• Tartalom

2025. évi CXIV. törvény

2025. évi CXIV. törvény

a 2027. évi kis népszámlálásról1

2025.12.30.

[1] A hivatalos statisztikáról szóló 2016. évi CLV. törvény 8. § (2) bekezdés d) pontja alapján a Központi Statisztikai Hivatal feladata a népesség adatainak összeírása céljából időszakonként törvényben meghatározott módon népszámlálás, illetve kis népszámlálás végrehajtása és az ezekből származó adatok közzététele.

[2] A Központi Statisztikai Hivatal két népszámlálás közötti időszakban mintavételes kis népszámlálást 1963 óta hajt végre annak érdekében, hogy a legutóbbi népszámlálás óta bekövetkezett változásokat mérje.

[3] Mindezek miatt, és annak érdekében, hogy a következő, teljes körű népszámlálás végrehajtása elsősorban adminisztratív adatokra épülhessen, a Központi Statisztikai Hivatalnak megfelelően elő kell készítenie a saját regisztereit, adatbázisait. Ehhez kiemelten fontos forrás a kis népszámlálás mint nagymintás, kötelező lakossági adatfelvétel.

[4] A következő kis népszámlálás a népszámlálás témakörébe tartozó adatok gyűjtésére terjed ki, különös tekintettel azokra, amelyekre vonatkozóan nem áll rendelkezésre más adatforrás.

[5] A fentiek alapján a kis népszámlálás a népszámláláshoz hasonlóan személyes adatokat gyűjt és tárol, ezért az azt elrendelő törvény rendelkezik az adatfelvétel részletes tematikájáról, a megvalósítás módjának részleteiről és a résztvevők feladatairól.

[6] Az Országgyűlés az Alaptörvény 1. cikk (2) bekezdés b) pontja alapján a 2027. évi kis népszámlálásról a következő törvényt alkotja:

1. § (1) A Magyarország területén 2027. október 1-jén 0 órakor fennálló állapot alapulvételével a természetes személyekről és a lakásokról összeírást (a továbbiakban: kis népszámlálás) kell tartani.

(2) A kis népszámlálás kiterjed

a) a Magyarország területén élő vagy 12 hónapnál rövidebb ideig külföldön tartózkodó, de Magyarországon lakóhellyel, illetve tartózkodási hellyel rendelkező magyar állampolgárokra,

b) a Magyarország területén három hónapnál hosszabb ideig tartózkodó

ba) EGT-állampolgárokra,

bb) harmadik országbeli állampolgárokra és

bc) hontalan személyekre

[az a) és b) pont szerinti személyek a továbbiakban együtt: természetes személyek], valamint

c) az ország területén lévő lakásokra, lakott üdülőkre, lakott egyéb lakóegységekre (a továbbiakban együtt: lakások) és a közösségi éjszakai elhelyezést szolgáló intézményekre – így különösen a gyermekvédelmi szakellátás intézményei, diákotthonok, kollégiumok, munkavállalók elhelyezését szolgáló intézmények, tartós és átmeneti elhelyezést biztosító szociális intézmények, büntetés-végrehajtás intézményei – (a továbbiakban: intézetek).

(3) A kis népszámlálás a Magyarország területén lévő lakások, intézetek – a Központi Statisztikai Hivatal (a továbbiakban: KSH) által matematikai módszerrel kiválasztott – három százalékát és az azokban lakó természetes személyeket érinti.

(4) A kis népszámlálást internetes önkitöltéses, telefonos, valamint személyes interjús módszerrel kell végrehajtani. Az adatszolgáltatás módját az adatszolgáltatásra kötelezett természetes személy választja meg.

(5) Az adatfelvételt 2027. október 1. és 2027. november 7. között kell végrehajtani. Az adat-előkészítési, adatfeldolgozási folyamat 2028. november 7-ig tart.

