BK ÍH 2024/86.

Amennyiben a közhiteles nyilvántartásban lévő adatok módosítását eredményező, valótlan adatokat tartalmazó, nem a szerződő felek által aláírt szerződést az ügyvéd úgy nyújtja be, hogy az ügyvédi törvényben írt kötelezettségeit megszegve nem ellenőrzi az adatok és aláíró személyek valódiságát, a közokirat-hamisítás elkövetési magatartása nem gondatlan, hanem szándékosan elkövetett [Btk. 7. §, 342. § (1) bekezdés c) pont; 2017. évi LXXVIII. törvény 44. § (1) bekezdés].

A járásbíróság ítéletében bűnösnek mondta ki az I. r. vádlottat 2 rb. a Btk. 345. §-ába ütköző hamis magánokirat felhasználásának vétségében, ezért őt megrovásban részesítette, míg a II. r. vádlottat az ellene hamis magánokirat felhasználása vétsége (Btk. 345. §), a III. r. vádlottat az ellene 2 rb. közokirat-hamisítás vétsége [Btk. 342. § (3) bekezdés] miatt emelt vád alól felmentette.

Az elsőfokú ítéletet valamennyi vádlott és védő tudomásul vette, míg az ügyész fellebbezést jelentett be az I. r. vádlott terhére, anyagi jogszabálysértés okán vádtól eltérő jogi minősítés miatt, büntetés kiszabása érdekében, a II. r. és III. r. vádlottak terhére pedig felmentésük okán a vádiratban és a módosított vádiratban megállapított tényállás és minősítés megállapítása, bűnösségük kimondása és velük szemben intézkedés alkalmazása érdekében.

A másodfokon eljárt törvényszék, bizonyítás felvételét követően, ítéletével az elsőfokú bíróság ítéletét megváltoztatta, az I. r. vádlott cselekményét 2 rendbeli társtettesként elkövetett közokirat-hamisítás bűntettének [Btk. 342. § (1) bekezdés c) pont] minősítette. Ezért – halmazati büntetésül – 300 napi tétel pénzbüntetésre ítélte, egynapi tétel összegét 1000 Ft-ban állapítva meg. A II. r. vádlottat bűnösnek mondta ki 1 rendbeli társtettesként elkövetett közokirat-hamisítás bűntettében [Btk. 342. § (1) bekezdés c) pont], amiért 1 év 6 hónapra próbára bocsátotta.

A III. r. vádlottat bűnösnek mondta ki 2 rendbeli társtettesként elkövetett közokirat-hamisítás bűntettében [Btk. 342. § (1) bekezdés c) pont], ezért – halmazati büntetésül – 450 napi tétel pénzbüntetésre ítélte, egynapi tétel összegét 2000 Ft-ban állapítva meg. Egyebekben az elsőfokú bíróság ítéletét helybenhagyta.

Az elsőfokú bíróság által megállapított és a törvényszék által kiegészített tényállás lényege a következő.

Az I. r. vádlott és családja működtette a Cs. Iskolát, ehhez kapcsolódóan pedig a P. Kft.-t és a T. Kft.-t. A P. Kft. tagja volt az I. r. vádlott és férje, néhai P. M., valamint gyermekeik, P. Zs. és P. T., valamint 2009. június 15. napjától P. A. is. A T. Kft.-ben tagsággal rendelkezett haláláig néhai P. M., valamint P. T. és 2004. december 6. napjától P. A.

P. M. elhunyta után a hagyatéka elosztása és a tulajdonviszonyok rendezése kapcsán a családtagok között egyeztetések folytak, mely egyeztetési folyamat eredményeképpen az I. r. vádlott és gyermekei, arra a megegyezésre jutottak, hogy P. A. az édesapja fenti 2 cégben meglévő üzletrészeiből a törvényes öröklés esetére neki járó hányadokról testvérei javára lemond, valamint a meglévő üzletrészeit a P. Kft. vonatkozásában édesanyjának, az I. r. vádlottnak, míg a T. Kft. vonatkozásában testvére P. T. élettársának, a II. r. vádlottnak adja át, cserébe az édesapja 1/2 tulajdonában volt lakóház, udvar, egyéb épület megnevezésű ingatlan tulajdoni hányadát kizárólag ő örökli. Az üzletrész-átruházások pénzmozgással nem jártak volna.

