BK ÍH 2024/55.

A perújítási eljárást lefolytató bíróság a perújítást a perújítási ok által meghatározottan, célhoz kötötten folytathatja le, és a perújítás elrendelésével nem érintett tényállásokra nézve bizonyítást nem folytathat le [Be. 646. § (6) bekezdés a) pont].

A H.-i Járásbíróság 2021. szeptember 21. napján jogerőre emelkedett, tárgyalás mellőzésével meghozott büntetővégzésével az I. rendű vádlottal szemben folytatólagosan, részben társtettesként elkövetett garázdaság bűntette [Btk. 339. § (2) bekezdés d) pontja], folytatólagosan, részben társtettesként elkövetett testi sértés bűntette [Btk. 164. § (1) és (3) bekezdése] és zaklatás vétsége [Btk. 222. § (2) bekezdés a) pontja] miatt – halmazati büntetésül – 2 év szabadságvesztést és 100 napi tétel pénzbüntetést; míg a II. rendű vádlottal szemben társtettesként elkövetett garázdaság bűntette [Btk. 339. § (2) bekezdés d) pontja], társtettesként elkövetett testi sértés bűntette [Btk. 164. § (1) és (3) bekezdése] miatt – halmazati büntetésül – 1 év szabadságvesztést szabott ki. A szabadságvesztés-büntetések végrehajtását próbaidőre felfüggesztette.

A büntetővégzéssel szemben az ügyészség által benyújtott perújítási indítványt az E.-i Törvényszék 2022. október 25. napján elutasította, azonban ezen perújítási indítványt elutasító végzést az ítélőtábla megváltoztatta és a perújítást – a perújítási nyomozás során beszerzett kiegészítő orvosszakértői vélemény mint új bizonyíték alapján – elrendelte, az ügyet pedig a megismételt eljárás lefolytatása végett átette a hatáskörrel és illetékességgel rendelkező E.-i Törvényszékhez.

A perújítás elrendelése folytán megismételt eljárás során a törvényszék ügydöntő határozatával bűnösnek mondta ki az I. rendű vádlottat társtettesként elkövetett testi sértés bűntettében [Btk. 164. § (1) bekezdés, (8) bekezdés 1. fordulat], testi sértés vétségében [Btk. 164. § (1) bekezdés, (2) bekezdés], garázdaság vétségében [Btk. 339. § (1) bekezdés] és zaklatás vétségében [Btk. 222. § (2) bekezdés a) pont]; míg a II. rendű vádlottat társtettesként elkövetett testi sértés bűntettében [Btk. 164. § (1) bekezdés, (8) bekezdés 1. fordulat].

Ezért az I. rendű vádlottat halmazati büntetésül 3 év – börtönben végrehajtandó – szabadságvesztés-büntetésre, mellékbüntetésül 4 év közügyektől eltiltásra, míg a II. rendű vádlottat 2 év – börtön fokozatú, végrehajtásában 4 év próbaidőre felfüggesztett – szabadságvesztés-büntetésre ítélte. Rendelkezett – a II. rendű vádlott esetében a szabadságvesztés elrendelése esetére – a feltételes szabadságra bocsáthatóságról, a bűnjelek jogi sorsáról, valamint a bűnügyi költség viseléséről.

Az ítélet ellen két irányban jelentettek be fellebbezést.

Az ügyészség a vádlottak terhére, velük szemben hosszabb tartamú szabadságvesztés-büntetés, a II. rendű vádlott esetében a szabadságvesztés végrehajtása próbaidőre történő felfüggesztésének mellőzése, vele szemben is közügyektől eltiltás mellékbüntetés kiszabása iránt jelentett be fellebbezést.

Az elsőfokú ítélet ellen az I. rendű vádlott elsősorban felmentésért, másodlagosan enyhítésért, míg védője az ítélet hatályon kívül helyezése és a perújítás elutasítása végett fellebbezett; ugyanakkor a II. rendű vádlott felmentésért, védője elsősorban felmentésért, másodlagosan enyhítésért jelentett be fellebbezést.

