GÜ BH 2024/64

[1] A felperes mint megrendelő és az alperes mint vállalkozó között 2019. január 7-én vállalkozási keretszerződést jött létre. Ennek 1. pontja szerint az alperes vállalta, hogy elvégzi a felperes telephelyén telepített technológiai berendezéseknek előre tervezett megelőző karbantartási, valamint az előre nem tervezhető meghibásodásból adódó javítási munkálatait. A felperes részéről kapcsolattartásra F. P. volt jogosult. A 2. pont értelmében a felek megállapodtak abban, hogy a felperes az előre tervezett munkákat 48 órával a munkavégzést megelőzően írásban megrendeli az alperestől, aki e munkákat a felperes által kért időben és létszámmal a felperes telephelyén köteles elvégezni. A meghibásodásból vagy üzemzavarból eredő javítási munkát a felperes jelzését követő 24 órán belül az alperes köteles volt megkezdeni. A 3. pont alapján a gépek karbantartásához, javításához, amennyiben a felperes kéri, akkor az alperes a tartalék alkatrészeket legyártja vagy beszerzi a felperessel egyeztetve. A 4. pont szerint a felek megállapodtak abban, hogy a felperes a szerződés keretében elvégzett munkák díjaként munkanaponként 4 500 forint/fő/óradíjat és 10 000 forint egyszeri kiszállási díjat, a munkaszüneti és ünnepnapi munkavégzéskor 5 500 forint/fő/óradíjat és 10 000 forint egyszeri kiszállási díjat köteles az alperesnek megfizetni, azzal, hogy az előre nem tervezhető meghibásodásból eredő javítási munkák díját a felek 20%-os felárral számolják. A díjak nem tartalmazzák az áfát. Az 5. pont értelmében az elvégzett munkák ellenértékét a felperes köteles az alperes által kiállított számla alapján, a számla kézhezvételét követő tizenöt napon belül az alperes bankszámlájára átutalni azzal, hogy fizetési késedelem esetén a felek a törvényes késedelmi kamat kétszeres összegét kötik ki. A szerződést a felek határozatlan időre kötötték, és mindkét fél jogosult volt írásban harminc napos felmondási idővel a következő hónap utolsó napjára felmondani.

[2] A keretszerződés alapján a felperes 2019. február 1. és 2020. május 18. között egyedi megrendeléseket adott az alperesnek karbantartási munkálatok elvégzésére. A megrendelések folyamata ténylegesen eltért a keretszerződésben meghatározottaktól: az alperes elvégezte az adott karbantartási munkát, a saját nyilvántartása alapján erről munkalapot állított ki (hány fő és milyen munkát végzett el), az alperes árajánlatot küldött a felperesnek, ami tartalmazta az elvégzett munkáknak az alperes által meghatározott idejét és díját. Ezt követően a felperes kapcsolattartója megírta a megrendelést az alperes által megküldött árajánlatban foglaltakkal megegyezően, majd az alperes megküldte a felperesnek a munkákról kiállított számlát, mellékelte az alperes munkavállalói által kitöltött munkalapot, amit a felperes kapcsolattartója leigazolt, és továbbította a számlákat kifizetés céljából a felperes pénzügyi osztályához.

[3] Az elsőfokú ítélet indokolása szerint az alperes munkavállalói a keretszerződés alapján ténylegesen 278 alkalommal összesen 3618 órát töltöttek munkavégzéssel a felperes telephelyén, erre figyelemmel az alperest a keretszerződés alapján az általa végzett munkáért, valamint az általa szállított alkatrészekért ténylegesen 21 936 544 forint vállalkozói díj illette meg.

[4] A felperes 2020 májusában belső vizsgálatot folytatott le, ennek során összevetette az alperes által elszámolt és kiszámlázott munkaórák számát az alperes munkavállalóinak a felperes telephelyére történő belépését és ott tartózkodását rögzítő portanyilvántartással, és a belső vizsgálata kimutatta, hogy a kiszámlázott órák száma minden egyes alkalommal meghaladta a felperes nyilvántartása szerinti ténylegesen teljesített órák számát.

[5] Az alperes a 2019. február 1. és 2020. március 31. között kiállított számlákon összesen nettó 10 066 000 forint összeget a vállalkozási keretszerződést meghaladóan, ténylegesen el nem végzett munkáért számlázott ki.

[6] A felperes nem fizetett meg az alperesnek az alperes által 2020. március 19. és 2020. május 18. között kiállított számlák alapján nettó 5 628 550 forint+áfa, összesen 7 148 250 forintot.

[7] Az alperes a 2020. április 14. és 2020. május 18. között kiállított számlákon nettó 1 472 000 forint összeget a vállalkozási keretszerződést meghaladóan, ténylegesen el nem végzett munkáért számlázott ki.

[8] A felperes az elvégzett munkáért kiszámlázott nettó 4 156 550 forintot beszámította az alperessel szemben fennálló nettó 10 066 000 forint összegű követelésébe, amiről az alperest 2020. július 17-i iratában tájékoztatta, egyúttal felszólította az alperest 5 909 450 forint tartozás tizenöt napon belül történő megfizetésére. Az alperes 2020. július 21-én kelt válasziratában vitatta a túlszámlázás tényét, nem tett eleget a fizetési felszólításban foglaltaknak, egyúttal felszólította a felperest a kiszámlázott 5 628 550 forint megfizetésére.

