BK ÍH 2025/1.

Abban az esetben, ha terhelt cselekménye kimeríti a hamis magánokirat felhasználása vétségének és a hamis tanúzás vétségének tényállását is, akkor a specialitás elvére figyelemmel a terhelt cselekménye hamis tanúzás vétségének minősül [Btk. 272. § (2) bekezdés c) pont, 273. §, 345. §].

A törvényszék a 2024. január hó 24. napján kihirdetett ítéletével bűnösnek mondta ki – többek között – a XII. rendű vádlottat 1 rendbeli közokirat-hamisítás bűntettében [Btk. 342. § (1) bekezdés c) pont], ezért őt megrovásban részesítette.

A megállapított tényállás lényege:

A XII. rendű vádlott megváltozott munkaképességű személyek ellátása iránti igényéhez az I. rendű vádlott nyújtott segítséget oly módon, hogy a XII. rendű vádlott részére különböző orvosi vizsgálatokat szervezett meg, valamint olyan ambuláns lapokat és zárójelentéseket állíttatott ki, amelyek valótlan tartalmúak.

Ennek megfelelően az I. rendű vádlott 2015. november 25. napján a XII. rendű vádlott részére olyan hamis ambuláns lapot állított ki, mely szerint a kórház pszichiátria szakambulanciáján megjelent, segítséget kért, és hospitalizációt elfogad.

Ezen túl, a VII. rendű vádlott 2015. november 25. – december 11. napja közötti időre a XII. rendű vádlott részére kiállított és aláírásával, pecsétjével hitelesített egy olyan valótlan tartalmú zárójelentést, miszerint a XII. rendű vádlott ezen idő alatt a kórház felnőtt pszichiátriai osztályán fekvőbetegként ellátásban részesült.

A XII. rendű vádlott a fenti ambuláns lapot és zárójelentést a 2016. január 8. napján elvégzett, a megyei kormányhivatal komplex minősítést végző elsőfokú szakértői bizottsága előtt felhasználta.

A megyei kormányhivatal közokiratnak minősülő véleményének kórelőzményi adataiba ezáltal olyan valótlan adat került, miszerint a XII. r. vádlottat a kórház pszichiátriája kezelte 2015. november 25. – december 1l. között.

A bizottság megállapítása szerint a XII. rendű vádlott össz-szervezeti egészségkárosodása 55%, C2 fokozatú minősítéssel, valamint rehabilitációja és felülvizsgálata nem javasolt.

A megyei kormányhivatal 2016. január 20. napján kelt határozatával az elsőfokú komplex minősítés eredményéről szóló összefoglaló vélemény alapján a XII. rendű vádlott részére a rokkantsági ellátást tovább folyósította.

Az elsőfokú ítélet ellen egyfelől az ügyészség jelentett be fellebbezést a XII. rendű vádlott terhére, az alkalmazott joghátrány súlyosítása, vele szemben pénzbüntetés kiszabása érdekében. Álláspontja szerint, mivel a vádlott által elkövetett cselekmény korrupciós bűncselekményekhez kapcsolódik, esetében intézkedés helyett büntetés kiszabása indokolt.

Másfelől fellebbezéssel élt XII. rendű vádlott védője, elsődlegesen felmentés, másodlagosan a cselekmény téves minősítése miatt. Fellebbezésének írásbeli indokolásában a perorvoslatát arra alapította, hogy az eljárás tárgyát képező okirat úgynevezett rendelkező közokirat, ami nem bizonyítja közhitelesen azt a tényt, hogy milyen kórházi kezeléseket kapott a XII. rendű vádlott, ezért hivatkozással az 1/2004. BJE határozatban foglaltakra, bűncselekmény hiányában a XII. rendű vádlott felmentése indokolt.

A fellebbviteli főügyészség átiratában az ügyészség által a XII. rendű vádlott terhére bejelentett fellebbezést visszavonta, és a XII. rendű vádlott védője által bejelentett perorvoslatot alaptalannak találta.

A másodfokú bíróság az elsőfokú ítélet elleni perorvoslatot a Be. 599. § (1) bekezdése alapján nyilvános ülésen bírálta el.

