PÜ BH 2025/137

[1] A felperes mint vállalkozó és az alperes mint megrendelő között 2021. október 6-án vállalkozási szerződés jött létre társasházi lakás generálkivitelezésére. A szerződésben a felek a munkaterület átadásának határidejét 2021. október 12. napjában, a munka végső befejezésének határidejét 2022. április 30. napjában, a vállalkozói díjat 63 265 172 forint + áfa összegben határozták meg.

[2] A szerződés „5. Szankciók” pontjának negyedik bekezdése tartalmazta: amennyiben a megrendelő a szerződés hatálya alatt eláll egyes munkarészektől (vagy a munka egészétől), bánatpénz címén az elállással érintett munkák (és/vagy anyagok) értékének 20%-át köteles megfizetni a vállalkozó részére, az elállásról szóló értesítés megküldésétől számított 8 napon belül.

[3] A szerződés 7. pontjának negyedik bekezdésében a vállalkozó akként nyilatkozott, hogy a munkálatok megkezdéséig a CAR biztosítását bemutatja.

[4] Az alperes 2021. október 18-án emailben közölte a vállalkozóval, hogy tudomására jutott, a cég ellen végrehajtás van folyamatban, amely a megkötött „szerződést ellehetetleníti”. Jelezte továbbá, hogy a felperes biztosítása egy éve lejárt és tudomása szerint a társaság elleni végrehajtás kizárja biztosítás kötését. A munkálatokkal nem áll módjában tovább várni, ugyanakkor egy végrehajtási eljárás alatt álló céggel dolgoztatni, illetve részére jelentős összegű előleget átadni, vállalhatatlanul nagy kockázat. Szerinte mindezekre figyelemmel, valamint a Polgári Törvénykönyvről szóló 2013. évi V. törvény (a továbbiakban: Ptk.) 6:249. § (1) bekezdése alapján elállhat a szerződéstől.

[5] Az alperes a 2021. október 18-án kelt levelében közölte a felperessel a Ptk. 6:249. § (1) bekezdésére alapított elállási nyilatkozatát.

[6] A felperes a vállalkozási szerződés „5. Szankciók” pontjának negyedik bekezdésére, a Ptk. 6:249. § (2) bekezdésére, 6:48. § (1) bekezdésére alapított keresetében 16 069 353 forint bánatpénz és annak 2022. október 28-tól számított késedelmi kamata megfizetésére kérte kötelezni az alperest.

[7] Az alperes ellenkérelme a kereset elutasítására irányult. Elsődlegesen arra hivatkozott, hogy a vállalkozási szerződés jogszabályba [az épített környezet alakításáról és védelméről szóló 1997. évi LXXVIII. törvény (a továbbiakban: Étv.) 39. § (3), (6) bekezdés] ütközik, mert a felperes nem szerepel a vállalkozói kivitelezői tevékenységre jogosultak Magyar Kereskedelmi és Iparkamara (a továbbiakban: MKIK) által vezetett névjegyzékében. Állította továbbá, hogy ebből az okból a vállalkozási szerződés lehetetlen szolgáltatásra irányult, így a Ptk. 6:107. § (1) bekezdése szerint is érvénytelen. Másodlagosan arra hivatkozott, hogy a Ptk. 6:249. § (1) bekezdése alapján történő elállás esetén nem követelhető bánatpénz fizetése, a Ptk. 6:249. § (2) bekezdése szerinti jogkövetkezmény alkalmazható. Harmadlagosan a vállalkozási szerződésben kikötött bánatpénz mérséklését kérte a Ptk. 6:213. § (2) bekezdése alapján.

[8] Az elsőfokú bíróság ítéletével helyt adott a keresetnek.

