2024. évi LXIV. törvény indokolás

1. Az online csalások elszaporodása mind az érintett személyek számában, mind az elcsalt összegek tekintetében igazságtalan és vállalhatatlan terhelést jelent a társadalom számára. A kriminológiai jelenség hatásainak mérséklése, visszaszorítása érdekében komplex, többlépcsős megoldás kidolgozására van szükség. Az online csalások elleni fellépés érdekében szükséges törvények és egyéb büntetőjogi tárgyú törvények módosításáról szóló 2024. évi XVIII. törvény tartalmazta a jogalkotással rövidtávon megvalósítható, elsődleges lépéseket. A Javaslattal újabb lépések tehetők az online csalások visszaszorítása, felszámolása érdekében. Az online csalásokkal szembeni jogalkotói fellépés lehetőségeinek vizsgálatával összefüggésben azonosíthatók olyan jogalkotói beavatkozási lehetőségek, amelyektől a sértettek hatékonyabb védelme, valamint feléjük gyakorolható jóvátétel terén várható előrelépés.

A büntetőeljárásról szóló 2017. évi XC. törvény (a továbbiakban: Be.) és kapcsolódó törvények módosításai több új jogintézményt, köztük új típusú kényszerintézkedést is bevezetnek, továbbá az eljárási folyamat gyorsaságát, a bűnüldözés hatékonyabbá tételét célzó módosításokat is tartalmaznak. Ezek közé tartozik egy adott számlára a jövőben befolyó számlapénz és elektronikus pénz feletti rendelkezési jog felfüggesztése, amely biztosítja az elektronikus pénzek és számlapénzek lefoglalását, csökkentve az időveszteséget és a vagyonelvonási kockázatot.

A sértettek mielőbbi igazságos reparálását szolgáló nóvum a lefoglalt összegek arányos felosztása a sértettek között, akik így a biztosított vagyonból már az eljárás menetében visszakaphatják tulajdonuknak nagy részét. A csalásokkal szembeni küzdelemben az idő kulcskérdés a vagyonvisszaszerzés szempontjából, erre reagálva nyílik lehetőség a nyomozás során az adatkérések ügyészség általi keretjellegű engedélyezésére, amely könnyíti a nyomozó hatóságok hozzáférését a pénzügyi és telekommunikációs adatokhoz, elősegítve az eredményes felderítést.

Új kényszerintézkedésként jelenik meg a bűncselekményekhez felhasznált online profilok, felhasználói fiókok letiltása, és az érintett kizárása abból, hogy az eljárás alatt újabb profilt létesítsen az adott szolgáltatónál. A Javaslat mindezek mellett több ponton kiegészíti a pénzügyi szektorra vonatkozó szabályozást annak érdekében, hogy az állami és a magánszektor közötti együttműködés külön együttműködési megállapodások kötése útján magasabb szinten és hatékonyabban működhessen.

Nem csak az anyagi javak védelme és a bűnismétlés lehetőségének a szűkítése, hanem a sértettek védelme is központi eleme az eljárási módosításoknak. A Javaslat intézményesíti azt a lehetőséget, hogy a sértett indítványára megtörténhessen a terhelt hivatalos felhívása arra, hogy tartózkodjon a sértettel való önkényes és egyoldalú kapcsolatfelvételtől. A sértett akarata, egyben a felhívás ellenére történő kapcsolatfelvétel ezzel párhuzamosan a zaklatás bűncselekmény újabb büntetendő esetét képezi majd. Az új jogintézmény a jelenlegi távoltartásnál kisebb fokú korlátozást jelent, ennek fejében ugyanakkor kevesebb adminisztrációval jár, és várhatóan az ügyek szélesebb körében alkalmazható lesz.

A sértetti igények védelme érdekében a helyreállító igazságszolgáltatás terén is történik előrelépés azáltal, hogy bővülnek a jóvátétel lehetőségei. Egyrészt a közvetítői eljárás lefolytatható lesz a büntetőeljárással párhuzamosan is, a büntetőeljárás felfüggesztése nélkül, másrészt jelenleg nem alkalmazott helyreállító módszereket támogató büntetőeljárási rendelkezések is megjelennek a törvényben, ilyen, hogy feltételes ügyészi felfüggesztés keretében is lesz lehetőség a mediációs módszerek alkalmazására. Harmadrészt az ügyészség szabadon választhat a kötöttebb közvetítői eljárás és a rugalmasabb feltételes ügyészi felfüggesztés között, annak ellenére is, ha közvetítői eljárásra tettek a felek indítványt. Végül, a közvetítői eljárás a konfliktus feloldása érdekében akkor is lefolytatható lesz, ha a csekély súlyú bűncselekmény ellenére is meghatározott büntetést kellene kiszabni (pl. járművezetéstől eltiltást egy közlekedési bűncselekmény esetén), más büntetésre azonban – az adott ügy körülményeire figyelemmel – közvetítői eljárás esetén nem lenne szükség.

2. Az Emberi Jogok Európai Bírósága (a továbbiakban: Bíróság) 2023. október 12-én a magyar állammal szemben elmarasztaló döntést hozott a Takó és Visztné Zámbó kontra Magyarország ügyben 82939/17. és 27166/19. sz. kérelmek), amelyben a felperesek az Egyezmény 8. cikkének megsértését kifogásolták, mivel látogatásaik során plexi fallal választották el őket hozzátartozójuktól. A Bíróság megállapította, hogy a kifogásolt intézkedés beavatkozást jelentett a felperesek családi életébe, és hogy a nemzeti hatóságok inkább a büntetés-végrehajtási intézetek biztonságának megőrzésére irányuló, vélt általános igényre szorítkoztak, amikor a látogatók és a fogvatartottak közötti fizikai érintkezés általános tilalmát vezették be és nem kísérelték meg megállapítani azon biztonsági kérdések jellegét, amelyek konkrétan a felperesek és az érintett fogvatartott kapcsolatfelvételére vonatkoztak. A Bíróság véleménye szerint ez arra enged következtetni, hogy a biztonsági berendezés használata rutinszerű volt, amivel a hatóságok megsértették az Egyezmény 8. cikkét, ezért a magyar államot kártérítés megfizetésre kötelezte.

Az ítélet egyértelművé teszi, hogy az általános, egyéni értékelést nélkülöző megoldás (plexi fal automatikus alkalmazása) a Bíróság számára elfogadhatatlan, így prognosztizálhatóan további ügyeket generálhat. Indokolt tehát egy, az új kategóriarendszer szabályozásához – és az abban értékelt körülményekhez is – igazodó differenciált szabályrendszer kialakítása. A Javaslat ezért átalakítja a látogatófogadás rendszerét, lehetővé téve a hozzátartozókkal a közvetlenebb érintkezést is (érkezéskor és távozáskor személyes üdvözlés, kötetlen látogatófogadás), de annak lehetőségét a biztonsági szükségletek szerint differenciálja. Ezt egyrészt az erre való jogosultság kategória-besoroláshoz történő igazításával éri el a szabályozás, másrészt a személyesebb érintkezést lehetővé tevő látogatási forma kizárásának lehetőségével a kapcsolattartással összefüggésben elkövetett fegyelemsértés, szabályszegés esetére. E jogi megoldás – a Bíróság által is elvártak szerint – megfelelő egyensúlyt teremt a fogvatartás biztonsága érdekében szükséges korlátozások és az elítéltek családi élet tiszteletben tartásához fűződő egyezményben foglalt és az Alaptörvény által is védett jogának gyakorlása között.

3. A Javaslat közbeszerzésekkel kapcsolatos egyes elemei uniós jogi kötelezettséghez kapcsolódnak (az uniós irányelveknek való megfelelésből, az uniós rendeletek végrehajtásából, az Európai Unió Bíróságának újabb ítéleteiben megjelent jogértelmezésből következő módosítások), míg más elemek további, a gyakorlati igények alapján szükségessé vált, illetve technikailag szükséges módosításokat tartalmaznak. Az uniós jognak való megfelelést szolgálja egy új, a közbeszerzési eljárásokból történő kizáró ok megállapítása. Az új kizáró ok megállapítása az erdőirtáshoz és az erdőpusztuláshoz kapcsolódó egyes áruk és termékek uniós piacon történő forgalmazásáról és Unióból történő kiviteléről, valamint a 995/2010/EU rendelet hatályon kívül helyezéséről szóló, 2023. május 31-i (EU) 2023/1115 európai és tanácsi rendelet 25. cikk (2) bekezdés d) pontjának végrehajtását szolgálja.

Az aránytalanul alacsony ár intézményének újraszabályozása a hazai jogszabályi rendelkezések és jogalkalmazás az Európai Unió Bíróságának újabb gyakorlatának megfelelő megújítását szolgálja.

A jogorvoslatok hatékonyságát, az ügyféli jogok érvényesítését, illetve az egységes jogértelmezést szolgálják azok a módosítások, melyek lehetővé teszik a Közbeszerzési Döntőbizottság önálló jogorvoslattal megtámadható végzése ellen indított közigazgatási perben hozott bírósági ítélet elleni kúriai felülvizsgálatot, valamint a felelős akkreditált közbeszerzési szaktanácsadók (FAKSZ) részére képviseleti jog biztosítását a Közbeszerzési Döntőbizottság előtti eljárásokban a FAKSZ intézmény megszűnéséig.

4. További, a büntetőjogi jogterületet érintő módosítások jelennek meg a Javaslatban, amelyek a jogalkalmazói jelzések alapján azonosított megoldandó kérdéseket célozzák, valamint az uniós joggal való hatékonyabb összhang megteremtését szolgálják.

5. A Javaslat az alábbi jogszabályok módosítását tartalmazza:

– a Be.,

– a Büntető Törvénykönyvről szóló 2012. évi C. törvény (a továbbiakban: Btk.),

– a büntetések, az intézkedések, egyes kényszerintézkedések és a szabálysértési elzárás végrehajtásáról szóló 2013. évi CCXL. törvény (a továbbiakban: Bv. tv.),

– nemzetközi bűnügyi jogsegélyről szóló 1996. évi XXXVIII. törvény (a továbbiakban: Nbjt.),

– Európai Unió tagállamaival folyatott bűnügyi együttműködésről szóló 2012. évi CLXXX. törvény (a továbbiakban: EUtv.),

– büntető ügyekben alkalmazható közvetítői tevékenységről szóló 2006. évi CXXIII. törvény (a továbbiakban: Bktv.),

– a jogi személlyel szemben alkalmazható büntetőjogi intézkedésekről szóló 2001. évi CIV. törvény (a továbbiakban: Jszbt.),

– a jogi segítségnyújtásról szóló 2003. évi LXXX. törvény,

– a Schengeni Információs Rendszer második generációja keretében történő információcseréről, továbbá egyes rendészeti tárgyú törvények ezzel, valamint a Magyary Egyszerűsítési Programmal összefüggő módosításáról szóló 2012. évi CLXXXI. törvény,

– az egyes fizetési szolgáltatókról szóló 2013. évi CCXXXV. törvény,

– a hitelintézetekről és a pénzügyi vállalkozásokról szóló 2013. évi CCXXXVII. törvény,

– a biztosítási tevékenységről szóló 2014. évi LXXXVIII. törvény,

– az Önkéntes Kölcsönös Biztosító Pénztárakról szóló 1993. évi XCVI. törvény,

– a magánnyugdíjról és a magánnyugdíjpénztárakról szóló 1997. évi LXXXII. törvény,

– a befektetési vállalkozásokról és az árutőzsdei szolgáltatókról, valamint az általuk végezhető tevékenységek szabályairól szóló 2007. évi CXXXVIII. törvény,

– a tőkepiacról szóló 2001. évi CXX. törvény,

– a kollektív befektetési formákról és kezelőikről, valamint egyes pénzügyi tárgyú törvények módosításáról szóló 2014. évi XVI. törvény,

– az adóhatóság által foganatosítandó végrehajtási eljárásokról szóló 2017. évi CLIII. törvény (a továbbiakban: Avt.),

– az elektronikus hírközlésről szóló 2003. évi C. törvény (a továbbiakban: Eht.),

– a Nemzeti Adó- és Vámhivatalról szóló 2010. évi CXXII. törvény,

– a kormányzati igazgatásról szóló 2018. évi CXXV. törvény (a továbbiakban: Kit.),

– a személy- és vagyonvédelmi, valamint a magánnyomozói tevékenység szabályairól szóló 2005. évi CXXXIII. törvény,

– a közbeszerzésekről szóló 2015. évi CXLIII. törvény (a továbbiakban: Kbt.),

– az ügyvédi tevékenységről szóló 2017. évi LXXVIII. törvény.

Ezen indokolás a jogalkotásról szóló 2010. évi CXXX. törvény 18. § (3) bekezdése, valamint a Magyar Közlöny kiadásáról, valamint a jogszabály kihirdetése során történő és a közjogi szervezetszabályozó eszköz közzététele során történő megjelöléséről szóló 5/2019. (III. 13.) IM rendelet 20. § (2) bekezdés a) pontja alapján a Magyar Közlöny mellékleteként megjelenő Indokolások Tárában közzétételre kerül.

1. Az online csalások jelensége körébe sorolható bűncselekmények miatt indult nyomozások hatékonyságának az egyik legfontosabb tényezője, hogy a nyomozó hatóságok mennyire képesek időszerűen hozzáférni a pénzforgalmi és a kommunikációs forgalmi adatokhoz. Ez nem csak a tényállás megállapítása és a felelősségre vonás szempontjából fontos, hanem a bűncselekménnyel érintett vagyon visszaszerzése szempontjából is alapvető eljárási érdek. A hatályos szabályozás szerint ugyanakkor a nyomozó hatóság valamennyi ilyen adathoz – garanciális okból – az ügyészség engedélyével férhet hozzá, ami jelenleg minden egyes adatkérés esetén önálló ügyészi döntést tesz szükségessé. A Javaslat által meghatározott bűncselekmények esetében kijelenthető, hogy azoknak központi eleme a modern információs technológiák által biztosított lehetőségek használata, ezen lehetőségek kihasználása. A bűncselekmények elkövetését is jelentős részben éppen ezen eszközök tették lehetővé, azok tehát a modern pénzforgalmi és a kommunikációs eszközök és lehetőségek nélkül a jelenleg tapasztalható módon lényegében nem is lennének elkövethetők. Az ilyen módon elkövetett bűncselekmények dinamikájával, illetve az ezen dinamikát hatékonyan kezelni kívánó nyomozással nem összeegyeztethető a jelenlegi, eseti jellegű adminisztrációt igénylő adatkérési módszer. A jelenlegi szabályozással járó adminisztrációs terhek olyan mértékben nehezítik meg az ügyészség és a nyomozó hatóság feladatainak az ellátását, egyben lassítják az eljárást, hogy az már az adatvédelem – egyébként indokolt – követelményeivel sem magyarázható. A Be. 262/A. §-ának a bevezetése és az azzal összefüggő rendelkezéseket érintő módosítás a jelenlegi garanciális védelmi szint megtartására törekedve lehetővé teszi, hogy az ügyészség az engedélyét általánosságban, meghatározott keretek és időtartam megjelölésével megadhassa ezekben az ügyekben. Az ügyészség engedélye alapján a nyomozó hatóság felhatalmazást kap arra, hogy az elkövetett bűncselekmény által meghatározott keretekhez igazodó, aktuálisan felmerülő adatigénye alapján már további egyedi ügyészségi engedély nélkül kérjen adatszolgáltatást. Bár a szabályozás az ügyészségi engedély tekintetében konkrét követelményt (időtartamot, személyt, pénzintézetet vagy más feltételt) nem ír elő kötelező jelleggel, ez nem teszi parttalanná az adatkérés kereteit. Az egyedi adatok beszerzése után ugyanis az ügyészségnek felül kell vizsgálnia az adatkérés eredményét ahhoz, hogy az bizonyítékként felhasználható legyen. A nyomozó hatóság, az ügyészség és végső soron a bizonyíték törvényességét vizsgáló bíróság feladata azon jogalkalmazói gyakorlat kialakítása, amely az ügy és az elkövetés egyedi körülményeihez igazodóan elkerülhetővé teszi a parttalan, feltétel nélküli, visszaélésszerű jogalkalmazói gyakorlati kialakulását. Emellett rendeleti szinten kerülhet sor további részletszabályok kialakítására. Az utólagos ügyészi felülvizsgálat határidejére sem állapít meg a módosítás konkrét időtartamot a Javaslat, tekintettel arra, hogy önmagában egy ilyen időtartam meghatározása a bizonyíték elvesztését nem eredményezheti és érdemi garanciális tartalommal sem bír. Így az ügyészi felülvizsgálat megtörténhet a nyomozás befejezését megelőzően is. Érdemi garanciális követelmény ugyanakkor, hogy mindaddig, ameddig az ügyészségi felülvizsgálatra nem kerül sor, az keretengedély alapján beszerzett adatok bizonyítékként történő felhasználása kizárt. A beszerzett adatokra vonatkozó utólagos ügyészségi verifikáció nem csak a bizonyítás érdekében szükséges, hanem azért is, hogy az engedély kereteit túllépő, az ügyben büntetőeljárási szempontból irreleváns adatok törlése is megtörténhessen. Ezzel ugyanúgy kiszűrhetők az eljárási szempontból nem szükséges adatok, mintha az ügyészség egyenként vizsgálta volna a nyomozó hatóság adatszolgáltatásra vonatkozó engedélykéréseit. A módosítás alapján az adatvédelmi szempontú szükségesség és arányosság tekintetében tehát nem történik visszalépés, azonban a Javaslat által meghatározott bűncselekményi körben az adminisztrációs terhek csökkentése és az időszerűség javítása terén kedvezőbb irányba történő elmozdulás várható. Az online csalások jelenségén túlmenően is azonosíthatók olyan bűncselekmények, amelyeknél pénzforgalmi és a kommunikációs forgalmi adatok szisztematikus megszerzése a nyomozások természetes velejárója, ezért az új rendelkezések alkalmazhatóságát indokolt kiterjeszteni az ilyen bűncselekmények miatt folytatott nyomozásokra is. Ebbe a körbe sorolható minden bűnszervezetben elkövetett bűncselekmény, a pénzmosás és a költségvetési csalás miatt folytatott nyomozások is.

2. A jogalkotó – a bűnözés visszaszorítása és a hatékony bűnüldözés támogatása érdekében – elő kívánja mozdítani a nyomozó hatóság és a magánszektor szereplői közötti együttműködést. A Javaslatban szereplő számos, pénzügyi és hírközlési tárgyú törvényt érintő módosítás az együttműködési megállapodások megkötésére felhívó rendelkezést vezet be a szabályozásba. Megjegyzendő, hogy már a hatályos szabályozás sem zárja ki az együttműködési megállapodások megkötését, következésképpen a már megkötött együttműködési megállapodásokat sem érinti. A Javaslat – tekintettel arra, hogy a megállapodások alapján legfeljebb már meglévő a törvényi keretek közötti együttműködési megoldások alakíthatók ki – a megállapodások megkötésének lehetőségével nem ad konkrét jogi felhatalmazást, ugyanakkor egyértelművé teszi a jogalkalmazó szervek, így különösen a hatóságok és a pénzügyi szolgáltatók számára, hogy a jogszabályi kereteket hatékony megoldásokkal kitöltő együttműködési megállapodás megkötése jogszerű, egyben a bűncselekményekkel szembeni eredményes fellépés érdekében kívánatos is.

Az együttműködési megállapodással a felek keretbe foglalhatják például az adatkérések hatékony és gyors feldolgozása érdekében azok formai követelményeit, kapcsolattartó személyeket jelölhetnek ki, vagy megállapodhatnak akár bűnmegelőzési és bűnüldözési célok érdekében tett közös fellépésről is. A megállapodások keretei között tarthatnak képzéseket, együttműködhetnek az elkövetői trendek, mintázatok feltárása érdekében, vagy külön kommunikációs csatornákat jelölhetnek ki a már meglévő jogintézményekkel, jogszabályi kötelezettségekkel járó információáramlás hatékonyságának növelése, egyszerűsítése érdekében.

A megállapodással többek között elérhető, hogy az adatkérések és az arra adott válaszok egységesek legyenek, ahogy az is, hogy meghatározott feltételek esetén a felek előre meghatározott kommunikációs formát, csatornát jelöljenek ki. A módosítás támogatja a joggyakorlatot az egységes, hatékony, hibalehetőségekkel kevésbé terhelt, könnyebben nyomon követhető és archiválható, átlátható és költséghatékony működés kialakítása érdekében mind az adatkérő, mind pedig az adatszolgáltató oldalán.

Az együttműködési megállapodások célja tehát lehet egyaránt operatív, azaz konkrét büntetőeljárásban alkalmazható jogintézmények hatékonyságénak növelése. Másodsorban a megállapodás irányulhat az érintettek közötti stratégiai együttműködésre is, a bűnözés egészével szembeni hatékony fellépésére, és az ezzel kapcsolatos információk, tapasztalatok kölcsönös megosztására, az egyes érintettek oldalán rendelkezésre álló jogintézmények alkalmazásának összehangolására is. Az együttműködési megállapodás tárgyának általános korlátja az, hogy a hatályos jogi szabályozást – így kiváltképpen a garanciális szabályokat – nem írhatja felül.

1. Az Európai Bizottság a 2021-ben 2071. számon megindított kötelezettségszegési eljárásban 2024. július 25. napján kelt indokolással ellátott véleményében fenntartotta, hogy Magyarország nem ültette át teljeskörűen az európai elfogatóparancsról és a tagállamok közötti átadási eljárásokról szóló, 2002. június 13-i 2002/584/IB kerethatározat (a továbbiakban: Kerethatározat) egyes rendelkezéseit.

