PK ÍH 2024/57.

A büntetés-végrehajtási jogszabályok szabják meg azt, hogy a büntetés-végrehajtási intézet mennyiben korlátozhatja a fogva tartott személyiségi jogait. Ha ezeket megtartja, a személyiségijog-sértés jogellenessége kizárt. Ilyen esetben jogkövetkezmény alkalmazásának nincs helye [2013. évi V. törvény (Ptk.) 2:42. §, 2:51–2:53. §; 2013. évi CCXL. törvény (Bv.tv.) 83. §, 98. §, 110. §, 126. §, 119. §; 16/2014. (XII. 19.) IM rendelet 60. §, 110. §].

A felperes 2012. október 9-től 2022. február 1-ig töltötte szabadságvesztés-büntetését az alperes büntetés-végrehajtási intézetben.

A felperes iszlám vallású, az arab nyelvet nem beszéli. Vallásgyakorlásához a Koránt és az Iszlám Enciklopédiát használja. Az általa használt két Korán kiadványból az egyik magyar, a másik arab nyelvű, amely utóbbiban a szöveg fonetikusan van leírva. A felperes naponta öt alkalommal imádkozik. Tartja a ramadánt.

Az alperes alkalmazottai 2021. június 17-én a felperes elhelyezésére szolgáló 105-ös zárkában biztonsági vizsgálatot végeztek. Ennek során elvették az iratait és a szent könyveit, majd áthelyezték a 104-es zárkába. 2021. június 18-án a 216-os zárkába került. Szent könyveit 2021. június 24-én kapta vissza.

A felperes 2021. június 28-án panaszt terjesztett elő az alperesnél arra hivatkozva, hogy a 2021. június 18-i körletellenőrzés során Koránját három alperesi alkalmazott átvizsgálta, lapozgatta, feszegette, majd lefoglalta és azokat csak 2021. június 24-én adták vissza a részére. Sérelmezte, hogy áthelyezését követően étkezést nem kapott. A felperest – kérésére – 2021. szeptember 15-én pszichológus hallgatta meg, akinek szent könyvei elvételét nem említette.

A felperes 2022. február 21-én az alperesnél előterjesztett kárigényében 100 000 forint megfizetését kérte arra alapítottan, hogy a 216-os zárkába történt áthelyezését követően nem kapott a vallásának megfelelő ebédet és vacsorát. 2022. február 22-én 250 000 forint összegű kártérítési igényt jelentett be, állítva, hogy az alperesi alkalmazottak a 2021. június 18-i zárkaellenőrzés során szent könyveit kézzel átlapozták, az ágyra dobták és azok a földre estek. Kifogásolta, hogy a Korán köteteket csak 2021. június 30-án kapta vissza, mert nélkülük a vallását nem tudta gyakorolni, ami lelki gyötrelmet okozott a számára. Az alperes határozatával a kártérítési igényt elutasította.