Az ítélőtábla még a nyilvános ülés előtt végzésében megállapította, hogy XII. rendű vádlott terhére rótt cselekmény a vádiratban és az elsőfokú ítéletben foglaltaktól eltérően a Btk. 273. §-a szerinti egyéb hatósági eljárásban elkövetett hamis tanúzás vétségének is minősülhet

A XII. rendű vádlott védője további észrevételében kifejtett álláspontja szerint a XII. rendű vádlott cselekménye a Btk. 273. §-a szerinti bűncselekménynek sem felelhet meg, mivel ezen bűncselekményhez kapcsolódó Nagykommentár szerint „egyéb hatósági eljáráson a jogalkalmazásra feljogosított azon állami szervek eljárását kell érteni, amelyek közhatalmi jogosultsággal rendelkeznek, és az ügyfelekre kötelezettségeket állapítanak meg”. Tekintettel arra, hogy a XII. rendű vádlott esetében a határozat jogosultságot állapított meg, így a hatósági eljárásban elkövetett hamis tanúzás vétsége nem állapítható meg.

A XII. rendű vádlott védője perorvoslata írásbeli indokolásában írtakat változatlanul fenntartotta. Elsődlegesen továbbra is védence bűncselekmény hiányában történő felmentését tartotta indokoltnak, azonban a fellebbezés másodlagos irányát módosította: a cselekmény eltérő minősítése lehetőségének megállapítása kapcsán kifejtette, hogy mivel a vádirat nem tartalmazza az alapügyben eljárt hatóság feljelentését, ezért az elsőfokú ítélet hatályon kívül helyezése és az eljárás megszüntetése válik szükségessé. Harmadlagos indítványa – hamis tanúzás vétségének megállapítása esetén – a cselekmény társadalomra veszélyességének hiánya okán a XII. rendű vádlott felmentésére irányult.

A XII. rendű vádlott védőjének fellebbezése részben alapos.

A Be. 590. § (9) bekezdése értelmében, ha az elsőfokú bíróság ítélete több vádlottról rendelkezett, a másodfokú bíróság – a (4)–(8) bekezdés keretei között – az ítéletnek csak a fellebbezéssel érintett vádlottra vonatkozó rendelkezését, illetve részét bírálja felül. A Be. rendszerében a felülbírálat a bejelentett jogorvoslatra tekintettel teljes körű vagy korlátozott [Be. 590. § (3) és § (4) bekezdés]. Ha bármely jogorvoslat vitatja a tényállás megalapozottságát, a bűnösségre levont következtetést vagy a cselekmények minősítését, akkor a felülbírálat teljes körű.

Az ítélőtábla ezért a bejelentett perorvoslat okára és irányára tekintettel a Be. 590. § (1), (2) bekezdése alapján az elsőfokú bíróság ítéletét az azt megelőző eljárással együtt teljeskörűen bírálta felül a XII. rendű vádlott tekintetében a Be. 590. § (9) bekezdése szerint. A revízió kiterjedt az eljárási szabályok megtartására, a fellebbezéssel érintett vádlottak cselekvőségével érintett tényállások megalapozottságára, bűnösségük megállapítására, a cselekmények jogi minősítésére, a joghátrányok kiszabására, az indokolás helyességére és az egyéb rendelkezésekre is, függetlenül attól, hogy e vádlottak tekintetében ki és milyen okból fellebbezett.

A felülbírálat során az ítélőtábla megállapította, hogy az elsőfokú bíróság a XII. rendű vádlott tekintetében a bizonyítási eljárást a perrendi szabályok megtartásával folytatta le, nem vétett sem abszolút [Be. 608. § (1) bekezdés a)–h) pont], sem olyan súlyú relatív perjogi hibát [Be. 609. § (1) bekezdés és (2) bekezdés a)–d) pont], ami az eljárás törvényességét befolyásolva az érdemi felülbírálatot kizárta volna, és az elsőfokú ítélet hatályon kívül helyezését, így az elsőfokú bíróság új eljárásra utasítását eredményezné.

Az elsőfokú bíróság ügyfelderítési kötelezettségének eleget tett és a jelen felülbírálattal érintett vádlottat érintően megalapozott tényállást állapított meg. Az elsőfokú bíróság az ügy helyes eldöntése szempontjából lényeges bizonyítékokat megvizsgálta, és azokat okszerűen, a logika szabályainak megfelelően, egyenként és kölcsönhatásukban is gondosan értékelte.

