PK ÍH 2025/122.

A fellebbezésben a csupán általánosságban szereplő, az emberi méltóságot sértő eljárásrendre, illetve a bizonyítékok mérlegelésének helytelenségére utalás az elsőfokú ítélet következetes és okszerűen levezetett indokolásával szemben a döntés megváltoztatására nem adhat alapot [2013. évi V. törvény (Ptk.) 2:42. § (1)–(2) bekezdés; 2016. évi CXXX. törvény (Pp.) 279. § (1) bekezdés].

A felperes szabadságvesztés-büntetését 2021. január 28. napjától 2023. január 16. napjáig, 2023. január 24. napjától 2023. február 6. napjáig, 2023. február 13. napjától 2023. április 24. napjáig, 2023. május 8. napjától 2023. szeptember 11. napjáig, 2023. szeptember 18. napjától 2023. december 4. napjáig, 2023. december 11. napjától 2024 május 27. napjáig, majd 2024. június 3. napjától az alperesi büntetés-végrehajtási intézetben töltötte. A felperes jelenleg is az alperesi büntetés-végrehajtási intézetben tartózkodik, szabadságvesztés-büntetését tölti.

A felperest az alperesnél 2021. január 28. napjától 2021. május 19. napjáig szigorúbb rezsimben helyezték el, ebben az időszakban a kis sétaudvaron volt lehetősége sétán részt venni. A felperes 2021. május 19. napján ún. általános rezsimbe került, így ettől kezdve az alperesi büntetés-végrehajtási intézet nagy sétaudvarán tölthette a séta idejét.

Az alperesi büntetés-végrehajtási intézet fűtése minden év október 15. napjától következő év április 15. napjáig biztosított. A 353/2022. (IX. 19.) Korm. rendelet alapján 2022. október 1. napjától 2023. október 27. napjáig, a fűtési szezonban a levegő hőmérséklete nem haladhatta meg a 18 Celsius-fokot. Az alperesi büntetés-végrehajtási intézetben a zárkák természetes szellőzése részben 45 fokban lenyíló ablakszemekkel, részben mellékhelyiségben lévő szellőzőnyílással biztosított. Hőségriadó esetén az egyes biztonsági csoportokban az ételbeadó nyílások vagy betekintőnyílások folyamatosan nyitva vannak.

A felperes kapcsolattartása az alperesnél a rezsim szerinti beosztása szerint volt biztosítva: 2021. január 28. – május 19. közötti időszakban (szigorúbb rezsim) heti 20 perc telefon a kapcsolattartójával, skype nem engedélyezett; 2021. május 19. napját követően (általános rezsim) heti 40 perc telefon kapcsolattartójával, havi egy alkalom (2023. január 13. napjától 60 perc – kérelemre 30 perccel meghosszabbítható – időtartamú) telekommunikációs eszközzel való kapcsolattartás. A koronavírus-járvány idején időszakonként a felperesnek lehetősége volt skype-kapcsolattartásra is.

A felperes módosított kereseti kérelmében annak a megállapítását kérte, hogy az alperes megsértette a felperes emberi méltósághoz való jogát azzal, hogy 2021. január 28. napjától 2024. július 6. napjáig a sétákon a körülmények nem voltak megfelelőek, mert nem volt esőbeálló, nap ellen árnyék és vízvételi lehetőség, valamint WC; a felperes zárkáiban nyáron (júniustól augusztusig) elviselhetetlen meleg, télen (decembertől januárig) viszont nagyon hideg volt; valamint az alperes nem biztosította a megfelelő reintegrációt. Mindezek miatt kérte az alperest 1 000 000 forint sérelemdíj megfizetésére kötelezni.

Nem vitatta az alperesi sétaudvarok felszereltségét, nem hivatkozott arra, hogy azért nem élt a szabad levegőn tartózkodás jogával, mert esett volna az eső, tűzött volna a nap, erre vonatkozó panaszt sem tett alperesnél. A zárkák hőmérsékletével kapcsolatosan sem tett panaszt. A családjával a kapcsolatot havonta egyszer Skype-on, telefonon pedig hetente negyven percben tudta tartani, mely felperesi álláspont szerint nem volt elegendő, a jogszabályi előírás csak egy kötelező minimum, ennél többet is biztosíthatott volna az alperes a felperesnek.

