PÜ BH 2025/110

[1] A II. rendű felperes az I. rendű felperes fia. A felperesek a perrel érintett szerződések megkötésekor – és az elsőfokú ítélet meghozatalakor is – ugyanazon a lakcímen laktak.

[2] Az I. rendű felperes lánya 2007-ben egy Kft.-nél vásárolt egy gépkocsit. Az eladó részéről üzletkötőként XX járt el.

[3] A II. rendű felperes is gépjárművet kívánt vásárolni, és részére az akkor már a II. rendű alperes alkalmazásában álló XX közvetítette gépjárművet, amely az autókereskedelemmel üzletszerűen foglalkozó II. rendű alperes tulajdonában álló, rendszámmal ellátott jármű volt. A gépjármű még azelőtt a II. rendű felperes birtokába került kipróbálásra, mielőtt elhatározta volna az adásvételt, illetve bármilyen jogügylet létrejött volna a felek között.

[4] A II. rendű alperes mint szállító/eladó és a II. rendű felperes mint vevő között 2008. február 8-án adásvételi szerződés jött létre a gépkocsira. A szerződés szerint a vételár 6 890 000 forint volt, az előleg 1 400 000 forint, a fennmaradó vételárrész 5 490 000 forint. Az előleget az I. felperes tulajdonában álló gépjármű vételárának beszámításával és készpénzzel, a fennmaradó vételárat pedig kölcsön felvételével kívánta a II. rendű felperes teljesíteni. A kölcsönszerződés nem jött létre. A perben kétséget kizáróan nem volt megállapítható, hogy a gépjármű vételárát a II. rendű felperes megfizette volna a II. rendű alperesnek. A gépjármű az adásvételi szerződés megkötésének időszakában megszakításokkal, de a II. rendű felperes birtokában volt. A törzskönyvbe, a járműnyilvántartásba és a forgalmi engedélybe a II. rendű felperes tulajdonjogát nem jegyezték be.

[5] A gépjárműre a II. rendű alperes mint szállító/eladó és a III. rendű alperes jogelődje mint finanszírozó között ugyancsak adásvételi szerződés jött létre 2008. március 5-én. A szerződés szerint a III. rendű alperes a lízingszerződés egyedi részében meghatározott lízingbevevő megbízásából vásárolta meg a gépjárművet kizárólag azzal a céllal, hogy rendeltetésszerű használatra a lízingbevevőnek adja, aki a futamidő végén megszerzi annak tulajdonjogát. A szerződés értelmében a vételár 6 890 000 forint volt, amelyből az előleg 1 400 000 forint, a vételár fennmaradó része 5 490 000 forint. Az adásvételi szerződés szerint a III. rendű alperes jogelődje a lízingbevevőre engedményezte a szerződésen alapuló valamennyi jogosultságát a tulajdonjog és a gépjármű vételárának esetleges visszatérítésére vonatkozó jogosultság kivételével. A lízingbevevő kötelezettsége és jogai közé tartozott többek között a vételár megfizetését megelőzően a gépjármű átvétele a szállítótól átadás-átvételi jegyzőkönyv felvétele mellett. Az adásvételi szerződésben feltüntették a pénzügyi lízingszerződés számát.

[6] Az adásvételi szerződésben hivatkozott zártvégű pénzügyi lízingszerződés 2008. március 5-én jött létre az I. rendű felperes mint lízingbevevő és a III. rendű alperesi jogelőd mint lízingbeadó között a gépjármű finanszírozásra. A szerződés szerinti fizetési feltételek értelmében a vételár 6 890 000 forint, az első lízingdíj 1 400 000 forint, a havi lízingdíj pedig 68 879 forint.

[7] Az I. rendű felperes lánya a 2008. március 5-én kelt szerződéssel készfizető kezességet vállalt a III. rendű alperes jogelődje felé az I. rendű felperes mint lízingbevevőnek a lízingszerződés szerinti tartozására.

[8] A gépjármű vételárának 1 400 000 forint összegű előlegét 2008. március 5-én kelt átvételi elismervény szerint megfizették, és ezt első lízingdíjként elszámolták. Az előleg egy részét az I. rendű felperes tulajdonában álló gépjármű vételárának befizetésével rendezték.

[9] A 2008. március 21-én kiállított forgalmi engedélybe a gépjármű üzembentartójaként az I. rendű felperest mint lízingbevevőt jegyezték be. A járműnyilvántartásban a gépjármű tulajdonosaként a III. rendű alperesi jogelődöt tüntették fel, a gépjármű törzskönyvét a tulajdonos részére küldték meg, és jelenleg is a III. rendű alperes birtokában van.

[10] A 2008. március 21-én kelt átvételi jegyzőkönyvben az I. rendű felperes mint átvevő és a II. rendű alperes mint átadó elismerte a gépjármű szerződésszerű átvételét.

[11] A lízingszerződés általános szerződési feltételeinek (a továbbiakban: ÁSZF) III.7. pontja alapján a gépjármű tulajdonjoga a lízingszerződés teljes futamideje alatt a lízingbeadót illeti meg. A törzskönyv – letétként – a teljes futamidő során a lízingbeadó birtokában marad. Az ÁSZF V.29. pontja szerint a gépjárművet közvetlenül a lízingbevevőnek adják át. A lízingszerződés felmondása esetén az ÁSZF X.65. pontja értelmében a lízingbevevőnek megszűnik a gépjárműre vonatkozó birtoklási és használati joga.

[12] Figyelemmel arra, hogy az I. rendű felperes a lízingszerződésből eredő fizetési kötelezettségnek – az első lízingdíj megfizetésén túl – egyáltalán nem tett eleget, a III. rendű alperes a lízingszerződést 2012. január 26. napján azonnali hatállyal felmondta.

[13] A III. rendű alperes a lízingszerződésből eredően fennálló 10 813 906 forint tőke és járulékai összegű követelését a hozzá kapcsolódó biztosítékokkal együtt egy Zrt.-re engedményezte, erről az engedményező és az engedményes 2015. november 24. napján tájékoztatta az I. rendű felperest. A Zrt. a 2022. október 16. napján kelt engedményezési szerződéssel a követelését az I. rendű alperesre engedményezte.

[14] A gépjármű jelenleg is a felperesek birtokában van.

[15] A II. rendű felperes feljelentése alapján a rendőrkapitányság jelentős kárt okozó csalás büntette miatt nyomozást folytatott. A nyomozóhatóság ennek során vizsgálta, hogy esetlegesen más személy az I. rendű felperes nevével és adataival visszaélve a II. rendű alperessel kötött-e olyan valótlan tartalmú lízingszerződést, amellyel a III. rendű alperest is tévedésbe ejtette. A nyomozás során írásszakértő állapította meg, hogy a lízingszerződésen szereplő névaláírások a névtulajdonosoktól származnak. A rendőrkapitányság a nyomozást – bizonyítottság hiányában – megszüntette.

