2024. évi LXXXII. törvény indokolás

A törvény a közhitelességről és közhiteles nyilvántartások egységes vezetéséről szóló szabályokat állapítja meg.

Az egységes kerettörvény megalkotása egyszerre biztosítja a közérdek és a harmadik személyek érdekeinek védelmét. Az Alkotmánybíróság több határozatában is foglalkozott a közhitelesség fogalmi elemeivel, korlátaival, garanciáival, több döntésében a jogok és kötelezettségek fennállása, illetve igazolása szempontjából a közhitelű nyilvántartásoknak önmagukban is garanciális jelentőséget tulajdonított. Kiemelendő, hogy a közhitelesség elve harmadik személyekkel szemben fennálló olyan elv, amelyre a jóhiszemű jogok gyakorlása épül, amely alkotmányos jogok garanciájaként is funkcionálhat, s amelynek lényeges tartalma nem korlátozható.

Az egységes kerettörvény megalkotásával megvalósítható Magyarország jogi versenyképességének növelése és az adminisztratív terhek csökkentése is. A kerettörvény által a közhiteles nyilvántartások és adatkörök felülvizsgálatának lehetővé tétele a bürokráciacsökkentés egyik hatékony eszköze lehet a felesleges és párhuzamos közhiteles adatok felszámolásával együtt.

Ezen indokolás a jogalkotásról szóló 2010. évi CXXX. törvény 18. § (6) bekezdése, valamint a Magyar Közlöny kiadásáról, valamint a jogszabály kihirdetése során történő és a közjogi szervezetszabályozó eszköz közzététele során történő megjelöléséről szóló 5/2019. (III. 13.) IM rendelet 20. §-a alapján a Magyar Közlöny mellékleteként megjelenő Indokolások Tárában közzétételre kerül.

A közhitelesség tartalmát minden közhiteles nyilvántartás és adat tekintetében e törvény alapján kell meghatározni. A jogrendszer egészére nézve meghatározható a közhitelesség szabályozási magja. A közhiteles nyilvántartások döntő többségét hatóság vezeti, így a közhitelességre vonatkozó legelterjedtebb szabályozást az általános közigazgatási rendtartásról szóló 2016. évi CL. törvény (a továbbiakban: Ákr.) tartalmazza. A Polgári Törvénykönyv és az ágazati törvények (cég-, civil- és ingatlan-nyilvántartás) tartalmaznak még részletes szabályozást. Ezek legfontosabb jellemzője, hogy nyilvánosak, így a polgári jogi jogok és tények léte és bizonyítása szempontjából kiemelt jelentőséggel bírnak. Ezen kívül az adójogszabályok foglalkoznak még a közhitelesség tartalmával. E törvény szakít a széttagolt szabályozással, és meghatározza a közhitelesség fogalmi ismérveit a jogrendszer egészére nézve.

A törvény élesen elválasztja egymástól a közhiteles nyilvántartás vezetésére irányuló, kizárólag regisztratív igényű eljárást és a közhiteles adat mögött meghúzódó anyagi jogi jogviszony megítélésére vonatkozó eljárást. A közhiteles nyilvántartások tartalma a közérdeket szolgálja, ami így az állam, dedikáltan a végrehajtó hatalom feladata. A közhitelesség egységének biztosítása érdekében a nyilvántartások vezetését is azonos szabályok szerint kell végezni. Az Ákr. a hatósági eljárások többségét áthatja. A kivett eljárások az Ákr. számos rendelkezését rendelik alkalmazni, vagy önállóan, hasonló tartalommal szabályoznak. Ebből következőleg a közhiteles nyilvántartások (regisztratív) vezetését is az Ákr. hatálya alatt javasolt szabályozni.

