BK ÍH 2024/8.

Az eljárás megszüntetését célzó indítványt elutasító végzés – jogi természetét tekintve – az eljárás menetét megállapító, annak folytatását deklaráló, ekként pervezető végzés. Erre tekintettel azt nem kell megindokolni, és azzal szemben a fellebbezés is kizárt [Be. 449. § (4) bekezdés, 451. § (9) bekezdés, 567. § (2) bekezdés d) pont, 579. § (2) bekezdés; Be. 580. § (1) bekezdés d) pont].

A főügyészség a vádiratával az I. r. vádlottal szemben a Btk. 291. § (1) bekezdésébe ütköző és – figyelemmel a (2) bekezdés b) pontjára – a (3) bekezdés szerint minősülő vesztegetés elfogadása bűntette, a II. r. és a III. r. vádlottal szemben a Btk. 291. § (1) bekezdésébe ütköző és – figyelemmel a (2) bekezdés b) pontjára – a (3) bekezdés szerint minősülő bűnsegédként elkövetett vesztegetés elfogadása bűntette miatt emelt vádat.

A főügyészség későbbi átiratában – figyelemmel arra, hogy a vádlottak egyértelműen a C. Kft. alkalmazottaiként jártak el, a jogtalan előny kérése és megszerzése a jogi személy tevékenysége körében történt, a cselekmény a jogi személy javára előny szerzését eredményezte – a C. Kft.-vel szemben pénzbírság kiszabását indítványozta.

A törvényszék a 2020. május 28. napján kelt ítéletével az I. r., a II. r. és a III. r. vádlottakat – a II. és III. r. vádlottakat, mint bűnsegédeket – bűnösnek mondta ki a Btk. 291. § (1) bekezdésébe ütköző és a (2) bekezdés b) pontjára figyelemmel a (3) bekezdés c) pontja szerint minősülő vesztegetés elfogadásának bűntettében. Ezért mindhárom vádlottat 2 év szabadságvesztésre ítélte, amelynek végrehajtását valamennyi terhelt esetében 5 év próbaidőre felfüggesztette és megállapította, hogy a szabadságvesztés végrehajtása esetén azt börtönben kell végrehajtani, valamint, hogy legkorábban a büntetés kétharmad részének kitöltését követő napon bocsáthatók feltételes szabadságra. A vádlottakat 200 napi tétel pénzbüntetésre is ítélte, az egynapi tétel összegét az I. r. vádlott vonatkozásában 15 000 forintban, a II. r. és a III. r. vádlott vonatkozásában 5000 forintban állapította meg. Rendelkezett arról, hogy a szabadságvesztés végrehajtása esetén a büntetésbe be kell számítani az előzetes fogvatartásban töltött időt, továbbá a bűnjelekről, a nyomozás során lefoglalt pénzösszegekről és a bűnügyi költségről, valamint mindhárom terheltet előzetes mentesítésben részesítette. A bíróság a C. Kft.-vel szemben előterjesztett büntetőjogi intézkedés alkalmazására irányuló indítványt elutasította.

Az ítélet az I. r., a II. r. és a III. r. vádlottakkal szemben 2020. május 28. napján jogerőre emelkedett, az ítéletnek az ügyész jogi személlyel szemben előterjesztett büntetőjogi intézkedés alkalmazására irányuló indítványának elutasítása tekintetében az ítélőtábla mint másodfokú bíróság végzése folytán 2020. október 15. napján emelkedett jogerőre.

A Kúria – a Legfőbb Ügyészség felülvizsgálati indítványa nyomán eljárva – a 2022. április 13. napján kelt végzésével a törvényszék ítélete és az ítélőtábla végzése C. Kft.-vel szemben előterjesztett büntetőjogi intézkedés alkalmazására irányuló indítványt elutasító rendelkezését hatályon kívül helyezte, és e vonatkozásban az elsőfokú bíróságot új eljárásra utasította.

A C. Kft. jogi személlyel szemben a Kúriának felülvizsgálati indítvány kapcsán hozott határozata alapján a jogi személlyel szemben büntetőjogi intézkedés alkalmazására irányuló megismételt eljárás a törvényszéken új számon van folyamatban.

A megismételt eljárásban a 2023. július 4. napján tartott tárgyaláson a jogi személy érdekében eljáró ügyvéd az eljárás Be. 567. § (2) bekezdés d) pontja alapján történő megszüntetésére tett indítványt, mivel a vádiratban szereplő vádlottakkal szemben jogerős ítéletek születtek, a jelen eljárásnak már nincs olyan alapja, amely megfelelne a vádirat törvényes feltételeinek.

