PK ÍH 2025/12.

Alaptalan szabadságelvonás miatt kártalanítás iránt indított perben a sérelemdíjat a kártalanítás esedékességekor irányadó ár-érték viszonyok figyelembevételével, valamint a szabadság elvonásával okozott nem vagyoni hátrányokkal és sérelemmel arányosan kell megállapítani [2013. évi V. törvény (Ptk.) 2:52. § (3) bekezdés; 2017. évi XC. törvény (Be.) 853. § (1) bekezdés és (3) bekezdés b) pont].

A felperes keresetében kérte az alperes kötelezését 90 000 000 forint sérelemdíj, 27 305 000 forint kára, valamint ezen összegek után 2021. augusztus 3. napjától a kifizetés napjáig számított késedelmi kamat megfizetésére.

Keresetét a büntetőeljárásról szóló 2017. évi XC. törvény (Be.) 853. § (1) bekezdés a) és b) pontjaira, az alaptalan fogva tartás miatt őt megillető kártalanítási igényére alapította.

A sérelemdíj igényének megállapításánál kérte értékelni, hogy az eljárás miatt romlott meg a kapcsolata a feleségével, a letartóztatását követően a válás kimondásáig láthatta beszélőn a gyermekeit, utána már nem. A fogva tartása alatt lett súlyos beteg az édesapja, akitől azért nem tudott elbúcsúzni, mert a vele szemben alkalmazott lakhelyelhagyási tilalom miatt nem látogathatta meg. Olyan bűnelkövetőkkel lett összezárva, akik rendőri múltja miatt zaklatták. A S.-i Büntetés-végrehajtási Intézetben csak panaszát követően biztosították neki a szabad levegőn a sétát, hetvenegyszer szállították különböző fogva tartási helyekre, családtagjainak több száz kilométert kellett utazni, kisebb gyermekei ekkor 4 évesek voltak. A felperesnek házi őrizete alatt volt munkahelyén kellett jelentkeznie volt kollégái előtt.

Az alperes ellenkérelmében elismerte, hogy a kártalanítás Be. 845. § (2) bekezdés a) pontja szerinti ténybeli alapja fennáll, azonban mérsékeltebb összegű nem vagyoni kártalanítás megállapítását kérte. A fogva tartással köztudomásúlag együtt járó hátrányokat meghaladó többletsérelmeket vitatta. Hivatkozott arra az ítélőtáblai gyakorlatra, amely szerint kizárólag az állam büntetőigényének érvényesítéséből fakadó szabadságelvonással a fogvatartottnak okozott károk vehetők figyelembe. Elismerte a felperes sérelmeként, hogy nem vehetett részt gyermekei nevelésében. Többletsérelemként elismerte azokat a nehézségeket, amik a rendőrkénti fogva tartásból erednek, vitatta azonban a válás és az előzetes letartóztatás közötti okozati összefüggést a válás körülményeinek tisztázása hiányában.

Az elsőfokú bíróság ítéletében kötelezte az alperest, hogy fizessen meg a felperesnek 68 013 000 forintot és ezen összeg után 2021. augusztus 3-ától a kifizetésig járó, a késedelemmel érintett naptári félév első napján érvényes jegybanki alapkamattal egyező mértékű kamatot. Ezt meghaladóan a keresetet elutasította.

