PK ÍH 2025/127.

A másodfokú bíróság a bizonyítékok elsőfokú bíróság általi értékelését és annak eredményét csak akkor mérlegelheti felül, ha az okszerűtlen volt. Okszerűtlen a mérlegelés, ha az a következtetés, amelyet az elsőfokú bíróság levont, bizonyosan nem lett volna levonható [2016. évi CXXX. törvény (Pp.) 369. § (3) bekezdés a) pont, 279. § (1) bekezdés].

Az I–II. rendű felperesek mint adósok, az alperes jogelődje mint hitelező 2008. április 29-én közjegyzői okiratba foglalt kölcsönszerződést kötöttek. A szerződéskötésre az alperesi jogelőd bankfiókjának tárgyalóhelyiségében került sor, ahol a közjegyző, az I–II. rendű felperesek, valamint az alperesi jogelőd részéről B. I. és S. A. voltak jelen. A közjegyző az általa előre elkészített közjegyzői okiratot felolvasta, annak során az I–II. rendű felpereseknek lehetőségük volt kérdést feltenni akár a közjegyzőhöz, akár az alperes jogelődjének képviselőihez. Azon a napon a közjegyző további három szerződéskötésben és négy szerződésmódosításban működött közre személyesen az alperesi jogelődnél, amelyek – beleértve a perbelit is – 101 oldal terjedelmű közjegyzői okiratot érintettek.

Az alperes jogelődje (a helyes dátum szerint) 2011. november 24-én közjegyzői tanúsítványba foglalt nyilatkozatával felmondta a kölcsönszerződést, majd a 2012. február 21-i engedményezési szerződéssel az alperesre engedményezte az I–II. rendű felperesekkel szemben fennálló követelését, az azt biztosító jelzálogjogot és egyéb jogosultságokat.

Az alperes végrehajtást kezdeményezett az I–II. rendű felperesek ellen, a közjegyző végrehajtási záradékot állított ki. Az I–II. rendű felperesek mint adósok ellen önálló bírósági végrehajtó foganatosítja a végrehajtást, amely felfüggesztésre került.

Az I–II. rendű felperesek keresetükben annak megállapítását kérték, hogy velük szemben nem áll fenn az alperes végrehajtási joga a folyamatban lévő végrehajtási eljárások vonatkozásában. Előadták: az előre elkészített kölcsönszerződést a bankfiókban írták alá, ahol a közjegyző is jelen volt, de a szerződést nem olvasta fel, lényeges tartalmát nem magyarázta el. Az aláírásra mindössze 15-20 percnyi idő állt rendelkezésre. A szerződéskötés körülményeire figyelemmel a közjegyző által záradékolt irat nem minősül közokiratnak, mert azt a közjegyző a közjegyzőkről szóló 1991. évi XLI. törvény (Kjtv.) 120–129. §-ában foglalt előírások megsértésével készítette el. A bírósági végrehajtásról szóló 1994. évi LIII. törvény (Vht.) 23/C. § (1) bekezdése értelmében a kölcsönszerződés nem lett volna záradékolható, mivel az nem közokirat. Ezen túlmenően a záradék a Vht. 23/C. § (1)–(2) bekezdéseibe ütközik, mivel a közjegyzői okiratba foglalt szerződés nem tartalmazza az alperes nevét és a kötelezettség mennyiségét (összegét).

Az alperes ellenkérelme a kereset elutasítására irányult. Vitatta, hogy a közjegyző jogszabálysértően látta el végrehajtási záradékkal a közokiratba foglalt kölcsönszerződést. Álláspontja szerint az I–II. rendű felpereseknek – sérelmeik orvoslása érdekében – fellebbezést kellett volna benyújtaniuk a záradékolást elrendelő közjegyzői határozattal szemben. A jogorvoslat lehetőségére figyelemmel a megállapítási kereset feltételei nem teljesültek.