[9] Indokolásában rámutatott: az Étv. ágazati jogszabálynak minősül, így a megsértése abban az esetben eredményezi a vállalkozási szerződés érvénytelenségét, amennyiben ezt maga a jogszabály kimondja. Az alperes nem jelölt meg ilyen érvénytelenségi okot, ugyanakkor a felperes helyesen mutatott rá, hogy az Étv. 48. §-a alapján az Étv.-be ütköző szabálytalanságok esetén az alkalmazandó jogkövetkezmények: figyelmeztetés, hatósági kötelezés a szabálytalanság megszüntetésére, tevékenység megkezdésének, folytatásának megtiltása vagy leállítása, bírság megállapítása.

[10] Az elsőfokú bíróság a fentiekre figyelemmel úgy ítélte, hogy a kamarai nyilvántartás hiánya nem eredményezi a vállalkozási szerződés érvénytelenségét. Az alperes lehetetlen szolgáltatásra történt hivatkozását sem tartotta alaposnak, figyelemmel arra, hogy egy ingatlan generálkivitelezése nyilvánvalóan nem lehetetlen szolgáltatás. Az alperes másodlagos és harmadlagos védekezését ugyancsak alaptalannak ítélte.

[11] Az alperes fellebbezése folytán eljárt másodfokú bíróság ítéletével az elsőfokú bíróság ítéletének nem fellebbezett részét nem érintette, fellebbezett rendelkezését a polgári perrendtartásról szóló 2016. évi CXXX. törvény (a továbbiakban: Pp.) 383. § (2) bekezdése alapján részben megváltoztatta, és az alperes által fizetendő tőke összegét 8 034 676 forintra, a perköltség összegét 385 584 forintra leszállította. Egyebekben – a teljesítési határidő és a kamatfizetés kezdő időpontja vonatkozásában – az elsőfokú bíróság ítéletét helybenhagyta. Kötelezte a felperest, hogy 15 napon belül fizessen meg az alperesnek 642 774 forint másodfokú perköltséget.

[12] Határozatának indokolásában kifejtettek szerint a fellebbezést a bánatpénz mérséklésére irányuló kérelem vonatkozásában ítélte részben alaposnak.

[13] A felülvizsgálati kérelem szempontjából releváns indokai (jogerős ítélet [65]–[69] bekezdés) szerint alaptalannak tartotta az alperesnek a felperes kamarai regisztrációjának hiányára alapított érvénytelenségi kifogását. Egyetértett az elsőfokú ítéletben a közigazgatási jogági szabályok megszegésének polgári jogi jogviszonyokra kiható jogkövetkezményei vonatkozásában kifejtettekkel. Ebben a körben a fellebbezésben foglaltakra tekintettel rámutatott: a Ptk. 6:95. § második mondatának második fordulata alapján más jogkövetkezmény mellett is semmis a szerződés, ha a jogszabály célja a szerződéssel elérni kívánt joghatás megtiltása. Vizsgálta, hogy a közigazgatási jogági jogszabálynak a jelen esetben célja-e kifejezetten a polgári jogi szerződéssel elérni kívánt joghatás megtiltása. Megállapította, hogy az alperes által hivatkozott Étv. és az építőipari kivitelezési tevékenységről szóló 191/2009. (IX. 15.) Korm. rendelet (a továbbiakban: Épkiv.) rendelkezései csak az egyik szerződő félre (a felperesre) tartalmaznak közigazgatási feltételt, de egyébként a szerződéses szolgáltatás tárgyát képező magatartás nem tilos. A közigazgatási korlátozás (tilalom) tehát nem a szerződésre, hanem az azt gyakorló személyre vonatkozik. Ilyenkor a magatartáshoz nem kapcsolódhat érvénytelenségi szankció (BH 1994.186.

[14] A jogerős ítélet [44]–[51] bekezdésében a másodfokú bíróság a felperes fellebbezési ellenkérelmében foglaltakat is rögzítette.