Az elsőfokú bíróság ítéletének indokolásában megállapította, hogy a felperes közel 4 évet töltött előzetes fogva tartásban különböző büntetés-végrehajtási intézményekben. A felperes börtönkörülményei átlagosak voltak, szembesült egyes börtönökben tapasztalható higiéniai problémákkal, esetenként túlzsúfoltsággal. A felperesnek volt rendőrként kellett beilleszkednie a börtönökbe, ami miatt több nehézsége volt, mint a civil fogvatartottaknak. A felperes felesége a két kisebbik gyermekkel 2013-ban elköltözött, majd elvált a felperestől. A felperes 2015. évi első szabadulása után nagyobbik fia, aki ekkor 13 éves volt, visszaköltözött hozzá. A felperes ugyanebben az évben ismerkedett meg jelenlegi házastársával, aki korábbi kapcsolatából származó két gyermeket nevelt. Röviddel megismerkedésüket követően kísérte el a felperest a 2015. július 9. napján tartott tárgyalásra, a felperes fiával együtt. Ezen a tárgyaláson hozott ítéletet az elsőfokú bíróság, amelyben 8 és fél év szabadságvesztésre ítélte a felperest, és elrendelte ismételt előzetes letartóztatását. A tárgyalás után a felperes jelenlegi házastársa vitte haza a felperes fiát, akiről sem édesanyja, sem nagyanyja nem kívánt gondoskodni. A fiút traumatizálták az átélt események, szuicid gondolatai voltak. Mivel a fiú ragaszkodott a saját otthonához, csak ott tudott nyugodtan aludni, a felperes jelenlegi házastársa gyermekeivel átköltözött a felperes házába, korábbi munkahelyén fel kellett mondania. A felperes falujában nem kapott munkát, mindannyiukat több megaláztatás érte a faluban. A felperes szabadulása óta összeházasodtak, közös gyermekük is született.

Az elsőfokú bíróság a Be. 845. § (2) bekezdése, 853. § (1) és (2) bekezdése alapján a felperes kártalanítási igényének jogalapját megalapozottnak találta, és az alperest 68 013 000 forint és ennek 2021. augusztus 3. napjától járó kamata megfizetésére kötelezte; ezt meghaladóan a keresetet elutasította.

Kifejtette, hogy a felperes a sérelemdíj iránti igénye megalapozása érdekében olyan sérelmeket is állított, amelyek nem kizárólag az előzetes letartóztatással vannak okozati összefüggésben, hanem az ellene lefolytatott büntetőeljárással, így például az is, hogy a büntetőeljárásra tekintettel nem kapott munkát, illetve több mint 10 évig állt büntetőeljárás hatálya alatt. Más sérelmek, mint például az, hogy a felperes nem búcsúzhatott el édesapjától, szintén nem az előzetes letartóztatással, hanem a lakhelyelhagyási tilalommal álltak okozati összefüggésben. Ezekért a sérelmekért kártalanítás nem jár.

A felperes párját, illetőleg gyermekeit ért sérelmek szintén kívül esnek a kártalanítással érintett hátrányok körén. A felperest ért hátrányok közül ezért csak azokat vette figyelembe, amelyek egyértelműen az előzetes letartóztatással okozati összefüggésben érték a felperest. Ilyenek voltak a börtönkörülmények, a szabadság elvonása, valamint az a súlyosító tényező, hogy neki rendőrként kellett szembesülnie a börtönviszonyokkal. Figyelembe vette azt is, hogy a felperes kiemelkedően hosszú ideig, majdnem 4 évig volt előzetes letartóztatásban, úgy, hogy egyszer megszüntették a szabadságát korlátozó intézkedést és több mint fél év elteltével ismételten letartóztatták. Az ismételt letartóztatás és ennek körülményei fokozottabb lelki terhet okozhattak a felperesnek. Kisebb mértékben figyelembe vette a felperes házasságának megromlását is, amelynek pontos okai nem ismertek. Álláspontja szerint ezeket a felperes méltányolható okból nem kívánta feltárni a bíróság előtt, azonban bármi is vezetett a házasság megromlásához, felmerülhet, hogy az előzetes letartóztatásnak az események alakulásával legalábbis részoki, vagy katalizáló szerepe kellett, hogy legyen.

Kiemelte, hogy a sérelemdíjat a sérelemért egy összegben, az összes sérelmet összességében és együttesen mérlegelve kellett megállapítania. Bár az előzetes letartóztatás miatt megítélt kártalanítás és a kártalanítás egy napra, vagy hónapra jutó úgynevezett átlagos mértéke esetén megfigyelhető némi általánosítás, vagy egyezés különböző élethelyzetű emberek hátrányai között, a sérelemdíjat a felperest ért egyedi hátrány mérlegelése alapján összességében, a felperes személyes élethelyzete figyelembevételével egyedileg állapította meg.

