PK ÍH 2025/125.

A tartozásnak a kötelezett részéről történő részbeni elismerése kizárólag az elismerő nyilatkozatban összegszerűen megjelölt, korlátozott összeg vonatkozásában szakítja meg a követelés elévülését, míg a követelés el nem ismert részének az elévülése továbbra is folyamatban marad [Ptk. 6:8. § (1) bekezdés, 6:22. § (1) bekezdés, 6:25. § (1) bekezdés a) pont].

A felperes 2017. március 4-én 17 óra 50 perckor önként jelent meg a rendőrkapitányságon, hogy leadjon egy talált telefonkészüléket.

A rendőrség a felperest előállította, mert az általa leadott telefonkészülék lopás miatt körözés alatt állt. Az előállítás során a felperestől elvették az ingóságait, majd megbilincselték, és vezetőszíjat alkalmazva átszállították a körözést kiadó rendőrkapitányságra, ahol tanúként hallgatták ki. A felperest a kihallgatása után, 21 óra 55 perckor szabadon bocsátották. A felperes a vele szemben alkalmazott intézkedéssel szemben panasszal élt.

A Független Rendészeti Panasztestület a 64/2018. (IV. 19.) számú állásfoglalásában megállapította, hogy a felperes személyi szabadsághoz való jogát súlyosan sértő intézkedésre került sor. A Panasztestület megállapította azt is, hogy a konkrét esetben az előállítás nem állt arányban az intézkedés törvényes céljával, helyette a felperes kihallgatását szóbeli idézés útján lehetett volna foganatosítani. Megállapította továbbá, hogy sérült a felperes emberi méltóságához való joga is, mert a vele szemben alkalmazott bilincselésre jogalap hiányában került sor, mert nem állt fenn a felperes szökésének konkrét és közvetlen veszélye.

Az Országos Rendőr-főkapitányság (ORFK) határozatában helyt adott a felperes panaszának és megállapította, hogy a felperes személyi szabadságot korlátozó rendőri intézkedés – a bilincs és a vezetőszíj alkalmazása –, valamint az asztmaspray elvétele jogszabályba és a Szolgálati Szabályzatba ütközött, az jogszerűtlen, szakszerűtlen és aránytalan volt.

A felperes 2018. november 29-én a jogi képviselője útján 3 500 000 forint sérelemdíj megfizetését kérte az alperestől.

Az alperes a 2018. december 12-én kelt és a felperes jogi képviselője által 2018. december 17-én átvett levelében 300 000 forint sérelemdíj peren kívüli egyezség keretében való megfizetését ajánlotta fel. Az alperes ezt követően 2019. március 7-én ismételten levelet küldött a felperesnek, amelyben az ORFK által megállapított jogsértések miatt a felperes sérelemdíj-követelését 300 000 forint erejéig ismerte el, és vállalta megfizetni. A felperes az alperes levelét 2019. március 19-én vette át, de arra nem válaszolt.

A felperes az elsőfokú bírósághoz 2024. március 12-én benyújtott keresetlevelében 3 600 000 forint sérelemdíj megfizetésére kérte kötelezni az alperest. Hivatkozott arra, hogy az alperes a bilincs jogszerűtlen alkalmazásával megsértette a személyes szabadsághoz való jogát és az emberi méltóságát, továbbá az asztmaspray elvételével megsértette a testi épséghez és egészséghez való jogát. Keresete jogalapjaként a Polgári Törvénykönyvről szóló 2013. évi V. törvény (Ptk.) 2:42. § (2) bekezdését, a 2:43. § a) és b) pontját, a 2:52. §-át jelölte meg, továbbá hivatkozott a sérelemdíj alkalmazása körében a Ptk. 6:521. §-ára, valamint a 6:548. § (1) és (2) bekezdését jelölte meg.

Az alperes az ellenkérelmében nem vitatta, hogy a felperest sérelemdíj illeti meg, de a kereset elutasítását kérte arra hivatkozással, hogy a felperes követelése elévült. Kifejtette, hogy 2018. december 17-én a felperes jogi képviselője által átvett levelében 300 000 forint erejéig ismerte el a felperes sérelemdíj-követelését, és ennek az összegnek a megfizetését ajánlotta fel. Álláspontja szerint az 1/2019. KMJE határozat indokolásának IV. pontja alapján csak az ügyfél jogi képviselője részére kézbesített küldeményhez fűződik joghatás, ezért a Ptk. 6:22. § (1) bekezdése, valamint a Ptk. 6:23. § (1) bekezdése alapján 2023. december 17-én elévült a felperes követelése.

