BK ÍH 2025/117.

A jogosult csak a lefoglalt készpénz lefoglalásának megszüntetése és kiadása esetén igényelhet kamatot, az a számlapénz vonatkozásában nem érvényesíthető [11/2003. (V. 8.) IM–BM–PM együttes rendelet 89. §; 1/2022. BPJE határozat].

A törvényszéken az I. r. vádlott és társaival szemben büntetőeljárás van folyamatban, melyben az ügyészség a II. r. vádlottat mint visszaesőt többrendbeli, a Btk. 396. § (1) bekezdés a) pontjában meghatározott és a (3) bekezdés a) pontja szerint, (4) bekezdés a) és b) pontjai szerint, az (5) bekezdés a) és b) pontjai szerint minősülő bűnszervezetben elkövetett költségvetési csalás bűntettével, mint bűnsegédet, valamint 30 rendbeli, egyes esetekben folytatólagosan elkövetett, a Btk. 345. §-ában meghatározott és aszerint minősülő hamis magánokirat felhasználásának vétségével mint bűnsegédet vádolja.

A NAV Bűnügyi Igazgatósága határozatával zár alá vételt rendelt el ingatlan, majd az annak helyébe lépő pénzösszeg vonatkozásában a II. r. vádlott terhére. Ezen túlmenően 9 762 000 forint és 12 160 euró készpénz lefoglalására is sor került.

A II. r. vádlott indítványára a törvényszék a 2024. szeptember 3. napján elsőfokon véglegessé vált végzésével a II. r. vádlottal szemben folyamatban lévő vagyoni kényszerintézkedések részbeni megszüntetéséről, majd a NAV bűnügyi letéti számlán kezelt 94 654 469 Ft és a Magyar Államkincstárnál elhelyezett 12 160 euró II. r. vádlott bankszámlájára történő átutalásáról rendelkezett. A forintban meghatározott összeg II. r. vádlott részére történő átutalását a NAV 2024. szeptember 24. napján teljesítette. A hatósági letétbe elhelyezett, összesen 12 160 euró kifizetését pedig a Magyar Államkincstár végezte el.

Ezt követően a vádlott a tőle lefoglalt készpénz és a zár alá vett ingatlan helyébe lépő megváltási összeg vonatkozásában kamat megállapítása és megfizetése iránt terjesztett elő kérelmet a 11/2003. (V. 8.) IM–BM–PM együttes rendelet 89. §-ára hivatkozással.

A törvényszék végzésével a II.r. vádlott vonatkozásában a tőle lefoglalt, összesen 9 762 000 Ft készpénz után 2 303 832 Ft kamatfizetési kötelezettséget állapított meg, amelyből a 2021. június 15. napjától 2023. december 14. napjáig járó 1 513 110 Ft megfizetésére a vármegyei főügyészség és a NAV Bűnügyi Igazgatósága egyetemlegesen köteles, míg a 2023. december 14. napjától a 2024. szeptember 3. napjáig járó 790 722 Ft megfizetésére a törvényszék köteles. A szintén készpénzben lefoglalt 12 160 euró összeg után 1482 euró kamatfizetési kötelezettséget állapított meg, amelyből a 2021. június 15. napjától 2023. december 14. napjáig járó 1140 euró megfizetésére a vármegyei főügyészség és a NAV Bűnügyi Igazgatósága egyetemlegesen kötelezett, míg a 2023. december 14. napjától a 2024. szeptember 3. napjáig járó 342 euró megfizetésére a törvényszék köteles.

Az elsőfokú bíróság a végzésében megállapított összegű kamatot, így összesen 2 303 832 Ft-ot és 1482 eurót a Be. 308. § (2) bekezdés b) pontja alapján lefoglalta a II.r. vádlottal szemben – bűnösségének megállapítása esetén – alkalmazandó vagyonelkobzás biztosítására. Leszögezte, hogy e körben nem vizsgálható érdemben a kiterjesztett vagyonelkobzási indítvány, arról, csakúgy, mint a jelen lefoglalással érintett vagyon további sorsáról az eljárás végén ügydöntő határozatában fog dönteni.

