BK ÍH 2025/111.

I. A nyomozás elrendelése büntetőeljárási cselekmény, a büntetőeljárás megindítását, ekként annak előbbrevitelét szolgálja. Nem kötelessége a nyomozó hatóságnak a nyomozás elrendelésekor megjelölnie név szerint a lehetséges összes gyanúba került személyt, továbbá a cselekmények helyes és hiánytalan minősítése sem kötelessége, mert a feljegyzésnek csak az eljárás szempontjából leglényegesebb tényekre kell szorítkoznia.

II. A nyomozás elrendelése a tettesen túl a társtettesekkel, közvetett társtettesekkel és a részesekkel, így felbujtóval, bűnsegéddel szemben is félbeszakítja az elévülést [Btk. 26–28. §, Be. 608. § (1) bekezdés e) pont, 567. § (1) bekezdés a) pont II. fordulat].

A járásbíróság 2024. május 30. napján kihirdetett ítéletével a VI. rendű vádlottat bűnösnek mondta ki felbujtóként elkövetett közokirat-hamisítás bűntettében Btk. 342. § (1) bekezdés c) pont és ezért őt 1 év időtartamra próbára bocsátotta. Ezt követően a vádlott fellebbezése nyomán eljárt törvényszék a 2025. április 2. napján meghozott végzésével a VI. rendű vádlott vonatkozásában a járásbíróság ítéletét hatályon kívül helyezte és a VI. rendű vádlottal szemben felbujtóként elkövetett közokirat-hamisítás bűntette miatt indult büntetőeljárást megszüntette.

A törvényszék végzése ellen a vármegyei főügyészség jelentett be fellebbezést a vádlott terhére, a másodfokú bíróság határozatának hatályon kívül helyezése és a másodfokú bíróság új eljárásra történő kötelezése érdekében. A fellebbviteli főügyészség átiratában az ügyészségi fellebbezést fenntartotta és ugyancsak indítványozta a törvényszék végzésének hatályon kívül helyezését és a másodfokú bíróság új eljárás lefolytatására történő kötelezését.

Az ügyészség fellebbezésének lényege szerint a törvényszék tévesen következtetett arra, hogy a VI. rendű vádlott által a vád tárgyává tett közbizalom elleni bűncselekmény elévült és így a törvényszék tévesen rendelkezett az eljárás megszüntetéséről. A vármegyei főügyészség fellebbezésében részletesen kifejtette, hogy a közokirat-hamisítás bűntette akkor lép kísérleti szakba, ha a hamis okiratokat a bejegyzése végett benyújtják és akkor fejeződik be, amikor a valótlan adatokat a közokiratba bevezetik (BH 2011.90., BH 2007.329.). Mindezek alapján az elévülés tartamának vizsgálata során a 2015. február 11. napja és a 2020. február 11. napja közötti időpontot kell vizsgálni, ugyanis az adó- és vámhivatal bűnügyi igazgatósága 2019. november 14. napi dátumozással ellátott feljelentése alapján a rendőrkapitányság vizsgálati osztálya 2019. november 19. napján a Btk. 342. § (1) bekezdésébe ütköző és az (1) bekezdés c) pontja szerint minősülő és büntetendő, úgynevezett intellektuális közokirat-hamisítás bűntett gyanúja miatt elrendelte a nyomozást H. Z. (a későbbi I. r. vádlott) ellen.

Az ügyészség fellebbezése szerint téves a törvényszék azon következtetése, amely szerint a hatósági feljelentés megtételekor még gyanú szintjén sem merült fel, hogy a gazdasági társaság üzletrészét átruházó tulajdonos (a későbbi VI. rendű vádlott) is bűncselekményt követett volna el, azaz törvénysértő módon közreműködött abban, hogy H. Z.-t valótlanul jegyezzék be ügyvezetőnek a gazdasági társaságba. Az ügyészség álláspontja szerint az üzletrész-adásvételi szerződés kétpólusú jogviszony, így a vevői oldalról megjelenő fiktivitás jelentkezik az eladói oldalról is, amelyből nem vonható le az a másodfokú bíróság által is elfoglalt álláspont, hogy az eladói oldalon nem merül fel bűncselekmény elkövetésének gyanúja.

A fellebbviteli főügyészség az átiratában a vármegyei ügyészségi fellebbezést fenntartotta és kiemelte, hogy az üzletrész-átruházási szerződés egyértelműen valótlan volt, így nem felel meg a valóságnak, hogy a VI. rendű vádlott átvett volna H. Z. I. rendű terhelttől borítékban 1 millió forintot a szerződéskötés alkalmával.