A családi megegyezés célja az volt, hogy a cégek működtetésében egyébként részt nem vállaló, állandó pénzzavarral küzdő P. A. viszonylag könnyen pénzzé tehető tulajdonrészhez jusson.

A III. r. vádlott a P. családdal hosszú évek óta nagyon jó viszonyt ápolt, közöttük bizalmi kapcsolat állt fenn. A III. r. vádlott a lefolytatott egyeztetéseket végig figyelemmel kísérte, tekintve, hogy tőle időnként tanácsot kértek, ily módon a családban létrejött – fentiekben részletezett – egyezség lényegét ismerte. A megegyezésnek megfelelően néhai P. M. örökösei a hagyatéki eljárás során osztályos egyezséget kötöttek, és a közjegyző által 2019. március 4. napján meghozott hagyatékátadó végzés szerint az ingatlan 1/2 tulajdonrésze 1/1 arányban P. A részére került átadásra, míg a P. Kft.-ben az örökhagyót megillető 20%-os üzletrész 1/2–1/2 arányban P. T. és P. Zs. részére, a T. Kft.-ben a néhai P. M. megillető 33,333%-os üzletrész 1/1 arányban P. T. részére került átadásra.

A cégekben P. A. meglévő üzletrészei vonatkozásában 2019. április 25. napjára beszélték meg a családtagok az üzletrész-átruházási szerződések aláírását, mely szerződéseket előzőleg a III. r. vádlott készített elő. Aznap a T. Kft. üzletrészeinek átruházására került volna sor elsőként, és a II. r. vádlott – aki egyébként élettársától tudott a családtagok egyezségének részleteiről – meg is jelent a III. r. vádlott irodájában a délelőtti órákban, azonban P. A. nem jelent meg. Tekintve, hogy családi körökben megszokott volt, hogy P. A. az előre megbeszélt időpontokban nem mindig jelenik meg, a II. r. vádlott rövid várakozás után a szerződést elolvasta, majd miután meggyőződött arról, hogy ez megfelel a megbeszélteknek, a szerződést vevőként aláírta. Ezt követően a szerződést a III. r. vádlottnál hátrahagyva távozott az irodából abban a hiszemben, hogy P. A. a másik szerződés aláírása miatt aznap megjelenik majd az irodában. Az üzletrész-átruházási szerződésben kikötött 1 millió Ft vételár megfizetésére nem került sor. Mind az I. r., mind a II. r. vádlott tudatában volt a korábbi megbeszélések és magának a szerződésnek az alapján annak, hogy az aláírt és ellenjegyzett szerződéseket a III. r. vádlott a cégbírósághoz be fogja nyújtani a közhiteles nyilvántartásban történő adatmódosítás érdekében. Tisztában voltak azzal is, hogy a III. r. vádlott által megszövegezett, valótlan tartalmú, üzletrész-átruházási szerződésnek nevezett okirat tartalma szerint I. r., illetve II. r. vádlottak 300 ezer, illetve 1 millió Ft-ért vásárolta meg P. A.-nak az adott gazdasági társaságban meglévő üzletrészét, azzal, hogy a vételár kifizetésére kézpénzben, a szerződés aláírásával egy időben történik meg. Mindkét szerződésben rögzítették, hogy az eladó hozzájárul, hogy a vevő az üzletrész-átruházás tényét átvezesse a tagjegyzéken, azt bejelentse a cégbírósághoz, és ezzel kérjék az átruházás cégnyilvántartásban való átvezetését is. Valamint azt is tartalmazta a szerződés, hogy a felek azt elolvasták, és mint ügyleti akaratukkal mindenben megegyezőt, jóváhagyólag írják alá.

Ugyanaznap a délutáni órákban jelent meg I. r. vádlott, a lánya, P. Zs. társaságában a III. r. vádlott ügyvédi irodájában a P. Kft. üzletrész-átruházási szerződésének aláírása céljából, ám P. A. ezen alkalommal sem jelent meg. Az irodából kihangosított telefonon felhívták őt, és abban állapodtak meg vele, hogy édesanyja, az I. r. vádlott mindkét szerződést elviszi neki aláírásra, mindkettejük akkori munkahelyére, majd az I. r. vádlott visszajuttatja azokat a III. r. vádlottnak további ügyintézésre.

