PÜ BH 2025/12

[1] A felek egy osztatlan közös tulajdonú ingatlan tulajdonosai voltak. Az alperes a tulajdoni hányadát adásvétel útján értékesíteni kívánta, és ezért arra adásvételi előszerződést kötött, amelyben a szerződő felek úgy állapodtak meg, hogy az alperes az általa használt és birtokolt ingatlanrészt válaszfallal elválasztja. A felek jogi képviselőik útján megállapodtak abban, hogy az elválasztó fal létesítésében együttműködnek és a kivitelezés időpontjáról egyeztetnek.

[2] Az alperes a megegyezés szerinti időpont előtti napon, 2021. április 8-án kezdte meg a munkálatokat, amelynek során a fém válaszfal elemeinek feldarabolására elektromos flexet használt. A munkálatok elvégzésében a fia is segítségére volt. A munkálatok hanghatása a felperest a délutáni órákban zavarta, ezért az alperes által használt kéziszerszám áramellátását megszüntette. Ebből a felek között vita és szóváltás keletkezett, amelynek során az alperes a felperest ököllel állon ütötte. A felperes jobb könyöke horzsolásos sérülést szenvedett és vérzett.

[3] A felperes a szóváltás közben kihívta a rendőrséget. A helyszínre érkező rendőrök a felperest tájékoztatták, hogy a történtekkel kapcsolatban bejelentést tehet.

[4] A felperes feljelentése alapján indult büntetőeljárásban az ügyészség úgy rendelkezett, hogy az alperes cselekménye a garázdaság törvényi tényállását nem valósította meg, és ezért az nem közvádra üldözendő bűncselekmény, ugyanakkor a könnyű testi sértés vétségének gyanúját veti fel. Emiatt az iratokat a magánvádas eljárás lefolytatása céljából az illetékes bíróságnak megküldte.

[5] A felperes keresetében annak megállapítását kérte, hogy az alperes megsértette a testi épséghez és az egészséghez fűződő személyiségi jogát azzal, hogy 2021. április 8-án erőteljesen falhoz lökte, majd jobb kézzel, ököllel állon vágta. Keresetében kérte továbbá az alperes 200 000 forint sérelemdíj és annak 2021. április 9-től számított késedelmi kamata megfizetésére kötelezését.

[6] Az alperes érdemi ellenkérelmében a kereset elutasítását kérte.

[7] Az elsőfokú bíróság ítéletével megállapította, az alperes azzal, hogy 2021. április 8-án jobb kézzel, ököllel állon vágta a felperest, megsértette a felperes testi épséghez fűződő személyiségi jogát. Ezt meghaladóan a keresetet elutasította.

[8] Utalt arra, hogy a büntetőeljárásban az alperes büntetőjogi felelősségét nem állapították meg.

[9] A megtekintett kamerafelvétel alapján igazolhatónak tartotta, hogy a felek tettlegességig folyó vitája az alperes által végzett munkálatokkal összefüggésben alakult ki. Megállapította azt is, hogy a felek egymással folytatott lökdösődése közben vágta állon ököllel az alperes a felperest, és ez a dulakodás eredményezte, hogy a felperes jobb könyökén horzsolás is keletkezett. Figyelemmel volt arra, hogy a felperes testi épségének megsértését az alperes sem vitatta. A kamerafelvétel alapján ugyanakkor nem találta igazoltnak, hogy az alperes „durván nekiesett” a felperesnek, és a tettlegességig jutó folyamatot az alperes indította el. A rendelkezésre álló adatok alapján azt sem tudta megállapítani, hogy a felperes mellkasán az alperes magatartása következtében megsérült. Nem tartotta igazolhatónak továbbá azt, hogy a felperes könyökének vérző sérülése annak eredménye volt, hogy az alperes őt nagy erővel a falnak lökte. A felperes egészségének az alperes magatartásával összefüggő sérelmét (alvászavar, vérnyomásprobléma, vércukorprobléma) erre vonatkozó adatok hiányában nem tudta megállapítani.

[10] Mindezekre figyelemmel, a Polgári Törvénykönyvről szóló 2013. évi V. törvény (a továbbiakban: Ptk.) 2:51. § (1) bekezdés a) pontja alapján azt állapította meg, hogy a felperes Ptk. 2:43. § a) pontjában nevesített testi épséghez fűződő jogának sérelme (arcsérülés) az alperes magatartása folytán következett be.