[9] A felperes pontosított kereseti kérelmében az alperes kötelezését kérte 5 909 450 forint+áfa, azaz bruttó 7 505 002 forint, ennek 2020. július 10-től a kifizetés napjáig járó a Polgári Törvénykönyvről szóló 2013. évi V. törvény (a továbbiakban: Ptk.) 6:48. § (1) és 6:155. § (1) bekezdése szerinti késedelmi kamata és 40 euró behajtási költségátalány megfizetésére. Kereseti kérelme jogalapjaként a Ptk. 6:579. § (1) bekezdését jelölte meg.

[10] Előadta, hogy a kapcsolattartóként működő munkavállalója távozásával összefüggésben lefolytatott belső vizsgálat eredményeként egyértelművé vált, hogy az alperes munkavállalóinak a felperes telephelyére történő belépését és ott tartózkodását rögzítő portanyilvántartás és az alperes által elszámolt, kiszámlázott munkaórák száma összevetése alapján 2019. február és 2020. március közötti időszakban nettó 10 066 000 forinttal többet fizetett az alperesnek. Az alperes túlárazással számlázta ki a tevékenységét, a felperes a többletként megfizetett összeget kérte visszatéríteni azzal, hogy abba beszámította az alperes felé fennálló visszatartott tartozását.

[11] Az alperes ellenkérelmében a kereset elutasítását kérte.

[12] Vitatta, hogy több munkaórát számlázott ki, mint amennyit valóban teljesített. Állította, szerződésszerűen teljesített, nem gazdagodott a felperes rovására. Vitatta a felperes belső vizsgálatának hitelességét és bizonyító erejét, mivel az csupán a felperes véleményét tükrözi. Tagadta a portanyilvántartás bizonyító erejét. A jogalap nélküli gazdagodásra alapított követelést értelmezhetetlennek minősítette a felek közötti szerződéses kapcsolat miatt.

[13] Az ellenkérelmével egyidejűleg előterjesztett, felhívásra pontosított viszontkeresetében kérte a felperest kötelezését 514 985 forint, ennek 2020. május 1., 650 875 forint, ennek 2020. május 1., 220 980 forint, ennek 2020. május 1., 472 440 forint, ennek 2020. május 1., 520 700 forint, ennek 2020. május 1., 906 780 forint, ennek 2020. május 1., 1 130 999 forint, ennek 2020. június 7., 116 840 forint, ennek 2020. június 6., 416 560 forint, ennek 2020. június 6., 769 620 forint, ennek 2020. június 6., 769 620 forint, ennek 2020. június 7., 657 860 forint, ennek 2020. június 7. napjától a kifizetés napjáig járó a Ptk. 6:48. § (1) és a 6:155. § (1) bekezdése szerinti késedelmi kamata megfizetésére a vállalkozási szerződés alapján teljesített karbantartási munkálatok ki nem egyenlített ellenértéke címén. Hivatkozott arra, a felperes a munkalapokon írásbeli nyilatkozattal elismerte, hogy az alperes hány munkaórában milyen munkát végzett el, ő ennek alapján számlázta ki a vállalkozási díjat.

[14] A felperes a viszontkereset elutasítását kérte 4 156 550 forint összegben figyelemmel arra, hogy az alperes követelését ezen összeg erejéig beszámította, így az alperes követelése a Ptk. 6:49. § (2) bekezdése alapján megszűnt. Kérte továbbá 1 472 000 forint erejéig az alperes viszontkeresetének elutasítását, mivel nem gazdagodott ezen összeggel a Ptk. 6:579. § (1) bekezdése értelmében jogalap nélkül.

[15] Hangsúlyozta, hogy keresetének tárgya kizárólag az, hogy az alperes által ténylegesen elvégzett munkaórák száma azonos-e az általa az alperesnek kifizetett munkaórák számával. Amennyiben több munkaórára teljesített kifizetést, mint amennyit az alperes tényleges munkával töltött, az alperes a különbözet összegével jogalap nélkül gazdagodott.

[16] Az elsőfokú bíróság kötelezte az alperest 7 505 002 forint és késedelmi kamatai, valamint 13 855 forint behajtási költségátalány megfizetésére. Az alperes viszontkeresetét elutasította.

[17] Rögzítette, hogy a jogalap nélküli gazdagodás leggyakoribb esete a tartozatlan fizetés, túlfizetés, azaz ha valamelyik fél a szerződés kereteit meghaladó vagyoni szolgáltatást-ellenszolgáltatást teljesít anélkül, hogy azt szerződés módosításnak lehetne tekinteni. Ilyen esetben a vagyoni előnynek, illetve a visszakövetelésének jogcíme nem a szerződés, hanem a jogalap nélküli gazdagodás, ugyanis szerződéses jogviszonyban is jogalap nélküli vagyoneltolódást okozhat az alaptalan számlázásra történő túlfizetés vagy a jogi személy alkalmazottjának jogellenes magatartása folytán történő teljesítés (Kúria Pfv.IX.20.324/2007/5., Győri Ítélőtábla Gf.I.20.050/2015/4.).

[18] Az elsőfokú eljárásban a felek által az nem volt vitatott, hogy a felperes fizetési kötelezettségét, annak terjedelmét a felek által megkötött vállalkozási keretszerződésben foglaltak, illetőleg az ennek alapján ténylegesen elvégzett alperesi teljesítés határozza meg. A felek a vállalkozási keretszerződésben óradíj alapú elszámolásban állapodtak meg (szerződés 4. pont).

[19] A felperes állítása az volt, hogy a telephelyén ténylegesen karbantartási munkák elvégzésével töltött időt meghaladó óradíjat számlázott ki az alperes összesen nettó 10 066 000 forint, valamint további nettó 1 472 000 forint összegben. Ennek bizonyítása a felperest terhelte.