[15] A másodfokú perköltség tárgyában hozott döntését a jogerős ítélet [98]–[101] bekezdéseiben indokolta. A felperes ügyvédi munkadíjból álló másodfokú perköltségét 444 500 forintban, az alperes ugyanezen költségét 535 781 forintban állapította meg. A Pp. 83. § (2) bekezdése alapján az alperesnek fizetendő másodfokú perköltség körében 642 774 forint fellebbezési illetéket tartott megtérítendőnek. Indokolása szerint a közel azonos ügyvédi munkadíjból álló másodfokú perköltséget a peres felek maguk viselik.

[16] Az alperes felülvizsgálati kérelmében elsődlegesen a jogerős ítélet hatályon kívül helyezését, a bánatpénz megfizetésére irányuló keresetet elutasító és a felperest az eddig felmerült perköltség viselésére kötelező határozat hozatalát kérte. Másodlagos felülvizsgálati kérelme a jogerős ítélet hatályon kívül helyezésére és a másodfokú bíróság új eljárásra és új határozat hozatalára utasítására irányult. Mindkét felülvizsgálati kérelme mellett „harmadlagosan” kérte hatályon kívül helyezni a jogerős ítélet indokolásának a felperes fellebbezési ellenkérelmét rögzítő részeit ([44]–[51] bekezdés, [89] bekezdés), valamint azon részeit ([100] és [101] bekezdés), amelyek a felperes javára ügyvédi munkadíjból álló perköltség megállapítását tartalmazzák. Kérte, hogy a Kúria hozzon olyan tartalmú határozatot, amely szerint a felperes fellebbezési ellenkérelmét figyelmen kívül hagyja, és a felperes másodfokú perköltség iránti igényét elutasítja.

[17] Az elsődleges és másodlagos felülvizsgálati kérelmek indokolása szerint a jogerős ítélet a Ptk. 6:95. §-át sérti.

[18] Az alperes ebben a körben rámutatott: a Ptk. 6:95. §-ának szövege eltér az 1959. évi IV. törvény (a továbbiakban: régi Ptk.) 200. § (2) bekezdése szövegétől, az utóbbi ugyanis nem tartalmazza a Ptk. 6:95. § második mondatát. A jelen ügyben azt kellett megítélni, hogy semmisnek minősül-e a perbeli szerződés a Ptk. 6:95. § második mondata második fordulata alapján, amely szerint semmis a szerződés, ha a jogszabály célja a szerződéssel elérni kívánt joghatás megtiltása.

[19] Álláspontja szerint a másodfokú bíróság eltért a Ptk. normaszövegétől, azt a törvény szövegében nem szereplő tartalommal ruházta fel, amikor megállapította: jelen ügyben vizsgálandó volt, célja-e kifejezetten a közigazgatási jogági jogszabálynak a polgári jogi szerződéssel elérni kívánt joghatás megtiltása. A Ptk. normaszövege ettől eltérően egyértelművé teszi, hogy megállapítható a semmisség, ha a jogszabály célja annak kifejezett rendelkezése hiányában is az, hogy megtiltsa a kívánt joghatást. A kifejezettség követelményének a normaszöveggel és így a jogalkotói szándékkal ellentétes alkalmazása önmagában jogszabályba ütközővé teszi a jogerős ítéletet.