A 2024. július 25-én küldött levelében a Bizottság úgy ítélte meg, hogy Magyarország nem teljesítette a kerethatározat 34. cikkéből eredő kötelezettségeit, mivel nem fogadta el a Kerethatározat 21. cikkének való megfeleléshez szükséges rendelkezéseket (versengő nemzetközi kötelezettségek; ha a keresett személyt harmadik államból adták ki az adott tagállamnak, és ezt a személyt a specialitás szabályára vonatkozó rendelkezések védik), továbbá nem megfelelően ültette át a következőket:

– az 1. cikk (2) bekezdését és a 3., 4. és 4a. cikket, mivel az európai elfogatóparancs végrehajtása kötelező megtagadásának további indokát írja elő;

– a 4. cikk 6. pontját, mivel azt az európai elfogatóparancs végrehajtása megtagadásának kötelező indokaként ülteti át, túl tágan határozza meg a rendelkezéssel érintett személyek körét, és nem kötelezi Magyarországot arra, hogy az európai elfogatóparancs megtagadása esetén vállalja a büntetés végrehajtását;

– a 4a. cikk (1) bekezdését, mivel azt az európai elfogatóparancs végrehajtása megtagadásának kötelező indokaként ülteti át, valamint megállapítja, hogy a terhelt távollétében hozott határozat esetében a végrehajtás nem tagadható meg, ha megállapítható, hogy az átadás nem jár a terhelt alapvető jogainak sérelmével.

Magyarország az indokolással ellátott véleményre tekintettel vállalta a szükséges jogszabályok, vagyis az Nbjt. és az EUtv. megfelelő módosítását. A módosítás során a jogalkotó a szabályozás lényegén nem változtatva úgy alakította át a normaszöveget, amely várhatóan a Bizottság számára is elfogadható lesz.

2. Az Nbjt. módosítása a kerethatározat 21. cikkének való megfelelés miatt vált szükségessé. E cikk értelmében „a kerethatározat nem érinti a végrehajtó tagállam kötelezettségeit, ha a keresett személyt harmadik államból adták ki, és az illetőt a kiadatás alapjául szolgáló megállapodás specialitási szabályára vonatkozó rendelkezései védik. A végrehajtó tagállam minden szükséges intézkedést megtesz, hogy haladéktalanul beszerezze a keresett személyt kiadó harmadik állam hozzájárulását a személy átadásához az európai elfogatóparancsot kibocsátó tagállamnak”.

Ugyan a 21. cikk szabályozása csak arra az esetre vonatkozik, ha Magyarországról az érintett személy átadását európai elfogatóparancs alapján az Európai Unió valamely tagállama kéri, de tekintettel az Nbjtv. és az EUtv. által alkotott egységes rendszerre, a szabályozás kiadatásra vonatkozó rendelkezéseit az Nbjtv.-be is indokolt volt beilleszteni.

Azt az esetet kellett tehát az Nbjt.-ben szabályozni, amikor egy nem EU-s állam Magyarországtól kéri egy Magyarországon tartózkodó személy kiadatását, de Magyarországra az adott személy másik harmadik államból vagy az EU valamely tagállamából került átadás vagy kiadatás útján, és az érintett személyt a specialitás szabályai védik. Ha ugyanis az érintett személy a specialitás szabályairól nem mondott le, akkor a harmadik állam vagy az Európai Unió tagállamának hozzájárulása kell a Magyarországról való (újabb) kiadatásához. A kiadatási eljárás során eljáró Fővárosi Törvényszéknek minden szükséges intézkedést meg kell tennie annak érdekében, hogy a hozzájárulás tárgyában az arra jogosult állam vagy tagállam nyilatkozatát megszerezze. A Javaslat meghatározza, hogy a Fővárosi Törvényszék a hozzájárulás megadását a kiadatási kérelemnek a hozzájárulás iránti kérelem szempontjából lényeges adatainak (így különösen a bűncselekmény tényállásának és jogi minősítésének) a továbbításával az igazságügy miniszter útján kezdeményezi, és a kezdeményezésben tájékoztatást nyújt a kiadatási eljárás határidejéről, és ennek figyelembevételével a hozzájárulás megadására megfelelő határidőt tűz. A Javaslat egyrészt nem kizárólagos jellegű, másrészt nem érinti az általános együttműködési kötelezettséget. Erre figyelemmel a hozzájárulás tekintetében, akár azért, mert a jogalkalmazói gyakorlat egyes államok tekintetében általánosságban további adatok megküldését teszi szükségessé, akár azért mert az egyedi ügyben a megkeresett állam további adatok rendelkezésre bocsátását kéri, a bíróság a hozzájáruláshoz szükséges további adatok rendelkezésre bocsátására is jogosult, illetve köteles. Tekintettel arra, hogy ilyen esetben a kiadni kért személy kiadatása a megkeresett állam hozzájárulásától függ, nincs helye kiadatásnak sem akkor, ha azt az adott állam nem adja meg, sem akkor, ha a hozzájárulás a bíróság által megállapított határidőben nem érkezik meg. Minderre a Javaslat külön rendelkezést nem tartalmaz, minthogy a jogkövetkezmény – a kiadatás tilalma – magából a specialitás szabályából egyértelműen következik. A bíróság a kiadatási eljárás határidejére vonatkozó rendelkezések keretei között a hozzájárulás tekintetében a megkeresett állam részére adott határidőt módosíthatja. Bár az eljárás a Fővárosi Törvényszék előtt van folyamatban, a kiadatási eljárásban az államok közötti kapcsolattartásra az igazságügyi miniszter útján kerül sor, erre tekintettel szükséges egyértelművé tenni a szövegben, hogy a Főváros Törvényszék a miniszter útján továbbítja a szükséges dokumentumokat, ha a megkeresett állam valamely nem EU-s, tehát harmadik ország. Természetesen ebben az esetben is irányadó az Nbjt. általános szabálya, hogy amennyiben nemzetközi szerződés eltérően rendelkezik és adott esetben a közvetlen vagy más csatornán történő kapcsolatfelvételt teszi lehetővé, úgy azt kell alkalmazni. A Javaslat szövege rögzíti azt is, hogy ha a megkeresett ország az Európai Unió tagállama, a hozzájárulás iránti kérelem továbbítása során az EUtv. megfelelő alkalmazásával kell eljárni, ide érve a kapcsolatfelvétel csatornájára vonatkozó rendelkezéseket is.

Az Nbjt. 16. § (1) bekezdés a) pontjának módosítására szövegpontosítás miatt volt szükség, mivel harmadik állam esetében átadásról nem lehet szó, csak kiadatásról, ezért az „és nem adják át” szövegrész hatályon kívül helyezésére volt szükség.

Az Nbjt. 16. § (2) bekezdése azt az esetet szabályozza, amikor Magyarországnak kell hozzájárulnia egy már kiadott személy további kiadatásához. Itt is pontosításra volt szükség, mivel előfordulhat, hogy a megkereső államhoz (tehát ahhoz az államhoz, amelynek az érintett személyt Magyarország kiadta) valamely EU-s tagállam nyújt be kiadatás iránti kérelmet. Ebben az esetben a miniszternek (a további kiadatáshoz való hozzájárulás érdekében) az európai elfogatóparancs végrehajtásának feltételeit kell megvizsgálnia (tekintettel arra, hogy bár egy harmadik állam közbeékelődésével, de Magyarországról egy EU-s tagállamba fog kerülni az érintett személy).

Az EUtv. 21. cikknek megfelelő új szabályait az újonnan beillesztett 5/A. § és a 21. § (4) bekezdésének módosított rendelkezése tartalmazza. E szabályok tartalma és szabályozási logikája azonos az Nbjt. szabályozásával, azzal, hogy ebben az esetben a specialitás kérdése egy átadási – tehát európai elfogatóparancs alapján indult – eljárásban merül fel. Ilyen esetben az átadást kérő állam minden esetben az Európai Unió egy tagállama, ugyanakkor a hozzájárulással érintett álltam, ahonnan a terhelt Magyarországra érkezett, lehet az EU tagállama, de akár harmadik ország is. Szintén az EUtv-ben szabályozott az az eset, amikor Magyarországról átadott személy továbbadására kerül sor. Ez utóbbi esetben az EU tagállama keresi meg Magyarországot a hozzájárulás tárgyában, ugyanakkor az uniós tagállamban folyamatban lévő eljárás lehet átadási és kiadatási eljárás is, így a hozzájárulás tartalma is ennek megfelelően eltérő módon alakul.

3. A Bizottság indokolással ellátott véleményében kifogásolta, hogy nem megfelelőek a magyar szabályok arra az esetre, ha az európai elfogatóparancsról rendelkező kerethatározat és a kölcsönös elismerés elvének büntetőügyekben hozott, szabadságvesztés büntetéseket kiszabó vagy szabadságelvonással járó intézkedéseket alkalmazó ítéleteknek az Európai Unióban való végrehajtása céljából történő alkalmazásáról szóló 2008/909/IB tanácsi kerethatározat szabályai találkoznak egymással, nevezetesen, ha az európai elfogatóparancsot szabadságvesztés büntetés vagy szabadságelvonással járó intézkedés végrehajtása céljából bocsátották ki, mivel Magyarország az európai elfogatóparancsról rendelkező kerethatározatban foglalt szabályokhoz képest új megtagadási okot alkotott.

A legjelentősebb változás ennek kapcsán, hogy az EUtv. 5. § (3) bekezdésének módosított rendelkezése értelmében a továbbiakban a bíróság az európai elfogatóparancs megtagadása helyett az európai elfogatóparancs végrehajtásának akadályát állapítja meg, ha az európai elfogatóparancs végrehajtásának egyéb megtagadási oka nem áll fenn, és a rendelkezésre álló adatok alapján a végrehajtás átvételének feltételei fennállnak, és a végrehajtás átvételének megtagadási oka nem állapítható meg. Lényeges, hogy a szabályozás – és ennek megfelelően a jogalkalmazói gyakorlat – azon logikája nem változik, hogy az európai elfogatóparancs végrehajtására irányuló eljárást meg kell szakítani, amennyiben a végrehajtás átvétele – illetve az erre irányuló eljárás megindítása – nem kizárt. A Javaslat alapján ugyanakkor e megszakításra a továbbiakban nem az európai elfogatóparancs megtagadásával (majd szükség esetén a megtagadó rendelkezés hatályon kívül helyezésével) kerül sor. A továbbiakban az európai elfogatóparancs megtagadására – a Kerethatározattal összhangban – formálisan és tartalmilag is csak akkor kerülhet sor, ha a végrehajtás átvételével kapcsolatos döntés megszületik. Az 5. § (3) bekezdésében foglaltak megállapítását segíti az 5. § (4) bekezdésének szabályozása is, amely a beilleszkedési feltétel vizsgálatáról szól (amely az igazságügyi miniszter feladat- és hatáskörébe tartozik). A végrehajtás átvételének két egymást kiegészítő feltételrendszere a jogi feltételek fennállása (kizáró okok hiánya), valamint a beilleszkedési feltétel fennállása. A beilleszkedési feltételt magyar állampolgár esetében nem, csak nem magyar állampolgár kapcsán kell vizsgálni, ennek megfelelően magyar állampolgárok esetében – az európai elfogatóparancs végrehajtása tárgyában folytatott eljárásban – továbbra is kizárólag a jogi feltételek, kizáró okok kérdését kell a bíróságnak vizsgálni a végrehajtási akadály megállapítását megelőzően. Amennyiben viszont az érintett személy nem magyar állampolgár, a miniszter állapítja meg a beilleszkedési feltétel fennállását vagy annak hiányát, és ennek, egyben a végrehajtás átvétele feltételei fennállásának figyelembevételével kell döntést hozni az európai elfogatóparancs végrehajtása akadályának tárgyában. Tekintettel arra, hogy az átadási eljárás határideje a végrehajtás átvételére figyelemmel nem módosítható, így a beilleszkedési feltétel vizsgálatára olyan határidő kitűzése szükséges, amellyel az átadási eljárás határideje tartható. A szabályozás a fentiekben bemutatottak szerint a továbbiakban nem tesz formális különbséget a Magyarországon lakcímmel rendelkező magyar állampolgárok esetében, akik vonatkozásában a korábbi szabályozás – a Bizottság által kifogásolt módon – külön rendelkezést tartalmazott. A továbbiakban az állampolgárságra tekintet nélkül, a végrehajtás átvételéhez szükséges tartalmi követelmény, a beilleszkedési feltétel fogja meghatározni a bíróság döntésének alakulását.

Ha a bíróság az 5. § (3) bekezdése alapján megállapította, hogy az európai elfogatóparancs végrehajtásának akadálya van, a további lépések a következők:

– az EUtv. 124/C. § (1) bekezdése értelmében az arról való döntéssel egyidejűleg, hogy az európai elfogatóparancs végrehajtásának akadálya van, a bíróság elrendeli az elítélt ideiglenes végrehajtási letartóztatását (azért, hogy a Magyarországon való jelenlétét, és így a büntetés vagy az intézkedés végrehajtását biztosítsa);

– az EUtv. 124/C. § új (1a) bekezdése alapján a bíróság az ideiglenes végrehajtási letartóztatás elrendelésével egyidejűleg tájékoztatást nyújt az európai elfogatóparancsot kibocsátó tagállamnak, amely keretében információt nyújt az ideiglenes végrehajtási letartóztatás elrendeléséről és annak határidejéről, továbbá arról, hogy a rendelkezésre álló adatok alapján a szabadságvesztés büntetés vagy a szabadságelvonással járó intézkedés végrehajtása átvételének törvényi feltételei fennállnak, arról, hogy amennyiben a másik tagállam szeretné a végrehajtás átvételét, küldje meg a szükséges tanúsítványt, valamint arról is, hogy amennyiben a tanúsítvány kibocsátását követően a bíróság megállapítja, hogy a végrehajtás átvételének mégis akadálya van, úgy az európai elfogatóparancs végrehajtására irányuló eljárást folytatni fogja. A Javaslat e szabályozási megoldással is a Kerethatározatnak történő megfelelést biztosítja. A Kerethatározat alapján ugyanis a szabadságvesztés büntetés végrehajtása érdekében kibocsátott európai elfogatóparancs végrehajtása akkor tagadható meg, ha a tagállam „vállalja” a szabadságvesztés büntetés végrehajtásának átvételét. Ugyanakkor a magyar szabályozástól teljes mértékben idegen a diszkrecionális döntési kompetenciára utaló „vállalás”, amelynek címzettje egyébként sem lehetne a bíróság. A magyar szabályozás alapján a végrehajtás átvételére akkor kerülhet sor, ha annak törvényben meghatározott feltételei fennállnak, nem pedig akkor, ha azt Magyarország vállalja. Az ezzel kapcsolatos döntési lehetőség tehát a jogszabályi feltételek között, e feltételek vizsgálatával hozható meg, nem pedig attól függetlenül. Ennek megfelelően a bíróság kizárólag a döntéséről, és a törvényi feltételek fennállásáról tud tájékoztatást nyújtani, amely egyúttal azt is jelenti, hogy – egyéb kizáró ok felmerülésének hiányában – a tanúsítvány megküldése esetén a végrehajtás átvételére ténylegesen sor is fog kerülni.)

– az EUtv. 17/A. § (1) bekezdésének módosított szövege értelmében, ha a tanúsítvány megérkezése után megindul az EUtv. IX/A. Fejezet szerinti eljárás, és az eljárásban a bíróság a végrehajtás átvételét végül megtagadja, a bíróság ezzel egyidejűleg az európai elfogatóparancs végrehajtásának akadályáról szóló határozatát hatályon kívül helyezi, és az európai elfogatóparancs végrehajtására irányuló eljárását folytatja;

– ha az EUtv. IX/A. Fejezet szerinti eljárásban a bíróság dönt a végrehajtás átvételéről, akkor az EUtv. 5. § (1) bekezdés módosított b) pontja értelmében a ne bis in idem elvére hivatkozva az európai elfogatóparancs végrehajtását megtagadja;

– végül ki kell emelni az EUtv. 5. § (4a) módosított bekezdését, amely szerint, ha a terhelt az átadásba beleegyezik, akkor nincs helye és indoka a fent ismertetett szabályok alkalmazásának, ebben az esetben az európai elfogatóparancs végrehajtására kerül sor (amennyiben annak megtagadási oka nem merül fel).

4. A Bizottság megfogalmazott észrevételeket a kerethatározat 4a. cikk (1) bekezdésének átültetésével kapcsolatban is. Egyrészt kifogásolta, hogy az EUtv. 5. § (5) bekezdése kötelező, nem pedig mérlegelésen alapuló megtagadási okot ír elő a távollétes eljárásra vonatkozóan, másrészt jelezte, hogy Magyarország a kerethatározatban foglaltaknál szélesebb körben, a Kerethatározatban nem szerepelő újabb megtagadási ok előírásával ültette át a rendelkezést. A módosítás ezeket az aggályokat igyekszik kiküszöbölni. Egyrészt az 5. § (5) bekezdése a továbbiakban mérlegelésen alapuló megtagadási okot szabályoz, amennyiben a „megtagadja” szövegrész helyébe a „megtagadhatja” szöveg lép. Hatályát veszti továbbá a Bizottság által plusz megtagadási okként megjelölt, az EUtv. 5. § (6) bekezdésének e) pontjában foglalt rendelkezés, és új szabályként kerül be az 5. §-ba a (6a) bekezdés.

A szabályozás logikája a továbbiakban a következő: az 5. § (5) bekezdése kimondja, hogy az európai elfogatóparancs végrehajtását a bíróság megtagadhatja, ha azt olyan határozat végrehajtása céljából bocsátották ki, amelyet a terhelt távollétében hoztak. E rendelkezés tehát azt a Kerethatározat tartalmával azonos általános felhatalmazást tartalmazza, hogy a távollétes eljárásban hozott határozat végrehajtása érdekében kibocsátott európai elfogatóparancs végrehajtása megtagadható. Ezen általános felhatalmazáshoz képest a kivételeket – amikor tehát a végrehajtás nem tagadható meg, a (6) és az új (6a) bekezdések határozzák meg. Az 5. § (6) bekezdése értelmében nincs helye megtagadásnak, ha az a)–d) pontban foglaltak megvalósulnak (a Javaslat alapján a korábbi e) pont hatályát veszti). Az a–d) pontban foglalt okok szorosan követik a Kerethatározat – 2009-ben módosított – rendelkezéseit. Az új (6a) bekezdés azt a helyzetet kívánja kezelni, amikor a (6) bekezdésben foglalt egyik kizáró ok sem állapítható meg, vagyis a távollétes eljárásra figyelemmel az európai elfogatóparancs megtagadásának lehetősége adott. A Javaslat alapján ebben az esetben, akkor kerülhet sor a megtagadásra, ha a felmerült körülmények alapján a bíróság egyértelműen megállapítja, hogy az átadás a terhelt távollétéből fakadóan a terhelt nemzetközi vagy európai uniós jogi aktusban rögzített védelemhez való jogának sérelmével járna. A távollétes eljárás tekintetében tehát a bíróság nem bármit és nem diszkrecionálisan vizsgálhat, hanem azt a körülményt, amely a távollétes eljárással, illetve ennek a megtagadási oknak a lényegével összefüggésben hozható, nevezetesen a védekezéshez való jog sérelmét. Amennyiben tehát a bíróság azt állapítja meg, hogy a döntést a terhelt távollétében hozták, és a (6) bekezdés szerinti megtagadást kizáró okok nem állapíthatók meg, az európai elfogatóparancs megtagadásának nincs helye, ha a terhelt védekezéshez való joga érdemben nem sérült. E rendelkezés bevezetésének alapja a C-416/20. sz. TR kontra Generalstaatsanwaltschaft Hamburg ügyben hozott ítélet, amelyben a Bíróság kimondta, hogy abban az esetben, ha a végrehajtó igazságügyi hatóság azt állapítaná meg, hogy az európai elfogatóparancs végrehajtása megtagadásának lehetőségét kizáró feltételek nem teljesültek, a bíróság – tekintettel arra, hogy a 4a. cikk az elfogatóparancs végrehajtása megtagadásának mérlegelhető esetéről rendelkezik – mindenesetre figyelembe vehet más olyan körülményeket is, amelyek lehetővé teszik számára, hogy megbizonyosodjon arról, hogy az átadás nem jár az érintett személy védelemhez való jogának megsértésével, és átadhatja őt a kibocsátó tagállamnak. Az új (6a) bekezdés célja tehát a jogalkalmazók orientálása azzal kapcsolatban, hogy a terhelt távollétében hozott határozatok végrehajtása során milyen elvek mentén járjanak el, ha a (6) bekezdésben foglalt kizáró okok egyik sem valósul meg.

A Magyarország 2024. évi központi költségvetésének megalapozásáról szóló 2023. évi LIII. törvény 2023. szeptember 1-jével megemelte pénzbüntetés napi tételének összegét, valamint a jogi személlyel szemben büntetőjogi intézkedésként alkalmazható pénzbírság legalacsonyabb összegét. A további jogsértések megelőzése érdekében indokolt ezen összegek ismételt megemelése.

Szövegcserés pontosítás.

