PK ÍH 2025/121.

I. A folyamatban lévő vagy befejezett büntetőeljárás kapcsán a vád tárgyává tett cselekmény közlése (híresztelése) is sérti a jóhírnevet, ha a felmentett személy részéről a bűncselekmény elkövetését a cikk való tényként közli, és abból egyértelműen nem tűnik ki, hogy a vádirat, illetve a nem jogerős ítélet tartalmának ismertetése történt meg.

II. Az alperesi közlést a felperes számára nem vagyoni sérelmet eredményező jellegétől nem fosztja meg az, hogy a felperes elleni büntetőeljárással kapcsolatban korábban is jelentek meg tudósítások, mert az ismételt közlés alkalmas arra, hogy az olvasókban a felmentő ítélet ismeretében is a cikkben állított, bűncselekményt megvalósító magatartások elkövetését tudatosítsa, és ezáltal a korábbi sérelmek újbóli felszínre törése következtében a felperes számára pszichés megterhelést jelentsen [2013. évi V. törvény (Ptk.) 2:42. § (1), (2) bekezdés, 2:43. § d) pont, 2:45. § (2) bekezdés, 2:51. § (1) bekezdés, 2:52. § (1)–(3) bekezdés].

Az elsőfokú bíróság által megállapított tényállás szerint a törvényszék a 2016. június 17. napján kelt ítéletében a felperest – a büntetőper II. rendű vádlottját – bűnösnek találta bűnsegédként elkövetett emberölés bűntettében, ezért 13 év fegyházban végrehajtandó szabadságvesztésre és 10 év közügyektől eltiltásra ítélte. Az ítélőtábla mint másodfokú bíróság a 2017. április 26. napján kelt és ugyanekkor jogerőre emelkedett ítéletével a törvényszék ítéletét megváltoztatta, és a felperest az ellene emelt, bűnsegédként elkövetett emberölés bűntettének vádja alól felmentette.

A másodfokú bíróság az elsőfokú bíróság ítéletének tényállásából – a vádbeli cselekmény kapcsán – a felperesre vonatkozó megállapításokat mellőzte, helyette azt állapította meg, hogy az I. rendű vádlott a bűncselekményt egy ismeretlen eredetű fegyverrel követte el, a sértett értékeit a bűncselekmény elkövetése után a lakóhelyére vitte, azok további sorsa ismeretlen.

Az alperes a kiadója a ...hu internetes hírportálnak. Ezen az internetes oldalon 2021. december 5. napján az aktuális rovatban „Álmában lőtte fejbe szeretőjét a 18 éves R.” címmel megjelent cikk a felperes vonatkozásában az alábbiakat tartalmazza:

„A fiatal aztán 1996-ban elmesélte a nála mindössze 6 évvel idősebb barátjának a kapcsolatát… A barát ezért azt javasolta, ölje meg a férfit, az értékeit hozzák el, az eladásukból befolyó összegen pedig osztozzanak meg. A gyilkosság elkövetéséhez az idősebb barát egy pisztolyt is adott a fiúnak… Másnap a barátjával elásták a sörétes fegyvert, a kocsit pedig V.ra vitték, elrejtették, később pedig szétbontották, és az alkatrészeket, valamint az ellopott vagyontárgyakat eladták… Társa, akitől annak idején a fegyvert kapta, és akivel együtt ásták el az áldozat puskáit, néhány napra rá önként feladta magát… 2017 áprilisában, több mint 20 év után a Z-en megszületett elsőfokú ítéletben társát bűnsegédként való részvétele miatt 13 év fegyházbüntetésre ítélték… Másodfokon azonban fordult a kocka, az ítélőtábla 2017. április 26-án bizonyíték hiányában felmentette a II. r. vádlottat… D., a rács mögött „ártatlanul” töltött idő miatt polgári pert indított, ahol 8 000 000 forint sérelemdíjat ítéltek meg neki, többek között a családtól való elszakadás és a letartóztatás hírének az elterjedése, »a társadalmi értékítélet kedvezőtlenebbé válása« miatt.” A cikk tartalmaz 2 darab fényképet is, melyeken a vádlottak arca kitakarásra került.

A felperes keresetében annak megállapítását kérte, hogy az alperes megsértette a jóhírnévhez fűződő személyiségi jogát a …hu internetes oldalon megjelent cikkben tett azon valótlan tényállításokkal, hogy az elkövető bűntársa, ő volt az a „társa, akitől annak idején a fegyvert kapta és akivel együtt ásták el az áldozat puskáit, néhány napra rá önként feladta magát” és akit „bűnsegédként 13 év fegyházbüntetésre ítéltek”, illetve „Másnap a barátjával elásták a sörétes fegyvert, a kocsit pedig V.ra vitték, később pedig szétbontották, és az alkatrészeket, valamint az ellopott vagyontárgyakat eladták.”