[20] Az elsőfokú bíróság tanúként hallgatta meg a B Kft. ügyvezetőjét és a portaszolgálat biztonsági őrét. E két tanú egybehangzó és következetes nyilatkozatát a tényállás megállapításának alapjául elfogadta, akiket az alperes állításával ellentétben nem tekintett elfogultnak, hiszen semmilyen érdekük nem fűződött ahhoz, hogy a portanyilvántartás adatait, azaz a felperes munkavállalóinak, az egyéb külsős alkalmazottaknak, továbbá a vendégeknek a felperes telephelyére történő ki- és belépését a valóságtól eltérően rögzítsék. Továbbá a B. Kft. és a felperes által a kamerafelvételek alapján szúrópróbaszerűen végzett ellenőrzések miatt ahhoz fűződött érdekük, hogy a portanyilvántartást pontosan vezessék, a tényleges be- és kilépési időpontokat megfelelően rögzítsék. E tanúk egyezően számoltak be arról, hogy a személyi bejárón a felperes munkavállalói saját kártyájukkal léphettek be a felperes telephelyére, illetőleg távozhattak onnan, a külsős munkavállalók és a vendégek részére a portaszolgálaton dolgozó biztonsági őr nyitotta ki kártyájával a forgóvillás kaput, illetőleg a saját kártyájával engedte ki a külsős munkavállalókat és a vendégeket, továbbá a ki- és belépés pontos időpontját minden esetben dokumentálták a nyilvántartásban. A biztonsági őrök nyitották a gépjárművel érkező külsős munkavállalók részére a teherbejáró sorompóját, illetve az alvállalkozók ügyvezetői és egyéb vendégek részére a vendégparkoló kapuját. Az alvállalkozó alkalmazottai, ha gépjárművel érkeztek, minden egyes alkalommal rögzítették a gépjárműben tartózkodó személyek nevét, a pontos ki- és belépési időpontokat. A portaszolgálatnak főszabályként előzetesen le lett adva, hogy mely alvállalkozó részéről melyik alkalmazott és milyen típusú munkavégzés céljából érkezik a felpereshez. Az alperesi cégtől Sz. K. és M. L. járt a felperes telephelyére rendszeren karbantartási munkálatok elvégzésére.

[21] Tanúként hallgatta ki továbbá az elsőfokú bíróság az alperes munkavállalóit, akik állítása szerint a felperes telephelyén karbantartási munkálatokat végeztek. M. G., D. G. és P. Sz. (az alperes ügyvezetőjének gyermeke) tanúvallomása alapján nem látta megállapíthatónak, hogy ők rendszeresen végeztek munkát a felperesnél, a nyilatkozatuk nem alkalmas a portanyilvántartásban foglalt adatok cáfolására.

[22] Az elsőfokú bíróság az alperes és a felperes részben egyező előadása, valamint G. A. és M. G. tanúk nyilatkozatainak, valamint a becsatolt okirati bizonyítékoknak – árajánlatok, az árajánlatokkal megegyező formátumú munkalapok, a megrendelők és számlák – egybevetése alapján megállapította, hogy a megrendelések folyamata ténylegesen a keretszerződésben meghatározottaktól eltérő volt: az alperes elvégezte az adott karbantartási munkát, ezt követően az alperes árajánlatot küldött a felperesnek, ami tartalmazta az elvégzett munkáknak az alperes által meghatározott idejét és díját, majd a felperes kapcsolattartója a megrendelést megírta az alperes által megküldött árajánlatban foglaltakkal megegyezően, az alperes megküldte a felperes részére a munkákról kiállított számlát, és a számlához mellékelte az alperes munkavállalói által kitöltött munkalapot, amit a felperes kapcsolattartója leigazolt, és továbbította a számlákat kifizetés céljából a felperes pénzügyi osztályához.

[23] Az alperes bírói felhívásra csatolta a 18/A/1. számú táblázatot, ami a saját nyilvántartása alapján készült, és azt tartalmazta, hogy mikor, hány alkalommal nem lettek regisztrálva a karbantartók, illetőleg azokat az alkalmakat, amikor több karbantartó helyett csak egyet regisztráltak. A táblázat tartalmazta azt is, hogy a beosztás szerint melyik munkavállaló végzett munkát a felperesnél. E táblázatban foglaltak tartalma azonban nem egyezett meg az alperes által kiállított, a felperes kapcsolattartója által leigazolt munkalapok tartalmával. Az alperes ügyvezetője az ellentmondást akként próbálta feloldani, hogy a táblázatban nem tüntették fel az alkalmi munkavállalók neveit. Később azt állította, hogy csak vasárnapokon alkalmazott alkalmi munkavállalókat, hétköznapokon főállású munkavállalói mentek a felperes telephelyére munkavégzés céljából, és azért nem lett a nevük teljeskörűen feltüntetve a táblázatban, mivel nem voltak előzetesen beosztva a felperesnél munkavégzésre. Az alperes 24. sorszámon újabb táblázatot csatolt, amely állítása szerint teljeskörűen tartalmazta a perbeli időszakban a felperesnél munkát végző munkavállalók nevét, e táblázat több ponton eltért az általa 18. sorszám alatt csatolt táblázattól. Az elsőfokú bíróság nem fogadta el a 24. sorszámú táblázatban foglaltak tartalmát a tényállás megállapításának alapjául a táblázatok tartalma közötti ellentmondások, továbbá az alperes által indítványozott tanúknak az alperes által csatolt táblázatban foglaltakkal ellentétes nyilatkozatai miatt.