Az Eht. módosítása az elektronikus hírközlő hálózatok és szolgáltatások biztonságának növelése érdekében a hívószám-hamisítással összefüggő csalások megelőzését szolgálja. Az azonosítókkal, azaz a hívószámokkal összefüggő speciális visszaélések megelőzése és a visszaélésekkel szembeni fellépés érdekében a tervezet meghatározza a nyilvánosan elérhető telefonszolgáltatást nyújtó szolgáltatók hívószám-hamisítást megelőző vizsgálattal összefüggő feladatait.

A hívószám-hamisítás egy olyan, kifejezetten elterjedt és nagy összegű károkat okozó csalási módszer, amelynek során nem a hívást kezdeményező valódi telefonszáma jelenik meg a hívott fél készülékén, hanem egy másik, a hívó által előre beállított olyan telefonszám, amely jellemzően valamely közismert szolgáltató telefonszáma. A „számcsere” végrehajtásának oka, indoka a hívott személy megtévesztése, a hívó ugyanis a hívószám-hamisítás által hihetőbbé teszi a telefonhívását, például azt próbálhatja meg elhitetni a hívott féllel, hogy egy banki alkalmazottal beszél, hiszen látszólag a bankjától érkezett a hívás, és egy pénzügyi tranzakció során fellépő hiba vagy csalásgyanú miatt egyeztetnek és ehhez szükséges a hívott banki adatainak megadása.

A javaslat célja, hogy a belföldi hálózatban a magyar számozási tervbe tartozó hívószámok esetén megelőzhető legyen a hívó félnél megjelenő telefonszám (hívó azonosító) hívó általi manipulálása, vagyis a hívó fél ne tudjon egy olyan hívószámot saját számaként megjeleníteni, amelynek használatára nem jogosult. A nemzetközi hálózatokból érkező hívásokat – a kiberbiztonsági és hálózatbiztonsági követelményekkel összhangban – a szolgáltatók akkor végződtethetik, illetve irányíthatják tovább, ha az NMHH Elnökének rendeletében meghatározott vizsgálatokat elvégezték és a jogszabályban előírt feltételek teljesültek. A vizsgálatok elvégzése érdekében a szolgáltatók együttműködési kötelezettségét is rögzíti a tervezet. Rendelkezik továbbá a kapcsolódó adatkezelésről és arról is, hogy amennyiben a szolgáltató ezeknek a kötelezettségeknek nem tesz eleget, az NMHH Hivatala ideiglenes biztosítási intézkedést is alkalmazhat a mulasztó szolgáltatóval szemben.

A módosítás újraszabályozza a személy- és vagyonvédelmi, valamint a magánnyomozói tevékenység szabályairól szóló 2005. évi CXXXIII. törvény 72/B. §-át, amely speciális szabályokat tartalmaz bizonyos személy- és vagyonvédelmi tevékenységekhez kapcsolódóan az aránytalanul alacsony árat tartalmazó ajánlatok azonosítására és az ezekkel kapcsolatos indokolás kérésre. A módosítás megteremti az összhangot a Kbt. 72. § (1) bekezdésének módosításával.

1. A sértettek igényeinek támogatása az alapja annak a többirányú módosításnak, ami a mediáció, illetve más helyreállító szemléletű módszerek alkalmazásának a kiszélesítését és rugalmasabbá tételét célozza. Ennek egyik eleme, hogy a Javaslat alapján a Btk. 29. § (1a) bekezdésének beiktatásával bővül az ügyészség mozgástere. A csekélyebb súlyú [a Btk. 29. § (1) bekezdésének a hatálya alá eső] ügyekben nem csak a közvetítői eljárás elrendelésére és ennek eredménye esetén a büntetőeljárás megszüntetésére, avagy a közvetítői eljárás megtagadására lesz lehetősége. Új, harmadik lehetőségként jelenik meg, hogy a közvetítői eljárás elrendelésére anélkül kerüljön sor, hogy ennek sikere esetére az ügyészség teljes egészében lemondana a büntetőigényről. Erre a lehetőségre azért is szükség van, mert a közvetítői eljárás ezekben az ügyekben is pozitív hatást fejthet ki, és méltányolható is lehet a közvetítői eljárás keretében végzett jóvátétel, miközben bizonyos büntetésektől (pl. közlekedési bűncselekmény esetén a járművezetéstől való eltiltás) nem lehet eltekinteni. A korábbi szabályozás alapján az ügyészség ilyen esetekben a büntetőjogi igény érvényesítése, a büntetés kiszabás – törvényen alapuló – mellőzhetetlensége miatt nem engedélyezhette a közvetítői eljárást, ezáltal elzárta a sértett jóvátételének lehetőségét, annak ellenére, hogy a kötelező törvényi szabályok alkalmazásától eltekintve további büntetés kiszabásával kapcsolatos igény egyebekben nem merült fel.

Az anyagi jog mellett a Be. 412. §-át érintő és azzal összefüggő további módosítás a Be. hatályos szabályait is rugalmasabbá teszi azzal, hogy lehetőség nyílik a közvetítői eljárás elrendelésére a büntetőeljárás felfüggesztése nélkül is. Ennek igénye azzal indokolható, hogy mindazon ügyekben, amelyekben a tevékeny megbánás büntethetőséget megszüntető okként nem merülhet fel, nem, illetve nem feltétlenül indokolt az eljárást lezáró döntés késleltetése. Ezzel a módosítással megnyílik az út az olyan közvetítői eljárások előtt, amelyek a büntetőeljárás szakaszain átívelve, párhuzamosan folytathatók a büntetőeljárással. Vagyis az érintett esetkörben a közvetítői eljárásnak nem akadálya, hogy a nyomozati szak lezárásaként az ügyész vádat emel, majd a bírósági eljárás is folyik, sőt az sem, ha jogerős bírósági döntéssel le is zárul az eljárás.

Ezen büntetőeljárási szabályokkal összefüggő Bktv. rendelkezések módosítására is sor kerül. Az indokolt technikai módosítások mellett a büntetőeljárás felfüggesztése nélkül elrendelt közvetítői eljárás (a büntetőeljárással párhuzamos közvetítői eljárás) sajátosságaiból adódó eltérések olyan módosításokat tettek szükségessé, mint hogy a párhuzamos eljárásokban a megállapodásnak nem kötelező tartalmi kelléke a teljesítés megszabott határideje, továbbá, hogy az eljárás befejezését nem a teljesítés, hanem a megállapodás megkötése jelenti. Ugyancsak fontos eltérés, hogy a közvetítőnek a párhuzamos eljárásban nem feladata sem a teljesítés ellenőrzése, sem az eredmény közvetítése a hatóságok felé. Miután a terhelt érdeke, hogy a megvalósult jóvátétel az eljáró hatóság tudomására jusson, a módosítás biztosítja, hogy a megállapodásnak része lehessen a terhelt erre irányuló kötelezettségvállalása is. Emellett természetesen a bíróság és az ügyészség számára is rendelkezésre áll, hogy az általános eljárási szabályok alapján rendelkezésére álló eszközrendszerrel, a sértett, illetve a terhelt bevonásával a teljesítés megtörténtét ellenőrizze. Lényeges, hogy a párhuzamos eljárás esetén az eljárás befejezése sem függ sem a megállapodás megkötésétől, sem annak teljesítésétől. Ennek megfelelően a bíróság és az ügyészség az érdemi döntésének meghozatalával nem kell, hogy megvárja ezek eredményét, döntését a rendelkezésére álló adatok figyelembe vételével (a terhelt vállalta a részvételt, a terhelt megkötötte a megállapodást, a terhelt részben vagy egészben teljesítette a megállapodásban foglaltakat, stb.) hozza meg. A bíróság és az ügyészség legfeljebb az általános eljárási szabályok alapján, az eljárás keretei között, annak időszerű lefolytatásának igényét szem előtt tartva biztosíthat időt a megállapodás megkötésére, teljesítésére.

A közvetítői eljárásban is megjelenő mediációs módszerek szélesebb körben is lehetőséget biztosítanának a bűncselekménnyel kicsúcsosodó személyek közötti konfliktus feloldására, az okok és a következmények kezelésére. A közvetítői eljárás azonban számos kötöttséget feltételez mind az ügyek típusát (pl. formális sértett hiányában elképzelhetetlen a közvetítői eljárás), mind a közvetítői eljárás során alkalmazható módszereket illetően (pl. nem végezhető közvetítői eljárás a terhelt és egy másik bűncselekmény sértettje között). Ahhoz, hogy a meglevőnél szélesebb helyreállító módszerek legyenek alkalmazhatók a büntetőeljárással összefüggésben, de a közvetítői eljárás jelenlegi keretei is megmaradjanak, a Be. 419. §-át érintő és az azzal összefüggő módosítás a feltételes ügyészi felfüggesztés keretei között biztosít lehetőséget a szélesebb körű helyreállító módszerek alkalmazására. A helyreállító módszerek részletezése alacsonyabb szintű jogszabályban rugalmasan kivitelezhető, ezért új felhatalmazó rendelkezésre is szükség van a Be. 866. §-ának a kiegészítésével. Rendeleti szabályozásra nem utalható az adatkezelés jogalapjának a meghatározása, ezért a Be. 99. §-ának a módosításával szükséges megfelelő felhatalmazást adni erre a helyreállító, mediációs tevékenységet végzők számára.

Az előzőekben tárgyalt módosítás megerősíti, hogy a feltételes ügyészi felfüggesztés a közvetítői eljárással konkuráló jogintézmény lehet, ezért az eljárási szempontból optimális intézmény megválaszthatósága érdekében is szükséges módosítani a Be.-t. Lehetőséget szükséges biztosítani arra, hogy az ügyészség közvetítői eljárás helyett (akár az arra vonatkozó indítványok ellenére is) feltételes ügyészi felfüggesztést alkalmazzon, elsősorban az így elérhető helyreállító módszerek alkalmazása érdekében. A Be. 413. §-át érintő módosítás ugyanakkor az olyan helyzetekre is megoldást nyújt, amikor a sérelem jóvátétele mellett más többletkötelezettség vagy a terhelt huzamosabb időn át történő figyelemmel kísérése szükséges.

A két típusú jogintézmény ezzel alkalmazható lesz egymás alternatívájaként, de egy további, a Be. 415. §-át érintő módosításnak köszönhetően, szűk körben egymást követően is. E tekintetben a módosítás célja az, hogy ha a közvetítői eljárás eredménytelensége nem róható fel a terheltnek, akkor még lehetőség legyen vele szemben feltételes ügyészi felfüggesztést alkalmazni. A hatályos keretek között ugyanis a közvetítői eljárást követően kizárt lenne a feltételes ügyészi felfüggesztés alkalmazása, ezzel a terhelt méltányolható helyzetére sem adható adekvát jogi válasz.

A közvetítői eljárásnak a büntetőeljárás felfüggesztése nélküli elrendelhetősége szükségessé teszi az így lefolytatott közvetítői eljárás eredményeként létrejött megállapodás sorsának rendezését is, erre irányul a Be. bevezetni kívánt 415/A. §-a. Miután ezen közvetítői eljárások eredményességének vagy eredménytelenségének ténye az ügyészség és a bíróság által figyelembe veendő körülményként értékelhető, szükséges annak rögzítése, hogy a megkötött megállapodást a rendelkező ügyésznek, majd vádemelést követően az eljáró bíróságnak kell megküldeni.

Az utóbbi években jelentős változás állt be az ár-érték viszonyokban, amelyek indokolják a fizetési meghagyásos eljárásban meghatározott díjak módosítását. A bekövetkezett árváltozások a közjegyzői irodák és a Magyar Országos Közjegyzői Kamara (a továbbiakban: MOKK) rendszerének üzemeltetéséhez szükséges erőforrások beszerzésének és működtetésének költségeit is jelentősen megnövelték. Nagymértékben emelkedtek mind a villamos energiáért, mind a papírért, mind a postai szolgáltatásokért fizetendő költségek, illetve a munkaerő finanszírozása is drágábbá vált. Ez a változás szükségessé teszi a költségek módosítását, valamint ezzel együtt a közjegyzői irodák működési költségeinek finanszírozása érdekében a megfizetett eljárási díjaknak a MOKK és az eljáró közjegyzők közötti felosztási arányának módosítását is.

Az interneten virágzó bűnözés egyik gócpontja a különféle csaló profilok felhasználása, amelyeken keresztül a bűnözők folytatják tevékenységüket. Bár jelenleg léteznek jogi eszközök, amelyek lehetővé teszik egy konkrét adat eltávolítását az internetről (elektronikus adat ideiglenes hozzáférhetetlenné tétele), azonban nincs olyan hatékony rendszer, amely teljes profilt, illetve technikai értelemben teljes tárhelyszolgáltatást felfüggesztene, illetve törölne, pedig ezek a profilok gyakran többszörösen újabb és újabb bűncselekmények felületévé válnak. A bűnüldözés gyakran lépéshátrányba kerül azért, mert egyenként kell fellépni konkrét jogsértő adatok letiltása érdekében ahelyett, hogy a teljes felhasználói profilt tiltanák le. Hiába távolítanak el egyes adatokat, ugyanazokkal a profilokkal vagy ugyanazon személyek újra feltöltik azokat, így az online bűnözés folytatódik.

Az online csalások megnehezítése érdekében indokolt új jogintézményeket bevezetni a büntetőjogba, amelyek lehetőséget teremtenek a büntetőeljárás során a hatóságoknak arra, hogy egy tárhelyszolgáltatót (pl. egy közösségi médiaszolgáltatót) kötelezzenek egy bűncselekményt elkövető személy profiljának a felfüggesztésére, megszüntetésére, továbbá arra, hogy a felfüggesztés hatálya alatt az érintett személy a szolgáltatóval ne is köthessen újabb szolgáltatási szerződést.

Mindezek érdekében a Btk. kiegészül egy új intézkedéssel, a tárhelyszolgáltatás megszüntetésével. Az új intézkedést a bíróság abban az esetben alkalmazhatja, ha az adott tárhelyszolgáltatást az elkövető a bűncselekmény elkövetéséhez eszközül használt vagy arra szánt. Ezek az esetek lefedik mindazon történeti tényállásokat, amikor az adott szolgáltatás felhasználásával történt a bűncselekményt megvalósító kommunikáció vagy a szolgáltatás a későbbi bűncselekmény elkövetésére lett igénybe véve. Hasonlóan az elektronikus adat végleges hozzáférhetetlenné tételéhez, az új intézkedésnek sem képezhetik korlátját a felsorolt büntethetőségi akadályok (gyermekkor, kóros elmeállapot, vagy törvényben meghatározott büntethetőséget megszüntető ok), illetve a megrovás. Ezzel összefüggésben a Be. több rendelkezése is kiegészül [Be. 566. § (5) bekezdése, 569. § (2) bekezdés] és végső soron a Be. CVI. fejezete szerinti eljárásnak is helye lehet, ha az intézkedés alkalmazásának a feltételei fennállnának, de a büntetőeljárásban a büntetőjogi felelősség megállapítására nem kerülne sor.

A létrejövő anyagi jogi intézkedés értelemszerűen nem alkalmazható az eljárás folyamatban léte alatt, ezért a Be. LIII/A. fejezetének beiktatásával létrejön egy új, vagyont érintő kényszerintézkedés is. A kényszerintézkedés alkalmazása nem kötött bírói engedélyhez, a módosítás ugyanakkor a másodfokú döntés jogát közvetlenül a bíróság számára biztosítja, a Be. 374. § (1) bekezdésben felsorolt felülbírálati tárgykörök kiegészítésével. A kényszerintézkedés elrendelését a módosítás csak a közvádas ügyekben teszi lehetővé azzal a kettős feltétellel, hogy egyébként az anyagi jogi intézkedésnek is helye lenne, és felmerül a bűnismétlés veszélye. A kényszerintézkedéssel érintett személy számára a Be. módosításával kell biztosítani a vagyoni érdekelt eljárási jogait, hiszen a szolgáltatás fölötti jogai nem feleltethetők meg a Be. 57. § (1) bekezdésben szereplő jogoknak. Erre tekintettel a Javaslat a tárhelyszolgáltatás felfüggesztésével érintettet vagyoni érdekeltként is nevesíti. A kényszerintézkedés és az anyagi jogi intézkedés közötti tartalmi különbség, hogy a kényszerintézkedés nem csak a szolgáltatás használatából való kizárást valósít meg, hanem azt is kizárja, hogy a végrehajtásra köteles szolgáltató a vagyoni érdekelttel újabb szolgáltatásra irányuló szerződést kössön. A kényszerintézkedés említett jogkövetkezményei fennmaradnak a büntetőeljárás tartama alatt, a kényszerintézkedés meghosszabbításáról, fenntartásáról nem szükséges meghatározott időközönként döntést hozni. Ezzel együtt a büntetőeljárást lefolytató szervek feladata, hogy biztosítsák a kényszerintézkedés arányosságát, és amennyiben arra már nincs szükség, döntsenek annak megszüntetéséről.

A végrehajtás terén a módosítás nem csak a címzett szolgáltatókra telepít feladatokat a Be. kiegészülő szabályozása, és a Bv. tv. új XXVI/A. fejezete, hanem a végrehajtás állami kikényszeríthetősége érdekében az Avt. 29. §-át és 125/G. §-át érintő módosításra is sor kerül.

Nem csak a sértett, hanem minden személy magánautonómiájának tisztelete magában foglalja azt a mindenkire vonatkozó jogi kötelezettséget, hogy az érintett akarata ellenére tartózkodni kell magánéletébe való egyoldalú beavatkozástól. Még hangsúlyosabb ez az igény a személy elleni erőszakos bűncselekmények olyan sértettjei részéről, akik nem kívánnak semmilyen módon kapcsolatot fenntartani a sérelmükre bűncselekményt elkövető személyekkel. A sértettek magánautonómiájának tiszteletén túl a bűncselekményre tekintettel a terhelttől való félelmük is indokolja, hogy ezek a sértettek az általánosnál fokozottabb jogi védelemben részesüljenek. A személyi szabadságot érintő bírói engedélyes kényszerintézkedések hatályos rendszerében is rendelkezésre állnak jogintézmények, amelyek a sértettek védelmét hatékonyan szolgálják, de ezek a terheltet érintő súlyos jogkorlátozások miatt csak végső esetben, a jövőbeni sérelem bekövetkezésére irányuló konkrét gyanúokok fennállása esetén, és mind a sértett, mind az eljáró szervek számára komolyabb adminisztrációs leterhelés mellett alkalmazhatók. A sértetti magánautonómia védelmének alkotmányos és magánjogi gyökereire tekintettel a jogalkotó lehetőséget lát egy olyan új jogintézmény bevezetésére, amely egyértelmű hatósági akaratot tükröz (hatósági felhívást tartalmaz) és lényegében különösebb adminisztrációs teher nélkül alkalmazható. A Be. új 51/A. §-a szerinti jogintézmény lényege, hogy önmagában nem fejez ki jogkorlátozást, csupán a sértett nyilatkozatának hatósági felhívással történő megerősítését fejezi ki, amelyet a bíróság, az ügyészség vagy a nyomozó hatóság határozati formában közvetít a terhelt irányába. Az új jogintézmény önálló jogkorlátozó képességének a hiányára tekintettel a határozat létező jogviszonyokat nem változtat meg, így nincs helye akkor, ha pl. az aktuálisan létező jogviszonyokból fakadó kapcsolattartási jogot érintene, vagy a közös lakás elhagyásának a kötelezettségét, a munkahely, a közösen látogatott intézményektől való távolmaradást, illetve a közösen gyakorolt szülői felügyelet részjogosítványainak a korlátozott gyakorlását eredményezné. Ezeket a jogviszonyokat csak bírói engedélyes kényszerintézkedésekkel lehet korlátozni. A módosítás azt is rögzíti, hogy amennyiben a Be. 280. § (3) bekezdése szerint, távoltartás keretében nevesített külön kötelezettségek előírására lenne szükség, azok továbbra is a távoltartás keretében írhatók elő. A határozat meghozatalának feltételei között az említett kizáró feltételeken túlmenően a törvény csupán az érintett személyek státuszának ellenőrzésére vonatkozó alaki feltételt ír elő, nevezetesen, hogy a terhelt gyanúsítotti vagy vádlotti státusza fennáll-e a sértett sérelmére elkövetett személy elleni erőszakos bűncselekmény tekintetében. E körben lényeges, hogy ez utóbbi feltétel alaki természetű, nem szükséges erre tekintettel pl. a megalapozott gyanú felülbírálata, csupán a gyanúsítás megtörténtének a vizsgálata. Természetesen amennyiben a terhelt gyanúsítotti státusza – például az azzal kapcsolatban előterjesztett jogorvoslat folytán – megszűnik, a jövőre nézve a határozat alkalmazhatósága is hatályát veszti. Ki kell emelni, hogy a Be. általános szabályaira figyelemmel a határozat a jogorvoslatra tekintet nélkül végrehajtható, így annak megszegése a jogorvoslatra tekintet nélkül, annak elbírálását megelőzően is megvalósulhat.

Az önkényes kapcsolatfelvétellel szembeni védelemről szóló határozat csak a büntetőeljárás lezárása alatt érvényesülhet, ez egyértelműen levezethető abból, hogy a Btk. 222. §-ának az új (1a) bekezdésében szereplő bűncselekmény is csak a büntetőeljárás folyamatban léte alatt valósulhat meg.