Miután P. A. a megbeszéltek ellenére a munkahelyére sem ment be a szerződéseket aláírni, 2019. április 29. napján, az I. r. vádlott P.A . nevét ráhamisítva, mindkét üzletrész-átruházási szerződést aláírta eladóként, és azokat visszavitte a III. r. vádlottnak. A visszavitt, aláírt szerződéseket a III. r. vádlott a visszavitel napján, a cégbírósághoz történő beadás érdekében, 2019. április 25-re visszadátumozva ellenjegyezte.

A III. r. vádlott azt gondolva, hogy mindkét üzletrész-átruházási szerződést P. A. írta alá eladóként, elkészítette a változásbejegyzési kérelmeket és azokat mellékleteikkel, így a tagjegyzékekkel együtt a cégbírósághoz mindkét cég vonatkozásában benyújtotta, csatolva kérelméhez a cégnyilvánosságról, a bírósági cégeljárásról és a végelszámolásról szóló 2006. évi V. törvény (Ctv.) által egyebekben kötelező mellékletként elő nem írt üzletrész-átruházási szerződéseket is. A tagváltozás bejegyzése a kérelem alapján a P. Kft. vonatkozásában 2019. május 2. napján, míg a T. Kft. vonatkozásában 2019. május 10. napján megtörtént azzal, hogy a változás időpontja mindkét esetben 2019. április 25. napja. A szerződés aláírásáról P. A.-nak nem volt tudomása, annak tartalmát az aláírás időpontjában nem ismerte, ezzel kapcsolatos ügyleti szándéka az aláírás pillanatában nem volt ismert. A III. r. vádlott által készített üzletrész-átruházási szerződés valótlanul tartalmazta az átruházás tényét önmagát, és az ezt tükröző, az eladó és a vevő részéről fennálló ügyleti szándékot, azt, hogy az ügylettel kapcsolatban bármilyen pénzmozgás történt, továbbá azt is, hogy a tulajdonrész átruházásának jogcíme adásvétel lett volna. Ugyancsak valótlanul tartalmazta az okirat, hogy azt a felek együttes jelenléttel, elolvasás után írták alá.

A törvényszék ítélete ellen az ügyész a II. r. és III. r. vádlott javára, a minősítés megváltoztatása, valamint enyhítés érdekében jelentett be fellebbezést, míg a II. r. és III. r. vádlottak és védőik felmentés érdekében éltek jogorvoslattal.

Az elsőfokú bíróság ítélete – a másodfokú bíróság ítéletében foglalt változtatással – az I. r. vádlott vonatkozásában 2023. december 20. napján jogerőre emelkedett.

A fellebbviteli főügyészség átiratában az ügyészi fellebbezést fenntartotta, a védelmi fellebbezéséket nem tartotta alaposnak. Álláspontja az volt, hogy a törvényszék a fellebbezéssel érintett vádlottak cselekményét tévesen minősítette. Érvelése szerint a II. r. vádlott valótlan tartalmú szerződést írt alá, azonban az általa elsőként eszközölt aláírást követően történtekről nem volt tudomása, ezért cselekménye a Btk. 345. §-a szerinti hamis magánokirat felhasználása vétségeként minősül. A III. r. vádlottnak ugyanakkor nem volt tudomása arról, hogy a korábbi megbeszélés ellenére az I. r. vádlott nem írta alá a szerződést, ezért cselekményét gondatlanul követte el, így magatartása a Btk. 342. § (3) bekezdése szerinti közokirat-hamisítás vétsége megállapítására alkalmas. Az enyhébb büntetési tétel pedig mindkét vádlott vonatkozásában enyhébb joghátrány alkalmazását teszi indokolttá.

Minderre figyelemmel indítványozta, hogy az ítélőtábla a törvényszék ítéletét a Be. 624. § (1) bekezdése alapján változtassa meg, a II. r. vádlott cselekményét a Btk. 345. §-a szerinti hamis magánokirat felhasználása vétségének, a III. r. vádlottét 2 rendbeli, a Btk. 342. § (3) bekezdése szerinti közokirat-hamisítás vétségének minősítse, a II. r. vádlottat megrovásban részesítse, míg a III. r. vádlottal szemben próbára bocsátást alkalmazzon.