A fenti körülményeket összességében értékelve 50 000 000 forintban határozta meg a felperest megillető sérelemdíjat.

A vagyoni kártérítési igényt részben, 18 013 000 forint erejéig találta alaposnak.

Az ítélet ellen a felperes fellebbezést terjesztett elő annak részbeni megváltoztatása, az alperes sérelemdíj-fizetési kötelezettségének 70 000 000 forintra, így marasztalásának 88 013 000 forintra felemelése érdekében.

Fellebbezését arra alapította, hogy az elsőfokú bíróság eltúlzottan alacsony összegben határozta meg a sérelemdíj összegét, ami ebben a formában az ár-érték viszonyokat figyelembe véve nem tölti be a funkcióját. Az elsőfokú bíróság által megállapított összeg alapján napi 36 231 forint jön ki, ami rendkívül alacsony és alkalmatlan arra, hogy a sérelemdíj funkciójának megfelelően megkísérelje kompenzálni a felperest ért rendkívüli sérelmeket.

Kérte hangsúlyosan figyelembe venni, hogy nem lehet azonos a sérelemdíj börtönből ki- és oda visszajáró notórius bűnelkövető esetében vagy egy feddhetetlen előéletű, ráadásul bűnüldözésben dolgozó, rendezett családi és anyagi körülmények között élő személy esetében.

A felperes több mint 46 hónapot, mintegy 1380 napot töltött előzetes letartóztatásban, amely kiemelkedő időtartam az ilyen jellegű kártalanítási igények között.

Hivatkozott arra: köztudomású tény, a személyi szabadság viszonylag hosszabb tartamú korlátozása fizikailag és pszichésen egyaránt megterhelő, a személyiségre hátrányos, ezért ezek általában káros voltát nem kell külön bizonyítani. Ilyen pszichés megterhelést okoz a kiszolgáltatottság, kényelmetlenségek, kényszerű összezártság, az esetleges, nem kirívó atrocitások, az előzetes letartóztatás hírének elterjedése, a negatív értékítélet és az emiatti szabadulást követő hátrányok az életvitelben (BDT 2015.3282.).

Hangsúlyozta, hogy minden ügyben egyediesítetten vizsgálni kell az eset konkrét körülményeit, mindezeket együtt kell értékelni (Kúria Pfv.III.20.295/2016/7., Pfv.III.20.900/2019/6.). Ezért nem kizárólag az előzetes letartóztatás miatti szabadságelvonással okozati összefüggésben felmerült hátrányokat kellett értékelni, hanem mindazokat a szempontokat, amelyek nem az előzetes fogvatartáshoz kapcsolódnak, így például a büntetőeljárás, a büntetéssel való fenyegetettség szerepét is.

Álláspontja szerint az elsőfokú bíróság nem értékelte megfelelően az ár- és értékviszonyokat sem, amelyeket az ugyanazon időszakban bekövetkezett hasonló jogsérelmek miatt megítélt nem vagyoni kártalanítási összegek tükröznek. Hivatkozott arra, hogy a 2006. évben elhíresült B.-féle kártalanítási ügyben közel 6 év fogvatartás miatt 25 000 000 forint kártalanítást ítélt meg jogerősen a bíróság majd 20 évvel ezelőtt. A Kúria a Pfv.III.29.038/2019/9. számú döntésében pedig 10 hónap előzetes letartóztatásért 15 000 000 forint kártalanítást ítélt meg, amely időpont óta legalább 50%-os volt az infláció. Álláspontja szerint jelen ügyhöz legközelebb eső döntés ez lenne, azzal, hogy ezen összeget az inflációval lenne szükséges megemelni.