[16] A III. rendű alperes feljelentése folytán a rendőrkapitányság sikkasztás büntette miatt folytatott eljárást ismeretlen tettes ellen. A lefolytatott bizonyítási eljárás eredményeképpen 2013. december 12. napján a nyomozást megszüntette, mivel a nyomozás adatai alapján nem volt megállapítható bűncselekmény elkövetése, és az eljárás folytatásától sem volt eredmény várható. Az eljárás során XX tanúként azt adta elő, hogy a II. rendű felperes nem adott át részére 5 500 000 forint készpénzt a gépjármű vételáraként, illetve senkit nem kért arra, hogy II. rendű felperestől vegye át a vételárat.

[17] A felperesek módosított keresetükben elsődlegesen annak megállapítását kérték, hogy a II. rendű felperes és a II. rendű alperes között 2008. február 8. napján a gépjármű vonatkozásban adásvételi szerződés jött létre. Kérték, hogy a bíróság kötelezze a III. rendű alperest annak tűrésére, hogy a II. rendű felperes részére a gépjármű nyilvántartásba a gépjármű tulajdonjogát bejegyezzék. Kérték annak megállapítását is, hogy a 2008. február 8. napján létrejött adásvételi szerződésre tekintettel az I. rendű felperes és a III. rendű alperes között 2008. március 5. napján kelt lízingszerződés a III. rendű alperessel, illetve jogutódjával az I. rendű alperessel szemben létre nem jött szerződésnek minősül. Amennyiben a bíróság az elsődleges kereseti kérelmeiket nem találja alaposnak, másodlagosan annak megállapítását kérték a III. rendű alperessel szemben, hogy a II. rendű felperes a gépjármű tulajdonjogát elbirtoklás jogcímén megszerezte, és kérték kötelezni a III. rendű alperest annak tűrésére, hogy a II. rendű felperes részére a gépjármű nyilvántartásba a gépjármű tulajdonjogát bejegyezzék. Másodlagos kereseti kérelmükön belül kérték az I. rendű alperessel szemben annak bíróság általi megállapítását is, hogy az I. rendű felperes és a III. rendű alperes között 2008. március 5. napján kelt lízingszerződésből eredő követelés elévült.

[18] Felperesek állítása szerint a 2008. február 8. napján megkötött adásvételi szerződést követően XX jelezte, hogy II. rendű felperes nem fog hitelt kapni, mert BAR listára került, ezért II. rendű felperes készpénzben fizette meg a gépjármű fennmaradó vételárát. Állították, hogy II. rendű felperes 2008. február 18. napján XX megbízottjának adta át az 5 500 000 forint vételárat két tanú jelenlétében, erről okirat is készült. Ezt követően kapott értesítést az I. rendű felperes a III. rendű alperestől a havonta fizetendő lízingdíj összegéről, illetve csekkeket is kapott, és adósságbehajtó is kereste. A felperesek 2012-ben értesültek arról, hogy I. rendű felperes lízingszerződést kötött, és az I. rendű felperes leánya kezesként írt alá szerződést. Az I. rendű felperes és az I. rendű felperes leánya a lízingszerződésen és a kezesi szerződésen, valamint a hozzá kapcsolódó okiratokon az aláírásuk valódiságát nem vitatták, de nem tudtak arról nyilatkozni, hogyan került az aláírásuk az okiratokra. Feltételezték, hogy az I. rendű felperes leányának korábbi gépkocsi vásárlása kapcsán.

[19] Mindhárom alperes a kereset elutasítását kérte.

[20] Az I. rendű alperes álláspontja szerint a szerződés létre nem jöttének és a követelés elévülésének megállapítására irányuló kereset tárgyában a polgári perrendtartásról szóló 2016. évi CXXX. törvény (a továbbiakban: Pp.) 172. §-ában szabályozott két konjunktív feltétel hiányzik, a jogvédelem szükségessége és a teljesítés kizártsága.

[21] A II. rendű alperes vitatta, hogy a II. rendű felperes a gépjármű vételárát megfizette. A perfelvétel lezárását követően csatlakozott a III. rendű alperes által előadott jogi érveléshez.

[22] A III. rendű alperes álláspontja szerint a 2008. március 5. napján kelt adásvételi szerződéssel a kereskedelmi forgalomban jóhiszeműen megszerezte gépjármű tulajdonjogát, a törzskönyvben és a nyilvántartásban is tulajdonosként szerepel. A lízingszerződés megkötését követően az I. rendű felperes átvette a gépjárművet. Hivatkozott arra, hogy a büntetőeljárás során megállapították: a lízingszerződésen és a kezességvállalási szerződésen az I. rendű felperes és az I. rendű felperes leánya aláírása a névtulajdonostól származik. A lízingszerződéshez mellékelték az I. rendű felperes leányának 2008. február 10. napján benyújtott adóbevallását, ebből következően is alaptalan a felperesek azon hivatkozása, hogy az I. rendű felperes leányának aláírása a saját gépkocsi vásárlása során – ami 2007-ben történt – került az okiratokra. A másodlagos kereseti kérelem körében a III. rendű alperes kifejezetten vitatta, hogy a II. rendű felperes sajátjaként birtokolta a gépjárművet a forgalmi engedélybe bejegyzett adatokra is tekintettel.

[23] Az elsőfokú bíróság a keresetet elutasította.

[24] Elsőként a megállapítási kereset előterjesztésének feltételeit vizsgálta annak a kérdésnek az eldöntéséhez, hogy ki szerezte meg a gépjármű tulajdonjogát.

[25] Rögzítette, hogy a II. rendű alperes a gépjárműre 2008. február 8. napján a II. rendű felperessel, majd 2008. március 5. napján a III. rendű alperes jogelődjével kötött adásvételi szerződést. Mindkét szerződést teljes bizonyító erejű magánokirati formába foglalták, az aláírások valódisága nem volt vitatott, így mindkét adásvételi szerződés létrejött. Bár a Polgári Törvénykönyvről szóló 1959. évi IV. törvény (a továbbiakban: régi Ptk.) 117. § (1) bekezdése értelmében érvényes jogcím fennállta esetén a tulajdonjog átruházással történő keletkezése szempontjából nincs jelentősége a vételár megfizetésének, a gépjármű finanszírozásának vizsgálata elengedhetetlen annak megállapításához, hogy miért jött létre két adásvételi szerződés ugyanarra a gépjárműre. Az eljárás adatai, a felek nyilatkozatai és a tanúvallomások alapján az elsőfokú bíróság teljes bizonyító erejű magánokiratba foglalt elismervény ellenére nem tudta megállapítani, hogy II. rendű felperes a gépjármű vételárát az előleget meghaladó részében megfizette a II. rendű alperesnek.