Az elsőfokú bíróság az ítéletében kötelezte az alperest, hogy 15 napon belül fizessen meg a felperesnek 300 000 forint sérelemdíjat. Ezt meghaladóan a keresetet elutasította.

Ítéletének indokolásában tényként állapította meg, hogy a talált mobiltelefon átadását követően a rendőrség előállította a felperest, és csak négy órával az előállítása után bocsátotta szabadon. Úgy foglalt állást, hogy a felperest jogszerűtlenül állították elő, amivel megsértették a Ptk. 2:43. § b) pontjában nevesített személyes szabadsághoz való jogát. Álláspontja szerint az alperes azzal, hogy jogszerűtlenül bilincset és vezetőszíjat alkalmazott a felperessel szemben, megfosztotta a felperest az őt emberként feltétlenül megillető tisztelettől, ezáltal megsértette a felperes 2:42. § (1) és (2) bekezdésében védett emberi méltóságát.

Okfejtése szerint a felperes a perben nem bizonyította kétséget kizáróan, hogy elvették az asztmaspray készülékét a kényszerintézkedés során, ezért erre alapítottan nem volt megállapítható, hogy az alperes megsértette a felperes egészséghez való személyiségi jogát.

Kifejtette, hogy a személyiségi jogában megsértett felperes a Ptk. 2:52. § (1) bekezdése szerint sérelemdíjat követelhet az őt ért nem vagyoni sérelemért. A sérelemdíj összegének meghatározása során a Ptk. 2:52. § (3) bekezdésében foglaltakra figyelemmel értékelte, hogy az alperes magatartása felróható volt, mert jogszerűtlenül, nem a Ptk. 1:4. § (1) bekezdésében foglaltaknak megfelelően, az adott helyzetben általában elvárható módon járt el.

Az volt az álláspontja, hogy a felperest nyilvánvalóan nem vagyoni jellegű hátrány érte azáltal, hogy megsértették a személyes szabadsághoz való jogát és az emberi méltóságát, mert a több órán át tartó fogva tartás és a bilincs alkalmazása mindenképpen olyan nem vagyoni jellegű hátrányt jelent, amelynek a kiküszöböléséhez sérelemdíj szükséges.

Az alperes elévülési kifogásával kapcsolatban kifejtette, hogy a Ptk. 2:52. § (2) bekezdése szerint alkalmazandó Ptk. 6:532. §-a alapján a sérelemdíj a felperes jogellenes előállításának a napján, 2017. március 4-én vált esedékessé, ezért a Ptk. 6:22. § (1) bekezdése értelmében ezen a napon kezdődött meg felperes sérelemdíj iránti követelésének az elévülése.

Rámutatott, hogy a Ptk. 6:25. § (1) bekezdés a) pontja szerint az elévülést megszakítja a tartozásnak a kötelezett részéről történő elismerése, és a Ptk. 6:25. § (2) bekezdése alapján az elévülés megszakításától újból kezdődik az elévülés. Okfejtése szerint az elévülést a tartozás minden elismerése megszakítja, ezért az alperes mint kötelezett 2019. március 7-én kelt, és a felperes által 2019. március 19-én átvett elismerő nyilatkozata megszakította a felperes sérelemdíj-követelésének az elévülését. Rámutatott, hogy az alperes 2019. március 19-én kézbesített elismerése a Ptk. 6:5. § (2) bekezdése alapján annak a felpereshez történt megérkezéssel vált hatályossá, ezért a felperes sérelemdíj-követelésének elévülése ezen a napon szakadt meg. Az volt az állaspontja, hogy az alperes elismerése csak az alperes által elismert 300 000 forint erejéig, a követelésnek erre a részére nézve szakította meg az elévülést. Mivel az alperes a felperes 3 500 000 sérelemdíj-követeléséből mindösszesen 300 000 forintot ismert el, és ennek az összegnek a megfizetését ajánlotta fel, a felperesnek az elismeréssel nem érintett, 300 000 forintot meghaladó követelése a 2017. március 4-től számított öt év elteltekor elévült, mert a felperes nem érvényesítette az elévülési időn belül bíróság előtt a sérelemdíj-követelése 300 000 forintot meghaladó részét. Álláspontja szerint az alperes tartozást elismerő levele nem közigazgatási határozat, ezért arra nem kell alkalmazni a 1/2019. KMJE határozatot.