Ezt meghaladóan a II. r. vádlottnak a NAV Bűnügyi Igazgatósága által zár alá vett ingatlanok helyébe lépett számlapénz vonatkozásában előterjesztett kamatfizetés iránti igényét elutasította. Indokolása szerint a lefoglalással összefüggő közjogi-magánjogi igény érvényesítéséről szóló 1/2022. BPJE határozat [27]–[29] és [39] pontjai rögzítik, miszerint kizárólag készpénz lefoglalása, majd annak megszüntetése esetében fizet kamatot a hatóság a jogosult részére.

A végzés ellen az ügyészség és a II. r. vádlott is fellebbezést terjesztettek elő.

Az ügyészség a jogorvoslati kérelmében az elsőfokú végzés megváltoztatását, ezen belül 2 655 625 Ft, illetve 897 euró kamatfizetési kötelezettség megállapítását indítványozta azzal, hogy abból a vármegyei főügyészséget és a NAV Bűnügyi Igazgatóságát egyetemlegesen 2 061 748 Ft és 508 euró összeg terheli. Álláspontja szerint a törvényszék a kamat mértékét nem megfelelően állapította meg.

A II. r. vádlott a fellebbezésében sérelmezte a részére megállapított kamat lefoglalását az ügyész által indítványozott – a Btk. 74/A. § (1) bekezdés a) pontja, (2) bekezdés o) pontja és a 75. § (1) bekezdés a) pontjára alapított – vagyonelkobzás biztosítására, mivel a kamat nem a vád tárgyává tett bűncselekmények elkövetéséből származik, illetve nem az azt megelőző öt éven belül szerezte, hanem a büntetőeljárás során lefoglalt készpénz után jár a lefoglalás időszakára.

Azzal sem értett egyet, hogy az elsőfokú bíróság kizárólag a lefoglalt készpénz után állapított meg kamatot, mivel – álláspontja szerint – a 2003. évi miniszteri szintű jogszabályi rendelkezés elavult, jogi fogalomkészlete meghaladott, mert nem tartalmaz kamatfizetési kötelezettséget a zár alá vett vagyon helyébe lépő, ideiglenesen elvont számlapénz tekintetében. Ez nem egyeztethető össze a 2017. évi XC. törvény, azaz a hatályos Be. rendelkezéseivel, mivel a jogalkotó elmulasztotta ennek koherenciáját megteremteni.

A fellebbviteli főügyészség átiratában a bejelentett ügyészi fellebbezést módosítva tartotta fenn. Indítványozta az elsőfokú végzés megváltoztatását akként, hogy a másodfokú bíróság a kamatfizetési kötelezettség megállapítására és az összeg megfizetésére kötelezésére, továbbá a megállapított összegű kamat lefoglalására vonatkozó rendelkezést mellőzze, ehelyett a II. r. vádlottnak a kamatfizetés iránti teljes igényét utasítsa el. Indítványozta továbbá a törvényszék korábban véglegessé vált végzésével kiadni rendelt összegek, mint vagyonelkobzás alá eső vagyon lefoglalását a Be. 308. § (2) bekezdés b) pontja alapján, figyelemmel a Btk. 74/A. § (2) bekezdés o) pontjára.

Indokolása szerint a vármegyei főügyészség és a törvényszék helyesen állapították meg, miszerint a kiterjesztett vagyonelkobzás alkalmazhatóságának, valamint az ezen intézkedés alá eső vagyon biztosítására a lefoglalás elrendelésének feltételei fennállnak, azonban a lefoglalás tárgya tekintetében helytelenül foglaltak állást.