[26] A lízingszerződésen a lízingbevevő I. rendű felperes, míg a kezességi szerződésen az I. rendű felperes leánya mint kezes aláírásának valódiságát a büntetőeljárás során írásszakértő megállapította, és azt az I. rendű felperes, valamint a kezes jelen perben is elismerte. Állították ugyan, hogy az aláírások a 2007. évi gépjármű vásárlásakor kerülhettek biankó szerződésekre, azonban ezt bizonytani nem tudták.

[27] Az elsőfokú bíróság arra a meggyőződésre jutott, hogy mivel a II. rendű felperes nem vitásan nem kapott kölcsönt, a gépjármű finanszírozása a III. rendű alperes és az I. rendű felperes között létrejött lízingszerződéssel történt.

[28] A II. rendű felperes és a III. rendű alperes jogelődje vonatkozásában is fennáll a tulajdonjog átruházására irányuló szerződés, de a tulajdonjog keletkezéséhez a régi Ptk. 117. § (1) bekezdése alapján a gépjármű átadása is szükséges. Az elsőfokú bíróság vizsgálta, hogy a II. rendű alperes a birtoklási jogot a II. rendű felperesnek vagy a III. rendű alperes nevében eljáró I. rendű felperesnek engedte-e át. A felek egyezően adták elő, hogy a gépjármű már a szerződések megkötése előtt a II. rendű felperes birtokában volt kipróbálás céljából. Figyelemmel arra, hogy 2008. február 8. napján az adásvételi szerződés létrejött a II. rendű felperes mint vevő és a II. rendű alperes mint eladó között, II. rendű felperes a gépjármű tulajdonjogát átmenetileg megszerezte.

[29] Ugyanakkor nem volt vitás, hogy a II. rendű alperes jogszerűen végzett üzleti tevékenység keretében kötötte meg későbbi időpontban az adásvételi szerződést a III. rendű alperessel. Így a régi Ptk. 118. § (1) bekezdése értelmében a III. rendű alperes tulajdonjogot szerzett, a későbbi adásvételi szerződés felülírta a korábbit. A tulajdonjog átruházással való megszerzésére a régi Ptk. 117. § (1) bekezdése előírja a dolog birtokának átadását. Az elsőfokú bíróság álláspontja szerint nem a gépjármű tényleges átadásának volt jelentősége, figyelemmel arra, hogy az már a szerződéskötés előtt kipróbálásra a II. rendű felperes birtokában volt. A felperesek egy lakcímen laktak, az I. rendű felperesnek nem volt jogosítványa, már a szerződéskötéskor is nyugdíjas volt. Tény, hogy a gépjármű otthon volt a családban, amikor a II. rendű alperes a III. rendű alperes jogelődje az adásvételi szerződést, illetve az I. rendű felperes és a III. rendű alperes jogelődje a lízingszerződést megkötötte a gépjármű finanszírozása érdekében. A 2008. március 21. napján kelt átadás-átvételi jegyzőkönyvet aláíró I. rendű felperes és II. rendű alperes a valóságnak megfelelően nyilatkozott, az elsőfokú bíróság e jegyzőkönyvet fogadta el a gépjármű tulajdonszerzés céljából történő átruházásaként.

[30] A 2008. március 5. napján kelt, az I. rendű felperes és a III. rendű alperes által is aláírt kérelem alapján az okmányiroda a törzskönyvet a III. rendű alperes jogelődjének nevére állította ki és küldte meg, a gépjármű nyilvántartásba a III. rendű alperesi jogelődöt jegyezték be tulajdonosként, a forgalmi engedélybe pedig az I. rendű felperest mint lízingbevevőt üzembentartóként. A forgalmi engedélyt az I. rendű felperes részére megküldték. Mindebből következtetve az elsőfokú bíróság azt állapította meg, hogy a gépjármű tulajdonosa a III. rendű alperes.

[31] Az elsőfokú bíróság vizsgálta a Pp. 172. § (3) bekezdése szerinti megállapítási kereset feltételeit, így azt is, hogy a kért megállapítás a felperesek jogainak az alperesekkel szembeni megóvása érdekében szükséges-e. A jogvédelem szükségességét a bírói gyakorlat – a polgári perrendtartásról szóló 1952. évi III. törvénynek a Pp. 172. § (3) bekezdésével lényegében egyező szabálya alapján – kimunkálta. A jogvédelem szükségessége azt jelenti, hogy legyen a felperesek oldalán olyan anyagi jogi jogosultság, amely védelemre szorul (BH2008. 270.), és ez a jogvédelmi helyzet specifikus, annak kifejezetten az alperesekkel szemben kell fennállnia (Kúria Pfv.V.20.195/2021/9.). A felperesek a régi Ptk. 117. § (2) és 365. § (1) bekezdésére hivatkoztak. Az elsőfokú bíróság megállapította, hogy létrejött a II. felperes és a II. rendű alperes között az adásvételi szerződés. A tulajdonjog nyilvánvalóan olyan alanyi jog, amelynek érvényesítését a felperesek által megjelölt anyagi jogszabályok biztosítják. Mivel azonban az elsőfokú bíróság a 2008. február 8-án megkötött adásvételi szerződés után bekövetkezett tényekre figyelemmel azt állapította meg, hogy a gépjárműnek a II. rendű felperes a tulajdonosa, a II. felperesnek nem áll fenn olyan alanyi joga, amely az alperesekkel szemben védelemre szorul.

[32] Felperesek annak megállapítását is kérték, hogy a lízingszerződés a III. rendű alperessel és az I. rendű alperessel mint jogutóddal szemben létre nem jött szerződésnek minősül. Az I. rendű felperes vonatkozásában csak az a védelemre szoruló jog kötődhetett az anyagi jogi jogviszonyhoz, hogy a jogviszony létre nem jöttének állítása útján megakadályozhassa az I. rendű alperes által érvényesíteni kívánt követelés szerinti marasztalást. Az alperesek nem kezdeményeztek eljárást követelés érvényesítése érdekében az I. rendű felperessel szemben. Több eseti döntés rámutatott, hogy a keresettel szembeni védekezésként felhozható igény nem érvényesíthető önálló megállapítási keresetként, mivel ilyen esetben a jogmegóvási szükséglet hiányában nem állnak fenn a megállapítási kereset eljárásjogi feltételei. Ilyen esetben a jogmegóvás szükségessége azért nem áll fenn, mert az I. rendű felperes az I. rendű alperes által esetlegesen ellene indított perben az érdemi védekezését előadhatja (BH2021. 13., BH1985. 195.).