Nem értékelte kiemelten a felperes büntetlen előéletét, a rendezett családi körülményeit, a rendőri foglalkozást és azt, hogy emiatt átlagon felüli sérelem érte őt.

A felperes szűkebb és tágabb családja is rendkívül sokat szenvedett, maradandó visszafordíthatatlan és reparálhatatlan károsodást szenvedett, amely tudat miatt a szenvedése is megsokszorozódott.

Mivel az elsőfokú bíróság nem az előző körülményeknek megfelelően állapította meg a sérelemdíj nagyságát, kérte a sérelemdíj felemelését.

Az ítélet ellen az alperes is fellebbezést terjesztett elő az elsőfokú bíróság által megállapított sérelemdíj 25 000 000 forintra mérséklése érdekében.

Fellebbezésében arra hivatkozott, hogy az elsőfokú bíróság a fogva tartással köztudomásúlag együtt járó sérelmeket, valamint azt a többletsérelmet, hogy a felperesnek volt rendőrként kellett elviselnie az előzetes letartóztatást, ugyan jogszerűen értékelte, ezt meghaladóan azonban okszerűtlenül vette figyelembe a felperes körülményeit a sérelemdíj megállapításánál.

Kiemelte, hogy a börtönkörülmények minden fogvatartott számára azonosak, tehát nem jelenthetnek többletsérelmet. Nem értékelhető többletsérelemként a felperes ismételt letartóztatása sem. A sérelemdíj megállapítása során valóban értékelhető az ismétlődő jelleg, a Be. 853. § (2) bekezdése azonban kimondja, hogy a kártalanítási perben a kártalanítás módjára és mértékére a Polgári Törvénykönyvről szóló 2013. évi V. törvény (Ptk.) sérelemdíjra vonatkozó rendelkezéseit a Be.-ben foglalt eltérésekkel kell alkalmazni.

Álláspontja szerint az elsőfokú bíróság megalapozatlanul vette figyelembe a felperes házasságának megromlását is. Hivatkozott arra, hogy a BDT 2015.3282 számú döntvény szerint általános jelenség az is, hogy a huzamos ideig tartó fogva tartás megviseli a párkapcsolatokat, azok meglazulhatnak, esetenként meg is szakadhatnak. Másrészt a bíróság nem tárta fel a bizonyítási eljárás során a házasság megromlásának okát. Azt, hogy ezeket az okokat a felperes méltányolható okból nem kívánta feltárni, nem értékelhető az alperes terhére. Az elsőfokú bíróság megállapítása a részoki vagy katalizáló szerepről logikus feltételezés, amit azonban semmi nem bizonyított.

Álláspontja szerint a felperes részére megítélt sérelemdíj olyan mértékben tér el az ítélkezési gyakorlatnak nemhogy az átlagától, de még a többletsérelemmel érintett ügyekben alkalmazott nagyobb összegű marasztalásoktól is, ami nem magyarázható az egyediesítés követelményével. Az ellenkérelemben hivatkozott ítéletekben meghatározott kártalanítási összegek átlaga nem éri el a havi 500 000 forintot. Bár a hivatkozott ítéletek nem a közelmúltból származnak, és a kártalanításra jogosultak nem voltak rendőrök, azonban egyrészt a kártalanítási összegek időközben nem emelkedtek a duplájukra, másrészt a felperes fogva tartására is olyan időben került sor, amikor a hivatkozott ítéletekben szereplő összegek még feltétlenül irányadóak voltak. Hivatkozott az ár-érték viszonyok szempontjából releváns bírósági gyakorlat részeként a Fővárosi Ítélőtábla 2018. december 12-én kelt 5.Pf.20 058/2019/3/II. számú ítéletére, amelyben a szintén 4 éves fogva tartást elszenvedett felperesnek 20 000 000 forint nem vagyoni kártalanítást állapítottak meg. Hivatkozott továbbá a Pesti Központi Kerületi Bíróság 35.P.86.141/2019/12. számú ítéletére, amelyben az összesen 2 év 7 hónapot előzetes letartóztatásban és másfél hónapot házi őrizetben töltött felperes részére a bíróság 7 800 000 forint nem vagyoni kártalanítást ítélt meg. A 9.Pf.20 039/2022/6. számú ítéletben a másodfokon eljáró Fővárosi Ítélőtábla hat és fél hónapot előzetes letartóztatásban töltött felperes részére első fokon megítélt 1 200 000 forint kártalanítást helybenhagyta. Következtetése szerint a Fővárosi Ítélőtábla 2022-ben is alkalmasnak és elegendőnek talált havi 185 000 forint összegű marasztalást. A bírósági gyakorlat az előző példák alapján abba az irányba mutat, hogy a bíróságok a kirívóan hosszú, alkalmasint több szakaszban végrehajtott letartóztatások esetén is jóval alacsonyabb összegű kártalanítást ítéltek meg, mint a perbeli elsőfokú bíróság.