A fellebbviteli főügyészség – a védelmi perorvoslatokat alaptalannak találva – a támadott ítélet megváltoztatására, a tényállás helyesbítését, kiegészítését követően a 2. tényállásban írt cselekménynek felfegyverkezve elkövetett garázdaság bűntetteként [Btk. 339. § (1) és (2) bekezdés d) pont], a 3. tényállásban írt cselekménynek társtettesként, különös kegyetlenséggel elkövetett emberölés bűntettének [Btk. 160. § (1) és (2) bekezdés d) pont] kísérleteként minősítésével a vádlottakkal szemben lényegesen hosszabb tartamú, fegyház végrehajtási fokozatú szabadságvesztés-büntetés, és ahhoz igazodó tartamú közügyektől eltiltás mellékbüntetés kiszabására, ezen túlmenően az I. rendű vádlott esetében a már végrehajtott pénzbüntetés beszámítására és a bűnjelekről történő rendelkezés mellőzésére tett indítványt.

A másodfokú bíróság az ügyészségi és védelmi fellebbezéseket a Be. 599. § (1) bekezdése alapján nyilvános ülésen bírálta el.

A vádlottak védői fellebbezésük írásbeli indokolásában foglaltakkal mindenben egyezően fenntartották elsődlegesen felmentésre, másodlagosan a büntetések enyhítésére tett indítványaikat.

A fellebbezések alaptalannak bizonyultak.

A jogorvoslatok irányára tekintettel a Be. 590. § (1) és (2) bekezdése értelmében teljes volt a felülbírálat, azaz a másodfokú bíróság a törvényszék ítéletét és az azt megelőző eljárást a perjogi szabályok, a tényállás megalapozottsága, a bűnösség, a bűncselekmény jogi minősítése, a büntetés kiszabása és egyéb kérdések vonatkozásában is arra tekintet nélkül bírálta felül, hogy ki és milyen okból fellebbezett.

A felülbírálat során az ítélőtábla megállapította, hogy az elsőfokú bíróság a bizonyítási eljárást nagyrészt a perrendi szabályok megtartásával folytatta le, nem vétett sem abszolút [Be. 608. § (1) bekezdés a)–h) pont], sem olyan relatív perjogi hibát [Be. 609. § (1) és (2) bekezdés a)–d) pont], ami az eljárás törvényességét befolyásolva az érdemi felülbírálatot kizárta volna és az elsőfokú ítélet hatályon kívül helyezését, így az elsőfokú bíróság új eljárásra utasítását eredményezné.

Ugyanakkor – egyetértve az I. rendű vádlott védőjének felvetésével – az I. fokú bíróság nem volt jogosult az 1. és 2. tényállási pontokkal kapcsolatban bizonyítás felvételére és a büntetővégzéshez képest eltérő tényállás megállapítására, ugyanis a perújítás lefolytatását a törvény célhoz kötötten, az indítvány keretei között engedi meg. Ez az eljárási szabálysértés azonban nem vonta maga után az elsőfokú ítélet hatályon kívül helyezését, ugyanis ez az eljárási szabálysértés a másodfokú eljárás során kiküszöbölhető azáltal, hogy az ítélőtábla a tényállást az 1. és 2. tényállási pontban a H.-i Járásbíróság büntetővégzésében foglaltakkal megegyezően állapította meg, ami nem eredményezett érdemi változást, hiszen az elsőfokon eljárt törvényszék a büntetővégzéshez képest az ítéletében nem eltérő tényállást állapított meg, hanem azt pusztán – szükségtelenül – kiegészítette az 1. tényállási pont kapcsán azzal, hogy mi miatt támadott az I. rendű vádlott a sértettre, illetve hogy pontosan hogyan történt a cselekmény, a 2. tényállási pont kapcsán pedig, hogy nemcsak az életének elvételével fenyegette meg, hanem a lányának megerőszakolásával is.

A fentiekben írt relatív eljárásjogi szabálysértés alapját az képezi, hogy a Be. 646. (6) bekezdés a) pontja szerint a perújítás lefolytatása során a bizonyítás terjedelmét kizárólag az a perújítási ok határozza meg, amely miatt a perújítást elrendelték. Ennek oka az, hogy a perújítási eljárásban a bíróság nem a vád tárgyát képező tényeket, hanem a megjelölt perújítási ok és ezen keresztül az alapügyben megállapított tényállás valóságát vizsgálhatja csak, ami jelen ügyben kizárólag a 3. tényállási pontra vonatkozott. Mindezekből egyértelműen következik, hogy nem osztotta az ítélőtábla azt az ügyészi értelmezést, aminek lényege szerint a perújítási okra tekintet nélkül kell a teljes bizonyítási eljárást lefolytatni, mert a perújítás alapjául szolgáló határozat büntetővégzés volt.

