, 75. § (3) bekezdés, Bvtv. 323. §).

[10] A vagyonelkobzással érintett vagyoni elemek iránti igény érvényesítésének anyagi jogalapját az teremti meg, hogy a jogerős büntetőjogi szankció elrendelésével a követelés az államra száll. A jelen ügy tárgyát képező végrehajtás egységes értesítő kiállításával indult, amely alapján a bíróság a végrehajtást vagyonelkobzás jogcímén pénzösszegben rendelte el. A végrehajtási eljárás szünetelésének megállapításától (2015. április 19.) számítottan a bírósági végrehajtó további cselekményt nem eszközölt, ekként került átadásra az ügy az első fokon eljáró hatósághoz, majd az ügyben a bírósági végrehajtó által eszközölt eljárási cselekményt követően újabb végrehajtási cselekményre jóval több, mint 5 évvel később, 2021. december 11. napján került sor.

[11] A vagyonelkobzást elrendelő bírósági ítélet jogerőre emelkedésekor (2015. február 10.) és a 2020. január 1. napjáig hatályos Vht. 210/D. § (1) bekezdése alapján a pénzösszegben elrendelt vagyonelkobzást a pénzbeli követelések szabályai szerint kell végrehajtani. Az alperes dologi jogi igényre hivatkozásával ellentétben ilyen esetben a vagyonelkobzás nem tulajdonjogi eredetű, az állam csupán követelési jogot és nem tulajdonjogot szerez, így nem a tulajdonjog, hanem csupán a követelés száll át az államra, amelyre a Ptk. általános szabályai szerint az elévülés jogintézménye alkalmazandó. Következik ez abból is, hogy a büntetőjogi szabályozás a vagyonelkobzás végrehajtására külön eljárást, eltérő jogi szabályozást nem tartalmaz a Vht. 210/D. § (1) bekezdésével szemben.

[12] A perbeli esetben a vagyonelkobzást nem egy meghatározott dologra rendelték el, hanem pénzkövetelésre, így tulajdoni igényként kezelése fel sem merülhet. Hivatkozott a Kúria Kfv.V.35.595/2021/6., Kfv.I.35.083/2022/9., valamint Kfv.VI.35.174/2022/7. számú ítéleteiben megtestesülő bírói gyakorlatra.

[15] A jogerős ítélettel szemben az alperes terjesztett elő felülvizsgálati kérelmet, melyben elsődlegesen a jogerős ítélet megváltoztatását kérte akként, hogy a pénzösszegben elrendelt vagyonelkobzás kötelmi jogi jellegét fenntartva az elévülés beálltának megállapítását a Kúria mellőzze vagy ennek megállapítására az elsőfokú bíróságot utasítsa. Másodlagosan a jogerős ítélet megváltoztatása mellett az alperes végzésének az elsőfokú döntésre is kiterjedő megsemmisítését, és az új eljárás keretében a tartozásállomány elévülésének kötelmi jogi alapokon nyugvó felülvizsgálatának előírását kérte az adóhatóság számára.

[16] Álláspontja szerint a jogerős ítélet ellentétes az Alaptörvény XXVIII. cikkében szereplő tisztességes eljáráshoz való joggal, a közigazgatási perrendtartásról szóló 2017. évi I. törvény (a továbbiakban: Kp.) 4. § (1) bekezdésével, 71. § (2) bekezdés d) pontjával, (3) bekezdésével, 84. § (2) bekezdése alapján alkalmazandó a polgári perrendtartásról szóló 2016. évi CXXX. törvény (a továbbiakban: Pp.) 237. § (3) bekezdés a) pontjával, 346. § (4)–(5) bekezdésével, a Ptk. 6:22. § (2) bekezdésével és a Vht. 57. § (1) és (4) bekezdéseivel.

[17] Iratellenes az elsőfokú ítéletnek az a megállapítása, hogy a végrehajtási eljárás szünetelésének megállapítását (2015. április 19.) követően a bírósági végrehajtó már további cselekményt nem eszközölt, mivel ezen időpontot követően is került sor az elévülést megszakító végrehajtási cselekmény foganatosítására.

[18] Az ítélet az elévülés bekövetkezésének konkrét időpontját sem határozta meg annak ellenére, hogy az elsőfokú bíróság maga is utalt arra, hogy a felperesi kereset azt 2022. február 11. napjában jelölte meg, amely a szünetelés kezdőidőpontja (2015. április 19.) miatt sem lehet az elévülés bekövetkezésének valós időpontja. A felperes a peres eljárás során nem bizonyította, hogy az általa megjelölt időpontban következett volna be az elévülés, az elsőfokú bíróság pedig megsértette ezzel a keresethez kötöttség elvét, mert az elévülés bekövetkezésének az elsőfokú bíróság általi megállapítását megelőzően szükségszerűen sor kellett volna kerüljön az elévülés konkrét időpontjának bíróság általi meghatározására is.