Az ítélőtábla a másodfokon hozott ügydöntő végzés ellen bejelentett fellebbezést a Be. 621. § (1) bekezdés b) pontja alapján tanácsülésen bírálta el, figyelemmel arra, hogy a másodfokon eljárt bíróság a határozatát a Be. 608. § (1) bekezdés e) pontban meghatározott ok [a Be. 567. § (1) bekezdés a) pont II. fordulata szerinti elévülés] téves megállapítása alapján hozta meg.

A felülbírálat során az ítélőtábla mindenekelőtt azt vizsgálta, hogy az ügyészség másodfellebbezése joghatályos-e, vagyis alkalmas-e a harmadfokú eljárás megindítására. A Be. 615. § (1) bekezdése szerint a másodfokú bíróság ítélete ellen fellebbezésnek van helye a harmadfokú bírósághoz a másodfokú bíróságnak az elsőfokú bíróságéval ellentétes döntése esetén. A következetesen kialakult bírói gyakorlat szerint a feltétel nem csupán a formailag ítélet elnevezésű határozatok kapcsán áll fenn, hanem az ügydöntő végzések esetében is, hiszen ez következik a Be. 615. § (2) bekezdéséből, amely szerint ellentétes döntés, ha a másodfokú bíróság az elsőfokon elítélt vádlottal szemben a büntetőeljárást megszüntette. Az eljárás megszüntetése pedig formailag ügydöntő végzésben történik, ahogyan ebben a kérdésben a törvényszék helyesen el is járt. Figyelemmel tehát arra, hogy az elsőfokon elítélt vádlottal szemben a büntetőeljárást a másodfokon eljárt bíróság elévülés okán a Be. 607. § (1) bekezdés a) pontjára, illetve a Be. 567. § (1) bekezdés a) pontjára hivatkozással megszüntette az elsőfokú ítélet hatályon kívül helyezése mellett, a másodfellebbezés lehetősége megnyílt és a joghatályosan bejelentett ügyészségi jogorvoslatra tekintettel a harmadfokú eljárás lefolytatásának feltétele is fennáll.

A Be. 618. §-a alapján a harmadfokú bíróság a másodfokú bíróság ítéletének a fellebbezéssel sérelmezett ellentétes döntését, azon rendelkezését, illetve részét, melyet az elsőfokú bíróság ítéletének a sérelmezett ellentétes döntéssel összefüggő felülbírálata eredményezett, valamint az első- és másodfokú bírósági eljárást is felülbírálta arra tekintet nélkül, hogy ki milyen okból fellebbezett. A Be. 619. § (1) bekezdése szerint a harmadfokú bíróság a határozatát arra a tényállásra alapítja, amely alapján a másodfokú bíróság határozatát meghozta, kivéve, ha a másodfokú bíróság ítélete a fellebbezéssel sérelmezett ellentétes döntés tekintetében megalapozatlan.

Szükséges kiemelni, hogy az elévülés mint büntethetőséget megszüntető ok bekövetkeztét a Btk. 26–28. §-ai alapján, illetve figyelembevételével lehet és kell megállapítani. Ebből következően ezen határozatoknak mindazokat a tényeket tartalmazniuk kell, amelyek a Btk. 26–28. §-ai szerinti rendelkezések alkalmazása szempontjából jelentősek, hogy maradéktalanul és megnyugtatóan állást lehessen foglalni abban a kérdésben, hogy a megtámadott határozat elévülés okából történt eljárást megszüntető rendelkezése helytálló-e. Mindezek alapján elengedhetetlen, hogy a határozatok tartalmazzák az eljárás tárgyát képező bűncselekmény megvalósulásának időpontját, valamint az elévülés tartamát (esetlegesen) félbeszakító eljárási cselekmény pontos időpontját. Ezek egybevetésével ítélhető meg, hogy a megtámadott határozat ügydöntő rendelkezése a büntető anyagi jog szabályaival összhangban áll-e, illetve az elévülés bekövetkezett-e (a következes bírói gyakorlatra lásd pl. Legfelsőbb Bíróság Bfv.III.208/2007/5. szám).