Keresetét a Polgári Törvénykönyvről szóló 2013. évi V. törvény (Ptk.) 2:42. § (1) és (2) bekezdésére, a Ptk. 2:43. §-ára, a Ptk. 2:45. § (2) bekezdésére, a Ptk. 2:51. § (1) bekezdésére, a Ptk. 2:52. § (1) és (3) bekezdésére, valamint a Ptk. 2:53. §-ára alapította.

Hangsúlyozta, hogy a …hu internetes oldalon megjelent cikk jogilag és erkölcsileg leginkább elítélendő cselekmény kapcsán állítja valótlanul, hogy az elítélt személy társa volt, egyúttal azt a látszatot kelti, hogy a másodfokú bíróság téves döntést hozott, mert ténylegesen ő maga is a bűncselekmény elkövetője volt. Közvetlen környezetében, lakóhelyén és az ismerősei számára személye annak ellenére beazonosítható volt, hogy a képeken az arca kitakarásra került és a teljes nevét nem írták le, B.-n ugyanis ő az egyetlen D. utónevű személy, és ismerősei számára a fényképek alapján is felismerhető volt. A folyamatban volt büntetőeljárás lelkileg és egzisztenciálisan is megviselte, a falubeli emberek nem csupán a bűntársat, hanem a bűncselekmény elkövetőjét látták benne, élete csak a jogerős másodfokú ítélet meghozatalát követően rendeződött. A …hu oldalon mintegy húsz évvel a cselekmény megtörténtét követően megjelent cikk után ismételten gyanúsításokkal kellett szembenéznie, újabb szóbeszéd tárgya lett, mely szerint a korábbi eljárás még nem fejeződött be, elképzelhető, hogy ismét börtönbe fog kerülni.

Az alperes ellenkérelmében elsődlegesen a kereset elutasítását, másodlagosan 500 000 forintot meghaladóan a sérelemdíj megfizetésére irányuló kereseti kérelem elutasítását és a felperes perköltségben marasztalását kérte. Hivatkozása szerint a perbeli cikk alapján a felperes személye nem azonosítható be, sajtószervként pedig kötelezettsége a megfelelő tájékoztatás, ami kiterjed a büntetőeljárásokról történő pontos és hiteles információ átadásra is. A cikk a PK 14. számú állásfoglalásban foglaltaknak megfelelően közölte olvasóival a vádiratot, továbbá az első- és másodfokú bíróságok döntéseit is, továbbá azt is, hogy a felperest a másodfokon eljáró bíróság bizonyíték hiányában felmentette. A cikk a felperesről kialakított negatív társadalmi megítélést hátrányosan befolyásolni már nem tudta, azt kizárólag a korábbi események és a folyamatban volt büntetőeljárás determinálták. Az igényelt sérelemdíjat eltúlzottnak találta, és a jogsértés megállapítása esetére annak legfeljebb 500 000 forintban történő meghatározását kérte.

Az elsőfokú bíróság ítéletében megállapította, hogy az alperes megsértette a felperes jóhírnévhez fűződő személyiségi jogát azzal, hogy a ….hu internetes oldalon 2021. december 5. napján megjelent „Álmában lőtte fejbe szeretőjét a 18 éves R.” című írásában valótlanul állította, hogy a felperes az elkövető bűntársa volt, melyet a következőképpen fogalmaz meg: „[…] Társa, akitől annak idején a fegyvert kapta, és akivel együtt ásták el az áldozat puskáit, néhány napra rá önként feladta magát. […] társát bűnsegédként való részvétel miatt 13 év fegyházbüntetésre ítélték.” és „Másnap a barátjával elásták a sörétes fegyvert, a kocsit pedig V.ra vitték, később pedig szétbontották, és az alkatrészeket, valamint az ellopott vagyontárgyakat eladták. […]”. Az alperest eltiltotta a további jogsértéstől, marasztalta 3 000 000 forint sérelemdíjban és ennek 2021. december 5. napjától járó késedelmi kamatában.

A Ptk. 2:42. § (1) és (2) bekezdésének, a 2:43. § d) pontjának, a 2:45. § (2) bekezdésének, a 2:51. § (1) bekezdésének és a 2:52. § (1)–(3) bekezdésének felhívásával elsődlegesen azt rögzítette, hogy a felperes a lakókörnyezetében a megjelent cikk alapján egyértelműen felismerhető volt, a falubeliek, illetve a környéken élők be tudták őt azonosítani.