Az 1. és 2. tényállási pontokkal összefüggésben tehát hangsúlyozandó, hogy a törvényszék kiegészítése semmilyen kihatással nem volt a cselekmények érdemi megítélésére, a bűnösségre vont következtetésre, így akadálya sem volt annak, hogy a büntetővégzésben foglalt – egyébként aggálytalan – tényállást fogadja el az ítélőtábla irányadónak.

A 3. tényállási ponttal összefüggésben elrendelt perújítási eljárás során, e ponttal összefüggésben az elsőfokú bíróság a bizonyítási eljárást lefolytatta, ügyfelderítési kötelezettségének kifogástalanul eleget tett, minden szükséges bizonyítékot megvizsgált, egymással összevetett és – különös tekintettel a perújítás okát jelentő orvosszakértői véleményre – megalapozott tényállást [Be. 561. § (3) bekezdés c) pont] állapított meg, amely mentes a Be. 592. § (1) és (2) bekezdésében megjelölt megalapozatlansági okoktól.

Az ítélőtábla egyetértett a törvényszékkel abban, hogy a vádlottak egyenes szándéka testi sértés okozására irányult. A vádlottak tudata átfogta a sérülés bekövetkezésének lehetőségét, cselekményük életveszélyt okozó következményét pedig azért nem látták előre, mert a tőlük elvárható figyelmet, körültekintést elmulasztották, ezért állapítandó meg bűnösségük életveszélyt okozó testi sértés bűntettében [Btk. 164. § (1) bekezdés, (8) bekezdés 1. fordulat].

Ami a 3. tényállási pontban foglalt cselekmény jogi minősítését illeti, az ítélőtábla a fellebbviteli főügyészség indítványát nem találta alaposnak a tekintetben, hogy a cselekmény emberölés kísérleteként minősül. A fentiek tükrében, miután az emberölés kísérletét nem látta megállapíthatónak az ítélőtábla, a különös kegyetlenség külön vizsgálata okafogyottá vált.

Ugyanakkor a fentieken túlmenően a jogi minősítéssel összefüggésben az ítélőtábla az alábbiakra mutatott rá. Mindenekelőtt azt kell kiemelni, hogy a testi sértési cselekmények körében a bűncselekményegység és -többség elbírálásánál – ellentétben az emberi élettel – a testi épség (és az egészség) fokozatosan is sérthető jogtárgy, ezért a Btk. 6. § (2) bekezdésében foglalt feltételek fennállása esetén a testi sértés folytatólagos elkövetése megállapításának is helye lehet.

Az I. rendű vádlott tekintetében a fentiekben 3. tényállási pontban vizsgált F. Zs. testi épsége elleni cselekmény az 1. tényállási pontban foglalt testi sértés vétségével törvényi egységbe tartozik, ugyanis a cselekményeket egységes akaratelhatározással, rövid időn belül, ugyanazon sértett sérelmére – részben társtettesként – valósította meg, ráadásul ugyanazon motívumból is fakadóan (édesapjával történt korábbi nézeteltérés). Az elsőfokú bíróság által hivatkozott EBD 2015 B.26. számú felsőbírósági döntésben foglaltak nem feleltethetők meg a jelen ügy tárgyává tett cselekménynek, hiszen egyrészt az zsarolás bűntettében született, másrészt – és ami a lényeg – arra vonatkozik, hogy nem minősülhet folytatólagosan elkövetettnek a zsarolás bűntette, hanem természetes egységet képez, ha a vádlott több ízben fenyegeti meg a sértettet a követelt pénzösszeg megszerzése érdekében vagy a sértett több részletben teljesíti a követelést. Ez azonban nem vág egybe a jelen eljárás tárgyát képező cselekmény megítélésével, így a minősítés a testi sértés bűntette tekintetében folytatólagosan és társtettesként elkövetett. Az I. rendű vádlott bűnösségének az 1. tényállási pontban rögzített cselekvőségének külön megállapítása testi sértés vétségében [Btk. 164. § (1)–(2) bekezdés] nem helytálló.