A felperes keresetében kérte megállapítani, hogy az alperes megsértette a vallásgyakorláshoz fűződő személyiségi jogát azzal, hogy alkalmazottai a 2021. június 18-án tartott zárkaellenőrzés során a két Koránt és az Iszlám Enciklopédiát puszta kézzel átlapozták, az ágyra dobták, ahonnan a Koránok a földre estek, ezt követően azokat indoklás nélkül elvették tőle és csak 2021. június 24-én adták vissza. Kérte továbbá megállapítani: azzal, hogy az alperes 2021. június 18-án nem biztosított számára a vallási előírásainak megfelelő ebédet és vacsorát, a testi épséghez, az egészséghez, a vallásgyakorláshoz és az emberi méltósághoz való jogát sértette meg. Elégtételadásként arra kérte kötelezni, hogy az intézet parancsnoka levélben kérjen tőle elnézést. Emellett 350 000 forint sérelemdíjat igényelt. Jogállításként a Polgári Törvénykönyvről szóló 2013. évi V. törvény (a továbbiakban: Ptk.) 2:42. § (1)–(2) bekezdésére, 2:43. § a) pontjára, 2:51. § (1) bekezdés a) és c) pontjára, valamint (2) bekezdésére, továbbá 2:52. §-ára hivatkozott. Kifejtette, a büntetések, az intézkedések, egyes kényszerintézkedések és a szabálysértési elzárás végrehajtásáról szóló 2013. évi CCXL. törvény (a továbbiakban: Bv.tv.) 126. § (3) bekezdése alapján jogosult volt magánál tartani a vallása gyakorlásához szükséges könyveket. Az alperes akadályozta a vallásgyakorlását azzal, hogy azokat indok nélkül elvette tőle és hat napig nem adta vissza, mert így imádkozásai során nem tudta használni. Kifogásolta, hogy áthelyezését követően az új körletben nem kapott a vallásának megfelelő étkezést. Állította, mindezek miatt pszichésen sérült, a vallásgyakorlás hiánya felzaklatta, az étkezés kimaradása pedig károsan hatott az egészségére. Úgy vélte, a sérelmek elégtételadással és az igényelt összegű sérelemdíjjal kompenzálhatók.

Az alperes érdemi ellenkérelme a kereset elutasítására irányult. Nem vitatta, hogy a felperes iszlám vallású, azonban – véleménye szerint – imádkozásaihoz nem szükséges a Korán birtokban tartása, e tekintetben utalt a Magyarországi Muszlimok Egyháza által közzétett tájékoztatóra. Álláspontja az volt, a biztonsági átvizsgálás jogszerűen folyt. Utalt a 3217/2014. (IX. 22.), az 1/2018. (IV. 6.) és a 2/2018. (IV. 6.) AB határozatokra, a Bv.tv. 119. § n) pontjára, valamint a szabadságvesztés, az elzárás, az előzetes fogva tartás és a rendbírság helyébe lépő elzárás végrehajtásának részletes szabályairól szóló 16/2014. (XII. 19.) IM rendelet (a továbbiakban: IM rendelet) 110. § (4) bekezdésére és 47. § (1) bekezdésére. Vitatta, hogy az ellenőrzés során alkalmazottai tiszteletlenül bántak a felperes szent könyveivel. Kérte figyelembe venni, hogy a felperes nem jelezte étkeztetése hiányát, emellett az ügyeletes jelentése alapján mind az ebéd, mind a vacsora kiosztásra került minden elítélt részére.

Az elsőfokú bíróság ítéletével megállapította, az alperes azzal a magatartásával, hogy a felperesnek a 2021. június 18–24. közötti időszakban nem adta vissza a birtokába a vallásgyakorlásához szükséges szent könyveit (Korán, Iszlám Enciklopédia), megsértette az emberi méltóságát. Az alperest 250 000 forint sérelemdíj megfizetésére kötelezte. Ezt meghaladóan a keresetet elutasította.

Határozatának indokolásában kitért a személyiségi jogok általános védelmére. Az Alaptörvény és a hivatkozott alkotmánybírósági határozatok alapján hangsúlyozta, a vallás vagy más meggyőződés szabad választásának joga mindenkit megillet, az összefügg az emberi méltósághoz való joggal, szabadsága a személyiség szabad kibontakozásához való jog érvényesülésének feltétele. Ugyanakkor rámutatott, a fogvatartottak vallásgyakorlása során figyelemmel kell lenni a büntetés-végrehajtási intézet rendjére, biztonságára. Mindezeket együttesen értékelve indokolatlannak ítélte a felperes szent könyveinek visszatartását, mert birtoklásuk biztonsági kockázatot nem jelentett. Elfogadta azt a felperesi hivatkozást, hogy azok imádkozáshoz elengedhetetlenül szükségesek voltak, nélkülük azt a felperes nem tudta a lelkiismereti és vallásszabadságnak megfelelő módon gyakorolni, amit alátámaszt a Magyarországi Muszlimok honlapjáról letöltött és az ima elvégzésére vonatkozó előírás.