A sértett hatósági határozattal is megerősített elzárkózásának a terhelt részéről történő megsértése már olyan fokú jogsértést fejezhet ki a sértett magánautonómiájával szemben, amely súlyosságában megfeleltethető annak a jogsérelemnek, ami a zaklatás esetében a rendszeres háborgatással valósul meg. Az védelemről szóló határozat megsértésével történő kapcsolatfelvétel kellően veszélyes a társadalomra ahhoz, hogy a jogalkotó büntetendővé nyilvánítsa. Ennek megfelelően a Btk. 222. §-ában meghatározott zaklatás bűncselekmény kiegészül egy újabb alapesettel. A létrejövő törvényi tényállás a zaklatás első alapesetében is szereplő célzattal valósulhat meg. Az új bűncselekményi alapesettel kapcsolatosan fontos kiemelni, hogy a célzatban szereplő önkényesség tényállási elemére tekintettel nem csak azoknak az eseteknek a büntethetősége kizárt, amikor az eltiltásról szóló határozatot a törvényben szereplő kizáró okok ellenére hozták meg, hanem az olyan további esetekben is, amikor a terhelt társadalmilag is elfogadott esetekben teremt kapcsolatot a sértettel, pl. az őt telefonon sikertelenül felhívó sértettet visszahívja vagy a sértettet váratlanul ért anyagi kár elhárítása érdekében cselekszik. Ezzel párhuzamosan az új alapesetbe tartozik majd a távoltartás mint személyi szabadságot érintő kényszerintézkedés magatartási szabályainak legsúlyosabb megszegése is. A távoltartás megszegése főszabály szerint jelenleg eljárási eszközökkel, rendbírság alkalmazásával, illetve szigorúbb kényszerintézkedés elrendelésével szankcionált. Ugyanakkor jelenleg sem kizárt, hogy a távoltartás szabályainak megszegése bűncselekmény elkövetésének megállapítására (pl. testi sértés, zaklatás) legyen alkalmas. A korábban kifejtett szabályozási elv okán ugyanakkor a távoltartás esetében is indokolt a zaklatás tényállásának kiegészítése azzal az estkörrel, amikor a terhelt a hatósági felhívás – jelen esetben a távoltartás, személyi szabadságot is korlátozó – elrendelését követően önkényesen, jogellenesen beavatkozó módon veszi fel a kapcsolatot a sértettel.

A Javaslat a Btk. módosításával lényegében azt az esetleges és nem kívánt joggyakorlati vitát kívánja egyértelműen lezárni, hogy egy korábbi büntetendő cselekményre hivatkozó, azon alapuló egyértelmű hatósági felhívást követő jogellenes és célzatos kapcsolatfelvétel megvalósítja-e a zaklatás megállapításához szükséges háborgatást. A Javaslat alapján egyértelmű, hogy az ilyen magatartás is zaklatásnak minősül.

A módosítás a rasszizmus és az idegengyűlölet egyes formái és megnyilvánulásai elleni, büntetőjogi eszközökkel történő küzdelemről szóló, 2008. november 28-i 2008/913/IB tanácsi kerethatározat nem megfelelő átültetése tárgyában indított kötelezettségszegési eljárásra tekintettel szükséges.

A kerethatározat nem megfelelő átültetése tárgyában indított 2016/2078. számú kötelezettségszegési eljárásban 2023. január 26-án küldött indokolással ellátott véleményében a Bizottság fenntartotta a hivatalos felszólításban kifejtett álláspontját, miszerint Magyarország nem ültette át megfelelően a kerethatározat 1. cikk (1) bekezdés c) pontját, mert a Btk. rendelkezései nem tartalmaznak hivatkozást a népirtás, emberiesség elleni vagy háborús bűncselekmények vonatkozásában a „nyilvánosság előtti védelmezésére, tagadására vagy súlyosan jelentéktelen színben való feltüntetésére.” A Javaslat a kerethatározatnak való teljes megfelelés érdekében új elkövetési magatartással egészíti ki a Btk. 332. §-át.

A kerethatározat 1. cikk (1) bekezdés c) pontja úgy rendelkezik, hogy azt a magatartást kell – többek között – büntetendővé nyilvánítani, amely „a Nemzetközi Büntetőbíróság statútumának 6., 7., illetve 8. cikkében meghatározott népirtás, emberiesség elleni vagy háborús bűncselekmény nyilvánosság előtti védelmezése, tagadása vagy súlyosan jelentéktelen színben való feltüntetése faji, bőrszín szerinti, vallási, származás szerinti vagy nemzeti, illetve etnikai hovatartozásuk alapján meghatározott személyek egy csoportja vagy e csoport valamely tagja ellen irányuló módon, amennyiben az adott cselekményt olyan módon valósítják meg, hogy az e csoport vagy annak valamely tagja ellen erőszakra vagy gyűlöletre való uszításra alkalmas;”.

A faji (stb.) hovatartozásuk alapján meghatározott személyek egy csoportja vagy e csoport valamely tagja ellen irányuló mód, amennyiben az az adott csoport vagy annak valamely tagja ellen erőszakra vagy gyűlöletre való uszításra alkalmas a magyar büntetőjogi fogalomrendszerben leginkább a közösség elleni uszítás – egyébként részben a kerethatározat egyéb rendelkezéseit pontosan átültető – tényállásában megjelenő erőszakra vagy gyűlöletre uszításra alkalmas módként határozható meg.

Erre figyelemmel a Javaslat új (2) bekezdéssel egészíti ki a Btk. 332. §-át. Az új tényállás alapján minden olyan történelmi tény tagadása (stb.), amely tény megvalósította vagy megvalósította volna a Btk. valamely vonatkozó tényállását, azaz a hatályos jog alapján népirtásnak vagy emberiesség elleni, illetve háborús bűncselekménynek minősülne, tényállásszerű lehet akkor, ha az adott tény tagadásának, kétségbe vonásának, jelentéktelen színben feltüntetésének, vagy igazolni törekvésének célja az adott népcsoport stb. elleni gyűlöletkeltés. Az új bekezdés szerinti bűncselekmény elkövetéséhez nem szükséges az alapcselekmény – népirtásnak vagy emberiesség elleni, illetve háborús bűncselekmény – elkövetésének kétséget kizáró, ítéleti bizonyossággal történő megállapítása. Ezen alapcselekmény elkövetésének kérdése érdemben nem képezi a Btk. 332. §-a szerinti büntetőeljárás tárgyát. Amennyiben pedig a bíróság az alapul szolgáló cselekmény elkövetését nem tudja megállapítani, úgy az (1) bekezdés szerint bűncselekmény megállapításának lehet helye.

A bűncselekmény megvalósulásához továbbra is szükséges, hogy a közlés szövegkörnyezetéből, megjelenéséből, egyéb körülményeiből megállapítható legyen, hogy a közlő szándéka kimondottan az érintett csoporttal szembeni gyűlöletkeltésre irányul.

A központi államigazgatási szervekről, valamint a Kormány tagjai és az államtitkárok jogállásáról szóló 2010. évi XLIII. törvény módosításával a polgári nemzetbiztonsági szolgálatok kikerülnek a rendvédelmi szervek közül és a Katonai Nemzetbiztonsági Szolgálattal együtt önálló csoportot alkotva létrejön a nemzetbiztonsági szolgálatok csoportja a központi államigazgatási szervek között. A polgári nemzetbiztonsági szolgálatok rendvédelmi szervi jogállásának megszűnése miatt szükséges az érintett törvényekben, így a Btk.-ban, a Be.-ben és a Bv. tv.-ben a polgári nemzetbiztonsági szolgálatok megjelenítése.

a) és d) pont: Lásd a 4. §-hoz írt indokolást.

b) és c) pont: Lásd a 20. §-hoz írt indokolást.

e–h) pontok: Lásd a 24. §-hoz írt indokolást.

i) pont: A módosítás a hulladékgazdálkodás rendjének megsértése tényállásban a jelentős mennyiségű hulladék esetében az 1000 kg-ot 500 kg-ra, a 10 köbmétert pedig 5 köbméterre módosítja.

A 2012. évi CLXXXI. törvény alkalmazásával kapcsolatos bizonytalanság merült fel a joggyakorlatban azzal összefüggésben, hogy mennyiben alkalmazhatók a lefoglalás végrehajtására és megszüntetésére vonatkozó Be. szabályok. Különösen indokolt e kérdések rendezése arra tekintettel, hogy egy közelmúltbeli jogszabály módosítás folytán a Be. alapján a lefoglalás megszüntetése esetén kiadni rendelt, de át nem vett dolgok esetén megvalósulhat az állam tulajdonszerzése. Annak érdekében, hogy a jogalkotói szándékot a jogalkalmazói gyakorlat megfelelően értelmezze, indokolt a SIS II. tv. 28. §-ának rendelkezései között egyértelműen háttérjogszabályként feltüntetni a Be.-t.

A Bv. tv. 172. § (3) bekezdése lehetőséget teremt arra, hogy ha a letartóztatottal szemben szabadságvesztést hajtanak végre és erre tekintettel a letartóztatást megszüntetik, a letartóztatás végrehajtása tekintetében a rendelkezési jogkör gyakorlójának az intézkedéseit (meghatározott személlyel történő kapcsolattartás korlátozása vagy tiltása, elkülönítés stb.) továbbra is érvényesítse a büntetés-végrehajtási szervezet a szabadságvesztés végrehajtása során. Ugyanakkor nem koherens a szabályozás abból a szempontból, hogy ha azért nem rendelik el a terhelt letartóztatását, mert szabadságvesztést tölt, ez esetben a rendelkezési jogkör gyakorlója milyen intézkedéseket tehet meg. A hatályos szabályozás szerint a rendelkezési jogkör gyakorlójának az intézet elhagyásával járó kapcsolatformák korlátozására van lehetősége [Bv. tv. 180/A. § (1) bekezdés b) pont]. A Be. 39. § (7) bekezdése a fogva lévő terhelt – nem téve különbséget a fogvatartás jogcíme szerint – kapcsolattartását illetően a bíróság és az ügyészség számára lehetővé teszi, hogy határozattal akár a hozzátartozóval való érintkezést is korlátozza vagy megtiltsa.

A Javaslat egy rendelkezésben foglalja össze azokat az intézkedési lehetőségeket, amelyekre a rendelkezési jogkör gyakorlója a szabadságvesztést töltő terhelt esetében jogosult. A módosítás e korlátozó vagy tiltó rendelkezések jogalapjaként a személyi szabadságot érintő bírói engedélyes kényszerintézkedés elrendelésének a Be. 276. § (2) bekezdésében megjelölt céljait hívja fel, tekintettel arra, hogy ezek a rendelkezések határozzák meg azon törvényi kereteket, amelyek a terhelt személyi szabadságának elvonását és ezzel összefüggésben a kapcsolattartásának a korlátozását lehetővé teszik. E törvényi kereteken így abban az esetben sem terjeszkedhet túl a szabályozás, ha a terhelttel szemben személyi szabadságot korlátozó kényszerintézkedés elrendelésére vagy fenntartására azért nem kerül sor, mert jogerős szabadságvesztés büntetését tölti. A módosítás azt is rögzíti, hogy ha az egyik büntetőeljárásban a rendelkezési jogkör gyakorlója valamely tiltó vagy korlátozó rendelkezést hozott, azt a bv. intézetnek valamennyi folyamatban lévő büntetőeljárás tekintetében érvényesítenie kell, a joglapként megjelölt célok eredményes megvalósulása érdekében. A korlátozások tehát a terhelt vonatkozásában homogén módon érvényesülnek, függetlenül attól, hogy azt mely eljárásban rendelték el, tekintettel arra, hogy az egyes kapcsolattartások folyamatban lévő büntetőeljárásonként nyilvánvalóan nem bonthatók meg. Értelemszerűen ez a további ügyekre történő kiterjesztés csak az adott büntetőeljárás befejezéséig, illetve a korlátozó vagy tiltó rendelkezés visszavonásáig, illetve mellőzéséig tarthat.

Annak érdekében, hogy a rendelkezési jogkör gyakorlója tényleges élhessen a kapcsolattartás tiltásával vagy korlátozásával, tudomása kell, hogy legyen arról, ha új személy jelentkezik kapcsolattartóként. Ezért a Javaslat a bv. intézet értesítési kötelezettségét írja elő abban az esetben, ha a rendelkezési jogkör gyakorlója már élt ezzel a jogával akár még a letartóztatás végrehajtás során, akár a szabadságvesztés végrehajtása alatt, illetve ha e tekintetben a bv. intézet felé jelzéssel él. Az átadásra kerülő személyes adatok köre a büntetés-végrehajtási szervezetről szóló 1995. évi CVII. törvénynek a kapcsolattartói nyilvántartásról rendelkező 28/A. §-ával meghatározott. Az adminisztratív terhek észszerű kezelése érdekében ugyanakkor a Javaslat nem várja el, hogy a bv. intézet tartsa számon és derítse fel a terhelttel szemben folyamatban lévő vagy újonnan induló büntetőeljárásokat. A büntetőügyekben eljáró szervek feladata, hogy a terhelt fogvatartásának ismeretében eldöntsék kívánnak-e élni a rendelkezési jogkörből fakadó lehetőségekkel, illetve, hogy annak törvényi feltételei fennállnak-e.

A Javaslat a fenti módosítással összefüggésben a rendelkezési jogkör gyakorlójára vonatkozó meghatározást a Bv. tv. 3. §-ba emeli át az értelmező rendelkezések közzé, egyidejűleg szövegcserés módosítással elhagyja azt a Bv. tv. 387. § (2) bekezdéséből. A további szövegcserés módosítások az intézkedések elrendelésének jogalapját egységesítik, illetve pontosítják a Be. szóhasználatához igazodóan.

A kategória-rendszerben motivációs szempontból célszerű biztosítani a Befogadási és Fogvatartási Bizottság számára, hogy a rövid tartamú szabadságvesztésre ítéltek esetében is élhessen a kreditpontok ötven százalékának elérésekor a méltányosságból történő kategória-előresorolás lehetőségével. Ez az elítéltekre nézve kedvező szabály előmozdíthatja, hogy a rövidebb szabadságvesztést töltő elítéltek esetén jó magaviseletükre, együttműködési készségükre tekintettel több, illetve korábbi kategória-előresorolásra is sor kerülhessen, mint amelyre a szabadságvesztés rövidebb ideje alatt az általános szabályok szerint lehetőség lenne. A módosítás nem változtat azon a szabályozási elven, hogy a méltányosságból történő idő előtti előresorolás a bv. intézet számára az egyéniesítést biztosító lehetőség és nem az elítélt számára biztosított, illetve járó jogosultság.

A Bv. tv. 113. §-ában meghatározottak szerint a fogvatartott előállítása a bv. intézet kötelezettsége. Megkezdődött a vármegyei büntetés-végrehajtási intézetek (a továbbiakban: bv. intézet) kiürítése; előbb a Győr-Moson-Sopron Vármegyei Büntetés-végrehajtási Intézetet számolták fel, és várható a Heves és a Tolna Vármegyei Büntetés-végrehajtási Intézetek bezárása. E vármegyék esetében megnehezül a bíróság által több egymást követő napra, személyes megjelenéssel idézett elítélt és egyéb jogcímen fogvatartott (a továbbiakban: fogvatartott) terheltként vagy tanúként történő előállítása.

A fogvatartottaknak a bíróságra és az onnan történő visszaszállítása mind a személyi állomány leterheltsége, mind őrzés biztonsági szempontból hatékonyabban lenne biztosítható, ha a fogvatartottak ezen idő alatt nem egy távoli bv. intézetbe kerülnének naponta visszaszállításra, hanem a bíróság székhelye szerinti vármegyei rendőrségi fogdán kerülnének elhelyezésre. A Javaslat értelmében a büntető ügyben több egymást követő napra kitűzött tárgyalás, előkészítő ülés vagy nyilvános ülés esetén a bíróságra történő előállításokat – az első és az utolsó nap kivételével, amely esetekben ez a bv. intézet kötelezettsége marad – a rendőrség végezné. Ha az adott vármegyében nincsen sem bv. intézet, sem rendőrségi fogda a fogvatartott előállítása a bv. intézet feladata marad. Ez a megoldás egyrészt költség kímélő, továbbá a fogvatartottak szempontjából is kedvezőbb, mivel nem naponta kerül sor az oda-vissza szállításukra.

Tekintettel arra, hogy bíróság idézésére történő előállítás törvényi kötelezettség, pusztán felesleges adminisztratív terhet jelentene, – továbbá igen rövid határidő állna rendelkezésre a döntésre – ha a fogvatartott rendőrségi fogdán történő elhelyezéséről a bíróságnak határozattal kellene döntenie. Ezért a Javaslat ezt mellőzi. Annak érdekében, hogy a fogvatartott csak a legszükségesebb időre legyen rendőrségi fogdán elhelyezhető, a Javaslat olyan megkötést ad, hogy erre csak munkanapon kerülhet sor, hétvégére és a munkaszüneti napra a fogvatartottat a bv. intézetbe vissza kell szállítani, akkor is, ha esetlegesen egy-egy nagyobb ügyben a következő hétre is elő kell állítani. A fogdán történő elhelyezés gyakorlatát a büntetés-végrehajtás felett törvényességi felügyeletet gyakorló ügyészség vizsgálhatja.

A rendőrségi fogdák felszereltsége és végrehajtási rendje eltérő a bv. intézetekhez képest, ezért rendeleti szinten kerül rögzítésre, hogy a fogvatartott mely magánál tartható tárgyakat viheti magával (pl. személyes tisztálkodási felszerelés, gyógyszer, dohánytermék stb.). A Javaslat azt is rögzíti, hogy a fogvatartott a védőn, államának konzuli tisztségviselőjén, valamint az egyházi személyen és a vallási egyesület vallásos szertartást hivatásszerűen végző tagján kívül – e személyekkel telefonon vagy személyesen kerülhet sor kapcsolattartásra – más személlyel nem tarthat kapcsolatot. A fogvatartott a bv. intézet által biztosított mobiltelefont a fogdarendre tekintettel nem viheti magával, így a telefonon és a telekommunikációs eszköz útján történő kapcsolattartásra, továbbá a látogatófogadás lebonyolítására nem kerülhet sort. Az előállítás kötelezettségére figyelemmel a fogvatartási hely elhagyásával járó kapcsolattartási formák sem értelmezhetők. A Javaslat garanciális jelleggel az elmaradt kapcsolattartási formák gyakorlásának és a személyes szükségletekre szolgáló vásárlás pótlását írja elő.

A Bv. tv. szabályozási szerkezetére figyelemmel elegendő a szabályozást a szabadságvesztésre ítéltek tekintetében beilleszteni, a letartóztatottak esetében annyi kiegészítéssel, hogy a rendelkezési jogkör gyakorlóját a kihelyezésről előzetesen értesíteni kell.

1. A Takó és Visztné Zámbó kontra Magyarország ügyben született EJEB döntés egyértelművé teszi, hogy az általános, egyéni értékelést nélkülöző megoldás (plexi fal automatikus alkalmazása) nem egyezmény konform, tehát egy differenciált szabályrendszer kialakítása szükséges.

A Javaslat biztonsági szempontok érvényesítését is szem előtt tartja, amikor a kedvezőbb, személyes érintkezést lehetővé tévő látogatási formák gyakorlását az elítélt kategória-besorolásához igazítja. Evidenciaként értelmezhető, hogy az elítéltnek és családtagjaink az Emberi Jogok Európai Egyezményének 8. cikkében meghatározott családi élet tiszteletben tartásához való jogából eredően a közvetlenebb látogatási formák elsősorban a hozzátartozóval történő kapcsolattartás körében irányadóak.

A jövőben a látogatófogadásra a következő módokon kerülhet sor

1. a látogatóval való személyes érintkezés nélkül, a kommunikációt nem korlátozó térelválasztó elem alkalmazásával (a továbbiakban: személyes érintkezés nélküli látogatófogadás),

2. az üdvözléskor és az elköszönéskor a látogatóval a személyes érintkezést jogszabályban meghatározott módon lehetővé téve, a kommunikációt nem korlátozó térelválasztó elem alkalmazásával (a továbbiakban: személyes érintkezést lehetővé tévő látogatófogadás),

3. kötetlen formában, a személyes érintkezést jogszabályban meghatározott módon a látogatás alatt is lehetővé téve (a továbbiakban: kötetlen látogatófogadás),

4. biztonsági beszélőfülkében.

Az általános látogatási forma a személyes érintkezés nélküli látogatófogadási forma, míg az elítéltnek a hozzátartozójával történő kapcsolattartás esetén a személyes érintkezést lehetővé tévő látogatófogadás. Az üdvözléskor és búcsúzáskor megengedett személyes érintkezés módját rendeleti szintű szabályozás határozza meg, ilyen pl. az arcra adott puszi, a kézfogás stb.

A személyes érintkezést lehetővé tévő látogatófogadás gyakorlását a Javaslat a kategória-besoroláshoz igazodóan vagy a kezdeti kategória-besorolás időpontjától lehetővé teszi (lásd I., II. és III. kategóriába soroltakat), vagy meghatározott idő elteltéhez köti, amely alatt az elítélt viselkedése megismerhető (lásd a IV. kategóriába soroltak esetében ez az időtartam hat hónap, míg az V. kategóriába sorolt elítélt esetén egy év). A IV. és V. kategóriába sorolt elítéltek esetében már magasabb biztonsági kockázatról beszélhetünk, ezért esetükben lényeges, hogy a bv. intézet számára elegendő idő álljon rendelkezésre a kapcsolattartás során tanúsított magtartásuk megismerésével kapcsolatos kockázatok felmérésére. A fogvatartás biztonságára különös veszélyt jelentő elítéltek részlegére helyezett elítélt esetében pedig már komoly és egyértelműen igazolt biztonsági kockázatról beszélhetünk, hiszen a részlegre helyezés feltétele az elítéltnek a fogvatartás rendjét súlyosan sértő magatartásának tanúsítása. Ezért részükre e látogatófogadási forma gyakorlását, egyedi értékelés alapján a bv. intézet parancsnoka engedélyezheti.

