1250/2025. (VII. 8.) Korm. határozat
1250/2025. (VII. 8.) Korm. határozat
az építési beruházások megvalósítására kötött szerződések módosításának kezdeményezéséről szóló 13/2023. (I. 24.) Korm. rendelet alapján a rendes üzleti kockázat mértékét meghaladó költségnövekménnyel érintett szerződések módosításához szükséges többletforrás biztosításáról
1. A Kormány – az építési beruházások megvalósítására kötött szerződések módosításának kezdeményezéséről szóló 13/2023. (I. 24.) Korm. rendeletben (a továbbiakban: Korm. rendelet), valamint a Magyarország szomszédságában zajló orosz–ukrán háború okozta áremelkedéssel érintett építőanyagok és beépítésre kerülő építőipari termékek listájáról, valamint az építési beruházások megvalósítására kötött szerződések módosításának kezdeményezéséről szóló 13/2023. (I. 24.) Korm. rendelet szerinti szakvélemény kiadásának részletes szabályairól szóló 4/2023. (II. 23.) ÉKM rendeletben foglaltakra tekintettel –
1.1. egyetért legfeljebb 24 820 434 443 forint többletforrás biztosításával az 1. melléklet szerinti beruházások esetében a rendes üzleti kockázat mértékét meghaladó költségnövekmények kezelését szolgáló szerződésmódosítások, valamint az abból eredő kifizetések teljesítése érdekében;
1.2. felhívja a nemzetgazdasági minisztert, hogy az 1.1. alpontban foglaltak teljesítése érdekében, az 1. mellékletben foglalt táblázat 2. és 4–6. sorában foglalt fejlesztések esetében az építési és közlekedési miniszter kezdeményezésére gondoskodjon a Magyarország 2025. évi központi költségvetéséről szóló 2024. évi XC. törvény (a továbbiakban: Kvtv.) 1. melléklet XLV. Állami beruházások fejezet, 2. Közlekedési beruházások cím, 1. Közlekedési célú központi kezelésű előirányzatok alcím, 2. Állami közútfejlesztési beruházások jogcímcsoport, 13. Háborús költségnövekménnyel érintett közúti projektek jogcím javára 5 162 791 560 forint többletforrás biztosításáról;
Felelős: |
nemzetgazdasági miniszter |
Határidő: |
azonnal |
Felelős: |
nemzetgazdasági miniszter |
Határidő: |
azonnal |
Felelős: |
nemzetgazdasági miniszter |
Határidő: |
a felmerülés ütemében |
Felelős: |
nemzetgazdasági miniszter |
Határidő: |
a felmerülés ütemében |
Felelős: |
építési és közlekedési miniszter |
Határidő: |
az 1.2., 1.3., 1.4. és 1.5. alpont szerinti források rendelkezésre állását követően azonnal |
Felelős: |
nemzetgazdasági miniszter |
Határidő: |
azonnal |
Felelős: |
a miniszterelnök általános helyettese |
Határidő: |
az 1.7. alpont szerinti forrás rendelkezésre állását követően azonnal |
Felelős: |
nemzetgazdasági miniszter |
Határidő: |
azonnal |
Felelős: |
energiaügyi miniszter |
Határidő: |
az 1.9. alpont szerinti forrás rendelkezésre állását követően azonnal |