[24] Az elsőfokú bíróság a lefolytatott bizonyítás adatainak egybevetése és mérlegelése alapján a portaszolgálat nyilvántartásában szereplő óraszámokat fogadta el hitelesnek a munkalapokon szereplő óraszámokkal szemben. Megállapította, hogy az alperes alkalmazottai ténylegesen 278 alkalommal összesen 3618 órát töltöttek munkavégzéssel a felperes telephelyén, amelyre tekintettel az alperest a keretszerződés alapján az általa végzett munkáért, valamint az általa szállított alkatrészekért ténylegesen 21 936 544 forint vállalkozói díj illette meg. Az alperes ugyanakkor összesen 316 alkalom mellett 5794 óra munkavégzésről, valamint az általa szállított alkatrészek értékéről állított ki összesen 33 468 544 forint összegben számlát, vagyis 2019. február 1. és 2020. március 31. közötti időszakban kiállított számlákon összesen nettó 10 066 000 forint összeget, illetőleg 2020. április 14. és 2020. május 18. közötti időszakban kiállított számlákon nettó 1 472 000 forint összeget a vállalkozási keretszerződést meghaladóan, ténylegesen el nem végzett munkáért számlázott ki. A felperes a 2020. április 14. és 2020. május 18. között kiállított számlákat nem fizette meg az alperesnek. Mindezekre tekintettel az alperes ténylegesen 10 066 000 forint vagyoni előnyhöz jutott a felperes rovására.

[25] Az óradíj alapú elszámolásnál a munkavégzéssel nem töltött órák után történő számla kiállítása a vállalkozási szerződés kereteit meghaladó túlszámlázásnak minősül, a felperes ezen számlák kifizetésével a szerződés kereteit meghaladó vagyoni ellenszolgáltatást nyújtott anélkül, hogy azt szerződésmódosításnak lehetne tekinteni, az alperesnél realizálódott vagyoni előny visszakövetelésének jogcíme így nem a szerződésen alapul, hanem a megfelelő jogcím a jogalap nélküli gazdagodás.

[26] Az elsőfokú bíróság a viszontkereset tárgyában kifejtette, a felek között nem volt vitatott, hogy vállalkozási szerződést kötöttek, a felperes nem fizetett az alperes által nagyobb részben a vállalkozási keretszerződés alapján végzett munkáért 2020. március 19. és 2020. május 18. között kiállított számlák alapján nettó 5 628 550 forint+áfa, összesen 7 148 250 forintot.

[27] A felperes a viszontkereset elutasítását egyrészt azért kérte, mert az alperes a 2020. április 14. és 2020. május 18. között kiállított számlákon nettó 1 472 000 forintot a vállalkozási keretszerződést meghaladóan, ténylegesen el nem végzett munkáért számlázott ki. Az elsőfokú bíróság megalapozottnak találta ezt a kifogást. Másrészt a felperes az alperes által elvégzett munkáért kiszámlázott nettó 4 156 550 forintot beszámította [Ptk. 6:49. § (1), (2) bekezdés] az alperessel szemben fennálló nettó 10 066 000 forint összegű követelésébe, amelyről az alperest 2020. július 17-én kelt iratában tájékoztatta.

[28] A felperesnek jogalap nélküli gazdagodás címén az alperessel szemben fennálló nettó 10 066 000 forintos követelése 2020. augusztus 5-én, a fizetési felszólításban meghatározott időtartam elteltét követően lejárt, az alperessel szemben fennálló pénzkövetelését beszámíthatta az alperes felé fennálló tartozásába, ezzel nettó 4 156 550 forint összegű pénztartozása 2020. augusztus 5. napjától kezdődő hatállyal megszűnt.

[29] Az ítélet ellen az alperes fellebbezett.

[30] A másodfokú bíróság az elsőfokú bíróság ítéletét megváltoztatta. Kötelezte a felperest az alperes javára tizenöt napon belül mindösszesen 514 985 forint, ennek 2020. május 1., 650 875 forint, ennek 2020. május 1., 220 980 forint, ennek 2020. május 1., 472 440 forint, ennek 2020. május 1., 520 700 forint, ennek 2020. május 1., 906 780 forint, ennek 2020. május 1., 1 130 999 forint, ennek 2020. június 7., 116 840 forint, ennek 2020. június 6., 416 560 forint, ennek 2020. június 6., 769 620 forint, ennek 2020. június 6., 769 620 forint, ennek 2020. június 7., 657 860 forint, ennek 2020. június 7. napjától a megfizetés napjáig terjedő időtartamra a késedelemmel érintett naptári félév első napján érvényes jegybanki alapkamat 8 százalékponttal növelt mértékű késedelmi kamata megfizetésére. A keresetet elutasította.

[31] A másodfokú bíróság megállapítása szerint az elsőfokú bíróság a bizonyítási eljárást teljeskörűen lefolytatta, a tényállást nagyrészt helyesen állapította meg, azonban az abból levont jogi következtetéseivel nem értett egyet.

[32] A Pp. 380. § c) pontja szerinti hatályon kívül helyezésre nem látott okot, mivel az alperes nem adott elő olyan orvosolhatatlan formai hiányosságot, ami miatt érdemi felülbírálatra alkalmatlan az elsőfokú ítélet. Az ítélet hatályon kívül helyezésének a Pp. 381. §-a alapján sincs helye, az elsőfokú bíróság nem követett el eljárási szabálysértést.