Nem találta bizonyítottnak, hogy a zárkaellenőrzés során az alperesi alkalmazottak tiszteletlenül bántak a felperes szent könyveivel, a meghallgatott tanúk ugyanis annak alkalmával nem voltak jelen.

Nem nyert bizonyítást ez eljárás során az sem, hogy a felperes a 216-os zárkába történő áthelyezését követően nem részesült a vallásának megfelelő élelmezésben.

Erre tekintettel a Ptk. 2:51. § (1) bekezdés a) pontja alapján kizárólag azt állapította meg, hogy az alperes a szent könyvek hatnapos időtartamban való visszatartásával sértette meg a felperes Ptk. 2:42. § (2) bekezdésében írt emberi méltóságát, mert megakadályozta szabad vallásgyakorlását. Ezt meghaladóan a személyiségijog-sértés megállapítása iránti keresetet elutasította.

Mellőzte a Ptk. 2:51. § (1) bekezdés c) pontja szerinti elégtételadás elrendelését, mert annak igényelt módja, a levélben való bocsánatkérés a jóvátételi funkció elérésére alkalmatlan.

A felperes sérelemdíj iránti követelését illetően kifejtette, a Ptk. 2:52. § (2) bekezdése mentesíti a jogosultat a hátrány bizonyításának eljárásjogi kötelezettsége alól, és a bizonyítási terhet megfordító vélelmet állít fel a nemvagyoni sérelem bekövetkezése mellett, ezért az alperesnek kellett bizonyítania, hogy a felperest nem érte sérelemdíjjal kompenzálandó nemvagyoni hátrány. Kiemelte, az alperes ilyen bizonyítást nem ajánlott fel. A sérelemdíj összegének meghatározása során figyelemmel volt a jogsértés súlyára, a felróhatóság mértékére, a jogsértésnek a sértettre gyakorolt hatására, valamint arra, hogy a jogsértő állapot viszonylag hosszabb ideig állt fenn (hat nap). Így a felperest ért sérelmek megfelelő kompenzációjaként és méltányos elégtételként 250 000 forint összegű sérelemdíj megfizetésére kötelezte az alperest, ezt meghaladóan a keresetet elutasította.

Az elsőfokú ítélet ellen előterjesztett fellebbezésében az alperes annak megváltoztatását és a kereset teljes elutasítását kérte.

Felülbírálati jogkörként a Pp. 369. § (1) és (3) bekezdését jelölte meg.

Megítélése szerint a tényállás téves megállapításokat tartalmaz, a bizonyítás nem volt teljes körű, ezért a levont jogi következtetések sem helytállóak. A Magyarországi Muszlimok Egyháza honlapján közzétett tájékoztatás, „Az imádkozás könyve” és a mohamed.hu portál sem tesz említést arról, hogy az imádkozás elengedhetetlen feltétele a Korán vagy más szent könyv birtokban tartása. Hangsúlyozta, ezzel ellentétes állítását a felperes a Pp. 265. § (1) bekezdésében foglaltak ellenére nem bizonyította. A Wikipédia alapján hat pontban idézte az ima menetét, ami meghatározott mozdulatokból és Korán-idézetekből áll. Mindezekből arra következtetett, hogy az ima a szent könyvek nélkül is elvégezhető, azt egy több éve gyakorló hívő nehézség nélkül végre tudja hajtani. Véleménye szerint az elsőfokú bíróság figyelmen kívül hagyta azt is, hogy a muszlim vallásban az elmulasztott ima pótolható, a felperest ezért sem érhette hátrány. Lényegesnek tartotta továbbá, hogy a felperes nem igazolt az imádkozás elmaradásával összefüggő sérelmet: pszichológushoz nem fordult, panasszal is csak a sérelmes helyzet megszűnése után négy nappal élt, amikor az már nem volt reparálható. Kárenyhítési kötelezettségének akkor tett volna eleget, ha azt azonnal jelzi, így szent könyveit hamarabb visszakaphatta volna. Elsődleges álláspontja ennek megfelelően az volt, nem sértette a felperes emberi méltóságát azzal, hogy biztonsági okból ideiglenesen elvette szent könyveit és – hosszabb időtartamnak nem tekinthető – hat napig azokat nem adta vissza, mert ezek nélkül is módja volt imádkozni, illetve imáit pótolhatta, ezért a kereset teljes elutasításának van helye. Másodlagos érvelése szerint a sérelemdíj összege eltúlzott: az a vélt sérelem időtartamához képest napi 40 000 forintban lett meghatározva.