[20] Nézete szerint tévesen hivatkozott a másodfokú bíróság a jogerős ítéletében a Legfelsőbb Bíróság és a Szegedi Ítélőtábla ítéleteire (pl. BH 1994.186.), mert azok a régi Ptk. 200. § (2) bekezdésén alapultak, amely a jogszabály céljára utaló fordulatot nem tartalmazta. A BH 1994.186. számon közzétett eseti döntés indokolása a Kúria 53. számú jogegységi döntvényére utal, amely szintén nem tette lehetővé a közigazgatási jogszabály céljának vizsgálatát, hanem pusztán akkor rendelte a semmisség jogkövetkezményét alkalmazni, ha a jogszabály az ügyletet kifejezetten semmisnek nyilvánítja, vagy ha az ügylet tartalma más jogszabályba vagy a jóerkölcsbe ütközik, vagy ha a magánjog szabályai szerint megtámadható. A jogerős ítéletben hivatkozott eseti döntések tényállásai lényegileg különböznek a jelen ügy tényállásától, ahol az Étv. és az Épkiv. sajátos szaktudás, valamint tárgyi, technikai feltételek megléte esetén az előírt feltételek meglétét igazoló nyilvántartásba vételt ír elő. A nyilvántartásba vétel hiányában az Épkiv. megtiltja az építőipari kivitelezési tevékenységre vonatkozó szerződés megkötését. Emellett ügydöntő az is, hogy a jogerős ítéletben hivatkozott ügyekben szerződésszerű teljesítés történt, a jelen ügyben azonban a felperes semmilyen teljesítést nem nyújtott, arra előkészületet sem tett, így nem jöhet szóba a szolgáltatás ellenértéke, a felperes pusztán bánatpénzt követel.

[21] Az alperes rámutatott: általában is szükséges a régi Ptk. eltérő normaszövege alapján, részben eltérő történelmi, gazdasági környezetben, részben alsóbb fokú bíróságok által hozott ítéletekben megfogalmazott tételek Kúria általi felülvizsgálata, már csak azért is, mert a jogrendszer egészének a tekintélye csorbulhat a Ptk. 6:95. §-a indokolatlanul szűkítő értelmezése miatt. Szerinte aláássa a jogrendszerbe vetett bizalmat, ha egy Ptk.-n kívüli jogszabálynak meghatározott tevékenységek tilalma vagy jogszerűtlenné nyilvánítása a célja, de a tilalmazott tevékenység végzésére a Ptk. alapján mégis érvényes szerződést lehet kötni.

[22] Előadta: a jelen ügyben a másodfokú bíróságnak azt is vizsgálnia kellett volna, hogy az Étv. és az Épkiv. rendelkezéseiből objektív teleologikus értelmezéssel megállapítható-e az, hogy e jogszabályok célja a perben vitatott szerződéssel elérni kívánt joghatás megtiltása, azaz a szerződés érvénytelensége. A másodfokú bíróság azonban a fellebbezésben foglaltak ellenére elmulasztotta a jogszabályok céljának megállapítására vonatkozó vizsgálatot.

[23] Rámutatott, hogy az Étv. 39. § (3) bekezdése az építőipari kivitelezési tevékenység megkezdését megelőzően írja elő a névjegyzékbe vételt és ennek kapcsán az Épkiv.-ben meghatározott követelmények teljesítését. Az Épkiv. normaszövege ehhez képest a 12. § (1) bekezdés a) pontjában foglaltak szerint kifejezetten is megtiltja az Étv. 39. §-a hatálya alá tartozó szerződések megkötését. Az Épkiv. 12. § (2) bekezdésében foglalt részletes szakmai-képesítési előírások egyértelművé teszik, hogy a névjegyzékben nem szereplő vállalkozókra vonatkozó szerződéskötési tilalom garanciális jellegű, azt hivatott megakadályozni, hogy a jogszabályban rögzített feltételekkel nem rendelkező vállalkozók érvényesen szerződést köthessenek építőipari kivitelezési tevékenységre. A nyilvántartási szám szerződésbe foglalásának kötelezettsége [Épkiv. 3. § (2) bekezdés b) pont] nem egy, a szerződés érvényessége szempontjából irreleváns formai követelmény, hanem azt a garanciális célt szolgálja, hogy a jogszabályban rögzített feltételekkel nem rendelkező vállalkozók ne köthessenek érvényesen szerződést építőipari kivitelezési tevékenységre.

[24] Az alperes szerint a fenti rendelkezések együttes értelmezésével kétséget kizáróan megállapítható, hogy az Étv. és az azt végrehajtó Épkiv. célja, hogy kizárja építőipari kivitelezési szerződés érvényes megkötését olyan esetben, amikor a vállalkozó kivitelező nem szerepel a névjegyzékben.

