PÜ BH 2025/108

A közügyek vitájában a vitatott kijelentés értékelését arra is figyelemmel kell elvégezni, hogy a kijelentés milyen valódi jelentést hordoz. Ennek az értékelésnek a szemléletét az határozza meg, hogy a vita érintettjei a politikai történéseket a maguk összefüggéseiben értelmező polgárok, akik tisztában vannak a pártpolitikai véleménynyilvánítások figyelemfelkeltésre és túlzásokra hajlamos jellemzőivel [2010. évi CIV. törvény (Smtv.) 12. § (1) bek.; 2016. évi CXXX. törvény (Pp.) 496. § (1)–(4) bek.].

[1] Egy település távhőszolgáltatását szolgáló távhőtermelő létesítmények több ingatlanon, többek között a perbeli ingatlanon működnek. Az önkormányzat 2021. június 30-ára a távhőellátás biztosítására az üzemeltetési szerződést felmondta. A Magyar Energetikai és Közműszabályozási Hivatal (a továbbiakban: Hivatal) határozatával 2021. szeptember 15-én reggel 6 órától a korábbi engedélyes működési engedélyét visszavonta, és ezen időponttól a felperest jelölte ki az ingatlanon a távhőtermelői tevékenység végzésére. Kötelezte a földhasználati jog jogosultját, hogy biztosítsa a felperes részére az ingatlanon a távhőtermelői eszközökhöz való hozzáférést. A felperest kötelezte a kijelölés időpontjától a távhőtermelő létesítmény birtokba vételére és a távhőtermelés megkezdésének előkészítésére. 2021. szeptember 15-én reggel 6 órakor a felperes – a tulajdonos tiltakozása és fizikai ellenállása ellenére – az épület lezárt kapuját sarokcsiszoló igénybevételével felnyitotta és az ingatlant birtokba vette. Ennek során az őrző-védő személyzetek között dulakodás alakult ki. 2021. szeptember 15-én a jegyző a felperes birtokvédelmi kérelmének helyt adott és a tulajdonost eltiltotta a felperes birtoklásának zavarásától. A tulajdonos birtokvédelem iránt indított pert a felperessel szemben. A bíróság ítéletével a keresetet elutasította. Az ítélet indokai szerint a felperes jogosult volt az ingatlan birtokba vételére, arra a Hivatal előzetesen végrehajtható határozata jogalapot teremtett, ezért a felperes a birtokba lépése során nem valósított meg tilos önhatalmat.

[2] 2024. június 5-én egy internetes oldalon megjelent cikk a „Milliárdos vagyonvesztés” alcím alatt a következő sorokat tartalmazza: »Ez a cég a …, amely még ezen nyilatkozat előtt 2021 szeptemberében „tilos önhatalommal birtokot szerzett”, azaz erőszakosan elfoglalta és így birtokon belülre került azoknál a cégeknél, amelyekkel a 2021. év tavaszán felmondásra kerültek a szerződések. Ekkor még az országgyűlési választások előtt álltunk, éppen ezért nem volt meglepő az a harcias szellem, ami eluralkodott a város vezető tisztségviselői nyilatkozatában.«

[3] A felperes sajtóhelyreigazítási kérelmének az I. rendű alperes nem tett eleget.

[4] A felperes a keresetben azt kérte, hogy a bíróság kötelezze az I. rendű alperest a helyreigaztás iránti kérelmével egyező tartalmú közlemény közzétételére. A kereset jogalapjaként a sajtószabadságról és a médiatartalmak alapvető szabályairól szóló 2010. évi CIV. tv. (a továbbiakban: Smtv.) 12. § (1) bekezdését és a polgári perrendtartásról szóló 2016. évi CXXX. törvény (a továbbiakban: Pp.) 496. § (1) és (4) bekezdését jelölte meg. A II. rendű alperest a perköltségre kérte kötelezni.

[5] Az I. és II. rendű alperesek a kereset elutasítását és a felperes perköltségben marasztalását kérték.