A Javaslat megtartja a közelmúltban bevezetett családi beszélő jogintézményét, mint kötetlen látogatási formát azzal, hogy annak jogalapját – vagyis azt, hogy a kiskorú az elítélt saját, örökbefogadott vagy nevelt gyermeke – jogszabályban meghatározott igazoláshoz köti, aminek a részletszabályait rendeleti szabályozás fogja rendezni. Az átmeneti rendelkezés rögzíti, hogy a már regisztrált kapcsolattartók esetében nem szükséges a gyermek hozzátartozói minőségének igazolása.

A Javaslat motivációs eszközként bevezeti a kötetlen látogatófogadás lehetőségét, amely létrejöhet az elítélt hozzátartozójával – nem feltétlenül kiskorú gyermekével, de akár ővele is, ha pl. a családi beszélőre való jogosultság nem került igazolásra – vagy más kapcsolattartójával, ha ennek törvényi feltételei fennállnak, és kizáró ok sem merül fel. A szabályozás fél év alatt egy esetben biztosítja a kötetlen beszélő igénybevételének lehetőségét, amelyről végső soron a törvény feltételek fennállása estén az elítélt szabadon rendelkezik. Ha az adott féléves időszakban az elítélt már családi beszélőt vett igénybe, akkor abban az időszakban a kötetlen látogatófogdásra nem lesz jogosult, amely korlátozás fordítva is igaz.

A módosítás értelmében az elítélt a jövőben félévente egy alkalommal, legalább egy, de legfeljebb két órában kötetlen látogatófogadás keretében fogadhatja kapcsolattartóját, ha

1. a kapcsolattartással összefüggésben a látogatófogadást megelőző egy évben nem követett el fegyelemi vétséget,

2. nem áll a személyes érintkezést lehetővé tevő, illetve kötetlen látogatófogadás lehetőségéből való kizárás hatálya alatt,

3. nem került sor kategória visszasorolására, és

4. a kezdeti kategória-besorolástól számítva

4a. az I–II. kategóriába sorolt elítélt esetén eltelt hat hónap,

4b. a III–IV. kategóriába sorolt elítélt esetén eltelt egy év,

4c. az V. kategóriába sorolt elítélt esetén eltelt két év.

A kötetlen látogatófogadásra a fogvatartás biztonságára különös veszélyt jelentő elítéltek részlegére helyezett elítélt nem lesz jogosult, mivel esetében a fogvatartás biztonságát érintően komoly kifogások merültek fel, amellyel e látogatófogadási móddal kapcsolatos biztonsági kockázatok nem egyeztethetők össze.

Az átmeneti rendelkezés kimondja, hogy a személyes érintkezést lehetővé tévő és a kötetlen látogatófogadás gyakorlására való jogosultság feltételeként előírt időtartamba be kell számítani a módosítás előtti, adott kategóriában eltöltött időtartamot, azzal, hogy a jogosultság megállapítására egy harmincnapos határidőt ad a bv. intézetek számára.

A Javaslat a biztonsági beszélőfülke alkalmazásának két esetkörét határozza meg, egyrészt egy aktuálisan felmerülő, a végrehajtás rendjét vagy a fogvatartás biztonságát – beazonosítható módon – veszélyeztető helyzetben, így különösen, ha mások testi épségének és életének védelme érdekében ez indokolt, pl. az elítélt élethelyzetében beállott negatív esemény vagy az elítélt mentális állapotának romlása következtében. Biztonsági beszélőfülkében tarthat csak kapcsolatot a részlegre helyezése első hat hónapjában a fogvatartás biztonságára különös veszélyt jelentő elítéltek részlegére helyezett elítélt. Esetében a részlegre helyezés indokául szolgáló magatartása és kiemelt biztonsági kockázata alapozza meg az intézkedés szükségességét.

Mindkét esetkörben meghatározott időtartamhoz kötött az intézkedés alkalmazhatósága, ezt követően annak szükségességét felül kell vizsgálni, s ha ez továbbra is indokolt, meghatározott idővel e tartam meghosszabbítható az intézkedés fenntartásával. A Javaslat az első esetben hat hónap, a fogvatartás biztonságára különös veszélyt jelentő elítéltek részlegére helyezett elítélt esetében egy év elteltével a további fenntartásról hozott határozattal szemben lehetővé teszi bírósági felülvizsgálati kérelem benyújtását. Ehhez hasonló megoldást alkalmazott a törvény a korábban hatályban volt különleges biztonsági körletre vagy részlegre helyezés során.

A Javaslat lehetőséget ad arra, hogy a bv. intézet parancsnoka méltányosságból – egyedi jelleggel történő mérlegelés alapján, pl. az elítélt idős édesanyjának, házastársának vagy gyermekének a látogatásakor – lehetőséget adjon arra, hogy beszélőfülkében történő kapcsolattartás általános alkalmazása esetén is az elítélt számára egyedi esetben a hozzátartozójával a személyes érintkezés nélküli vagy a személyes érintkezést lehetővé tévő, avagy családi látogatófogadásra kerüljön sor.

Az elítélt a kapcsolattartással összefüggésben elkövetett súlyos fegyelemsértés esetén meghatározott időre kizárható a személyes érintkezést lehetővé tévő látogatófogadás vagy a kötetlen látogatófogadás lehetőségéből, ismételt elkövetés esetén pedig egyre hosszabb időtartamban, illetve akár véglegesen is. A Javaslat a fiatalkorúakra nézve kedvezőbb szabályt állapít meg. Esetükben a kizárás tartama a felére csökken, illetve velük szemben végleges kizárás nem alkalmazható.

Az elítélt kizárását megalapozhatja az elítélt kapcsolattartójának a látogatás szabályait súlyosan sértő magatartása is. Ez esetben, tekintve, hogy nem az elítélt, hanem egy büntetés-végrehajtási jogviszonyban nem álló személy magatartása alapozza meg az elítéltnek a kizárását, a Javaslat garanciális elemként a határozattal szemben bírósági felülvizsgálat benyújtására biztosít lehetőséget az elítélt számára.

A Javaslat különös tekintettel a hosszabb tartamú szabadságvesztésre ítéltekre egy méltányossági szabályt is beiktat, miszerint a kizárástól számított öt év elteltével a bv. intézet parancsnoka méltányosságból az elítéltet mentesítheti a végleges kizárás hatálya alól.

A hatályos Bv. tv. 177. § (4) bekezdése lehetőséget ad arra, hogy a látogatásból kizárják azt, akinek a magatartása a bv. intézet, valamint a fogvatartás biztonságára veszélyt jelent. A rendelkezés túl általános, még a kizárás időtartamát sem rögzíti. A Javaslat újraszabályozza a kapcsolattartó kizárásának lehetőségét, de azt nem veszélyeztetéshez, hanem konkrét szabályszegéshez köti, továbbá annak felső határát legfeljebb hat hónapban, ismételt szabályszegés esetén két évben határozza meg. A kizárás egy vagy több kapcsolattartási formára és az adott bv. intézetben fogva lévő egy vagy több elítélttel vagy egyéb jogcímen fogvatartottal történő kapcsolattartásra vonatkozhat. Ismert volt ugyanis olyan eset, amikor egy kapcsolattartó több fogvatartottal további bűncselekmények elkövetése érdekében tartott kapcsolatot. A Javaslat az elítélt hozzátartozójának a kizárásáról hozott határozattal szemben bírósági felülvizsgálati kérelem benyújtására biztosít lehetőséget az elítélt számára, továbbá rögzíti, hogy kiskorú személy nem zárható ki a kapcsolattartásból.

A módosítás, figyelemmel arra, hogy az elítélt és az egyéb jogcímen fogvatartott esetében a kapcsolattartás egy olyan megerősítést ad, amely segíti a bezártság elviselését, a kapcsolatok megőrzését, előírja, hogy a bv. intézetnek hozzátartozó esetében a kapcsolattartói nyilvántartásba vételhez történő hozzájáruló nyilatkozatnak a beérkezését követő három munkanapon intézkednie kell a kapcsolattartói nyilvántartásba történő bejegyzés iránt. Egyéb kapcsolattartó esetében a Javaslat a kérelem elintézésének határidejét az általános harminc napos elintézési határidőhöz képest tizenöt napban határozza meg.

A Javaslat a látogatófogadás elősegítése érdekében, más bv. intézetbe történő átszállítási kérelem benyújtásra biztosít lehetőséget, ha az elítélt családi körülményei azt megnehezítik, pl. a hozzátartozók nem tudják vállalni az utazási költségeket egy nagyobb távolságra, így a látogatófogadás meghiúsul. Az átszállítás költségét alapvetően az elítéltnek kell megfizetnie, az előállításra vonatkozó díjszámítás szerint, de évente egyszer arra térítésmentesen is sor kerülhet, ha az átszállítás az intézetek közötti rendszeres szállítással megoldható.

2. A szabadságvesztés végrehajtási fokozatának a büntetés-végrehajtási bíró által történő megváltoztatásnak lehetősége kiemelkedő motivációs tényezőként szolgált a végrehajtás során. A büntetőjogi tárgyú és ehhez kapcsolódóan egyéb törvények módosításáról szóló 2023. évi XCVII. törvény 2024. március 1-jei hatálybalépéssel átfogóan módosította a Bv. tv. szabadságvesztés végrehajtására vonatkozó rendjét a kategória- és kreditrendszer bevezetésével. A végrehajtási fokozatoknak a kezdeti kategória-besoroláskor van jelentősége, de a végrehajtás során az elítélt magatartása, együttműködési készsége és reintegrációs tevékenységben való részvétele lesz a meghatározó a fogvatartási körülmények alakulásában és az elérhető kedvezmények mértékében.

Az új motivációs eszközrendszerre figyelemmel a fokozatváltás elvesztette jelentőségét, ezért a módosítás hatályon kívül helyezte e jogintézményt. Ugyanakkor a Büntető Törvénykönyv időbeli hatályára figyelemmel még most is sor kerülhet – elévülési időn belül, illetve az el nem évülő bűncselekmények esetében – arra, hogy a korábban hatályban volt Büntető Törvénykönyv (1979. évi IV. törvény) alapján szülessenek ítéletek. Ez esetben a feltételes szabadságra bocsátás lehetséges legkorábbi időpontja még a végrehajtási fokozathoz igazodik (fegyház esetén a büntetés négyötöd, börtön esetén háromnegyed részét, fogházban esetén kétharmad részét kitöltötte), míg a hatályos rendelkezés ennél kedvezőbb (a büntetés kétharmad, visszaeső esetén háromnegyed részének kitöltésével esedékes).

A kategória-előresorolás a hatályos rendelkezések értelmében nem vezethet arra, hogy az elítélt enyhébb végrehajtási fokozatba is kerülhessen. Ez nem is szabályozási cél, mivel a végrehajtás rendje és az elérhető kedvezmények most már a kategória- és kreditrendszerhez, mint motivációs eszközrendszerhez igazodnak. A korábbi szabályozás szerint az elítélt jó magaviselete és a reintegrációs tevékenységekben való aktív részvétele értékeléseként az enyhébb végrehajtási fokozatba helyezés azt eredményezte, hogy a feltételes szabadulás lehetséges időpontja is időben előbbre került. Ennek a jogi megoldásnak a megtartása a korábban hatályban volt Büntető Törvénykönyv alapján elítéltek esetében motivációs szempontból célszerű, de oly módon, amely már nem a végrehajtási fokozathoz, hanem a kategória-besoroláshoz igazodik.

A Javaslat ennek lehetőségét termeti meg azáltal, hogy a Bv. tv. átmeneti rendelkezései között rendezi ezt a speciális helyzetet. A büntetés-végrehajtási bírák adminisztratív terheinek növelése helyett a Javaslat olyan megoldást választ, miszerint a törvény erejénél fogva változik meg a feltételes szabadságra bocsátás esedékességének időpontja, ha az elítéltet olyan kategóriába sorolják, amely a Bv. tv. 97. § (3) bekezdés b) és d) pontja szerinti kezdeti besorolásként kizárólag egy enyhébb végrehajtási fokozat esetében lenne alkalmazható. A módosítás a Bv. tv. 2024. március 1-jével hatályon kívül helyezett 115. § (2) bekezdésében meghatározott, a fokozatváltás lehetőségét kizáró okokat figyelembe véve ezt a kedvezményt kizárja arra az esetre, ha az elítélt erőszakos többszörös visszaeső, a bűncselekményt bűnszervezetben követte el, vagy életfogytig tartó szabadságvesztés büntetést tölt.

A módosítás teljes mértékben érintetlenül hagyja a kategóriarendszert, a fokozatváltással ellentétben nem lesz kihatása az elérhető kategóriák körére, kizárólag a kategóriarendszer bevezetésével és a fokozatváltás lehetőségének kivezetésével bekövetkezett, a feltételes szabadságra bocsátás legkorábbi időpontjára vonatkozó hátrányos változás következményeit küszöböli ki. Az elítélt számára hátrányos fokozatváltás eltörlésének külön szabályozása nem szükséges, tekintettel arra, hogy az elítélt kategóriarendszerben betöltött életpályája, a visszasorolást eredményező és nyomon követhető magatartása, önmagában is alkalmas arra, hogy a bíróság mindezt a feltételes szabadságra bocsátás keretei között értékelje.

A Javaslat meghatározza a kényszergyógykezeltek telekommunikációs eszköz úján történő kapcsolattartásának gyakoriságát és időtartamát.

A szabadságvesztés végrehajtási rendjében a kategória-rendszer felváltotta a rezsimeket, ugyanakkor a letartóztatottak esetében továbbra is a rezsimbe sorolás határozza meg a végrehajtás rendjét. Szükséges kiegészíteni az erre vonatkozó rendelkezéseket a rezsimbe sorolás szempontjával, valamint a felülvizsgálatra és az azonnali visszasorolásra vonatkozó szabályokkal.

A rendelkezés szövegcserés módosításokat tartalmaz.

a) pont: A tárhelyszolgáltatás megszüntetés új intézkedés bevezetéséhez kapcsolódik.

b) pont: A módosítás értelmében a szakértői vélemény ismertetése miatt nem szükséges a jövőben tárgyalást kitűznie a büntetés-végrehajtási bírónak.

c) pont: A módosítás rögzíti, hogy a magánelzárás fenyítés miatt kiszabott kreditpont-levonás mértéke a jogszabályban meghatározott keretek között módosítható, vagyis a 16/2014. (XII. 19.) IM rendelet 38. § (6) bekezdés c) pontja szerint négy és hat pont között változhat.

d) pont: A módosítás rögzíti, hogy a védő kivételével telekommunikációs eszköz útján sem tarthat kapcsolatot a magánelzárást töltő elítélt.

e) pont: Az egyes bv. intézetek technikai adottságai igen eltérőek az elektronikus levelezés biztosítása terén, ezt jeleníti meg a módosítás.

f)–g) pontok: Eltérő értelmezések alakultak ki a tisztálkodás szer és tisztítószerek értelmezése körében, ezért indokolt a tágabb kategóriát felölelő tisztálkodási felszerelés fogalom használata azzal, hogy csak a jogszabályban meghatározott tárgyak nem küldhetők be csomagban. Ez a körrendeleti szabályozásban kerül rögzítésre. A jövőben tehát lesz olyan tisztálkodási felszerelés, amely csomagban beküldhető és olyan, amelyet a csomag nem tartalmazhat, ugyanakkor a bv. intézet területén működő, a személyes szükségletekre fordítható összeg levásárlására kijelölt üzletben összeállított csomagba az elítélt által magánál tartható bármely tisztálkodási felszerelés bekerülhet.

i)–k) pontok: A rendelkezési jogkör gyakorlóját a szabadságvesztés végrehajtás során megillető intézkedések újraszabályozásából erednek a módosítási szükségletek.

A Kbt. 5. § (1) bekezdés e) pontjában meghatározott, uniós terminológiával ún. „közjogi szervezetekre” vagy „közjogi intézményekre” vonatkozó definíció felülvizsgálatának célja, hogy a hazai szabályozás teljes mértékben összhangban legyen az uniós joggal.

Az uniós szabályozás [2014/24/EU irányelv 2. cikk (1) bekezdés 4. pontja, 2014/25/EU irányelv 3. cikk (4) bekezdése] alapján valamely jogalany akkor minősül közjogi szervezetnek, ha három kumulatív feltétel teljesül, vagyis: a) a jogalany kifejezetten olyan közérdekű célra jött létre, amely nem ipari vagy kereskedelmi jellegű, b) jogi személyiséggel rendelkezik, valamint c) többségi részben az állami, területi vagy települési hatóságok, vagy egyéb közjogi intézmények finanszírozzák, vagy irányítása ezek felügyelete alatt áll, vagy olyan ügyvezető, döntéshozó vagy felügyelő testülete van, amely tagjainak többségét e szervek nevezik ki. Az a) pont szerinti „közérdekű tevékenység” feltétele kapcsán az Európai Unió Bírósága több ítéletében részletezte, hogy olyan közérdekű szükségletekről van szó, amelyet az állam vagy a területi önkormányzat közérdekhez kapcsolódó indokokból általánosságban maga kíván biztosítani, illetve amelynek a tekintetében meghatározó befolyás gyakorlásának a fenntartására törekszik (C 360/96.; C 223/99. és C 260/99.; C 393/06.); a közérdekű tevékenység esetében – ahogyan a közjogi szervezet más fogalmi elemeinél is – közösségi jogi fogalomról van szó, amelynek az Unió egész területén önálló és egységes értelmezést kell biztosítani (C-373/00.). A c) pontban hivatkozott feltételek vagylagosak, azaz bármelyik fennállása elegendő a harmadik feltétel teljesüléséhez. A közjogi szervezet fogalma uniós jogi fogalom, amit egységesen kell alkalmazni az EU egész területén (C-84/03 Bizottság kontra Spanyolország ítélet, 23. pont). Az Európai Unió Bírósága (a továbbiakban: EUB) számtalan ítéletben megállapította, hogy a közjogi szervezet fogalmát és annak minden szempontját funkcionálisan kell értelmezni, azaz a fogalom alkalmazásának alaki szabályaitól függetlenül (lásd C 360/96 BFI Holding ítélet, 62. pont; C 214/00 Bizottság kontra Spanyolország ítélet, 55. és 56. pont; C 526/11 IVD ítélet, 21. pont, C-155/19 és C-156/19 egyesített FIGC ítélet, 41. pont). Az EUB joggyakorlat a funkcionális megközelítés keretében a c) pontban meghatározott „irányítás feletti ellenőrzést”, olyan ellenőrzésként definiálja, amely a „szóban forgó intézménynek a közhatalmat gyakorló szervektől való olyan függését hozza létre, amely megegyezik a másik két vagylagos kritérium teljesülésekor fennálló helyzettel […], és így lehetővé teszi a közhatalmat gyakorló szervek számára, hogy befolyásolják az intézmény közbeszerzésekkel kapcsolatos döntéseit” (C 155/19. főtanácsnoki indítvány, 65. pont). Az ellenőrzési indikátorok tekintetében nincs semmilyen korlátozás, szabadon figyelembe vehető bármilyen indikátor, ami segíthet az irányítás feletti ellenőrzés megítélésében. Az EUB legutóbbi, C-155/19. számú ügyben hozott ítéletében figyelembe vette a szervezet létrehozásával, tevékenységével kapcsolatos hatásköröket, a költségvetésével és beszámolóival, valamint az elismerések visszavonásával kapcsolatos jogköröket. Ezzel szemben a Kbt. az irányítás feletti ellenőrzést a Kbt.-ben meghatározott szervezetek által gyakorolt, a Kbt. 3. § 28. pontja szerinti „meghatározó befolyás”-ra korlátozza, amelyet három konkrét szervezeti feltétellel azonosít. A Kbt. kógenciájára tekintettel a meghatározó befolyás definíciója szűk mozgásteret biztosít az irányítás feletti ellenőrzés vizsgálatára, lekorlátozva azt a vagyoni hozzájárulás, valamint a szavazatszám mértékére, amelyet az idézett új uniós bírósági döntésre tekintettel szükséges felülvizsgálni. Ennek érdekében a módosítás a Kbt. közjogi szervezetek definíciójából törli a meghatározó befolyásra történő hivatkozást és az irányelvi megfogalmazással helyettesíti, ami az EUB szerinti joggyakorlattal is összhangban áll. Az arra vonatkozó kitétel, hogy a szervezet irányítása valamely ajánlatkérő „felügyelete alatt áll” azonban tartalmilag nem azonos a más jogszabályokban szereplő ilyen fogalommal (így tehát sem a 2010. évi XLIII. törvény, sem az államháztartási törvény nem hívható segítségül annak értelmezéséhez), hanem a közjogi szervezet meghatározása esetén azt az uniós irányelvvel összhangban kell értelmezni. Az irányelv különböző nyelvi változatai eltérően használják a „felügyelet” és az „ellenőrzés” fogalmait, ami az EUB ítéleteiben is megmutatkozik, mivel ezeket olykor felcserélve alkalmazzák. Az ítéletek következtetéseire, valamint a két fogalom közötti lényegi különbségre figyelemmel a hazai joggyakorlatban az átültető rendelkezések kapcsán a „felügyelet” kifejezés használata tűnik a legmegfelelőbbnek. Az EUB ítéletei az „irányítás feletti felügyelet” meghatározásakor számos tényezőt vesznek figyelembe, amelyek az adott ügy sajátosságai szerint kerülnek értékelésre. Ezen tényezők értékelése lényegében arra korlátozódik, hogy fennáll-e olyan szoros függőségi viszony, amely a közhatalmat gyakorló szervek befolyása alá vonja a közjogi szervezet közbeszerzési döntéseit. A tényezők értékelése együttesen történik, figyelembe véve, hogy az esetek többségében több tényező együttesen jelzi a felügyelet fennállását, ugyanakkor nem zárható ki, hogy bizonyos esetekben egyetlen tényező is elegendő lehet az „irányítás feletti felügyelet” megállapításához (C-155/19. ítélet és főtanácsnoki indítvány).