A felperes fellebbezési ellenkérelme az elsőfokú ítélet fellebbezéssel támadott rendelkezéseinek helybenhagyására irányult.

A fellebbezés alapos.

Az ítélőtábla előrebocsátja, a Pp. 370. § (1) bekezdése szerint a másodfokú bíróság felülbírálati jogkörét az erre irányuló fellebbezési kérelemre, ellenkérelemre, azok korlátai között gyakorolja. Ilyen korlátnak minősülnek a fellebbezés 371. § (1) bekezdés a), b) és d) pontjában megjelölt tartalmi követelmények körében előadottak. Nem érintette fellebbezés az elsőfokú bíróság által elutasított kereseti kérelmeket, ezért az ítélőtáblának abban a kérdésben kellett állást foglalnia, sérült-e a felperes emberi méltósághoz fűződő joga azáltal, hogy az alperes nem adta vissza részére szent könyveit, az ezzel kapcsolatos keresetnek helyt adó elsőfokú ítéleti rendelkezés megfelel-e az irányadó jogszabályoknak.

Az Alaptörvény VII. cikk (1) bekezdése értelmében mindenkinek joga van a gondolat, a lelkiismeret és a vallás szabadságához. Ez a jog magában foglalja a vallás, vagy más meggyőződés szabad megválasztását, megváltoztatását és azt a szabadságot, hogy vallását, vagy más meggyőződését vallásos cselekmények, szertartátások végzése útján, vagy egyéb módon akár egyénileg, akár másokkal együttesen nyilvánosan, vagy a magánéletben kinyilvánítsa, vagy kinyilvánítását mellőzze, gyakorolja, vagy tanítsa.

Az Alkotmánybíróság következetes jogértelmezése az emberi minőséghez köti a lelkiismereti és vallásszabadság gyakorlásának jogát, ennek megfelelően e jogok nemcsak az Alaptörvényben elismert alapjogok, hanem egyben személyiségi jogok is. A határozataiban kifejtettek szerint az emberi méltósághoz való jog mint általános személyiségi jog magában foglalja a személyiség szabad kibontakozásához való jogot [8/1990. (IV. 23.) AB határozat]; a lelkiismereti szabadság joga a személyiség integritásához való jogként értelmezhető [64/1991. (XII. 17.) AB határozat]; a lelkiismereti szabadság és a vallásszabadság külön is nevesített joga azt ismeri el, hogy a lelkiismereti meggyőződés és ezen belül adott esetben a vallás az emberi minőség része, szabadságuk a személyiség szabad kibontakozásához való jog érvényesülésének feltétele [4/1993. (II. 12.) AB határozat]. Az elsőfokú bíróság a szabad vallásgyakorlás jogát a személyiségi jogok „anyajoga”, az emberi méltóság részeként értelmezte.