Az alperes által hivatkozott PK 14. számú állásfoglalást nem tartotta alkalmazhatónak, mert a kifogásolt cikk a jogerős ítélet meghozatalát követően négy és fél évvel jelent meg, nem pedig a jogerős ítélet meghozatala előtt. A cikk utalt a jogerős bírósági döntésre, amely a felperest az ellene emelt bűnsegédként elkövetett emberölés bűntettének vádja alól felmentette, a cikk írója számára tehát ismert volt a másodfokú ítélet, illetve annak tartalma. Ennek ellenére a vád tárgyává tett cselekmény kapcsán a felperest érintően az elsőfokú ítéletben szereplő ténymegállapításokat adta elő, miközben a másodfokú bíróság jogerős ítéletében az elsőfokú ítéletben megállapított tényállásnak e részeit mellőzte, és a felperes vonatkozásában eltérő tényállást állapított meg. A perbeli cikkben tehát az alperes a felperest sértő, valótlan tényeket állított, mellyel a jóhírnevét megsértette, ezért a jogsértés megtörténtét megállapította, és az alperest eltiltotta a további jogsértéstől.

A személyiségi jog megsértése miatt igényelt sérelemdíj mértékének meghatározása körében rögzítette, hogy a felperes élete a jogerős ítélet meghozatalát követően rendeződött, lakóhelyén az emberek elfogadták a jogerős büntetőítélet megállapításait, és a felperes családjával folytathatta a megszokott életvitelét. A cikk megjelenését követően azonban a felperes ismét szóbeszéd tárgyává vált, ismerősei úgy gondolták, hogy a büntetőeljárás mégsem fejeződött be, a felperesnek esetleg újra börtönbe kell vonulnia. A felperes és családja a faluban járva, a boltban, az óvodában szembesültek a szóbeszéddel, amely az életvitelüket ismét elnehezítette. A cikk állításai, illetve az annak alapján kialakult szóbeszéd a felperest és családját lelkileg megviselte, alkalmas volt arra is, hogy a felperes vállalkozási tevékenységét elnehezítse. Mindezek alapján a bíróság mérlegeléssel a felperes keresetében igényelt 5 000 000 forintnál kevesebb, 3 000 000 forint sérelemdíj megfizetésére kötelezte az alperest.

Az elsőfokú bíróság ítélete ellen az alperes fellebbezett, elsődlegesen annak részbeni megváltoztatását és a kereset teljes elutasítását, másodlagosan annak részbeni megváltoztatásával a sérelemdíj összegének 500 000 forintra történő leszállítását kérte.

A kereset teljes elutasítására irányuló fellebbezési kérelmét a személyiségi jogi perekben is alkalmazandó PK 12. és PK 14. számú állásfoglalásokra hivatkozással azzal indokolta, hogy az írás ugyan rögzítette, hogy az elsőfokú ítéletben a felperest bűnsegédként való részvétele miatt 13 év fegyházbüntetésre ítélték, ezzel együtt viszont azt is az olvasók elé tárta, hogy a másodfokú bíróság bizonyíték hiányában felmentette. Önmagában az eljárás korábbi jogerős befejeződése nem képezheti akadályát, hogy beszámoljon a büntetőeljárás kapcsán a vádirat tartalmáról és az elsőfokú bíróság döntéséről, akkor sem, ha a másodfokú döntés az elsőfokú határozatot megváltoztatta. A sajtó kötelezettsége ilyen esetben, hogy a büntetőeljárás kimeneteléről hitelt érdemlő tájékoztatást adjon, beszámoljon a jogerős határozatról, amely a perbeli esetben megtörtént. A felperes által sérelmezett közlések valós tényállítások, azok hűen adnak tájékoztatást a büntetőeljárás folyamatáról, ezért a felperes jóhírnevének megsértése nem állapítható meg.

Másodlagos, a sérelemdíj leszállítására irányuló fellebbezési kérelmében hangsúlyozta, hogy a felperest olyan sérelem nem érte, amelynek kompenzálására az elsőfokú bíróság által megítélt összegű sérelemdíj szükséges lenne. Amennyiben a perbeli cikk alapján a felperes beazonosítható, az nem az alperesi magatartás eredménye, hanem arra vezethető vissza, hogy egy ilyen súlyú ügy nyilvánvalóan felkeltette a közvélemény érdeklődését. A felperesről kialakított negatív társadalmi megítélést a sérelmezett cikk – amely kifejezetten rögzíti, hogy a másodfokú bíróság a felperest felmentette – hátrányosan befolyásolni már nem tudta, az kizárólag a korábbi események és a folyamatban volt büntetőeljárás hatására alakult ki.