Idézte a Btk. 74/A. § (2) bekezdésének o) pontjában, illetve a Be. 308. § (2) bekezdésének b) pontjában rögzített törvényi előírást. Ezek vonatkozásában rámutatott, hogy mind a Btk., mind pedig a Be. törvényi parancsként írja elő a kiterjesztett vagyonelkobzás alkalmazását, illetve a vagyonelkobzás alá eső vagyon lefoglalását. Vagyis ezek tárgyában való döntés során a bíróság nincs ügyészi indítványhoz kötve, hanem hivatalból köteles az anyagi jogi intézkedés és az eljárásjogi kényszerintézkedés alkalmazhatóságát vizsgálni.

A fentiek alapján a törvényszék már akkor is elmulasztotta a kiterjesztett vagyonelkobzás alkalmazhatóságának vizsgálatát, amikor a korábbi végzésében a vádiratban a Btk. 74. § (1) bekezdésének a) pontjára figyelemmel indítványozott vagyonelkobzás összegén felül lefoglalt, illetve a II. r. vádlott által zár alá vétel megváltása címén megfizetett összegekre nézve a lefoglalást megszüntette, és azokat a II. r. vádlottnak kiadni rendelte. A törvényes döntés már ekkor is a lefoglalás hivatalból történő fenntartása lett volna a kiterjesztett vagyonelkobzás alkalmazhatóságára is figyelemmel. Ez esetben az eljárt igazságügyi hatóság számára kamatfizetési kötelezettség sem keletkezhetett volna.

Rámutatott, hogy bár az ügyészi indítvány a II. r. vádlott részére járó kamat összegének a vagyonelkobzás biztosításának céljából való lefoglalására irányult, azonban a büntetőeljárás megindítását követően szerzett vagyon kizárólag csak akkor esik vagyonelkobzás alá, ha az a Btk. 74. § (1)–(3) bekezdéseiben írt feltételeknek megfelel, arra a Btk. 74/A. §-ában írt törvényi vélelem nem terjeszthető ki. Ezért tévedett a törvényszék, amikor a lefoglalást a kamat összegére nézve rendelte el. Utalt arra, hogy a Btk. 74/A. § (3) bekezdése szerint nem rendelhető el vagyonelkobzás az (1) és (2) bekezdés esetében, ha az elkövető bizonyítja, hogy a vagyon nem bűncselekményből származik, márpedig a nyomozó hatóság, az ügyészség és a bíróság által megfizetni rendelt kamat nyilvánvalóan nem bűncselekményből származik.

Megjegyezte, hogy az elsőfokú bíróság a lefoglalás elrendeléséről való döntésével összefüggésben az indokolási kötelezettségének sem tett eleget. Hiányos az indokolás egyrészt a kiterjesztett vagyonelkobzás alá eső vagyonnal kapcsolatos kényszerintézkedés indokoltságának hivatalból történő vizsgálatával kapcsolatban, másrészt az ügyészi indítványnak megfelelő lefoglalás elrendelésével összefüggésben is, amellyel kapcsolatban a végzés mindössze a vagyonelkobzási indítvány tényét jelölte meg.

Összességében a lefoglalás és a büntetőeljárás során lefoglalt dolgok kezelésének, nyilvántartásának, előzetes értékesítésének és megsemmisítésének szabályairól, valamint az elkobzás végrehajtásáról szóló 11/2003. (V. 8.) IM–BM–PM együttes rendelet 89. § (1) bekezdésére hivatkozással kifejtette, mivel jelen ügyben a lefoglalás megszüntetésére a kiterjesztett vagyonelkobzás alkalmazhatóságára figyelemmel idő előtt került sor, ezért a korábban a törvényszék által a II. r. vádlott részére kiadni rendelt összegek után a kamatfizetési kötelezettség jogalapja ténylegesen nem nyílt meg, így a végzés megváltoztatása, a kamatfizetési kötelezettség megállapításának és az összeg megfizetésére kötelezésnek, továbbá a megállapított összegű kamat lefoglalásának a mellőzése indokolt.