[21] Az alperes álláspontja eljárása során az volt, hogy a vagyonelkobzás az állam javára fennálló dologi jogi természetű tulajdoni igényt keletkeztet, amely esetén az elévülés a törvény erejénél fogva kizárt. Az elsőfokú bíróság ezen jogkérdés kapcsán eltérő álláspontra helyezkedett, hiszen ítéletében megállapította, hogy a vagyonelkobzás pénzkövetelésre vonatkozott jelen ügyben, ami kötelmi jogi igényt eredményez és a Ptk. rendelkezései értelmében elévülhet. Az alperes az elsőfokú bíróságnak ezt a jogi álláspontját nem vitatja, azonban az ítélet meghozatalát megelőzően az elsőfokú bíróság nem hívta fel az alperes figyelmét az eltérő jogértelmezésre, illetve nem biztosította számára a nyilatkozattétel lehetőségét, amely eljárásával megsértette a tisztességes eljárás és a fegyveregyenlőség elvét. Ezért az alperesnek nem nyílt lehetősége a felülvizsgálati kérelemben ismertetett végrehajtási cselekményekre hivatkozni és kifejteni azt az álláspontját, hogy jelen ügyben a kötelmi igényen alapuló jogértelmezés esetén sem évült el a vagyonelkobzás jogcímén fennálló tartozás. Az elsőfokú bíróság a 10. sorszámú jegyzőkönyvben azt rögzítette, hogy jogkérdésben kell állást foglalnia, amelyre tekintettel a bíróság a bizonyítási eljárás lefolytatását szükségtelennek tartotta, a bizonyítási teher kiosztását mellőzte.

[25] Az alperes felülvizsgálati kérelme alapos.

[26] Az elsőfokú bíróság a Kúria által kialakított bírói gyakorlatra (a Kfv.V.35.595/2021/6., Kfv.I.35.083/2022/9., Kfv.VI.35.174/2022/7. számú ítéletekre) hivatkozva helytállóan állapította meg, hogy mivel a végrehajtás egységes értesítő kiállításával indult, amely alapján a bíróság a végrehajtást vagyonelkobzás jogcímén pénzösszegben rendelte el, a vagyonelkobzást a pénzbeli követelések szabályai szerint kell végrehajtani, vagyis az kötelmi jogi igényt eredményez, ezért a Ptk. rendelkezései értelmében elévülhet, szemben az adóhatóságnak azzal az álláspontjával, hogy a végrehajtás alapjául szolgáló vagyonelkobzás az állam javára fennálló dologi jogi természetű tulajdoni igényt keletkeztet, amely kapcsán az elévülés a törvény erejénél fogva kizárt.

[27] A Kp. 2. § (3) bekezdése kimondja, hogy a bíróság a perkoncentráció és az eljárási igazságosság érvényesülése érdekében az e törvényben meghatározott módon és eszközökkel hozzájárul ahhoz, hogy a felek és más perbeli személyek eljárási jogaikat gyakorolhassák és kötelezettségeiket teljesíthessék. Ugyanezen szakasz (6) bekezdése szerint a bíróság köteles gondoskodni arról, hogy a felek minden, az eljárás során előterjesztett kérelmet, nyilatkozatot a bírósághoz benyújtott okiratot, bizonyítékot megismerhessenek, és azokra – megfelelő határidőn belül – nyilatkozhassanak. A Kp. 71. § (1) bekezdés b), c) és d) pontja szerint a tárgyalást vezető elnök felhívja a figyelmet a tényelőadások tisztázatlanságára, azok értelmezésére, kiegészítésére és az ellentmondások feloldására, ügyel arra, hogy a felek és érdekeltek tényállításaikat, nyilatkozataikat és bizonyítási indítványaikat időben terjesszék elő, a jogvita ténybeli és jogi vonatkozásait a felekkel megtárgyalja, az f) pont szerint pedig meghatározza a bizonyítási cselekmények, valamint a felek meghallgatásának sorrendjét.

[28] A Kp. 78. § (3) bekezdése szerint bizonyítási indítvány előterjesztésére, illetve bizonyítási eszköz rendelkezésre bocsátására legkésőbb az első tárgyaláson van lehetőség. A Kp. 78. § (3) bekezdésében foglalt szabály érvényre juttatása érdekében a bíróságnak – amennyiben a fél tényállításait nem találja egyértelműnek vagy tisztázottnak – alkalmaznia kell már a per előkészítő szakaszában a Kp. 57. § (1) és (2) bekezdése vagy a tárgyaláson a 71. § (2) bekezdés b) és c) pontjai, illetve a Kp. 71. § (3) bekezdése értelmében alkalmazandó Pp. 237. § (1)–(2), (4)–(5) bekezdése szerinti eljárásjogi eszközöket.