A felperes fellebbezési ellenkérelmet nem terjesztett elő.

Az alperes fellebbezése részben alapos.

A másodfokú bíróság az elsődleges fellebbezési kérelem kapcsán a Pp. 369. § (3) bekezdés c) pontja szerinti felülbírálati jogkörében eljárva nagyobb részben az elsőfokú bírósággal azonos jogi következtetéseket vont le.

A Ptk. 2:42. §-ának (1) bekezdése értelmében mindenkinek joga van ahhoz, hogy törvény és mások jogainak korlátai között személyiségét, így különösen – más jogai mellett – a jóhírnév tiszteletben tartásához való jogát szabadon érvényesíthesse, és hogy abban őt senki ne gátolja. A Ptk. 2:43. §-a értelmében a személyiségi jogok sérelmét jelenti különösen – egyebek mellett – a jóhírnév megsértése is. A Ptk. 2:45. § (2) bekezdése szerint a jóhírnév sérelmét jelenti különösen, ha valaki más személyére vonatkozó, és e személyt sértő, valótlan tényt állít vagy híresztel, vagy való tényt hamis színben tüntet fel.

Az alperes helytálló fellebbezési hivatkozása szerint a sajtó nincs elzárva attól, hogy a folyamatban lévő büntetőeljárásról – az eljáró hatóságoktól vagy a nyilvános tárgyaláson szerzett információk, az ügyben hozott határozatok, de akár a sértett elmondása alapján is – tájékoztatást adjon. A tájékoztatásnak azonban meg kell felelnie a sajtóval szemben a sajtószabadságról és a médiatartalmak alapvető szabályairól szóló 2010. évi CIV. törvény (Smtv.) 10. §-ában támasztott, hiteles és pontos tájékoztatás követelményének, és a 14. § (1) bekezdése alapján a médiaszolgáltatónak az általa közzétett médiatartalomban tiszteletben kell tartania az emberi méltóságot, így az abból fakadó személyiségi jogokat is. Az Smtv. 13. §-a szerinti tájékoztatási kötelezettség mellett is fennáll a sajtószervek felelőssége a tudottan valótlan tény állítása miatt, továbbá akkor is, ha a sajtószerv azért nem tudott annak valótlanságáról, mert a szakma szabályai alapján elvárható körültekintést elmulasztotta {7/2014. (III. 7.) AB határozat [16], [17]}. Akár folyamatban lévő, akár befejezett büntetőeljárás kapcsán a vád tárgyává tett cselekmény közlése (híresztelése) is sérti a jóhírnevet, ha a jogerősen el nem ítélt személy részéről a bűncselekmény elkövetését a cikk való tényként közli, abból egyértelműen nem tűnik ki, hogy a vádirat, illetve a nem jogerős ítélet tartalmának ismertetése történt meg.

Téves az alperesnek az a fellebbezési álláspontja, hogy a cikk a folyamatban volt büntetőügy egyes szakaszairól való tudósításnak tekinthető. A jogerős büntetőítéletben foglaltakra figyelemmel a sajtóközlemény per tárgyát képező kijelentései – a felperes javasolta az emberölés bűntettében bűnösnek ítélt I. rendű vádlottnak, hogy ölje meg a sértettet, az értékeit hozzák el, az eladásukból befolyó összegen osztozzanak meg; a gyilkosság elkövetéséhez egy pisztolyt adott számára, amit a gyilkosság másnapján együtt ástak el, az áldozat autóját és vagyontárgyait is együtt vitték el és értékesítették – valótlanok, a cikk ezek olvasók elé tárása során nem is utalt arra, hogy a vádirat, illetve az elsőfokú ítélet ismertetése történt meg. A jogerős ítélet felmentő rendelkezésének a cikk végén történt említése pedig nem volt alkalmas arra, hogy az olvasó a közölteket egyértelműen úgy értelmezze, az alperes nem tanúsította az emberölésben bűnsegédként való részvételét jelentő, befejezett tényként közölt magatartásokat. Az ügyészség által megvádolt, az elsőfokú bíróság által elítélt, de a másodfokú bíróság által évekkel korábban jogerősen felmentett felperessel szemben az egyik legsúlyosabb bűncselekményben való közreműködést megvalósító cselekmények elkövetésének tényként közlése még az eljárás megindításának szakaszában sem lett volna a valóságnak megfelelő, tárgyilagos közlésként értékelhető, és különösen nem minősíthető annak a jogerős büntetőítélet ismeretében. Az elsőfokú bíróság ezért nem sértette meg a felhívott anyagi jogi rendelkezéseket, amikor a jogsértés tényét ezek kapcsán megállapította.