[11] A személyiségi jogok megsértésének megállapítása és a sérelemdíj megfizetése iránti kereset vizsgálata során a munkálatokból eredő zajszint mértékét nem tartotta relevánsnak.

[12] A sérelemdíj megfizetése iránti kereset tekintetében értékelte, hogy az alperes tevőlegességével a vitarendezés társadalmilag is elfogadható kereteit túllépte, és az a felperes jogsérelmét eredményezte. Figyelembe vette azonban azt is, hogy a felperes a konfliktus kialakulásában és elfajulásában aktív szerepet játszott azzal, hogy többször is megszüntette az alperes által végzett tevékenység áramellátását. A felperes fizikai sérüléseit csekély súlyúaknak minősítette, amelyek orvosi ellátást nem igényeltek. Hivatkozott arra, hogy a felperes az esettel összefüggő mentális sérüléseit a perben nem tudta igazolni. Csupán azt tartotta bizonyítottnak, hogy a felperes az esetet követően nyugtalanabb volt, éjszaka többször felébredt, az alvás hiánya azonban a munkavégzésben nem befolyásolta. Azt pedig nem tartotta megállapíthatónak, hogy a felperesnek az esettel összefüggésben vérnyomásproblémája alakult ki, mint ahogy a vércukorproblémát sem tartotta az esettel összefüggésbe hozhatónak.

[13] A fentiekre figyelemmel az objektív és helyreállító erkölcsi jellegű szankció, vagyis a jogsértés tényének megállapítása mellett nem tartotta indokoltnak azt reparatív és preventív (részben represszív) eszközzel kiegészíteni. Emiatt a sérelemdíj megfizetése iránti keresetet elutasította.

[14] A felperes fellebbezése folytán eljárt másodfokú bíróság ítéletével az elsőfokú bíróság ítéletének fellebbezett – a sérelemdíj megfizetése iránti keresetet elutasító – rendelkezését megváltoztatta, és kötelezte az alperest 200 000 forint és annak 2021. április 9-től a kifizetés napjáig járó késedelmi kamata felperes javára történő megfizetésére.

[15] Mindenekelőtt utalt arra, hogy az elsőfokú bíróság ítélete megfelelően tartalmazta a megállapított tényeket, és e tényállás megállapítása a polgári perrendtartásról szóló 2016. évi CXXX. törvény (a továbbiakban: Pp.) 279. § (1) bekezdése szerint, a rendelkezésre álló bizonyítékok alapján történt. Az alperes által végzett munka fokozott zajhatásának csendháborításként való minősítését és a tényállásban történő szerepeltetését ugyanakkor szükségtelennek tartotta. Ezzel szemben annak tulajdonított jelentőséget, hogy a flexszel való munkavégzés köztudomásúan rendkívül kellemetlen és erős hanghatással jár, különösen, ha azt közvetlen közelről tapasztalják.

[16] Tévesnek nevezte azt a fellebbezési hivatkozást, hogy az elsőfokú bíróság a nagy zajhatással járt tevékenységet nem tartotta relevánsnak olyan körülmények között, hogy ez a tevékenység váltotta ki a konfliktust. Ezzel szemben rámutatott: az elsőfokú bíróság kifejezetten kitért arra, hogy a felperes a munkálatokkal járó fokozott hanghatás miatt szüntette meg az áramellátást, majd szóváltás alakult ki a felek között, és a konfliktus tettlegességig fajult. Kiemelte továbbá, hogy az elsőfokú bíróság a tényállásban a felperes jobb könyökének ledörzsölődését és vérzését is rögzítette, és a jogi indokolás szerint ezt a sérülést a felek dulakodása eredményezte. Egyetértett az elsőfokú bírósággal abban, hogy a könyök sérülésének közvetlen oka, az azzal kapcsolatos mozdulatsor a képfelvételeken nem volt látható.