Az alperes ellenkérelmében a kereset elutasítását kérte. Előadta, hogy a felperes 2021. január 28. napjától – megszakításokkal – az alperesnél került elhelyezésre. 2021. január 28. napjától 2021. május 19. napjáig szigorúbb rezsimben, majd általános rezsimben volt elhelyezve. Szigorúbb rezsimben töltött idő alatt a kis sétaudvart használhatta a napi sétáihoz, a járványhelyzet miatt itt egyedül tartózkodhatott. Minden év október 15. napjától következő év április 15. napjáig az intézmény fűtése biztosított, kazánok fűtési ütemterve aszerint változik, hogy a hőmérséklet +5 Celsius-fok felett, +5 Celsius-fok és –5 Celsius-fok között, vagy –5 Celsius-fok alatt van-e. 2022. október 1. napjától 2023. október 27. napjáig a 353/2022. (IX. 19.) Korm. rendelet alapján 18 Celsius-fokot nem haladhatta meg az intézmény hőmérséklete. A szellőzést az alperesi intézményben 45 fokban lenyitható ablakszemek vagy a mellékhelyiségben lévő szellőzőnyílás biztosítja. Hőségriadó esetén alacsony és közepes biztonsági csoportba sorolt fogvatartottak esetén az ételbeadó nyílások, szigorúbb biztonsági fokozat esetén pedig a betekintőnyílások nyitása segíti a levegő mozgását. Hőmérsékleti mérésre panasz hiányában nem került sor. A telefonos kapcsolattartást a 16/2014. (XII. 19.) IM rendeletben meghatározottak szerint, valamint a járvány alatt kialakult helyzetre tekintettel a szigorúbb rezsimbe sorolt fogvatartottak részére Skype lehetőségét is biztosította a büntetés-végrehajtási intézet. Az alperes csatolta a telefonos kapcsolattartási listát, valamint az ellenőrzött videóhívások listáját.

Az elsőfokú bíróság fellebbezéssel támadott ítéletével a felperes keresetét elutasította.

Alkalmazandó jogszabályként idézte a Polgári Törvénykönyvről szóló 2013. évi V. törvény (a továbbiakban: Ptk.) 2:42. § (1) és (2) bekezdését és kiemelte a felperes hivatkozását, miszerint az alperes fogva tartása idején különböző mulasztásaival, magatartásával sértette meg személyiségi jogait. Ezzel szemben az alperes vitatta a felperes által hivatkozott mulasztások, magatartások megtörténtét, így az elsőfokú bíróság a peres felek tényállításait figyelembe véve tájékoztatta a peres feleket bizonyítási kötelezettségükről (P.20.256/2024/20.). Megállapította, hogy a felperes egyik tényállítása körében sem tett eleget bizonyítási kötelezettségének.

A séta körülményeit illetően kifejtette, az alperesnek nem volt olyan jogszabályi kötelezettsége, hogy a szabad levegőn tartózkodás helyszínén esőbeállót, árnyékot, vízvételi lehetőséget, udvari WC-t biztosítson. Az alperesi kis és nagy sétaudvar a szabad levegőn tartózkodást megfelelően biztosította: a felperes magával vihetett vizet a sétára, kérés esetén az épületben WC-t is használhatott. A felperes maga sem hivatkozott arra, hogy az eső, vagy a tűző nap miatt nem élt a szabad levegőn tartózkodás jogával, így az eső/nap elleni védelem hiánya őt a séta kapcsán semmiben nem korlátozta.

A felperesi zárkák hőmérsékletét illetően a felperes nem bizonyította, hogy ott mikor, milyen hőmérséklet volt, így nem volt megállapítható az sem, hogy ott „nyáron elviselhetetlen meleg”, „télen nagyon hideg” lett volna. Konkrét hőmérsékleti adatok hiányában az sem volt megállapítható, hogy az alperesnek bármiféle intézkedési kötelezettsége keletkezett volna az adott zárka hőmérsékletének növelésére, illetve csökkentésére. Az elsőfokú bíróság megjegyezte, hogy a nyár–tél fogalmai még a felperesi módosítással (június–augusztus, illetve december–február) sem minősülnek kellően határozott tényállításnak: az időjárás természetéből fakadóan a kinti hőmérséklet egy napon belül is folyamatosan változik, nemhogy egy teljes évszakon belül. Ezt meghaladóan a meleg és a hideg fogalmai sem minősülnek kellően határozott tényállításnak: a felperes szubjektív hőérzete semmilyen vizsgálat alapjául nem szolgálhat, objektív hőmérsékleti adatra vonatkozó tényállítást a felperes nem tett.