Az elsőfokú bíróság ítéletével elutasította a keresetet. Döntésének releváns indokolása szerint a közjegyzői záradékkal szemben igénybevehető jogorvoslati lehetőségekre figyelemmel az I–II. rendű felpereseknek nincs olyan jogvédelmi szükséglete, amelynek érdekében a polgári perrendtartásról szóló 2016. évi CXXX. törvény (Pp.) 172. § (3) bekezdése alapján megállapítási keresetet indíthatnának.

A Fővárosi Ítélőtábla az elsőfokú bíróság ítéletét hatályon kívül helyezte, és az elsőfokú bíróságot új eljárásra és új határozat hozatalára utasította. Döntésének releváns indokai szerint az I–II. rendű felpereseknek nyomós jogi érdeke fűződik ahhoz, hogy elkerüljék a végrehajtást, ha a közjegyzői okiratba foglalt kölcsönszerződés nélkülözi a közokirati jelleget. Ennek bizonyítására csak perben van lehetőségük, ezért fennáll az a jogvédelmi szükséglet, amely lehetővé teszi a Pp. 172. § (3) bekezdésén alapuló megállapítási kereset érvényesítését. Ugyanakkor a nemperes végrehajtási eljárás keretében is elbírálható annak jelentősége, hogy engedményesi jogállásánál fogva az alperes neve nem került feltüntetésre a kölcsönszerződésben; illetőleg az is eldönthető, hogy a szerződés egyértelmű eligazítást ad-e a szerződésből eredő kötelezettség mennyiségére (összegére). E kérdések tekintetében ezért nem áll fenn olyan jogmegóvási szükséglet, amelynek érdekében lehetőség nyílt volna peres eljárás indítására. Meghagyta az elsőfokú bíróságnak, hogy a záradékolt közjegyzői okirat közokirati jellegének a megdöntésére irányuló bizonyítás foganatosítását követően döntsön a kereset felől.

Az új eljárás során az I–II. rendű felperesek fenntartották a keresetet, az alperes pedig az elutasítására irányuló érdemi ellenkérelmét.

Az elsőfokú bíróság ítéletével elutasította a keresetet. Döntésének jogi indokolása szerint a másodfokú bíróság új eljárásra adott utasításának megfelelően a közjegyzői okirat közokirati jellege megdöntésére irányuló bizonyítás keretében beszerezte azokat az okiratokat, amelyek a közjegyzői iroda közreműködésével a perbeli okirattal azonos napon készültek, továbbá tanúként hallgatta meg az okiratot készítő közjegyzőt és az alperesi jogelőd részéről a szerződéskötéskor jelen volt személyeket. A tanúvallomások megerősítették: az adategyeztetést követően lezajlott a perbeli okirat felolvasása, ennek során az I–II. rendű felperesek nem voltak elzárva a kérdésfeltételtől.

Rámutatott: a Pp. 306. § (1) bekezdésében foglalt előírás ellenére az I–II. rendű felperesek nem tettek indítványt arra a másik eljárásban készült szakvélemény felhasználására, amit a keresetlevélben okirati bizonyítékként jelöltek meg annak alátámasztására, hogy a rendelkezésre álló idő rövidsége miatt nem tette lehetővé az okirat egészének a felolvasását. Ennek azért nem tulajdonított jelentőséget, mert az okirat felolvasásához szükséges idő meghatározása nem igényel különleges szakértelmet, az szemle keretében bármilyen időmérésre alkalmas eszköz segítségével megoldható lett volna a bíróság általi felolvasás útján. Az I–II. rendű felperesek azonban erre sem tettek indítványt, a közjegyző általi „próbafelolvasásra” indítványuk pedig a Pp. keretei között nem értelmezhető. Ettől függetlenül ilyen jellegű bizonyításra azért nem volt szükség, mert nem állt rendelkezésre adat a felolvasás megkezdésének és befejezésének időpontjáról; az akkor hatályos szabályok értelmében ugyanis csak a dátumot tüntették fel.

Megjegyezte: a Kúria más ügyben 3 perc/oldal olvasási sebességet határozott meg, ami összhangban áll a közjegyző által a szerződéskötésekre előzetesen kalkulált – az esetleges csúszást is megengedő – közelítő jellegű időtartamra.