A XII. rendű vádlott a bíróság előtt beismerte a terhére rótt cselekmény elkövetését, amit az esetében rendelkezésre álló okiratok, illetve a terhelttársak beismerő nyilatkozatai is egyértelműen alátámasztottak. Az elsőfokú bíróság helyes következtetése a formállogika szabályainak is megfelel, a természetes szemlélet és az elfogadott társadalmi gyakorlat szempontjait sem mellőzve.

Az elsőfokú bíróság – büntethetőségi akadály hiányában – törvényesen vont következtetést a XII. rendű vádlott bűnösségére, ugyanakkor a cselekmények minősítése során tévedett.

Az elsőfokú bíróság álláspontja szerint jelen felülbírálattal érintett XII. rendű vádlott az őt érintő tényállási pontban írt cselekményével a Btk. 342. § (1) bekezdés c) pontja szerinti úgynevezett intellektuális közokirat-hamisítás bűntettét valósította meg.

A fentiekkel összefüggésben az ítélőtábla álláspontja a következő.

Az V. tényállási pontban foglalt cselekmény minősítése kapcsán részben egyet kellett érteni a XII. rendű vádlott kirendelt védője fellebbezésének indokolásában írtakkal. A közokirat-hamisítás bűntette vonatkozásában a védő a fellebbezését arra alapította, hogy XII. rendű terhelt cselekménye nem valósított meg bűncselekményt, mivel a XII. rendű vádlott tekintetében a vármegyei kormányhivatal komplex minősítést végző elsőfokú szakértői bizottság által kiállított véleménye rendelkező közokirat.

Az úgynevezett intellektuális közokirat-hamisítás bűntettét az követi el, aki közreműködik abban, hogy jog vagy kötelezettség létesítésére, megváltozására vagy megszűnésére vonatkozó valótlan adatot, tényt vagy nyilatkozatot foglaljanak közokiratba [Btk. 342. § (1) bekezdés c) pont].

Az intellektuális közokirat-hamisítás bűntette akkor valósul meg, ha az elkövető – szándékos vagy a Btk. 342. § (3) bekezdésében szabályozott esetben gondatlanságból történt – megtévesztő közreműködése folytán (ennek okozatos következményeként) a közokiratot hatáskörében eljárva kiállító jóhiszemű (tévedésben lévő) személy olyan valótlan gondolati tartalmat tüntet fel az egyébként alakilag hibátlan közokiratban, amely jog vagy kötelezettség létezésére, megváltoztatására vagy megszűnésére vonatkozik. Az elkövetési magatartásként megjelölt közreműködést az valósítja meg, aki a közokiratba foglalás érdekében a jogi jelentőséggel bíró tényt, adatot vagy nyilatkozatot a kiállító hatóság vagy az erre feljogosított személy tudomására hozza, azt szolgáltatja (EBH 2002.734.I). E közreműködés tulajdonképpen speciális közvetett tettesség, mivel a közokiratot létrehozó (abban bejegyzést eszközlő) ügyintéző tévedésben van az elkövető szándékát illetően (BH 2022.148).

A töretlen ítélkezési gyakorlat szerint a hamis magánokiratnak közokirat kiállításához való felhasználása akkor valósít meg intellektuális közokirat-hamisítást, ha ennek folytán a közokiratba hamis adat, tény, nyilatkozat kerül. Amennyiben a magánokiratban szereplő hamis adat a közokiratba nem kerül be, akkor a cselekmény nem lép túl a magánokirat-hamisítás határain (BH 1979.140, BH 2007.111).

Annak megállapítása, hogy az adott okirat közokirat vagy magánokirat, a jogi értékelés eredménye, és mint ilyen, a jogi indokolás részét képező jogkérdés.

Az intellektuális közokirat-hamisítás bűntettének elkövetési tárgya lehet minden olyan közokirat, amelynek rendeltetése, hogy a benne foglalt adat valóságát teljes bizonyító erővel bizonyítsa (1/2004. BJE határozat 1. pont). Egy adott okirat közokirati minőségének megállapítása a polgári jog szabályain [2018. január 1. napjától a polgári perrendtartásról szóló 2016. évi CXXX. törvény (továbbiakban: Pp.) 323. §-án, ezt megelőzően – így a cselekmény elkövetésekor is – a polgári perrendtartásról szóló 1952. évi III. törvény (továbbiakban: régi Pp.) 195. §-án] alapul. Annak megítélése azonban, hogy valamely, egyébként közokiratnak minősülő okirat formájának vagy tartalmának jogellenes módosítása bűncselekményt valósít-e meg (vagyis sérti-e a védett jogtárgyat), és ha igen, milyen bűncselekményt, a büntetőjogra tartozó kérdés.

