BÜ BH 2024/80
BÜ BH 2024/80
2024.04.01.
A Btk. 178. §-ában meghatározott kábítószer birtoklása törvényi tényállásával összefüggésben a 180. § (1) bekezdése speciális, az adott bűncselekményre vonatkozó büntethetőséget megszüntető okot tartalmaz. E törvényi feltétel bekövetkezése az érintett bűncselekmények miatti büntetőeljárás folytatásának anyagi jogi természetű akadálya, amelyre tekintettel az eljárást – annak valamennyi szakaszában – meg kell szüntetni.
A járásbíróság a büntető anyagi jog szabályait megsértve, a büntethetőséget megszüntető ok figyelmen kívül hagyásával járt el, amikor a terhelt büntetőjogi felelősségét kábítószer birtoklás vétségében megállapította [Be. 567. § (3) bek.].
[1] A járásbíróság a 2022. február 21. napján meghozott büntetővégzésével a fiatalkorú terheltet kábítószer birtoklás vétsége [Btk. 178. § (6) bek.] miatt 1 évre próbára bocsátotta azzal, hogy a terhelt pártfogó felügyelet alatt áll. A büntetővégzés 2022. március 10. napján jogerőre emelkedett.
[2] Az irányadó tényállás lényege szerint a terhelt 2021. január 16. napját megelőzően – közelebbről meg nem határozható időben – csekély mennyiségű kábítószert: cannabist és amfetamint szerzett meg és fogyasztott.
[3] A bíróság jogerős, a vádról rendelkező ügydöntő határozata ellen a vármegyei főügyészség nyújtott be felülvizsgálati indítványt a Be. 649. § (1) bekezdés a) pont aa) alpontját megjelölve, a büntetővégzés megváltoztatása és a terhelt ellen indult eljárás megszüntetése érdekében.
[4] Indokai szerint a megyei kórház drogambulanciájának 2022. január 10. napján kiállított igazolása alapján a terhelt az ellene folytatott büntetőeljárásban 2021. június 15. napjától 2022. január 10. napjáig terjedő időszakban kábítószer-használatot kezelő más ellátás keretében az egyéni foglakozásokon rendszeresen megjelent. Ezért a terhelt e bűncselekmény miatti büntethetőségének a megszűnése már a vádirat benyújtása előtt bekövetkezett.
[5] Kifejtette, hogy a járásbíróság ügydöntő határozatában a büntethetőséget megszüntető okot figyelmen kívül hagyta, és a terhelt büntetőjogi felelősségét a kábítószer birtoklása vétségében a büntető anyagi jog szabályainak megsértésével állapította meg. Mindezek alapján a büntetővégzés megváltoztatását és az eljárás megszüntetését indítványozta.
[6] A Legfőbb Ügyészség átiratában a főügyészség felülvizsgálati indítványát alaposnak tartva a büntetővégzés hatályon kívül helyezését és a terhelttel szemben indult büntetőeljárás megszüntetését indítványozta.
[7] Az ügyészség által előterjesztett felülvizsgálati indítvány alapos.
[8] A bíróság jogerős, a vádról rendelkező ügydöntő határozata ellen a Be. 649. § (1) bekezdés a) pont aa) alpontja alapján a büntető anyagi jog szabályainak megsértése miatt felülvizsgálati indítvány terjeszthető elő, ha a bíróság a büntető anyagi jog szabályainak megsértésével állapította meg a terhelt bűnösségét.
[9] A felülvizsgálati indítványt a megtámadott határozat meghozatala idején hatályos jogszabályok alapján kell elbírálni [Be. 659. § (2) bek.].
[10] A felülvizsgálati indítvány elbírálásakor a jogerős ügydöntő határozatban megállapított tényállás az irányadó [Be. 659. § (1) bek. második mondat].
[11] A terhelt javára szóló felülvizsgálati indítvány benyújtása nincs határidőhöz kötve [Be. 652. § (4) bek.].
[12] A Be. 4. § (6) bekezdése alapján törvény határozza meg azokat a további – a (3)–(5) bekezdésben meghatározott eljárásjogi eseteken kívüli – anyagi jogi, eljárásjogi vagy kettős jogi természetű okokat, amelyek fennállása esetén büntetőeljárást nem lehet indítani, a már megindult büntetőeljárást meg kell szüntetni vagy felmentő ítéletet kell hozni.
[13] A Btk. 25. § e) pontja szerint – az a)–d) pontban felsorolt egyéb eseteken kívül – a büntethetőséget megszünteti a törvényben meghatározott egyéb ok.
[14] A Btk. 178. §-ában meghatározott kábítószer birtoklása törvényi tényállásával összefüggésben a 180. § (1) bekezdése speciális, az adott bűncselekményre vonatkozó büntethetőséget megszüntető okot tartalmaz.
[15] Eszerint nem büntethető, aki csekély mennyiségű kábítószert saját használatra termeszt, előállít, megszerez vagy tart, illetve aki kábítószert fogyaszt, ha a bűncselekmény elkövetését beismeri, és az elsőfokú ügydöntő határozat meghozataláig okirattal igazolja, hogy legalább hat hónapig folyamatos, kábítószer-függőséget gyógyító kezelésben, kábítószer-használatot kezelő más ellátásban részesült, vagy megelőző-felvilágosító szolgáltatáson vett részt, és a (2) bekezdésben írt törvényi kizáró okok nem állnak fenn.
[16] Ezen büntethetőséget megszüntető okkal érintett bűncselekményi körbe tartozik a Btk. 178. § (6) bekezdésébe ütköző kábítószer birtoklásának vétsége is.
[17] E bűncselekményt az követi el, aki kábítószert fogyaszt, illetve csekély mennyiségű kábítószert fogyasztás céljából megszerez vagy tart, ha súlyosabb bűncselekmény nem valósul meg.