Utalt arra is, hogy a 34/1992. (VI. 1.) AB határozat a bírósággal szembeni általános elvárásként fogalmazza meg a társadalom teherbíró képességéhez igazodó arányos és mértéktartó összeg megítélését. A BDT 2015.3282. számon közzétett döntvény pedig kimondja, hogy a sérelemdíj meghatározásakor a konkrét ügy körülményei és a károsultat ért, bizonyított hátrányok mellett figyelemmel kell lenni a sérelem bekövetkezése időpontjában irányadó ár- és értékviszonyokra, a társadalom teherbíró képességére egyaránt. A kártalanítás révén nem kerülhet előnyösebb vagyoni helyzetbe az ár-érték viszonyokban bekövetkezett hátrányos változást szintén elszenvedő többi állampolgárhoz képest a kártalanításra jogosult (káron szerzés tilalma).

A felperes fellebbezési ellenkérelmében a fellebbezésével nem érintett részében az elsőfokú ítélet helybenhagyását kérte. Hivatkozott arra, hogy az alperes által megjelölt BDT 2015.3282. számú döntvény nem adhat alapot a sérelemdíj leszállítására. A fogva tartás alatt nyilvánvalóan a házasfelek közötti konfliktust pont a fogva tartás okozza, hiszen egyéb súrlódásra nincs lehetőség. Az alperes által hivatkozott bírósági ítéletek hosszú évekkel ezelőttiek, másrészt nem lehetnek irányadóak, amikor például havi 185 000 forintot állapítanak meg. Az ügy körülményei sem ismertek, hiszen ekkora összeg esetében értelmezhetetlenné válik a sérelemdíj jogalkotó által megszabott funkciója. Nem alapos az alperes hivatkozása a társadalom teherbíró képességére sem, egyrészt ritkának nevezhetők a hasonló jellegű ügyek, másrészt a megítélt összegnek semmilyen hatása nincs a társadalom teherbíró képességére.

A felperes fellebbezése alapos, az alperes fellebbezése nem alapos.

Fellebbezés hiányában a polgári perrendtartásról szóló 2016. évi CXXX. törvény (Pp.) 358. § (5) bekezdése alapján jogerőre emelkedett az elsőfokú bíróság ítéletének 18 013 000 forint vagyoni kárban és annak kamataiban marasztaló, valamint a vagyoni kár tekintetében a keresetet ezt meghaladóan elutasító rendelkezése, a sérelemdíj tekintetében 25 000 000 forintban és kamataiban marasztaló, valamint 70 000 000 forintot meghaladóan a keresetet elutasító rendelkezése.

Az ítélőtáblának arról kellett döntenie, hogy indokolt-e a fellebbezésekben előadott okokból az elsőfokú bíróság ítéletében megállapított sérelemdíj felülmérlegelése, leszállítása vagy felemelése.

A Fővárosi Ítélőtábla az elsőfokú bíróság döntésével részben értett egyet a következőkre figyelemmel.