(6) A (2) és (3) bekezdésben foglaltak szerint kiválasztott lakások és intézetek lakóit a kijelölésről és az adatszolgáltatási kötelezettségről, valamint az annak teljesítésével kapcsolatos egyéb információkról a KSH az adatszolgáltatást megelőzően értesíti.

2. § (1) A kis népszámlálás során az adatszolgáltatás a természetes személyek, a lakások, valamint az intézetek következő adatköreinek az összeírására terjed ki:

a) a természetes személyekre vonatkozóan: családi és utónév, anyja születési neve, születési nem, születési hely és idő, állampolgárság, lakcím, a lakáshasználat jogcíme, családi állapot, családi állás, élve született gyermekek száma és születési ideje, iskolába járás, iskolai és szakmai végzettség, digitális jártasság, nyelvismeret, gazdasági aktivitás, foglalkozás, munkáltató és munkahely, egészségi állapot;

b) a lakásokra vonatkozóan: természetbeni cím, rendeltetés (típus), tulajdoni jelleg, helyiségeinek száma, alapterület, kommunális ellátottság, felszereltség, építési év, falazat, felújítottság;

c) az intézetekre vonatkozóan: természetbeni cím, rendeltetés, férőhelyek száma.

(2) A kis népszámlálás során felvett adatok vonatkozásában olyan technikai megoldást kell alkalmazni, amely az 1. § (4) bekezdésében meghatározott adatszolgáltatási módok alkalmazása folyamán az adatrögzítés pillanatában automatikus módon elvégzi az adatok álnevesítését.

(3) A (2) bekezdés szerint álnevesített adatok

a) kapcsolata a természetes személyekkel kizárólag a kisnépszámlálás-adatok előkészítésével, feldolgozásával összefüggő célból a cél eléréséig szükséges mértékben és ideig állítható helyre;

b) kizárólag a kisnépszámlálás-adatok előkészítésével, feldolgozásával összefüggő célból, a cél eléréséig szükséges mértékben és ideig kapcsolhatók össze a 6. § (1) bekezdésében felsorolt adminisztratív adatokkal.

(4) A kis népszámlálás adatfeldolgozását követően az álnevesített adatállomány a hivatalos statisztikáról szóló 2016. évi CLV. törvény (a továbbiakban: Stt.) 40. § (3) bekezdésének megfelelően kapcsolható össze más, a KSH kezelésében lévő adatállománnyal.

3. § (1) Az adatszolgáltatás a KSH által a mintába kijelöltek számára kötelező. Az adatszolgáltatók kötelesek a 2027. évi kis népszámlálás körébe tartozó adatokat a valóságnak megfelelően megadni.

(2) Az adatszolgáltatás az egészségi állapotra vonatkozóan önkéntes.

(3) Az adatszolgáltató a természetes személyeknek a személyes adatok kezelése tekintetében történő védelméről és az ilyen adatok szabad áramlásáról, valamint a 95/46/EK irányelv hatályon kívül helyezéséről szóló, 2016. április 27-i (EU) 2016/679 európai parlamenti és tanácsi rendelet 16. cikkében foglalt, helyesbítéshez való jogával a statisztikai adatfeldolgozás megkezdéséig élhet. A KSH nem köteles az adatszolgáltató által kért helyesbítést elvégezni, ha az a statisztikai adatfelvételi módszertan alkalmazását vagy más, statisztikai szakmai szempontokat sértene, vagy az lehetetlen.

(4) A kis népszámlálás során gyűjtött adatok kizárólag statisztikai célra használhatók.

4. § (1) A kis népszámlálás előkészítését, az internetes önkitöltés és a személyes interjú általi adatgyűjtés lebonyolítását, a telefonos interjús adatgyűjtés szakmai felügyeletét, továbbá az adatok előkészítését, feldolgozását és közzétételét a KSH végzi.