2. A Kormány a 2021–2027 programozási időszakban az egyes európai uniós alapokból származó támogatások felhasználásának rendjéről szóló 256/2021. (V. 18.) Korm. rendelet 4. § f) pontjában meghatározott jogkörében eljárva – tekintettel az építési beruházások megvalósítására kötött szerződések módosításának kezdeményezéséről szóló 13/2023. (I. 24.) Korm. rendeletben és a Magyarország szomszédságában zajló orosz–ukrán háború okozta áremelkedéssel érintett építőanyagok és beépítésre kerülő építőipari termékek listájáról, valamint az építési beruházások megvalósítására kötött szerződések módosításának kezdeményezéséről szóló 13/2023. (I. 24.) Korm. rendelet szerinti szakvélemény kiadásának részletes szabályairól szóló 4/2023. (II. 23.) ÉKM rendeletben foglaltakra –
2.1. egyetért
a) a 2. mellékletben foglalt táblázat M:4–M:11 mezője szerinti 1 236 880 555 forint összegű, az európai uniós forrás terhére el nem számolható többlettámogatási igénynek – az Uniós fejlesztések fejezetbe tartozó fejezeti és központi kezelésű előirányzatok felhasználásának rendjéről szóló 590/2022. (XII. 28.) Korm. rendelet [a továbbiakban: 590/2022. (XII. 28.) Korm. rendelet] 9. § (1) bekezdés f) pontja alapján – a Kvtv. 1. melléklet XIX. Uniós fejlesztések fejezet KEHOP Plusz előirányzat hazai társfinanszírozásán felüli felhasználásával;
b) a 2. mellékletben foglalt táblázat L:4–L:11 mezője szerinti 241 850 685 forint összegű, az európai uniós forrás terhére el nem számolható általános forgalmi adó igénynek – az 590/2022. (XII. 28.) Korm. rendelet 9. § (1) bekezdés b) pontja alapján – a Kvtv. 1. melléklet XIX. Uniós fejlesztések fejezet KEHOP Plusz előirányzat hazai társfinanszírozásán felüli felhasználásával történő finanszírozásával és a projektek támogatási szerződéseinek az a) és jelen pont szerinti módosításával;
2.2. felhívja a 2. mellékletben foglalt táblázat C:4–C:11 mezője szerinti kedvezményezetteket tömörítő konzorciumvezető kedvezményezett építési és közlekedési minisztert, hogy a 2.1. alpontban foglaltak teljesítése érdekében gondoskodjanak a 2. mellékletben foglalt táblázatban szereplő projektek támogatási szerződés módosítási igényeinek benyújtásáról.
Felelős: |
építési és közlekedési miniszter |
Határidő: |
a 2.1. alpontban meghatározott vállalkozási szerződések módosítását követően folyamatos |
3. A Kormány a 2014–2020 programozási időszakban az egyes európai uniós alapokból származó támogatások felhasználásának rendjéről szóló 272/2014. (XI. 5.) Korm. rendelet 4. § (1) bekezdés f) pontjában meghatározott jogkörében eljárva – tekintettel az építési beruházások megvalósítására kötött szerződések módosításának kezdeményezéséről szóló 13/2023. (I. 24.) Korm. rendeletben és a Magyarország szomszédságában zajló orosz–ukrán háború okozta áremelkedéssel érintett építőanyagok és beépítésre kerülő építőipari termékek listájáról, valamint az építési beruházások megvalósítására kötött szerződések módosításának kezdeményezéséről szóló 13/2023. (I. 24.) Korm. rendelet szerinti szakvélemény kiadásának részletes szabályairól szóló 4/2023. (II. 23.) ÉKM rendeletben foglaltakra –
3.1. egyetért
a) a 3. mellékletben foglalt táblázat M:4–M:6 mezője szerinti 27 875 068 forint összegű, az európai uniós forrás terhére el nem számolható többlettámogatás igénynek – az 590/2022. (XII. 28.) Korm. rendelet 9. § (1) bekezdés f) pontja alapján – a Kvtv. 1. melléklet XIX. Uniós fejlesztések fejezet KEHOP előirányzat hazai társfinanszírozásán felüli felhasználásával;
