• Tartalom

6/2024. (VIII. 29.) EUM utasítás

6/2024. (VIII. 29.) EUM utasítás

miniszteri biztos kinevezéséről

2025.06.01.

A kormányzati igazgatásról szóló 2018. évi CXXV. törvény 22. § (1) bekezdésében biztosított jogkörömben eljárva a következő utasítást adom ki:

1. § A kormányzati igazgatásról szóló 2018. évi CXXV. törvény 22. § (1) bekezdése alapján 2024. szeptember 1. napjától a 221. § (2) bekezdése szerinti időtartamra dr. Deli Andort az európai konnektivitás megvalósítását elősegítő feladatokért felelős miniszteri biztossá (a továbbiakban: miniszteri biztos) nevezem ki.

2. § A miniszteri biztos

a) közreműködik az európai konnektivitás (összekapcsolhatóság) megvalósításával kapcsolatos stratégiai, tervezési feladatokban,

b) javaslatokat fogalmaz meg az Európai Unió működéséről szóló szerződés 26–27. cikke szerinti belső piac – és ezen keresztül az uniós versenyképesség – megerősítésére,

c) részt vesz az európai konnektivitással összefüggő európai uniós javaslatokkal kapcsolatos magyar álláspont kialakításában,

d) figyelemmel kíséri az Európai Parlament, a Régiók Európai Bizottsága, illetve az Európai Gazdasági és Szociális Bizottság konnektivitással összefüggő munkáját,

e) véleményezi a kormányzati előterjesztéseket a feladatköréhez tartozó célkitűzéseknek történő megfelelés szempontjából,

f) kapcsolatot tart az európai konnektivitással foglalkozó hazai és külföldi társadalmi szervezetekkel, és gondoskodik e szervezetek EU-elnökség lebonyolításába történő bevonásáról.

3. § A miniszteri biztos tevékenységét az európai uniós ügyekért felelős miniszter irányítja.

4. §1

5. §2

6. § A miniszteri biztost feladatai ellátásában titkárság nem segíti.

7. § Ez az utasítás 2024. szeptember 1. napján lép hatályba.

1

A 4. §-t a 2/2025. (V. 30.) EUM utasítás 1. §-a hatályon kívül helyezte.

2

Az 5. §-t a 2/2025. (V. 30.) EUM utasítás 1. §-a hatályon kívül helyezte.

  • Másolás a vágólapra
  • Nyomtatás
  • Hatályos
  • Már nem hatályos
  • Még nem hatályos
  • Módosulni fog
  • Időállapotok
  • Adott napon hatályos
  • Közlönyállapot
  • Indokolás
Jelmagyarázat Lap tetejére