Külön szükséges hangsúlyozni a regisztratív és az anyagi jogi eljárások elválasztását. A közhiteles adatok mögött húzódó jogviszonyok tartalmához nem fűződik olyan közérdek, amely semmisségi vagy objektív szempontokon túl indokolná a regisztratív eljárásban az érdemi vizsgálatot. Emiatt a hatóság kizárólag a közérdek vagy harmadik személyek jogainak védelméhez szükséges szintig vizsgálja a közhiteles adatok alapjául szolgáló jogviszonyokat a regisztratív eljárásokban. Az érdekelt felek jogvitájukban a közhitelességet és joghatását az arra szolgáló anyagi jogi eljárásban törhetik meg. Ha a közérdekvédelem törvényességi vagy előzetes engedélyezést követel meg, akkor az érintett közhiteles adathoz kapcsolódó regisztratív eljárást az erre hatáskörrel rendelkező szerv eljárása után, annak megkeresésére folytatja le a közhiteles nyilvántartást vezető szerv.

A törvény meghatározza a közhitelesség fogalmát. A közhitelesség két kiemelt részből épül fel. A tanúsító erő fejezi ki, hogy a közhiteles adatot helyesnek, létezőnek és ismertnek kell tekinteni, azonban a közhitelesség nem kizárólag bizonyító erővel bír. A jogalakító és jogvédelmi hatása egyenrangú a közhitelesség tekintetében a tanúsító erővel. A közhitelesség nem jelenti a valósággal való egyezését, ugyanis éppen a lényege az, hogy akkor is kapcsolódhat anyagi jogi joghatás a közhiteles adathoz, ha az nem felel meg a valóságnak. A közhitelesség joghatása hozza létre a közhiteles adat azon tulajdonságát, ami alapján a közbizalom elfogadja a közhiteles adatot a nyilvántartás szerinti adattartalommal. A jogvédelmi hatás a polgári jogi tárgyú nyilvántartások (pl. ingatlan-nyilvántartás) esetén kiemelt jelentőségű, ugyanis biztosítja a nyilvántartásban bízva jogot szerzők védelmét akár az anyagi jogi jogosult ellenére is. A közjogi, a közigazgatás működése szempontjából jelentős nyilvántartások esetén

(pl. anyakönyvi nyilvántartás) a jogvédelmi hatás helyett a jogalakítás az elsődleges, mivel ilyenkor a közhiteles adat nem személyek, hanem az állam és állampolgár tekintetében releváns. A közhitelesség fogalma kapcsán nem jelenik meg, de természetesen a tanúsító erő megdöntése az, ami feloldhatja a közhitelesség joghatását, elismerve, hogy a közbizalom ellenére sem tévedhetetlen a közhiteles adatot nyilvántartó állam. A közhiteles adathoz kapcsolódó jogokat, kötelezettségeket és jogi tényeket az adatra vonatkozó anyagi jognak szükséges megállapítania, ahogyan a tanúsító erő megdöntésének anyagi jogi következményeit is.

A törvény rögzíti, hogy kizárólag az e törvénynek megfelelően nyilvántartott adat ruházható fel a közhitelesség joghatásával, amelyet a közhitelesség biztosításáért felelős szervnek tanúsítania kell.

Az állam közhiteles adatot joghatás céljából tart nyilván, ebből következően az adatnak szükséges valamilyen funkciót betölteni. A közhiteles adat joghatása lehet konstitutív, amikor a közhiteles nyilvántartás vezetéséhez kapcsolódik a státusza. Amennyiben a közhiteles nyilvántartás vezetésének célja a közhiteles adat igazolása

– akár az állam szervei, akár harmadik személyek számára –, akkor a közhitelesség joghatása deklaratív. A közhiteles adat mögötti jogi tény vagy jogviszony nem a közhiteles nyilvántartás vezetésével keletkezik, de a jogalkalmazás és joghatás szempontjából a közhiteles jelleg válik uralkodóvá. A deklaratív joghatáson belül szükséges megkülönböztetni a harmadik személyekkel szembeni joghatást, ugyanis a törvény alapján törvény eltérő rendelkezésének a hiányában a deklaratív joghatású közhiteles adat harmadik személyekkel szemben a közhiteles nyilvántartás vezetésével konstituálódik. Abban az esetben, ha a közhiteles adatot jogszabály tartalmazza, vagy

más közhiteles adathoz fűződik a létezése, akkor a közhiteles nyilvántartás vezetésétől függetlenül mindenkivel szemben joghatással bír a közhiteles adat.