Mint ahogy arra az elsőfokú bíróság helytállóan utalt határozata indokolásában, az 1/2004. BJE határozat ad eligazítást abban a kérdésben, hogy az egyes közokiratok mely tartalmi elemei vonatkozásában valósulhat meg e bűncselekmény.

A szokványos osztályozás szerint a közokiratok rendeltetésüket tekintve úgynevezett bizonyító közokiratok és úgynevezett rendelkező közokiratok lehetnek. A bizonyító közokiratok azok, amelyek bizonyító ereje kiterjed a bennük foglalt tények, nyilatkozatok és adatok tartalmi valódiságának közhiteles igazolására is (anyagi bizonyító erő). A rendelkező közokiratoknak a bizonyító ereje ugyan nem terjed ki a közokiratban rögzített adatok, nyilatkozatok, megállapítások, intézkedések tartalmi valódiságának az igazolására, azt azonban ezek a közokiratok is közhitelűen és teljes bizonyító erővel igazolják, hogy a kiállítójuk az okiratban megjelölt helyen és időben a bennük foglalt és meghatározott személyi vagy tárgyi körre vonatkozó adatot (például rendelkezést) közokiratba foglalta.

A Pp. 323. § (3) bekezdése – miként a cselekmény elkövetésekor hatályos régi Pp. 195. §-a – alapján a közokirat teljes bizonyító erővel bizonyítja, hogy a kiállító a benne foglalt intézkedést megtette vagy a határozatot a benne foglalt tartalommal meghozta; a közokirattal tanúsított adatok és tények valódiságát; a közokiratban foglalt nyilatkozat megtételét, annak idejét és módját.

A bizonyítottságnak ez a három tárgyköre azonban nem kapcsolódik minden és bármely típusú közokirathoz. A közokirat fajtája határozza meg, hogy a Pp. 323. § (3) bekezdésének [régi Pp. 195. § (1) bekezdésének] melyik pontjában foglalt tárgykört bizonyítja teljes bizonyító erővel (BH 2023.63).

Az 1/2004. BJE határozat III.1. pontjában írtak szerint „Az ún. rendelkező közokiratok esetében – a »bizonyító« közokiratokhoz hasonlóan – a megítélés, nevezetesen: lehet-e elkövetési tárgy az adott közokirat, alapjában attól függ, hogy az elkövető közreműködésével a közokiratba foglalt valótlan gondolati tartalom a közokirat olyan adatára vonatkozik-e, amelyet a rendelkező közokirat is (az ellenkezője bebizonyításáig) teljes bizonyító erővel bizonyít. Az olyan valótlan gondolati tartalomnak rendelkező közokiratba foglalásában való közreműködés, mint elkövetési tevékenység, amelynek megfelelő adat valódiságát rendeltetésénél fogva a közokirat nem igazolja, az intellektuális közokirat-hamisítást nyilván nem valósítja meg. Nem értékelhető ezért intellektuális közokirat-hamisításként, pl. ha a hamis vallomástétellel mint »közreműködéssel« valótlan adat kerül a hatósági/bírósági eljárás jegyzőkönyvébe, vagy akár magába az ügydöntő határozatba, mert a vallomások tartalmi valóságát ezek a közokiratok teljes bizonyító erővel nem bizonyítják. (Ugyanez a helyzet akkor is, ha a közjegyzői okiratba foglalt nyilatkozat nem felel meg a valóságos tényeknek, eseményeknek, történéseknek.) Ellenben azokra az adatokra nézve, amelyek valóságát a »rendelkező« közokirat is bizonyítja, az intellektuális közokirat-hamisítás elkövethető. […] A fent kifejtettekből összegzésül levonható az a következtetés, hogy az intellektuális közokirat-hamisítás szempontjából a rendelkező és bizonyító közokiratok megkülönböztetésének önmagában nincs ügydöntő jelentősége. Ez a bűncselekmény bármilyen rendeltetésű közokiratra nézve elkövethető, amennyiben az elkövetői közreműködés következményeként valamely jog vagy kötelezettség létezésére, megváltoztatására vagy megszűnésére vonatkozóan olyan valótlan adat, tény vagy nyilatkozat közokiratba foglalására kerül sor, amelyet a közokirat közhitelűen bizonyít.”