A felperes kapcsolattartását illetően az alperes – a felperes által sem vitatottan – eleget tett a kapcsolattartásra vonatkozó jogszabályi kötelezettségének. A felperesi hivatkozással szemben a jogszabályi rendelkezések nem javaslatok a büntetés-végrehajtási intézet számára, hanem kötelezettséget tartalmazó előírások. A felperes a jogszabályi kereteket meghaladó kapcsolattartásra igényt nem tarthatott, az alperes a jogszabályi kereteket meghaladó kapcsolattartás biztosítására pedig nem volt köteles. Megjegyezte, hogy annak a megítélése, miszerint a jogszabály által előírt kapcsolattartás biztosítja-e a megfelelő reintegrációt, nem a felperes által hivatkozott alperesi mulasztás miatti igény elbírálására köteles bíróság feladata.

A fentiekből következően kifejtette, hogy a felperes által sérelmezett alperesi magatartások (mulasztások) egyikét sem állapította meg, így abban sem kellett állást foglalnia, hogy mely magatartás vagy mulasztás volt alkalmas arra, hogy a felperes emberi méltósághoz való jogát megsértse. A bíróság a felperes által előterjesztett sérelemdíjra vonatkozó követelést – a személyiségijog-sértés hiányában – nem vizsgálta.

Az előfokú bíróság az előzőekben kifejtettekre figyelemmel a felperes személyiségi jogi igényeit – bizonyítatlanságuk miatt – elutasította.

Mellőzte a felperes személyes meghallgatását egyrészt azért, mert az bizonyítékként a polgári perrendtartásról szóló 2016. évi CXXX. törvény (a továbbiakban: Pp.) szabályai alapján nem értékelhető az eljárásban, másrészt mert az a Pp. 230. § (1) bekezdése alapján szükségtelen volt. A perfelvételre alkalmas követelések vonatkozásában ugyanis azt sem a jogvita kereteinek meghatározása, sem a per eldöntése, sem a tényállás megállapítása nem igényelte. A felperes által a sétaudvarok, illetve a zárkák helyszíni szemléjére irányuló bizonyítási indítványt is mellőzte az elsőfokú bíróság, mivel az a per eldöntése szempontjából szükségtelen volt. A bíróság a peres eljárás során tartott helyszíni szemlén semmilyen adatot nem tudott volna beszerezni a peresített időszak (2021. január 28. – 2024. július 6.) sétaudvaraira, illetve a felperesi zárkák körülményeire vonatkozóan.

Az elsőfokú ítélettel szemben a felperes fellebbezést jelentett be, melyben annak megváltoztatását és a felperes kereseti kérelme szerinti döntés meghozatalát kérte.

Álláspontja szerint az alperesnek nem azért kellett volna biztosítania a felperes által támasztott igényeket, mert az jogszabályi kötelezettsége lenne, hanem azért, mert ember. Emberi mivolta miatt kellett volna tiszteletben tartania az emberi méltóságát. Az alperes pedig a jelen perben támadott magatartásaival éppen a felperes emberi méltóságát vette semmibe.

Mindezek alapján a felperes vitatta az alperes által előadott érvelést. Álláspontja szerint az elsőfokú bíróságnak látnia kellett volna, hogy az alperesi magatartások jogsértőek: a felperest embertelen, megalázó büntetésnek vetették alá és megsértették emberi méltóságát.

Alaptalanul állította az elsőfokú bíróság, hogy a felperes bizonyítási kötelezettségének nem tett eleget. Ezzel szemben a felperes megfelelően előadta, az alperes pedig nem vitatta azokat a tényeket és körülményeket, melyek a per elbírálása során relevanciával bírnak és az alperes jogsértő magatartásának megállapítására adnak alapot.

Az alperes fellebbezési ellenkérelmében az elsőfokú ítélet helybenhagyását kérte.