[6] Az elsőfokú bíróság ítéletével – a keresetnek részben helyt adva – a következő tartalmú helyreigazító közlemény közzétételére kötelezte az I. rendű alperest: »Helyreigazítás: a 2024. június 5-én … címmel megjelent cikkben valótlanul állítottuk, hogy a … tilos önhatalommal foglalt el egy település távhőszolgáltatását biztosító létesítményeket«. Ezt meghaladóan a keresetet elutasította.

[7] Az elsőfokú ítélet indokai szerint az erőszak alkalmazására vonatkozó közlés tényállítás, amelynek valóságát a helyszíni dulakodás és a lezárt ajtó dolog elleni erőszakkal történő felnyitása kellően bizonyította. A birtok „tilos önhatalommal” történő megszerzésének jelentése az olvasó számra az, hogy a felperes nem csupán erőszakosan, hanem az erőszakot jogszerűtlenül alkalmazva lépett birtokba, ami olyan értékítélettel vegyes tényállításként minősíthető, amelynek ténybeli alapját az I. rendű alperes a cikkben nem közölte és a perben sem adta elő. Az I. rendű alperes nem ismertette azokat a tényeket, amelyek alapján el lehet jutni a felperes magatartásának „tilos önhatalomként” történő értelmezésére. Az I. rendű alperes figyelemmel kísérte a távhőszolgáltatással kapcsolatban folyamatban lévő hatósági és bírósági eljárásokat, amelyek alapján a felperes magatartása nem minősíthető tilos önhatalomnak, ezért ezen utóbbi közlés helyreigazítása iránti kereset megalapozott.

[8] Az I–II. rendű alperesek fellebbezése alapján eljárt másodfokú bíróság az elsőfokú ítélet fellebbezett részét megváltoztatta, és a keresetet teljes egészében elutasította.

[9] A jogerős ítélet indokai szerint az önkormányzat vagyongazdálkodása, a távhőszolgáltatás biztonsága a közügyek körébe tartozó kérdés. A cikk lényege szerint az önkormányzat a távhőszolgáltatási és távhőtermelési szerződéseket 2021-ben felmondta annak érdekében, hogy önkormányzati tulajdonban levő cég végezze a közellátást; mivel ez a cél nem valósult meg, ezért a távhőtulajdon elveszett. A cikk mindennek tárgyalása során tért ki a felperes birtokba lépésének körülményeire. Az elsőfokú bíróság értelmezésétől eltérően a »„tilos önhatalommal birtokot szerzett”, azaz erőszakosan elfoglalt« szövegrész – nyelvtani és tartalmi elemzése alapján – nem bontható elemeire, hanem a sérelmezett kifejezést együttesen kell értelmezni: az idézőjelbe tett teljes kifejezés az erőszakos módon, dulakodásba torkolló, kapulevágással záródó birtokszerzést hangsúlyozta, ami a felperes tevékenységének éles kritikájaként minősíthető. A „tilos önhatalom” kifejezés használatával az I. rendű alperes a felperes tevékenységét nem jogi szempontból minősítette, hanem a felperes erőszakos fellépését ezzel a „laikus” szóhasználattal nyomatékosította, a felperes tevékenységét károsnak minősítve a politikai szembenállását fejezte ki. A sajtóközlemény tehát egy közéleti vitát mutat be és ennek során a helyi önkormányzat, illetve ahhoz kapcsolódóan a helyi közéletet széles körben érintő, távhőszolgáltatást végző felperes magatartását értékeli, ez a kritika nem lépte át a szabad véleménynyilvánítás tágabb kereteit.

[10] A jogerős ítélettel szemben a felperes terjesztett elő felülvizsgálati kérelmet. Ebben azt kérte, hogy a Kúria a jogerős ítéletet helyezze hatályon kívül, és az elsőfokú bíróság ítéletét hagyja helyben. Megsértett jogszabályként az Smtv. 12. § (1) bekezdését, és a Pp. 499. § (1) bekezdését jelölte meg. Hivatkozott arra is, hogy a jogerős ítélet nem áll összhangban a Legfelsőbb Bíróság PK 12. számú állásfoglalás II. pontjában kifejtett elvekkel és e körben indokolás nélkül tért el a Kúria Pfv.IV.21.031/2024/4. számú ítéletének indokaitól.