Szükséges kiemelni, hogy az elévülés bekövetkeztére vonatkozó indítványok esetében elengedhetetlen mindazon nyomozási cselekmények vizsgálata is, melyek az elévülés bekövetkeztének vagy kizárásának megállapításához alapot képeznek. Ezen nyomozási cselekmények adatait a Be. előírásainak megfelelően az ítéleti tényállásnak nem kell rögzítenie, ebből következően a tényálláshoz kötöttség sérelmét sem jelenti az, hogy a bíróság egyes nyomozási cselekmények jellegét, teljesítésének időpontját veszi alapul a döntésének meghozatalához (BH 2005.163.). Mindebből az következik, hogy az elévülés vizsgálata, illetve megállapítása esetén az ezzel kapcsolatos tényeket, adatokat a bíróság határozatának rögzítenie kell, függetlenül attól, hogy ezen tények nem az úgynevezett történeti tényállás részét alkotják.

Az ítélőtábla a felülbírálat során megállapította, hogy a törvényszék a végzésében a Btk. 26–28. §-a szempontjából jelentős tényeket, adatokat maradéktalanul rögzítette és a döntésének alapjául szolgáló bírói gyakorlatot is a hatályos jogszabályoknak megfelelően helyesen rögzítette, azonban az elévülés bekövetkeztét illetően mégis tévedett.

Előzetesen azonban szükséges rámutatni, hogy az elévülés fogalma, bekövetkeztének feltételei, konzekvenciája, anyagi jogi és csupán ennek mikénti érvényesítése eljárásjogi kérdés. Az elévülési idő a büntetőeljárási szabályoktól függetlenül folyik és az elévülési határidő leteltével a büntethetőségi akadály a kezdő napnak megfelelő napon beáll, függetlenül attól, hogy az munkaszüneti nap vagy sem. Ha az elévülés bekövetkezett, az utóbb semmilyen ok folytán nem éledhet fel (EBH 2009.2032., BH 2010.204.). Az elévülés figyelmen kívül hagyásával meghozott érdemi ügydöntő határozat meghozatala anyagi jogi, míg az elévülés téves megállapítása eljárásjogi szabálysértés. A különbségtétel oka, hogy előbbi esetben ilyen ok ellenére ügydöntő határozatot hoztak, az utóbbi esetben pedig ilyen ok hiányában nem folytatták le az eljárást (EBH 2014.B.21.).

Valójában a törvényszék eljárást megszüntető határozata és a vármegyei főügyészség jogorvoslata is helytállóan rögzíti, hogy jelen ügyben az elévülés tartamának vizsgálata során a 2015. február 11. napja és a 2020. február 11. napja közötti időpontot kell vizsgálni. Ennek oka az, hogy az adó- és vámhivatal bűnügyi igazgatósága 2019. november 14. napi dátumozással ellátott feljelentése alapján a rendőrkapitányság vizsgálati osztálya 2019. november 19. napján a Btk. 342. § (1) bekezdésébe ütköző és a (1) bekezdés c) pontja szerint minősülő és büntetendő intellektuális közokirat-hamisítás bűntett gyanúja miatt H. Z. ellen elrendelte a nyomozást.

Jelen harmadfokú eljárásban kizárólag azt kellett eldönteni, hogy ezen formailag H. Z. ellen megtett feljelentés félbeszakította-e az elévülést a későbbi VI. rendű vádlottal szemben vagy sem. Ezt a kérdést a törvényszék nemlegesen döntötte el arra hivatkozással, hogy a bűncselekmény elévülését csak az ügy előbbrevitelét célzó, érdemi eljárási cselekmények szakítják félbe, amelyek ténybeli alapja azonos az utóbb vád tárgyává tett cselekmény ténybeli alapjával (tárgyi feltétel), illetve amelyek meghatározott személy, a későbbi vádlott ellen irányulnak. A törvényszék megállapítása szerint az elévülés kapcsán a tárgyi feltétel megállapítható, hiszen a hatósági feljelentés tartalmazza, hogy egy folyamatban lévő eljárásban felmerült annak a gyanúja, hogy H. Z. gyanúsított egy T. L. nevű személy révén több, köztük a VI. rendű vádlott tulajdonában lévő gazdasági társaság üzletrészét is felvásárolta, melyben H. Z. úgy lett ügyvezető, hogy valós gazdasági cselekményt nem végzett és nem is akart végezni. Éppen ezért rögzítette, hogy a hatósági feljelentésben foglalt tényállás ténybeli alapja azonos az utóbb VI. rendű vádlottal szemben emelt vádirati tényállással, hiszen ő ezen adásvételben mint eladó működött közre.