Fontos a minősítés kapcsán azt is kiemelni, hogy a 3. tényállási pontban írt cselekménnyel a garázdaság bűntette [Btk. 339. § (2) bekezdés] is megvalósult, azonban annak ítéleti megállapítására nem kerülhetett sor a szubszidiaritás elvéből fakadóan, hiszen a testi sértés bűntette súlyosabban minősül. A 34/2007. BK vélemény szerint a szubszidiaritás elve kizárólag abban az esetben érvényesül, amikor az elkövető egyetlen elkövetési magatartással valósítja meg mindkét (a garázdaság és a testi sértés) törvényi tényállását, vagyis az említett cselekmények alaki halmazatban állnak, mint ahogy jelen esetben is. Ugyanakkor, mivel az 1. tényállásban szereplő garázdaság vétsége [Btk. 339. § (1) bekezdés] is folytatólagosnak minősül a III. tényállásban körülírt garázdasággal, osztja ez utóbbi jogi sorsát, vagyis az imént a szubszidiaritás kapcsán írtakból fakadóan az sem állapítható meg.

Összegezve, az I. rendű vádlott bűnössége a folytatólagosan, társtettesként elkövetett életveszélyt okozó testi sértés bűntettében [Btk. 164. § (1) bekezdés, (8) bekezdés 1. fordulat], és ezzel halmazatban zaklatás vétségében [Btk. 222. § (2) bekezdés a) pontja] állapítható meg, míg a II. rendű terhelt vonatkozásában nem változott a cselekmények minősítése, hiszen ő csak a III. tényállási pontban foglalt egyrendbeli cselekménnyel volt érintett.

Sem a büntetés súlyosítását célzó ügyészségi fellebbezés, sem a másodlagosan előterjesztett, a büntetés enyhítését célzó védelmi perorvoslatok nem voltak alaposak.

Az elsőfokú bíróság a büntetés kiszabása során irányadó bűnösségi körülményeket maradéktalanul feltárta, és a később felfedezett perújítási ok miatt lefolytatott eljárás eredményeként igen méltányos büntetéseket szabott ki, amelyek további enyhítése nem volt indokolt, még az I. rendű terhelt esetében szűkült bűnösségi kör ellenére sem. Az I. rendű vádlott tekintetében a súlyosító körülmények köréből értelemszerűen mellőzni szükséges a többszörös halmazatra történő utalást, hiszen bűnössége csak két cselekmény kapcsán nyert megállapítást.

Az I. rendű vádlottra kiszabott szabadságvesztés tartamába a H.-i Járásbíróság büntetővégzésével kiszabott 100 napi tétel, napi tételenként 1000 forint, mindösszesen 100 000 forint pénzbüntetés megfizetése okán vált szükségessé a beszámítás a rendelkező rész szerint 100 napi szabadságvesztésként.

Törvényesen rendelkezett az elsőfokú bíróság az egyszerűsített felülvizsgálat tárgyát képező járulékos kérdésekről, ezért a Be. 590. § (7) bekezdésében foglalt rendelkezés szükségessége nem merült fel.

Az ítélőtábla a kifejtettekre tekintettel az elsőfokú bíróság ítéletét a Be. 606. § (1) bekezdése alkalmazásával megváltoztatta, és az I. rendű vádlott terhére megállapított, az 1. és 3. tényállási pontban írt cselekményeket egységesen folytatólagosan, társtettesként elkövetett testi sértés bűntettének [Btk. 164. § (1) bekezdés, (8) bekezdés 1. fordulat] minősítette.

Az I. rendű vádlottal szemben kiszabott szabadságvesztés-büntetés tartamába az általa az E.-i Törvényszék Gazdasági Hivatalnál megfizetett egyszázezer forint pénzbüntetést száznapi szabadságvesztésként beszámította.

Egyebekben az elsőfokú ítéletet mindkét vádlott tekintetében helybenhagyta.