A II. r. vádlott az átiratra tett észrevételében továbbra is hivatkozott arra, hogy a lefoglalás és a bűntetőeljárás során lefoglalt dolgok kezelésének, nyilvántartásának, előzetes értékesítésének és megsemmisítésnek szabályairól, valamint az elkobzás végrehajtásáról szóló 11/2003. (V. 8.) IM–BM–PM együttes rendelet 89. § (1) bekezdésének második mondata szerint magyar forint esetében a kamat mértéke minden naptári nap után a felszámítás évére vonatkozó költségvetési törvényben meghatározott jegybanki alapkamatmérték háromszázhatvanötöd része.

Bár a Magyarország költségvetéséről szóló törvények már nagyon régóta nem tartalmaznak jegybanki alapkamat mértéket, ugyanakkor az adott évi költségvetési törvényjavaslathoz kapcsolt mellékletek között, azon belül is az ún. „Makrogazdasági mutatók” alapján számítható ez a mérték. A Magyarország 2024. évi központi költségvetéséről szóló T/4181. számú törvényjavaslat miniszteri részletes indokolásában 2022. évre 13,0%; a 2023. évre 12,8%.

Sérelmezte, hogy a fellebbviteli főügyészség indítványa a törvényszék már végrehajtóvá vált, és törvényesen is végrehajtott végzésében foglaltak felülvizsgálatára irányult, noha a jelen másodfokú eljárás tárgya a kamatfizetésről rendelkező végzés felülbírálata.

Kifejtette, hogy téves a fellebbviteli főügyészség azon álláspontja, miszerint a kamatfizetési kötelezettség megállapítására és az összeg kifizetésére vonatkozó kötelezést mellőzni indokolt, hiszen a törvényszéknek a Btk. 74/A. § (2) bekezdésének o) pontjában és a Be. 308. § (2) bekezdésének b) pontjában rögzítettek alapján hivatalból is vizsgálnia kellett volna, ekként az első fokon eljárt bíróság nem is rendelkezhetett volna a lefoglalások megszüntetéséről sem. Érvelése szerint a Btk. 74/A. § (2) bekezdésének o) pontja nem törvényi parancsot tartalmaz, ezért ennek az anyagi jogi szabálynak az érvényesítése nem feltétlen és automatikus, hanem ennek megállapítása olyan jogalkalmazói feladat, aminek csak a közvádló aktív bizonyítási tevékenysége lehet az alapja.

A vádat benyújtó vármegyei főügyészség ennek a körülménynek a bizonyítását meg sem kíséreltette a nyomozó hatósággal, ebből kifolyólag ezt nem is látta bizonyítottnak a vádemeléskor, emiatt a vádiratában a feltételezett gazdagodás erejéig terjesztett elő vagyonelkobzási indítványt a Btk. 74. § (1) bekezdésének a) pontjában írt okból, erre figyelemmel az ezt meghaladó lefoglalás a továbbiakban nem volt indokolt.

Végül egyetértett a fellebbviteli főügyészség azon álláspontjával, miszerint tévedett az első fokon eljáró bíróság, amikor a kamat összegét lefoglalta. A kamat összege nyilvánvalóan nem bűncselekmény elkövetéséből származik, ezért annak a Be. 308. § (2) bekezdésének b) pontja szerinti lefoglalása nem helytálló, mivel ennek összege nem eshet vagyonelkobzás alá.

A fellebbezések, illetőleg a főügyészi átiratban előadott jogi érvelés az alábbiak szerint nem alaposak.

A II. r. vádlottal szemben a nyomozó hatóság 2021. június 15. napján elrendelte 4 ingatlanra vonatkozó tulajdoni hányada zár alá vételét. A 2021. június 23. napján hozott határozattal elrendelte a II. r. vádlott részére a hitelintézetnél vezetett bankszámlákon lévő számlapénz lefoglalását összesen 5 782 542 Ft összegben.