[33] Az elsőfokú bíróság által megállapított, és az általa is elfogadott tényállás körében a másodfokú bíróság azt tartotta lényeges körülménynek, hogy a felek között szerződéses kapcsolat állt fent, amelynek tartalmát a keretszerződés, illetve a felek gyakorlata rendezte. Nem volt vitatott az elszámolás módja, a munkák megrendelésének folyamata, az, hogy azt a felperes részéről munkavállalója, a kapcsolattartó igazolta le. A felperes alappal nem hivatkozhat arra, hogy a volt munkavállaló nyilatkozatait nem lehet a felperes nyilatkozatának betudni, hogy a munkavállalójának nyilatkozatait nem ismeri el sajátjaként.

[34] A felek megállapodása szerint a munkalapok kitöltése megtörtént. Sem a felek szerződésében, sem bármilyen megbeszélésen az alperes figyelmét nem hívták fel arra, hogy a portanyilvántartásnak, mint egy a szerződésben nem szereplő fél által vezetett nyilvántartásnak az adatai jelentősek lennének a szerződés teljesítése kapcsán. A jogerős ítélet szerint utólag nem tehető a felek szerződésének részévé, illetve a felek elszámolásának feltételévé a portanyilvántartás adatainak való megfelelés, hiszen ez egy olyan utólagos körülmény, amelyet a felek szerződése nem tartalmazott, és az alperes sem tudhatta, hogy ennek bármilyen jelentősége van. Éppen ezért a másodfokú bíróság annak sem tulajdonított perdöntő jelentőséget, hogy alperes nyilvántartásai között ellentét van, valamint az alperes munkavállalói vagy a volt munkavállalók tanúvallomása, illetve a nyilvántartás nem fedi egymást teljes egészében, hiszen korábbi időszakra kellett volna emlékezni nagy részletességgel. Az alperesnek nem volt olyan szerződéses kötelezettsége, hogy pontos nyilvántartást vezessen az elvégzett munkákról, hiszen a felek szerződése, illetve a köztük kialakult gyakorlat ezt pontosan rendezte. A felperes a szerződés hatályban léte alatt egyszer sem vitatta a munkalapok tartalmát, a fizetéseket teljesítette, a számlákat befogadta, így az alperesnek sem kellett arra gondolnia, hogy alaposabb munkavállalói nyilvántartást kellene vezetnie.

[35] A kereset és a viszontkereset összegszerűsége körében a felek között nem volt vita, mindkét fél egyezően nyilatkozott, hogy a munkalapok alapján az alperes által állított összegű vállalkozói díj járna, míg a portanyilvántartás adatait figyelembe véve a felperes által állított összegszerűség az alapos. Mivel a másodfokú bíróság a munkalapok tartalma alapján határozta meg a felek közötti elszámolást, az elsőfokú ítéletet a Pp. 383. § (2) bekezdése alapján teljes egészében megváltoztatta, helyt adott az alperes viszontkeresetének, így azzal szemben a felperes beszámítási kifogása, ami ugyanazon ténybeli alapon nyugodott mint az ellenkérelme, nem lehetett alapos.

[36] A felperes felülvizsgálati kérelmében a jogerős ítélet hatályon kívül helyezését és elsődlegesen az elsőfokú ítélet helybenhagyását, másodlagosan a másodfokú bíróság új eljárásra és új határozat hozatalára utasítását kérte.

[37] Megsértett jogszabályi rendelkezésként a Pp. 346. § (4), (5) bekezdését, 364. §-át, 386. § (1) bekezdését, 369. § (3) bekezdés a) pontját, 279. § (1) bekezdését jelölte meg.

[38] Jelentőséget tulajdonított annak, hogy a másodfokú bíróság az elsőfokú ítéletben rögzített tényállással – egy rendelkezést kivéve – egyetértett. Az eltérés a következő megállapítást érintette „[a]z alperes munkavállalói a keretszerződés alapján ténylegesen 278 alkalommal összesen 3618 órát töltöttek munkavégzéssel a felperes telephelyén”. Ezzel szemben a jogerős ítélet szerint „[a]z alperes munkavállalói a keretszerződés alapján ténylegesen 316 alkalommal összesen 5794 órát töltöttek munkavégzéssel a felperes telephelyén.” Ezzel a megállapítással ugyanakkor a másodfokú bíróság önmagának ellentmondóan foglalt állást, és nem utalt arra, hogy okszerűtlen lenne az elsőfokú bíróság által lefolytatott bizonyítás, és emiatt az elsőfokú bíróság által megállapított tényállás megváltoztatása szükséges. Ezért a tényállás másodfokú bíróság általi indokolás nélküli megváltoztatása jogszabálysértő volt.

[39] Állította, hogy a 2020. május–júniusban lefolytatott belső vizsgálat derített fényt arra, hogy az alperes által kiszámlázott órák száma meghaladta a felperesi nyilvántartások szerinti ténylegesen teljesített órák számát. 2019. február és 2020. március közötti időszakban összesen nettó 10 066 000 forinttal fizetett többet a felperes az alperesnek azon összeghez képest, amely a portanyilvántartást szerint valóban járt volna. A belső vizsgálat során felderített túlszámlázási gyakorlatra tekintettel a nettó 5 628 550 forint számlaösszeg megfizetését visszatartotta. A jogosan kiszámlázott nettó 4 156 550 forintot pedig beszámította az alperes felé fennálló követelésébe.