Meghatározásra kerül továbbá, hogy kizárólag az a nyilvántartás minősül közhitelesnek, amely közhiteles adatot tartalmaz, ha az adott nyilvántartás ilyen adatot nem tartalmaz, akkor nem minősül közhitelesnek, illetve

nem tartozik e törvény hatálya alá.

A közhitelesség elsődlegesen a közhiteles nyilvántartás élő közhiteles adataihoz kötődik, azonban előfordulhat, hogy az időbeliség túlmutat a bejegyzés vagy törlés időpontján. Például törvény meghatározhatja a törzskönyvi jogi személy létrejöttének napját a törzskönyvi nyilvántartásba való bejegyzéshez képest korábbi időtartammal. Az ingatlan-nyilvántartás esetén a széljegy képes hidat képezni a kérelem benyújtásának időpontja és a bejegyező határozat hatálya között.

A közhiteles adatot tartalma szerint helyesnek, létezése szempontjából fennállónak, törlése esetén fenn nem állónak kell tekinteni. A törvény a jóhiszeműséget nem köti össze a közhitelességgel, ezzel erősítve a közhitelesség tanúsító erejét, mivel a közhiteles nyilvántartás adattartalma nem csorbulhat joghatását tekintve az egyes jogalanyok tudattartalma által.

A közhitelesség tanúsító erejét teljességgel szabályozza a törvény, azonban az ehhez a tanúsító erőhöz vagy megdöntéséhez kapcsolódó anyagi jogi szabályozásra nem terjed ki e törvény hatálya, így ott jogszabály szabadon állapíthat meg joghatásokat és jogkövetkezményeket a közhitelesség fennállásának vagy megdöntésének esetére.

A törvény különbséget tesz a közhiteles adatok megismerhetősége alapján, aminek keretében kimondásra kerül, hogy a nyilvános közhiteles adat nem ismeretére senki sem hivatkozhat. Az olyan közhiteles adatok tekintetében, amelynek megismerésére az állami szervek vagy az érintettségüket igazolók jogosultak, ez a szabály nem érvényesül. A közhitelesség érvényesül főszabályként a személyek egymás közti jogviszonyaiban, így a polgári jog területén is. A megismerhetőség itt is lényeges kérdés, miszerint a nyilvános közhiteles adatok esetén ez nem probléma, viszont a nem nyilvános közhiteles adatok esetében ez már nem feltétlenül áll fenn. Itt szükséges utalni azokra a közokiratokra (hatósági bizonyítványok, igazolványok), amelyek képesek a közhiteles nyilvántartások adattartamát is közvetíteni.

Az állampolgárok adminisztrációs terheit csökkentendő a közfeladatot ellátó szervek számára kötelezettséget állapít meg – hasonlóan az Ákr.-hez – a törvény. A közhitelesség joghatásaként a közhiteles adatok beszerzését a közfeladatot ellátó szervek kötelezettségévé teszi, ha azokat automatikus információátvétel útján képesek beszerezni. E kötelezettség teljesítésében a digitális állampolgárságról szóló törvény alapján kialakítandó digitális szolgáltatások segíteni fogják a közfeladatot ellátó szervet.

A törvény a közhitelesség tanúsító erejének két megdöntési esetét szabályozza. Az első eset a helyesbítési eljárás, amely a regisztratív eljárás alapjául szolgáló – anyagi jogilag helyes – kérelemmel, bírósági elrendeléssel, hatósági felhívással vagy jogszabállyal kapcsolatos hibából fakad. Ez eredhet abból, hogy a közhiteles nyilvántartás vezetésével összefüggő kezdeményezés és az alapjául szolgáló adat között eltérés van, vagy a közhiteles nyilvántartást vezető szerv nem a kezdeményezésnek megfelelően jegyezte be az adatot. A helyesbítési eljárás körébe vonható az az esetkör is, amikor a közhiteles nyilvántartást vezető szerv tudomására jut, hogy a közhiteles nyilvántartás valamely közhiteles adata nem helyes, és saját hatáskörben helyesbíti azt. Ha az érintett a közhiteles nyilvántartás vezetése körében hozott hibás döntés ellen jogorvoslati eljárást kezdeményez, az nem minősül helyesbítési eljárásnak, mivel az nem a közhiteles adat helyességére, hanem a közhiteles nyilvántartást vezető szerv döntésének jogszerűségére irányul. A nem az Ákr. hatálya alá tartozó közhiteles nyilvántartások esetében másféle helyesbítési eljárás is szabályozható.