A III. r. vádlott védője a fellebbezésének indokolásában kifejtette, hogy a védelem a másodfokú ítélet elleni fellebbezés bejelentésekor már sérelmezte, hogy a törvényszék a vádirati tényálláshoz képest más elkövetési magatartások tekintetében is megállapította a vádlott bűnösségét. A megtámadott ítélet utolsó előtti bekezdése szerint, bár a módosított vádirat sem tartalmazza valamennyi a másodfokú eljárásban történeti tényállásként megállapított valótlan okirati tartalmat, mivel egyetlen közokirat ugyanazon személy általi többszöri meghamisítása (a szerzés jogcíme, az együttes aláírásra utalás, a keltezés és az ellenjegyzés) természetes egység, így azok a vádelv sérelme nélkül aggálytalanul megállapíthatóak voltak. Leszögezte, hogy az ügyészség a terheltet 2 rendbeli, a Btk. 342. § (3) bekezdésébe ütköző gondatlanságból elkövetett közokirat-hamisítás bűntettével vádolta, mint tettest. Mind a két vádirati tényállás – többek között – azt tartalmazza, hogy a vádlott az elvárható körültekintést elmulasztva a szerződéseket átadta az I. r. vádlott részére. Ehhez képest a másodfokú ítélet a vádlottat 2 rendbeli, a Btk. 342. § (1) bekezdés c) pontjába ütköző közokirat-hamisítás bűntettében, mint társtettes mondta ki bűnösnek. Tehát a vádhoz képest a másodfokú ítélet a történeti tényállást kiegészítette, a tettesség helyett társtettességet, míg gondatlan elkövetés helyett szándékos elkövetést állapított meg, a vádiratban foglaltakon túl.

Ezzel kapcsolatban rámutatott, hogy a vád meghatározza a bizonyítási eljárás és az ítélet kereteit, ezért lényegében a vádlott számára biztosítékot jelent. A vádhoz kötöttség jelenti a személyhez kötöttséget és a tárgyi kötöttséget. Ez utóbbi a bíróságot arra korlátozza, hogy az esetlegesen feltárt újabb tények ismeretében sem állapíthatja meg a vádlott büntetőjogi felelősségét, amennyiben az ügyészség a vádat nem módosítja. Nem vitás, hogy a bűnösséget megállapító ítélet és a vád egyes elemeinek nem kell teljesen fedniük egymást, azonban az elkövetési magatartás központi részének egyeznie kell. A bíróság nem teheti az ítéleti tényállásnak részévé azon súlyosabb minősítést eredményező tényeket, amelyre a vád nem tartalmaz utalást. A vádtól eltérő minősítés természetesen jelentős kihatással lehet a védekezésre is. Sérül a vádlott védekezéshez való joga, ha „némely esetben csak akkor hallja meg a vádat, amikor az ítéletet kihirdetik”. A védelem szerint a bíróság akkor jár el helyesen és úgy biztosítja a védelem hatékony érvényesülését, ha ún. közbenső végzést hoz a vádtól eltérő minősítés lehetőségéről (jelen esetben az elsőfokú bíróság által megállapított minősítéstől eltérő minősítés lehetőségét állapíthatta volna meg, az adott történeti tényállás keretei között), és így a terhelt az ügyészség jogi megítélésétől eltérő bírósági álláspontról is képet kaphat, illetve ennek tükrében alakíthatja ki, vagy át a védelmi taktikát. Mindennek alapvető feltétele a tettazonosság szempontjának messzemenőkig történő tiszteletben tartása, és a vád kimerítésének kötelezettsége, továbbá az is, hogy a bíróság a vádon ne terjeszkedjen túl.

Mindezekre figyelemmel indítványozta, hogy az ítélőtábla az ítéleti tényállást változtassa meg akként, hogy a III. r. vádlott a másodfokú ítéletben megállapított társtettesként elkövetett 2 rendbeli közokirat-hamisítás bűntettében nem bűnös, miután a másodfokú bíróság által megállapított tényállás részben megalapozatlan, a Be. 592. § (2) bekezdés c) pontja értelmében

Miután a másodfokon eljárt törvényszék az elsőfokú bíróság által felmentett II. r. és III. r. vádlottat bűnösnek mondta ki 1, illetve 2 rendbeli társtettesként elkövetett közokirat-hamisítás bűntettében [Btk. 342. § (1) bekezdés c) pont], ezért a Be. 615. § (1) bekezdése, illetve a (2) bekezdés a) pontja alapján megnyílt a joghatályos másodfellebbezés lehetősége. Erre tekintettel az ítélőtábla, mint harmadfokú bíróság a Be. 618. § (1) bekezdés b) pontja értelmében az első- és másodfokú bíróság eljárását és a fellebbezéssel támadott másodfokú ítéletet a Be. 618. § (1) bekezdés a) pont aa) és ab) alpontjában írtak szerint a Be. 620. § (1) bekezdése alapján nyilvános ülésen felülbírálta.