A meghatározó befolyás fogalma a jövőben csak a közszolgáltatói beszerzések kapcsán bír relevanciával, valójában a Kbt. szövege eddig is egy, a közszolgáltatók tekintetében releváns irányelvi fogalmat vett alapul a klasszikus ajánlatkérőknél is.

A módosítás a finanszírozásra vonatkozó feltétel tekintetében szintén az irányelvi megfogalmazáshoz közelíti a törvény szövegét. Az EUB C-380/98. sz. ítélete szerint valamely szervezet állami finanszírozása százalékos arányának helyes meghatározásához annak valamennyi jövedelmét figyelembe kell venni. Továbbá, a „működés” finanszírozására vonatkozó feltétel szűkítő értelmezése és gyakorlata audit kockázatot jelent. A finanszírozási kritérium nem megfelelő alkalmazását jelenti különösen, ha egy szervezet az ajánlatkérői minőség megítélésekor csupán az operatív működésre biztosított állami finanszírozást veszi figyelembe, viszont figyelmen kívül hagyja az egyes projektekhez kapott uniós, illetve hazai forrásból biztosított támogatásokat.

Az állami közbeszerzési szaktanácsadó igénybevétele kapcsán pontosításra kerül, hogy ha a közbeszerzésre központi beszerző szerv által nyújtott járulékos közbeszerzési szolgáltatás keretében kerül sor, akkor az annak bevonására kötelezett ajánlatkérők számára az állami közbeszerzési szaktanácsadót a központi beszerző szerv biztosítja. Ilyen esetben az eljárás lebonyolítója a központi beszerző szerv, míg az állami közbeszerzési szaktanácsadó bevonására az eljárás ajánlatkérője köteles. A központi beszerző szerv által foglalkoztatott állami közbeszerzési szaktanácsadó azonban a módosítás hiányában csak megbízási jogviszony létesítésével lenne biztosítható, ami komoly adminisztratív nehézségeket okozhat. Alternatívaként az átmeneti szabályok alapján a 2026. június 30-ig tartó időszakig, árubeszerzés és szolgáltatás megrendelés esetén az eljárásba felelős akkreditált közbeszerzési szaktanácsadó bevonása is megengedett, ahol nem előírás a foglalkoztatási vagy megbízási jogviszony fennállása.

2023. október 25-től az uniós értékhatárokat elérő értékű közbeszerzések körében már bevezetésre került az elektronikus hirdetményminták (eForms) alkalmazása, amelyek már lehetővé teszik az eljárás eredményéről szóló tájékoztató közbeszerzési eljárás részenként történő elkészítését és közzétételét. A Kbt. a részenkénti közzétételt 2024. április 1-jétől teszi lehetővé, azonban szintén csak az uniós értékhatárt elérő közbeszerzési eljárások esetén. Ez a lehetőség, az elektronikus hirdetményminták használatával együtt 2026. január 1-jétől kiterjesztésre kerül az uniós értékhatárokat el nem érő eljárásokra is.

A módosítás célja annak pontosítása is, hogy a közbeszerzési eljárás lezárulása az eredményes közbeszerzési eljárások esetén nem az eljárás eredményéről szóló tájékoztató közzétételével, hanem a szerződés megkötésével valósul meg, hiszen a szerződés megkötését követően a közbeszerzés folyamata szerződés-teljesítési szakaszba lép, számos olyan rendelkezés, amely a közbeszerzés résztvevőinek az „eljárás során” tanúsítandó magatartására vonatkozik, már nem értelmezhető a szerződéskötést követő időszakra. Így az eljárás lezárásának időpontjára való utalás módosul és az eredményes eljárásokra vonatkozóan pedig átkerül a szerződés megkötésére vonatkozó rendelkezésekhez. A módosítás az eljárás eredményéről szóló tájékoztató közzétételére vonatkozó ajánlatkérői kötelezettséget nem érinti.

A verseny fokozása szempontjából a közbeszerzési folyamatokban alapvető fontosságú a gondosan megtervezett közbeszerzési terv. Az időben közzétett tervek lehetőséget biztosítanak az ajánlattevők számára, hogy gondosan előkészített és jól kidolgozott ajánlatokat nyújtsanak be. A verseny fokozása révén az ajánlatkérők kedvezőbb árakat és magasabb színvonalú szolgáltatásokat érhetnek el.

A jelenlegi szabályozás szerint a központi beszerző szervek és a közszolgáltatók mentesülnek a közbeszerzési terv készítésének jogszabályi kötelezettsége alól. Mindazonáltal az OECD „Improving Competitive Practices in Hungary’s Public Procurement” című jelentése rámutat arra, hogy a legtöbb OECD-tagországban a központi beszerző szervek ugyanolyan kötelezettségekkel rendelkeznek, mint bármely más ajánlatkérő, beleértve a közbeszerzési tervek elkészítését is. Mivel a központi beszerző szervek jelentős piaci erővel bírnak, nagy volumenben vásárolnak árukat és szolgáltatásokat, e beszerzések nem csupán a kormányzati szektor igényeit szolgálják ki hatékonyan, hanem jelentős hatással vannak a piac gazdasági dinamikájára és versenyképességére is. Ugyanez elmondható a közszolgáltató ajánlatkérőkről is. Ezért lényeges, hogy a központi beszerző szervek és a közszolgáltatók, akárcsak más ajánlatkérők, alapos és átlátható közbeszerzési terveket készítsenek, amely hozzájárul a verseny hatékonyságának a növeléséhez a közbeszerzési eljárásokban. Ezzel együtt a központi beszerző szerveknek továbbra sem lesz szükséges a szolgáltatásaikat igénybevevő ajánlatkérők valamennyi egyedi beszerzési igényének közbeszerzési tervben történő szerepeltetésére, a megkötni kívánni tervezett keretmegállapodásokat, illetve létrehozni tervezett dinamikus beszerzési rendszereket azonban szükséges lesz közzétenni, a központi beszerző szervek saját célú tervezett beszerzései mellett.

A gyakorlatban kérdésként merült fel, hogy amennyiben az ajánlatkérő elektronikus árlejtést alkalmaz, akkor az ajánlati kötöttség beálltának időpontjaként az elektronikus árlejtést megelőzően benyújtott, az egyes eljárásfajtákra megállapított időpontot vagy az elektronikus árlejtés lezárását kell-e figyelembe venni és az ajánlati kötöttség beálltához kötött határidőket mely időponttól kell számítani. A jelenlegi szabályozás mellett az ajánlati kötöttség beálltának időpontjára vonatkozó értelmezés vegyes a jogalkalmazók körében. Mivel az elektronikus árlejtés esetén az ajánlati kötöttség speciálisan érvényesül – az adott eljárásfajtának megfelelően meghatározott időpontban áll be, ugyanakkor részben feloldódik az elektronikus árlejtés alatt – és az elektronikus árlejtésre vonatkozó részletes szabályokat kormányrendelet rendezi, amely szintén szabályozza az ajánlati kötöttség beálltát, a javaslat a szabályozás koherenciája érdekében azt a megközelítést választja, hogy a kérdés szabályozását kiveszi a Kbt. rendelkezései közül és a jövőben egységesen a kormányrendeleti szabályozás fog érvényesülni. A Kbt. módosításával egyidejűleg a jogalkotó felülvizsgálja a kormányrendeleti szabályokat is.

A Kbt. 62. § (1) bekezdés g) pontja az erdőirtáshoz és az erdőpusztuláshoz kapcsolódó egyes áruk és termékek uniós piacon történő forgalmazásáról és Unióból történő kiviteléről, valamint a 995/2010/EU rendelet hatályon kívül helyezéséről szóló, 2023. május 31-i (EU) 2023/1115 európai és tanácsi rendelet 25. cikk (2) bekezdés d) pontjának végrehajtását szolgálja. Az uniós rendelet előírásai szerint a tagállamoknak meg kell állapítaniuk a rendeletnek a piaci szereplők és a kereskedők általi megsértése esetén alkalmazandó szankciókra vonatkozó szabályokat, és meg kell tenniük minden szükséges intézkedést azok végrehajtásának biztosítása érdekében. Az említett szankcióknak magukban kell foglalniuk a közbeszerzési eljárásokból és a közfinanszírozáshoz való hozzáférésből – beleértve a pályázati eljárásokat, a támogatásokat és a koncessziókat – való ideiglenes, legfeljebb 12 hónapig tartó kizárást. Ezen rendelkezéssel összhangban a Kbt. 62. § (1) bekezdés új g) pontja az uniós rendeletnek megfelelő, a közbeszerzési eljárásból történő kizáró okot állapít meg. E kizáró ok abban az esetben lesz alkalmazható, ha az illetékes erdészeti hatóság véglegessé vált közigazgatási határozatban – vagy annak megtámadására irányuló közigazgatási per esetén a bíróság – kifejezetten eltiltja a gazdasági szereplőt a közbeszerzési eljárásokban való részvételtől.

A Kbt. 62. § (1) bekezdés új g) pontja szerinti kizáró ok ellenőrizhetősége érdekében a törvény kötelezi az illetékes hatóságot a megfelelő információk Elektronikus Közbeszerzési Rendszerben történő közzétételére.

Az aránytalanul alacsony árra vonatkozó szabályok felülvizsgálatát az uniós jogi megfelelés biztosítása és a gyakorlatban a különböző áruk vagy szolgáltatások önállóan nem értékelt egységárát rögzítő szerződések kezelésével kapcsolatban felmerült kérdések teszik szükségessé.

A 2014/24/EU irányelv 69. cikke szükségessé teszi az ajánlatkérő részéről indokolás kérését „az ajánlatban feltüntetett ár vagy költségek tekintetében, ha egy ajánlat a kivitelezendő építési beruházáshoz, szállítandó áruhoz vagy nyújtandó szolgáltatáshoz képest kirívóan alacsony összegűnek tűnik.” Az uniós bírósági gyakorlat alapján valamely ajánlat kirívóan alacsony értékű ellenszolgáltatást tartalmazó jellegét az adott beszerzési tárgy sajátosságainak fényében kell értékelni. Ennek keretében figyelembe vehető például az ajánlati ár becsült értéktől vagy az aktuális piaci áraktól való szembetűnő eltérése, vagy ha az ajánlat a többi ajánlattevő ajánlatához képest lényegesen kedvezőbb, viszont utóbbi nem képezheti az egyetlen vizsgálati szempontot.

Ennek megfelelően az ajánlatkérő az ajánlat kirívóan alacsony értékű ellenszolgáltatást tartalmazó jellegének vizsgálata keretében, az egészséges verseny biztosítása érdekében az összes, e szolgáltatás tekintetében releváns tényezőt is figyelembe veheti (lásd többek között: C 599/10., SAG ELV Slovensko és társai ítélet 29. és 30. pont; C 568/13., Data Medical Service ítélet 50. pont). Már a korábbi irányelvi szabályozáson alapuló uniós joggyakorlatban is található olyan ítélet, amely szerint a kirívóan alacsony árat az adott szerződés jellemzőihez igazodóan kell vizsgálni és ez adott esetben egységárak vizsgálatát is jelentheti a szerződés várható összköltségének vizsgálata mellett (T-4/01., Renco ügyben hozott ítélet, 64. pont). Az Európai Unió Bíróságának 2022 szeptemberében született, a C 669/20., Veridos ügyben hozott ítélete nemrégiben tovább pontosította az ajánlatkérő vizsgálati kötelezettségének értelmezését. Az ítélet a védelmi beszerzési irányelv értelmezésére vonatkozott, a Bíróság azonban hangsúlyozta, hogy az értelmezés átültethető a 2014/24/EU irányelv rendelkezéseire, mivel azok lényegében azonosak a 2009/81/EK irányelv rendelkezéseivel. Az ítélet megerősíti, hogy valamely ajánlat kirívóan alacsony értékű ellenszolgáltatást tartalmazó jellegét az érintett szolgáltatáshoz képest kell értékelni. Ennek megfelelően az ajánlatkérő az ajánlat kirívóan alacsony értékű ellenszolgáltatást tartalmazó jellegének vizsgálata keretében, az egészséges verseny biztosítása érdekében az összes, e szolgáltatás tekintetében releváns tényezőt is figyelembe veheti. Az ítélet szerint az irányelvi szabályozás az ajánlatkérő számára előírja azon kötelezettséget, hogy először is azonosítsa a gyanús ajánlatokat, másodszor tegye lehetővé az érintett ajánlattevők számára az ajánlat komolyságának bizonyítását, az általa megfelelőnek ítélt pontosítások bekérésével, harmadszor értékelje az érdekeltek által adott magyarázatok relevanciáját, és negyedszer határozzon ezen ajánlatok elfogadásáról vagy elutasításáról. Az említett rendelkezésből eredő kötelezettség csak akkor terheli az ajánlatkérőt, ha valamely ajánlat megbízhatósága a priori kétséges. Az ajánlatkérő szervnek „az érintett ajánlati felhívás tárgyának valamennyi jellemzőjére tekintettel kell azonosítania” a kontradiktórius vizsgálati eljárás alá vont nyilvánvalóan gyanús ajánlatokat. A Bíróság azt is megállapította, hogy az aránytalanul alacsony árak megállapítására a nemzeti jogban előírt matematikai módszer – bármennyire is hasznos lehet bizonyos esetekben a rendellenességek felderítésére – nem lehet az ajánlatkérő által alkalmazott egyetlen szempont. Szintén lényeges kiemelni az ítélet azon elemeit, amelyek alapján az ajánlatkérőt önmagában azon döntés kapcsán, hogy mely ajánlatokat tart indokolandónak, még nem terheli külön indokolási kötelezettség, mivel a szabályozás nem írja elő az ajánlatkérő szerv számára azt a kötelezettséget, hogy az érintett ajánlat e minőségéről kifejezetten határozzon, az ajánlat elfogadásáról vagy elutasításáról szükséges indokolt döntést hoznia.

Mind az irányelv 69. cikke („ha egy ajánlat a kivitelezendő építési beruházáshoz, szállítandó áruhoz vagy nyújtandó szolgáltatáshoz képest kirívóan alacsony összegűnek tűnik.”), mind az ítélkezési gyakorlat (lásd a fent hivatkozott C 669/20. ítélet megfogalmazásait: „egy ajánlat kirívóan alacsony összegűnek tűnik”, „Ha tehát felmerül annak gyanúja, hogy egy ajánlat kirívóan alacsony összegű”) alapján az ajánlatkérő az aránytalanul alacsony ár gyanúja esetén hív fel indokolásra és ezt követően vizsgálja az ár komolyságát. Ez a különbségtétel azért fontos, mert az ajánlatkérő az indokolás kérésekor még nyilvánvalóan nincsen abban a helyzetben, hogy megállapítsa azt, hogy a szerződés alapján nyújtandó teljesítéshez képest valóban aránytalan-e az ellenszolgáltatás. E tekintetben a megfogalmazás az uniós jognak megfelelő pontosítása történik a szövegben.

A fentiekből következik, hogy az aránytalanul alacsony ár vizsgálata nem korlátozható azon ajánlati elemekre, amelyek önálló értékelési szempontot képeznek. A jogintézménynek az értékelési szempontokhoz kötése a magyar jogban már a 2003. évi közbeszerzési törvény óta megtalálható, az újabb uniós gyakorlatot is figyelembe véve azonban ez nem tartható fenn. Az esetek többségében az adott szerződésben foglalt építési beruházáshoz, szolgáltatáshoz vagy áruhoz képest aránytalan ellenszolgáltatás, azaz az adott szerződésben a szolgáltatás és az ellenszolgáltatás közötti aránytalanság valóban akkor fordul elő, amikor az önállóan értékelt árak alacsonyak. Nem zárható ki azonban az az eset sem, elsősorban a keret jellegű szerződéseknél, hogy valamely, az ajánlatban foglalt olyan ár- vagy költségelem látszik túlzottan alacsonynak, amely nem önálló értékelési szempont, de alkalmas arra, hogy az ajánlat komolyságát kétségbe vonja. Az ajánlatkérőt a fenti uniós bírósági gyakorlatnak megfelelően ilyenkor is terheli az indokoláskérési kötelezettség, hiszen az ajánlat egésze, az adott helyzet minden körülményének figyelembevétele mellett szükséges a gyanús ajánlatokat azonosítania. Mivel az arányosság elvére tekintettel kell alkalmazni a Kbt. 72. §-ának szabályait is, az ajánlatkérőnek mindig egyedileg kell mérlegelnie, hogy ha egy sok tételből álló szerződésben csupán egy-két tételre vonatkozó ár látszik alacsonynak, az kétségbe vonja-e az ajánlat komolyságát, felvethet-e gyanút annak technikai, jogi vagy gazdasági megalapozottságát illetően. Ez előfordulhat akkor, ha az adott tételek megrendelésére például egy keretmegállapodás alapján az azokhoz tartozó egységáron kerül sor és az adott egységár kétségbe vonja a keretmegállapodás alapján köthető szerződések teljesíthetőségét. Azt is fontos hangsúlyozni, hogy az ajánlat teljesíthetőségét azon egységárak alacsony volta vonhatja kétségbe, amelyek az ajánlatkérő által fizetendő ellenszolgáltatást rögzítik a szerződésekben. Átalánydíjas építési szerződés esetén ugyanakkor, ha a megajánlott átalányár egyébként nem vet fel gyanút, az ajánlatkérőnek nem kell az árazott költségvetés egyes tételeit egyenként vizsgálnia, hiszen az adott szerződéses konstrukció, az átalányáras jelleg miatt azok eltérései nem teszik a teljesítendő építési beruházáshoz képest aránytalanná a szerződéses árat.

A módosítás célja a Kbt. 73. §-ában szereplő érvénytelenségi okok logikusabb, áttekinthetőbb struktúrába rendezése és az okok bővítése, amely révén javulhat az ajánlatok érvénytelenségére vonatkozó adatok elemezhetősége is.

A közbeszerzések hatékonyságát és költséghatékonyságát értékelő teljesítménymérési keretrendszer (a továbbiakban: teljesítménymérési keretrendszer) adatai alapján a legtöbb érvénytelen ajánlat a Kbt. 73. § (1) bekezdés e) pontja szerinti „egyéb” kategóriába tartozik, anélkül, hogy az megfeleltethető lenne a (4) vagy a (6) bekezdésben foglalt, példálózó felsorolással rögzített indokoknak. Így az érvénytelenség tényleges indokai az adatokból nem láthatók adekvát módon.

A módosítás az érvénytelenségi okok jobb megjelenítése érdekében a Kbt. 73. § (2)–(4) és (6) bekezdéseiben foglalt okokat beépíti az (1) bekezdés szerinti felsorolásba. Ezen túl a felsorolás kiegészül a műszaki leírásnak vagy a szerződéses feltételekben foglalt ajánlatkérői előírásoknak való meg nem felelésre vonatkozó indokkal, amely olyan indok, amely gyakran vezet az ajánlatok, illetve részvételi jelentkezések érvénytelenségéhez. Tekintettel azonban arra, hogy az érvénytelenségi okok kimerítő felsorolása nem lehetséges, továbbra is fennmarad az „egyéb” okból érvénytelen ajánlat kategóriája, azonban ez, az újabb kategóriák beillesztésére tekintettel, csak szűkebb körben lesz majd releváns, azaz olyan esetben, ha az érvénytelenségi indok a felsorolt valamennyi érvénytelenségi ok egyikébe sem sorolható be. Az egyes érvénytelenségi okoknál a jogszabályszöveg nem tartalmaz konkrét utalásokat a hiánypótlás lehetőségére, azonban a Kbt. 73. §-át a 71. §-al együtt kell alkalmazni, azaz egy ajánlat a 73. § szerinti bármely indok alapján csak akkor nyilvánítható érvénytelennek, ha az ajánlat, illetve részvételi jelentkezés hiánypótlására a 71. § értelmében nincs lehetőség, vagy ha az ajánlatkérő által előírt hiánypótlást az ajánlattevő, illetve részvételre jelentkező nem, vagy nem megfelelően teljesítette. Az érvénytelenségi indokok bővítése eredményeképpen lehetővé válik, hogy a teljesítménymérési keretrendszer adataiban részletesebben megjelenjenek a Kbt. 73. § (1) bekezdés e) pontja alapján érvénytelenné nyilvánított ajánlatokban jellemzően megjelenő hibák, melyek alapján azonosíthatóak lesznek azok a további intézkedések, amelyek elősegíthetik az érvényes ajánlattételt.