[29] Az elsőfokú bíróság azonban az ügy érdemét kizárólag jogkérdésként megjelölve (5.K.702.221/2022/10. számú jegyzőkönyv) nem határozta meg a bizonyítási érdek fennállását. Annak a Pp. 265. § (1) bekezdésében megjelenő általános szabálya szerint – törvény eltérő rendelkezése hiányában – a perben jelentős tényeket annak a félnek kell bizonyítania, akinek érdekében áll, hogy azokat a bíróság valósnak fogadja el, továbbá a bizonyítás elmaradásának vagy sikertelenségének a következményeit is ez a fél viseli. A Kp. 71. § (3) bekezdése alapján alkalmazandó Pp. 237. § (2) bekezdése alapján, ha a felek között vita van abban, hogy valamely tény bizonyítása mely felet terheli, a bíróság az tájékoztatja a feleket a bizonyíték rendelkezésre bocsátása, illetve a bizonyítás indítványozása elmulasztásának, valamint a bizonyítás esetleges sikertelenségének következményéről is. A Kúria hangsúlyozza továbbá, hogy a tárgyalás vezetése körében kötelezettsége a bíróságnak az is, hogy a jogvita ténybeli és jogi vonatkozásait a felekkel megtárgyalja.

[30] Jelen ügyben mindez elmaradt, a bíróság nem nyilatkoztatta a – végrehajtás elévülését esetleg megszakító – végrehajtási cselekmények körében alperest és a felperes tájékoztatása sem történt meg a körben, hogy az elévülés körében tett hivatkozásait bizonyítania kell, s annak elmaradása milyen következményekre vezet.

[31] Az alperes felülvizsgálati kérelme alapos azért is, mert az elsőfokú bíróság a törvényszéki végrehajtásra a cselekmények részletezése nélkül mindösszesen tényként utalt, akként, hogy a végrehajtási eljárás szünetelésének kezdete és a végrehajtás adóhatóság részére történő átadása között 5 éves időtartamnál több telt el, de mellőzte a közigazgatási irat részét képező dokumentumokkal alátámasztott végrehajtási cselekmények ítéletben való részletes ismertetését és azoknak az elévülés kapcsán szükséges értékelését, holott alperes megjelölte azokat a végrehajtási cselekményeket, amelyeket az elévüléssel összefüggésben az elsőfokú bíróságnak értékelnie kellett volna. Így az e körben a tényállást nem tárta fel, az hiányos, nem tartalmazza valamennyi, az adóhatóság védiratának mellékletében rögzített és releváns végrehajtási cselekményt (pl. alperesi védirat iratlistájának 34. sorszám alatti tételekként szereplő iratjegyzék 0034-34. 112. oldal, 46. oldal) és azokat nem értékelte. Ezért alappal hivatkozott a felülvizsgálati kérelem arra, hogy az elsőfokú bíróság megsértette indokolási kötelezettségét.

[32] A közigazgatási jogvita tárgya a közigazgatási szerv közigazgatási jog által szabályozott, az azzal érintett jogalany jogi helyzetének megváltoztatására irányuló vagy azt eredményező (3) bekezdés szerinti cselekményének vagy a cselekmény elmulasztásának (a továbbiakban együtt: közigazgatási tevékenység) jogszerűsége [Kp. 4. § (1) bekezdés]. Azzal a felülvizsgálati kérelem szerinti hivatkozással, miszerint az alperes eltérő jogi álláspontjából következően a közigazgatási jogvitának nem lehetett tárgya olyan jogkérdés vizsgálata, amely a keresettel támadott közigazgatási tevékenységnek nem volt része, a Kúria hangsúlyozza, hogy hivatkozott ugyan az alperesi végzés elévülést megszakító végrehajtási cselekményekre, azonban az alperes eltérő jogi álláspontjából következően (a pénzösszegben elrendelt vagyonelkobzást el nem évülő tulajdoni igényként értelmezte, amely kapcsán az elévülés a törvény erejénél fogva kizárt) nem a bíróság által megállapított kötelmi igény szempontjából vizsgálta az elévülést. Így nem vizsgálta teljeskörűen azt, hogy az elévülés beálltának időpontját milyen végrehajtási cselekmények befolyásolták, azt, hogy kötelmi típusú követelésről lévén szó az elévülés az irányadó jogszabályok és kúriai gyakorlat alapján bekövetkezett-e.

[33] Ezért a Kúria Kp. 121. § (1) bekezdés b) pontja alapján a jogerős ítéletet megváltoztatta, és az alperes végzését az elsőfokú adóhatóság végzésére is kiterjedően megsemmisítette, és az elsőfokú hatóságot új eljárás lefolytatására kötelezte.

[34] Az új eljárás során az adóhatóságnak a tényállást teljeskörűen fel kell tárnia és rögzítenie kell az elévülés szempontjából releváns, dokumentumokkal alátámasztott végrehajtási cselekményeket. Állást kell foglalnia a körben, hogy mi minősül végrehajtási cselekménynek, és az adott cselekmény megszakította-e a végrehajtási jog elévülését. A Kúria hangsúlyozza, hogy az adóhatóságnak figyelemmel kell lennie a bírói gyakorlatra, amely szerint a vagyonelkobzás, amely pénzkövetelésre vonatkozott, kötelmi jogi igényt eredményez, ezért a Ptk. rendelkezései értelmében elévülhet.