[11] A felülvizsgálati kérelem indokai szerint a másodfokú bíróság írásjelek használatából (idézőjel) és az „azaz” mellérendelő segédszó alkalmazásából levont következtetése nem felel meg a Kúria a Pfv.IV.21.031/2024/4. számú ítéletében foglalt jogértelmezésnek, miszerint a vitatott kijelentés értékelését arra is figyelemmel kell elvégezni, hogy a kijelentés milyen valódi jelentést hordoz a választópolgárok számára. A „tilos önhatalommal” birtokba lépés köznyelvi jelentése – a laikus szóhasználat és a valódi jelentéstartalom szerint is – nem legális tevékenység, ez a szókapcsolat arra enged következtetni, hogy a felperes nem csupán erőszakosan, hanem jogellenesen is járt el, ez utóbbi pedig nem felel meg a valóságnak. A perben határozatokkal igazolta, hogy nem járt el jogellenesen, e határozatok ismeretében nem lehetett volna olyan véleményt nyilvánítani, hogy a jog által tilalmazott magatartást valósított meg. Az I. rendű alperes közlése a logika alapvető szabályaival ellentétes, mert az eljárásának kényszerűen erőszakos voltát nem lehetett tilos önhatalomként leírni. Az I. rendű alperes a cselekménysort akként mutatta be, mintha jogellenesen járt volna el, holott ilyen következtetés egyetlen határozatból sem vonható le. A „tilos önhatalom” kifejezés használata ekként nem értékítéletnek, hanem tényállításnak minősül, ami nem felel meg a valóságnak. Nem vitás, hogy a cikk közügyet tárgyal, amellyel összefüggésben a véleménynyilvánítás keretei az átlagosnál tágabbak, azonban a felperes említettekből következő magasabb tűrési kötelezettsége nem fogalja magában a ténybeli pontatlanságok eltűrésének kötelezettségét. Az I. rendű alperes perbeli kijelentése nem ténybeli pontatlanság, hanem kifejezetten valótlan – jogerős határozatok által igazoltan hamis – tényállítás.

[12] Az I. és II. rendű alperesek a felülvizsgálati ellenkérelemben a jogerős ítélet hatályában fenntartását kérték.

[13] A felülvizsgálati kérelem alaptalan a következők szerint.

A Kúriának a felperes felülvizsgálati kérelmének elbírálásakor abban a kérdésben kellett állást foglalnia, hogy a másodfokú bíróság a megjelölt jogszabályok [Smtv. 12. § (1) bekezdés Pp. 499. § (1) bekezdés] megsértésével utasította-e el a keresetet, ennek során eltért-e jogkérdésben a Kúria Pfv.IV.21.031/2024/4. számú precedens ítéletében foglalt jogértelmezéstől. Az Smtv. 12. § (1) bekezdése szerint, ha valakiről bármely médiatartalomban valótlan tényt állítanak, híresztelnek vagy vele kapcsolatban való tényeket hamis színben tüntetnek fel, követelheti olyan helyreigazító közlemény közzétételét, amelyből kitűnik, hogy a közlés mely tényállítása valótlan, illetve megalapozatlan, mely tényeket tüntet fel hamis színben és ehhez képest melyek a való tények. Az Alkotmánybíróság a 7/2014. (III. 7.) AB határozatában összegezte és megerősítette azt a gyakorlatát, „mely szerint a szólás- és sajtószabadság kettős igazolással bír, azaz az egyéni önkifejezés, illetve a politikai közösség demokratikus működése szempontjából egyaránt kulcsfontosságú. Az Alaptörvényben megerősített kettős igazolás pedig azt jelenti, hogy a véleményszabadságnak az alapjogok körében elfoglalt kitüntetett helyére vonatkozó értelmezés is változatlanul érvényes.” (Indokolás [23]) Ez a határozat arra is rámutatott, hogy „[a] sajtószabadság – amely felöleli valamennyi médiatípus szabadságát – a szólásszabadság intézménye. A sajtó ugyanis – tevékenységének egyre összetettebb és szerteágazóbb jellege mellett is – mindenekelőtt a véleménynyilvánításnak, a véleményformálásnak és a véleményalkotáshoz nélkülözhetetlen információszerzésnek az eszköze. A szólásszabadság kitüntetett jellege e tekintetben a sajtószabadságra is vonatkozik, és vonatkozik rá a szabadság kettős igazolása is: a sajtószabadság jelentőségét a szubjektív alapjog és a demokratikus közvélemény alkotmányos intézménye egyaránt igazolja. Az Alaptörvény IX. cikk (2) bekezdése ennek megfelelően a sajtószabadság elismerése mellett a demokratikus közvélemény kialakulásához szükséges szabad tájékoztatás feltételeinek biztosításáról is rendelkezik.” (16/2020. (VII. 8.) AB határozat, Indokolás [37]–[38]).