A bizonyítékokat mérlegelve arra a következtetésre jutott, hogy a közjegyző felolvasta az okiratot, az I–II. rendű felperesek által állított kötelezettségszegést nem valósította meg. Az I–II. rendű felperesek nem bizonyították a Kjtv. 120. § (1) bekezdése b) –d) pontjainak a megsértését; a bizonyítatlanság következményeit az I–II. rendű felpereseknek kell viselniük.

A Vht. 23/C. § (1) bekezdésére alapított kifogásokkal összefüggésben a hatályon kívül helyező végzés [29] bekezdésére utalt, amelyben a Fővárosi Ítélőtábla rámutatott: e kifogások a végrehajtás jogorvoslati rendszerének keretein belül orvosolhatóak, vagyis nem áll fenn olyan jogmegóvási szükséglet, amely a megállapítási kereset előterjesztésének a lehetőségét biztosítaná.

Kifejtette: a Kjtv. 120. § (1) bekezdés b), c) és d) pontjai megszegésének megállapítása esetén sem lett volna teljesíthető a kereset. A Kúria Gfv.VI.30.540/ 2021/6. számú ítéletének iránymutatása szerint ugyanis a végrehajtás megszüntetésére a Vht. 56. § (1) bekezdés b) pontja szerint csak akkor kerülhet sor, ha a végrehajtani kívánt követelés nem jött létre vagy érvénytelen. Mivel az I–II. rendű felperesek nem érvényesítettek a Vht. 56. § (1) bekezdés b) pontján alapuló igényt, vagyis nem tettek jogállítást a kölcsönszerződés létre nem jöttére vagy érvénytelenségére, ezért akkor sem adhatott volna helyt a keresetnek, ha a közjegyzői kötelességszegések megállapíthatóak lettek volna.

Az elsőfokú bíróság ítélete ellen az I–II. rendű felperesek jelentettek be fellebbezést, amelyben elsődlegesen annak megváltoztatását, és a megállapítási kereset teljesítését kérték. Másodlagos kérelmük a hatályon kívül helyezésre irányult. Álláspontjuk szerint az elsőfokú bíróság döntése sérti a Pp. 172. § (3), 266. § (1), 279. § (1), 306. § (1) bekezdését, a Vht. 23/C. §-át, a Kúria 3/2020. PJE határozatát, valamint a Kjtv. 120. § (1) bekezdés b), c), d) pontjait.

A Pp. 306. § (1) bekezdése azért sérült, mert iratellenesen állapította meg az elsőfokú bíróság, hogy nem indítványozták nyelvészeti szakértő kirendelését. Ezt több alkalommal megtették, legutóbb a 2023. szeptember 26-án megtartott tárgyaláson kifogásolták, hogy az elsőfokú bíróság nem adott helyt az indítványuknak. Fenntartották, hogy az általuk csatolt szakértői véleményben foglaltak elfogadhatóak lettek volna. Vitatták, hogy a Kjtv. nem értő felolvasást, hanem csak felolvasást írna elő. Ez az értelmezés álláspontjuk szerint sérti az Alaptörvény 28. cikkét.

Fenntartották azt is, hogy az ebédszünetre és az egyéb szükségletekre tekintettel a közjegyzőnek a szerződéskötés napján minimum 10 órát kellett volna munkával töltenie, ha az összes közjegyzői okiratot a törvény által előírt módon felolvassa. Logikai úton – az elsőfokú bíróság által alapul vett legalacsonyabb laponkénti olvasási idő figyelembevétele esetén – is az a következtetés vonható le, hogy teljes terjedelemben nem kerülhetett sor a felolvasásra, ezért sérült a Kjtv. 120. § (1) bekezdés d) pontja, 131. §-a és a Vht. 23/C. § (1) bekezdése.