A törvényszék a 2023. július 4. napján kelt végzésével a jogi személy érdekében eljáró ügyvéd által az eljárás megszüntetése iránt előterjesztett indítványt elutasította.

Határozatának indokolásában kifejtette, hogy a Kúria hatályon kívül helyező és az elsőfokú bíróságot új eljárásra utasító végzése az elsőfokú bíróságon új számra lajstromozott ügyben nem keletkeztet az ügyészség oldalán új vádiratszerkesztési és -benyújtási kötelezettséget.

A Kúria végzésében írtakra is figyelemmel, jelen ügyben a jogi személlyel szemben alkalmazható büntetőjogi intézkedésekről szóló 2001. évi CIV. törvény (továbbiakban: Jszbt.) 13. § (2) bekezdés a)–d) pontjában, valamint 2. § (1) bekezdésében rögzített feltételek maradéktalanul teljesülnek. Mindebből következően a bíróság jogosult és köteles is dönteni a megismételt eljárásban a C. Kft. jogi személlyel szemben az ügyészség által előterjesztett büntetőjogi intézkedés alkalmazására irányuló indítványról azzal, hogy az ítéleti tényálláshoz kötve van, az jelen ügyben is irányadó.

A törvényszék az ügyészség, valamint a jogi személy érdekében eljáró ügyvéd részére a határozata ellen jogorvoslati jogot biztosított, mellyel a jogi személy érdekében eljáró ügyvéd élt is, a fellebbezést írásban is indokolva.

A fellebbviteli főügyészség átiratában a bejelentett fellebbezést nem tartotta megalapozottnak, az elsőfokú bíróság határozatának helybenhagyására tett indítványt helyes indokainál fogva.

Az ítélőtábla rögzítette, hogy a jogi személy érdekében eljáró ügyvéd fellebbezése az alábbiak szerint törvényben kizárt.

A Jszbt. 7. § (2) bekezdése értelmében, ha a büntetőeljárás során a jogi személlyel szemben intézkedés alkalmazásának lehet helye, a Be. rendelkezéseit az e törvényben meghatározott eltérésekkel kell értelemszerűen alkalmazni.

A Be. 449. § (1) bekezdés a)–c) pontja szerint a bíróság az eljárása során ügydöntő határozattal, nem ügydöntő végzéssel vagy határozati formát nem igénylő bírói intézkedéssel dönt. A Be. 449. § (2) bekezdése szerint az ügydöntő határozat ítélet vagy ügydöntő végzés.

Ügydöntőnek azok a határozatok tekintendők, amelyekben a bíróság a Be. vonatkozó szabályai szerint lefolytatott bírósági eljárást követően a vádról határoz, az ügy érdemében hoz mindenkivel szemben kötelező érvényű, a terhelt büntetőjogi felelősségét megállapító, vagy őt felmentő ítéletet, illetve eljárást megszüntető végzést (EBH 2004.1016.). Ennek megfelelően a Be. 456. § (1) bekezdése alapján a bíróság jogerős ügydöntő határozata végleges, mindenkire kötelező döntést tartalmaz a vádról, illetve a terhelt büntetőjogi felelősségéről, a büntetőjogi következményekről vagy ezek hiányáról.

A nem ügydöntő végzés tekintetében a Be. 449. § (3) bekezdése fogalmi meghatározást nem, csupán példálózó felsorolást tartalmaz, melyből következően ebbe a körbe tartozik minden olyan végzés, amely nem a (2) bekezdésben meghatározott eljárást megszüntető végzés.

Az ügydöntő végzés jogerőre képes [Be. 456. § (1) bekezdés], míg a nem ügydöntő végzés véglegessé válik [Be. 460. § (1) bekezdés].

Pervezető végzés az ügy bíróságra érkezését követően az ügy menetét megállapító, az eljárási cselekmény előkészítésére irányuló vagy elvégzése érdekében hozott nem ügydöntő végzés [Be. 449. § (4) bekezdés]. Az eljárási törvény a nem ügydöntő és a pervezető végzések különös típusait a Be. 449. § (3) és (4) bekezdésében nevesíti, azokról példálózó jellegű, de nem kimerítő felsorolást ad, azonban azok között az eljárás megszüntetése iránti indítványt elutasító végzés nem szerepel.