Az Alaptörvény IX. cikk (2) bekezdésével védett, sajtószabadság védelméhez fűződő jog azonban nem „elsődleges” más alapjoggal, így a VI. cikk (1) bekezdése által védett jóhírnévhez fűződő alapjoggal szemben sem. A bíróságoknak az azonos szinten védett jogoknak a szólásszabadsággal és a véleménynyilvánítás szabadságával fennálló konfliktusának megítélésénél két azonos szinten védett jog gyakorlását kell összemérnie a korlátozás szükségességének és arányosságának szem előtt tartásával. Nem hagyható figyelmen kívül, hogy az Alaptörvény I. cikk (3) bekezdése alapján az alapvető jog valamely alkotmányos érték védelme érdekében, a feltétlenül szükséges mértékben, az elérni kívánt céllal arányosan, az alapvető jog lényeges tartalmának tiszteletben tartásával korlátozható.

Az Alkotmánybíróság gyakorlatában kiemelt jelentőségű kérdés, hogy meddig terjed egy közéleti vitában érintett személy tűrési kötelezettsége, illetve mennyiben korlátozhatja a véleménynyilvánítás szabadságának érvényesülését a közéleti vitában résztvevők személyiségének a védelme. A 3329/2017. (XII. 8.) AB határozatban a korábbi bírósági gyakorlatra támaszkodva összefoglalta az alapjogok kollíziója során alkalmazandó teszt lépéseit. E kérdés értékelése során az Alkotmánybíróság a következő szempontoknak tulajdonít meghatározó jelentőséget: a véleményt kifejező nyilvános közlés közérdekű vitában kifejtett álláspontot tükröz-e; a nyilvános közléssel érintett személy közszereplői minőségben jelenik-e meg; a nyilvános közlés tényállítást vagy értékítéletet foglal-e magában; a nyilvános közlés sérti-e az érintett személy emberi méltóságát vagy jó hírnevét (becsületét) {3145/2018. (V. 7.) AB határozat, Indokolás [38]}. Ha a közlés a közügyek szabad vitatását érinti, akkor ez a közlés „automatikusan a véleménynyilvánítási szabadság nyújtotta magasabb szintű oltalmat élvezi.” (13/2014. (IV. 18.) AB határozat, Indokolás [39]; 3001/2018. (I. 10.) AB határozat, Indokolás [28], [48]). A Kúria – az Alkotmánybíróság gyakorlatát szem előtt tartó – töretlen gyakorlata is e szempontokat veszi figyelembe a jóhírnévhez fűződő jog és a véleménynyilvánításhoz fűződő jogosultságok kollíziójának feloldása során (többek között: Pfv.IV.21.305/2022/5., Pfv.IV.20.989/2023/7., Pfv.IV.20774/2023/6., Pfv.IV.20.432/2024/9.)