Kifogásolták az elsőfokú ítélet [36]–[39] bekezdésében írtakat, mert a perbeli esetben nem az alapügylet érvényességéről vagy létre nem jöttéről folyt a vita, hanem pusztán arról, hogy az alperes élhet-e a közvetlen végrehajtás jogával vagy sem. Ezt a kérdést a Fővárosi Ítélőtábla a hatályon kívül helyező végzésben egyértelműen rendezte, ezért az elsőfokú ítélet sérti a Pp. 386. § (2) bekezdés d) pontját.

Az alperes fellebbezési ellenkérelmében az elsőfokú ítélet helybenhagyását kérte. Hangsúlyozta: a közjegyzői okirat a Kjtv. 120. § (1) bekezdésében foglaltaknak mindenben megfelel. A felolvasás kezdő, illetve befejező időpontját abban az időben nem kellett rögzíteni a közokiratban. Az I–II. rendű felperesek erre vonatkozó határozott tényállítást nem tettek, csak annyit állítottak, hogy 15-20 perc idő állt rendelkezésre. A Pp. 323. § (3) bekezdése alapján a közokirattal szemben nekik kellett volna bizonyítaniuk, ez azonban nem járt sikerrel.

Az elsőfokú ítéletnek nem volt a Pp. 358. § (5) bekezdése értelmében – fellebbezés hiányában – jogerőre emelkedett rendelkezése; a másodfokú felülbírálat ezért annak egészére kiterjedt.

A Fővárosi Ítélőtábla a Pp. 376. § (1) bekezdés a) pontja értelmében az I–II. rendű felperesek kérelmére figyelemmel tárgyaláson bírálta el a fellebbezésüket, amit megalapozatlannak talált.

A Pp. 383. § (1) bekezdése értelmében a Fővárosi Ítélőtáblának elsőként a hatályon kívül helyezésre irányuló másodlagos fellebbezési kérelem megalapozottságáról kellett döntenie, mivel a megváltoztatásra irányuló fellebbezés vizsgálatára csak akkor kerülhet sor, ha nincs szükség az elsőfokú ítélet hatályon kívül helyezésére.

Az I–II. rendű felperesek nem részletezték másodlagos fellebbezési kérelmük indokait, fellebbezésük nem tartalmaz olyan okot, amely szükségessé tenné a Pp. 381. §-ában szabályozott mérlegelésen alapuló hatályon kívül helyezést. Az elsőfokú bíróság nem sértette meg az eljárási szabályokat, amikor nem tekintette a jelen perben felhasználható szakvéleménynek az I–II. rendű felperesek által csatolt, másik eljárásban készült szakvéleményt. Az elsőfokú bíróság helyesen mutatott rá: erre irányuló, az eljárási szabályoknak megfelelő bizonyítási indítványt az I–II. rendű felperesek a perfelvétel lezárását megelőzően nem terjesztettek elő, így a Pp. 306. § (1) bekezdése értelmében bizonyítékként nem volt felhasználható.

A Fővárosi Ítélőtábla abban is osztotta az elsőfokú bíróság álláspontját, hogy nem volt szükség szakértői bizonyításra, így a Pp. 300. § (1) bekezdése értelmében az erre irányuló indítványt akkor is mellőzhette volna, ha azt az I–II. rendű felperesek az eljárási szabályoknak megfelelően előterjesztik.

Minderre figyelemmel a Fővárosi Ítélőtábla az ügy érdemében hozta meg a döntését.

Az elsőfokú bíróság a releváns tényállást hiánytalanul felderítette, arra alapított érdemi döntésével a Fővárosi Ítélőtábla maradéktalanul egyetértett, de az ahhoz fűzött jogi indokolást nem minden tekintetben osztotta, ezért azt a következők szerint módosította.

A fellebbezés indokolásából kitűnően az I–II. rendű felperesek a jelen másodfokú eljárás során kizárólag arra szorítkozóan hivatkoztak a közjegyzői okiratba foglalt kölcsönszerződés közokirati jellegének a hiányára, hogy a szerződéskötés során azt a közjegyző nem olvasta fel (érhető módon), és nem magyarázta meg a részükre. Erre figyelemmel a Fővárosi Ítélőtábla – a hatályon kívül helyező végzésben kifejtettekkel összhangban – a közokirati jelleg megszűnését erre a szempontra szorítkozóan vizsgálta [Kjtv. 131. § (1) bekezdése].