[33] A felperesek másodlagos kereseti kérelme annak megállapítására irányult, hogy II. rendű felperes a gépjármű tulajdonjogát elbirtoklás jogcímén [régi Ptk. 121. § (1) bekezdése] megszerezte. A gépjármű 2008. március 21. napján kiállított forgalmi engedélyébe az I. rendű felperest mint üzembentartót jegyezték be. Kétségtelenül 2007. óta a gépjárművet a II. rendű felperes használja, birtokolja, de szükségképpen tudomása volt a forgalmi engedélybe bejegyzett adatokról, és a gépjármű törzskönyve sem volt a birtokában. Ebből következően a II. rendű felperes nem birtokolhatta abban a tudatban a gépjárművet, hogy annak ő a tulajdonosa, így a sajátjakénti birtoklás mint az elbirtoklás egyik törvényi feltétele hiányzik.

[34] Felperesek másodlagos kereseti kérelmükben az I. rendű alperessel szemben kérték annak megállapítását is, hogy az I. rendű felperes és a III. rendű alperes között 2008. március 5. napján megkötött lízingszerződésből eredő követelés elévült. Az elsőfokú bíróság e körben is a megállapítási kereset Pp. 172. § (3) bekezdése szerinti feltétele, a jogvédelem szükségessége hiányát állapította meg, mert azt nem alapozza meg önmagában az a körülmény, hogy a felperesek követelés érvényesítésétől tartanak. A felperesek jogvédelmi szükséghelyzete nem áll fenn, mivel peres eljárásban a keresettel szembeni érdemi védekezésben hivatkozhatnak a követelés elévülésére. A felpereseknek nincs olyan joga, amelynek megóvása érdekében a kért megállapítás szükséges lenne.

[35] Az ítélet ellen a felperesek fellebbeztek.

[36] A másodfokú bíróság az elsőfokú ítéletet – fellebbezett részében – helybenhagyta.

[37] Megállapította, hogy az elsőfokú bíróság a bizonyítékok okszerű mérlegelése útján jutott arra a következtetésre, hogy a gépjármű tulajdonjogát a III. rendű alperes szerezte meg, ami önmagában is kizárta a felperesek kereseti kérelmeinek teljesíthetőségét. Felülmérlegelésre a másodfokú bíróság nem talált okot, kirívó szabálytalanság a mérlegelés során nem történt, ezért az elsőfokú bíróság ítéletét – mint érdemben helyes döntést – a Pp. 383. § (2) bekezdése alapján helyes indokaira tekintettel – a 386. § (4) bekezdésére utalással – helybenhagyta.

[38] Rögzítette: a felperesek a fellebbezésükben azt a következtetést vonták le, hogy a III. rendű alperes – mivel ismert volt előtte a korábbi adásvétel – rosszhiszeműen járt el a gépjármű megszerzésekor, és ez a rosszhiszeműség az, ami kizárja a kereskedelmi forgalomban történő tulajdonszerzésének régi Ptk. 118. § (1) bekezdése által szabályozott lehetőségét, ami megengedi a nem tulajdonostól való tulajdonszerzést az ott írt feltételek teljesülése esetén.

[39] Abból a tényből azonban, hogy a III. rendű alperes rendelkezett ezzel az okirattal, még nem következik, hogy azt az adásvétel időpontjában is ismerte vagy ismernie kellett volna, aligha hihető, hogy egy gépjárművek eladásával, lízingbeadásával hivatásszerűen foglalkozó, erre szakosodott vállalkozás megvásárolt volna kereskedelmi forgalomban egy olyan személygépjárművet, ami általa is tudottan már egy másik személy tulajdonába került. A másodfokú bíróság szerint hihetőbb, hogy a lízingszerződés 2012-es felmondása óta eltelt több mint tíz év alatt a követelés behajtásával összefüggésben tett kísérletei során az egymással és a többi peres féllel folytatott levelezés, üzenetváltás kapcsán jutott a birtokába a felperesek által hivatkozott okirat. Önmagában az a tény, hogy ezt a peres eljárás során éppen ő csatolta be, még nem bizonyítja, hogy azt már 2008-ban is ismerte, az okiratból magából ez ugyanis nem derül ki.

[40] A III. rendű alperes tulajdonszerzésének időpontjában nem állt rendelkezésre sem a gépjármű-nyilvántartásban, sem pedig a jármű törzskönyvében arra utaló adat, hogy a II. rendű felperes a gépjármű tulajdonjogát előzőleg megszerezte volna, és más olyan körülmény sem, ami a III. rendű alperes jóhiszemű eljárását megkérdőjelezte volna.

[41] Tévesnek minősítette azt a felvetést is, hogy a lízingügyletre tekintettel ne lenne alkalmazható a III. rendű alperes vonatkozásában a régi Ptk. 118. § (1) bekezdése, hiszen nem vitásan a járműnek a tulajdonjogát előbb a III. rendű alperesnek a II. rendű alperestől meg kellett szereznie, és csak ezt követően tudta a II. rendű (helyesen: I. rendű) felperes részére lízingbe adni és lízinghitelt folyósítani a számára.

[42] A II. rendű felperes előadásán kívül a gépjármű birtokába kerülésére vonatkozó tényelőadást az elfogulatlannak nem nevezhető, az ügyletkötésekben ugyancsak részt vett hozzátartozók nyilatkozatain kívül semmilyen más bizonyíték nem erősítette meg. Utalt a jogerős ítélet a vételárrészlet megfizetésére vonatkozó II. rendű felperesi állítás bizonyítatlanságára is, az okiratból csak annyi volt megállapítható, hogy hitelrendezés céljából egy perben nem álló személy részére készpénzt adott át. A tanúvallomás azt a tényt már nem erősítette meg, hogy ezt az összeget a II. rendű alperes részére ki is fizették. Az a felperesi feltételezés, hogy XX tanú azért nem osztja meg pontosan, hogy mi történt, mert azzal saját magát bűncselekmény elkövetésével vádolhatná, nyilvánvalóan nem írható az alperesek terhére.

[43] A másodfokú bíróság szerint a rendelkezésre álló bizonyítékok meggyőzőbb erővel tanúskodtak a III. rendű alperes narratívája mellett, ami lényegében nem zárja ki a II. rendű felperes által előadottak egy részét sem, így tehát az sem elképzelhetetlen, hogy kezdetben a II. rendű felperes kívánta megszerezni a gépjármű tulajdonjogát, ám amikor pénzügyi lehetőségei ebben megakadályozták, konstrukcióváltás történt, amelybe ugyancsak nem elképzelhetetlenül a II. rendű alperes munkatársait is bevonhatták. Ezt a konstrukciót megerősíti, hogy mind a II. rendű felperes, mind az I. rendű felperes ügyletében vételár előlegként összességében 1 400 000 forintot tüntettek fel, és mindkét esetben a vételárba beszámították az I. rendű felperes járművének a vételárát. A III. rendű alperes előadását erősíti az I. rendű felperes leányának 2008. évi adóbevallása is, ami nem vitásan a lízingszerződést megelőzően a III. rendű alpereshez került, a kezesi szerződés és maga a lízingszerződés is.