A közhitelesség tanúsító ereje megdöntésének másik útja az anyagi jogi eljárás, amikor az erre hatáskörrel rendelkező hatóság vagy bíróság a közhiteles adat tartalmát anyagi jogi alapon elbírálja. Ebben az esetben az anyagi jogi eljárás megindítójával szemben az eljárás tekintetében nem érvényesül a közhitelesség, ez kizárólag azon közhiteles adat tekintetében igaz, amelyre nézve dedikáltan folyik az eljárás. Például egy ingatlannal kapcsolatos törlési per esetén a felperes vitathatja a bejegyzett tulajdonjogot az adásvételi szerződés érvénytelensége okán,

de az ingatlan-nyilvántartás további közhiteles adatai tekintetében ebben a perben is érvényesül a közhitelesség.

Itt külön ki kell emelni, hogy a regisztratív eljárás nem irányul a közhiteles adat fennállásának vagy az alapul szolgáló jogviszony megítélésére. Különösen a polgári jogviszonyokat rögzítő közhiteles adatok esetében a közhiteles nyilvántartást vezető szervek a közérdek és az objektív semmisségi okokon felül nem vizsgálják a közhiteles adat mögött húzódó polgári jogviszonyt. Ennek keretében nem is lehet a regisztratív eljárás keretében bejegyzett közhiteles adat és az annak alapjául szolgáló polgári bírósági eljárás közé egyenlőségjelet tenni.

A tanúsító erő megdöntésének időbelisége hasonlóan a közhitelesség időbeli hatályához főszabályként a megdöntés hatályához kötődik.

Erősítendő a közhiteles adatok helyességének fenntartási kötelezettségét, a törvény – osztrák példára – kötelezi a közfeladatot ellátó szerveket, amennyiben saját eljárásukban valamely közhiteles adat helyessége megkérdőjeleződik, akkor erről értesítsék a közhiteles nyilvántartást vezető szervet.

Végül a törvény rögzíti, hogy a közhiteles adat változásának átvezetése – ha az adott közhiteles nyilvántartásra vonatkozó jogszabályi keretekben történik – nem minősül a tanúsító erő megdöntésének. Például a gépjármű nyilvántartás esetén a tulajdonos vagy az üzembentartó megváltozásának bejelentése kapcsán az erre nyitva álló határidőn belül nem keletkezik helyesbítési kötelezettsége a közhiteles nyilvántartást vezető szervnek.

A közhitelesség erejét lerontaná, ha a közhiteles nyilvántartást vezető szerv nem volna kötelezett arra, hogy a közhiteles adatok valóságnak való megfelelőségét biztosítsa. Ezért a törvény külön intézkedési kötelezettségként rögzíti a közhiteles adatok tekintetében a téves közhiteles adat kijavítását. A közhiteles nyilvántartásra vonatkozó szabályozás alapján a közhiteles nyilvántartást vezető szerv saját hatáskörben helyesbíti a közhiteles adatot, az erre jogosult személyt felhívja, vagy a hatáskörrel rendelkező szervet megkeresi a közhiteles adat helyreállítása céljából. A közhitelesség fenntartásának további oszlopa, hogy a nyilvántartás vezetése körében a közhiteles nyilvántartást vezető szerv köteles a közhiteles adat helyességéről megbizonyosodni.

A regisztratív eljárás szabályait az Ákr. hatálya alá tartozó nyilvántartási eljárásokban kell alkalmazni, a bírósági és a kivett eljárások alapján eljáró szervek hatáskörébe tartozó közhiteles nyilvántartások esetén nem.