b) a 3. mellékletben foglalt táblázat L:4–L:6 mezője szerinti 8 527 285 forint összegű, az európai uniós forrás terhére el nem számolható általános forgalmi adó igénynek – az 590/2022. (XII. 28.) Korm. rendelet 9. § (1) bekezdés b) pontja alapján – a Kvtv. 1. melléklet XIX. Uniós fejlesztések fejezet KEHOP előirányzat hazai társfinanszírozásán felüli felhasználásával történő finanszírozásával és a projektek támogatási szerződéseinek az a) és jelen alpont szerinti módosításával;
3.2. felhívja a 3. mellékletben foglalt táblázat C:4–C:6 mezője szerinti kedvezményezetteket tömörítő konzorciumvezető kedvezményezett építési és közlekedési minisztert, hogy a 3.1. alpontban foglaltak teljesítése érdekében gondoskodjanak a 3. mellékletben foglalt táblázatban szereplő projektek támogatási szerződés módosítási igényeinek benyújtásáról;
Felelős: |
építési és közlekedési miniszter |
Határidő: |
a 3.1. alpontban meghatározott vállalkozási szerződések módosítását követően folyamatos |
Felelős: |
energiaügyi miniszter |
Határidő: |
a 3.3. alpontban meghatározott vállalkozási szerződések módosítását követően folyamatos |
4. A Kormány felhívja a 2. mellékletben foglalt táblázat A:4–A:11 mezője és a 3. mellékletben foglalt táblázat A:4–A:6 mezője szerinti projektek tekintetében konzorciumvezetői feladatokat ellátó minisztérium vezetéséért felelős építési és közlekedési minisztert, valamint a 4. mellékletben foglalt táblázat A:3–A:4 mezője szerinti projekteket megvalósító Országos Vízügyi Főigazgatóság feletti irányítási jogkört gyakorló energiaügyi minisztert, hogy intézkedjen a rendes üzleti kockázat mértékét meghaladó költségnövekmények kezelését szolgáló vállalkozási szerződés módosítások ellenőrzésének kezdeményezése iránt, a KEHOP projektek esetében a 2014–2020 programozási időszakban az egyes európai uniós alapokból származó támogatások felhasználásának rendjéről szóló 272/2014. (XI. 5.) Korm. rendelet XVI. fejezet rendelkezései, a KEHOP Plusz projektek esetében a 2021–2027 programozási időszakban az egyes európai uniós alapokból származó támogatások felhasználásának rendjéről szóló 256/2021. (V. 18.) Korm. rendelet IX. fejezet rendelkezései alapján.
Felelős: |
építési és közlekedési miniszter |
Határidő: |
az e határozat közzétételét követő 30 napon belül |
5. A Kormány felhívja a 2. mellékletben foglalt táblázat A:4–A:11 mezője és a 3. mellékletben foglalt táblázat A:4–A:6 mezője szerinti projektek tekintetében konzorciumvezetői feladatokat ellátó minisztérium vezetéséért felelős építési és közlekedési minisztert, valamint a 4. mellékletben foglalt táblázat A:3–A:4 mezője szerinti projekteket megvalósító Országos Vízügyi Főigazgatóság feletti irányítási jogkört gyakorló energiaügyi minisztert, hogy intézkedjen a rendes üzleti kockázat mértékét meghaladó költségnövekmények kifizetésének teljesítéséhez a költségnövekmények elszámolásáról.