[17] Helytállónak ítélte az elsőfokú bíróságnak azt a bizonyítékértékelését is, hogy a felperes mellkasi sérülését nem állapította meg. A felvételeket erre sem tartotta alkalmasnak, és hivatkozása szerint azokon semmiféle lökés nem volt tapasztalható. Fontos körülménynek tartotta ugyanakkor, hogy a felperes megállapítási keresete az utóbbi momentumra is kiterjedt, és bár az elsőfokú bíróság a keresetet ebben a részében elutasította, a fellebbezés a jogsértés eltérő megállapítására nem terjedt ki. Ebből következően a megállapított jogsértés után járó sérelemdíj megítélése körében a felperes által állított mellkasi behatást, illetve sérülést nem tartotta figyelembe vehetőnek.

[18] Nem osztotta az alperes önhatalommal kapcsolatos érvelését. Álláspontja szerint a Ptk. 5:6. § (1) bekezdése szerinti, a birtok megvédéséhez szükséges mértéken bizonyosan túlmutat az, hogy az alperes az áramellátás biztosítása érdekében visszaszerezze a kábelt, és még meg is üsse a felperest. Az ütésnek megfeleltethető támadó magatartást nem tudott azonosítani, és azzal nem tekintette egyenértékűnek a szerszám áramellátásból való kihúzását.

[19] Nem értett egyet az elsőfokú bíróságnak a sérelemdíj alkalmazása és megfizetése tekintetében kifejtett álláspontjával. Hangsúlyozta: a felperesnek a Ptk. 2:52. § (1) bekezdése alapján azt kellett igazolnia, hogy nem vagyoni sérelme keletkezett a személyiségi jogsértés eredményeként. Abból indult ki, hogy a felperesnek az áramellátás többszöri megszüntetése miatt reálisan nem kellett számolnia azzal, hogy vele szemben az alperes tettlegességet fog alkalmazni. Ehhez képest rögzítette: a felperesnek nem vagyoni sérelme keletkezett azáltal, hogy az általa is használt ingatlanrészen az alperes úgy kívánta rendezni az áramellátásának biztosítását, hogy a felperest egy ütéssel távol tartja. A testre mért ütést az erejétől és a következményétől függetlenül olyan eseménynek tartotta, amely bizonyos mértékű lelki megrázkódtatást nyilvánvalóan okoz egy olyan személynek, aki ilyen jellegű konfliktushoz nincs hozzászokva.

[20] Az alperes által előadottakat olyan szempontból is vizsgálta, hogy az általa állított önhatalom alkalmazása szolgálhat-e a sérelemdíj-fizetési kötelezettség alóli kimentésre, figyelemmel a Ptk. 2:52. § (2) bekezdésének utaló szabályára, a Ptk. 6:519. § második mondatára és a Ptk. 1:4. § (1) bekezdésére. Ezzel összefüggésben arra a következtetésre jutott, hogy az alperes a nem vagyoni sérelem okozása alól eredménnyel nem tudta magát kimenteni, és az adott helyzetben a részéről történt ütés túlmutatott az általában elvárhatóság mércéjén.

[21] A Ptk. 2:52. § (3) bekezdésében foglalt körülmények értékelésével a jogsértést közepes súlyúnak minősítette, mivel az egyszeri volt, nem elemi erejű, a közvetlenül érintetteken kívül csak egy személy észlelhette, és a jogsértés a felperes által is tulajdonolt területen történt. Figyelembe vette továbbá, hogy az alperes szándékosan ütötte meg a felperest, még akkor is, ha ebben a felperes magatartása által kiváltott indulat mozgatta. A felperesre gyakorolt hatásokkal kapcsolatban osztotta az elsőfokú bíróság ítéletének indokait. Megállapította továbbá, hogy a felperes által követelt sérelemdíj összege a bírósági gyakorlatban alkalmazott minimumértéket közelítette, és a felperes nem vagyoni sérelmével arányban állt, ezért azt a felperes javára megítélte.

[22] A jogerős ítélet ellen az alperes terjesztett elő felülvizsgálati kérelmet, amelyben annak hatályon kívül helyezését és az elsőfokú bíróság ítéletének helybenhagyását kérte.

[23] Megsértett jogszabályhelyként a Ptk. 1:4. §-át, 2:52. §-át, 5:5. §-át, 5:6. §-át, 6:519. §-át és 6:520. §-át jelölte meg.