A törvény rögzíti a regisztratív eljárás kezdeményezéseinek módjait, és meghatározza, hogy mely esetek minősülnek az Ákr. szerinti hivatalbóli eljárásnak.

Az automatikus döntéshozatalt támogatandó rögzít egy kiegészítő szabályt az ellenérdekű ügyfél esetére a törvény. Sok esetben előfordul, hogy a polgári jogi érdekellentét a hatósági ügy tekintetében a nyilvántartás vezetése körében nem merül fel. Például az eladó és a vevő polgári jogilag alapvetően ellenérdekű fél, viszont ha jogügyletük bejegyzését kérik a vonatkozó közhiteles nyilvántartásba, akkor e tekintetben már érdekük egyező. Van viszont olyan eset, amikor az anyagi jogilag ellenérdekelt nem lesz kérelmező ügyfél, de a hozzájárulása nélkül a jogügylet érvénytelen, így a hozzájárulását megadja vagy más feltétel váltja ki, például megadott határidőn belül nem él elővásárlási jogával. Ezekben az esetekben az ellenérdekűséget kiváltja az anyagi jogi feltétel, így nem állít akadályt az automatikus döntéshozatal elé.

A kérelemre vonatkozó szabályok az elektronikus ügyintézés és az automatikus döntéshozatal támogatására kerültek kialakításra. Mivel a regisztratív eljárás a közhiteles adat rögzítésére irányul, ezért az ezen túlmutató adatok kérése tiltandó. Törvény vagy kormányrendelet megállapíthat olyan közhiteles adatokat, amelyek esetében kizárólag a kérelem alapján történik a közhiteles adat helyességének a vizsgálata, a mellékleteket a hatóság az automatikus döntéshozatali eljárásban nem vizsgálja (kérelem-elv). Ilyen ügyek esetében a benyújtói kört szükséges lehet korlátozni. Például az elektronikus ingatlan-nyilvántartás esetén ily módon kizárólag ügyvéd vagy közjegyző nyújthat be kérelmet meghatározott ügyekben. A közhiteles adat alapjául szolgáló jogügylet és a kérelem helyességéért tehát nem akárki, hanem valamely jogászi hivatásrend tagja tartozik helytállni. Az ehhez szükséges garanciarendszert az adott ágazati szabályozásnak kell megteremtenie. Fontos szempont, hogy a közhiteles nyilvántartás vezetéséhez kötődő eljárás jogszerűsége kizárólag a vizsgálandó szempontokig terjed. A regisztratív eljárásnak nem célja és feladata felek egymás közti jogviszonyainak megítélése.

Az Ákr. 94. § (2) bekezdése értelmében a hatósági nyilvántartásba történt bejegyzés határozat, a törvény pedig kimondja, hogy az átvett adatok változása esetében nem kell döntést hozni, mivel azok tekintetében nem is történik eljárás. A regisztratív eljárás fenntartja a hivatalbóli és mérlegelés nélküli bejegyzések esetében a hatóságok számára a lehetőséget az alakszerű határozat nélküli bejegyzésre (határozathozatalra).

A helyesbítési eljárás az Ákr. 42. §-ának egy speciális verziója, amely az Ákr.-rel összhangban álló kiegészítő szabályokra épül. Helyesbítési eljárást nem kizárólag a kérelmező ügyfél, hanem rajta kívül más ügyfél és olyan szerv is kezdeményezhet, akinek a megkeresése vagy felhívása alapján hivatalból járt el a hatóság. Helyesbítési eljárásnak akkor van helye, ha az automatikus döntéshozatali eljárásban a közhiteles adat a kérelem, a felhívás vagy a megkeresés hibájából tévesen került rögzítésre, illetve ha az adat nem a kérelemnek, a megkeresésnek, a felhívásnak vagy a jogszabálynak megfelelően került átvezetésre. Ha a helyesbítési eljárás kezdeményezése nem erre irányul, akkor érdemi elbírálás nélkül vissza kell utasítani a kérelmet vagy meg kell szüntetni az eljárást.