Az ugyanakkor megfelel a valóságnak, hogy az elsőfokon eljárt bíróság a felperest bűnsegédként való részvéte miatt 13 év fegyházbüntetésre ítélte, e közléshez kapcsolódóan az alperes egyértelműen közölte azt is, hogy ez csak az elsőfokú bíróság döntése volt, ezért e tekintetben a másodfokú bíróság a jogsértés megállapítását mellőzte.

A Pp. 369. § (3) bekezdésének d) pontja szerinti felülbírálati jogkörében a másodfokú bíróság részben alaposnak találta a sérelemdíj összegének leszállítására irányuló másodlagos fellebbezést.

A peradatok szerint a folyamatban volt büntetőeljárás, az előzetes letartóztatás ténye a felperes lakókörnyezetében, ismerősei körében tudott volt, ennek minden negatív következményét neki és családjának el kellett viselnie. A jogerős felmentő ítéletet követően a felperes ártatlanságát elfogadták, a család élete lassan rendeződött. Ebben a helyzetben kellett szembesülnie a lényegében minden értékelhető indok nélkül, az eljárás befejeződését követően évekkel később megjelent újságcikkel, amely nemcsak felelevenítette a történteket, hanem tényként rögzítette a bűncselekményt megvalósító magatartás felperes általi elkövetését.

A perbeli jogsértésből az általános élettapasztalatok szerint következő, a Ptk. 2:52. § (2) bekezdésének második fordulata alapján egyébként bizonyításra nem szoruló hátrányokat (a felperes ártatlanságának kétségbevonása, a közlések folyamatos cáfolata, magyarázkodás a szóbeszéddel szemben, a felperes személyén keresztül a vállalkozási tevékenységébe vetett bizalom gyengülése) a perben meghallgatott tanúk vallomása egyértelműen alátámasztotta, a fellebbezés sem hivatkozott olyan körülményre, amely ezek bekövetkezését cáfolná.

Kétségtelen, hogy a perbeli cikket megelőzően a sérelmezett közlések – olyan tartalommal, hogy ezeknek a cselekményeknek a felperes általi elkövetését tartalmazza a vádirat, illetve a nem jogerős ítélet – a felperessel szembeni büntetőeljárás idején is megjelentek a nyilvánosság előtt, e tény azonban az alperesi közlést a jogsértő és a felperes számára nem vagyoni sérelmet eredményező jellegétől nem fosztja meg, mert az ismételt közlés alkalmas arra, hogy az olvasókban a felmentő ítélet ismeretében is a cikkben állított, bűncselekményt megvalósító magatartások elkövetését tudatosítsa, és ezáltal a korábbi sérelmek újbóli felszínre törése következtében a felperes számára pszichés megterhelést jelentsen. Az alperes fellebbezési érvelésével szemben olyan következtetés levonásának nincs helye, hogy a felperes elleni büntetőeljárásra vonatkozó korábbi tudósítások megjelentetése a perbeli sajtóközlemény által okozott sérelmet kiüresítené.

A másodfokú bíróság is a sérelemdíj összegét növelő tényezőként értékelte, hogy az alperes egyedülálló eléréssel, országos lefedettséggel és változatos megjelenési lehetőséggel bíró médiatartalom-szolgáltató, amely jelentős társadalmi felelősség. Ezt figyelmen kívül hagyva portfóliójának országos lefedettségű és elérésű magazinja hírportálján tette közzé a társadalomban megvetendő és mélyen elítélendő felperesi magatartást állító, tudottan valótlan közlést.

A felperest ért sérelmek kompenzálásához azonban az alperes felróhatóságának magasabb fokára figyelemmel a sérelemdíj magánjogi funkciójának alkalmazása mellett sem szükséges az elsőfokú bíróság által a más, hasonló tárgyú ügyekben megítélt összegnél lényegesen magasabb összegű sérelemdíj, ezért a másodfokú bíróság az elsőfokú bíróság ítéletét a Pp. 383. § (2) bekezdése alapján részben megváltoztatta, és a fentebb részletezett körülmények értékelése mellett, a jogsértés időpontja szerinti ár- és értékviszonyok alapulvételével az alperes által fizetendő sérelemdíj összegét 1 500 000 forintra leszállította, egyéb fellebbezett részében pedig az elsőfokú bíróság ítéletét helybenhagyta.

A másodfokú bíróság a fellebbezést a Pp. 376. § (1) bekezdése alapján – az ott írt kivételek hiányában – tárgyaláson kívül bírálta el.