A bizonyításban az I–II. rendű felperesek voltak érdekeltek, ezért a bizonyítottság hiányát is a hátrányukra kellett értékelni. Ennek vizsgálatára azonban csak akkor kerülhet sor, ha fennállnak a megállapítási kereset előterjesztésének a Pp. 172. § (3) bekezdésében meghatározott konjunktív feltételei. E tekintetben a Fővárosi Ítélőtábla nem osztotta az elsőfokú bíróság álláspontját.

A hatályon kívül helyező végzésben a Fővárosi Ítélőtábla részletesen kifejtette: az I–II. rendű felpereseknek mint adósoknak nem áll érdekükben a végrehajtás, amit meggátol a közjegyzői okiratba foglalt kölcsönszerződés közokirati jellegének a hiánya. A végrehajtási eljárás nemperes jellegére figyelemmel a záradékolást megelőzően a közjegyző nem vizsgálhatta, hogy az okirat a valóságnak megfelelően tartalmazza-e a létrejöttének körülményeire vonatkozó megállapításokat, köztük azt, hogy a közjegyző felolvasta az okiratot. A nemperes eljárásban ugyanis nem foganatosítható bizonyítás, így a közjegyző az alakilag és tartalmilag szabályszerűnek mutatkozó közjegyzői okiratot – a végrehajtást kérő kérelmére – köteles végrehajtási záradékkal ellátni.

A keresetnek helyt adó döntés esetén az I–II. rendű felperesek – ahogyan arra az elsőfokú bíróság helytállóan rámutatott: a Vht. 56. § (1) bekezdésének b) pontja alapján nem kérhetnék a végrehajtás megszüntetését, de – a Vht. 211. § (2) bekezdése alapján kezdeményezhetnék a végrehajtási záradék törlését. Ez szintén a nemperes bírósági végrehajtási eljárás keretébe tartozik, így a kérelem elbírálásával nincs lehetőség bizonyításra; vagyis – a bizonyítás foganatosítása érdekében – szükségesnek mutatkozott a perindítás. Ha bebizonyosodik, hogy a közjegyzői okirat nem felel meg a Kjtv. 120. §-ában felállított követelményeknek, úgy a Vht. 211. § (2) bekezdése szerinti eljárás eredményre vezethet, a jogmegóvási érdek tehát nyilvánvalóan fennáll az I–II. rendű felperesek részéről.

A kifejtettek szerint a Pp. 172. § (3) bekezdésében meghatározott konjunktív feltételek teljesülése folytán nem volt akadálya megállapítási kereset érvényesítésének, az azt elutasító ítéleti rendelkezés felülbírálata során a Fővárosi Ítélőtáblának arról kellett döntenie, hogy a záradékolt közjegyzői okirat közokiratnak minősül-e vagy sem.

Az I–II. rendű felperesek fellebbezésükben – annak tartalma szerint – a Pp. 369. § (3) bekezdés a) pontjában szabályozott anyagi jogi felülbírálati jogkör gyakorlását kérték. Lényegében arra hivatkoztak, hogy az elsőfokú bíróság a bizonyítékokat a Pp. 279. § (1) bekezdésének megsértésével, okszerűtlenül értékelve állapította meg a tényállás részeként azt, hogy a közjegyző teljes terjedelmében felolvasta a közjegyzői okiratokat. A Fővárosi Ítélőtábla nem osztotta ezt az álláspontot, az elsőfokú bíróság ugyanis maradéktalanul betartotta a bizonyítékok mérlegelésére vonatkozó eljárási szabályokat, azok okszerű mérlegelése nem adott lehetőséget eltérő tényállás megállapítására, és azon alapulóan más jogkövetkeztetés levonására. A Fővárosi Ítélőtábla ezért a Pp. 386. § (4) bekezdése értelmében visszautal az elsőfokú bíróság helytálló okfejtésére, amelyből csupán a fellebbezésre figyelemmel emeli ki a következőket.