(2) A Magyar Honvédség és a rendvédelmi szervek által fenntartott intézetek, valamint az ezekben az intézetekben élők vonatkozásában a kis népszámlálás helyi előkészítéséért és az adatfelvétel végrehajtásáért az intézet vezetője a felelős.

(3) A kis népszámlálás végrehajtásáért felelős, (2) bekezdésben megjelölt személyek a kis népszámlálás során felvett adatokba nem tekinthetnek bele.

5. § (1) A KSH az 1. § (4) bekezdésében meghatározott adatszolgáltatás céljából informatikai rendszert (a továbbiakban: Rendszer) működtet.

(2) A Rendszerben történő adatszolgáltatás a digitális államról és a digitális szolgáltatások nyújtásának egyes szabályairól szóló 2023. évi CIII. törvény (a továbbiakban: Dáptv.) 34. § (1) bekezdésének alkalmazásában nem minősül elektronikus azonosításhoz kötött elektronikus ügyintézési cselekménynek.

(3) Internetes önkitöltés esetében a Rendszerben történő adatszolgáltatás az első belépést követően – a Dáptv. rendelkezéseinek megfelelően – a Rendszerben biztosított egyedi azonosítási folyamat során a regisztrációt követően kapott egyedi azonosítóval történik.

(4) A Rendszer rögzíti és visszaigazolja az adatszolgáltatás időpontját, amely egyben az adatszolgáltatási kötelezettség teljesítésének időpontja.

(5) A Rendszer a kitöltött kérdőívet az 1. § (5) bekezdésében meghatározott adatfelvételi időszak végéig megőrzi. Ezt követően a keletkezett adatállományok kezelésére a 2. § (2)–(4) bekezdése az irányadó.

(6) Ha a Rendszer az adatfelvételre megjelölt határnapokon legalább négy órán keresztül nem elérhető üzemzavar vagy üzemszünet miatt, az adatfelvételre megadott határidőt a KSH elnöke további egy nappal kiterjeszti, és erről a KSH a honlapján közleményt tesz közzé.

6. § (1) A kis népszámlálás céljából az adatfeldolgozás lezárásáig a KSH egyedi azonosításra alkalmas módon térítésmentesen átveheti és kezelheti, valamint a kis népszámlálás adatainak előkészítésekor és feldolgozásakor – az Stt. rendelkezéseivel összhangban, a hiányzó adatok pótlása, valamint a teljeskörűsítés érdekében – összekapcsolhatja egymással és a 2. § (2) és (3) bekezdése szerint a kis népszámlálás során felvett adatokkal a következő adminisztratív nyilvántartások adatait:

a) a Központi Címregiszter vonatkozásában az ingatlanok címadatai;

b) a Személyiadat- és lakcímnyilvántartás vonatkozásában a természetes személyek természetes személyazonosító adatai, személyi azonosítója, állampolgársága, lakcíme, családi állapota, a nyilvántartásból kikerülés oka;

c) az idegenrendészeti nyilvántartás vonatkozásában a nyilvántartásban szereplő természetes személyek természetes személyazonosító adatai, állampolgársága, lakóhelye, egyéb demográfiai jellemzői;

d) a menekültügyi nyilvántartás vonatkozásában a nyilvántartásban szereplő természetes személyek természetes személyazonosító adatai, állampolgársága, lakóhelye, egyéb demográfiai jellemzői;

e) a Köznevelési Információs Rendszer vonatkozásában a gyermek, illetve a tanuló köznevelési intézményekkel fennálló jogviszonya, valamint a megszerzett végzettsége, a nyilvántartásban szereplő természetes személyek természetes személyazonosító adatai, Társadalombiztosítási azonosító jele, Oktatási azonosítója, állampolgársága, lakóhelye;

f) a Szakképzés Információs Rendszer vonatkozásában a tanuló, illetve a képzésben részt vevő személy szakképző intézményekkel fennálló jogviszonya, valamint a megszerzett végzettsége, a nyilvántartásban szereplő természetes személyek természetes személyazonosító adatai, Társadalombiztosítási azonosító jele, Oktatási azonosítója, állampolgársága, lakóhelye;