A bírói gyakorlat is azt tükrözi, hogy az olyan valótlan gondolati tartalomnak rendelkező közokiratba foglalásában közreműködés, mint az elkövetési tevékenység, amelynek megfelelő okirati adat valódiságát rendeltetésénél fogva a közokirat nem igazolja, az intellektuális közokirat-hamisítást nyilvánvalóan nem valósítja meg. Ugyanakkor azokra az adatokra nézve, amelyek valóságát a rendelkező közokirat is bizonyítja, az intellektuális közokirat-hamisítás elkövethető (BH 2004.451., BH 1988.337.).

A jogi indokolás teljessége körében szükséges rögzíteni, hogy nem tekinthető közokiratnak a kórházi zárójelentés, illetve az orvos által kiállított kórházi ambuláns lap sem (BJD 5006., BJD 4001.).

Jelen esetben a vármegyei kormányhivatal véleménye közokirat, amelyre jelen ügy szempontjából a következő jelentőséggel bíró jogszabályi rendelkezések vonatkoznak.

A megváltozott munkaképességű személyek ellátásairól és egyes törvények módosításairól szóló 2011. évi CXCI. törvénynek a cselekmény elkövetésekor hatályos 3. § (2) bekezdése szerint a rehabilitációs hatóság a komplex minősítés során megállapítja, hogy a megváltozott munkaképességű személy nem rehabilitálható, vagy rehabilitációja nem javasolt.

A komplex minősítésre vonatkozó részletes szabályokról szóló 7/2012. (II. 14.) NEFMI rendeletnek a cselekmény elkövetésekor hatályos rendelkezései szerint a komplex minősítés során az egészségi állapot vizsgálata keretében a rendelet 1. számú mellékletében foglaltak szerint kell megállapítani az össz-szervezeti egészségkárosodás százalékos mértékét, az egészségi állapot százalékos mértékét pedig a 2. § (2) bekezdése szerint, és a 3. § (1) bekezdése alapján kell a minősítési kategóriába sorolni.

A vármegyei kormányhivatal jelen ügyben érintett véleménye a hamis zárójelentés és ambuláns adatlap adatait kórelőzményként tartalmazza – e körben mint rendelkező közokirat –, de az érintett személy által megjelölt kórelőzményi adatok valóságát nem bizonyítja. A vélemény mint közokirat tehát közhitelesen kizárólag az össz-szervezeti egészségkárosodás mértékét, annak minősítését, illetőleg azt tartalmazza, hogy az érintett személy rehabilitálható vagy rehabilitációja nem javasolt, és a felülvizsgálatra mikor kerüljön sor, vagy az nem javasolt. Ugyanakkor nem tanúsítja az érintett személy kórelőzményére vonatkozó adatok valóságát, azaz, hogy jelen esetben a XII. rendű vádlott a kórelőzményi adatok között feltüntetettek szerint 2015. november 25. napján valóban megjelent-e az adott kórház Pszichiátria I. Szakambulanciáján, illetve azt sem, hogy 2015. november 25. és december 11. napja között a Felnőtt Pszichiátriai Osztályon valóban fekvőbeteg-ellátásban részesült-e.

Tévedett tehát az elsőfokú bíróság, amikor a XII. rendű vádlott cselekményét intellektuális közokirat-hamisítás bűntettének minősítette. A fentebb idézett jogszabályi rendelkezések szerint ugyanis egyértelműen rögzíthető, hogy a komplex minősítést végző elsőfokú szakértői bizottság előtt kiállított vélemény az abban rögzített összkárosodás és egészségkárosodás mértéke, illetve a rehabilitálhatóság kérdése tekintetében bizonyító közokirat, de a kórelőzményi adatok tekintetében rendelkező közokiratnak minősül.

A XII. rendű vádlott által a valótlan tartalmú ambuláns lapnak és zárójelentésnek a 2016. január 8. napján elvégzett komplex minősítést végző elsőfokú szakértői bizottsághoz való szolgáltatása azonban megfelelhet a hamis magánokirat felhasználása vétsége (Btk. 345. §) tényállási elemeinek, mint ahogyan az egyéb hatósági eljárásban elkövetett hamis tanúzás vétségének (Btk. 273. §) is.