A másodfokon eljárt törvényszék álláspontja azonban az volt, hogy a személyi feltétel az elévülés félbeszakítása kapcsán a későbbi VI. rendű vádlott vonatkozásában nem teljesült, mert a feljelentés megtételekor még gyanú szintjén sem merült fel, hogy a gazdasági társaság üzletrészét átruházó tulajdonos is bűncselekményt követett volna el, azaz törvénysértő módon közreműködött abban, hogy H. Z. I. rendű vádlottat valótlanul jegyezzék be ügyvezetőnek a fenti gazdasági társaságban.

Az ítélőtábla a törvényszék elvi kiindulási alapjával maradéktalanul egyetértett, azonban attól eltérő álláspontra jutott. Helyes volt a törvényszék kiindulása abban is, hogy nem az ügyben az elévülést ténylegesen félbeszakító, nyomozást elrendelő feljegyzés tartalmát kell vizsgálni, hanem az annak alapjául szolgáló feljelentést.

Az ügyben a kiindulási pontot így a feljelentés tartalma jelenti, annak vizsgálatával dönthető el az alanyi és tárgyi tettazonosság kérdése az elévülés szempontjából. Eszerint „nyomozásunk során beszerzésre került H. Z. adóhatóság előtt tett nyilatkozata, miszerint 2014–2015. években egy T. L. nevű személy révén kb. 4-5 cégben lett ügyvezető, a cégvásárlásra vonatkozó papírokat pénz ellenében írta alá. A cég nevében kiállított számlákat nem ő töltötte ki és a társaság tevékenységéről nem tudott. A rendelkezésre álló adatok szerint H. Z. a B. Kft.-t működtetni nem kívánta, valós gazdasági cselekményt nem végzett és nem is akart végezni. A gazdasági társaság adásvételét és a társasági szerződés módosítását is ennek tudatában írta alá. A társaság változásbejegyzési kérelme a D.-i törvényszéken került benyújtásra”. Emiatt tett feljelentést H. Z. ellen a Btk. 342. § (1) bekezdés c) pontjába ütköző és aszerint minősülő közokirat-hamisítás bűntette megalapozott gyanúja miatt.

Az ítélőtábla rögzíti, hogy a nyomozás elrendelése büntetőeljárási cselekmény, a büntetőeljárás megindítását, ekként annak előbbrevitelét szolgálja. Nem kötelessége a nyomozó hatóságnak a nyomozás elrendelésekor megjelölnie név szerint a lehetséges gyanúba került személyeket, továbbá a cselekmények helyes és hiánytalan minősítése sem kötelessége, mert a feljegyzésnek csak az eljárás szempontjából leglényegesebb tényekre kell szorítkoznia. A nyomozás elrendelése a törvény szerint a feljelentést tartalmazó iraton is feljegyezhető. Irreleváns, hogy a későbbi vádlottakat a nyomozás elrendelése során nem nevezték meg, valamint az is, ha valamelyik bűncselekményt a nyomozási iratokban nem említették meg. Az elévülés szempontjából jelentősége annak van, hogy a nyomozás elrendelése a feljelentés tárgyában történt-e. A feljelentés elkövetési időre és helyre konkretizált tartalmához igazodó nyomozás elrendelése kiterjed a feljelentés tárgyát képező cselekmények ténybeliségére. Annak sincs jelentősége az elévülés szempontjából, hogy a gyanúsításban a cselekményt miként minősítették.

A nyomozás elrendelésekor, különösen a nehéz jogi megítélésű, kiterjedt tényállású ügyekben még nem lehet megállapítani, hogy az esetenként évekig tartó nyomozási cselekmények során mely bűncselekményekre nézve merül fel olyan megalapozott gyanú, amely a gyanúsítottkénti kihallgatást indokolja. Az elévüléssel kapcsolatos bírósági vizsgálat tehát nem irányulhat arra, hogy a nyomozás elrendelésekor a feljegyzésben (illetve az annak alapjául szolgáló feljelentésben) szerepeltek-e az összes bűncselekménnyel kapcsolatos tényállási elemek az összes lehetséges elkövetőre nézve, csupán azt vizsgálhatja, hogy a teljeskörűen befogadott feljelentésben, illetőleg a feljelentéskiegészítésben ezek az adatok szerepeltek-e.