A Ptk. 2:42. §-a a személyiségi jogokat általános védelem alá helyezi, ugyanakkor (1) bekezdésében korlátokat szab: mindenki törvény és mások jogai között érvényesítheti szabadon a személyiségét. Ez tartalmilag azt jelenti, hogy a személyiség érvényesítését gátló magatartás jogellenessége kizárt, ha arra törvény ad felhatalmazást, vagy ha a másik fél védendő joga előnyt élvez az általa sértett személyiségi joggal szemben. Ilyen esetben a személyiségijog-sértés jogkövetkezményei (Ptk. 2:51–2:53. §) nem alkalmazhatók. A büntetés-végrehajtási jogviszonyban, a szabadságvesztés-büntetés végrehajtása alatt lényegi szerepe annak van, hogy az elítélt elveszti személyi szabadságát, köteles eltűrni a végrehajtás tényéből eredően egyes alapvető jogainak és a jogszabályok által biztosított egyéb jogosultságainak szünetelését, korlátozását, módosulását [Bv.tv. 118. § (1) bekezdés]. Így – egyebek mellett – lelkiismereti és vallásszabadsága a Bv.tv-ben meghatározott korlátozásoknak megfelelően gyakorolható [Bv.tv. 119. § n) pont].

A Bv.tv. elvi éllel mondja ki a 83. § (8) bekezdésében, hogy az elítéltet kizárólag a büntetés céljának eléréséhez szükséges legkisebb mértékű korlátozásoknak lehet alávetni. A Bv.tv. 126. § (1)–(4) bekezdésében foglaltak szerint a büntetés-végrehajtási intézetben minden elítélt számára lehetővé kell tenni, hogy – többek között – vallását gyakorolhassa, magánál tarthassa a vallása gyakorlásához szükséges kegytárgyakat és vallásos szertartásban részesüljön a vallási közösség előírásainak megfelelően. További részletszabályokat rögzít az IM rendelet. Kimondja, hogy az elítélt részére – a büntetés-végrehajtási intézet házirendjében meghatározott időben és módon – biztosítani kell a vallása gyakorlásával kapcsolatos, törvényben meghatározott jogainak gyakorlását, annak módja azonban nem sértheti a fogvatartás rendjét és biztonságát [IM rendelet 110. § (1) és (4) bekezdés]. Mindemellett a büntetés-végrehajtás rendjének, biztonságának fenntartása érdekében általánosan érvényesülő alapvető szabály, hogy a szabadságvesztés végrehajtása során biztosítani kell az elítélt ellenőrzését [Bv.tv. 98. § (1) bekezdés a) pont]. Az IM rendelet 60. §-a rendelkezik a biztonsági ellenőrzésről, vizsgálatról, szemléről. A biztonsági vizsgálat célja a fogvatartás rendjét vagy biztonságát sértő vagy veszélyeztető tárgyak felkutatása, amelynek ki kell terjednie az elítélt személyes használati tárgyaira is [IM rendelet 60. § (2)–(3) bekezdés]. Az alperes magatartását ezek a jogszabályi keretek szabták meg. Ha jogkorlátozó eljárása az adott helyzetben a rá irányadó rendelkezéseknek megfelelt, akkor a felperes által sérelmezett – fellebbezési szakban még vitás – magatartása jogszerűnek minősül.

Az elsőfokú bíróság ítéletének alperest marasztaló rendelkezéseit arra alapította, hogy a felperes számára az érintett szent könyvek birtokban tartása, olvasása szükséges volt az imádkozáshoz, és miután nem jelentettek biztonsági kockázatot, indokolatlan volt a visszatartásuk. A fellebbezés az elsőfokú bíróságnak ezt az álláspontját támadta.

A Bv.tv. 126. §-ának a per eldöntése szempontjából lényeges azon előírását, amely szerint minden elítélt számára lehetővé kell tenni, hogy vallását gyakorolhassa, magánál tarthassa az ehhez szükséges kegytárgyakat, a Bv.tv. fentebb idézett 98. § (1) bekezdés a) pontjából és az IM rendelet megfogalmazásából következően nem lehet minden esetben szükségképpen érvényesülő fogvatartotti jogosultságként értelmezni. E jog gyakorlása is korlátozható, ha a büntetés-végrehajtási intézet rendje azt megkívánja, ennek keretében a vallásgyakorlást szolgáló könyvek is alávethetők ellenőrzésnek. Szemben az elsőfokú bíróság álláspontjával azokban is lehet olyan tartalom, jegyzet, ami a biztonság szempontjából jelentős. Az alperes tehát ellenőrzés, átvizsgálás céljából jogszerűen vette birtokba a felperes szent könyveit.