[24] Álláspontja szerint abból kellett kiindulni, hogy a fiával jogszerűen, a saját területükön végeztek munkálatokat, és e munkák elvégzése a felperesnek is érdekében állt. Hivatkozott arra, hogy a környezeti zaj- és rezgésterhelési határértékek megállapításáról szóló 27/2008. (XII. 3.) KvVM–EüM együttes rendelet 2. számú mellékletében meghatározott, 6 óra és 22 óra között, kisvárosias lakóterületen végezhető építési munka zajának határértékét (65 dB) az általa használt flex és a munka zajszintje nem haladta meg. Erre figyelemmel állította, hogy a felperes jogellenesen járt el akkor, amikor által sem vitatottan, újból és újból megszakította az áramellátást, és ezzel akadályozta a munkálatok elvégzésében.

[25] Érvelése értelmében mindent megtett annak érdekében, hogy az eredeti állapotot anélkül állítsa helyre, hogy a felperest fizikailag megérintse, és határozottan kérte a birtokháborítás abbahagyására. Csatolta az elsőfokú eljárásban már megtekintett videofelvétel kimerevített képkockáit, és azok alapján hivatkozott arra, hogy a felperes alkalmazott vele szemben testi erőszakot, felszólítása ellenére a testi inzultust nem hagyta abba, nem hagyott fel a testi kényszer alkalmazásával. Előadta, hogy a videofelvételen is rögzített eseménysorból láthatóan ő védekezett a felperes támadásával szemben, és a tilos önhatalommal szemben jogosult volt önhatalommal fellépni. Utalt arra, hogy a felperes rendkívül izgatottan, ingerlékenyen, agresszíven viselkedett, és amikor jogellenesen megszakította az áramellátást, dühkitörése is volt. Hivatkozása szerint ezért figyelemmel kellett lenni a Ptk. 6:520. § b) és d) pontjára. Állította továbbá, hogy mivel a felperes személyiségi jogait nem sértette, ezért a kereset teljes egészében megalapozatlan volt.

[26] Kifejtette azt is, hogy a felperes nem úgy járt el, ahogy az általában elvárható, nem várta meg a saját maga által is kérelmezett rendőri intézkedés megkezdését, hanem ismételten támadólag lépett fel. Ilyen körülmények között pedig tévesnek tartotta a másodfokú bíróságnak azt a megállapítását, hogy az általa a felperesre mért ütés túlmutatott az általános elvárhatóság mércéjén.

[27] A felperes felülvizsgálati ellenkérelmében a jogerős ítélet hatályában fenntartását kérte.

[28] A felülvizsgálati kérelem nem megalapozott.

[32] Az alperes a felülvizsgálati kérelmében – az ellenkérelmében és a fellebbezési ellenkérelmében foglaltak megismétlésével – a birtokvédelem Ptk. 5:5. §-ában és 5:6. §-ában írt szabályaira hivatkozással kifejtette, hogy a tilos önhatalom ellen önhatalommal léphetett fel, és csak a felperes jogsértő magatartásával szemben védekezett. Ehhez kapcsolódóan a Ptk. 6:520. § b) és d) pontjára is utalt, sérelmezve azok téves alkalmazását. Ez voltaképpen a jogellenesség hiányának állítását jelentette, és a megjelölt, jogellenességet kizáró okok közül a jogos védelemnek [Ptk. 6:520. § b) pont] volt megfeleltethető. A Ptk. 5:6. § (1) bekezdésében szabályozott jogos önhatalom feltételeinek fennállása esetén ugyanis a károkozás ebből az okból nem jogellenes. A jogellenesség mint a kártérítési felelősség szükségképpeni feltétele tehát hiányzik, ha a kárt jogos védelemnek minősülő jogos önhatalom gyakorlásával okozták. Mindez a Ptk. 2:52. § (2) bekezdésének utaló szabályára tekintett sérelemdíj iránti követelésnél is irányadó.