Az ítélőtábla a felek által hivatkozott eseti döntésekkel összefüggően előrebocsátja – figyelemmel a BH 2022.123. számon közzétett eseti döntésére is –, hogy a fogva tartás idejére tekintettel látszólag összehasonlításra alkalmas kártalanítási ügyekben hozott döntéseket sem lehet automatikusan alapul venni. Az egyéni körülmények, az ebből fakadó hátrányok különbözősége alapot adhat az eltérő mértékű sérelemdíj megállapítására. A kártalanítási ügyeknél ezért a fogva tartás időtartama csak a megítélt sérelemdíj nagyságrendjével összefüggően értékelhető. A napi, havi összegek nem képesek továbbá kifejezni azokat a hátrányokat és sérelmeket, amelyek nagysága nem a fogva tartásban eltöltött időtartamtól függ, hanem a fogva tartás maradandó következményeiként jelentkeznek, és amelyek elhúzódó fogva tartás esetén akár sokkal súlyosabbak is lehetnek.

Az ítélőtábla ezért csupán megjegyzi, hogy a felperes fellebbezésében hivatkozott 2006-os B.-ügyben megállapított kártalanítás a perbelitől jelentősen eltérő tényálláson és ár-érték viszonyokon alapult. Az alperes ellenkérelmében felsorolt ügyekben megállapított kártalanítási összegek szintén a perbelihez képest korábbi időszak értékviszonyai között, nem a perbelihez hasonlóan kiemelten hosszú idejű alaptalan szabadságelvonás alapján születtek. A fellebbezésekben megjelölt másodfokú ítéletek közül az 5.Pf.20.058/2019/3/II. számú ítélőtáblai határozattal elbírált ügyben a megítélt nem vagyoni kártérítés első fokon jogerőre emelkedett. A 9.Pf.20.039/2022/6. számú ítélettel elbírált ügyben megítélt összegnél pedig nem hagyható figyelmen kívül az, hogy a másodfokú bíróság az elsőfokú ítéletet a sérelemdíj felemelésére irányuló fellebbezés indokainak korlátai (Pp. 571. §) között bírálta felül. Nem vonható le abból így olyan következtetés, hogy az ítélőtáblai gyakorlat szerint a 2022. évi ár-érték viszonyok mellett alkalmas havi 185 000 forint összegű marasztalás az alaptalan fogva tartás miatt bekövetkezett sérelmekért. A felperes által hivatkozott kúriai ügyben a fogva tartás munkaképtelenséget előidéző egészségkárosodással járt, ami a perbeli ügy tényállásától szintén jelentősen eltérő sérelem.

Az ítélőtábla az alperes fellebbezésében megjelölt indokokból nem látott alapot a sérelemdíj leszállítására.

Az elsőfokú bíróság megalapozottan (Pp. 279. §) állapította meg, hogy a felperes válásában részoki, illetve katalizáló szerepe volt a fogva tartásnak. Nem csupán feltételezések, de a tényállásban rögzített tények, időpontok is kellően alátámasztották ezt a következtetést. Különösen az a körülmény, hogy a felperest az ország különböző pontjain tartották fogva, a volt házastárs a fogva tartást követő másfél évvel költözött vidékre, majd elvált a felperestől. A részoki összefüggés felállításához ezen adatok alapján nem volt szükség a házasság megromlásához vezető okok részletes feltárására. Az alperes által hivatkozott BDT 2015.3282. kötőerővel nem bír, ezenfelül pedig azt a megállapítást tartalmazta, hogy az az általános, hogy a huzamos ideig tartó fogva tartás megviseli a párkapcsolatokat, amik meg is szakadhatnak. E döntésben azonban a bíróság kifejezetten értékelte, hogy nem volt szó huzamosabb ideje fennálló, mély érzelmi alapokon nyugvó párkapcsolatról, a felperes nem házastársát vagy élettársát veszítette el az előzetes fogvatartásra tekintettel, mindössze egy rövid ideje fennálló kapcsolata szakadt meg, ami érzelmileg nyilvánvalóan nem érintette olyan mélyen, ezért többletsérelemként nem értékelhető. A jelen ügy felperesének ezzel szemben hosszabb ideje fennálló házassága szakadt meg, amely házasságból szabadságának alaptalan elvonásakor már három gyermeke volt.