[44] A lízingszerződés, kezesi szerződés keletkezési körülményeivel a másodfokú bíróság – a létre nem jöttére vonatkozó fellebbezés hiányában – érdemben nem foglalkozott, mert az abban foglaltak megtörténtét az ellenkező bizonyításáig a magánokirat hitelesen igazolja. A III. rendű alperes tulajdonszerzését bizonyította továbbá a jármű átadás-átvételét igazoló okirat is a birtokbaadás tényéhez kapcsolódóan, és ez egyúttal cáfolta a II. rendű felperes saját birtoklására vonatkozó azon állítását, amely szerint a „második eladás időpillanatában már egy hónapja boldogan birtokolt”.

[45] A III. rendű alperesnek azt kellett bizonyítania, hogy a járművet kereskedelmi forgalomban vásárolta. Kereskedelmi forgalomban eladott dologról akkor lehet szó, ha a jogügyletet engedéllyel rendelkező természetes vagy jogi személy üzleti körén belül eladóként, bizományosként, lízingbeadóként stb. kötötte meg a másik féllel, aki így szerez – származékos módon – tulajdonjogot. A lízingszerződéshez kapcsolódó ÁSZF V.29. pontjának az a megfogalmazása, hogy a járművet közvetlenül a lízingbevevőnek adják át, nem azt jelenti szó szerint, hogy az autóért és annak kulcsaiért a lízingbevevőnek kell elmennie az autókereskedésbe.

[46] Az a körülmény, hogy az I. rendű felperesnek nincs jogosítványa, nem tud vezetni, nem lehet akadálya a tulajdonszerzésének, ahogy annak sem, hogy azt esetleg az anya-fiú hozzátartozói kapcsolat alapján – meghatalmazással – a II. rendű felperes használja. Az elsőfokú bíróság nem „mosta össze” a birtokátruházás szempontjából az I. és a II. rendű felperest, ellenben tényként helyesen utalt arra, hogy a lakhelyük azonossága nem közömbös a birtokhelyzetet illetően. A gépjárműhöz nemcsak a II., hanem az I. rendű felperes is hozzájuthatott. Ez esetben az I. rendű alperes (helyesen: felperes) akár birtokba utalással is a jármű birtokába juthatott, mégpedig azáltal, hogy a forgalmi engedélyt kézhez kapta a szerződéssel együtt a III. rendű alperestől.

[47] Nem volt olyan jogvédelmi indok, ami alapján szükséges lenne megállapítani, hogy az adásvételi szerződés a II. rendű felperes és a II. rendű alperes között létrejött. Ezt a tényt nem vitásan a csatolt adásvételi szerződés igazolja, annak a hitelességét a perben senki sem kérdőjelezte meg. A III. rendű alperessel szemben, aki kereskedelmi forgalomban szerezte meg a jármű tulajdonjogát, mindez jogvédelmet nyilvánvalóan nem nyújthat. Így a megállapítási keresetnek a Pp. 172. § (3) bekezdése szerinti feltétele nem valósult meg, a II. rendű felperest a III. rendű alperessel szemben jogvédelem nem illeti meg. Ugyanakkor a jogviszony természeténél fogva marasztalást sem követelhet, így a második feltétel sem teljesült.

[48] Az elbirtoklás régi Ptk. 121. § (1) bekezdésében írt feltételei sem valósultak meg. Ez nem következik abból a körülményből, hogy a lízingszerződést a III. rendű alperes négy évvel azt követően mondta csak fel. A forgalmi engedélyben tulajdonosként, üzembentartóként a II. rendű felperes soha nem szerepelt, ahogyan a törzskönyv sem őt tüntette fel tulajdonosként, ezeket a dokumentumokat ismernie kellett, ez az ismeret pedig kizárja a sajátjakénti birtoklás lehetőségét. Téves elképzelésnek vagy az ismeretek hiányának jogviszonyt keletkeztető hatása nem lehet.

[49] A jogerős ítélet rögzítette: olyan jogintézmények, amely szerint egy szerződés „felülír” egy másikat, vagy „átmeneti tulajdonszerzés” következik be, nem léteznek, azonban ehhez hasonlóan olyan jogi terminológia sem létezik, amely szerint egy adásvételi szerződés „csak egy szerződésminta”, gyakorlatilag egy „eszköz” a tulajdonjog gépjármű-nyilvántartásban történő átvezetéséhez. A kereskedelmi forgalomban történő jogszerzésre tekintettel mindennek nem volt jelentősége. Mivel a felperesek nem szereztek tulajdonjogot a gépjármű felett, az elsőfokú bíróság helyesen utasította el az ezzel összefüggésben előterjesztett, fellebbezéssel érintett – járulékos – kereseti kérelmeket is.

[50] A felperesek felülvizsgálati kérelmükben a jogerős ítéletnek – a fellebbezéssel nem támadott részeit nem érintve – az elsőfokú ítéletre kiterjedő hatályon kívül helyezését és a jogszabályoknak megfelelő, új határozattal keresetünknek való helyt adást kértek.

[51] Megsértett jogszabályi rendelkezésként a Pp. 279. § (1) bekezdését, a régi Ptk. 117. § (2), 118. § (1) és 121. § (1) bekezdését jelölték meg.

[52] Véleményük szerint a másodfokú bíróság megkérdőjelezte azt a tényt, hogy a II. rendű felperes a III. rendű alperes tulajdonszerzésének időpontjában már birtokolta a gépjárművet. A jogvita kulcskérdésének minősítették, hogy a két tulajdonszerző közül a II. rendű felperes vagy a III. rendű alperes szerezte meg a gépjármű tulajdonjogát, pontosabban, hogy a III. rendű alperes megszerezhette-e.

[53] A jogerős ítélet szerint nem bizonyított, hogy a II. rendű felperes 2008. február 8-án birtokba vette az autót. Ennek ellenére kimondja, hogy a III. rendű alperes a régi Ptk. 118. § (1) bekezdése alapján szerzett tulajdonjogot a nem tulajdonos II. rendű alperestől. Ezzel szükségszerűen azt is kimondja, hogy a III. rendű alperes tulajdonszerzésekor a II. rendű felperes volt a tulajdonos, de az ő tulajdonjogától függetlenül, a régi Ptk.-ban foglalt kivételszabály erejénél fogva tudott a III. rendű alperes a nem tulajdonos kereskedőtől, ellenérték fejében tulajdont szerezni. Ha II. rendű felperes tulajdonos volt, tulajdonszerzésének elemi feltétele a gépjármű birtokba vétele. A másodfokú bíróság – mivel anyagi jogi felülbírálatra nem látott lehetőséget – nem vonhatott le eltérő jogi következtetést a megállapított tényállásból, így e körben a jogerős ítélet ellentmondásait úgy kell tekinteni, mintha az elsőfokú ítéletben foglalt következtetésekkel egyezőek lennének. Ebből azt a következtetést vonták le, hogy a II. rendű felperes tulajdonszerzése 2008. február 8. napján ténykérdés.