Jelen ügyben a másodfokú bíróság az ügy alapjogi vetületét észlelte. Az említett teszt első lépéseként helytállóan indult ki abból, hogy az alperes keresettel sérelmezett közlése a közügyek vitájához tartozik. A teszt második elemeként értékelte, hogy felperes tevékenysége szorosan kapcsolódik a cikk által tárgyalt közügyhöz, amiből következően a felperest a távhőellátás biztosításával és ennek érdekében az ingatlanon lévő erőmű birtoklásával kapcsolatban kialakult – nem kizárólag hatósági és bírósági eljárásokat generáló, hanem fizikai atrocitásba torkolló – vitát illetően fokozottabb tűrési kötelezettség terheli. A cikk által tárgyaltak közügyhöz kapcsolódását, és ebből következően a magasabb tűrési kötelezettségét a felperes a felülvizsgálati eljárás során maga sem vitatta. A felülvizsgálati kérelem alapján – a teszt harmadik lépéseként – abban a kérdésben kellett állást foglalni, hogy a közlést a másodfokú bíróság helytállóan értékelte-e a felperes közüggyel kapcsolatos tevékenységének általános kritikájaként, avagy az adott esetben a tisztán tényállításokra irányadó követelményeket kellett alkalmazni. Arra helytállóan hivatkozott a felperes, hogy ez a kérdés kizárólag a publikáció egészének tartalmi összefüggései, a közlést olvasók értelmezése alapján dönthető el az Alkotmánybíróság által kialakított következő szempontrendszer alapján. A 3111/2022. (III. 23.) AB határozat [32] bekezdésében az Alkotmánybíróság egyértelműen kiemelte a politikai vitákkal kapcsolatban, hogy „az ennek keretében megfogalmazott tényállítások meghatározása nem történhet önmagában a bizonyíthatósági teszt köznapi értelemben vett automatikus alkalmazásával, azaz nem szorítkozhat kizárólag a vizsgált kijelentés szó szerinti tartalmának értékelésére.” A politikai vitákban minél közvetettebb módon kötődik egy kijelentés a jelölt politikai tevékenységéhez, programjához, illetve önállóbb jelentősége és nagyobb súlya van a megnyilvánulás ténybeli elemének, annál inkább valószínűsíthető, hogy az állítás jogszerűségének megítélése valóban a tényállításokra irányadó követelmények alapján kerüljön sor (3107/2018. (IV. 9.) AB határozat, Indokolás [32]). Ha az egymásra tett kijelentések közvetlenül a közéleti szereplők politikai tevékenységére, programjára vagy közéleti hitelességére, alkalmasságára vonatkozik, akkor – még ha állító módban fogalmazták is meg – vélelmezhető a közlés véleményként való értelmeződése. Szintén védelem alá tartozhat a kritika túlzó, meghökkentő megfogalmazása akkor is, ha a túlzás esetleg ténybeli kérdést is érint. Kétség esetén ráadásul a mérlegelés arra is támaszkodhat, hogy egyes részletek tényszerű cáfolatára széles körű lehetőség nyílik {3107/2018. (IV. 9.) AB határozat, Indokolás [29]}. A 3234/2023. (VI. 2.) AB határozat szerint a politikusok egymás közötti vitájára irányadó alkotmánybírósági gyakorlata körébe az olyan kijelentések (politikai véleménynek minősülő tényállítások) tartozhatnak, amelyeknél a választópolgároknak valóban van olyan értelmezési lehetőségük (amennyiben a vita politikai természetét és a vitát folytató felek politikai szembenállását figyelembe veszik), hogy az állítás nem konkrét jogellenes eljárás megvalósítását jelenti, hanem egy általános kritika része (Indokolás [48]–[49]). Az Alkotmánybíróság álláspontja szerint a bíróságoknak mint jogalkalmazóknak esetről esetre, a konkrét ügy összes körülményének gondos mérlegelésével kell megállapítaniuk azt, hogy a magánszféra, ezen belül