[40] Hangsúlyozta, hogy a másodfokú bíróság az elsőfokú bíróság eljárásával ellentétben nemhogy részletes levezetést nem végzett arra vonatkozóan, miért jutott a tényállás megváltoztatásának szükségességéhez, de még csak említést sem tett annak megváltoztatásáról. A felperes kereseti kérelmében foglaltakkal nem foglalkozott, nem vizsgálta a jogalap nélküli gazdagodásra vonatkozó körülményeket, kizárólag a felek közötti szerződéses viszonyt vizsgálta, annak ellenére, hogy az elsőfokú bíróság részletesen levezette, a kúriai gyakorlatra is hivatkozva bemutatta, hogy a túlfizetés a szerződés keretén túllép, ebből következően az alperesnél keletkezett előny tekintetében irreleváns a felek közötti szerződés.

[41] Érvelése szerint a másodfokú bíróság félreértelmezte a felek jogvitáját, a kereseti kérelmet teljes egészében figyelmen kívül hagyta. Annak vizsgálata helyett, hogy a ténylegesen elvégzett munkaórák lettek-e kiszámlázva, vagy pedig túlszámlázás történt, kizárólag a felek közötti elszámolási folyamatot elemezte.

[42] A jogerős ítélet megsértette a Pp. 346. § (4) és (5) bekezdését, a 364. §-át és a 386. § (1) bekezdését, mivel az ítélete indokolásában nem tér ki a kereset elutasítására, kizárólag az alperes viszontkeresetét vizsgálta. A jogerős ítélet indokolásában meg sem említi a jogalap nélküli gazdagodást, vagyis a felperes kereseti kérelmének elutasítását megalapozó indokait. Ezzel az indokolási kötelezettségre vonatkozó törvényi előírás nem teljesült. Hivatkozott az EBH 2018.K.13. és BDT 2004.1085. számú döntésre.

[43] Állította, hogy sérült a Pp. 369. § (3) bekezdés a) pontja, mivel a másodfokú bíróság elmulasztotta kifejteni a tényállás megváltoztatását alátámasztó és indokló érveit. Minthogy a másodfokú bíróság a bizonyítást nem minősítette okszerűtlennek, a tényállás megváltoztatásának nem volna helye. A másodfokú bíróság az elsőfokú ítélet tényállásának egy részét érintette, amikor az alperes munkavállalói által eltöltött munkaórák számát az elsőfokú bíróság által lefolytatott bizonyítási eljárás eredménye ellenére az alperes állítása szerint határozta meg. Erre ugyan a másodfokú bíróságnak a felülbírálati jogkörének gyakorlása során lehetősége van, azonban kizárólag abban az esetben, ha a másodfokú bíróság a bizonyítás eredményét okszerűtlennek minősíti. A másodfokú bíróság azok után, hogy az elsőfokú bíróság által megállapított tényállással általa is elismerten egyetértett, azt mégis megváltoztatta annak kimondása nélkül, hogy az elsőfokú bíróság által lefolytatott bizonyítást okszerűtlennek tartotta.

[44] A Pp. 279. § (1) bekezdésének megsértését a felperes abban látta, hogy a másodfokú bíróság tévesen értékelte a bizonyítékokat, amikor nem tulajdonított jelentőséget a portanyilvántartásnak, illetve a tanúvallomásoknak. Tévesen járt el a bizonyítékok értékelése során, azokat nem a felek közötti szerződéses viszony keretében kellett volna értékelnie, hanem a jogalap nélküli gazdagodás vonatkozásában, figyelemmel arra, hogy az elsőfokú ítélet a jogalap nélküli gazdagodás megállapítására irányuló kereset tárgyában született.

[45] Az elsőfokú eljárásban benyújtotta a portanyilvántartást azon tény igazolására, hogy az alperes munkavállalói nem végeztek annyi alkalommal, olyan óraszámban munkát a felperes telephelyén, mint ahogy azt az alperes által kiállított számlák mutatják. E tény további bizonyítása érdekében, illetve a portanyilvántartás hitelességének igazolására a felperes tanú bizonyítást indítványozott. Ezért irreleváns az a jogerős ítéleti állítás, hogy a portanyilvántartás nem képezte a szerződés részét, így az nem vehető figyelembe, hiszen a felperes ezen bizonyítékot nem a vállalkozási keretszerződésből fakadó tény igazolására nyújtotta be. A felperes kereseti kérelme sem a vállalkozási keretszerződésen alapszik.

[46] A jogalap nélküli gazdagodás jogintézményének alappillére, hogy nem a felek között fennálló szerződés vizsgálandó, hanem azon vagyoneltolódás, amely bármiféle jogalap nélkül a szerződés keretein túl jelentkezett. A másodfokú bíróságnak a portanyilvántartást, illetve a felperes által indítványozott tanúk vallomásait kizárólag abból a szempontból kellett volna mérlegelnie, hogy azok igazolják-e a felperes kereseti kérelmében hivatkozott túlszámlázást. A bizonyítás során az alperes a portanyilvántartás megfelelőségét táblázattal kívánta megtámadni, azonban ezen táblázat semmiféleképpen nem volt hitelesnek tekinthető, hiszen még csak azon alperesi munkavállalók nevét sem tartalmazta, akik az alperes saját állítása szerint munkát végeztek a felperes telephelyén, azonban a portanyilvántartásban nem szerepelnek. E visszásság az elsőfokú bíróságnak feltűnt, erre rá is kérdezett, de az alperes ügyvezetője nem tudott választ adni. Ezzel szemben Sz. Gy. tanú előadta, hogy a portanyilvántartást nagyon precízen kellett vezetni. Bemutatta a felperes telephelyére történő beléptetés folyamatát is. Ezzel összhangban állt Zs. S. vallomása. Az alperes törvényes képviselőjének nyilatkozata, illetve az alperes által indítványozott tanúk vallomásai egymásnak és az okirati bizonyítékoknak is ellent mondtak.