[54] Álláspontjuk szerint csak az a vita tárgya az elsődleges kereseti kérelem körében, hogy III. rendű alperes képes volt-e a II. rendű felperes tulajdonát képező gépjárművet a II. rendű alperestől (kereskedőtől) jóhiszeműen, kereskedelmi forgalomban, ellenérték fejében megszerezni. Nem vitatott tényként hivatkoztak arra, hogy a II. rendű felperes az adásvételi szerződés 2008. február 8. napján történt megkötését megelőzően, illetve azt követően is a gépjármű birtokában volt. Ezt megerősítette XX tanúvallomása is. A II. rendű felperesi tulajdonszerzésnek feltétele volt a gépjármű átadása [régi Ptk. 117. § (2) bekezdés]. Az elsőfokú ítélet erre vonatkozó megállapítását a jogerős ítélet nem módosíthatta. Nem módosította a másodfokú bíróság a tényállás azon megállapítását sem, hogy mindkét adásvételi szerződés létrejött a perbeli gépkocsira ([25] bekezdés).

[55] A másodfokú bíróság iratellenes, logikailag ellentmondó megállapítást tett, így az arra alapított ítélet jogsértő. A jogerős ítélet nem mondta ki, hogy a 2008. február 8-án kelt adásvételi szerződés ne jött volna létre, azt sem, hogy ezzel a II. rendű felperes ne szerzett volna tulajdont a gépjármű felett, csupán igazolatlannak tekintette a gépjármű birtokának átruházását. Ez a megállapítás sérti a Pp. 279. § (1) bekezdését. Az önellentmondás önmagában is sérti a régi Ptk. 117. § (2) bekezdését, hiszen a tulajdonjog megszerzéséhez jogcím és a dolog átadása kell.

[56] Azzal, hogy a másodfokú bíróság szerint a II. rendű felperes a gépjárműnek nem lehetett a birtokában, de nem érintette azt az elsőfokú rendelkezést, hogy a II. rendű felperes tulajdont szerzett – amely tulajdonszerzésnek feltétele a birtokbavétel – olyan kirívóan okszerűtlen megállapítást tett, ami már önmagában is megalapozza a felülvizsgálati eljárás megindítását.

[57] A jogerős ítélet a logika szabályaival ellentétesen állapította meg, hogy III. rendű alperes (fizikailag) képes volt birtokba venni a gépjárművet, ezzel megszerezve a tulajdonjogát. A régi Ptk. 118. § (1) bekezdése esetén történő tulajdonszerzéskor is szükséges a dolog átadása, ugyanakkor az elsőfokú ítélet szerint 2008. március 21-én a II. rendű felperes birtokában volt a perbeli gépjármű.

[58] A jogerős ítélet téves rendelkezést tartalmaz, mert az elsőfokú ítélet nem kizárólag azt mondta ki, hogy a gépjármű tulajdonjogát a III. rendű alperes szerezte meg, hanem azt, hogy II. rendű felperes megszerezte ugyan a gépjármű tulajdonjogát, de a régi Ptk. 118. § (1) bekezdésében foglalt szabályra tekintettel a III. rendű alperes – a II. rendű felperestől függetlenül – a dupla eladás okán tulajdonjogot szerzett.

[59] A másodfokú bíróság osztotta az elsőfokú bíróság álláspontját, amely szerint nem a gépkocsi tényleges átadásának volt a birtokátruházás szempontjából döntő jelentősége, figyelemmel arra, hogy már a szerződéskötés előtt a II. rendű felperes birtokában volt a gépkocsi kipróbálás céljából, hanem annak, hogy a 2008. március 21-én kelt átadás-átvételi jegyzőkönyvet aláíró I. rendű felperes és II. rendű alperes a valóságnak megfelelően nyilatkozott, amire tekintettel a bíróság a jegyzőkönyvet fogadta el a gépjármű tulajdonszerzés céljából történő átruházásaként. Ez annyit jelent, hogy a két igazolt birtokbavétel közül csak az egyiket fogadta el.

[60] Az eredeti ítéleti megállapítás az volt, hogy mind a II. rendű felperes, mint a III. rendű alperes tulajdont szerzett, de a III. rendű alperes a régi Ptk. 118. § (1) bekezdése alapján nem tulajdonostól származtatta a tulajdonjogát.

[61] A perbeli esetben nem a régi Ptk. 118. § (1) bekezdése szerint tipikusan szabályozott eset valósult meg. A kereskedő nem pusztán egy olyan autót árult, amelynek nem volt tulajdonosa, hanem egy olyan autót, amelynek korábban tulajdonosa volt, de azt már II. rendű felperesnek értékesítette, illetve birtokába is adta. A régi Ptk. 117. § (2) bekezdésének helyes értelmezése, a „vagy” szóra tekintettel azt fejezi ki, hogy az átadás elsődlegesen tényleges birtokba adással, másodlagosan egyéb módon mehet végbe. Az egyéb mód, így átadás-átvételi jegyzőkönyv felvétele már nem szükséges, hiszen a tényleges birtokba adásnál nincs biztosabb módja a dolgot megszerző hatalmába adásának.

[62] A jogerős ítélet mégis azt mondja ki, hogy a közös lakcímen élő felperesek közül azért az I. rendű felperes vette ténylegesen birtokba a II. rendű felperes birtokában lévő gépjárművet, mert a II. rendű felperesi birtokba vételt követően az I. rendű felperes aláírt egy átadás-átvételi jegyzőkönyvet, aminek a tartalma szerint egy olyan kereskedőtől veszi birtokba a gépjárművet, amely kereskedő a perbe vitt adatokkal kétséget kizáróan igazoltan az átadás-átvétel pillanatában egy hónapja nincs a gépjármű birtokában. A kereskedő kétszer adja el a gépjárművet, úgy, hogy a második eladáskor már sem tulajdonában, sem a birtokában nincs az autó. Fogalmilag és fizikailag is kizárt a régi Ptk. 117. § (2) bekezdése szerinti tulajdonszerzés, amennyiben az eladó nincs a dolognak még birtokában sem. Ezzel ugyanis maga a tulajdonátruházás előfeltétele hiúsul meg. Az a tény, hogy felperesek közeli hozzátartozók, még nem teszi lehetővé, hogy a II. rendű felperes által birtokolt autót az I. rendű felperes birtokba vegye. Mivel a II. rendű felperesnek adásvételi szerződése volt a gépjárműről, a vételárat pedig megfizette, alappal bízott abban, hogy a gépjármű az ő tulajdona, azt ennek tudatában birtokolta.