Nyilvánvaló, hogy ezen szabályok miatt a hatóságok, illetve nyomozó hatóságok által tett feljelentések esetén elvárt, hogy minél szakszerűbben, az ismert személyekre és tényekre minél inkább kiterjedőbben rögzítsék az ismert adatokat, ami egyértelművé teheti azt, hogy a nyomozás valójában milyen személyi körre és milyen ténybeliségre terjed ki. Ilyen hatóság által tett feljelentés esetén a későbbi vitás kérdéseket is csökkenti, ha kerüli az olyan szófordulatokat, mint például „papírok pénz ellenében történő aláírása”. Összességében tehát megállapítható, hogy a nyomozás elrendelése olyan eljárási cselekmény, ami félbeszakítja az elévülést és jelen esetben az eldöntendő kérdés az, hogy a nyomozó hatóság 2019. november 14. napján tett feljelentése alapján 2019. november 19. napján elrendelt nyomozás a VI. rendű vádlott vonatkozásában félbeszakította-e az elévülést vagy sem.

A nyomozó hatóság feljelentéséből egyértelműen megállapítható, hogy a nyomozás elrendelésének alapja egy hamis magánokirat, amelyet H. Z. vevőként írt alá és ezen vevői közreműködés pénz ellenében történt. Az adásvétel mint kétoldalú jogviszony jellegéből következik, hogy ha vevői oldalon valótlanul tartalmazza az okirat, hogy a vevő részéről pénzfizetés történt, hiszen a feljelentés szerint is pénz ellenében történt az aláírás, akkor az eladói oldalon is valótlanul tartalmazza, hogy az eladó a szerződéskötés során ellenértékhez jutott hozzá. Figyelemmel arra, hogy ez a hamis magánokirat egy cégeladással, -vásárlással kapcsolatos okirat volt, nem csupán a feljelentésben nevesített vevőnek, hanem az eladónak is tudatában kellett annak lennie, hogy ezen hamis okirat a későbbiekben felhasználásra fog kerülni. Az elévülés félbeszakadása szempontjából tehát még annak sincs jelentősége, hogy a később megállapítandó bűncselekmény hamis magánokirat jogosulatlan felhasználása (Btk. 345. §) vagy a Btk. 342. §-ában meghatározott közokirat-hamisítás bűntette lesz-e. Mindennek azért van jelentősége, mert a jelen ügyben vizsgált feljelentés alapján az elévülés az eladó vonatkozásában akkor is félbeszakad, ha a cselekmények minősítése a későbbi bizonyítás eredményétől függően nem az úgynevezett intellektuális közokirat-hamisítás bűntette (Btk. 342. §), ha az eladó esetleg igazolja, miszerint nem volt tudomása arról, hogy a vevőnek nem állt szándékában a Kft. működtetése, valós gazdasági tevékenység végzése és az sem, hogy ügyvezetővé váljon. A feljelentés alapján azt feltétlenül tudta, hogy valótlan az okirat abból a szempontból, hogy az 1 millió forint ellenérték átadása nem valós. Ennek azért van jelentősége, mert a közhitelű cégnyilvántartásba mint közokiratba a tulajdonos és ügyvezető személyének változása bekerül, de az üzletrész eladási értéke nem. A feljelentésből az is kiderült, hogy ezen okirat felhasználásra kerül majd cégbíróság előtti eljárásban.

A Btk. 28. § (1) bekezdés alapján az elévülést félbeszakítja az elkövető ellen foganatosított büntetőeljárási cselekmény. Ezért nem szükséges, hogy az elkövető ismert legyen. Az ismeretlen elkövető ellen elrendelt nyomozás is félbeszakítja az elévülést. Jelen ügyben az igen ’szűkszavú’ feljelentés szerint a cégnyilvántartásban valótlanul került bejegyzésre 2015. február 17. napján, hogy a Kft. tulajdonosa és cégjegyzésre jogosult tagja lett H. Z. terhelt. A közokirat-hamisítás [Btk. 342. § (1) bekezdés c) pont] valamennyi tényállási elemét tartalmazta a feljelentés. Ebből következően ezen bűncselekményt megvalósító valamennyi ismert vagy ismeretlen elkövető vonatkozásában az elévülést megszakította a feljelentés függetlenül attól, hogy a nyomozás elrendelésekor rendelkezésre álltak-e az adatok az összes elkövetőre nézve.