Az alperes által hivatkozott Be. 853. § (2) bekezdéséből nem következik az, hogy az elsőfokú bíróság jogszabálysértően vette volna figyelembe azt a körülményt, hogy a felperest ismételten letartóztatták. Az ítélőtábla kiemeli ezzel összefüggően, hogy az elsőfokú bíróság – helyesen – nem a Ptk. 2:52. § (3) bekezdése alapján a jogsértés ismétlődő jellegét, hanem az ismételt letartóztatás tényállásban rögzített lelkileg megterhelő körülményeit és annak felperesre gyakorolt hatását értékelte okszerűen többletsérelemként.

Az elsőfokú bíróság által megítélt sérelemdíj nagysága – a kiemelkedően hosszú alaptalan fogva tartási ügyek ritkaságára is figyelemmel – nem alkalmas olyan következtetés levonására sem, hogy az a társadalom teherbíró képességét meghaladná. Az alperes alaptalanul hivatkozott káron szerzésre, mindenki által viselt kedvezőtlen árváltozásra. A felperes ugyanis – más károsultakkal szemben – a Be. 853. § (3) bekezdés b) pontjára figyelemmel nem jogosult késedelmi kamatra a károsodás bekövetkezésének időpontjától.

A felperes ezzel szemben – az irányadó ár-érték viszonyokat is figyelembe véve – helyesen hivatkozott arra, hogy az elsőfokú bíróság által megállapított sérelemdíj, a felperest a szabadságelvonás miatt ért rendkívüli sérelmekkel nem áll arányban, így az összeg felülmérlegelése szükséges [Pp. 279. § (3) bekezdés].

Az elsőfokú bíróság a sérelemdíj meghatározása [Ptk. 2:52. § (3) bekezdés] szempontjából releváns ítéleti tényállást helyesen állapította meg, az összeg meghatározásánál irányadó szempontokat is nagyobbrészt helyesen rögzítette. Nem tűnik ki azonban az indokolásból egyértelműen, hogy milyen időszak ár-érték viszonyait tartotta szem előtt a sérelemdíj megállapításánál, így csak következtetni lehet arra, hogy az esedékesség napját vette alapul. Az elsőfokú bíróság továbbá nem minden lényeges körülményt vett kellő súllyal figyelembe.

A felperes hivatkozásával szemben a sérelemdíj arányosságához nem azt kell vizsgálni, hogy mit ér jelenleg a felperes javára megítélt összeg, ezáltal az a jelenlegi ár-érték viszonyok között mennyire alkalmas a sérelmek kompenzálására. A Be. 853. § (3) bekezdés b) pontja alapján a kártalanítás a kártalanítást megalapozó ügydöntő határozat jogerőre emelkedésének napján válik esedékessé. Az adott ügyben a felperest jogerősen felmentő ítéletet 2021 februárjában hozta meg a bíróság. Így a kártalanítás esedékességekor, azaz a 2021. év eleji ár- és értékviszonyok alapján kellett mérlegelni, hogy milyen összegű sérelemdíj alkalmas a felperest ért sérelem kompenzálására. Az ítélőtábla utal arra, hogy ezt az értelmezést indokolja az is, hogy a jogerős felmentést megelőzően a felperesnek nem volt lehetősége kártalanítási igényt érvényesíteni, a megítélt kártalanítás összegét is csak az esedékességet követő ár- és értékviszonyok között tudja kompenzációs funkciójának megfelelően felhasználni.