[63] Sérti a régi Ptk. 118. § (1) bekezdését a jogerős ítélet azzal, hogy tévesen értelmezte a felek közti, kereskedelmi forgalomban fennálló relációt. Felperesi álláspont szerint III. rendű alperes eleve nem hivatkozhat a régi Ptk. 118. § (1) bekezdésére. Őt ugyanis nem illeti meg többletjog a II. rendű felperessel szemben, hiszen mindketten ugyanabban a kereskedelmi forgalomban szereztek. Azt kell tulajdonosnak tekinteni, aki elsőként birtokba lép, és a tulajdont megszerzi a kereskedőtől. Az első eladás időpontjában a kereskedő még ténylegesen tulajdonos volt, azaz a II. rendű felperes tulajdonostól szerzett. A II. rendű felperes megszerzett joga kizárja a III. rendű alperes jogszerzését.

[64] A másodlagos kereseti kérelem tekintetében kifejtették, hogy téves jogértelmezésen alapul a döntés, mert az elbirtoklónak nem kell azt hinnie, hogy ő a dolog tulajdonosa. Az érvényes adásvételi szerződés mellett a II. rendű felperesnek egyébként minden oka meg volt azt gondolni, hogy ő a dolog tulajdonosa. Ez azonban nem feltétel, de az elbirtoklás szubjektív oldalának vizsgálata során a II. rendű felperes javára értékelendő tény. A jogerős ítélet jogkérdésben eltér a BH 2013.3.119.I. számú döntéstől, mert a birtokosnak elég azt feltételeznie: a dolog olyan, mint a sajátja, és az ekkénti birtoklását véglegesnek tekinti.

[65] A jogerős ítélet tévesen vizsgálta, egyenesen ignorálta a II. rendű felperes szubjektumát az elbirtoklás vizsgálata során, és kimondta: mivel tudnia kellett arról, hogy a gépjárműnek nem tulajdonosa, eleve kizárt, hogy a gépjárművet a sajátjaként birtokolja. Mindezzel a jogerős ítélet – megsértve a Pp. 279. § (1) bekezdését –, kirívóan okszerűtlen mérlegelés alapján jutott arra a megállapításra, hogy a II. rendű felperes nem birtokolhatta sajátjaként a gépjárművet. A II. rendű felperes a mai napig – okkal – feltételezi, hogy a gépjármű (olyan, mint) a sajátja, és az ekkénti birtoklását véglegesnek is tekinti.

[66] Logikailag kizárt arra a következtetésre jutni, hogy a II. rendű felperes esetében a sajátjaként történő birtoklás szubjektív elemei ne valósultak volna meg. A jogerős ítélet megállapítása, amely szerint az elbirtoklás tényét kizárja a III. rendű alperes tulajdonszerzése, illetve a gépjármű okmányainak a II. rendű felperes általi ismerete, jogkérdésben tér el a már felhívott precedensértékű határozattól. További precedensként hivatkozott a Kúria Pfv.21.264/2022/12. számú határozata [43]–[46] bekezdéseire, a Pfv.I.21.841/2018/5. számú határozata (közzé téve: BH 2020.3.69.I. számon) [37] bekezdésére. Azzal, hogy a másodfokú bíróság kimondta: az elbirtoklás szempontjából a II. rendű felperes szubjektumának vizsgálata során nincs jelentősége, hogy birtoklását véglegesnek tekinti, annak ellenére, hogy a gépjármű tulajdonjogát a perben elismerten megszerezte, ezen szerzésében pedig okkal bízott, eltér precedensképes határozattól. A perben éppen azt kellett volna vizsgálni, vajon a II. rendű felperes tudata kiterjedt-e arra, hogy a III. rendű alperes a birtoklását jogszerűen megszakíthatja-e vagy sem. E körben hivatkozott még a Kúria Pfv.I.21.333/2014. számú határozatára (közzé téve BH+2015.12.508.I.). A jogerős ítélet, annak ellenére, hogy a II. rendű felperes érvényes adásvételi szerződést kötött, és ennek érvényességében bízva 2008 óta birtokolja a gépjárművet, a precedensértékű határozatnak ellentmondva kimondta, hogy II. rendű felperes az adásvételi szerződés alapján birtokba lépett, és önmagát e szerződés alapján tulajdonosnak tekintette, de részéről az elbirtoklás szubjektív feltétele nem áll fenn.

[67] A bizonyítékok helytelen mérlegelésével kapcsolatban felhívta még a BH 1978.383., BH 1994.196. BH 1994.247., BH 1995.103. és BH 1999.44. számú eseti döntéseket.

[68] Az I. és II. rendű alperes felülvizsgálati ellenkérelmet nem terjesztett elő.

[69] A III. rendű alperes felülvizsgálati ellenkérelmében a jogerős ítélet hatályában fenntartását kérte, mert azt a jogszabályoknak megfelelőnek tartotta, indoklása is megfelelő és részletes.

[70] A felülvizsgálati kérelem a következők miatt nem alapos.

[72] A felperesek elsődleges keresete alapján abban a kérdésben kellett állást foglalni, hogy a II. rendű felperes a 2008. február 8-i adásvételi szerződés alapján megszerezte-e gépjármű tulajdonjogát. Itt kell rögzíteni, hogy – a felülvizsgálati kérelemben több helyen is hivatkozottaktól eltérően – a jogerős ítélet, ami a felülvizsgálat tárgya, nem tartalmaz olyan megállapítást, hogy e szerződés alapján a II. rendű felperes tulajdonjogot szerzett volna. A másodfokú bíróság annyit állapított meg, hogy ez a szerződés létrejött.

[73] A felperesek hivatkoztak a Pp. 279. § (1) bekezdésének, a bizonyítás eredményének mérlegelésére, a tényállás megállapításának szabályára. Amit sérelmeznek azonban az, hogy mit nem mondott ki a jogerős ítélet (nem mondta ki, hogy a 2008. február 8. napján kelt adásvételi szerződés ne jött volna létre, azt sem, hogy ezzel a II. rendű felperes tulajdont szerzett volna a gépjármű felett, csupán igazolatlannak tekintette a gépjármű birtokának átruházását). A rendelkezésre álló bizonyítékok alapján viszont a másodfokú bíróság arra következtetésre jutott, hogy a II. rendű felperes nem szerzett tulajdonjogot. Ez azonban nem a Pp. 279. § (1) bekezdésének alkalmazása körében értékelhető, mert nem a bizonyítékok alapján következtetett releváns tényre, hanem a megállapított tényekből vont le jogi következtetést arra, hogy a II. rendű felperes nem szerzett tulajdonjogot. Ugyancsak a megállapított tényekből levont jogi következtetést kifogásolták a felperesek az elbirtoklás kapcsán is, ami szintén nem a Pp. 279. § (1) bekezdésének megsértése körében vizsgálható.