A Btk. 272. § (2) bekezdés c) pontja szerint hamis tanúzást valósít meg, aki büntető vagy polgári ügyben hamis okiratot vagy hamis tárgyi bizonyítási eszközt szolgáltat. A Btk. 273. §-a szerint, aki a hamis tanúzást szabálysértési vagy egyéb hatósági eljárásban, illetve fegyelmi eljárásban követi el, vétség miatt 1 évig terjedő szabadságvesztéssel büntetendő. Ez a bűncselekmény a Btk. 272. §-ában írt hamis tanúzás bűntettének privilegizált esete.

A XII. rendű vádlott védőjének érvelése kapcsán ki kell térni arra is, hogy jelen esetben a felülbírálattal érintett vádlott tekintetében az alapügy – azaz a megváltozott munkaképességű személyek ellátásával összefüggésben indult eljárás – befejeződött, így a hatóság feljelentésének hiánya nem képezte akadályát a büntetőjogi felelősségre vonásnak (Btk. 274. §).

A Be. 76. § (1) bekezdése szerint az okirat és a tárgyi bizonyítási eszköz a bizonyítás eszközei; azaz a hamis tanúzás idézett törvényi tényállása két bizonyítási eszközt nevesít. Az az elkövető, aki hatósági eljárásban hamis bizonyítási eszközt, jelesül okiratot szolgáltat és annak hamis voltáról tudomással bír, megvalósítja az egyéb hatósági eljárásban hamis tanúzásnak a hamis okirat szolgáltatásával elkövetett bűncselekményét. A bűncselekmény ezen fordulat szerinti elkövetési magatartása független attól, hogy az eljárásban szolgáltatott hamis bizonyítási eszköz az ügy lényeges körülményeire vonatkozik-e vagy sem. A bűncselekmény megállapításának feltétele a szolgáltatott okirat hamis volta, továbbá az, hogy hatósági eljárásban szolgáltassák és a bizonyítási eszköz hamis voltáról az elkövető tudomással bírjon. Annak sincs jelentősége, hogy az okirat köz- vagy magánokirat. A hamis okirat szolgáltatásával a hamis tanúzás bűncselekménye befejezetté válik azzal, hogy a hamis okiratról a hatóság tudomást szerez, ehhez nincs szükség arra, hogy annak hitelt is adjon.

Egységes a bírói gyakorlat, hogy a hamis magánokirat felhasználása vétségének és a hamis tanúzás bűncselekményének alaki halmazata látszólagos, ha a hamis tanúzást a büntető-, polgári ügyben vagy egyéb hatósági eljárásban a hamis magánokirat szolgáltatásával valósítja meg; a cselekmény miatt a hamis tanúzás bűncselekményének megállapítása indokolt (EBH 2016.B.10., Kúria Bfv.1773/2015/5.).

Az elsőfokú bíróság az ítélete indokolásában rögzített jogszabályi rendelkezések szerinti eljárás során a cselekmény elkövetésekor hatályos, a közigazgatási hatósági eljárás és szolgáltatás általános szabályairól 2004. évi CXL. törvény (továbbiakban Ket.) rendelkezéseit kellett alkalmazni.

A Ket. 12. § (2) bekezdés a) pontja szerint hatósági ügy minden olyan ügy, amelyben a közigazgatási hatóság az ügyfelet érintő jogot vagy kötelességet állapít meg, adatot, tényt vagy jogosultságot igazol, hatósági nyilvántartást vezet vagy hatósági ellenőrzést végez. E törvény alkalmazása szempontjából ugyanezen szakasz (3) bekezdése rögzíti a közigazgatási hatóságok körét, amelybe beletartozik az államigazgatási szerv [Ket. 12. § (3) bekezdés a) pont] és a törvény vagy kormányrendelet által közigazgatási hatósági jogkör gyakorlására feljogosított egyéb szervezet, köztestület vagy személy is [Ket. 12. § (3) bekezdés e) pont].

A cselekmény elkövetésekor hatályos, a Nemzeti Rehabilitációs és Szociális Hivatalról szóló 74/2015. (III. 30.) Kormány rendelet a Nemzeti Rehabilitációs és Szociális Hivatal jogszabályban meghatározott esetekben rehabilitációs hatóságként, rehabilitációs szakértői szervként vagy orvosszakértői szervként jár el. A 7/2012. (II. 14.) NEFMI rendelet 5. §-ában írtak szerint az egészségi állapot tekintetében az orvosszakértő a rehabilitálhatóság foglalkoztatási szempontú megítélése tekintetében a foglalkozási rehabilitációs szakértő, illetve a szociális szakértő véleménye alapján kell a szakhatósági állásfoglalást elkészíteni.