[47] Álláspontja szerint az elsőfokú bíróság körültekintő mérlegelés eredményeként arra jutott, hogy a lefolytatott bizonyítás adatainak egybevetése és mérlegelése alapján a portaszolgálat nyilvántartásában szereplő óraszámokat fogadta el hitelesnek a munkalapokon szereplő óraszámokkal szemben. A másodfokú bíróságnak azt kellett volna vizsgálnia, vajon ez a bizonyítás okszerű volt-e arra nézve, hogy az alperes munkavállalói valójában mennyi időt töltöttek a felperes telephelyén. A felperes a kereseti kérelmét bizonyítékokkal alátámasztotta, míg az alperes a viszontkeresete vonatkozásában, azt igazoló megfelelő bizonyítékokat az eljárás során nem tudott szolgáltatni. A másodfokú bíróság azzal, hogy a bizonyítékokat nem megfelelően, nem azon tények igazolása körében vizsgálta, amelyekre a felperes azokat előterjesztette, megsértette a Pp. 279. § (1) bekezdését.

[48] Kiemelte, hogy a kereseti kérelmét a Ptk. 6:579. § (1) bekezdése szerinti jogalap nélküli gazdagodásra alapította. Ennek törvényi tényállási elemeit illetően kifejtette, hogy megfizette az alperes által kiállított, túlszámlázással érintett számlák teljes összegét, amit az alperes sem vitatott. A csatolt portanyilvántartással, illetve a meghallgatott tanúk vallomásaival bizonyította, hogy az alperes túlszámlázással érintett számlái esetén azok mögött valós teljesítés nem volt, ezáltal egyértelműen megállapítható, hogy ezzel az összeggel, vagyis a túlszámlázással érintett összeggel megegyező, azaz 5 909 450 forint+áfa vagyoncsökkenés következett be. A vállalkozási keretszerződés 4. pontja is meghatározza, hogy a vállalkozói díj az elvégzett munka után illeti meg az alperest. A követelt összeg az alperest nem illeti meg, mivel azok mögött nem volt tényleges munkavégzés, vagyis az érintett számlák az alperesi munkavállalók által ténylegesen elvégzett munkákért járó vállalkozói díjat meghaladva, az alperest meg nem illető összeget tartalmaznak.

[49] Rámutatott, hogy bizonyította, mely számlák és milyen mértékben voltak érintettek a túlszámlázással. Összefoglaló táblázatban részletesen bemutatta, hogy mekkora összeget számlázott ki az alperes, mekkora összeget fizetett meg a felperes az alperes részére, mennyi volt annak a túlszámlázással érintett része. Az alperes az eljárás során próbálta támadni a felperes által becsatolt portanyilvántartás hitelességét, azonban az ellenbizonyítás nem járt sikerrel.

[50] Az alperes felülvizsgálati ellenkérelmében a jogerős ítélet hatályában fenntartását kérte.

[51] A felülvizsgálati kérelem a következők miatt alapos.

[52] A Pp. 406. § (1) bekezdése értelmében a jogerős ítélet felülvizsgálatát az ügy érdemére kiható jogszabálysértésre, illetve a Kúria közzétett határozatától jogkérdésben való eltérésre hivatkozással lehet kérni. A felülvizsgálat rendkívüli perorvoslati jellegéből következik, hogy a Kúria kizárólag a felülvizsgálati kérelmet előterjesztő fél által megjelölt, tartalmában is kifejtett anyagi és eljárásjogi jogszabálysértéseket vizsgálhatja. A felülbírálat tartalmi és perjogi kereteit a felülvizsgálati kérelem határozza meg [Pp. 413. § (1) bekezdés b), c) pont, 1/2016. (II. 15.) PK vélemény 3., 4.].

[53] A felperes eljárási szabályok megsértésére hivatkozott. Az eljárási szabály megsértése akkor vezet eredményes felülvizsgálatra, ha az az ügy érdemére kihatott [Pp. 424. § (1), (3) bekezdés].

[54] Elsőként az ítélet tartalmát szabályozó és ezen belül is az ítélet indokolására vonatkozó rendelkezés [Pp. 346. § (4), (5) bekezdés] sérelmét állította amiatt, hogy a jogerős ítélet nem tartalmazta a kereset elutasításának indokait. Tényszerűen a másodfokú bíróság nem foglalkozott részleteiben azzal, hogy a felperes keresetét, de egyben a beszámítási kifogását miért nem találta alaposnak. A jogerős ítélet logikája viszont az volt, hogy a viszontkeresetet megalapozottnak minősítette, és ez kizárta a kereset (a beszámítási kifogás) teljesíthetőségét. Az indokolás ugyan hiányos volt, ez azonban még nem eredményezi a jogerős ítélet hatályon kívül helyezését.

[55] A felperes következőként a másodfokú bíróság felülbírálati jogkörére vonatkozó, a Pp. 369. § (3) bekezdés a) pontja megsértését állította. E szerint a másodfokú bíróság felülbírálhatja az elsőfokú bíróság ítélete anyagi jognak való megfelelőségét. Az anyagi jogi felülbírálat során a bizonyítás eredményét okszerűtlennek minősítheti, és ennek alapján a tényállást módosíthatja, kiegészítheti.