Az ítélőtábla a felülbírálat során vizsgálta, hogy az első- és másodfokon eljárt bíróságok megtartották-e az eljárási szabályokat, és azt is, hogy megalapozott-e a másodfokú bíróság ítélete. Ennek során azt állapította meg, hogy az ügyben eljáró bíróságok túlnyomórészt a büntető perrendtartás rendelkezéseinek megfelelően folytatták le a büntetőeljárást. Az elsőfokú ítélet felülbírálata során a másodfokú bíróság észlelte, hogy az ítélet a Be. 592. § (2) bekezdés a), b), c) és d) pontjában írt okokból részleges megalapozatlanságban szenved, emiatt tárgyalást tartott, ismételten kihallgatta a vádlottakat, ami ugyan nem eredményezte új, addig nem ismert körülmény felderítését, majd az iratok tartalma és ténybeli következtetések alapján – lényegében nem eltérő tényállást állapított meg, hanem – helyesbítette, kiegészítette az elsőfokú bíróság által megállapított tényállást, és abból vonta le a jogi következtetéseit. Ennek kapcsán nem értett egyet az ítélőtábla a III. r. vádlott érveivel, hogy a törvényszék a vádon túlterjeszkedett. A vád tárgyát ugyanis a P. Kft., valamint a T. Kft. 2019. április 25-i keltezéssel létrejött üzletrész-átruházási szerződések keletkezési körülményei, azok felhasználása, illetve az annak eredményeként bekövetkezett – valótlan – cégbírósági változások képezték. A törvényszék sem tett mást, mint hogy ezeket a körülményeket igyekezett tisztázni, felderíteni, és annak alapján – a bizonyítékoknak megfelelő – helyes tényállást megállapítani, majd ennek megfelelően a vádlottak büntetőjogi felelősségét megítélni, annak során pedig a terhelti magatartások vád szerinti, vagy akár elsőbírói minősítése nem köti.

Eljárási szabályt sértett ugyanakkor a törvényszék, amikor az ellentétes döntését tartalmazó ítéletének kihirdetésekor a fellebbezésre jogosultak részére a másodfokú határozat rendelkező részét a kihirdetést követően a Be. 549. § (4) bekezdésében írtak ellenére nem adta át.

Ezen relatív, a Be. 609. § (1) bekezdésébe nem illeszthető eljárási szabálysértés mellett azonban a másodfokú bíróság betartotta a büntetőeljárás szabályait, és a törvényesen lefolytatott eljárása eredményeként hozta meg a határozatát, így az ítélőtábla sem az elsőfokú, sem a másodfokú bíróság eljárásában nem észlelt olyan eljárási hibát, hiányosságot, amely az érdemi felülbírálat akadályát képezhette volna.

A harmadfokú bíróság a Be. 619. § (1) bekezdése értelmében a határozatát arra a tényállásra alapítja, amely alapján a másodfokú bíróság az ítéletét meghozta, kivéve, ha a másodfokú bíróság ítélete a fellebbezéssel sérelmezett ellentétes döntés tekintetében megalapozatlan.

A Be. 619. § (3) bekezdése szerint, ha a másodfokú bíróság ítélete a fellebbezéssel sérelmezett ellentétes döntés tekintetében megalapozatlan, és a helyes tényállás az elsőfokú, illetve a másodfokú bíróság által lefolytatott bizonyítást érintő ügyiratok alapján megállapítható, vagy a helytelen ténybeli következtetés az elsőfokú, illetve a másodfokú bíróság által lefolytatott bizonyítást érintő ügyiratok alapján kiküszöbölhető, a harmadfokú bíróság a tényállást hivatalból kiegészíti, illetve helyesbíti.