A 2021. június 15. napján hozott határozattal pedig elrendelte a II. r. vádlotthoz köthető irodában lévő asztalfiókban és széfben tárolt 9 762 000 Ft készpénz és 12 160 euró készpénz lefoglalását.

A vármegyei főügyészség a 2022. május 4. napján hozott határozatával elfogadta a II. r. vádlott védőjének az ingatlanokban lévő tulajdonrészei megváltására irányuló indítványát és megváltási összegként összesen 127 060 000 Ft-ot állapított meg.

Ezt követően az ingatlanokat a II. r. vádlott és a felesége, a vagyoni érdekelt, közösen eladták, a vevő pedig a vételárból a II. r. vádlottat megillető 127 060 000 Ft-ot és a vagyoni érdekeltet megillető 75 070 000 Ft-ot 2022. október 11. napján megfizette a Magyar Állam erre a célra elkülönített bankszámlájára, ami miatt a nyomozó hatóság az ingatlanok zár alá vételét feloldotta és megállapította, hogy a Be. 329. § (6) bekezdése értelmében a befizetett összegek a zár alá vett ingatlanok helyébe léptek.

A vármegyei főügyészség 2023. december 14. napján nyújtott be vádiratot a II. r. vádlottal szemben a fentebb írt, a vád szerint olyan, 2018. január 1. napja és 2021. február 15. napja között, bűnszervezetben elkövetett bűncselekmények miatt, melyek megállapítása esetén vagyonelkobzásnak lehet helye.

A fellebbezéssel támadott végzés felülbírálatának nem tárgya a 2024. szeptember 3. napján véglegessé vált és szeptember 24. napján végrehajtott határozat, az abban foglaltak megváltoztatására tehát nincsen törvényes mód ezen másodfokú eljárásban.

A II. r. vádlott 2024. október 15-ei keltezéssel, a tőle ideiglenesen elvont vagyon után a lefoglalás és a büntetőeljárás során lefoglalt dolgok kezelésének, nyilvántartásának, előzetes értékesítésének és megsemmisítésének szabályairól, valamint az elkobzás végrehajtásáról szóló, a lefoglalás és a büntetőeljárás során lefoglalt dolgok kezelésének, nyilvántartásának, előzetes értékesítésének és megsemmisítésének szabályairól, valamint az elkobzás végrehajtásáról szóló 11/2003. (V. 8.) IM–BM–PM együttes rendelet (a továbbiakban: Rendelet) alapján 15 372 319 Ft összegű kamat fizetésére irányuló kérelmet terjesztett elő.

A 2025. január 31. napján kelt és a törvényszékhez 2025. február 3. napján benyújtott módosított vádirat a Btk. 74. § (1) bekezdés a) pontja alapján a II. r. vádlott vonatkozásában 47 950 073 Ft összegre indítványozott vagyonelkobzást nem érintette.

Ezt követőn az elsőfokú bíróság felhívására a vármegyei főügyészség indítványozta a Btk. 74/A. § (1) bekezdés a) pontja és a (2) bekezdés o) pontja alapján – figyelemmel a Btk. 75. § (1) bekezdés a) pontjára – a meghozandó ügydöntő határozatában vagyonelkobzás elrendelését a II. r. vádlottal szemben a vádlotthoz köthető ingatlanok őt megillető tulajdoni hányadának pénzösszegben kifejezett értékére (127 060 000 Ft), és – felülvizsgálva saját korábbi álláspontját – a tőle az eljárás során lefoglalt, majd a végzés alapján kiadott 9 762 000 Ft és 12 160 euró készpénzre, mely a Btk. 74/A. § (1) bekezdés a) pontja alapján szintén vagyonelkobzás alá esik.