A sérelemdíj mértékét – figyelemmel a követelés részbeni elévülésére – a Ptk. 2:52. § (3) bekezdése alapján állapította meg azzal, hogy a jogszerűtlen, szükségtelen és aránytalan intézkedés foganatosítása miatt a jogsértés súlyát és az alperes felróhatóságának mértékét is jelentősnek értékelte. A felperest ért pszichés teherre is figyelemmel az elévüléssel nem érintett 300 000 forint sérelemdíjat nem találta eltúlzottnak.

Az elsőfokú bíróság ítélete ellen a felperes terjesztett elő fellebbezést, amelyben elsődlegesen az elsőfokú bíróság ítéletének a megváltoztatását, keresetének teljesítését, valamint az alperes első- és másodfokú perköltségben marasztalását, másodlagosan az elsőfokú bíróság ítéletének a hatályon kívül helyezését és az elsőfokú bíróság új eljárásra és új határozat hozatalára utasítását kérte.

Álláspontja szerint a sérelemdíj speciális jellegéből adódóan kizárólag maga a sérelemdíj iránti igény tud elévülni, a sérelemdíj összege vagy annak egy része nem. Hivatkozott arra, hogy a Ptk. 2:52. § (3) bekezdése szerint a sérelemdíj mértékét a bíróság állapítja meg az eset körülményeire tekintettel, emiatt a sérelemdíj később, bírói mérlegeléssel meghatározott összegét nem a felperes követelése állapítja meg, hanem a peres eljárás során a bírói értékelő tevékenység folytán alakul ki, akkor lesz konkrét. Érvelése szerint – bár az alperes nem fogadta el a felperes sérelemdíj iránti követelésének az összegét, de – elismerte, hogy a felperes jogosult sérelemdíjra, ezért az alperes elismerése nemcsak az alperes által elismert összeg erejéig szakította meg a felperes sérelemdíj-követelését, hanem a teljes összeg erejéig.

Sérelmezte, hogy az elsőfokú bíróság által megítélt 300 000 forint sérelemdíj kirívóan alacsony, az nem alkalmas arra, hogy a sérelemdíj betöltse a megelőző és büntető rendeltetését. Kifejtette, hogy az elsőfokú bíróság által megítélt sérelemdíj bagatell összege még a súlyos és az alperesnek kiemelten felróható jogsértés kompenzálására sem alkalmas. Ezzel kapcsolatban kiemelte, hogy a személyiségi jogát egy olyan állami szerv sértette meg, amelynek kifejezetten a feladata a polgárok jogvédelme. Kifogásolta, hogy az alperesnek megítélt elsőfokú perköltség, valamint a saját ügyvédjének fizetendő ügyvédi munkadíj összege meghaladja a neki megítélt sérelemdíj összegét, ez a helyzet pedig ellentétes a józan ésszel, a sérelemdíj jogi intézményével, valamint a jogalkotó szándékával, és a számára súlyosan méltánytalan helyzetet eredményez.

Az alperes a fellebbezési ellenkérelmében az elsőfokú bíróság ítéletének helybenhagyását kérte. Álláspontja szerint a felperes fellebbezése nem kellően határozott, mert a felperes nem jelölte meg, hogy mire alapítottan kéri az elsőfokú ítélet anyagi jogi felülbírálatát. Érvelése szerint az elsőfokú bíróság helytállóan állapította meg, hogy a felperes sérelemdíj-követelésének az elévülése az elismerés kézbesítés folytán történt hatályossá válásának a napján, 2019. március 19-én szakadt meg. Fenntartotta azt az álláspontját, hogy mivel csak 300 000 forint sérelemdíj-követelést ismert el, kizárólag ennek az összegnek az erejéig szakadt meg a felperes követelésének az elévülése. Tekintettel arra, hogy 300 000 forintot meghaladóan vitatta a felperes sérelemdíj-követelést, a követelés el nem ismert, 300 000 forintot meghaladó részének az elévülése nem szakadt meg. Mivel a felperes nem érvényesítette bíróság előtt az el nem ismert követelésrészt a 2017. március 4. napját követő 5 éven belül, a követelésének az elismert 300 000 forintot meghaladó része elévült.