Álláspontja szerint az elsőfokú bíróság megalapozott döntést hozott, a lefolytatott bizonyítási eljárást, az előadott és mérlegelt bizonyítékokat, azok értékelését részletesen kifejtette. A felperes fogva tartása során az alperes a jogszabályoknak megfelelően járt el. A felperes személyhez fűződő vagy egyéb jogsérelmet nem szenvedett, nem érte olyan kár, mely az alperes jogellenes magatartásával vagy mulasztásával összefüggésben keletkezett.

Az ítélőtábla a fellebbezést a Pp. 376. § (1) bekezdése alapján tárgyaláson kívül elbírálva megállapította, hogy a fellebbezés nem alapos.

Az elsőfokú bíróság a jogvita eldöntéséhez szükséges bizonyítást lefolytatta, és a peradatok okszerű mérlegelésével helyes tényállást állapított meg. A döntésével és indokaival az ítélőtábla maradéktalanul egyetértett. A fellebbezésre tekintettel az alábbiakat emeli ki.

Az elsőfokú bíróság az ítélet [12] bekezdésében utalt rá, hogy mely körben terhelte a felperest bizonyítási kötelezettség. A felperest terhelő bizonyítási kötelezettségről az elsőfokú bíróság az anyagi pervezetés körében részletesen oktatta ki a felperest a 2025. április 9. napján megtartott tárgyaláson, melyet a 20. sorszámú jegyzőkönyv 2. oldala tartalmazza. Ez alapján megállapítható, hogy az elsőfokú bíróság megfelelően tájékoztatta a felperest a bizonyítási érdekéről. A felek által indítványozott és az elsőfokú bíróság által indokoltnak minősített bizonyítás lefolytatásával beszerzett peradatokat a Pp. 279. § (1) bekezdésének megfelelően, a maguk összességében, okszerűen, helyesen értékelve állapította meg, hogy a felperes a bizonyítási kötelezettségének a kioktatás ellenére nem tudott eleget tenni.

Helyesen mérlegelte az elsőfokú bíróság a felperes keresetében előadottakkal összefüggésben az alperes nyilvántartásainak adatait, a rendelkezésre álló dokumentumokat. Mindezek alapján helytállóan jutott arra a következtetésre, hogy a rendelkezésre álló adatokból nem állapítható meg, hogy az alperes megsértette volna a felperes emberi méltósághoz való jogát bármely, a tényállásban említett szabályozással, mulasztással. Helyesen mutatott rá, hogy a felperes a perbeli tényállással összefüggésben, sem a sétaudvarok felszereltségével, sem a zárkák hőmérsékletével összefüggésben panaszt nem terjesztett elő. A felperes nem tudott megjelölni olyan jogszabályi rendelkezéseket, melyeket az alperes a fogva tartás során megsértett volna.

A fogva tartás minden részletre kiterjedő szabályrendszerét jogszabályok határozzák meg, melyek egyik célja éppen az, hogy a szabadságvesztés-büntetés letöltése a fogvatartottak alapvető jogainak tiszteletben tartása mellett történjen. Az alperes a felperes fogva tartása kapcsán is ezen jogszabályi rendelkezések mentén járt el, a felperes sem tudta megjelölni azon rendelkezést, rendelkezéseket, melyeket az alperes megsértett volna. Erre figyelemmel a személyiségijog-sértés, azon belül az emberi méltóság sérelmét nem alapozhatja meg a felperes azon általános jellegű, önmagában álló hivatkozása, miszerint az alperes a felperesnek az emberi méltósághoz való jogát megsértette. A felperes fellebbezésében is csupán ezen általános, emberi méltóságot sértő eljárásrendre hivatkozást ismételte meg, mely a fentiek szerinti megalapozott döntés megváltoztatására nem adhatott alapot.

A rendelkezésre álló bizonyítékokat helyesen mérlegelte az elsőfokú bíróság, ez alapján helytálló az a következtetése, hogy az emberi méltósághoz való jog megsértésének ténybeli alapjául megjelölt magatartások nem nyertek bizonyítást. A vonatkozó jogszabályi rendelkezések helyes alkalmazásával döntött az elsőfokú bíróság a felperes keresetének elutasításáról.

A kifejtettekre tekintettel az ítélőtábla – tárgyaláson kívül eljárva – az elsőfokú bíróság ítéletét a Pp. 383. § (2) bekezdése alapján helybenhagyta.