[74] A régi Ptk. 117. § (2) bekezdése értelmében a tulajdonjog megszerzéséhez az átruházásra irányuló szerződésen vagy más jogcímen felül a dolog átadása is szükséges. Az átadás a dolog tényleges birtokba adásával vagy más olyan módon mehet végbe, amely kétségtelenné teszi, hogy a dolog az átruházó hatalmából a tulajdonjog megszerzőjének hatalmába került. A perben nem vitásan létrejött a II. rendű felperes és a II. rendű alperes között az adásvételi szerződés, a kérdés abban állt, hogy az adásvételi szerződés mellett a tulajdonjog megszerzéséhez szükséges „dologátadás” megtörtént-e, mégpedig a megkötött adásvételi szerződésre tekintettel. Az átadás – tekintet nélkül arra, hogy közelebbről milyen formában megy végbe – csak akkor eredményezi a tulajdon átszállását a szerzőre, ha az a tulajdon átruházásának szándékával megy végbe.

[75] A rendelkezésre álló adatok szerint a II. rendű alperes kipróbálás céljából adta át a II. rendű felperesnek a gépjárművet, még az adásvételi szerződés megkötése előtt, és maga a II. rendű felperes adta elő, hogy „többször volt olyan, hogy átadták számomra a Skodát, majd elvitték”. A kipróbálásra történő, időleges átadás nem minősül a későbbiekben megkötendő adásvételi szerződéshez kapcsolódó, a teljesítés és a tulajdonjog átruházásának szándékával történő végleges átadásnak. A II. rendű felperes birtokába tehát a gépjármű nem az adásvételi szerződés megkötéséhez kapcsolódóan, nem annak teljesítéseként került. A Kúria rögzíti, hogy sem a 2008. február 8-i foglaló megnevezésű, sem az ugyanazon a napon kelt adásvételi szerződés nem tartalmaz rendelkezést a gépjármű birtokátruházásáról, a dolog feletti tényleges hatalom végleges átengedéséről, például azáltal, hogy a felek megállapítják a birtokbaadás szükségtelenségét annak korábbi megtörténtére tekintettel. A II. rendű felperes nem tudta igazolni, hogy a gépjármű a 2008. február 8-án megkötött adásvételi szerződés alapján került a birtokába. Ennek igazolására a felperesek által csatolt keltezés nélküli elismervény sem alkalmas. Annak tartalmával a II. rendű felperes a vételár általa történt teljesítését kívánta igazolni, de az irat erre sem alkalmas. Egyéb bizonyíték sem támasztotta alá, hogy a II. rendű felperes a gépjárművet az adásvételi szerződés megkötésére tekintettel, a tulajdonjog megszerzéséhez kapcsolódóan vette és tartotta birtokában. A jogerős ítélet alapjául szolgáló tényállás sem tartalmaz ilyen ténymegállapítást, csak azt, hogy a gépjármű a kipróbálás céljából történő átadását követően az adásvételi szerződés megkötésének időpontjában megszakításokkal ugyan, de a II. rendű felperes birtokában volt. Nincs ténymegállapítás arra vonatkozóan, hogy birtoklásának jogcíme az adásvételi szerződés megkötésére tekintettel a szerződő felek rendelkezése folytán változott volna ennek során. Minthogy a felülvizsgálati kérelmek ebben a részében nem támadták a jogerős ítélet alapjául szolgáló ténymegállapításokat, azok irányadóak voltak a felülvizsgálati eljárásban is. Ezzel szemben az I. rendű felperes mint átvevő és a II. rendű alperes mint átadó között volt teljes bizonyító erejű magánokiratba foglalt átvételi jegyzőkönyv, amelyben a felek rögzítették a gépjármű szerződésszerű átvételét.

[76] A jogerős ítélet e tárgyban tehát nem sérti a régi Ptk. 117. § (2) bekezdését.

[77] A II. rendű felperes az előzőekben foglaltak szerint nem tudta bizonyítani, hogy a II. rendű alperestől a gépjármű tulajdonjogát átruházás (adásvétel) útján megszerezte, így nem volt törvényi akadálya, hogy a II. rendű alperes mint kereskedő azt a III. rendű alperesnek – az I. rendű felperes részére történő lízingbeadás érdekében eladja. Ezért a jogerős ítélet a régi Ptk. 118. § (1) bekezdésébe sem ütközik.

[78] A másodlagos, elbirtokláson alapuló kereseti kérelemmel kapcsolatban a felperesek állították, hogy a II. rendű felperes vonatkozásában az elbirtokláson alapuló tulajdonszerzés feltételei is fennállnak. A II. rendű felperes – aki a perben nem cáfoltan használta a járművet – és ilyen módon a forgalmi engedéllyel rendelkeznie kellett, nem lehetett annak tudatában, hogy a gépjármű a sajátja, hiszen a forgalmi engedélybe üzemben tartóként az I. rendű felperes szerepelt, a gépjármű törzskönyvével pedig nem rendelkezett, sem ő, sem az I. rendű felperes, minthogy a gépjármű-nyilvántartásban a III. rendű alperes jogelődjét jegyezték be tulajdonosként.

[79] A lízingszerződés III. rendű alperes általi 2012. január 26-i felmondásával az I. rendű felperest nemcsak a lízingdíj-tartozás megfizetésére, de a gépjármű átadására is felszólította. A III. rendű alperes által sikkasztás bűntette miatt indult nyomozás során – nyomozást megszüntető határozat elleni panaszeljárásban az ügyészség határozatának indokolása szerint a II. rendű felperes már a 2008. március 5-i adásvételi szerződés után a postai úton érkezett forgalmi engedélyből megtudta, hogy abban nem ő, hanem az I. rendű felperes szerepel. A II. rendű felperesnek tehát 2008 márciusát követően, de 2012. január 26-i III. rendű alperesi felmondás, majd a III. rendű alperes által kezdeményezett büntetőeljárás adatai alapján tudnia kellett, hogy a gépjármű tulajdonjogára más személy igényt tart, így a II. rendű felperes részéről az elbirtoklást [régi Ptk. 121. § (1) bekezdés] megalapozó sajátkénti birtoklás nem állapítható meg, annak szubjektív tudatában sem lehetett, hiszen az általa ismert adatok alapján a gépjárműnek – legalábbis hivatalosan biztosan – nem volt a tulajdonosa.

[80] A jogerős ítélet a felülvizsgálati kérelemben írt jogszabályi rendelkezéseket nem sértette meg, így azt a Kúria hatályában fenntartotta.