Az automatikus döntéshozatali eljárás csorbát szenvedne, ha a helyesbítési eljárás idejére nem kerülne fenntartásra az automatikus döntéshozatali eljárásban hozott döntés véglegessége. Ha ez a döntés utólag hibásnak minősül, akkor a helyesbítési eljárást lezáró, a téves közhiteles adatot korrigáló döntés véglegességével ex lege hatályát veszti. Ha a helyesbítési eljárás alatt más jogszabálysértést észlelne a hatóság, akkor hivatalbóli jogorvoslati eljárás keretében ezt korrigálhatja.

A törvény elhatárolja a regisztratív eljárással szemben indítható kérelemre induló jogorvoslati eljárást az anyagi jogi eljárástól, továbbá az ügyfél jogorvoslati kérelmének benyújtására nyitva álló határidő tekintetében speciális szabályt állapít meg az Ákr. szabályozásának fenntartásával.

A közhitelességhez kapcsolódó követelmények felügyeletére és érvényesítésére szükséges a Kormánynak kijelölnie egy szervet. Ezen szerv auditálja az egyes közhiteles nyilvántartásokat, azonban fontos hangsúlyozni, hogy a szerv feladata az egyes közhiteles nyilvántartások vezetését nem érinti. A követelményeket a törvény jelöli ki,

a közhitelesség biztosításáért felelős szerv kijelölését, az auditra, a közhiteles nyilvántartások felügyeletére, valamint a közhiteles nyilvántartások működési feltételeire vonatkozó részletes és adminisztratív jellegű szabályokat elegendő kormányrendeletben rendezni. A közhitelességet biztosító tanúsítvány közzétételével biztosítható, hogy a közhitelesség csak olyan adat és nyilvántartás kapcsán kerüljön kimondásra, ahol az indokolt.

Felhatalmazó rendelkezések.

Hatályba léptető rendelkezések.

A törvényt a közhiteles adatokra és nyilvántartásokra felmenő rendszerben 2026. január 1-jétől kell csak alkalmazni, de ehhez szükséges biztosítani, hogy a közhitelesség biztosításáért felelős szerv ezen időpont előtt auditálhassa az egyes nyilvántartásokat. A 2026. január 1-je előtt már működő közhiteles nyilvántartások további egy év felkészülési időt kapnak.

A hatályos szabályozás szerint közhiteles adatok és nyilvántartások, amennyiben a törvény 2027. január 1-jei hatálybalépésekor nem felelnek meg a törvény követelményeinek, akkor elveszítik közhiteles jellegüket, és a hatóság által vezetett nem közhiteles nyilvántartássá minősülnek át.

A szabálysértésekről, a szabálysértési eljárásról és a szabálysértési nyilvántartási rendszerről szóló 2012. évi II. törvény módosítását a kirendelt védői díjak kifizetésének átalakítása indokolja. A törvény rögzíti, hogy a kirendelt ügyvéd díjazásra (munkadíjra és költségtérítésre) jogosult. A szabálysértési hatóság a kirendelt védő díját (munkadíját és költségtérítését) a Magyar Ügyvédi Kamara szabályzata alapján, az abban meghatározott díj alapján állapítja meg. Kamarai szabályzat hiányában a kirendelt védő díjának meghatározása miniszteri rendeletben foglaltak alapján történik.