A felperes a fellebbezésében kizárólag az elsőfokú bíróság ítéletének a keresetet elutasító rendelkezését támadta. Fellebbezés hiányában a polgári perrendtartásról szóló 2016. évi CXXX. törvény (Pp.) 358. § (5) bekezdése alapján első fokon jogerőre emelkedett az elsőfokú bíróság ítéletének az alperest 300 000 forint sérelemdíj megfizetésre kötelező rendelkezése, ezért a másodfokú bíróság kizárólag az elsőfokú ítélet keresetet elutasító rendelkezését bírálta felül.

A felperes fellebbezése nem alapos.

A másodfokú bíróság a felperes fellebbezésében foglaltakra figyelemmel elsődlegesen a sérelemdíj iránti követelés részbeni elévülését vizsgálta, ugyanis, ha az elsőfokú bíróság helytállóan foglalt állást az alperes elévülési kifogásáról, és ha a felperes követelése a 300 000 forintot meghaladó részében elévült, a felperes a követelés elévült részét a Ptk. 6:23. § (1) bekezdése értelmében nem érvényesítheti bírósági eljárásban; ebben az esetben nincs szükség a sérelemdíj mértékére vonatkozó további fellebbezési hivatkozások vizsgálatára.

A Ptk. 6:22. § (1) bekezdése szerint a követelések fő szabály szerint – a törvény eltérően rendelkezésének hiányában – öt év alatt évülnek el. A Ptk. 6:22. § (2) bekezdése értelmében az elévülés akkor kezdődik, amikor a követelés esedékessé válik. A Ptk. 6:25. § (1) bekezdés a) pontja pedig kimondja, hogy az elévülést megszakítja a tartozásnak a kötelezett részéről történő elismerése.

A fenti jogszabályok szövegének értelmezésénél abból kellett kiindulni, hogy a Ptk. szigorított az elévülés megszakításának szabályozásán a Polgári Törvénykönyvről szóló 1959. évi IV. törvény (rPtk.) szabályaihoz képest. A Ptk. javaslatához fűzött indokolás szerint ennek az az oka, hogy a jogosultat az igénye érvényesítésére ösztönözze, és így elkerülhető legyen az idő múlásával az adott jogviszony bizonyításának az elnehezülése. Erre tekintettel az Alaptörvény 28. cikke alapján szűken, a törvényalkotó indokolása szerinti „jogbiztonság” elsődlegességének szempontja szerint kell értelmezni a Ptk. 6:25. § (1) bekezdés a) pontját.

Minden tartozás szükségképpen egy kötelmi jogviszonyon alapul, amelyből jogosultság származik a szolgáltatás követelésére [Ptk. 6:1. és 6:21. §]. A felperes követelése a személyiségi jogának megsértéséből fakadt, és a sérelemdíj követelésének összege is meghatározható volt. A felperes követelésének jogalapját és annak teljes összegét is megjelölve hívta fel az alperest a teljesítésre a jogi képviselője útján a 2018. november 29-én kelt levében. Az alperes a tartozását kifejezetten csak egy meghatározott részösszeg, 300 000 forint erejéig ismerte el, míg a felperes ezt meghaladó követelését vitatta.

Egységes és töretlen a bírói gyakorlat (BH 2010.270. és BH 2012.171.) abban, hogy a követelés elévülését megszakító elismerés nem azonos a Ptk. 6:26. §-ában szabályozott tartozáselismeréssel. Ennek alapján a bírói gyakorlat szerint a teljes követelés nyugvása állapítható meg, amikor a kötelezett a kölcsön visszafizetését megkezdi, vagy részletfizetést teljesít anélkül, hogy a tartozásnak akár egy részét is vitássá tenné.