g) a Felsőoktatási Információs Rendszer vonatkozásában a hallgató felsőoktatási intézménnyel fennálló jogviszonya, valamint a megszerzett végzettsége, a nyilvántartásban szereplő természetes személyek természetes személyazonosító adatai, Társadalombiztosítási azonosító jele, Oktatási azonosítója, állampolgársága, lakóhelye;

h) az Ellátotti-, nyugdíj-, jogszerzési nyilvántartás vonatkozásában az ellátottságra vonatkozó adatok, a nyilvántartásban szereplő természetes személyek természetes személyazonosító adatai, Társadalombiztosítási azonosító jele, állampolgársága, lakóhelye;

i) a szociális ellátások nyilvántartása vonatkozásában az ellátottságra vonatkozó adatok, a nyilvántartásban szereplő természetes személyek természetes személyazonosító adatai, Társadalombiztosítási azonosító jele, állampolgársága, lakóhelye;

j) a családtámogatási nyilvántartások vonatkozásában az ellátottságra vonatkozó adatok, a nyilvántartásban szereplő természetes személyek természetes személyazonosító adatai, Társadalombiztosítási azonosító jele, állampolgársága, lakóhelye;

k) a magyar és külföldi munkavállalók és egyéni vállalkozók adó és járulék adatbázisainak nyilvántartásai vonatkozásában a gazdasági aktivitás, foglalkozás, munkáltató, munkahely, a nyilvántartásban szereplő természetes személyek természetes személyazonosító adatai, Társadalombiztosítási azonosító jele, Adóazonosító jele, állampolgársága, lakóhelye;

l) az egészségbiztosítási nyilvántartás vonatkozásában az ellátottságra vonatkozó adatai, a nyilvántartásban szereplő természetes személyek természetes személyazonosító adatai, Társadalombiztosítási azonosító jele, állampolgársága, lakóhelye;

m) az álláskeresők nyilvántartása vonatkozásában az ellátottságra vonatkozó adatok, a nyilvántartásban szereplő természetes személyek természetes személyazonosító adatai, Társadalombiztosítási azonosító jele, Adóazonosító jele, állampolgársága, lakóhelye;

n) az Egységes Elektronikus Közműnyilvántartási Rendszer vonatkozásában a nyilvántartásban szereplő ingatlanok kommunális ellátottságra vonatkozó adatok és címadatok;

o) az ingatlan-nyilvántartás vonatkozásában a földhivatali nyilvántartásban szereplő ingatlanok adatai és térképi adatbázisa (földrészlet, épületgeometria).

(2) Az (1) bekezdésben foglalt adatátadásokra az Stt. 28. §-át kell alkalmazni.

7. § Felhatalmazást kap a Kormány, hogy rendeletben szabályozza

a) a kis népszámlálás megszervezésével kapcsolatos feladatokat,

b) a kis népszámlálás végrehajtásában résztvevők feladatait,

c) a 2. § (1) bekezdésében felsorolt, valamint a 6. § (1) bekezdésében foglalt adatkörökön belüli részletes adattartalmat,

d) az adatszolgáltatással összefüggő technikai szabályokat.

8. § Ez a törvény a kihirdetését követő nyolcadik napon lép hatályba.

Dr. Sulyok Tamás s. k.,
köztársasági elnök

Kövér László s. k.,
az Országgyűlés elnöke

1

A törvényt az Országgyűlés a 2025. december 10-i ülésnapján fogadta el. A kihirdetés napja: 2025. december 22.

  • Másolás a vágólapra
  • Nyomtatás
  • Hatályos
  • Már nem hatályos
  • Még nem hatályos
  • Módosulni fog
  • Időállapotok
  • Adott napon hatályos
  • Közlönyállapot
  • Indokolás
Jelmagyarázat Lap tetejére