[56] Ezzel összefüggésben a Kúria rögzíti, hogy a jogerős ítélet [30] bekezdése azt tartalmazza, hogy az elsőfokú bíróság a bizonyítási eljárást teljeskörűen lefolytatta, a tényállást nagyrészt helyesen állapította meg, azonban a másodfokú bíróság az abból levont jogi következtetésekkel nem értett egyet. A tényállást illetően a másodfokú bíróság mégis egy releváns részt módosított, amikor ítéletének [8] bekezdésében – szemben az elsőfokú ítéletben írtakkal – az alperes által a szerződés alapján ténylegesen megállapított munkavégzési alkalmakat és ezek időszükségletét, ezáltal az alperes vállalkozói díjigényét a viszontkeresettel egyezően határozta meg, vagyis a per legjelentősebb mozzanatát illetően az elsőfokú bíróság által a bizonyítási eljárás eredményének mérlegelésével megállapított tényállást felülmérlegelte. A Pp. indokolása e tárgyban a következőket tartalmazza: „A jogszabálysértő döntések korrekcióján túlmutató kérdés az, hogy a mérlegelési jogkörben hozott, nem jogszabálysértő döntéseket felülbírálhatja-e a másodfokú bíróság. E körben a bizonyítás eredményének mérlegelésére és az anyagi jogi mérlegelési jogkör gyakorlására szükséges röviden kitérni. Előbbi esetben, vagyis a bizonyítás eredményének mérlegelését illetően a törvény csak az okszerűtlen mérlegelés felülbírálatát engedi meg, vagyis a bizonyítás eredményének mérlegelése csak akkor változtatható meg, ha az okszerűtlen, vagyis jogszabálysértő. Szűk értelemben vett felülmérlegelésre (azaz jogszabálysértés megállapítása nélkül a mérlegelés megváltoztatására) nincs lehetőség. Ezzel szemben az anyagi jogi mérlegelési jogkör gyakorlása tekintetében a másodfokú bíróságot felülmérlegelésre is jogosítja a törvény.”

[57] Amikor a másodfokú bíróság ítélete [8] bekezdésében a tényállás egy elemét megváltoztatta, nem vette figyelembe, hogy a Pp. e körben korlátozásokat vezetett be, a régi Pp. gyakorlatán alapuló korlátlan felülvizsgálati jogkört leszűkítette. A tényállás módosítására, kiegészítésére csak a bizonyítás eredményének okszerűtlen, jogszabálysértő mérlegelése esetén van lehetőség. Ez esetben viszont a másodfokú bíróságnak rá kell mutatnia, hogy miben állt az elsőfokú ítéletben írt okszerűtlen mérlegelés, és el kell végezni a rendelkezésre álló bizonyítás alapján az általa okszerűnek tartott mérlegelést. A Pp. a korábbi eljárási törvénnyel (a polgári perrendtartásról szóló 1952. évi III. törvénnyel) szemben már nem engedi meg az érdemi döntés alapjául szolgáló tényállás másodfokú bíróság általi módosítását anélkül, hogy az elsőfokú bíróság által a bizonyítékok mérlegelése körében vétett eljárási jogszabálysértést ne állapítana meg. A hatályos törvény értelmében a tényállás megváltoztatására a másodfokú bíróság nem jogosult anélkül, hogy a bizonyítás eredménye ne lenne okszerűtlen, illetve ne folytatna le további bizonyítást. Hasonló jogértelmezést tartalmaz a Kúria Gfv.V.30.250/2021/5. számú ítéletének [47] bekezdése.

[58] Az elsőfokú ítélet részletes indokolást adott az egyes bizonyítékok (tanúvallomások, portanyilvántartás, alperes által szolgáltatott kimutatások) értékeléséről. A másodfokú bíróság a bizonyítékok „egyszerű” felülmérlegelését végezte el, anélkül, hogy e tekintetben az elsőfokú bíróság által vétett jogszabálysértést megállapította volna. Ez megállapítható ítélete jogi indokolásának egészéből. A [31] bekezdés lezárása szerint „[ö]nmagában az a körülmény, hogy a lefolytatott bizonyítás adatait […] a másodfokú bíróság másként értékeli […] nem ad alapot az ítélet hatályon kívül helyezésére”. Tehát a másodfokú bíróság szerint is csupán a bizonyítás adatainak másként értékeléséről van szó. A [35] bekezdésben az áll, hogy „a törvényszék annak sem tulajdonított jelentőséget, hogy…”, a [36] bekezdésben pedig az, hogy „a törvényszék a munkalapok tartalma alapján határozta meg a felek közötti elszámolást”. Vagyis megállapítható, hogy a jogerős ítélet indokolásából nem egyszerűen kimaradt a Pp. 279. § (1) bekezdés elsőfokú bíróság általi megsértésének kimondása, hanem a bizonyítékok értékelése tekintetében a másodfokú bíróságnak csupán eltérő volt az álláspontja.

[59] Az elsőfokú bíróság által teljesített bizonyítás eredményének megállapítását a jogerős ítélet nem minősítette okszerűtlennek, ennek ellenére azt a per releváns kérdésében módosította, ami sérti a Pp. 369. § (3) bekezdés a) pontját, kihatott az ügy érdemére. A másodfokú bíróság az adott módon az elsőfokú bíróság által végzett bizonyítás eredményét nem mérlegelhette volna felül, a tényállást nem módosíthatta.

[60] A felperes harmadikként a bizonyítás eredményének mérlegelésére vonatkozó szabály, a Pp. 279. § (1) bekezdése megsértésére is hivatkozott, de ennek az előzőekben kifejtettek alapján már nincs jelentősége.

[61] A jogerős ítélet az ügy érdemére kiható módon jogszabálysértő volt, ezért azt a Kúria a Pp. 424. § (3) bekezdése alapján hatályon kívül helyezte, és az elsőfokú bíróság ítéletét helybenhagyta.