A jogvita eldöntése szempontjából annak van relevanciája, hogy a szerződéskötés napján az e célból az alperesi jogelőd tárgyalótermében eltöltött idő elegendő volt-e a közjegyzői okirat közokirati jellegéhez szükséges eljárás foganatosítására, köztük a szerződés felolvasására és elmagyarázására. Ennek eldöntéséhez nem elég a szöveg felolvasásához szükséges idő ismerete, emellett ezt az időtartamot össze kell vetni a szerződéskötés időtartamával.

A kezdő és a befejező időpontra nézve azonban az I–II. rendű felperesek nem tettek határozott tényelőadást, nem határozták meg, hogy hány órától, hány óráig tartott a szerződéskötési aktus. Mindössze hivatkoztak arra, hogy az 15-20 percet vett igénybe. Ezt – az alperes által kétségbevont, ezért bizonyításra szoruló – tényállításukat nem támasztotta alá bizonyíték. A szerződéskötésre rendelkezésre álló idő ismeretének hiányában önmagában irreleváns, hogy mennyi ideig tartott volna az okirat felolvasása, mert – az alperes védekezésének megfelelően – enélkül a felolvasás időtartamát nem lehet összehasonlítani a szerződéskötés tényleges időtartamával.

Az I–II. rendű felperesek indirekt módon, logikai úton próbálták meg alátámasztani a felolvasás elmaradását annak állításával: a közjegyző által aznap szerkesztett összes okirat felolvasása nem volt lehetséges, mert az meghaladta volna az egész napi munkaidejét. Ez a logikai levezetés azonban nem alkotott zárt láncolatot, mert az aznapi okiratok felolvasásának teljes időigénye mellett azt is bizonyítaniuk kellett volna, hogy a többi okiratot teljes terjedelmében felolvasta a közjegyző, emiatt nem jutott idő a perbeli kölcsönszerződés felolvasására. A többi szerződés felolvasására vonatkozóan azonban semmilyen adat nem merült fel, míg – az I–II. rendű felperesek – személyesen és ügyvédjük útján tett – tényelőadásától eltérően a tanúvallomások kétségmentesen alátámasztották, hogy a közjegyzői okirat felolvasása megtörtént, és az I–II. rendű felpereseknek lehetőségük nyílt az azzal kapcsolatos kérdések feltételére.

A rendelkezésre álló bizonyítékok alapján nem vonható le az a következtetés, amit az I–II. rendű felperesek levontak. Márpedig a Pp. 369. § (3) bekezdés a) pontja alapján a másodfokú bíróság csak akkor mérlegelheti felül a bizonyítás eredményét, ha az elsőfokú bíróság mérlegelése okszerűtlen volt. Az okszerűtlenség az adott esetben azt jelenti: az a következtetés, amit az elsőfokú bíróság levont, bizonyosan nem lett volna levonható.

A rendelkezésre álló bizonyítékokat összességükben mérlegelve és elbírálva a Fővárosi Ítélőtábla is csak arra a következtetésre juthatott: az I–II. rendű felpereseknek nem sikerült bizonyítaniuk, hogy a közjegyző nem olvasta fel a közjegyzői okiratot. A helyesen megállapított tényállás nem ad alapot az elsőfokú bíróság által levonttól eltérő jogkövetkeztetésre. A kölcsönszerződést tartalmazó közjegyzői okirat a Kjtv. 131. §-a szerinti, közokirati jellegénél fogva végrehajtható okiratnak minősül, tehát a végrehajtási jog megilleti az alperest.

A kifejtettek szerint a fellebbezésben előadottak nem adtak alapot sem a tényállás megváltoztatására, sem eltérő jogi következtetés levonására és ennek eredményeként az elsőfokú bíróság érdemi döntésének a megváltoztatására. Mindezekre figyelemmel a Fővárosi Ítélőtábla az elsőfokú bíróság ítéletét a Pp. 383. § (2) bekezdésének első fordulata alapján – a jogi indokolás módosításával – helybenhagyta.