A fentebb írt jogszabályi rendelkezések összevetése során egyértelműen megállapítható, hogy jelen felülbírálattal érintett XII. rendű vádlottnak a tényállásban írt cselekményét a megváltozott munkaképességű személyek ellátása iránti igény érvényesítése céljából indult hatósági eljárásban valósította meg.

A XII. rendű vádlott cselekménye kimeríti mind a Btk. 345. §-ába ütköző hamis magánokirat felhasználása vétségének a tényállását, ahogy a Btk. 272. § (2) bekezdés c) pontja nyomán a Btk. 273. §-ában írt hamis tanúzás vétségének tényállását is, mivel ez utóbbi törvényhely szerint az, aki egyéb hatósági eljárás előtt hamis okiratot szolgáltat, hamis tanúzás vétségét követi el. A specialitás elvére figyelemmel a terhelt cselekménye helyesen a Btk. 273. §-a szerinti, a Btk. 272. § (2) bekezdés c) pontjában írt elkövetési tárgyra (okiratra) és elkövetési magatartással megvalósított hamis tanúzás vétségének minősül (EBH 2014.B.14.), ezért a XII. rendű vádlott cselekményét az ítélőtábla egyéb hatósági eljárásban elkövetett hamis tanúzás vétségének minősítette.

A hamis okirat szolgáltatása esetén az a tettes, aki az eljárásban a hamis (valótlan tartalmú) okiratot szolgáltatja.

A XII. rendű vádlott védőjének észrevételében írtak kapcsán szükséges kitérni arra, miszerint kétségtelen, hogy a Nagykommentár a Büntető Törvénykönyvről szóló 2012. évi C. törvényhez (szerkesztette: Karsai Krisztina) a Btk. 273. §-a kapcsán valóban akként fogalmaz, hogy „egyéb hatósági eljáráson a jogalkalmazásra feljogosított azon állami szervek eljárását kell érteni, amelyek közhatalmi jogosultsággal rendelkeznek, és az ügyfelekre kötelezettségeket állapítanak meg”, ugyanakkor az irányadó törvényi szabály – a Ket. 12. § (2) bekezdés a) pontja – egyértelmű megfogalmazása szerint hatósági ügy nem csupán az az ügy, ami az ügyfelet érintő kötelességet, hanem az is, ami jogot állapít meg, így a védő álláspontjától eltérően XII. rendű vádlott a cselekményét egyértelműen hatósági eljárásban valósította meg.

A fentebb kifejtettek miatt tehát a XII. rendű vádlott felmentését célzó védelmi fellebbezés eredményre nem vezethetett.

A joghátrány alkalmazása során az elsőfokú bíróság kifogástalan alapossággal tárta fel XII. rendű vádlott esetében az enyhítő körülményeket, amelyek körében az eljárás elhúzódását is helytállóan, a Be. 564. § (4) bekezdés b) pontjában írtakat szem előtt tartva vette enyhítő körülményként figyelembe.

A törvényszék kétségbevonhatatlanul igazoltan választotta meg XII. rendű vádlott esetében a joghátrányt. Helytállóan mutatott rá az elsőfokú bíróság, hogy e vádlott cselekménye társadalomra veszélyességének foka az elbíráláskor olyan csekély, hogy büntetés vagy más intézkedés alkalmazása már szükségtelen. Ezen a cselekmény eltérő minősítése sem változtatott. A cselekmény elkövetése és elbírálása közötti jelentős időmúlásra és az eljárás elhúzódására figyelemmel a jelenleg is büntetlen előéletű vádlottal szemben büntetés kiszabása helyett megfelelő joghátrányt jelent a megrovás intézkedés alkalmazása, szem előtt tartva azt is, hogy a büntetőtörvény a megrovásnál enyhébb intézkedést nem ismer.

A kifejtettek szerint a másodfokú bíróság az elsőfokú bíróság ítéletét a fentebb rögzített részében és okokból a Be. 606. § (1) bekezdése alapján megváltoztatta, a törvénynek megfelelő rendelkezéseit a Be. 605. § (1) bekezdése alkalmazásával helybenhagyta.