Más a megítélése azonban azoknak a jogi helyzeteknek, amikor a kötelezett ismerve a teljes követelést, kifejezetten csak annak egy meghatározott részét ismeri el, és azt a részt teljesíti, vagy csak az általa elismert követelésrész teljesítését ajánlja fel. Amennyiben a kötelezett az egyoldalú nyilatkozatában egyértelműen és kétséget kizáróan meghatározza és korlátozza az elismerését – ahogy a perbeli esetben az alperes kifejezetten és egyértelműen 300 000 forint erejéig ismerte el a felperes sérelemdíj követelését –, akkor azt annak akarati tartalma szerint lehet csak értékelni, és a kötelezett elismerő nyilatkozata nem értelmezhető kiterjesztően. A kötelezettnek a követelés egy meghatározott részére vonatkozó elismerése a Ptk. 6:8. § (1) bekezdése alapján csak úgy értelmezhető, hogy az elismerés kizárólag az elismert összegre terjed ki, a követelés elismert összeget meghaladó része pedig továbbra is vitatott. Ebből pedig az következik, hogy a tartozásnak a kötelezett részéről történő részbeni elismerése a Ptk. 6:25. § (1) bekezdés a) pontja alapján kizárólag az elismerő nyilatkozatban összegszerűen megjelölt, korlátozott összeg vonatkozásában szakítja meg a követelés elévülését, míg a követelés el nem ismert részének az elévülése továbbra is folyamatban marad.

A felperes mint jogosult egyfelől konkrétan, pontos összegben meghatározta a sérelemdíj követelését, amiből az alperes pontosan meghatározott összeget, 300 000 forintot ismert el. Erre figyelemmel a fent írtak alapján pontosan, összegszerűen meghatározható volt a felperes követelésének az alperes által elismert konkrét mértéke. Mivel az alperes csak 300 000 forint erejéig ismerte el a felperes sérelemdíj-követelését, az alperes elismerő nyilatkozata csak ennek az összegnek a vonatkozásában szakította meg a követelés elévülését, a követelés 300 000 forintot meghaladó része pedig – az e követelésrész elévülését megszakító körülmény hiányában – a Ptk. 6:22. § (1) bekezdése alapján 2022. március 4-én elévült, és az a Ptk. 6:23. § (1) bekezdése alapján nem érvényesíthető bírósági eljárásban. Mindezekre tekintettel a másofokú bíróság az elévülés részleges megszakadásával kapcsolatban mindenben egyetértett az elsőfokú bíróság jogi álláspontjával és annak indokaival.

Figyelemmel arra, hogy a felperes sérelemdíj-követelésének 300 000 forintot meghaladó része elévült, ezért nem érvényesíthető bírósági eljárásban, az elsőfokú ítéletnek az alperest 300 000 forint sérelemdíj megfizetésére kötelező rendelkezését pedig egyik fél sem támadta fellebbezéssel, a másodfokú eljárásban nem kellett vizsgálni, hogy a felperes milyen összegű sérelemdíjra lenne jogosult a Ptk. 2:52. § (3) bekezdése alapján.

A sérelemdíj iránti követelés összegének a meghatározása a jogosult joga és kötelezettsége. Ha a jogosult nem határozza meg az általa követelt sérelemdíj összegét, akkor a kötelezett nem tud sem teljesíteni, sem pedig nyilatkozatot tenni arról, hogy elismeri-e a követelést, vagy egészben vagy részben vitatja azt. Ha pedig keresetindítás esetén a kereset nem tartalmaz összegszerűen meghatározott kérelmet, a bíróságnak vissza kell utasítania a keresetlevelet. A sérelemdíj megfizetése iránti perben nem a bíróság határozza meg a követelés összegét, hanem arról dönt, hogy a jogosultat megilleti-e a keresettel érvényesített összegű sérelemdíj. Emiatt nem alapos a felperesnek az a hivatkozása, hogy a sérelemdíj iránti követelés összege a bíróság ítéletétől függ, ezért a sérelemdíj iránti követelés részbeni elismerése a követelés egésze vonatkozásában megszakítja a követelés elévülését.

A kifejtettekre tekintettel a másodfokú bíróság az elsőfokú bíróság érdemben helyes ítéletének fellebbezett rendelkezését a Pp. 383. § (2) bekezdése alapján helybenhagyta.