A Kbt. 108. § (8a) bekezdésének módosítása a Kbt. 54. §-ának módosításával összhangban hatályon kívül helyezi azt a szövegrészt, miszerint az ajánlati kötöttség az elektronikus árlejtés elmaradásáról szóló értesítés ajánlatkérő általi megküldésével áll be.

Technikai módosítás, amely a Kbt. 73. § újraszabályozása nyomán szükséges.

A 37. § (2) bekezdésének módosítására vonatkozó indokolásban kifejtett indokok nyomán az eredményes közbeszerzési eljárás lezárásaként a módosítás a közbeszerzési szerződés megkötését jelöli meg, amely szabályt a szerződés megkötésére vonatkozó rendelkezések között indokolt elhelyezni.

A Kbt. lehetőséget ad a Közbeszerzési Döntőbizottság számára bizonyos esetekben összkollégiumi állásfoglalás kiadására, azonban e jogintézmény alkalmazására az utóbbi években egyáltalán nem került sor, melyre tekintettel a módosítás az összkollégium működésére vonatkozó szabályok egyszerűsítését célozza oly módon, hogy az állásfoglalásokban kizárólagosan a Közbeszerzési Döntőbizottság álláspontja érvényesülhessen, megkönnyítve ezzel az állásfoglalások kiadását. Ennek nyomán a vonatkozó szabályozásból törlésre kerül a közbeszerzésekért felelős miniszter által vezetett minisztérium közbeszerzési területért felelős szervezeti egységének, valamint az európai támogatásokat auditáló szerv tanácskozási joga.

Átmeneti rendelkezések a Kbt.-ben.

Az állami építési beruházások rendjéről szóló 2023. évi LXIX. törvény 80. § (7) bekezdés d) pontja 2023. november 8-ától úgy módosította a Kbt. 145. § (7) bekezdését, hogy a Közbeszerzési Döntőbizottság előtti jogorvoslati eljárásban az állami közbeszerzési szaktanácsadói, kamarai jogtanácsosi vagy ügyvédi képviselet kötelező, felelős akkreditált közbeszerzési szaktanácsadó (FAKSZ) általi képviseletre már nincs lehetőség. A 2023. évi LXIX. törvény 80. § (4) bekezdése értelmében 2026. június 30. napjáig – meghatározott feltételekkel – a felelős akkreditált közbeszerzési szaktanácsadó a közbeszerzésre kötelezett szerv árubeszerzés vagy szolgáltatás megrendelése esetén a Kbt. módosított rendelkezéseinek hatályba lépését megelőző napon hatályos rendelkezései alapján végzi felelős akkreditált közbeszerzési szaktanácsadó tevékenységét. Mivel továbbra is számos FAKSZ rendelkezik érvényes jogosultsággal, ezért a módosítás az ajánlatkérők és gazdasági szereplők jogorvoslati jogának hatékonyabb gyakorlásának elősegítése céljából lehetővé teszi a Kbt. 197/E. § új (2a) bekezdésének megállapításával, hogy a FAKSZ jogosultsággal rendelkező személy is elláthassa az ügyfél képviseletét a Közbeszerzési Döntőbizottság előtt.

Az (EU) 2023/1115 európai parlamenti és tanácsi rendelet végrehajtási szabályainak meghatározásából kifolyólag szükséges rendelkezés.

Szövegcserés módosítások.

A Kbt. 9. § (8) bekezdés g) pontja taxatív módon határozza meg azokat a foglalkoztatásra irányuló jogviszonyokat, amelyek a közbeszerzési eljárás lefolytatása alól kivételt képeznek, indokolt ezért a felsorolást a pedagógusok új életpályájáról szóló 2023. évi LII. törvény szerinti köznevelési foglalkoztatotti jogviszonnyal kiegészíteni.

A Kbt. 46. § (2) bekezdésének, valamint a 62. § (1) bekezdés h) pont ha) alpontjának és j) pont ja) alpontjának módosítása szorosan kapcsolódik ahhoz az új szabályhoz, amely szerint a közbeszerzési eljárás a szerződés megkötésével zárul. Az érintett rendelkezések esetén indokolt a határidők számítását továbbra is az eljárás eredményéről szóló tájékoztató közzétételéhez kapcsolni, így a Kbt. szövege ennek megfelelően pontosításra kerül.

A Kbt. 52. § (4) bekezdés c) pontjának és 75. § (2) bekezdés g) pontjának módosításai olyan pontosító rendelkezések, amelyek lehetővé teszik az üzemzavarra vonatkozó szabályok alkalmazását, amikor az üzemzavar nem magában az EKR-ben, hanem egy kapcsolódó rendszerben keletkezik. A módosítás az érintett szabályokat kiterjeszti az EKR kormányrendeletben definiált működési hibájára is.

A Kbt. 62. § (1) bekezdés k) pont kb) alpontjában foglalt kizáró ok célja biztosítani, hogy a közbeszerzési eljárásokban kizárólag átlátható szervezetek vehessenek részt, egyúttal megakadályozva az adóelkerülést célzó offshore vállalkozások részvételét. Erre tekintettel a rendelkezés előírta a pénzmosás és a terrorizmus finanszírozása megelőzéséről és megakadályozásáról szóló 2017. évi LIII. törvény (a továbbiakban: Pmt.) 3. § 38. pont a)–b) vagy d) pontjában foglalt tényleges tulajdonos megnevezését. Azonban figyelemmel arra, hogy a Pmt. 3. § 38. pontjában rögzített tényleges tulajdonos fogalma tartalmazza a bizalmi vagyonkezelés esetkörét is, valamint 2025. január 1-jétől a zártkörű befektetési alapokra is hivatkozik, indokolt Kbt. 62. § (1) bekezdés k) pont kb) alpontját is kiegészíteni a Pmt. 3. § 38. egyes további alpontjaira történő hivatkozással. A módosítás hozzájárul a közbeszerzések tisztaságának, és a közpénzek átlátható felhasználásának a megőrzéséhez.

A 63. § (1) bekezdés a) pontjában, 72. § (2) bekezdésében, 105. § (5) bekezdésében, 126. § (4) bekezdésében, valamint a 4. melléklet címében a hivatkozások pontosítása szükséges a 73. § újraszabályozására tekintettel.

A 68. § (1d) bekezdését érintő módosítás technikai pontosítást tartalmaz.

Az állami építési beruházások rendjéről szóló 2023. évi LXIX. törvény 80. § (8) bekezdés b) pontja hatályon kívül helyezte a Kbt. 111. §-ában a felelős akkreditált közbeszerzési szaktanácsadók beszerzésére vonatkozó kivételt a nemzeti eljárásrendre vonatkozóan. Ezzel együtt azonban a Kbt. 197/E. §-a alapján árubeszerzés és szolgáltatás-megrendelés esetén 2026. június 30-ig lehetőség van a felelős akkreditált közbeszerzési szaktanácsadói tevékenyég végzésére, anélkül, hogy az érintett az állami közbeszerzési szaktanácsadókra vonatkozó feltételeknek megfelelne. A közbeszerzési tanácsadás olyan bizalmi jellegű szolgáltatást jelent, amelyet uniós értékhatár alatt nem indokolt közbeszerzési körbe utalni, illetve ez nehézséget is okozhat, hiszen az ajánlatkérők éppen a közbeszerzési szakértelem biztosítása végett folyamodnak külsős közbeszerzési tanácsadó beszerzéséhez. Megjegyzendő, hogy a kormányzati igazgatási szervek, valamint meghatározott gazdasági társaságok egyes szerződéseinek megszűnéséről, továbbá miniszteri jóváhagyásáról szóló 430/2022. (X. 28.) Korm. rendelet a kormányzati igazgatási szervek és a többségi állami tulajdonú gazdasági társaságok esetén évi bruttó húszmillió forintos értékhatár felett külön engedélyhez köti a közbeszerzési tanácsadó beszerzését, amely megfelelő ellenőrzést jelent a külsős tanácsadók indokolatlan, illetve nem megfelelő feltételekkel történő igénybevételével szemben. A Kbt. 111. § c) pontja szerinti kivétel kiegészül a járulékos közbeszerzési szolgáltatás beszerzésével, amely meghatározását a Kbt. 3. § 14. pontja tartalmazza. E mellett az ebben a pontban már szereplő jogi szolgáltatás tekintetében a szöveg kiegészül Kbt. 3. mellékletére való utalással, tekintettel arra, hogy a kivételi körbe tartozó jogi szolgáltatások a 3. mellékletbe tartoznak, viszont a járulékos közbeszerzési szolgáltatást a 3. melléklet nem említi, így ezekre alacsonyabb uniós értékhatárok vonatkoznak, mint a jogi szolgáltatásokra, illetve a 111. § c) pontjában található többi szolgáltatásra.

A Kbt. 111. § d) pontjának módosítása nyomán a Kbt. 3. mellékletében foglalt szociális és egyéb szolgáltatások esetében alkalmazható kivételi értékhatár harmincmillió forintról ötvenmillió forintra emelkedik. E szolgáltatások esetén az uniós értékhatár is jóval magasabb az általánosnál, hiszen azok speciális jellege miatt a határon-átnyúló ajánlattétel esélye is jóval csekélyebb, mint más szolgáltatás-megrendelések esetén. Az értékhatár emelését indokolja egyrészt az utóbbi években tapasztalt magas infláció, másrészt a szociális-, oktatási és a Kbt. 3. mellékletével érintett egyéb szektorokban a kis értékű szolgáltatás-megrendelések egyszerűsítésének szükségessége.

A 111. § m) pontjában szereplő, megújuló technológiák alkalmazásával megvalósuló villamos energia termelését közvetlenül szolgáló beszerzésre vonatkozó kivétel csupán a 6. § (1) bekezdés b) pontja szerinti közszolgáltatói tevékenységet folytató ajánlatkérőkre utal, azonban nem vonatkozik az ugyanilyen tevékenységet folytató, a Kbt. 5. § (1) bekezdése alapján egyébiránt ajánlatkérőnek nem minősülő közszolgáltató ajánlatkérőkre. Így a piac kiegyenlítése, valamint az egyenlő versenyfeltételek biztosítása érdekében indokolt a megújuló technológiák alkalmazásával megvalósuló villamosenergia-termelés piacán jelen lévő ajánlatkérőkre is kiterjeszteni a vonatkozó kivételt.

A 156. § (4) bekezdésében egyértelműen kimondásra kerül, hogy az emberi élet és egészség védelme okán az egészségügyi ellátáshoz kapcsolódó beszerzések is olyan közérdeknek minősülnek, amelyek esetén a Közbeszerzési Döntőbizottság engedélyezheti a szerződés megkötését még a jogorvoslati eljárás lezárulását megelőzően. Ezzel gyorsulhatnak az egészségügyi beszerzések, különösen olyan esetben, amikor egy elhúzódó jogorvoslati eljárás negatívan befolyásolná az egészségügyi ellátás minőségét.

Az egyajánlatos közbeszerzési eljárások adatainak elemzése alapján megállapítást nyert, hogy a továbbra sem mutat kellően csökkenő tendenciát az egyajánlatos közbeszerzések aránya. Erre figyelemmel indokolt beavatkozási lehetőséget biztosítani a Kormány részére annak érdekében, hogy az egyajánlatos eljárások adatainak elemzése során aktuálisan azonosított negatív folyamatok kezelése, illetve a közbeszerzési eljárásokban a verseny minél szélesebb körben történő biztosítása céljából jogszabályban írhassa elő az ajánlatkérők részére a Kbt. 75. § (2) bekezdés e) pontja szerinti eredménytelenségi ok kötelező alkalmazását.

Hatályon kívül helyező rendelkezések.

A Kbt. 41/C. § (5) bekezdésének technikai pontosítása szükséges, tekintettel arra, hogy a § (4) bekezdése korábban hatályon kívül helyezésre került.

A Kbt. 57. § (2) bekezdése az Elektronikus Közbeszerzési Rendszer kötelező bevezetése nyomán szükségtelenné vált, hiszen a közbeszerzési dokumentumok a rendszerbe belépve válnak elérhetővé.

A Kbt. 114. § (6a) bekezdésének hatályon kívül helyezése egyrészt a 72. §-ban az aránytalanul alacsony ár tekintetében bevezetendő rugalmasabb szabályokra tekintettel indokolt, másrészt pedig amiatt, hogy a gyakorlatban jogalkalmazási bizonytalanságot okozott a rendelkezésnek a Kbt. más szabályaival – különösen az alapelvekkel, illetve az ajánlatok értékelt elemei megalapozottságának vizsgálatával, az érvénytelenségre vonatkozó szabályokkal – való viszonya. A hatékony és felelős gazdálkodás, illetve az egyenlő bánásmód elve szempontjából is kockázatot jelent, ha az ajánlatkérő olyan áron köt szerződést, ami nyilvánvalóan teljesíthetetlen, továbbá az érvénytelenségi szabályokba ütközhet, ha az alacsony ár indoka a vonatkozó környezetvédelmi, szociális és munkajogi követelmények megszegése.

A Kbt. 114. § (15) bekezdésének és 127. § (1) bekezdésének hatályon kívül helyezése a részenkénti összegezés lehetőségének uniós értékhatárt el nem érő eljárásokra való kiterjesztése nyomán indokolt.

A Kbt. 169. § (2) bekezdésének hatályon kívül helyezése lehetővé teszi a Közbeszerzési Döntőbizottság (a továbbiakban: Döntőbizottság) önálló jogorvoslattal megtámadható végzése ellen indított közigazgatási perben hozott bírósági ítélet elleni kúriai felülvizsgálatot.

Számos esetben a Döntőbizottság által hozott végzésekben foglalt jogértelmezés a közbeszerzési jogorvoslatokhoz való hozzáférés tekintetében alapvető fontosságú lehet, melyre különösen az ügyfélképesség megítélésének kérdéskörében felmerült probléma mutatott rá. Az ügyfélképesség hiánya miatt a jogorvoslati eljárást megszüntető végzések tárgyában hozott ítéletek – a hatályos szabályozásra tekintettel, amely kizárja a Döntőbizottság önálló jogorvoslattal megtámadható végzése ellen indított közigazgatási perben hozott bírósági ítélet elleni kúriai felülvizsgálatot – nem kerülnek a Kúria elé, így kevés, a Döntőbizottságra és elsőfokú bíróságra kötelező érvényű kúriai ítélet születhet e témakörben. Az egységes joggyakorlat kialakulása érdekében az – az Országos Bírósági Hivatal javaslatát figyelembe véve – szükséges biztosítani a kúriai felülvizsgálat lehetőségét.

A közigazgatási perrendtartásról szóló 2017. évi I. törvény (a továbbiakban: Kp.) 116. § e) pontja értelmében a bírósági ítélet felülvizsgálatát törvény csak különösen indokolt esetben zárhatja ki. Ennek fő indoka, hogy a felülvizsgálati eljárás – a korábbi szabályozással ellentétben – elsősorban már nem a jogorvoslati rend része, hanem inkább a jogegység biztosításának legfontosabb eszköze és garanciája. A felülvizsgálat szükségtelen kizárása a Kúria jogegységi feladatának elnehezítését eredményezheti. Mivel a jelenlegi szabályozás adott esetben alapvető eljárási jogok gyakorlásának sérelméhez vezethet, ezért az egységes joggyakorlat kialakulásához jelentős érdek fűződik ágazati szinten is, melyre tekintettel a módosítás – a Kp. szabályozásának szándékát is figyelembe véve – tartalmazza a közbeszerzési jogorvoslati rendszerben a kúriai felülvizsgálat biztosítását. Fontos megjegyezni, hogy a módosítás nem jár a jogorvoslati eljárás elhúzódásával, a tapasztalatok szerint az ügyek befejezésének időtartalma kedvező.

A módosítás célja az ügyvédi tevékenység gyakorlása keretében kiegészítő jelleggel folytatható tevékenységek pontosítása a felelős akkreditált közbeszerzési tanácsadói státusz 2026. június 30-i megszűnésére tekintettel. Így a felelős akkreditált közbeszerzési szaktanácsadói tevékenység helyett indokolt a közbeszerzési szolgáltató Kbt.-ben meghatározott fogalmára utalni.

A Bv. tv. módosítása rendezi azt a helyzetet, hogy abban az esetben, ha a szabadságvesztést töltő elítélttel szemben büntetőeljárás indul, akkor a rendelkezési jogkör gyakorlója milyen intézkedéseket tehet meg. Ezekben az esetekben jellemzően a letartóztatás elrendelésére nem kerül sor, és azt nem is lehetne foganatosítani, ugyanakkor kiemelten a büntetőeljárás eredményes lefolytatása körében felmerülhetnek olyan körülmények, amelyek az elítélt kapcsolattartása korlátozásának vagy tiltásának a szükségességét vetik fel. Annak érdekében, hogy a gyakorlat számára egyértelmű legyen ezen intézkedések meghozatalára való jogosultság, célszerű annak megjelenítése a Be. rendelkezései között is.

A módosítás továbbá pontosítja a fogvatartott hozzátartozójával történő kapcsolattartása korlátozásának, illetve tiltásának jogalapját, továbbá – tekintettel arra, hogy a családi kapcsolatok fenntartása kiemelt jelentőséggel bír a fogva lévő terhelt esetében – egy év elteltével kötelezővé teszi a szükségességének a felülvizsgálatát. A rendelkezés fenntartásáról hozott határozattal szemben is biztosított a jogorvoslat. A korlátozó vagy tiltó rendelkezés elrendelésének jogalapjaként a Bv. tv. terminológiáját alapul véve a hatályos rendelkezés a „büntetőeljárás eredményességét, vagy más személy életének, testi épségének védelmét jelöli meg. Ez a megfogalmazás nem illeszkedik a Be.-nek a letartóztatás elrendelését megalapozó okok megnevezéséhez, ezért a módosítás már ezeket veszi át. Ez tartalmi elmozdulást nem jelent, mivel a büntetőeljárás eredményessége a bizonyítással függ össze, az élet és testi épség védelmét pedig lefedi a bűnismétlés megakadályozása.

A szabálysértési jog és a büntetőjog közötti kapcsolódási pontok jogtörténeti múltra tekintenek vissza, ez az eljárások átjárhatósága szempontjából is jelentőséggel bír, és az eljárások szabályozása során fontos figyelembe venni a két eljárástípus egymáshoz való kapcsolódását. Az eljárási költség szempontjából nem új keletű az a szabályozás sem, hogy az állam által más eljárásokban előlegezett költségeket bűnügyi költségekként számolják el, amennyiben ezek kapcsolódnak a büntetőeljárás jogalkalmazói tevékenységéhez [Be. 145. § (1) bekezdés d) pontja].

A módosítás célja a szabálysértési eljárás és a büntetőeljárás közötti átjárhatóság megteremtése az eljárási költségek viselése szempontjából. Ez a cselekményazonosság körében merülhet fel, amikor a költségek mindkét eljárásban ugyanazzal a cselekménnyel – szabálysértéssel vagy bűncselekménnyel – kapcsolatosan merültek fel. A szabályozás célja, hogy a korábbi eljárás költségeiről a későbbi eljárás során is rendelkezni lehessen.

E célok megvalósítása érdekében szükséges a szabályozás módosítása, amelyet a Be. tekintetében jelen javaslat, a Szabs. törvény tekintetében a kritikus szervezetek ellenálló képességéről szóló törvényjavaslat végez el. Mindkét törvény módosítása szükséges ahhoz, hogy az eljárás megszüntetése esetén az állam ne viselje az eljárásban felmerülő költségeket. A módosítás ezt egy feltételes költségviselési szabállyal teszi lehetővé, a Be. 402. § (1a) bekezdésében, ezzel párhuzamos szabályozást tartalmaz a kritikus szervezetek ellenálló képességéről szóló törvényjavaslat a Szabs. tv. 92. § (4a) bekezdését érintően. Az eljárást megszüntető határozatba ezek szerint olyan rendelkezés kerülhet, hogy az állam viseli az eljárási költséget, de csak abban az esetben, ha az újabb eljárás megindítására nem kerül sor. Ezzel a megoldással nincs szükség az újabb eljárás megindításáról való döntést követő további rendelkezésre.

Az újabb eljárásokban lehetővé kell tenni, hogy a korábbi eljárás költségei formálisan is költségnek minősülhessenek és ekként legyenek elszámolhatók. Erre tekintettel is szükséges a Be. módosítása [Be. 145. § (1) bekezdés e) pontja], de a kritikus szervezetek ellenálló képességéről szóló törvényjavaslattal a szabálysértésekről szóló törvény módosítása már nem szükséges, ugyanis a Szabs. tv. 92. § (1) bekezdés a) pontja alkalmazható az állam által más eljárásban, de a szabálysértés bizonyítása érdekében előlegezett költségre.

Indokolt továbbá pontosítani a költségek viselésére vonatkozó szabályozás körét. Fontos, hogy csak azoknak a költségeknek viselésére lehessen kötelezni az eljárás alá vont személyt vagy a terheltet, amelyek az újabb eljárásban elbírált cselekménnyel összefüggenek. E körben a kritikus szervezetek ellenálló képességéről szóló törvényjavaslat a Szabs. tv.-ben, a 92. § (2a) bekezdésének beiktatásával egyértelművé teszi, hogy csak az azonos cselekménnyel összefüggő költségekről lehet szó. A Be.-ben ilyen rendelkezésre nincs szükség a bírósági rendelkezés tekintetében, ugyanis ezt a követelményt a Be. 574. § (2) bekezdése már magában foglalja. A büntetőeljárásban azonban az eljárás megszüntetése azon eseteiben, amikor a terhelt kötelezhető a bűnügyi költség viselésére, szükséges a szabályozás kiegészítése. Ezzel érhető el ugyanis, hogy több felmerülő bűncselekmény vagy a relevánsnál szélesebb körben felmerült költségek esetén is csak a 402. § (2) bekezdéssel összefüggő költség viselésére lehessen a terheltet kötelezni.