További kérdés, hogy a birtokban tartás időtartama megvalósított-e személyiségijog-sértést. Ez azzal következhet be, ha az alperes a könyvek elvételével indokolatlanul hosszú időn keresztül gátolta meg, hogy a felperes imádkozhasson.

Kétségtelen, hogy a szent könyvek rendszeres olvasása elősegítheti a fokozott vallásgyakorlást és erősítheti az érintett személy istenkapcsolatát, azonban az alperes által megjelölt források szerint – szemben az elsőfokú bíróság álláspontjával – a mindennapi vallásgyakorláshoz a Koránra, illetve az Iszlám Enciklopédiára nincs szükség, azok olvasása tehát nem feltétele annak, hogy a felperes a hite szerint imádkozhasson. A Magyarországi Muszlimok Egyháza által kiadott „Az imádkozás könyve” öt követelményt szab az ima elvégzéséhez, amelyek közt e könyvek nem szerepelnek és nincs olyan előírás sem, hogy a muszlim vallásgyakorlónak az imákat ezek olvasásával kell elvégeznie. Miután a perbeli könyveket nem lehet a vallásgyakorlás keresetben megjelölt eleméhez, az imádkozáshoz szükséges tárgyaknak tekinteni, az alperest sem terhelte az a kötelezettség, hogy az imához lehetővé tegye korlátlan birtoklásukat: azon túl, hogy jogosult volt a zárkaellenőrzés alkalmával ideiglenesen birtokba venni a tüzetesebb ellenőrzés érdekében, joga volt arra is, hogy annak hat nappal későbbi befejezéséig magánál tartsa azokat. Ezzel a magatartásával egyfelől nem lépte túl a jogszabály által megengedett, biztosági szempontból célszerű személyiségijog-korlátozást, másfelől az intézkedés nem gátolta a felperest abban a tevékenységében, amit az állított személyiségijog-sértés alapjaként megjelölt, azaz a napi ötszöri imádkozásban, mert a könyvek ahhoz nem voltak szükségesek.

A peradatokból levonható az a következtetés is, hogy a szent könyveket a felperes sem tartotta elengedhetetlennek imái elvégzéséhez. Ezt támasztja alá, hogy abban a hat napban, amikor azok nem álltak a rendelkezésére, nem tett panaszt. A pszichológusnál sem említette az elvétel tényét, illetőleg ebből fakadó sérelmeit, csak egyéb problémáit hangsúlyozta. Emellett vélhetően ismeri az imádság szövegét, hiszen több éve gyakorolja a muszlim vallást.

Ebből következően az alperes nem sértette meg a büntetés-végrehajtási jogszabályokban rögzített kötelezettségeit azzal, hogy rövid időre – mindössze hat napra – birtokba vette a felperes szent könyveit. Miután magatartása a rá irányadó jogszabályi rendelkezéseknek megfelelt, a felperes személyiségi jogának időleges korlátozása sem tekinthető jogellenesnek. Ennek hiányában a személyiségijog-sértés jogkövetkezményei [Ptk. 2:51. § (1) bekezdés a) pont, 2:52. § (1) bekezdés] sem alkalmazhatók, a kereset ebben a részében is alaptalan.

A kifejtettekre tekintettel az ítélőtábla az elsőfokú bíróság ítéletének nem fellebbezett részét nem érintve, megfellebbezett rendelkezéseit a Pp. 383. § (2) bekezdése alapján megváltoztatta és a keresetet elutasította.