A törvényre tekintettel az Ákr. módosítása is szükségessé vált. Az Ákr.-ben hatályosan a hatósági nyilvántartásokra vonatkozó rendelkezések tartalmilag – a közhitelességre vonatkozó szabályokat leszámítva – nem változnak. A regisztratív eljárás az Ákr.-rel összhangban álló kiegészítő szabályokat tartalmaz, a törvény ezen alcíme egy mini nyilvántartási eljárási kódex, ami azonban a nyilvántartás vezetés specialitása miatt túlmutat az Ákr. általános jellegén. Az Ákr.-ben hangsúlyozásra kerül, hogy a hatósági nyilvántartás vezetése a közhiteles nyilvántartásokra vonatkozik kizárólag. Ezen felül a törvény átmeneti szabálya alapján – a jogalkalmazási bizonytalanságok elkerülése érdekében – rögzítésre kerül, hogy a jogszabály alapján létrehozott belső (hatósági) nyilvántartás tartalmát a hatóság által ismertnek kell tekinteni. Az ilyen belső nyilvántartások vezetése nem tartozik az Ákr. hatálya alá, amennyiben egy ilyen belső nyilvántartás tartalma téves, akkor az ügyfél ellenbizonyítással élhet, ha egy hatósági eljárásban annak adattartamát felhasználják.

Az ügyvédi tevékenységről szóló 2017. évi LXXVIII. törvény (a továbbiakban. Üttv.) módosítását a kirendelt védői díjak kifizetésének átalakítása indokolja. A törvény szerint az alkotmányosan kötelező védelem díját – a kirendelt védő díját – a továbbiakban is az állam fogja előlegezni, azonban az állam által előlegezett kirendelt védői díjak kifizetésére, mint közfeladat ellátására a Magyar Ügyvédi Kamarával (a továbbiakban: Kamara) megállapodást köthet az állam nevében eljáró miniszter.

A törvény az állami keretszabályozáson belül a kirendelt védők óradíj megállapítása, kifizetése, előlegezése, valamint a védői díj meghatározása körében a Kamarának szélesebb teret adna azzal a céllal, hogy az egyes részletszabályok megállapítása a Kamara hatáskörébe kerüljön, ezzel is erősítve az ügyvédi hivatás függetlenségét. Hangsúlyozandó, hogy a Kamara hatásköre a büntetőeljárás során a vádemelésig terjedő szakaszban felmerült kirendelt védői díjak megállapítására vonatkozik.

Az Üttv. 36. §-a módosításával egyrészt rögzítésre kerül, hogy a kirendelt védő – a közfeladat-ellátás átvétele esetére –

a Kamara szabályzatában meghatározott díjazásra tarthat igényt és a kirendelt védő óradíját – törvényi keretek között –

szabályzatban állapítja meg a Kamara. A törvény szerint a kirendelt védő díja nem lehet alacsonyabb a központi költségvetésről szóló törvényben meghatározott kirendelt ügyvédi óradíjnál.

A kirendelt védői díjak Kamara általi kifizetése államtól átvállalt közfeladat, amelynek finanszírozása a központi költségvetésből történik.

A Kamara által ellátandó közfeladat ellátásával kapcsolatban a Magyar Ügyvédi Kamara küldöttgyűlése szabályzatalkotásra vonatkozó felhatalmazásának bővítése indokolt. Szabályzatban kell rendelkezni a kirendelt védő óradíjáról, a tevékenység ellátásáért járó egyéb díjakról, a kifizetés eljárásrendjének részletes szabályairól.

Az Üttv. felhatalmazó rendelkezésének módosítása is szükséges tekintettel arra, hogy a kirendelt védői díjakkal kapcsolatos szabályozásra a Kamara kap szabályzatalkotásra vonatkozó felhatalmazást, illetve a közfeladat ellátása átvételének hiányában a szabályozásra a miniszter kap felhatalmazást.

A büntetőeljárásról szóló 2017. évi XC. törvény (a továbbiakban: Be.) módosítását indokolja, hogy a kirendelt védő díjára és költségeire vonatkozó szabályokat a vádemelési szakaszban – összhangban az ügyvédi tevékenységről szóló törvénnyel – a Kamara szabályzata határozhatja meg a kirendelt védőkkel kapcsolatos közfeladat ellátása esetében. Kamarai szabályzat hiányában a kirendelt védő díjának meghatározása miniszteri rendeletben foglaltak alapján történik.

Technikai módosítás annak érdekében, hogy az egyes törvényeknek az igazságügyi szakértőkkel és a szakértői bizonyítással összefüggő módosításáról szóló 2024. évi LI. törvény 9. § c) pontja ne lépjen hatályba.