A számlapénz vagy elektronikus pénz megőrzésére kötelezés és a megőrzést követő lefoglalás egy olyan új jogintézmény, amelynek célja a lefoglalás és végső soron a vagyon-visszaszerzés támogatása, hatékonyságának növelése. A jogintézmény rugalmasabbá és ezáltal magasabb hatásfokkal alkalmazhatóvá teszi a lefoglalást azzal, hogy a lefoglalás később beérkező fedezetét biztosítva először egy függő helyzetet hoz létre, amelynek során a számlapénz, illetve az elektronikus pénz befagyasztására kerül sor.

A megőrzésre kötelezés arra kötelezi a pénzforgalmi szolgáltatás nyújtásáról szóló törvény szerinti fizetési számlát, a tőkepiacról szóló törvény szerinti ügyfélszámlát vagy az egyes fizetési szolgáltatókról szóló törvény szerint elektronikuspénz-kibocsátó intézmény által vezetett, fizetési számlának nem minősülő, elektronikus pénz nyilvántartására szolgáló számlát (a továbbiakban együtt: számla) vezető szolgáltatót, hogy meghatározott számla vonatkozásában terhelést egyáltalán ne vagy csak meghatározott számlaegyenleg biztosítását követően teljesítsen. A megőrzésre kötelezés hatálya alá tartozó összegekre vonatkozó fizetési műveleteket nem szabad teljesíteni, a szolgáltató köteles azonban a számlára érkező jóváírásokat lehetővé tenni.

A megőrzésére kötelezés elrendelésére akkor kerülhet sor, ha az azzal érintett számlapénz vagy elektronikus pénz vonatkozásában egyébként a lefoglalás feltételei is fennállnak. A jogalkotó ezen garanciális előfeltétel biztosítása érdekében írja elő, hogy az elrendelő határozatban meg kell jelölni a számlapénz vagy elektronikus pénz lefoglalásának szükségességét és annak jogalapját.

A megőrzésre kötelezés elrendelése esetén előfordulhat, hogy a számla aktuális egyenlegét az elrendelő nem ismeri, így a jogalkotó célja szerint a jogintézmény alkalmazható nem csak az elrendelést követően befolyt, hanem az elrendelés idején rendelkezésre álló számlapénz vagy elektronikus pénz tekintetében is.

Az elrendelést követően a folyamat következő lépése az, amikor a szolgáltató tájékoztatja az elrendelőt arról, hogy a megőrzésre kötelezéssel érintett összeg rendelkezésre áll. A tájékoztatásra alapul szolgáló körülmény származhat abból is, hogy az elrendelést követően jóváírnak valamilyen összeget, és abból is, hogy az összeg eleve rendelkezésre is állt. A tájékoztatási kötelezettséget olyan határidőn belül kell teljesíteni, amit a hatóság a határozatban megjelölt. Hosszabb határidő esetén nincs akadálya annak, hogy a folyamatosan vagy több részletben jóváírt összegekről a szolgáltató együttesen tájékoztassa az elrendelő büntetőeljárást lefolytató szervet. Ebben az esetben értelemszerűen az első jóváírástól számít a tájékoztatásra vonatkozó határidő, de a tájékoztatás kiterjed valamennyi, az adott időszakban történt jóváírásra. Előfordulhat, különösen a megőrzésre kötelezés ideje alatt történt vádemelés esetén, hogy elválik egymástól az a büntetőeljárást lefolytató szerv, amelyik a megőrzésre kötelezést elrendelte (pl. a nyomozás során a nyomozó hatóság) és az, amelyik a lefoglalás elrendelésére jogosult (pl. az elrendelés után történt vádemelést követően a bíróság). Miután a büntetőeljárásban nem tájékoztatják a szolgáltatót az eljáró szerv megváltozásáról (pl. a vádemelésről, az ügy áttételéről), a Javaslat előírja, hogy a tájékoztatás címzettje a megőrzésre kötelezést elrendelő bíróság, ügyészség vagy nyomozó hatóság legyen. Értelemszerűen az ő feladatuk az, hogy a tájékoztatást szükség esetén továbbítsák a lefoglalásról való döntésre jogosult bírósághoz, ügyészséghez vagy a nyomozó hatósághoz.

A folyamat következő lépése a lefoglalásról való döntéshozatal. Az erre nyitva álló egy hónapos határidő a szolgáltató tájékoztatását követően kezdődik, amelynek során a bíróság, az ügyészség vagy a nyomozó hatóság dönt a lefoglalásról. Nyilvánvalóan ebben az esetben sincs akadálya annak, hogy a lefoglalásról több tájékoztatásra nézve, együttesen döntsenek. A döntéshozatalt akkor kell újra elvégezni – szintén egy hónapon belül –, ha újabb olyan befagyasztandó összeg érkezéséről közölnek tájékoztatást, amelynek lefoglalása kérdésében még korábban nem született döntés. Fontos továbbá megjegyezni, hogy az egy hónapos határidő elmulasztása sem eredményezi automatikusan a megőrzésre kötelezéssel érintett összeg felszabadulását, erre automatikusan csak a megszűnési okok fennállása esetén kerülhet sor. A lefoglalás kérdésében a büntetőeljárást lefolytató szerv kétféle döntést hozhat, vagy elrendeli a lefoglalást vagy megállapítja, hogy az adott összegre nézve annak feltételei nem állnak fenn. Mindkét esetben az összeg felszabadul a megőrzésre kötelezés alól, azzal, hogy az előbbi esetben más kényszerintézkedés hatálya alá kerül, az utóbbi esetben pedig a továbbiakban helyreáll a számla felett jogosult személy rendelkezési joga.

Amennyiben a megőrzésre kötelezés meghatározott összeg erejéig került elrendelésre, úgy a meghatározott összeg biztosítását követően nem fűződhetnek jogkövetkezmények a megőrzésre kötelezéshez, következésképpen a határozatban megjelölt összeget meghaladóan rendelkezésre álló vagy jóváírt összegek befagyasztásának abban az esetben sincs helye, ha a megőrzésre kötelezéssel érintett összeget befagyasztották, de annak lefoglalásáról még nem született döntés.

A megőrzésre kötelezés megszűnése és megszüntetése azon az alapon határolható el egymástól, hogy megszűnés esetén automatikusan, erre irányuló külön hatósági rendelkezés nélkül szabadul fel az érintett összeg, míg a megszüntetés esetén az összeg felszabadulásához erre vonatkozó külön hatósági döntés szükséges. Ebből következően, ha a hatóság elmulasztja a megőrzésre kötelezés megszüntetését (pl. arra tekintettel, hogy a büntetőeljárást befejezték), de még a megőrzésre kötelezés határideje nem járt le, akkor annak hatálya is fennmarad, és csak a határidő lejártával szűnik meg. Miután tehát a megszűnés okai taxatívak, a hatósági határidő mulasztás más esetei sem eredményeznek automatikus megszűnést.

A büntetőeljárási vagyon-visszaszerzés új jogintézményének a sikeressége nagyban függ attól, hogy a szolgáltató időszerűen teljesítse a számára előírt kötelezettségeket. Az új rendelkezések alapján erre rendbírság kilátásba helyezésével vagy mulasztás esetén rendbírság kiszabásával is rászorítható. Rendbírság kiszabására ugyanakkor csak olyan esetben lesz lehetőség, ha a szolgáltató a büntetőeljárási törvény szerinti szabályszerű kézbesítést követően 12 órát meghaladóan kerül késedelembe.

A hatályos eljárási szabályok nem rendezik azt a kérdést, ha a lefoglalás megszüntetésekor helyettesíthető dologról, jellemzően online csalásból származó pénzről szükséges rendelkezni, de a dolog mennyisége nem elegendő valamennyi sértett tulajdoni igényének a kielégítésére. Annak érdekében, hogy a tulajdonosok még ezekben az esetekben is, a büntetőeljárás lezárulta előtt hozzájuthassanak az őket megillető tulajdonukhoz, szükséges kiegészíteni a jelenlegi szabályokat. Ezzel lehetővé válhat, hogy a polgári jogi igény elbírálását megelőzően, attól függetlenül, legalább részben megtérülhessen a számukra okozott kár. A káruk fennmaradó része pedig az új jogintézménytől függetlenül az eljárás végén térülhet meg.

A kiegészülő szabályozás korlátait illetően rá kell mutatni, hogy az új jogintézmény nem terjeszkedhet túl a lefoglalás megszüntetésével rendezhető vagyonjogi kérdéseken, nem léphet a polgári jogi igények elbírálása helyébe. A lefoglalás megszüntetésekor kizárólag a tulajdonjoghoz kapcsolódó birtokállapot helyreállítása történhet meg, általánosságban a követelések kielégítése nem. Erre tekintettel nem merülhet fel a sértettek igényeinek kielégítése olyan vagyonból, amelyről nem feltételezhető, hogy legalább részben a sértettek tulajdonát képezi. Abban a körben tehát, amikor a törvény megengedi a legális vagyonra nézve a vagyonelkobzást és ennek érdekében a lefoglalást is, az ilyen lefoglalás megszüntetése esetén a szabályozás nem változik, a sértettek igényének ilyen módon történő reparálására továbbra sem kerülhet sor. Az új szabályozás összességében azon a vélelmen alapul, hogy amíg körülhatárolható az a vagyon, amely a sértettek sérelmére elkövetett bűncselekményből származik, addig ez a vagyon a lefoglalás megszüntetésekor kiosztható a sértettek között. Nem változtat ezen az elméleti alapvetésen az sem, ha a kiosztás során nem lehetséges valamennyi sértettnek visszaadni azt a teljes vagyonmennyiséget, amennyivel a bűncselekmény folytán károsodott. A módosítás az arányosítással egy olyan megdönthetetlen vélelmet is felállít, miszerint a sértettektől szerzett tulajdon minden sértett esetén arányosan csökkent.

A kiadható dolgok felosztására irányadó új szabályok szerinti eljárást két lépéssel lehet összefoglalni, az első az, hogy amíg egyértelműen azonosítható, hogy egy adott mennyiség (összeg) kihez tartozik, akkoraz ilyen sértettek számára a közvetlenül tőlük származó, hozzájuk köthető mennyiséget kell a lefoglalás megszüntetésekor rendelkezésre bocsátani. A helyettesíthető dolgok fennmaradó részéből második lépésként meg kell állapítani a felosztás alapját és azt arányosan szét kell osztani az egykori tulajdonosok csoportján belül. Ez a helyzet abban az esetben áll elő, amikor a sértettektől származó – helyettesíthető – dolog mennyisége csökken és a csökkenés további sorsa nem nyomon követhető (például az elkövető azt készpénzben felvette), vagy nem visszaszerezhető (az elkövetőtől ellenérték fejében más jóhiszemű személyhez került, mert az elkövető például abból vásárolt élelmiszert). Az a (fennmaradó) vagyonrész eshet tehát felosztás alá, amely tekintetében megállapítható, hogy több egykori tulajdonostól származik, de az nem elegendő valamennyiük számára. Nem tartozik ide a jogszerűen szerzett vagyon, ahogy az a vagyonrész sem, amely más bűncselekményből (tehát nem az egykori tulajdonosok csoportjától) származik. Az ilyen vagyon csökkenti a felosztás alapját. Ennek következtében, ha pl. a sértettektől származó pénzösszegek egy bankszámlán találhatók és annak egyenlege ezután csökken, majd – a tulajdonosokhoz nem köthető vagyonnal – növekedik, akkor csak a csökkenést követő minimum érték lesz felosztható a tulajdonosok között. A felosztható vagyonrész mértékének megállapítása után azt arányosan, a tulajdonosi igény jogosultjai között az egykori tulajdonuk egymáshoz viszonyított arányában kell felosztani. A szabályozás előírja, hogy a hatóság győződjön meg arról, hogy a biztosított vagyon tekintetében további sértettek megjelenése nem várható. Lényeges továbbá, hogy a kiosztást követően fennmaradó sértetti igények, illetve az esetlegesen utóbb jelentkező sértetti igények sem enyésznek el, ezek egyéb jogi úton, akár büntetőeljárás kereti között, akár azon kívül is érvényesíthetők.

Az Alaptörvényben és a nemzetközi emberi jogi egyezményekben is elismert jog a védelemhez való jog, amellyel kapcsolatos fontos követelményeket uniós irányelv is rögzít. Ez az uniós jogi aktus az Európai Parlament és a Tanács 2013/48/EU irányelve (2013. október 22.) a büntetőeljárás során és az európai elfogatóparancshoz kapcsolódó eljárásokban ügyvédi segítség igénybevételéhez való jogról, valamint valamely harmadik félnek a szabadságelvonáskor történő tájékoztatásához való jogról és a szabadságelvonás ideje alatt harmadik felekkel és a konzuli hatóságokkal való kommunikációhoz való jogról.

Az Európai Bizottság 2023. július 14-én indokolással ellátott véleményi szakaszba léptette a 2013/48/EU irányelv nemzeti jogba való átültetésével kapcsolatban 2021/2137. számon folyamatban lévő kötelezettségszegési eljárást. Az indokolással ellátott véleményben a Bizottság fenntartotta a hivatalos felszólításban tett kifogásait az irányelv 3. cikke (6) bekezdésének b) pontja és 9. cikke tekintetében.

A védelemhez való jog különösen hangsúlyos a védő távollétében tartott gyanúsítotti kihallgatások során, mivel a kihallgatás jelentős hatással lehet az eljárás további menetére. A Be. bevezetni tervezett 387/A. §-ának célja, hogy erősítse a védő nélküli kihallgatásokra vonatkozó garanciákat, és ezzel Magyarország megfeleljen a Bizottság által az indokolással ellátott véleményben megfogalmazott követelményeknek. A hatályos szabályok szerint az olyan gyanúsítottak vagy a bűncselekmény elkövetésével megalapozottan gyanúsítható személyek esetén, akik a védő megjelenésének hiányában nem kívánják megkezdeni a kihallgatást, indokolt egyértelművé tenni, hogy a gyanúsítotti kihallgatás megkezdése még önmagában nem jelenti azt, hogy vallomás tételre kötelesek lennének. Ez a szabály védi a gyanúsítottat attól, hogy a jogainak hiányos ismerete miatt hátrányos helyzetbe kerüljön, ugyanakkor biztosítja, hogy a kihallgatás további elhalasztása (a védő távollétére tekintettel) ne akadályozza indokolatlanul az eljárás menetét. Az új szabályozás ráerősít arra az eddig is meglévő szabályozásra, hogy a gyanúsított a vallomástételt az eljárás bármely szakaszában megtagadhatja, a megtagadás indokáról nem köteles számot adni, ezen a téren tehát semmilyen akadálya nincs annak, hogy a vallomástétel megtagadására azért kerüljön sor, mert vallomását a védő jelenlétében kívánja megtenni. A szabályozás ennek megfelelően kifejezett rendelkezést tartalmaz arra, hogy a terheltet figyelmeztetni kell arra is, hogy a későbbiekben bármikor jelezheti a hatóság számára, hogy vallomást kíván tenni, amelyre a terhelt szabad döntésétől függően akár a védő jelenlétében, akár a védő jelenléte nélkül is sor kerülhet. Ki kell emelni továbbá, hogy a Javaslat szerinti szabályozás illeszkedik a gyanúsítotti kihallgatás, illetve az értesítés általános szabályaiba. Ennek megfelelően a védelemhez való jogot biztosítják a védő értesítésének szabályai, különösen azok időpontjára vonatkozó rendelkezések. Ezek alapján a védő azonnali, rövid idővel az eljárási cselekmény előtt történő értesítése csak kivételes esetben megengedett, illetve az ezen szabályoktól történő eltérésre is csak a terhelt hozzájárulásával kerület sor. Emellett a hatóságok kötelesek a védő jelenléte érdekében tett intézkedéseiket is közölni a terhelttel, ahogy azt is biztosítani, hogy a terhelt a védőjével lehetőség szerint – akár telekommunikációs eszköz útján is – az eljárási cselekményt megelőzően konzultálhasson. Így a szabályozás, a Javaslat szerinti új figyelmeztetéssel kiegészülve – az eljárás indokolatlan megakasztása, elhúzódása nélkül – a lehető legszélesebb körben biztosítja, hogy a terhelt akár a védőjével történt konzultációt követően, akár ennek hiánya okán, szabadon és saját belátása szerint dönthessen arról, hogy a védő jelenléte nélkül kíván-e vallomást tenni vagy sem.

A büntetőeljárásról szóló törvény és más kapcsolódó törvények módosításáról szóló 2020. évi XLIII. törvény módosította a pénzmosás tényállását, egyben formálisan hatályon kívül helyezte (beolvasztotta a pénzmosásba) az orgazdaság tényállását. Az anyagi jogi rendelkezések alapján az orgazdaság tényállásának formális megszűnését követően is felmerülhet, hogy a későbbi pénzmosásnak minősülő cselekményt az eljárásban orgazdaságnak kell minősíteni. Erre tekintettel született a Be. 876/B. §-ában szereplő átmeneti rendelkezés arról, hogy a járulékos orgazdaságnak minősülő bűncselekmények továbbra is megalapozzák az alapbűncselekmény elkövetőjére illetékes bíróság eljárását. Ehhez képest indokolatlan duplikációt tartalmaz a Be. 696. § (3) bekezdése, amely szintén orgazdaság esetén ad illetékességi felhatalmazást a bíróságok eljárására. Ehelyett a rendelkezés helyett indokolt a Be. 21. § (8) bekezdésének a mintájára a korábbi orgazdaságnak megfeleltethető pénzmosási cselekményeket megjelölni.

Szövegcserés módosítások.

A pártfogó felügyelői feladatok ellátása a kormányzati szolgálati jogviszonyhoz kötődik. A tevékenység gyakorlása felett az igazságügyért felelős miniszter szakmai irányítói jogokat gyakorol, feladatokat lát el. A pártfogó felügyelői feladatokat ellátó kormányzati szolgálati jogviszony a szakmai irányító részéről külön elbírálást nem igényel, annak létesítésére vagy megszüntetésére a munkáltatói jogkör gyakorlója jogosult.

A fővárosi és vármegyei kormányhivatalokról, valamint a járási (fővárosi kerületi) hivatalokról szóló 568/2022. (XII. 23.) Korm. rendelet 9. § (1) bekezdése értelmében a kizárólag a kormányhivataloknál, illetve a járási hivataloknál alkalmazott és a szakmai munkával összefüggő, a biztonsági okmányok védelmének rendjéről szóló kormányrendelet szerinti biztonsági okmányok egységessége érdekében a kibocsátói feladatokat – a (2) bekezdésben foglalt kivétellel – a szakmai irányító miniszter, valamint az általa kijelölt szerv látja el, és viseli az ezzel kapcsolatosan felmerülő költségeket.

2024. január 13. napján hatályba lépett a biztonsági okmányok védelmének rendjéről szóló 86/1996. (VI. 14.) Korm. rendelet módosítása, amely alapján lehetővé vált a fővárosi és vármegyei kormányhivataloknál dolgozó, igazságügyi pártfogó felügyelők részére igazolvány kiadása. Az igazolványok használatának szükségessége elsősorban az igazságügyi pártfogó felügyelők területi munkavégzése kapcsán merül fel (helyszíni látogatás büntetőeljárás hatálya alatt álló személyeknél, pártfogoltaknál, büntetés-végrehajtási intézetbe történő belépés, helyszíni ellenőrzés közérdekű munka büntetés végrehajtása során).

Az igazolvány kiadására vonatkozóan szükséges a részletes szabályok kialakítása miniszteri rendelet formájában. Jelenleg a Kit. 281. § (4) bekezdés 11. pontja ad felhatalmazást a Kormány részére a pártfogó felügyelői feladatokat ellátó kormánytisztviselőinek belépési igazolványához szükséges adatok körének meghatározására. Az adatkörök e felhatalmazására tekintettel az igazságügyi szolgáltatásokkal kapcsolatos egyes feladat- és hatáskörökről szóló 362/2016. (XI. 29.) Korm. rendelet 1. mellékletében meghatározottak. Azon túl, hogy tévesen utal a Kit. belépési igazolványra, hiszen az igazolvány feladatkör igazolására szolgál, a 362/2016. (XI. 29.) Korm. rendeletben meghatározott adatkörök is felülvizsgálatra szorulnak.

Mindezekre tekintettel tehát szükséges miniszteri rendelet megalkotása az igazolványokkal kapcsolatos adatkörök és részletes szabályok meghatározása céljából. A Javaslat szerint az igazságügyért felelős miniszter által kiadott rendelet rendezi az igazolvány adatköreit a 362/2016. (XI. 29.) Korm. rendelet helyett, erre tekintettel szükséges a Kit. 281. § (4) bekezdés 11. pontjának hatályon kívül helyezése. Tekintettel arra, hogy az igazságügyi pártfogó felügyelői tevékenységről önálló, törvényi szintű szabályozás nem rendelkezik, az igazságügyi pártfogó felügyelők pedig kormányzati szolgálati jogviszony keretein belül látják el feladataikat, a felhatalmazó rendelkezést a Kit. felhatalmazó rendelkezései között célszerű kialakítani.

Hatályba léptető rendelkezés.

Jogharmonizációs záradék.