[18] A Btk. 180. § (1) bekezdésében írt törvényi feltétel bekövetkezése tehát az érintett bűncselekmények miatti büntetőeljárás folytatásának anyagi jogi természetű akadálya, amelyre tekintettel az eljárást – annak valamennyi szakaszában – meg kell szüntetni.
[19] A bíróság az eljárást ügydöntő végzésével megszünteti, ha a törvényben meghatározott egyéb okból a vádlott büntethetősége megszűnt [Be. 492. § (1) bek. c) pont IV. ford., 567. § (1) bek. a) pont].
[20] Az iratok tartalma alapján megállapítható, hogy:
– a rendőrkapitányságon 2021. január 16. napján kábítószer birtoklásának vétsége miatt indult büntetőeljárás a terhelt ellen;
– a 2021. április 23. napján tartott gyanúsítotti kihallgatáson a terhelt a közölt bűncselekmény, a kábítószer birtoklása vétségének elkövetését elismerte, és az elterelést önként vállalta;
– a terhelt önkéntes vállalásáról a nyomozó hatóság 2021. április 23. napján igazolást állított ki;
– a terhelt 2021. május 6. napján állapotfelmérésre jelentkezett a megyei kórház drogambulancián;
– a járási ügyészség 2021. május 18. napján meghozott határozatával a terhelttel szemben indult eljárást 1 évre felfüggesztette;
– a terhelt kábítószer-használatot kezelő más ellátás keretében tartott foglalkozásokon 2021. június 15-től 2022. január 10-ig rendszeresen megjelent;
– az erre vonatkozó igazolást a megyei kórház drogambulanciája 2022. január 10. napján a terhelt számára kiállította;
– a járási ügyészség 2022. január 21. napján kelt határozatával a feltételes ügyészi felfüggesztéssel érintett eljárás folytatását rendelte el, mert a terheltet egy másik rendőrkapitányságon indult ügyben 2022. január 5. napján kábítószer birtoklásának vétsége miatt gyanúsítottként hallgatta ki;
– a járási ügyészség 2022. január 21. napján kelt vádiratában a terhelttel szemben a Btk. 178. § (6) bekezdésébe ütköző kábítószer birtoklásának vétsége miatt vádat emelt és indítványozta, hogy a bíróság – büntetővégzés meghozatalára irányuló eljárásban – a terheltet bocsássa próbára és állapítsa meg, hogy a próbaidő tartama alatt pártfogó felügyelet alatt áll;
– a járásbíróság a 2022. február 21. napján meghozott büntetővégzésével a terheltet kábítószer birtoklás vétsége [Btk. 178. § (6) bek.] miatt 1 évre próbára bocsátotta azzal, hogy a terhelt pártfogó felügyelet alatt áll. A büntetővégzés 2022. március 10. napján jogerőre emelkedett.
[21] A rendelkezésre álló adatok szerint a nyomozó hatóság a terhelttel a Btk. 178. § (6) bekezdésében meghatározott kábítószer birtoklása vétségének megalapozott gyanúját közölte, vele szemben a vádemelésre és a bíróság általi jogerős elmarasztalásra is ezen bűncselekmény miatt került sor. Ugyanakkor a terhelt 2021. június 15. napja és 2022. január 10. napja közötti időszakban kábítószer-függőséget gyógyító kezelésben, kábítószer-használatot kezelő más ellátásban részt vett, és az erre vonatkozó igazolást a nyomozó hatóságnak 2022. január 10. napján benyújtotta.
[22] Ekként a bűncselekmény miatti büntethetőségének megszűnése a vádemelést megelőzően bekövetkezett.
[23] Kétségtelen, hogy a Be. 420. § (4) bekezdés b) pontja alapján az ügyészség az eljárás folytatását rendeli el, ha a gyanúsítottat a feltételes ügyészi felfüggesztés tartama alatt elkövetett ugyanolyan bűncselekmény miatt gyanúsítottként hallgatták ki.
[24] Ezen eljárásjogi rendelkezés ugyanakkor – amennyiben a terhelt a büntethetőséget megszüntető okot eredményező magatartást teljesítette és azt igazolta – nem érinti az előbb hivatkozott anyagi jogi szabály érvényesülését.
[25] A jelen esetben a terhelt vonatkozásában fennálló büntethetőséget megszüntető ok tehát már a vádemelés időpontjában fennállt és ismert volt, ennek ellenére az ügyészség vele szemben 2022. január 21. napján vádat emelt, és ezzel egyidejűleg a bíróságnak megküldte a büntethetőséget megszüntető ok igazolására szolgáló iratot.
[26] A járásbíróság a terhelt büntetőjogi felelősségét a kábítószer birtoklása vétségében a 2022. február 21. napján meghozott és 2022. március 10. napján jogerőre emelkedett büntetővégzésével megállapította.
[27] Mindezek alapján a hatóságok a terhelttel szemben a büntető anyagi jog szabályait megsértve, a büntethetőséget megszüntető ok figyelmen kívül hagyásával jártak el.
[28] Ekként a Kúria a Be. 660. § (1) bekezdése szerinti tanácsülésen eljárva – figyelemmel a Be. 653. § (1) bekezdésére – a Be. 625. § (1) bekezdése alapján a járásbíróság büntetővégzését hatályon kívül helyezte, és az eljárást a Be. 567. § (3) bekezdése alapján megszüntette. A bűnügyi költségről a Be. 575. § (1) bekezdés második fordulata alapján rendelkezett.
(Kúria Bfv.III.311/2023/9.)
- Hatályos
- Már nem hatályos
- Még nem hatályos
- Módosulni fog
- Időállapotok
- Adott napon hatályos
- Közlönyállapot
- Indokolás