Felelős: |
építési és közlekedési miniszter |
Határidő: |
a 4. pontban meghatározott vállalkozási szerződés módosítások aláírását követő 60 napon belül |
6.1
7.2
8.3
9.4
10.5
11.6
12.7
13.8
14.9
1. melléklet az 1250/2025. (VII. 8.) Korm. határozathoz
A |
B |
C |
|
---|---|---|---|
1. |
Beruházás megnevezése |
Többletforrás |
|
2. |
1. |
M85 autóút Fertőrákos csomópont – Sopron oh. szakasz a meglévő 84. számú főúti határátkelőhelyhez történő ideiglenes visszakötéssel, valamint a 8647. jelű Sopron Ény-i elkerülő út kivitelezése, és a kiviteli tervek elkészítése |
3 704 632 236 |
3. |
2. |
M6 autópálya Bóly–Ivándárda közötti szakasz megvalósítása |
7 000 098 900 |
4. |
3. |
Göd, M2 autóút 26+692 km szelvényben új félcsomópont megvalósítása |
82 669 591 |
5. |
4. |
471. sz. főút Debrecen belterületi (1+000–2+850 km szelvények közötti) szakasz négysávosítása |
654 579 618 |
6. |
5. |
Nyíregyháza, Nagykörút délnyugati szakasz négysávosítása |
720 910 115 |
7. |
1–5. Közútfejlesztés összesen |
12 162 890 460 |
|
8. |
6. |
Érd – Érd alsó összekötő vágány és kapcsolódó létesítmények kivitelezése |
367 982 962 |
9. |
6. Vasútfejlesztés összesen |
367 982 962 |
|
10. |
7. |
Miskolci Egyetemen Tudományos Adatelemző Módszertani Központ és Levéltári Nyílt Kutatási Adatforrástár megvalósítása |
665 018 805 |
11. |
8. |
Nemzeti Filmintézet Közhasznú Nonprofit Zártkörűen Működő Részvénytársaság fóti telephelyének fejlesztése (1–2. kérelem) |
5 122 128 072 |
12. |
9. |
Kézilabda munkacsarnok építése Hévízen |
135 815 045 |
13. |
10. |
Nyírbátori Báthori István Múzeum felújítása |
211 924 647 |
14. |
11. |
Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem Kodály Zoltán Zenepedagógiai Intézetének infrastruktúra fejlesztése |
270 817 891 |
15. |
12. |
Kézilabda Munkacsarnok építése Komlón |
136 594 011 |
16. |
13. |
Nyíregyháza Stadion |
1 864 201 620 |
17. |
14. |
Tanuszoda kivitelezése Szécsényben |
77 829 222 |
18. |
15. |
Tanterem tervezése és kivitelezése Szárligeten |
66 521 049 |
19. |
16. |
Fejér Megyei Szent György Egyetemi Oktató Kórház Új Belgyógyászati tömb tervezése, építése, parkoló fejlesztése |
1 821 660 059 |
20. |
17. |
Tihanyi Bencés Apátság Temploma átalakítása |
578 603 384 |
21. |
7–17. Magasépítés összesen |
10 951 113 805 |
|
22. |
18. |
Modern Városok Programban a szegedi gazdasági fejlesztésekhez kapcsolódó út- és közműfejlesztés keretében a csapadék és tisztított szennyvíz elvezetésének előkészítési munkálatai |
1 168 331 708 |
23. |
19. |
Vérke főcsatorna rekonstrukciója |
170 115 508 |
24. |
18–19. Vízügyi Főigazgatóság projektek összesen |
1 338 447 216 |
2. melléklet az 1250/2025. (VII. 8.) Korm. határozathoz
3. melléklet az 1250/2025. (VII. 8.) Korm. határozathoz
4. melléklet az 1250/2025. (VII. 8.) Korm. határozathoz
A 6. pont a 2010. évi CXXX. törvény 12. § (2) bekezdése alapján hatályát vesztette.
A 7. pont a 2010. évi CXXX. törvény 12. § (2) bekezdése alapján hatályát vesztette.
A 8. pont a 2010. évi CXXX. törvény 12. § (2) bekezdése alapján hatályát vesztette.
A 9. pont a 2010. évi CXXX. törvény 12. § (2) bekezdése alapján hatályát vesztette.
A 10. pont a 2010. évi CXXX. törvény 12. § (2) bekezdése alapján hatályát vesztette.
A 11. pont a 2010. évi CXXX. törvény 12. § (2) bekezdése alapján hatályát vesztette.
A 12. pont a 2010. évi CXXX. törvény 12. § (2) bekezdése alapján hatályát vesztette.
A 13. pont a 2010. évi CXXX. törvény 12. § (2) bekezdése alapján hatályát vesztette.
A 14. pont a 2010. évi CXXX. törvény 12. § (2) bekezdése alapján hatályát vesztette.
- Hatályos
- Már nem hatályos
- Még nem hatályos
- Módosulni fog
- Időállapotok
- Adott napon hatályos
- Közlönyállapot
- Indokolás