Az elévüléssel kapcsolatos bírósági vizsgálat pedig nem arra irányul, hogy nyomozás elrendelésekor a feljegyzésben vagy a teljeskörűen befogadott feljelentésben szerepel-e valamennyi bűncselekmény megnevezése, hanem arra, hogy az annak alapjául szolgáló legfontosabb adatok szerepelnek-e. A kétoldalú jogviszonnyal kapcsolatosan pedig szerepel a feljelentésben a cégvásárlásra vonatkozó „papírok”, azaz a szerződés valótlan volta és annak későbbi hatóság előtti felhasználása. Megállapítható tehát, hogy a nyomozás elrendelése jelen ügyben is a feljelentésben leírt valamennyi bűncselekményre kiterjedt, hiszen feljelentés elutasítására nem került sor, így a később foganatosított minden eljárási cselekmény az érintett bűncselekmény valamennyi ismert elkövetőjével szemben megszakította az elévülést, függetlenül attól, hogy a feljelentés megtételének pillanatában az elkövető személyazonossága ismert volt-e a hatóság előtt vagy sem.

Fel sem merülhet a kétoldalú jogviszony jellegéből adódóan, hogy a VI. rendű vádlott, mint elkövető létezése ne lett volna ismert a hatóság előtt, hiszen a tényekből ismert, hogy a feljelentés tárgyát érintő ügyletben eladóként közreműködött (BH 2016.300.).

Ehhez kapcsolódik azon bírói gyakorlat is, mely szerint a nyomozás elrendelése nem konstitutív hatályú, így a nyomozás elrendelése során meghatározott minősítéshez a nyomozó hatóság sincs kötve. Ez egyben azt is jelenti, hogy a nyomozás elrendelése nem nevesített vagy tévesen megnevezett bűncselekmény tekintetében is megszakítja az elévülést (BH 2021.34.). Ehhez kapcsolódóan, amennyiben a nyomozó hatóság előtt ismert, hogy további elkövetők is vannak az eljárás tárgyát képező bűncselekmény tekintetében, az elévülést a nyomozást elrendelő határozat félbeszakítja (BH 2021.34.).

Ezen túl a nyomozás elrendelése a tettesen túl a társtettesekkel, közvetett tettesekkel és a részesekkel, így felbujtóval, bűnsegéddel szemben is félbeszakítja az elévülést. A rendkívül szűkszavúan megfogalmazott feljelentésből annyi bizonyosan kiderül, hogy fiktív cégvásárlásra (ebből következően cégeladásra) vonatkozó ’papírokat’ (üzletrész-adásvételi szerződést) készítettek, amely okiratok a törvényszékhez kerültek benyújtásra, azaz felhasználásra. Függetlenül attól, hogy ezen cselekmény jogi minősítése a későbbiekben magánokirat jogosulatlan felhasználása, intellektuális közokirat-hamisítás vagy esetleg más bűncselekmény lesz, az ezen jogellenes cselekményben érintett valamennyi elkövetővel szemben félbeszakadt az elévülés.

Mindebből következően tévedett a törvényszék, amikor a VI. rendű vádlott vonatkozásában hatályon kívül helyezte a járásbíróság ítéletét és a VI. rendű vádlottal szemben a felbujtóként elkövetett közokirat-hamisítás bűntette [Btk. 342. § (1) bekezdés c) pont] miatt indult büntetőeljárást megszüntette. A Be. 567. §-ában meghatározott valamely jog törvénysértő megállapítása miatt az eljárás megszüntetése a Be. 608. § (1) bekezdés e) pontja szerinti eljárási szabálysértés. Ezen eljárási szabálysértés másodfokú eljárásban történő megvalósulása esetén a Be. 625. § (2) bekezdés a) pontjából adódóan a harmadfokú bíróságra azt a kötelezettséget teszi, hogy a másodfokú bíróság ítéletét hatályon kívül helyezze és a másodfokú bíróságot új eljárásra utasítsa.

A Be. 617. §-a és 611. § (1) bekezdése alapján az ítélőtábla a másodfokú bíróságnak a megismételt eljárásra azt az iránymutatást adja, hogy a járásbíróság ítéletével szemben bejelentett fellebbezést az általános szabályok szerint intézze el, figyelmen kívül hagyva az elévülés bekövetkeztére vonatkozó téves megállapítást. A korábban kifejtettek szerint az elévüléssel kapcsolatos jogi állásfoglalás a tényállás megalapozottságát nem érinti, így a megismételt eljárásból a Be. 14. § (3) bekezdés c) pontja alapján a hatályon kívül helyezett határozat meghozatalában részt vett bírák nincsenek kizárva.