Az elsőfokú ügydöntő és nem ügydöntő, valamint a pervezető végzések elleni jogorvoslat eljárási szabályai is eltérőek. Az elsőfokú bíróság ügydöntő határozata ellen fellebbezésnek van helye a másodfokú bírósághoz [Be. 579. § (1) bekezdés], a nem ügydöntő végzés esetében akkor van helye fellebbezésnek, ha azt a törvény nem zárja ki [Be. 579. § (2) bekezdés]. A pervezető végzés jogorvoslattal nem támadható [Be. 580. § (1) bekezdés d) pont]. A felhívott törvényhely (3) bekezdése alapján ugyanakkor: ha a bíróság végzése vagy intézkedése ellen nincs helye fellebbezésnek, az ügydöntő határozat elleni fellebbezésre jogosult a bíróság végzését vagy intézkedését az ügydöntő határozat elleni fellebbezésben sérelmezheti.

A jogi személy érdekében eljáró ügyvéd indítványa a Be. 567. § (2) bekezdés d) pontja alapján, nem ügydöntő végzés meghozatalával az eljárás megszüntetésére irányult.

A büntetőeljárás során a Be. 4. § (6) bekezdése értelmében hivatalból vizsgálni kell, hogy az eljárás megszüntetésének valamely oka fennáll-e; ezért a megszüntetés indítványozása ugyan az érintett felek törvényes lehetősége, azonban nem szükségszerű eljárási cselekmény, ezért a bíróság nem is köteles érdemben, alakszerű határozattal dönteni az indítványról.

Ahogy az ítélethozatalt, úgy az eljárás megszüntető végzés meghozatalát sem lehet az elsőfokon eljáró bíróságtól kikényszeríteni, nem ismer az eljárási törvény olyan szabályt sem, mely az eljárás meg nem szüntetésének nem ügydöntő végzésben történő deklarálását írná elő. A bíróságnak az eljárás megszüntetéséről akkor kell határoznia, amikor annak feltételeit megállapíthatónak látja; akkor, ha az eljárás valamelyik résztvevője az eljárás megszüntetésére tesz indítványt, azonban ennek feltételeit nem látja fennállni és az eljárás megszüntetéséről rendelkező határozat hozatalát mellőzi, semmilyen határozat meghozatalára nincs szükség. Amennyiben pedig a bíróság az eljárást nem szünteti meg és továbbra is indokoltnak tartja az eljárás folytatását, az ezt sérelmező indítványozó az ügy érdemében döntő határozat elleni fellebbezésben sérelmezheti az eljárási akadály megállapításának hiányát.

A fentiekből kifolyólag az eljárás megszüntetését célzó indítványt elutasító végzés – természetét tekintve – az eljárás menetét megállapító, annak folytatását deklaráló, ekként pervezető végzés.

A pervezető végzést nem kell indokolni [Be. 451. § (9) bekezdés]. Amint azt Kúria a Bfv.III.1.482/2012/3. számú határozatában rögzítette: az eljárás megszüntetésére okot nem látó bíróság, ha nem hoz az indítvány tárgyában határozatot, az indítványban foglaltakkal kapcsolatos álláspontjáról az ügydöntő határozat indokolásában köteles számot adni.

A pervezető végzés ellen a Be. 580. § (1) bekezdés d) pontja értelmében a fellebbezés lehetősége is kizárt, ezért a törvényszék tévesen engedett ellene fellebbezési jogot. Önmagában a határozat közlése és a téves jogorvoslati kioktatás nem keletkeztet fellebbezési jogot, az a törvényben kizárt fellebbezést nem teszi joghatályossá, mint ahogyan erre a Kúria is rámutatott a Bpkf.II.1.389/2020/3. számú eseti döntésében, de ezt támasztja alá a BH 2011.276. és BH 2020.357. számú eseti döntés is.

Mindezekre tekintettel a törvényszék tévedett, amikor a megszüntetésre irányuló indítvány elutasítására vonatkozó pervezető végzését indokolással látta el, és ellene fellebbezési jogot biztosított.

A Be. 588. § (1) bekezdés alapján a törvényben kizárt fellebbezést az elsőfokú bíróság elutasítja. A Be. 597. § (1) bekezdése alapján a másodfokú bíróság a fellebbezést elutasítja, ha az 588. § (1) bekezdésében felsorolt esetekben az elsőfokú bíróság elmulasztotta azt.

A fentiek alapján az ítélőtábla a Be. 598. § (1) bekezdés a) pontja alapján tanácsülésen eljárva, a jogi személy érdekében eljáró ügyvédnek a törvényben kizárt fellebbezését a Be. 597. § (1) bekezdése alapján elutasította.

Az ítélőtábla végzését a Kúria Bpkf.II.1203/2023/2. számú végzésével – az ítélőtábla érvelésével mindenben egyetértve – helybenhagyta.