Kétségtelen, hogy a bírói gyakorlat szerint a közeli hozzátartozót ért sérelemre a jogosult nem alapíthat kártalanítási igényt. A felperes azonban alappal hivatkozhatott a Ptk. 2:52. § (3) bekezdése alapján a sértettet és a környezetet ért hatásként arra a lelki megterhelésre, sérelemre, amit a hozzátartozói által elszenvedett jelentős sérelmek jellegéből következően, az ezek miatti aggódás, tehetetlenségérzés, szégyenérzet okán neki kellett átélnie. Idesorolható az a lelki megterhelés is, amit a felperesnek okozott a falu közösségében fiát és jelenlegi házastársát a fogva tartással összefüggően ért megaláztatás, továbbá az is, hogy felperes egyik fiát az átélt események, trauma miatt szuicid gondolatok foglalkoztatták.

Az elsőfokú bíróság egyebekben a Be. 853. § (1) bekezdés helyes alkalmazásával hagyta figyelmen kívül a büntetőeljárás, büntetéssel való fenyegetettség szerepét. A felperes körülményeinek és sérelmeinek egyedi értékelése megjelent az elsőfokú bíróság által megállapított tényállásban és indokolásban is, az elsőfokú bíróság nem napi tételek alapján állapította meg a sérelemdíjat. Az elsőfokú bíróság értékelte a felperes rendőri mivoltából származó többlethátrányokat is a börtönviszonyokkal összefüggően, és a börtönviszonyok, a bezártság, a személyi szabadság hosszabb tartamú korlátozása miatt felmerülő köztudomású pszichés, fizikai terhelést is kellően figyelembe vette.

A büntetlen előélet nem ad önmagában alapot a sérelemdíj megemelésére. Az ítélőtábla megítélése szerint azonban a felperes helyesen hivatkozott arra, miszerint nagyobb súllyal kellett értékelni, hogy az adott ügyben a korábbi rendezett családi és társadalmi életviszonyaiban jelentős negatív változás következett be. Továbbá azt is, hogy a személyes szabadság alaptalan elvonása miatt az egyéni körülményeire tekintettel, a családi és magánéletébe is többletsérelemként értékelhető, igen súlyos beavatkozás történt. Az alperes elismerte, az elsőfokú bíróság azonban nem értékelte megfelelően, hogy a felperes nem tudott négy évig részt venni gyermekei nevelésében. A 4 éves fogva tartásnak nemcsak egy 22 éves házasságot követő válásban volt részoki szerepe, de a felperes gyerekeivel való kapcsolatát is megterhelte. Különösen a kisebb, az őrizetbe vételekor két 3 éves gyermek életkorára, a kapcsolattartás nehézségeinek és a válásnak a felperes esetében a kisebb gyerekekkel való kapcsolatára nézve maradandó hátrányos következményére figyelemmel.

Bár a felperest bizonyított egészségkárosodás nem érte a fogva tartás miatt, a kiemelkedően hosszú alaptalan szabadságelvonást, a felperes sérelmeit, különösen a rendőri mivoltából származó börtönviszonyok közötti nehézségeket, a családi és magánélet jelentősebb sérelmeit, valamint a 2021. év eleji ár- és értékviszonyokat, valamint a bírósági gyakorlatot együttesen értékelve az ítélőtábla megítélése szerint nem eltúlzott a felperes 70 000 000 forintos sérelemdíjigénye. Az ítélőtábla megjegyzi, hogy ez az összeg nagyságrendileg arányban áll hasonló ügyben, szintén rendőrrel szemben elrendelt alaptalan szabadságelvonás miatt megállapított sérelemdíj mértékével is (Fővárosi Ítélőtábla 6.Pf.20.199/2024/5.).

Mindezek alapján az ítélőtábla az elsőfokú bíróság ítéletét részben – a sérelemdíj összegét 70 000 000 forintra felemelve – megváltoztatta a Pp. 383. § (2) bekezdése alapján, egyebekben a per főtárgya tekintetében helybenhagyta.