Indítványozta továbbá, hogy a II. r. vádlott kamatfizetés iránt előterjesztett kérelmének a tőle készpénzben lefoglalt 9 762 000 Ft és 12 160 euró vonatkozásában adjon helyt akként, hogy a kamatfizetési kötelezettség a lefoglalás napjától a vádemelés napjáig az ügyészséget és a nyomozó hatóságot egyetemlegesen terheli, a vádemelés napjától azt a bíróság köteles megfizetni. A kérelem további részét utasítsa el. Indítványozta egyúttal, hogy a törvényszék a Be. 308. s§ (2) bekezdés b) pontja alapján a II. r. vádlott részére megállapított kamat összegét a vele szemben megállapítandó vagyonelkobzás biztosítására foglalja le.

A másodfokú bíróság felülbírálatának tárgyát képező végzésben az ügyészi indítványnak megfelelően döntött a törvényszék a II. r. vádlottól lefoglalt készpénz után járó kamat megállapításáról és ezen összeg lefoglalásáról a bűnösség megállapítása esetén alkalmazandó vagyonelkobzás biztosítására.

Magáról a vagyonelkobzásról az elsőfokú bíróság végzése szerint a teljes – a vagyonelkobzás ténybeli alapját is érintő – bizonyítási eljárás lefolytatása után az ügydöntő határozatában fog dönteni.

Az ítélőtábla osztotta az elsőfokú bíróság azon álláspontját, amely szerint a 11/2003. (V. 8.) IM–BM–PM együttes rendelet 89. § (1) bekezdése szerint készpénz lefoglalása esetében a hatóság a jogosult részére csak abban az esetben fizet kamatot, ha a lefoglalás megszüntetésekor azt a jogosultnak visszaadni rendeli.

A hivatkozott jogszabályhely a következőt tartalmazza:

Készpénz lefoglalása esetében a hatóság a jogosult részére csak abban az esetben fizet kamatot, ha a lefoglalás megszüntetésekor azt a jogosultnak visszaadni rendeli. Ebben az esetben a kamat mértéke a lefoglalás foganatosításától a bíróság bűnjelpénz kiadásáról rendelkező határozatának jogerőssé vagy véglegessé válásával, a nyomozó hatóság és az ügyészség határozatának további jogorvoslattal nem támadhatóvá válásával bezárólag, minden naptári nap után a felszámítás évére vonatkozó költségvetési törvényben meghatározott jegybanki alapkamatmérték háromszázhatvanötöd része. A kamat mértékére külföldi fizetőeszköz esetén az azt kibocsátó jegybank által meghatározott, mindenkor hatályos jegybanki alapkamatláb az irányadó.

Helytállóan állapította meg a törvényszék – a lefoglalással összefüggő közjogi-magánjogi igény érvényesítéséről szóló 1/2022. BPJE határozat [27]–[29] és [39] bekezdései alapján –, hogy kizárólag a terhelttől lefoglalt készpénz tekintetében van helye kamat fizetésének.

E körben a Rendelet 89. § (1) bekezdésének fogalmazásából („készpénz lefoglalása esetében”) kétséget kizáró módon következik, hogy a számlapénz után kamatfizetési kötelezettség nem keletkezik, valamint a Be. 329. § (6) bekezdése szerint a megváltás során kifizetett összeg a zár alá vett vagyon helyébe lép, tehát annak jogi sorsát osztja, illetve az ilyen megváltásként történő befizetés esetében is számlapénzről van szó, még ha az nem is az érintett bankszámláján, hanem a hatóság számláján kerül elhelyezésre.

Ezért a II. r. vádlottnak a zár alá vett ingatlanok megváltási összege után előterjesztett kamatkérelmét törvényesen utasította el.