E törvényi rendelkezésekre figyelemmel vizsgálta az ítélőtábla a másodfokú bíróság határozatának alapját képező tényállás megalapozottságát, amellyel összefüggésben azt állapította meg, hogy a járásbíróság által megállapított és a törvényszék által helyesbített, pontosított tényállás a beszerzett bizonyítékokkal összeegyeztethető. Nem tartalmaz iratellenes megállapítást, téves ténybeli következtetést, és a logika szabályainak megfelelően értékelt bizonyítékokon nyugszik, teljeskörűen tartalmazza ugyanakkor azokat a tényeket, körülményeket, amelyek a vádlottak büntetőjogi felelőssége megítélése szempontjából relevanciával bírnak. Ennélfogva a Be. 619. § (1) bekezdése értelmében a harmadfokú bíróság is a határozatát e tényállásra alapította.

Az így irányadó tényállás alapján helyesen mutatott rá a törvényszék arra, hogy a III. r. vádlott által ellenjegyzett, a P. Kft., valamint a T. Kft. 2019. április 25-i keltezéssel létrejött üzletrész-átruházási szerződések valótlanok abból a szempontból, hogy az aláíró felek az azokat ügyvédként ellenjegyző III. r. vádlott előtt ténylegesen nem jelentek meg együttesen és egyszerre, a szerződéseket eladóként nem P. A. írta alá, a vételár kifizetésére a szerződésben írtak ellenére nem került sor, valótlan továbbá az ellenjegyzés időpontja és annak tanúsítása is. Ennek kapcsán utal az ítélőtábla arra, hogy az ügyvédi tevékenységről szóló 2017. évi LXXVIII. törvény 44. § (1) bekezdése szerint az ellenjegyzéssel az ügyvéd azt tanúsítja, hogy a) az okirat a jogszabályoknak megfelel, b) a felek nyilatkoztak arról, hogy az okiratban foglaltak megfelelnek az akaratuknak, c) az okiratban megjelölt felek, illetve az eljáró képviselőik azonosítását elvégezte, és d) az okiratot a felek előtte írták alá vagy az okiraton szereplő aláírást előtte sajátjukként ismerték el.

Ehhez képest az irányadó tényállás alapján az okiratokat ügyvédként ellenjegyző III. r. vádlott – az eladó távollétében – az okiratban megjelölt felek azonosítását nem végezte el, nyilvánvalóan nem győződött, nem győződhetett meg arról, hogy a szerződést kötő felek szerződésbe foglalt és általa ellenjegyzett nyilatkozata megfelel az akaratuknak, továbbá a szerződésben írtak ellenére az okiratokat sem előtte írták alá. Ennélfogva a III. r. vádlott belenyugodott abba, hogy – bár azokat ellenjegyezte, egyúttal tanúsította, hogy az okiratok a fenti törvényi követelményeknek megfelelnek – valótlan tartalmú szerződések kerülhetnek benyújtásra a cégbíróságra, és ily módon valótlan adatok kerülhetnek bejegyzésre a cégnyilvántartásba. Következésképpen őt nem gondatlanság terheli, a terhére megállapított közokirat-hamisítás bűntettét szándékosan követte el.

Ugyanígy a II. r. vádlott is tisztában volt azzal, hogy a szerződés aláírása – annak ellenére, hogy az okirat ezt tartalmazta – nem egyszerre, együttesen történt, a szerződésben írtak ellenére pénzátadásra az aláírással egyidejűleg nem került sor, és valótlan abban a tekintetben is, hogy ennek okán P. A. ezzel egyidejűleg nyilatkozott a szerződéskötési, ügyleti akaratáról is. Ugyanakkor a II. r. vádlott is tudatában volt annak, hogy a III. r. vádlott az okiratot ügyintézés érdekében a cégbíróságnak be fogja nyújtani.

Ennélfogva okszerűen került sor a II. r. és III. r. vádlottak bűnösségének megállapítására, és a terhükre megállapított bűncselekmény minősítése is törvényes.

A törvényszék által helyesen feltárt enyhítő és súlyosító körülmények alapján a II. r. és III. r. vádlottakkal szemben alkalmazott intézkedés, illetve kiszabott büntetés igazodik a vádlottak által elkövetett bűncselekmények tárgyi súlyához, a bűnösségi körülményekhez, megfelelően szolgálja a büntetési célok elérését, így annak megváltoztatására nem látott okot az ítélőtábla.

Mindezekre figyelemmel az ítélőtábla a másodfokú ítéletet a másodfellebbezéssel érintett II. és III. r. vádlott vonatkozásában a Be. 623. §-a alapján helybenhagyta.