[25] Érvelése értelmében a vállalkozói, kivitelezői tevékenységre jogosultak névjegyzéke garanciális funkcióját bizonyítják a szolgáltatási tevékenység megkezdésének és folytatásának általános szabályairól szóló 2009. évi LXXVI. törvény (a továbbiakban: Szolg.tv.) szabályai is. Az Szolg.tv. 27. § (1) bekezdéséből, valamint a 30. § (1) bekezdéséből egyértelmű, hogy a névjegyzék nem egy egyszerű nyilvántartás, hanem garanciális jelleggel a jogszabályi feltételek fennálltát is hivatott igazolni, és tájékoztatást ad a fogyasztóknak vagy a vállalkozóval szerződő más feleknek.

[26] Az alperes rámutatott továbbá, hogy az Épkiv. 37. § (1) bekezdés a) pont aa) alpontja szerint az MKIK megtiltja a vállalkozó kivitelezőnek a kivitelezői tevékenység folytatását és ezzel egyidejűleg törli a kivitelezőt a nyilvántartásból, ha az a tevékenység bejelentésére előírt feltételeket nem teljesíti. Ha a szövegével és céljával ellentétben az Épkiv.-et úgy kellene értelmezni, hogy az alapján a nyilvántartásban nem szereplő vállalkozó érvényesen köthet építési kivitelezési szerződéseket, akkor az a következmény állna elő, hogy a nyilvántartásból a tevékenység végzéséhez előírt jogszabályi feltételeknek meg nem felelés miatt törölt vállalkozó továbbra is érvényesen köthetne ilyen szerződéseket. Mindezekkel ellentétben a jogerős ítélet nem hogy ellenkező következtetésre jutott az Étv. és az Épkiv. normaszövegének értelmezése alapján, hanem mellőzte-e normaszövegek vizsgálatát, amely jogszabálysértő.

[29] A felperes nem terjesztett elő felülvizsgálati ellenkérelmet.

[36] A jogerős ítélet nem jogszabálysértő, a felülvizsgálati kérelem nem alapos.

[37] Az alperes a felülvizsgálati kérelemben helyesen mutatott rá: nem csak akkor állapítható meg a szerződés érvénytelensége jogszabály megsértése miatt, ha a jogszabály kifejezetten tartalmazza, hogy a célja a szerződéssel elérni kívánt joghatás megtiltása. Szövegszerűen ugyan nem azonos a régi Ptk. 200. § (2) bekezdésének és a Ptk. 6:95. §-ának a tilos szerződést szabályozó rendelkezése, de a Kúria gyakorlata mindkettő alapján a megsértett jogszabályi rendelkezés céljának vizsgálatával ítéli meg a szerződés érvénytelenségét. A jogalkotó ugyanis a Kúria (1932. június 21-én kelt) 53. számú jogegységi döntésére és a Legfelsőbb Bíróság gyakorlatára (BH 1994.186.) támaszkodva válaszolta meg a Ptk.-ban tételesen azt a korábban a joggyakorlatban és a jogtudományban vitatott kérdést, hogy jogszabály megsértése minden esetben a szerződés érvénytelenségét okozza-e vagy sem. A Kúria gyakorlata (Pfv.22.123/2015/12.) szerint a továbbiakban is az adott jogszabályi rendelkezés vizsgálatával kell megítélni, hogy a jogszabályba ütköző szerződéssel elérni kívánt joghatás megtiltása is célja volt-e a jogszabályi tiltásnak, ezért megállapítható-e a szerződés semmissége.