Az elsőfokú bíróság számára e körben hozandó döntés során kötelezően alkalmazandó 11/2003. (V. 8.) IM–BM–PM együttes rendelet 89. § (1) bekezdésének 3. és negyedik mondata értelmében lefoglalt készpénz után járó kamat mértéke a lefoglalás foganatosításától a bíróság bűnjelpénz kiadásáról rendelkező határozatának jogerőssé vagy véglegessé válásával, a nyomozó hatóság és az ügyészség határozatának további jogorvoslattal nem támadhatóvá válásával bezárólag, minden naptári nap után a felszámítás évére vonatkozó költségvetési törvényben meghatározott jegybanki alapkamatmérték háromszázhatvanötöd része. A kamat mértékére külföldi fizetőeszköz esetén az azt kibocsátó jegybank által meghatározott, mindenkor hatályos jegybanki alapkamatláb az irányadó. A jegybanki alapkamat mértékét az MNB adattára tartalmazza a kamatváltozás időpontjai szerint 2024. november 25. napjával bezárólag.

A törvényszék a fizetendő kamat mértékét a forint vonatkozásában tehát a fent hivatkozott rendelet 89. § (1) bekezdése szerint a jegybanki alapkamatmérték, az euró viszonylatában pedig az Európai Központi Bank jegybanki alapkamatmérték alapján helyesen állapította meg.

A kamat lefoglalása törvényes alapjául szolgáló Be. 308. § (1) bekezdése szerint a lefoglalás célja a bizonyítási eszköz, illetve az elkobozható dolog vagy a vagyonelkobzás alá eső vagyon biztosítása a büntetőeljárás eredményes lefolytatása érdekében.

Az ügyészségi átiratban indítványozott vagyonelkobzás egyik jogszabályi alapja a Btk.74/A. § (1) bekezdés a) pontja, mely szerint az ellenkező bizonyításáig vagyonelkobzás alá eső vagyonnak kell tekinteni, és vagyonelkobzást kell elrendelni arra a vagyonra, amelyet az elkövető bűnszervezetben való részvétele ideje alatt szerzett.

A második a Btk. 74. § (2) bekezdés o) pontja, amely alapján az ellenkező bizonyításáig vagyonelkobzás alá eső vagyonnak kell tekinteni, és vagyonelkobzást kell elrendelni arra a vagyonra is, amelyet a bűnszervezetben elkövetett, különösen nagy vagy különösen jelentős vagyoni hátrányt okozó költségvetési csalás [Btk. 396. § (4)–(5) bekezdés] elkövetője a büntetőeljárás megindítását megelőző öt évben szerzett, ha a vagyon, illetve az elkövető életvitele az igazolható jövedelmi viszonyaihoz, személyi körülményeihez képest különösen aránytalan (ún. kiterjesztett vagyonelkobzás).

Helytálló a fellebbviteli főügyészség és a II. r. vádlott azon álláspontja, miszerint a lefoglalt készpénz után járó kamat nem a bűnszervezetben való részvétel során keletkezett és nem a bűncselekmény elkövetését megelőző öt év során került a II. r. vádlott tulajdonába.

Ugyanakkor a vádiratban a Btk. 74. § (1) bekezdés a) pontja alapján – a bűncselekmény elkövetéséből eredő vagyonra, amelyet az elkövető a bűncselekmény elkövetése során vagy azzal összefüggésben szerzett – a II. r. vádlott vonatkozásában 47 950 073 Ft pénzösszegre is indítványozott az ügyészség vagyonelkobzást, melynek fedezetéül szolgálhat a kamat a Btk. 75. § (1) bekezdés a) pontja szerint, ha a vagyonelkobzás alá eső eredeti vagyon már nem lelhető fel. Ilyen értelemben tehát a kamat összege vagyonelkobzás alá eshet és a Be. 308. § (2) bekezdés b) pontban írt lefoglalásnak van helye.

Mindezekre tekintettel az ítélőtábla a Be. 598. § (1) bekezdés g) pontja szerint tanácsülésen eljárva, a törvényszék fellebbezéssel támadott végzését a Be. 605. § (1) bekezdés szerint helybenhagyta.