[33] A másodfokú bíróság a jogerős ítéletében megállapított – és a fentebb írtak szerint a felülvizsgálati kérelemben sem vitatott – tényekből a Ptk. 5:6. § (1) bekezdésének helyes alkalmazásával vonta le azt a következtetését, hogy a birtok megvédéséhez szükséges mértéken túlmutatott az alperes keresetben megjelölt, személyiségi jogot sértőnek minősített és a sérelemdíj-fizetési kötelezettség alapjául szolgáló magatartása. A jogos önhatalom korlátját jelentő szükséges mérték meghatározása a tilos önhatalomnak, vagyis a birtokháborításnak és a birtokos annak elhárítása érdekében kifejtett magatartásának összevetését igényli. A másodfokú bíróság ennek eredményeként helytállóan állapította meg, hogy az alperes részéről történt, a felperes arcára mért ütéssel nem lehetett egyenértékűnek tekinteni a szerszám áramellátásának megszüntetését, és az meghaladta a birtokállapot fenntartása érdekében tehető intézkedések körét. Ebből a szempontból közömbös volt, hogy a felperes a birtoksértő magatartását megismételte, és az áramellátást többször is megszakította. Az alperes által e körben állított további tényeket, s így azt, hogy a felsőtestét a felperes közvetlenül az ütést megelőzően megfogta, és ezzel a tettlegességet ő kezdte meg, a felülvizsgálati kérelem elbírálásakor az előzőekben kifejtettek szerint figyelembe venni nem lehetett.

[34] A Ptk. 1:4. § (1) bekezdésének és 6:519. §-ának sérelmére alapított felülvizsgálati támadás megalapozottságának vizsgálata során abból kellett kiindulni, hogy mivel az alperes a birtok megvédéséhez szükséges mértéket és ezzel a jogos védelem határait is túllépte, ezért magatartása jogellenes volt, következésképpen – a Ptk. 2:42. § (2) bekezdésére tekintettel – a sérelemdíj-fizetési kötelezettség alól csak magatartása felróhatósága hiányának bizonyításával mentesülhetett. Ezzel kapcsolatban a felülvizsgálati kérelmében a jogellenesség hiánya körében felhozott indokokat meghaladóan kizárólag arra hivatkozott, hogy a felperes nem a szóban forgó magatartási követelménynek megfelelően járt el, mert nem várta meg a saját maga által is kérelmezett rendőri intézkedés megkezdését, hanem ismételten támadólag lépett fel, és megszakította az áramellátást. E körülményeknek azonban nem a kimentés, hanem a felróható sértetti közrehatás értékelésekor lehetett volna jelentőséget tulajdonítani. Az alperesnek viszont ezzel azonosítható jogállítása az eljárás korábbi szakaszaiban sem volt, és a felülvizsgálati kérelmében ezzel összefüggő anyagi jogi jogszabálysértést nem jelölt meg. Ehhez képest a másodfokú bíróság a jogos önhatalom feltételeinek fennállásával kapcsolatban is kifejtett indokok ismeretében helyesen jutott arra a következtetésre, hogy az alperes magatartása az elvárható magatartás elvének nem felelt meg, és ezért a kimentése sikertelen volt.

[35] Az alperes a felülvizsgálati kérelmében nem tette vitássá a jogerős ítélet indokolásának azt a megállapítását, hogy a felperesnek a személyiségi jogsértés eredményeként nem vagyoni sérelme keletkezett. A sérelemdíj mértékét sem kifogásolta. Az annak meghatározása során alkalmazott Ptk. 2:52. § (3) bekezdésében meghatározott szempontok közül is kizárólag a jogsértés súlyának értékelését sérelmezte annyiban, hogy álláspontja szerint a másodfokú bíróság a jogsértést tévesen minősítette közepes súlyúnak. Kétségtelenül helyes volt ugyanakkor az az ehhez kapcsolódó indok, hogy a tettleges bántalmazás a társadalmi elvárásoktól mindenképpen eltért. A másodfokú bíróság pedig ugyanezen mérlegelési szempont esetében figyelembe vette a bántalmazás egyszeri jellegét, annak nem elemi erejét, mint ahogy azt is, hogy azt a feleken kívül csak egy személy észlelhette.

[36] Mindezek miatt a jogerős ítélet a felülvizsgálati kérelemben feltüntetett anyagi jogi jogszabályhelyek egyikét sem sértette.

[37] A Kúria a kifejtettekre figyelemmel a jogerős ítéletet hatályában fenntartotta.