[38] A felülvizsgálati kérelemben foglaltakkal ellentétben a másodfokú bíróság nem mulasztotta el megállapítani azoknak a jogi normáknak a célját, amelyek megsértésén a jelen perben a Ptk. 6:95. §-ára hivatkozással előterjesztett anyagi jogi kifogás alapult. A jogerős ítélet [68] bekezdése tartalmazza az Étv. 39. § (3), (6) bekezdésének, valamint az Épkiv. 3. § (2) bekezdés b) pontjának és 12. § (1) bekezdés a) pontjának értelmezését és az ennek alapján levont jogi következtetést, miszerint a vizsgált jogszabályok csak az egyik szerződő félre (a felperesre) tartalmaznak közigazgatási feltételt, de a szerződéses szolgáltatás tárgyát képező magatartást nem tiltják; a közigazgatási korlátozás (tilalom) nem a szerződésre, hanem az építőipari kivitelezési tevékenységet gyakorló személyre vonatkozik.

[39] Az alperes által konkrétan megjelölt jogszabályi rendelkezések szövegéből nem vezethető le az a jogszabályértelmezése, hogy az Épkiv. kifejezetten megtiltja a kivitelezési szerződés megkötését. Az Épkiv. 12. § (1) bekezdés a) pontja ugyanis arról szól, hogy építőipari kivitelezési tevékenységet – az Étv. 39/A. § (5) bekezdésében foglaltakon túlmenően – a vállalkozó kivitelező akkor vállalhat, ha a vállalkozó kivitelezői tevékenységre jogosultak névjegyzéke a vállalkozó kivitelezőre vonatkozóan tartalmazza a vállalt tevékenységet. Az Épkiv. 12. § (2) bekezdése pedig a vállalkozó kivitelező feladatait szabályozza. Szerződéskötést tiltó jelentéstartalma egyik jogi normának sincs.

[40] A Kúria következetes gyakorlata (Kúria Pfv.21.888/2011/4., megjelent: BH 2012.220.; Pfv.22.123/2015/12.; Gfv.30.295/2017/6.; Gfv.30.063/2023/8.). szerint, ha a más jogági szabályok olyan tilalmat tartalmaznak, amelynek sérelme csak az adott jogág viszonylatában, az adott jogág funkciójának betöltése érdekében jogellenes, és ezért csak a külön jogág által előírt szankciók kapcsolódnak hozzá, akkor a polgári jog semmisségi szankciójának alkalmazására nincs szükség. Ilyen esetekről van szó különösen akkor, amikor a más jogági szabály csak az egyik szerződő félre tartalmaz valamilyen közigazgatási feltételt, engedély beszerzését, de egyébként a szerződéses szolgáltatás tárgyát képező magatartás nem tilos.

[41] A jelen esetben az Étv. alperes által hivatkozott 39. § (3), (6) bekezdése a törvény III. fejezetében elhelyezett, az építési folyamatot szabályozó rendelkezés, míg az Épkiv. 12. § (1) bekezdés a) pontja, (2) bekezdése az építőipari kivitelezési tevékenység folyamatának résztvevőit szabályozza. A névjegyzékbe vétel hiányában jogosulatlan tevékenység [Étv. 48. § (1) bekezdés b) pont, (4) bekezdés] az építésügy (az épített környezet alakítására és védelmére vonatkozó szabályozások és jogalkalmazások összessége) szabályozási funkciójának betöltése érdekében jogellenes. A jogosulatlan tevékenységhez kapcsolódó szankciók (az Étv. 52. § (1) bekezdés a)–e) pontjaiban felsorolt jogkövetkezmények) közigazgatási jellegűek. Az Étv. és az Épkiv. rendelkezéseiben szabályozott közigazgatási tilalom a kivitelezési szerződés teljesítésére van hatással. Helyesen állapította ezért meg a másodfokú bíróság azt, hogy a jogszabályi tiltásnak nem a jogszabályba ütköző szerződéssel elérni kívánt joghatás megvonása a célja. A névjegyzékbe vétel hiányában kivitelezői tevékenység végzésére nem jogosult vállalkozóval kötött jogügylet az építésügyi jogszabályokba ütközés okán nem érvénytelen.

[42] Mindezekre tekintettel a Kúria a jogerős ítéletet hatályában fenntartotta.