a családi élet védelme méltányos egyensúlyba került-e a közérdeklődésre számot tartó ügy jelentőségével, hírértékével, avagy az adott hír olyan önálló információs értékkel bír-e, amely a közéleti vitát előmozdítja. Önmagában a köz kíváncsisága, pletykaéhsége nem alapozza meg egy kérdés közérdeklődésre számot tartó jellegét (3212/2020. (VI. 19.) AB határozat, Indokolás [58]). Jelen ügyben – a felperes felülvizsgálati kérelmében foglat érveléssel szemben – a másodfokú bíróság a kifogásolt kijelentés értékelésénél nem kizárólag a kijelentés nyelvtani értelmezését végezte el, hanem a cikk tágabb összefüggéseit vizsgálva következtetett arra, hogy a sajtóközlemény lényegi tartalma a helyi távhőszolgáltatás biztonságossága érdekékben végzett feladatok során felmerült visszásságok feltárása. Alaptalan a felperes azon hivatkozása is, hogy a másodfokú bíróság a közfelfogásnak nem tulajdonított jelentőséget. A másodfokú bíróság a sajtóközleményt – az Alkotmánybíróság fentebb bemutatott gyakorlatában kimunkált e szempontrendszernek megfelelően – a maga egészében vizsgálta, helytállóan vonta le azt a következtetést, hogy a „tilos önhatalom” kifejezés értelmezése során nem a jogi terminológia szerinti jelentésből kell kiindulni, hanem az egymáshoz tartalmilag szorosan kapcsolódó, egymással összetartozó részek és a cikk tartalmi összefüggései alapján, a köznyelv által bevett fordulatot értelmezve kell állást foglalni. A Kúria megítélése szerint a másodfokú bíróság az érintett sajtóközleményt az említett elveknek megfelelőn értelmezve következtetett arra, hogy a szerző alapvetően a városvezetés „milliárdos vagyonvesztést” eredményező gazdálkodását és ezzel összefüggésben megfogalmazott elmarasztaló véleményét kívánta erősíteni a fűtőerőművel működtetésével kapcsolatos példa említésével. A felperest érintő közlés lényege szerint a város vezetői által tanúsított, választásokat megelőző „harcias szellem” összhangban áll a felperes birtokba lépésének körülményeivel, majd a szerző mindezen történéseket szembe állította azzal, hogy a 2022-től mégsem kizárólag a felperes végzi a távhőtermelést, amiről azonban a polgármester már nem tartott „szenzációs sajtótájékoztatót”. Ezen értelmezési keretek között az I. rendű alperes a „tilos önhatalommal birtokba lépett” és az „erőszakosan elfoglalta” közlésnek azonos jelentést tulajdonított, amelyet az olvasó is akár a fizikai akadályokkal is dacoló, erőszakos igényérvényesítéstől sem visszariadó, agresszív magatartásként értelmez, e cselekmény jogi megítélésének azonban kevésbé tulajdonít jelentőséget. A birtokba lépés körülményeinek ismeretében a politikai történéseket a maguk összefüggéseiben értékelő polgárok, a cikk olvasói – a vita politikai természetét is figyelembe véve – értelmezhetik az említett közlést a konkrét közügyben megvalósított általánosabb, a felperes tevékenységét érintő értékítéletként. Minderre tekintettel nem sérti a megjelölt jogszabályokat a másodfokú bíróság azon következtetése, hogy a „tilos önhatalommal birtokot szerzett” kifejezést a felperes magatartásával összefüggésben megfogalmazott értékítéletként minősítette. Ennélfogva a jogerős ítélet nem tér el a Kúria Pfv.IV.21.031/2024/4. számú precedens határozatában foglalt jogértelmezéstől sem. Ezért a Kúria megállapította, hogy a jogerős ítélet a felülvizsgálati kérelemben megjelölt jogszabályokat nem sértette és jogkérdésben nem tért el a Kúria közzétett határozatától, ezért azt hatályában fenntartotta.